Lili szobájában aludtam, mint ha csak egy átlagos, barátnős ottalvós-buli lenne - pizsiben nasiztunk a szobájában, zenéket hallgattunk, közösen csináltuk meg az esti bőrápolásunkat, és késő este, lefekvésig suttogtunk egymással az ágyban, abba se tudva hagyni a beszélgetést, a sztorizást, halkan nevetve, amíg nem fáj a hasunk tőle.
Mint ha tényleg csak azért lettem volna itt, hogy a legjobb barátnőmmel végigszórakozzam ezt az estét és másnap úgy legyünk hullafáradtak a suliban, hogy mindeközben fel vagyunk pörögve, mert még mindig a lefekvés előtti hülyeségek vannak a fejünkben.
Így fogtam fel.

Egy idő után azért rávettük magunkat és végérvényesen, hatszázadszorra is jó éjszakátot kívántunk egymásnak, hogy aludjunk - Lili egészen hamar elaludt, és én is úgy éreztem, hogy amint lehunyom a szemem, elragad az álom, de a gondolataim hamarabb kerítettek a hatalmukba.
Ahogy próbáltam elaludni, egyre kevésbé éreztem magam álmosnak, csak lehunyt szemmel forgolódtam.
Nehéz nap volt, és rengeteg minden történt. Reggel még úgy ébredtem, hogy Leni telefonált Anyával, aztán suliba mentem, árnyékaként önmagamnak, összevesztem Lilivel, végigszenvedtem egy tanítási napot, aztán Szasza elém jött, napok távolságtartása után először láttam, vele is szinte összevesztem, de kibuktak belőlem azok a dolgok, amiket magamban akartam tartani, kishíján sírva fakadtam előtte, megtudta, hogy mi történt velem pénteken, ezért most itt vagyok, miközben Anya Zsolttal van, közel engedtem magamhoz Szaszát, és szintén közelebb a családját - annyi minden történt a mai nap huszonnégy órájában, hogy most, elalvás helyett nem is csodáltam, amiért a gondolataim ennyire lekötöttek, anélkül, hogy egyáltalán feleszméltem volna.
Ahogy kizökkentem a gondolataimból, beláttam, hogy így soha nem fogok elaludni, úgyhogy rá se nézve az órára, igyekeztem félretenni mindezt - hosszú próbálkozások után azt találtam a legjobb megoldásnak, ha kicsit fizikailag is kizökkentem magam ebből, úgyhogy csendben kikászálódtam az ágyból, felvettem a pulcsimat és kisettenkedtem Lili erkélyére. Vigyáztam, hogy ne keltsem fel a mellettem halkan szuszogó lányt, de annyira mélyen aludt, hogy szerintem ha akartam volna, se tudtam volna felébreszteni.
Az erkélyen becsuktam magam mögött az ajtót, és mélyet szívtam a hűvös levegőből, hagyva, hogy egy kicsit kiürüljön a fejem, még ha ez abba is kerül, hogy picit felébredek. Most, hogy itt voltam, ebben a házban, nem akartam azokra gondolni, amiket ráér akkor éreznem majd, ha kiléptem innen.
Különös hely ez - pont olyan, ahol az ember még akkor is el tudja hinni magáról, hogy minden rendben, amikor a világ összes más helyén meg van győződve arról, hogy a poklot járja meg.
Ahogy az utcákon álló, gyér lámpákkal szemeztem, felváltva a felhőktől foszlányos éggel, elsóhajtottam magam és a hajamba túrtam.
Mindenki szemében annyira egyértelmű, nekem viszont fogalmam sincs, hogy mitévő legyek, és hogy mihez kezdjek. Bár lehetnék mindenki más, akiknek valahogy mindez teljesen tiszta.
Nem tudom, mihez kezdjek az érzéseimmel, nem tudom, milyen lehetőségeim vannak és nem tudom, mi lenne a leghelyesebb döntés, amit meghozhatok.
Minden egyes mondatom előtt és után elbizonytalanodok, hogy vajon ez volt-e az a mondat, amit nem fogok megbánni. Régen voltam olyan bizonytalan, mint azóta, hogy apukám újra megjelent.
Utálom, hogy megjelent, de utálom, hogy nem úgy utálom, hogy megjelent, és mindennek annyira semmi értelme.
Már azt se tudom, minek van értelme, és minek nincs.
Minden olyan zavaros és tele van kérdésekkel, ugyanekkor mégis mindenben úgy érzem, hogy olyan konkrét dolgokat diktál nekem, amiket nem tudok követni.
Fogalmam sincs, mit kövessek.
Ezen a ponton szeretnék egy használati útmutatót az élettől.

Amikor rászántam magam, hogy visszamegyek aludni, és bementem a szobába, még kisettenkedtem a mosdóba, hogy igyak egy kis vizet - épp a fürdőből jöttem ki, halkan visszaindulva Lili szobájába, amikor nyílt az egyik ajtó azon a folyosón, mire megpördültem, így szembekerültem Szaszával. Úgy, ahogy voltam, rózsaszín zokniban, kockás pizsinadrágban, pulcsiban, kiengedett, enyhén kócos hajjal, a kinti hidegben kihűlt bőrrel, smink nélkül.
Ahogy összetalálkozott a tekintetünk, Szaszának egy apró mosoly jelent meg az arcán, majd odajött hozzám, közel megállva előttem.
- Mi van veled? - kérdezte halkan, a gödröcskéivel az arcán, tekintve, hogy jó késő volt és elég váratlanul talált ébren.
- Nem tudtam aludni - válaszoltam suttogva, a jelenlététől megcsillanó szemekkel nézve rá - Te?
- Harmadik órára megyek be, nem terveztem aludni még.
- Tényleg, végzős vagy - mosolyodtam el, igyekezve a legesleghalkabban suttogva a szavaimat.
Szasza derűsen a húga szobája felé pillantott, majd visszanézett rám.
- Visszamész? - kérdezte a terveimet illetően.
- Egyáltalán nem vagyok álmos, szóval... fogalmam sincs - láttam be a hajamat megigazítva - Ha vissza is fekszem, nem fogok elaludni.
Szasza maga mögé nézett, a szobája irányába, majd újra rám.
- Meg fogsz halni holnap - jegyezte meg szórakozottan elmosolyodva, miközben hátralépett egyet, a szobája felé biccentve, úgyhogy ketten arrafelé vettük az irányt.
- Még jó, hogy anyukád is kávés - néztem rá mosolyogva - Egyébként nem valami nagy az alvásigényem, nem tudom, miért.
- De, az, csak hozzászokott a szervezeted, hogy nem teljesíted - közölte a gödröcskéivel az arcán, miközben odaértünk a szobájához.
- Jó, ez így talán pontosabb - láttam be halkan felnevetve, majd ahogy beléptünk Szasza szobájába, megálltam vele szemben.
Minden egyes porcikámat végigjárta a bizsergetés a gondolattól, hogy az éjszaka közepén Szasza szobájában vagyok, vele kettesben.
Szasza becsukta az ajtót magunk mögött, majd ahogy elzártan, a félhomályban csak ketten voltunk, ahol az összes fényt az ablakon át besütő utcai lámpa világítása és némi holdfény adta, egy apró mosollyal az arcán végigpillantott rajtam.
- Jó a szett - jegyezte meg szórakozottan nézve rám, én pedig ekkor realizáltam, hogy pizsamában vagyok.
- Jó, na, nem nézhet ki mindenki úgy az éjszaka közepén, mint te - válaszoltam nagyon halkan felnevetve.
Ez a mondat nappal tuti nem hagyta volna el a számat, függetlenül attól, hogy teljes mértékben őszinte volt, tekintve, hogy fekete melegítőben, sötétszürke pólóban, fekete kapucnis pulcsiban, enyhén kuszábban álló hajtincsekkel is sokkolóan tökéletesen nézett ki, pont úgy, hogy a gyomromban lévő pillangókat a puszta látványa is megszorozta kettővel.
Szasza egy bujkáló mosollyal nézett rám, ami eljuttatta a tudatomig, hogy most éppen akaratlanul megdicsértem a külsejét, majd a világ természetességével megszólalt.
- Nem emlékszem, hogy azt mondtam volna, hogy te rosszul nézel ki, Művészke.
A mondatára akaratlanul elvigyorodva, egy picit az ajkamba harapva elkaptam a tekintetem.
Szasza le se vette rólam a tekintetét, csak halványan mosolyogva megszólalt.
- Elpirultál.
- Mert ezt... túl tökéletesen mondtad - vallottam be zavartan elnevetve magam - Nyilván elpirultam.
- Nyilván - biccentett egy apró mosollyal visszaidézve engem.
A beszélgetésünkön, vagyis inkább magamon a tenyerembe temetve az arcom, nevettem egyet, majd ahogy túltettem magam azon, hogy ebben a késői időpontban már tényleg minden egyes gondolatot képes vagyok kimondani, ránéztem.
- Egyébként te hánykor szeretnél majd lefeküdni aludni? Mármint, nem én akarlak a kelleténél tovább ébren tartani - tettem hozzá figyelmességből.
Szasza szórakozottan elmosolyodott.
- De rossz lesz nekem, Sziráki Regina ébren tart, kemény - ironizált egy szemtelenül gyönyörű, jókedvű mosollyal az arcán rámnézve.
Ahogy kimondta a nevemet, meg úgy az egész mondatot, pont így, akaratlanul vigyorogni kezdtem magamban és őszintén, végigjárt a libabőr.
- De tényleg - ismételtem meg, mint ha még komolyan tudnám venni a kérdésemet.
- Elhiszed, hogy ráérek? - nézett rám halványan mosolyogva.
- Oké, oké - védekeztem nevetve - Egyébként nekem is egész jó üzlet nem aludni úgy, hogy cserébe itt vagyok.
Szasza erre halkan elröhögte magát.
- Imádlak, hogy most az összes gondolatodat kimondod - jegyezte meg jókedvűen rámnézve.
- Lehet, hogy jobb lenne, ha nem én beszélnék most - értettem egyet nevetve - Csak mert van egy olyan érzésem, hogy te az a típusú ember vagy, aki most minden egyes szavamat megjegyzi és később, amikor felhozod őket, el akarom majd ásni magam.
- Nem, ne érezd magad zavarban, az utóbbi egy percben csak közölted velem, hogy jól nézek ki, meg hogy te is egész simán ébren tartatod magad velem, nem gáz - egyszerűsítette le Szasza egy mosollyal az arcán.
- Nem mint ha te nem mondtad volna szinte ugyanezeket - álltam a tekintetét mosolyogva.
- Bármikor kimondom neked, ha akarod - röhögte el magát őszintén.
Imádom a magabiztosságát.
Nem tudtam nem észrevenni, hogy miközben ott álltunk az ajtó előtt, egymással szemben és ezekről beszélgettünk, annyira jó volt akkor vele, és annyira közelséges helyzet volt, hogy szinte könyörgött a testem azért, hogy megérintsem.
Mosolyogva lesütöttem a szemeimet, majd végül ránéztem, ő viszont hamarabb szólalt meg.
- Amúgy hánykor szóljak rád legkésőbb, hogy feküdj le aludni, ha nem akarsz kidőlni a sulidban? - kérdezte a telefonján megnézve az időt, de inkább nem követtem a tekintetét, mert nem akartam tudni.
- Mondjuk egy óra múlva - mondtam mosolyogva.
- Valamiért érzem, hogy másfél óra múlva még simán itt leszel, de oké, megjegyeztem - rakta le a telefonját Szasza.
Halkan elnevettem magam, majd ahogy Szasza befejezte a mozdulatsorát, rámnézett, egy szemkontaktus után pedig körbepillantott a szobájában és újra a szemembe nézve megszólalt.
- Húgom alszik amúgy, nem?
- Igen, már egy jó ideje. Majd igyekszek úgy visszamenni hozzá, hogy ne keltsem fel.
- Szándékosan se tudnád felkelteni, véletlenül esélyed sincs - mondta derűsen elmosolyodva, miközben levette a pulcsiját, mert egyébként tényleg kicsit meleg volt, és lazán ledobta valahova a közelben.
Ezt a mozdulatsort meg tudtam volna nézni ezerszer, anélkül, hogy meguntam volna.
- Amúgy közlekedhetsz a szobámban, leülhetsz, meg ilyenek, nem kell az ajtóban megállnod - jelezte Szasza, ahogy a pozíciómon mosolygott egyet magában, végigpillantva rajtam.
- Nem szoktam hozzá a "legjobb barátnőmnél alszom, de az éjszaka közepén titokban átszököm a bátyjához"-felálláshoz, na - védekeztem nevetve, mire Szasza szórakozottan mosolyogva pillantott utánam, ahogy elléptem az ajtótól, és udvariasan leültem az ágya szélére.
Be volt ágyazva még, mivel tényleg nem tartott az alvás-fázisnál, mielőtt átjöttem volna, úgyhogy lehuppantam oda, két oldalt megtámaszkodva magam mellett, a lábamat lógatva.
Szasza a finomkodásomat látva csak elröhögte magát, majd ahogy leült mellém, ő nem a szélére ült, mint én, hanem az ágyon keresztben, nekidőlve a hátával a falának, pontosabban a vékony falvédőnek, ezzel a mozdulattal egyszerre pedig fogta magát, és egyszerűen csak a derekamnál fogva hátrébb húzott, vagyis igazából emelt, olyan könnyen, mint valami papírdarabot, mire akaratlanul nevettem egyet, így végül mellette voltam, ugyanúgy a falnak dőlve.
- Be vagy feszülve - állapította meg rólam magában mosolyogva.
- Nem, csak meg vagyok illetődve - védekeztem zavartan.
Szasza derűsen rámhagyta, majd a telefonjához nyúlt.
- Rakok be zenét, hogy ne legyél - közölte egyszerűen, megnyitva a Spotify-t a telefonján.
- Nem hallatszódik át?
A mellettem ülő srác erre egy apró mosoly kíséretében felém fordította a fejét.
- A ház másik felén vagyunk, konkrétan semmi nem hallatszódik át. Elég sok teszten átment már.
Felhúztam magam elé a lábaimat és a telefonjára pillantottam, amit rácsatlakoztatott egy kisebb hangszóróra, azért halkabb hangerőre állítva, hogy nekünk is csak nyugodt háttérként szolgáljanak a zenék.
Szasza odaadta a telefonját, hogy válasszak zenét, úgyhogy kiválaszottam néhányat a műsorlistához adva őket, majd ahogy ezzel kész voltam, leraktam a telefonját. Egy Cigarettes After Sex-számot választottam, mert az jutott eszembe először, amit most meghallgattam volna.
Egymás szemébe néztünk, ahogy egymás mellett ülve, felhúzott lábakkal a falnak dőlve az ágyán ültünk, majd egy pár másodpercig csend volt közöttünk.
A lehető legkevésbé sem volt kellemetlen csend, olyan csend volt, ami épphogy engedi, hogy az érzéseink és a gondolataink más módokon szólaljanak meg, anélkül, hogy elnyomnák őket a kimondott szavak.
Annyira szeretek vele lenni.
Egyszerre vagyok tőle libabőrös, érzem eszméletlenül izgalmasnak a jelenlétét, és egyszerre nyújt mindennél nagyobb biztonságot. Mindkét végletet megadja, amire szükségem van, és ez észvesztő. Olyan ember, aki szívszaggatóan hiányozna, ha egyszer kilépne az életemből vagy ha nem úgy nézne rám, mint ahogy most.
Ahogy Szaszával egymás szemébe néztünk, a tekintete egy pillanatra a számra szökött, mire akaratlanul elmosolyodtam magamban egy picit, ugyanúgy az ő szájára engedve a tekintetem, majd Szasza a halvány gödröcskéivel az arcán eltűrte egy hajtincsem, és engedett a levegőben vibráló kísértésnek, hogy kicsit belevesszünk egymásba.
Hosszú és rövid csókok váltották egymást, érzésből, ahogy a pillanat adta, mégis teljes harmóniában, ráérősen, bármiféle megzavarás vagy korlát nélkül, csak egymásra ráfókuszálva, mindezt néha egy-egy másodperc szünettel, amik után szavak nélkül beláttuk, hogy még nem szeretnénk abbahagyni, és visszahajoltunk egymáshoz; bármennyi idő a rendelkezésünkre állt, akkor ott, az éjszaka közepén, kettesben, amikor már rég mindenki más aludt a ház másik felén, és legszívesebben örökre ott maradtam volna.
Amikor végül egy kicsit elhajoltunk egymástól, Szasza egy apró mosollyal az arcán a szemembe pillantott, majd a hangszóró irányába, ahonnan a zene szólt.
- Ez a zene mondjuk amúgy is kábé azért könyörög, hogy az éjszaka közepén, mély beszélgetések közben, beállva végigsmároljuk az egészet - jegyezte meg halványan mosolyogva, körülírva a zene hangulatát.
- Ha nem is vagyok beállva, éjszaka van és alapvetően fáradt vagyok, szóval az agyam már átkapcsolt valami olyasmi állapotba - nevettem el magam, mire szórakozottan elmosolyodott - Egyébként szerintem a zene hangulata még egy közös rágyújtást is igényelne egy erkélyen - egészítettem ki a leírását viccből.
- Jézus, Regi, te értél már cigihez? - szivatott mosolyogva, iróniából - Nem bírok el ennyi drámát ilyen későn, ne ijesztegess.
Megilletődve elnevettem magam, még akkor is, ha poénból mondta.
- Bumm - válaszoltam halkan nevetve, egy nagyon rémisztő, varázslós kézmozdulattal.
- Intéztél magadnak egy elítélést, ennyit erről - mondta a szórakozott gödröcskéivel az arcán rámnézve, mire a karjához érve felnevettem.
- Nem is cigizem - mosolyogtam, és igazából nem tudom, miért éreztem azt, hogy le akarom tisztázni ezt, amikor egyrészt tudja, másrészt pedig csak viccből szivatott, pont nem botránkoztattam meg - Csak régen próbáltam ki néhányszor.
- Oké, nem fogom felhívni anyukádat, hogy rakjon szobafogságba, nyugi - röhögte el magát a világ természetességével.
- Jó, igaz - nevettem belátva.
- Érzed ezt a meleget amúgy? - kérdezte, én pedig, mivel ő mondta, bedőltem, hogy komolyan kérdezi.
- Kicsit igen - válaszoltam természetesen.
- Szokj hozzá, ez már a pokol - pillantott rám szórakozottan mosolyogva, mire a tervezettnél kicsit hangosabban felnevettem, a tenyerembe temetve az arcom.
Szasza egy apró mosollyal az arcán nézte, ahogy őszintén nevetek ezen.
- Akkor igazából egész jó hely lehet - gondoltam bele nevetve.
Közben a zene váltott, és tetszett a következő, úgyhogy nem kapcsoltuk el.
- Amióta párszor a te zenéid közül hallgattunk, vagy tizenöttel több zeném lett - mondtam belegondolva, majd ránéztem - Inspirálsz.
- Az előzőt mondjuk pont te raktad be.
- Miért, nem tetszett?
- Kilencven százalékban nem a zenére figyeltem, amíg ment, de az a tíz százalék jó volt - válaszolta halvány, édes gödröcskékkel az arcán.
- Őszintén, nekem is kellett most pár másodperc, hogy visszaemlékezzek, melyik zene is volt - láttam be elnevetve magam, mire elröhögte magát.
- Ennyit erről.
- Túlságosan lekötöttél, sajnálom - mosolyogtam rá.
- Ja, te is engem - nézett vissza rám derűsen mosolyogva.
Akaratlanul vigyorogva elkaptam a tekintetem, miközben ösztönösen megsimítottam, majd pár másodperc múlva megszólaltam.
- Anyukád ma azt mondta, hogy szerinte összeillünk - meséltem folyamatos mosollyal az arcomon.
- Simán a kedvence vagy.
- Kik közül?
- Kábé az összes lány közül, akik minimum az elmúlt három évben megfordultak itt. De van az több is.
Mosolyogva elkaptam a tekintetem, feldolgozva, hogy mennyire jól esik ez most.
- Egyébként a szüleid mennyit tudnak? - kérdeztem egy pár pillanat elteltével, elgondolkodva - Mármint, velünk kapcsolatban. Vagy hogyan néznek... erre?
- Inkább mondd, hogy mire akarsz kilyukadni - nézett rám egy apró mosollyal az arcán, átlátva rajtam, mire zavartan elnevettem magam és belekezdtem.
- Anyukáddal ma arról is volt szó, hogy elítélhető vagyok-e amiatt, hogy... tudod, Emma, meg ilyesmik. És persze tök aranyos volt, és mondta, hogy dehogy is, meg ilyenek, csak... érted - vallottam be.
Szasza megsimította a felhúzott lábamat, amin a kezét pihentette eddig, majd rámnézett.
- Bárkire lehet mondani, hogy elbaszta, csak rád nem, szóval ne rágódj ezen.
- Tudom, csak... - túrtam a hajamba - Ha Emma szemszögét nézem... engem tavasszal megcsaltak. És utáltam, hogy más lányt választottak helyettem, függetlenül attól, hogy min mentünk át eddig, főleg, hogy végig is néztem, ahogy a volt barátom szép lassan más mellett köt ki. Tudom, hogy más helyzet, csak nehezen tudom elengedni a tudatot.
- Miért neked van bűntudatod attól, hogy téged választottalak egy szarul működő kapcsolat helyett? - kérdezte egyszerűen - Ha pár héttel korábban ismertelek volna meg, lehet össze se jövök Emmával, ezt most full komolyan mondom.
- Miért számított volna az a pár hét? - néztem rá.
Szasza beletúrt a hajába, majd őszintén válaszolt.
- Tíz napja ismertelek, amikor összejöttem Emmával. Ha több idő lett volna, simán levágom azt, amit most szilveszter környékén vágtam le ezzel az egésszel kapcsolatban, mielőtt szakítottam volna. Emmával olyan szempontból kibasztam, hogy húztuk egymás idejét, meg ő nem így kalkulált, emberileg nyilván sajnálom, azért jóban voltunk mi, de amúgy ha nekem nincs bűntudatom, neked se legyen - válaszolta egyszerűen - És nem azért nincs bűntudatom, mert ne érteném meg Emmát, hogy szar, meg tényleg jöhetett volna ki jobban, de az egész kapcsolatunk el volt baszva, ami amúgy is csak pár hétig tartott. Ha valamit visszacsinálnék, az sokkal hamarabb lenne az, hogy nem jövök össze vele úgy, ahogy, amilyen helyzetben összejöttünk, mint hogy közben úgy voltam veled, hogy rohadtul nem mint a húgom egyik barátnőjére néztem rád.
- Bocsánat, ha indiszkrét kérdés, de mire gondolsz az összejövésetekkel kapcsolatban? - kérdeztem rá óvatosan, ha már felhozta.
Szasza egy másodpercre átfuttatta a fejében, hogy hogy mondja, majd halkan elnevette magát, és őszintén válaszolt.
- Hát, azelőtt két nappal volt az afterünk, amin ugye dumáltam veled, szóval az után másnap először kitört Emmából a féltékenység, hogy amúgy mi van köztünk, mármint közted meg köztem, hogy miért beszélgetek veled, miért hívlak meg piára, meg ilyenek, aztán ezek átmentek abba, hogy amúgy miért nem vagyunk együtt, miért nem mondjuk ki, meg úgy kábé minden, akkor aznap volt a húgom bulija, amin ő nem volt ott, de azt megtudta, hogy te ott voltál, úgyhogy elkezdett teorizálni, szóval párszor összevesztünk telefonon, nem csak rajtad, csak úgy ánblokk mindenen. Utána meg amikor átmentem hozzá, megint összevesztünk, átbeszéltük ezeket, megnyugodott, kibékültünk, beszéltünk egy csomót, akkor úgy tűnt, hogy igazából jó lesz ez, meg megvan, ami kell, úgyhogy random lefeküdtünk, kábé félig békülésből, ha már pár napot végigveszekedtünk, aztán ha már szexeltünk és pillanatnyilag úgy éreztük, hogy ez sima lesz, konkrétan közvetlen azután kimondtuk, hogy akkor nem csak kavarunk, hanem próbáljuk meg a kapcsolatot. Tehát konkrétan így indult a kapcsolatunk, ami tele volt feszültséggel, problémával, egy idő után meg már erőltetett is volt, szóval semmi értelme nem lett volna folytatni ezt. Nem mindenki között működik, és ha ez ennyi idő után már is kiderül, az önmagában probléma. Semmi köze ennek az egésznek ahhoz, hogy az exed egy év után megcsalt egy random füves srác random húgával, és otthagyott a szarban, sőt, ezerszeresére felszorozta neked, és ezzel nem magamat akarom felmenteni, hanem téged, hogy ne érezd szarul magad.
- Nem szerettem volna féltékenységet okozni Emmának.
- Abban a percben kezdtem el megkérdőjelezni a kapcsolatunkat, ahogy elkezdtem megérteni, hogy mindent félretéve miért van meg minden oka Emmának ahhoz, hogy féltékeny legyen rád. Ez viszont nem rajtad múlott, hanem rajtam.
- Melyik pillanat döntette el veled, hogy szakíts? - kérdeztem őszintén, csak mert tudni szerettem volna.
- Végérvényesen? - kérdezett vissza, majd nekidöntötte a fejét a falnak - A legutolsó pont nyilván az volt, hogy ha nem jön ki a húgom az erkélyre szilveszter éjfél után valamennyivel, több, mint valószínű, hogy leszarom az egészet és megcsókollak. Amúgy folyamat volt.
- Nem mertem realizálni, hogy meg akartál, amíg végül nem csókoltál meg tényleg - vallottam be őszintén, akaratlanul elmosolyodva.
Szasza halkan elnevette magát, ahogy rámnézett.
- Megvan, amikor egyszer eszedbe jut valakivel kapcsolatban, és onnantól kezdve ez így bennmarad a fejedben és a legrandomabb pillanatokban kezd el visszatérni, meg bevillanni, hogy egy idő után rohadtul csak oda akarj menni, hogy kérdés nélkül szarrá csókold, nem? - vázolta fel az apró gödröcskéivel az arcán, mint ha a világ leglazább kérdését tenné fel.
Nem fogok hazudni, ez az egy mondata az egész testemet végigjárta kívül-belül, melegen, mégis libabőrt hagyva maga után, a gyomromban pedig olyan szinten elkezdtek repdesni a pillangók, hogy nem tudtam nem elvigyorodni magamban.
- Határozottan - válaszoltam abba se tudva hagyni a mosolygást - Történetesen veled kapcsolatban.
Szasza elröhögte magát, én pedig hozzátettem.
- De van olyan érzésem, hogy most nem leptelek meg.
- Tényleg nem - kapta el a tekintetemet Szasza egy szórakozott mosollyal az arcán.
Halkan felnevettem, a hajamat megigazítva, miközben a beszédtémánk azóta is szédítő hatással volt rám.
- Imádom ezt a beszélgetést amúgy - jegyezte meg Szasza szórakozottan, miközben a telefonjához nyúlt és váltott egy számot.
Ahogy visszahajolt, a mozdulatsorral egybekötve a világ természetességével az ölébe húzta a lábaimat, hogy megpihentesse rajtuk a kezeit.
- Attól meg csak mégjobb, hogy kétpercenként elpirulsz - tette hozzá derűsen nézve rám.
- Egész életemben úgy voltam vele, hogy nem vagyok pirulós, csak hogy tudj róla.
Szasza a gödröcskéivel az arcán pillantott rám.
Na igen, nem meglepő, hogy ezt a jó szokásomat ő borította fel.
- És lehet mégjobb a beszélgetés, ez kész - mosolygott jókedvűen, mire a vállának dőlve elnevettem magam, majd csak úgy, mert megnevettetett, ami emlékeztetett arra, hogy szeretem és nem tudtam ellenállni annak, hogy ezt ki is fejezzem valahogy, ösztönösen megpusziltam az állkapcsa alatt.
Szasza a közeledésemre egy apró mosollyal az arcán megsimította a vádlimat, végig a combomig, majd egy pár pillanattal később áthúzott az ölébe, én pedig vele szemben elhelyezkedtem.
- Csak a szeretetnyelvem - mondtam mosolyogva, bár nem tudom, miért éreztem akkor azt, hogy meg kell indokolnom a megmozdulásomat.
- Nekem is, nyugi - pillantott rám a gödröcskéivel az arcán, ahogy a combomra vezette a kezeit.
Egy pár másodpercig belevesztünk egymás szemeibe, miközben ő megsimított, én pedig a vállánál pihentettem a karomat, majd megszólalt.
- Hogy állunk idővel? - kérdezte, csak hogy tartsuk az egy órát, hogy azért aludjak is majd ma éjszaka.
Oldalra nyúltam, hogy megnézzem az időt a telefonján.
- Még van körülbelül fél óra - válaszoltam rámosolyogva.
- Kihasználjuk? - pillantott rám a gödröcskéivel az arcán, a mögötte lévő falnak döntve a fejét.
- Aha - mosolyogtam, majd odahajoltam hozzá, hogy újra megcsókoljuk egymást.

Nem tudtam volna elhinni, ha azt mondom magamnak, hogy ez az élethelyzet tényleg valós volt, és nem csak egy tökéletes álom, ami kiszakít egy rövid időre az élet nehézségeiből, így meg sem próbáltam, csak hagytam magam belevonzani a pillanatba.

És épp ezért voltak ezek az utóbbi napjaim legszebb percei, mielőtt átadtam volna magamat a holnapnak.