- Anya, esetleg holnap suli után átmehetnék Lilienékhez? - kérdeztem anyukámtól szerdán.
Nagyon úgy tűnt, hogy Anya ennél jobb hírt nem is hallhatott volna, hogy átmegyek valakihez és nem itthon leszek, igyekeztem nem magamra venni, mindenesetre természetesen mehettem, sőt, azt is feldobta, hogy készít sütit, amit elvihetek Liliék családjának.
Valahogy így kötöttem ki ma tanítás után Liliennel a suli mögötti parkolóban egy doboz sütivel a táskámban.
- Annyira jó, hogy át tudsz jönni hozzánk! - lelkesedett Lili, miközben az apukáját vártuk - Vagy valamire allergiás?
- Nem, már nem - válaszoltam.
Kicsiként laktózérzékeny voltam, aztán ez egy szép napon elmúlt, nem tudom, hogyan, de örülök neki.
- Képzeld, Anya legjobb barátnőjének van egy cukrászdája, és szerintem most van otthon egy csomó muffinunk onnan, nagyon finomak, majd kóstold meg. Egyébként most szerintem csak Anya lesz otthon, amikor hazamegyünk. Nincs háziállatunk, szóval nem tudom, hogy félsz-e állatoktól, de nálunk nem kell - tette hozzá, ha már így az otthoni infókat sorolta - Parketta van, meg padlófűtés is, szóval papucsot se kell hordanod, zoknizz nyugodtan, nem fogsz felfázni. A szüleimet tegezheted, nyugodtan hívd őket a becenevükön, érezd majd otthonosan magad, ha szeretnéd, aludhatsz nálunk, de haza is viszünk este, ha úgy számoltál, nem tudom, milyen infókat mondjak még? - gondolt bele.
- Szerintem mindent tudok - mosolyogtam rá.

Ahogy Lilien apukája megérkezett, bepattantunk a nagy autóba.
Mivel nem szabályos helyen állt, csak felszedett minket az út szélén, gyorsan ültünk be, és most úgy jött ki, hogy én ültem előre, Lili pedig hátul, középre, de ez neki egyáltalán nem jelentett problémát.
- Szia - köszöntem Lili apukájának zavartan mosolyogva, mert kicsit fura volt, hogy így köszönök neki, de már ezerszer hangsúlyozva lett nekem, hogy tegezzem nyugodtan.
Mindez csak a kimondás pillanatában volt bennem, mert annyira természetesen és lazán vette, hogy ezzel már el is oszlottak a bizonytalanságaim.
- Helló - köszönt vissza nekem is és a lányának is egyszerre, majd hátrapillantott Lilire és egy szórakozott mosoly jelent meg az arcán - Mi van rajtad? - röhögte el magát meglepetten.
- Az egyik végzős srác kölcsönadta a pulcsiját, mert fáztam - vigyorgott Lili.
Az apukája erre szórakozottan elmosolyodott és inkább nem kérdezett többet, csak kikanyarodott az utcából.
- Helyes srác volt, majd valamikor visszakapja - tette hozzá Lili jókedvűen, majd továbbgondolta - Ha elhív valahova. Addig nálam marad - gondolt bele.
- Ki volt? - érdeklődtem hátranézve.
- Nem tudom, hogy hívják, csak hogy focista, kockahasa van és van egy tetkója a csuklóján - sorolta fel Lilien gondolkodás nélkül.
- Ja jó - biccentett az apukája a szórakozott mosolygödröcskéivel az arcán.
- Még nem tizennyolc, ne aggódj - vigyorgott rá Lili.
- Nem aggódom, Szöszke - röhögte el magát őszintén.
Másodszorra utazom velük, de ugyanolyan megmosolyogtató hallgatni őket, mint először.
- Képzeld Apa, rámírt az exem - mesélte Lili, felrakva a lábát valahova a kocsiban.
- Melyik? - kérdezett vissza az apukája természetesen, miközben bekanyarodott az egyik utcába.
- Dani.
- Jézusom, őt tiltsd már le.
- Lehet eltanultam tőled, hogy jó ötlet újra összejönni exekkel? - kérdezett vissza Lilien vigyorogva, mire az apukája derűsen mosolyogva pillantott hátra rá.
- Inkább anyád szerelmi életéről vegyél példát, jó? - mosolygott halványan.
- Neki csak egy barátja volt előtted, szóval ez már bukó.
Ezen halkan még én is elnevettem magam.
Lehetséges, hogy emberek, akiket egy hete sem ismerek (közelről), már is olyanok, mint ha ezer éve ismernénk egymást?

Az út alatt az ablakon kinézve figyeltem a környéket. Szép, nyugodt és elit.
Azon gondolkodtam, hogy ahhoz, hogy itt egy négyzetméternyi telket vegyek, vajon elég-e csak az egyik vesémet eladni, vagy kell-e mindkettő. Valószínűleg kell.
Még szerencse, hogy páros szerv.
Domboldalon mentünk felfelé, majd ahogy megérkeztünk, beálltunk a garázsba és bementünk a házba.
Amikor beléptünk az ajtón, Lilien anyukája már is meghallotta az érkezésünket.
- Sziasztok! - köszönt ki nekünk valamelyik helyiségből, majd nemsokára kijött hozzánk, ahogy pedig meglátott engem, kedvesen rámmosolygott - Szia, Székely Levendula vagyok, szólíts nyugodtan Leninek - mutatkozott be mosolyogva.
- Sziráki Regina - mutatkoztam be én is - Regi - tettem hozzá.
Lilien anyukája pontosan ugyanannyira volt csodaszép, mint eddig bárki, akit láttam a családból. Tehát mesébe illően.
Nagyjából egymagasak voltunk, talán én egy kicsit magasabb, de csak egy nagyon kicsivel.
Bár Lilien a szemszínét és a gödröcskéit külsőre az apukájától örökölte, most, hogy az anyukáját is láttam, egyből az volt a benyomásom, hogy egy az egyben rá hasonlít.
Lili anyukájának ugyanúgy szőke haja volt, természetes szőke, és gyönyörű is, viszont neki zöldeskék szemei voltak. Tetszett a szemszíne, különlegesnek találtam, ráadásul olyan kedvesen és szépen mosolygott rám, hogy egyből megkedveltem.
Ő is sokkal fiatalabbnak tűnt a koránál, minden tekintetből, az arca, a haja, a bőre, még alakra is, vékony, de nőies testalkata volt, szinte mint egy huszonévesnek - minderre rá ekkor tudatosult, hogy mennyire meglátszik valakin, ha csak úgy sugárzik belőle a boldogság és a kiegyensúlyozottság.
Belegondolva, ez mindenkin érződik a családból.
- Nézd, ide tudod lerakni a cuccaidat - indult el Lilien az előszoba felé, mire követtem.
A szemem sarkából közben láttam, ahogy Lilien apukája üdvözlésképpen félkézzel átöleli Lili anyukájának a derekát, majd magához húzza, hogy pár halk szót váltva, mosolyogva hosszan megöleljék egymást, aztán egy puszit nyomjon a homlokára.
Soha nem láttam a szüleimet ölelkezni.
Sőt, igazából arra se nagyon emlékszem, hogy apukám mikor ölelt meg engem utoljára.
Itt viszont mindez annyira szívmelengetően természetesnek hatott, mindenki számára.
- Anya küldött sütit egyébként, tippem sincs, milyen - jutott eszembe, majd elővettem a dobozt a táskámból.
- Hűtős? - kérdezte Lili, miközben ledobta a cipőjét.
- Nem hinném, de szerintem inkább oda rakjuk - nyitottam ki a dobozt - Merre van a konyha?
- Egyenesen, aztán balra. Mindjárt megyek utánad - helyezte el a sálját az egyik fogason.

A házuk valami gyönyörű volt, és jó nagy is, tágas, letisztult, de mégis otthonos, néhol festményekkel a falon, amiket már akkor elhatároztam, hogy meg fogok csodálni.
Őszintén, akkor úgy éreztem, hogy ha valaki egy ilyen helyen lakik, annak csak jó élete lehet - bár talán ezt csak azért éreztem, mert szinte a levegőn érződött, hogy itt valahogy rendben vannak a dolgok és nyugalom van.
Hihetetlen, hogy mennyire meg lehet érezni egy házba lépve, hogy hogyan élnek ott az emberek egymással.
A konyhába érve odaléptem a hűtőhöz. Volt rajta pár hűtőmágnes, különféle helyekről a világból, ahol jártak a családdal és hoztak haza, jó sokféle helyről, gyakorlatilag egy világtérképet láthattam a kétajtós hűtőn. A hűtő oldalán négy dolog volt csak kint, egy mágneses jegyzettömb, ahová néhány teendő volt felírva, egy csodaszép rajz, amit gondolom, Lilien anyukája készített, illetve két kinyomtatott fotó, ebből az egyik egy régebbi kép Lilienről két másik fiúval. Lilien olyan nyolcéves lehetett rajta, úgy tippeltem, hogy a mellette lévő tízéves fiú a bátyja lehetett, a másik pedig talán unokatesó, mindenesetre a két fiú nagyon hasonlított egymásra. A másik kép viszont Lili szüleiről készült, az esküvőjükön.
A húszas éveik elején lehettek, talán még egyetemisták voltak. Szívmelengetően gyönyörűek.
Úristen, de gyönyörűek.
És gyönyörűek a mai napig is.
Észre se vettem, hogy akaratlanul mosolygok.
Hát, akkor újra kimondom. Bárcsak.

Beraktam a sütit a hűtőbe, Lilien pedig nagyjából ekkor ért utánam.
- Kérsz valamit inni? - kínált meg.
- Nem, köszi - utasítottam el kedvesen ránézve.
- És innen? - nyitotta ki az italhűtőt vigyorogva.
- Nem, tényleg - nevettem fel.
- Szólj, ha mégis, nagyon jól tudok keverni - huppant le az egyik bárszékre, amik a konyhapult egyik oldalán sorakoztak.
- Mindenképp - ígértem meg nevetve - Nagyon szép a házatok - dicsértem meg, csak úgy, mellékesen megjegyezve, ahogy körülnéztem.
- Megmutassam Anya műtermét? Imádnád.
- Persze.
Lilien leugrott a bárszékről, majd kimentünk a konyhából, végig az egyik folyosón és be egy fényes, tágas szobába.
A szoba tele volt festővásznakkal, kész és félkész festményekkel a falon, a földön, festőállványokkal, ecsetekkel, egyszóval az egész pont olyan volt, mint ami egy őstehetség képzőművészetisnek maga a mennyország. Nekem pedig nézni volt az.
- Úristen, de gyönyörűek - csodálkoztam a képeket nézve.
- Van egy festménye Apáról, amit még gimiben festett, majd előkeresem - mesélte Lilien, ahogy a képek között járkáltunk.
Lilien anyukájának a festményei egyszerűen csak lélegzetelállítóan lenyűgözőek.
- Egyszer én is modellt álltam egyébként - mesélt tovább Lili elnevetve magát - Csak elfáradtam, úgyhogy Anya befejezte fejből, de annyira jó lett, hogy senki nem jött még rá, hogy nem bírtam ki végig. Ha megkéred, téged is biztos szívesen lefest egyébként - mosolygott rám.
- Mikor lesz kiállítása legközelebb? - érdeklődtem.
- Szinte mindig van neki, de majd megkérdezem.
Ahogy a festményeket nézegettem, már akkor eszméletlenül örültem, hogy eljöttem ide.
- Bátyám is tud rajzolni egyébként - szólalt meg Lilien egy kicsivel később.
- Tényleg? - néztem rá meglepetten.
- Igen, de csak magának szokott unalomból, ha olyan kedve van. Tipikusan az a srác pedig, akivel kapcsolatban nem számítanál arra, hogy tud rajzolni - nevetett fel, mire halkan én is.
- Te tudsz amúgy? - kérdeztem.
- Valamennyire igen, vagyis mindenki azt mondja, hogy igen, meg nekem is szoktak tetszeni a rajzaim, ha csinálom, csak ritkán csinálom. Most, hogy mondod, gyakrabban kellene rajzolnom - látta be.
- Sosem késő - mosolyogtam képről képve vezetve a tekintetem.
- És te? - kérdezett vissza.
- Nem érzem magam kiemelkedőnek. Én inkább kiállításokat nézek - nevettem el magam.
- Az is jó - értett egyet Lili nevetve.

Egy kis nasival (köztük az általam hozott sütikkel, mint kiderült, egész finomak egyébként) Lilien ágyán ülve görgettünk Lili laptopján, miközben végigmutogatta nekem néhány ember közösségijét a suliból, csak hogy képben legyek, és elmesélte a pletykákat, hogy ki kinek volt a kije, meg ilyenek.
- Nagyon komoly szerelmi drámák mennek nálunk, csak hogy tudd - közölte Lilien jókedvűen mosolyogva - Az enyéimmel az élen - gondolt bele, majd egyszerre felnevettünk.
Már nagyjából kiveséztük a témát, szóval Lili lecsukta a laptop tetejét, és egy pudingot a kezébe véve elhelyezkedett velem szemben, törökülésben az ágyon.
- Na jó, most mesélj te valamit - biztatott mosolyogva.
- Mire gondolsz? - nevettem el magam halkan, kibontva egy joghurtot.
- Nem tudom, exek, akármi. Tuti van valami jó sztorid, amin kiéghetünk.
- Egy barátom volt eddig - mondtam őszintén.
Lilien a stílusomból ezzel szerintem érzett mindent, úgyhogy elhúzta a száját.
- Tippelek, egy gyökér volt veled, de te ettől függetlenül szereted azóta is.
- Igen - láttam be.
- Ne már, Regi, jobbat érdemelsz ennél - mosolygott rám kedvesen.
Bár olyan egyszerű lenne mindez, mint amilyennek hangzik.
- Akarsz róla mesélni? - ajánlotta fel Lili - Sírhatunk, ha szeretnéd. Bármin tudok sírni, csak mondanod kell.
- Nem, szerintem jobb, ha inkább kerüljük a témát - vallottam be a hajamba túrva.
- Okés, ahogy akarod. Egyébként hogy hívják?
- Bence.
Egyszerre utálom és imádom ezt a nevet.
- De ugye azért leütötted? Ha nem, én fogom - közölte Lilien tényként.
- Elfelejtettem leütni - válaszoltam egyszerűen, mire Lili felnevetett.
Pedig jópár pillanatban igazán megérdemelte volna, csak engem akkor éppen lekötött, hogy darabjaira hullik a szívem.
- Elfelejtetted leütni? Jézus, Regi, te tényleg szeretted akkor. Mindjárt végzek rajtad egy ráolvasást, hogy fejezd be.
- Az jól jönne.
De tényleg.
Vajon, ha Lilit megbántja egy fiú, és esetleg elfelejti leütni, az apukája megtenné helyette?
Vagy a bátyja.
Azt hiszem, erre sejtem a választ.
Időközben melegem lett, úgyhogy levettem a pulcsimat.
- Úúú, de jól áll neked ez a szín! - csillantak fel Lili szemei, ahogy meglátta a pólómat, majd ezzel már pattant is fel az ágyról, egyenesen a gardróbjához - Van egy ugyanilyen színű felsőm, én alig hordom, mert nem jó rám, felpróbálod? - nézett rám, majd felkapcsolta a villanyt és belépett a gardróbba.
- Szívesen.
Lilien után néztem, ahogy az óriási gardróbban kutat, majd végül kivett egy cuki felsőt.
- Szégyenlős vagy egyébként? Kimegyek, amíg felpróbálod, ha akarod - mondta, miközben odaadta a hosszúujjú darabot.
- Nem kell, köszi - vettem át.
Picit elfordultam, levettem a pólómat, majd felvettem a felsőt.
Amikor már félig magamra húztam, lassan elkezdtem visszafordulni felé, mert nem akartam sokáig háttal állni neki.
- De jól áll! - dicsért meg Lili, miközben eligazítottam a felsőm, majd a kezemet követve kiszúrt rajtam valamit - Mi történt a...? - pislogott a derekamon lévő, nagy heget meglátva.
Őszintén, akkor épp nem esett le, hogy az ott van.
Története röviden, apukám, balhé, Anya pedg másnap eldöntötte, hogy elválik.
Az egyik legdurvább balhé volt otthon, ami annyiszor eszembe jut, akárhányszor a hegemet látom.
- Egyszer elestem - legyintettem természetesen.
- Jaaa. Egyébként tényleg nagyon csini - dicsért meg újra, visszatérve a felsőre.
- Köszi - mosolyogtam rá - Tök kényelmes - figyeltem meg, ahogy néhány kis mozdulatot elvégeztem már az új ruhámban, majd egy tükörben megnéztem magam minden irányból.
- Akkor a tied - adta nekem a világ természetességével - Van még pár ilyen ruhám valahol, amik ezek alapján a te méreteid, majd előkeresem őket, és nyugodtan vidd el, amelyiket szeretnéd.
- De cuki vagy - pillantottam rá a tükrön át elmosolyodva.
- Várj, lehet, tudom is, hogy hol lesznek - pattant fel az ágyáról, majd már ment is vissza a gardróbba.
Amíg Lilien a gardróbban volt, körbepillantottam a szobájában.
Nagy, letisztult szoba, fehér falak, ledcsíkok a sarokban, franciaágy, sminkasztal, íróasztal, kanapé, tévé, saját erkély, érmek és oklevelek a falon, szögekre felakasztva, közös képek barátnőkkel, haverokkal, edzéstársakkal, szép növények, éjjeli szekrény, puha szőnyeg, és mondanom sem kell, minden mindenhez passzolt stílusban.
- Tetszik a szobád - dicsértem meg, ahogy körbenéztem.
- Köszi! - hallottam meg Lili hangját a gardróbból - Imádom rendezgetni, kábé havonta változtatok rajta valamit. Tökre szeretem a lakberendezést. Amúgy vannak illatgyertyáim, gyújthatunk egyet - ajánlotta fel.
- Nekem mindegy - huppantam le a kanapéra.
- Megtaláltam a ruhákat! - jelezte Lilien ünnepélyesen, mire utána néztem.
Nos, gazdagodtam még három új felsővel és két szoknyával.
- Amúgy olyan jó alakod van, Regi - mondta, ahogy épp a tükörben néztem meg magam a szoknyámban - Tökre látszik, hogy táncoltál. Hogyhogy abbahagytad egyébként? - érdeklődött kedvesen, hátradőlve a kanapéján, felvágva a lábait a támlájára.
- Nem volt jó a közösség - válaszoltam ösztönösen, amit mindig.
- Mondjuk úgy megértem. Meddig csináltad előtte? Vagy milyen táncstílus volt?
- Nyolc éves koromtól. Hiphop és latin - feleltem, miközben visszavettem a szoknyámat a nadrágomra.
- De menőőő. Egyszerre csináltad? Az durva lehetett.
- Eléggé szerettem ezt az egészet ahhoz, hogy bevállaljam - vontam vállat.
És addig sem kellett otthon lennem.
- Nem gondolkodtál azon, hogy valahol itt folytasd? - kérdezte Lili - Tudok tök jó egyesületeket a környéken. Ilyen előzményekkel tuti, hogy azonnal bekerülsz a legjobb csoportokba.
- Még nem tudom - kerültem ki a válaszadást.
- Kezdhetnéd mondjuk az újrakezdést a sulis tánccsapatban - utalgatott mosolyogva.
- Milyen táncokat táncoltok egyébként?
- Mindig mást, szóval biztos élveznéd. Például az idei szalagavatón is mi leszünk az egyik produkció.
- Tényleg, most van a szalagavató időszak - esett le.
- Igen - mosolygott Lili - Bátyámnak jövő héten lesz.
- Tízes skálán mennyire utálja? - kérdeztem jókedvűen.
- Tíz, rosszul van már a keringőzéstől.
Ezen nevettem egyet.
Klasszikus fiúválasz.
- Szóval, ha lenne kedved, szólj és jöhetsz a csapatba - tért vissza a témára.
- Köszi, még átgondolom.
És minden átgondolás után ugyanoda fogok kilyukadni.

Anyának azt mondtam, hogy este hazajövök, úgyhogy miután jópár órát elvoltunk Liliennel (tök jó volt egyébként), írtam neki, ő pedig kocsiba ült, hogy eljöjjön értem. Biztosan egyedül is hazajutottam volna, csak Anya szeretett volna értem jönni.
Mielőtt elindultam volna, Lilien anyukája még megkínált vacsorával, úgyhogy Lilien és én leültünk a konyhaasztalhoz, hogy együnk.
- Képzeld Anya, megnéztük a festményeidet a műtermedből - mesélte Lili az anyukájának, aki a konyhában maradt velünk.
- Jaj, utólag is bocsánat a kupiért - nevette el magát Lilien anyukája, miközben elővett egy kancsó limonádét a hűtőből.
- Észre se vettük, Anya. Egyébként Regi volt már az Andrássy-s kiállításodon - tette hozzá Lilien.
- Tényleg? - lepődött meg Lilien anyukája, és szemmel láthatóan jól esett neki ezt hallania.
- Nagyon szép volt - mondtam őszintén, mire Lilien anyukája az egyik szőke tincsét a füle mögé tűrve elmosolyodott.
- Köszönöm szépen. Szoktál kiállításokra járni? - érdeklődött kedvesen.
- Igen, nagyon szeretek - válaszoltam, miközben töltöttem magamnak a limonádéból - Kikapcsol.
- Tuti ő nézte meg legalaposabban a Szépművészetit Bécsben - közölte Lilien tényként.
- Van néhány felesleges jegyem, Lili, majd szólj rám, előkeresem, és azzal akkor be tudsz még menni jópárra - ajánlotta fel nekem Lilien anyukája.
- Köszönöm - mosolyodtam el teljesen elolvadva.
- Igazából Anya tele van jegyekkel, szóval lesz egy pár programod - jegyezte meg Lilien jókedvűen, mire mindhárman elnevettük magunkat.
- Talán van még egy-kettő, ahová szintén be tudlak vinni, csak ott nekem is ott kell lennem, de szólj nyugodtan, és megoldjuk - ígérte meg Levendula.
Megpróbálom rászoktatni magam arra, hogy Lilien szüleit a keresztnevükön hívjam.
- Egyébként, Regi, neked van már valami terved a jövőre? - érdeklődött Levendula, miközben ő is leült hozzánk az asztalhoz, és kíváncsian nézett rám - Már bocsánat, hogy ezzel a kérdéssel fárasztalak - nevette el magát.
- Pszichológus szeretnék lenni - válaszoltam őszintén.
Lilien anyukája csodálkozva nézett rám.
- De jó! - mosolygott meglepetten - Tök jó, hogy ezt már így tudod. Biztosan sikerülni fog, szurkolok neked.
- Köszönöm - mosolyodtam el.
Jelentem, az első száz százalékos támogatóm.

Amikor Anya írt, hogy öt perc múlva itt lesz, összeszedtem a cuccaimat, hogy aztán kimenjek a kapu elé.
Lilien szüleinek mindent megköszöntem, Lilivel jól megölelgettük egymást, majd mivel úgy hallottam, hogy Anya már megjött, és valami kocsi fényszóróját is láttam kintről, Lilien kiengedésével kimentem a házból.
Ahogy kiléptem onnan, hamar kiderült, hogy az a kocsi nem Anya volt, de mindegy, ha már kint voltam, már nem mentem vissza.
Hűvös, decemberi este volt, úgyhogy összehúztam magamon a kabátom, és mélyen magamba szívtam a hideg, friss levegőt, ami nyugtatóan szállt végig bennem.
A szél gyengéden fújta a hajam, én pedig a szemben lévő ház karácsonyi fénysoraitól elszakítva a tekintetem, felpillantottam az égre. A téli égbolt felhőfoszlányait csillagok világították meg, egy-kettőt még láttam is, a teliholdnak köszönhetően pedig néhol ezüstösfehér fények törtek meg.
Gyönyörű telihold volt.
Visszapillantottam a házra, ahol már folytatódott is a családi élet, én pedig úgy döntöttem, hogy inkább kimegyek az utcára, úgyhogy kimentem a kapun, és az előtt megállva megnéztem a telefonomon az időt.

Valószínűleg Anya valamit elnézhetett, mert már itt kellett volna lennie, de nem idegesítettem magam rajta, csak a hűvös, de mégis tiszta levegőbe sóhajtva vártam. Épp elég szépnek találtam akkor mindent ahhoz, hogy zavarjon pár perc várakozás.
Talán még valahol örültem is neki.
Újra az égre pillantottam, hagyva, hogy a gondolataimba vesszek.
Olyan illúzióromboló, amikor egy műholdra azt hiszem egy pillanatig, hogy hullócsillag.
Vagy vajon tényleg hullócsillag volt, és már csak én képzelem bele azt, hogy nem igazi?
Ezt valószínűleg soha nem fogom megtudni, mindenesetre kívántam.
Gondolkodnom sem kellett a kívánságomon, a szívem mélyéről jött, és mivel az volt a legelső gondolatom, nem is törtem magam azon, hogy valami mást találjak ki, ami jobban tetszene, vagy büszkébben vállalnám.
Bárcsak.

Már percek óta ott álltam, amikor lépteket hallottam az utcáról. Először azt hittem, hogy másik irányba megy, de amikor már közelinek hangzottak, odanéztem.
Csak az utcai lámpák gyér fénye világította meg, így először csak a körvonalait láttam - egy srác volt, ránézésre egy-két évvel idősebb nálam.
Pont oda jött, ahol én álltam, úgyhogy ez egyértelművé tette, hogy ki lehet.
Varga Lilien bátyja.
- Helló - köszönt rámpillantva, ahogy odaért hozzám, mert valószínűleg levágta, hogy tőlük jöttem, vagy talán tudta is.
A hangját hallva akaratlanul megéreztem magamban valamit - talán nem számítottam arra, hogy meg fog szólalni, talán csak kizökkentem a gondolataimból, vagy talán csak libabőrös lettem tőle.
Tökéletes beszédhangja volt.
Ahogy előttem állt, már kicsivel jobban láttam, és egyből beláttam, hogy kiköpött apja a srác.
A szemei még a félhomályban is ragyogtak, gyönyörűen megcsillant rajtuk a holdfény, és bár nem mosolygott, biztos voltam benne, hogy ha mosolyogna, az ő arcán is megjelennének azok a cuki gödröcskék. Kapucni volt rajta, de csak lazán, így láthattam néhány barna, enyhén hullámos hajtincsét, amik a homlokára lógtak.
- Szia - köszöntem vissza, és engem is meglepett, hogy milyen halk volt a hangom.
- Tőlünk jöttél? - pillantott a házra.
- Igen, Lilien áthívott - válaszoltam, mire lazán biccentett, olyan "ja, értem" típusban - Anyukámat várom most, elvileg nemsokára itt van értem kocsival.
Körbepillantott az utcában, hátha lát kocsit valahol, de ilyenkor, este már üres volt az egész.
Ahogy visszanézett rám, valószínűleg azt mérlegelte, hogy bemenjen-e, gondolom, be akart, de nem akart bunkó lenni, hogy "oké, várd egyedül, jó szórakozást".
- Te még nem voltál nálunk - pillantott rám, valójában kérdésképpen.
Magam sem tudom, miért, de ahogy találkozott a tekintetem azokkal a gyönyörű szemeivel, olyan érzésem lett a gyomromban, mint ha valaki most ütött volna belém egyet.
- Most voltam először - feleltem halkan - Pénteken beszélgettem először Lilivel, Bécsben. Rosszul lett a buszon, én pedig elöl ültem, úgyhogy mellém ültették.
Erre az előttem álló srác elröhögte magát, mire magamban akaratlanul elmosolyodtam.
- Rosszul lett a buszon? - mosolygott szórakozottan, én pedig elnevetve magam, bólintottam egyet.
És már ott is voltak azok a gödröcskék.
- Akkor ti egy suliba jártok, nem? - kérdezte, ahogy belegondolt.
- Igen, csak nem egy osztályba.
Egy pár pillanatig nem válaszolt, csak egy, a fején átszaladó gondolattal eljátszva egy másodpercre elnézett az utca másik oldalára, így láthattam az arcát oldalról is, már amennyit nem takart el a sötétszürke kapucnija, majd visszapillantott rám és megtörte a csendet.
- Hanyadikos vagy? - nézett rám.
Ahogy összetalálkozott a tekintetünk, és megállapítottam, hogy te jó ég, tényleg milyen szép szemei vannak, pont olyanok, mint amilyennek meg sem érdemlem a pillantását, hirtelen valahogy olyan fiatalnak éreztem magam mellette.
- Most mentem tizedikbe Lilivel - válaszoltam - Évfolyamtársak vagyunk.
Az előttem álló srác egy pillanatra elkapta a tekintetét, majd biccentett egyet, hogy oké, befogadta az információt.
Egy pár másodpercig csend volt közöttünk, én közben megnéztem megint az időt, vagy hogy Anya hívott-e, de semmi ilyesmi.
Ez alatt talán, mint ha éreztem volna magamon a tekintetét, és talán, mint ha ettől kicsit elgyengültnek éreztem volna a kezem, ahogy a telefonomat kapcsoltam ki- és be.
Ő törte meg először a csendet kettőnk közül.
- Hogy hívnak amúgy?
A kérdésére egyből ránéztem, így újra összetalálkozott a tekintetünk.
- Regi. Rólad Lilien már mesélt, úgyhogy azt hiszem, Szaszának hívnak - néztem rá elmosolyodva.
- Aha - nézett el az utca irányába - Jó hamar áthívott amúgy a húgom akkor, ha csak pénteken beszéltetek először - jegyezte meg.
- Igen - láttam be, de nem volt kifogásoló a stílusa, inkább úgy mondta, hogy biztos van oka, hogy ennyire hamar megtaláltuk a közös hangot.
Ez alatt a mondatom alatt bekanyarodott egy autó az utcába, a fényszórójával egyből észreveteve magát velünk.
- Na, szerintem megjöttek érted - pillantott oda.
- Igen, anyukám az - vettem észre.
Nem is tudom, miért, de a szívem mélyén egy kicsit még maradtam volna.
- Köszi, hogy megvártad velem - néztem rá.
- Ja, semmi - válaszolta természetesen.
Anya közben megállt pár méterre tőlünk az út szélén, úgyhogy elléptem a kaputól, hogy odamenjek.
- Akkor, szia - köszöntem el Lilien bátyjától mosolyogva, intve egy aprót, ahogy a kocsi felé hátráltam.
- Helló - köszönt vissza egy aprót mosolyogva rajtam, én pedig ahogy beszálltam anyukám mellé, nem is értettem, miért gondolkodok azon, hogy most vajon hülyének nézett-e, hogy intettem neki.