Hihetetlen, hogy ma Szaszánál aludtam.
Mármint, persze, aludtam már ebben a házban korábban, de ez most teljesen más volt és azt se tudtam, hogyan kezeljem.

Amikor Szaszával megérkeztünk az utcájukba, a házuk előtt vettem egy nagy levegőt, hogy felkészítsem magam mindenre.
- Egyébként most kik lesznek itthon? - kérdeztem Szaszától, miközben a bejárathoz sétáltunk.
- Passz - mondta egyszerűen - Lili még biztos nem, mert edzésen van, estefele fog hazaérni.
- Neked van valami dolgod mára? - érdeklődtem ránézve.
- Nem, ma már voltam edzésen és kondiban is - válaszolta lazán - Letudtam őket.
- Mikor? - számolgattam az órákat csodálkozva.
- Edzésen reggel voltam, órák előtt, kondiban meg órák után, aztán hazajöttem és utána mentem eléd.
- Te egy másik idősíkon élsz - közöltem meglepetten, mire szórakozottan elmosolyodott.
- Nem, csak végzős vagyok és ma volt kemény négy órám.
- És nekem tizedikesként miért hét órám volt? - tettem fel a költői kérdést.
- A tizenegyedik rosszabb lesz, nyugi.
- Ez most motivált, köszönöm szépen - mosolyodtam el, ahogy ránéztem.
- Mikből is akarsz érettségizni majd amúgy? - kérdezte, ha már a következő évekről volt szó.
- Választottnak biosz, a nyelvekből meg német és angol. Az angolt tizenegyedikben előrehozottan szeretném, és talán a bioszt is. Meg magyarból emeltezni fogok.
- Magyar emelt - akadt meg ezen az információn a gödröcskéivel az arcán rámpillantva.
- Szeretem az irodalmat. Meg ezeket az érettségiket egyenesen a pszichológia szakra kalkuláltam - tettem hozzá.
- Oké, akkor tényleg meg fogsz halni - nyitott be a házukba elröhögve magát.

Amikor beléptünk a házba, az előszobában levettem az edzőcipőmet, rendesen a cipősor végére raktam, és épp a kabátomat vettem le, amikor meghallottuk Leni hangját, ami a konyha környékéről szűrődhetett ki.
- Ki jött meg? - kérdezte Leni, miközben a hangok alapján visszatolt valami széket a helyére, hogy kijöjjön hozzánk.
- Én, Regivel - válaszolta neki Szasza, ahogy ledobta a slusszkulcsát valahova.
A nevem hallatára szinte megéreztem, hogy Leni kétszer olyan gyorsan siet ki hozzánk, majd ahogy meglátott, odalépett hozzám, hogy megöleljen - pont, mint egy aggódó anya.
Ez annyira jól esett.
- Hogy vagy? - kérdezte Leni aggódva, ahogy eltolt magától és a karomat két oldalról megsimítva fürkészni kezdett.
- Itt alszik ma - szólt közbe Szasza, miközben bement a konyhába, és a hangok alapján kivett a hűtőből valamit.
- Kérsz esetleg valamit? Enni, inni? - kérdezgetett Leni - Csináltam limonádét az előbb.
- Szívesen megkóstolom - fogadtam el kedvesen.
Bár eredetileg semmit nem szerettem volna kérni, de vannak emberek, akiknek a kedvessége mindenre rá tud venni.

A konyhában Leni mondta, hogy üljek le, úgyhogy így is tettem, ő pedig sürögve-forogva előszedett nekem egy szép poharat és a limonádét, hogy töltsön nekem belőle.
- Kérsz hozzá jégkockát, szívószálat, vagy akármit? - kérdezgetett Leni kedvesen.
- Nem, köszönöm, jó simán is - válaszoltam udvariasan.
Szasza a jelenettől megjelenő gödröcskéivel az arcán, a mellettem lévő szék mögött állva, a támlájának támaszkodva nézett minket, közöttünk cikázó tekintettel, majd ahogy Leni elém rakta a poharat, egy apró, szórakozott mosollyal elvette és gyorsan beleivott.
- Egész jó - rakta vissza elém Szasza derűsen, miután megvámolta a limonádémat, majd halkan elnevetve magam, én is beleittam.
- Tényleg finom - értettem egyet, miközben a mellettem lévő srácon akaratlanul elmosolyodtam.
- Örülök - mosolygott rám Leni, majd megszólalt a telefonja, amit fel kellett vennie, úgyhogy egy gyors szabadkozás után kiment a nappaliból, így Szaszával egy pár percre ketten maradtunk.
Szasza a szék támláján lazán könyökölve az anyukája után pillantott, majd rámnézett.
- Hogy vagy most? - érdeklődött őszintén a helyzethez mérve.
A lábaimat felhúzva megigazítottam a hajam és válaszoltam.
- Szeretem anyukádat - mondtam kedvesen - Az enyém után az anyukák közül ő a kedvencem, szóval teljes mértékben megértem apukádat.
Szasza a megszólalásomra halványan elmosolyodott.
- Mindig jól érzem magam, ha a családotokkal vagyok - vallottam be őszintén, megválaszolva a jelenlegi helyzetem kérdését is - Meg veled - tettem hozzá a hajamat megigazítva, mert amikor kimondtam, úgy éreztem, hogy nem nagy titok. Azóta zavarban vagyok tőle - Szóval örülök, hogy itt vagyok.
- Tényleg jöhet anyukád is, ha nagyon aggódsz miatta - nézett rám.
- Nem biztos, hogy ott merné hagyni Apát a lakásunkban - válaszoltam belegondolva.
- Mindenki ilyen előzékeny nálatok? - kérdezte Szasza elmosolyodva, persze nem komolyan kérdezve.
- Nem, csak... nem lehet tudni, hogy mit fog művelni ott este - mondtam nagy nehezen Apáról - Ráadásul társasházban vagyunk, szóval mindenki hallana is mindent.
Szasza ezt a két mondatomat átgondolva pár másodperc múlva rákérdezett.
- Piál is, mi?
- Ez miért volt ilyen egyértelmű? - túrtam a hajamba kínosan.
- Kéz a kézben jár a többivel, szóval nem lepett meg - válaszolta egyszerűen.
Valamiért könnyebbnek éreztem, hogy nem botránkozott vagy lepődött meg rajta.
Elítélte, de nem éreztem azt attól, hogy megtudta, mint amikor bárki más tudomására jutott.
Nem csinált úgy, mint aki most a világ legproblémásabb hátterű emberével beszélget éppen, pont úgy kezelte, ami könnyebbé tette ezt az egyébként nehéz pillanatot.
- Attól tartotok csak, hogy tönkrebasz valamit vagy magát, vagy mástól is? - kérdezte rámnézve.
- Úgy általánosságban bármitől, ami történhet - válaszoltam belegondolva, majd példaként folytattam - Pénteken valamiért elvette egy füzetemet a szobámból - meséltem őszintén, a karkötőmet birizgálva - Nyáron, miután ide költöztünk, akkor írtam tele az érzéseimmel, nem igazán... pozitívan róla. És elolvasta, amíg nem voltam otthon.
- Mert annyira érdeklik az érzéseid? - kérdezett vissza maga elé nézve, enyhén kételkedve benne.
- Nem, csak azt fejtettem ki, hogy miért találom őt szar embernek, hogy hogyan tett tönkre minket és igazából szétszidtam, úgyhogy ahogy rátalált, gondolom már csak ezért is végigolvasta, mert felidegesítette.
- Hát, geci... - nevette el magát idegesen, nem befejezve, hogy talán nem írtam volna róla ilyeneket, ha nem műveli mindazt, amit csinált velünk Anyával - Emiatt vesztetek össze?
- Anya nem volt otthon, szóval amikor én hazaértem, számonkért, hogy ez micsoda, én nem értettem, miért van nála, és... igen - túrtam bele a hajamba - Igazából túlmentem, mert tudom, hogy mivel dühítem fel, főleg, ha már alapból ideges és ingerelhető állapotban van, csak én is ki voltam borulva, és kijött belőlem pár dolog, mármint, amiket alapból soha nem mondtam volna ki neki, csak egész életemben bennem voltak és kitört, utána meg már azért voltam méginkább kiborulva, ahogy reagált, ami csak fokozódott, aztán egyre rosszabb lett, ahogy... történt - zártam le halkan.
Szasza az utolsó pár szavamat értelmezve idegesen pillantott körbe, majd a hajába túrt és nemsokára megszólalt.
- Hogyan fogjátok kirakni? - kérdezte egyszerűen.
- Nem tudom. Nehéz.
- Neki lenne nehéz vagy nektek?
- Nekünk, mert neki is, vagyis... - bonyolódtam bele a saját gondolataimba - Fogalmunk sincs, hogyan kezeljük ezt - láttam be - Péntek este óta kerül minket, beszélni se tudtunk vele.
- Akkor kerüljön olyan kurva messzire, hogy vissza se jöjjön.
- Tippem sincs, hova tudna menni. Valószínűleg sehova, nem véletlenül nálunk jelent meg hét hónap után - mondtam belátva.
- Nem a ti problémátok.
- Nem kerülhet az utcára a saját apukám.
- Hozzád se érhetne a saját apukád úgy, hogy bántson - vágta rá gondolkodás nélkül - Pláne a korábbiakkal együtt.
- Akkor se tud hova menni.
- Szerintem, ha nagyon rá van szorulva, megoldja - közölte őszintén.
Az ajkaimat picit összeszorítva biccentettem egyet, ahogy beláttam.
- Abban reménykedem, hogy Zsolt megkéri Anyát, hogy maradjon nála estére - vallottam be pár másodperc múlva - Anya ma beszélt Zsolttal és még délután is fognak találkozni.
- Ez a nemzetközi megnyílós-nap, vagy mi? - kérdezte Szasza egy apró, megjelenő mosollyal az arcán, ahogy rámnézett.
- A nemzetközi "nem akarjuk elszúrni az emberi kapcsolatainkat"-nap - néztem vissza rá.
- Nem tudom, mihez szoktál hozzá, de pár kihagyott nap még nem nyírja ki az emberi kapcsolatunkat automatikusan - válaszolta egyszerűen, a kifejezésemmel élve.
- Szerintem jobb, ha nem megyünk bele, hogy mihez szoktam hozzá - nevettem el magam kínosan.
- Esküszöm, senkit nem ismertem még, aki elbaszottabb emberekkel lett volna körülvéve, mint te.
Kellemetlenül elmosolyodtam, és nem mondtam ki hangosan, de ezt el tudtam képzelni.
Felhúzott lábakkal felé fordultam a székemen, felnézve rá, ahogy a mellettem lévő széken pihentette az alkarját.
Ha léteznek tökéletes karok, azok az övéi.
- Szerencsére itt ezt már nem érzem - mondtam őszintén, kedvesen ránézve.
- Akkor ne feszengj így - pillantott rám egy halvány, megnyugtató mosollyal az arcán.
- Nem feszengek - védekeztem, de a tekintetén éreztem, hogy mindketten tudjuk, hogy ez nem így van, mert tényleg kifejezetten zavarban vagyok velük egy légtérben napok óta - Csak szokatlan és fura, hogy ezekről a témákról beszélgetek veled. Mármint, nem rossz értelemben, csak... fura.
- Mitől? - kérdezett vissza könnyedén.
- Hogy nem szoktam hozzá. Mindig sebezhetőnek érzem magam, ha ezek a témák merülnek fel, vagy csak egy részük is kitudódik bárkinek.
- Nincs azzal baj, ha sebezhető vagy.
- Biztonságérzet - mondtam őszintén.
- Nem érzed magad biztonságban?
- Amíg tudok olyan dolgokról beszélni, mint ma neked, mert van mit, és ilyeneket tartok magamban, nem - vallottam be az okát megfogalmazva.
- Miért van az, hogy otthon nem vagy biztonságban, mégis az otthonodon kívül görcsölsz rá erre? - kérdezte egyszerűen.
- Mert ami otthon van, arról csak én tudok, a külvilág pedig nem.
- Oké, tehát magadban tartod a dolgokat, hogy biztonságban érezd magad, de addig nem érzed magad biztonságban a külvilágban, amíg ilyeneket tartasz magadban. Ez azért vérzik egy pár sebből.
Az egész egy óriási seb.
- Tudom, hogy értelmetlenül hangzik, de nem tudom elmagyarázni. Ördögi kör, amiből csak akkor tudnék kilépni, ha megszűnne az egész. Pont ezen voltunk, amióta csak itt vagyunk, egészen a szülinapomig, és tényleg azt éreztem már, hogy túlvagyok mindenen.
- Anélkül, hogy bárkit belevontál volna.
- Akkor még csak múltbéli dolgokról volt szó, amikről azt hittem, hogy vissza se jönnek többet. Azt éreztem, hogy csak megnehezítené a jelenlegi dolgokat, ha beszélni kezdek róluk.
- Mert? - nézett rám értetlenül.
- Nehéz az általam tapasztalt egyik legszebb családnak beszélni arról, hogy nálunk mennyire nem így van mindez - mondtam ki nagy nehezen - Nem miattatok nehéz, saját magam miatt az. Nyilván tudom, hogy nem így van, de valamiért mindig azt érzem, hogy engem is minősít, hogy milyen élet vagy család van mögöttem.
- Konkrétan több jogom van elítélni téged a talasszofóbiád, meg a magyar emeltes terveid alapján, mint amiatt, hogy apukád mit csinál, pláne, hogy mindennek rohadtul az áldozata vagy - közölte teljesen egyszerűen, a példáival ellentétben a mondat második felét komolyan mondva.
Pár másodperc csend után őszintén hozzátettem, kimondva azt, amit eddig még nem is igazán fogalmaztam meg magamban.
- Attól is tartok kicsit, hogy ha megtudnak rólam pár ilyen dolgot, vagy úgy az egészét, máshogy viszonyulnak hozzám, mint azelőtt. Azért szeretek másokkal lenni, mert akkor úgy érzem, hogy minden rendben van, de ha ott is folyamatosan azt éreztetik velem, hogy nincs, akkor esélyem sincs úgy érezni magam.
- Nem az a megoldás jelenleg, Regi, hogy eltereled a figyelmed, hanem ha megszüntetitek az egész problémát azzal, hogy kibasszátok otthonról. Nem kell beletörődnöd, meg megtanulnod kezelni, ha nincs jelen a probléma.
Ezért szívás gyereknek lenni.
Egy gyerek, aki a szülei döntéseitől függ, a legtöbb esetben csak beletörődni és alkalmazkodni tud, magán cipelve olyan terheket, amiket a családja rótt rá, és tehetetlen abban, hogy változásokat tudjon elérni.
- Beszélnék apukámmal, de fogalmam sincs, mit mondjak neki, Anyának se, szeretnénk, de nagyon sok módon meg van kötve a kezünk - mondtam őszintén.
- Féltek tőle? - kérdezte rámnézve.
Erre a kérdésre először megálltam a válaszadásban.
- Féltem Anyát - válaszoltam halkan, a tekintetét kerülve - Ő meg engem.
- És magaddal mi a helyzet? - kérdezett rá maga elé nézve.
- Túlvagyok azon, hogy magamat féltsem.
Szasza erre rámpillantott, mire egy pillanatra összetalálkozott a tekintetünk, de nem tudtam sokáig tartani a szemkontaktust, úgyhogy el is kaptam az enyémet egyből.
- Nem tud már semmi olyat csinálni, ami meglepne - mondtam gyenge hangon, megmagyarázva.
Azóta az egy pillanat óta, amikor végleg összetörte bennem az összes gyerekes reményemet, hogy meg tudja hatni bármi velem kapcsolatban, hogy éppen sírva, az ő agressziójától gyengén, remegve, tehetetlenül állok előtte, annyira, hogy ne csak a dühe legyen benne, nincs semmi olyan, ami meglepne, ha megtenné.
Szasza feszülten, gyorsan cikázó gondolatokkal beletúrt a hajába, majd rákérdezett:
- Nincs semmi, ami visszatartaná bármitől is?
Az ajkaimat összeszorítva, a szememet lesütve nem válaszoltam, ami egyértelművé tette, hogy nem igazán, amit rajtam tartott tekintettel nézett végig, és ezen a ponton már neki sem volt több kérdése.
- Nem fog veletek élni - közölte tényként, kérdés nélkül - Kurvára biztos, hogy nem maradsz ott vele így, egy napot sem.
- Tudom kezelni, Szasza.
- Nem fogsz egy olyan apával együtt lenni mégegy estét, akit annyi sem tart vissza, hogy kibaszottul a tizenhét éves lánya vagy, aki már nem is tart tőle, nem félti saját magát tőle, mert mindent látott már. Nem mindent tudsz kezelni, Regi, konkrétan akármit megcsinálhat veled, vagy anyukáddal, semmi nem garantálja, hogy nem lesz baj, pláne nem nekem, én meg ezt kurvára nem hagyom.
- Apa péntek óta nem beszél velünk - hoztam fel újra.
- Akkor ez úgy fog megszakadni, hogy ti közlitek vele, hogy nem akarjátok, hogy ott maradjon és mától lakjon máshol. Felőlem odahívhatsz engem is, vagy anyukád barátját, de még apámat is, hogy ne kelljen senkit féltenetek.
- Talán ma, hogy Anya beszél Zsolttal, közelebb kerülünk ehhez.
- Szerintem simán ott aludhat ma nála valahol, ha normális a csávó.
- Remélem.
Nem tudom elmondani, mennyivel közelebb éreztem őt magamhoz ez után a beszélgetés után.
Szasza az az ember, akivel kapcsolatban érzem, hogy hiányzott egy ilyen személyiség az életemből, aminek eddig tátongott bennem a helye, most viszont, hogy itt van, valahogy magamat is sokkal teljesebbnek érzem.
Nem véletlenül érzem iránta, amit.

Egyszer voltam Szasza szobájában, amikor Lili egyik bulija során bementem hozzá és rámtalált, ahogy gitározok, azóta pedig szerintem egyszer sem mentem be oda, egészen máig.
Pont olyan a szobája, ami egy tizennyolc éves, végzős sráchoz illik, aki fél lábbal már a nagybetűs, különálló életét éli az otthonival párhuzamosan - alapból letisztult volt, semmi komplikált, csak néhány olyan berendezés tette egy fokkal személyesebbé, mint például két gitár, egy hangerősítő, a gépe, a edzős cuccai, egy-egy díj, érem vagy kupa, pár lap random itt-ott, sőt, még súlyzót is kiszúrtam a szobában valahol.
Ha nem tudnám is tudnám, hogy Szasza szobája, mert tökéletesen tükrözte a személyiségét.
Ketten voltam Szaszával a szobájában, miközben csak az anyukája volt itthon és egy szinttel lejjebb csinált valamit - a gondolattól izgatott pillangók kezdtek repdesni a gyomromban, majd megilletődve leültem a kanapéjára, körbenézve.
Vajon hány lány járhatott már itt előttem?
Akkor valahogy nagyon intenzíven érezni kezdtem, hogy mindenféleképpen hosszú sor következő tagja lehetek Szasza nőügyeit tekintve, amiről igazából semmit nem tudok, beleértve úgy bármit a múltjáról. Sokkal többet tud rólam, mint én róla, pedig ez másoknál pont fordítva szokott lenni.
- Cuki vagy - jegyezte meg szórakozottan mosolyogva, mire kizökkentem a gondolataimból.
Valószínűleg úgy ültem és nézelődtem körbe, mint egy kislány, aki életében először lát valamit.
- Csak most nézem meg a szobádat először - válaszoltam szabadkozva.
Szasza a gödröcskéivel az arcán leült mellém a kanapéra.
- Józanon.
Zavartan elnevettem magam.
- Valószínűleg a sulim fele kinyírna a féltékenységtől, hogy most itt vagyok - láttam be elmosolyodva.
Bár ma órák után fizikailag láttak együtt Szaszával, szóval lényegében már nem számít, így is-úgy is le leszek támadva holnap.
- Nem véletlenül vagy te itt, és nem a sulid fele.
- Megtisztelő - mosolyogtam.
Hogy kicsit kompenzáljak az eddigi iskolapad-hatású ücsörgésemen, magam alá húztam az egyik lábam, picit jobban felé fordulva.
- Lili tudja, hogy itt vagyok? - kérdeztem tőle.
- Nem, de majd ha hazaesik, megtudja és örülni fog.
Erre egy picit elmosolyodva elfordítottam a fejem.
- Igazából... amikor Lilivel összebarátkoztunk, olyan gyorsan történtek a dolgok, hogy nem is értettem, hogy tudok bárkivel ilyen gyorsan összebarátkozni - vallottam be őszintén, halkan elnevetve magam - Mármint, idejöttem ebbe a suliba szeptemberben, december elsejéig nagyjából senkivel nem beszélgettem, maximum Alízzal, mert mellettem ül angolon, aztán elmentünk Bécsbe, és azóta nagyjából minden a feje tetejére állt. Azelőtt Lili nem is volt annyira szimpatikus, mert nem ismertem, csak annyit láttam, hogy ő a szép, menő, gazdag lány a suliban és folyamatosan a figyelem központjában van, december elsején reggel is így gondoltam még, aztán pár óra múlva rosszul lett a buszon, beültették mellém, beszélgettünk, többször is otthagyta a barátnőit, hogy odajöjjön hozzám, közös képeket csináltunk és ketten sétáltunk a karácsonyi vásárban, este pedig már apukátok vitt haza kocsival - foglaltam össze, Szasza pedig a halvány gödröcskéivel az arcán hallgatott - Kevesebb, mint egy hét múlva meg már át is jöttem hozzátok, megismertelek téged, elmentem veletek korizni, itt aludtam, megismertem Márkot, aki felkért a táncpartnerének a szalagavatótokra, ami szintén egy héten belül zajlott le, és lassan már az is feljött, hogy együtt karácsonyozunk. Olyan hihetetlennek éreztem ezt az egészet. Vagyis igazából most is annak érzem - láttam be - Szóval egy darabig azért tűnhettem kicsit elzárkózottnak, mert konkrétan két hét alatt több változás történt körülöttem és bennem is, mint az azt megelőző fél évben összesen.
- Itt gyorsan mennek a dolgok - nézett rám a kanapé támlájának döntve a fejét egy apró mosollyal az arcán.
- Mindenképpen - értettem egyet elnevetve magam - De egyébként ezt nem negatívumként mondom.
Szasza halványan mosolyogva nézett rám.
- Tudom. Lényegretörőek vagyunk.
Erre én is elmosolyodtam, majd őszintén hozzátettem.
- Sajnálom a... suli utánit. Meg annak az előzményeit - mondtam ki, és attól, hogy ez elhangzott tőlem, már is megkönnyebbült a szívem egy kicsit.
Erre Szasza tekintetén is láttam, hogy nem volt szüksége bocsánatkérésre.
- Ennyire nem vagyok önző, Regi.
- Én se, hogy a saját gátjaim és félelmeim miatt azokkal ne legyek korrekt, akiknek köszönhetem az utóbbi másfél hónapomat, vagy hogy érezhettem azt, hogy tudtam változni ez idő alatt.
- Összehasonlítva, hogy december elején még azt se akartad feltétlenül elmondani, hogy volt már barátod életedben, tényleg határozottan fejlődtél - jegyezte meg halványan elmosolyodva.
Halkan elnevettem magam, mert volt benne valami.
Két napja ismert, és már akkor is átlátott rajtam.
Picit mosolyogva néztem magam elé, valamelyik ékszeremet birizgálva a kézfejemen, majd kellemetlenül beláttam.
- Kár, hogy visszaestem ebben.
Szasza rámnézett és őszintén megszólalt.
- Nem a te hibád.
- Attól még nem akartam ezt - vallottam be.
- Rendben leszel, hidd el.
- Gondolod? - kérdeztem vissza nehéz szívvel.
- Figyelj, Regi, kábé három dolog tart vissza téged attól, hogy túllépj az összes szaron, az egyik volt az exed, meg a régi környezeted, a másik apukád, a harmadik meg minden, amit ezek miatt ösztönösen csinálsz és te se tudod megmagyarázni őket rendesen, csak beleszoktál. Jobbat érdemelsz annál, hogy ezek közül bármelyik miatt szívj még, a szülinapod óta konkrétan üvölt rólad, hogy valamelyik visszajött a háromból.
- Ugyanígy szeretném én is elengedni ezeket.
- Akkor ma este alszik nálatok apukád utoljára.
- Még megvárom, hogy Anya jelentkezzen, hogy mire jutottak Zsolttal.
Szasza biccentett egy aprót, majd a hajába túrva nekidöntötte a fejét a kanapé háttámlájának.
A tekintetemet rajta pihentetve a gondolataimba vesztem, majd pár másodperc múlva megszólaltam.
- Sajnálom, hogy úgy érezted, hogy Bencéből indulok ki veled kapcsolatban.
Szasza erre rámnézett.
- Önmagában nem hibáztatnálak, ha red flagnek tartanál, ha már a húgom buliján majdnem lekaptalak, miután végigflörtöltük az egészet, engem meg várt a barátnőm egy bulival odébb, csak az exed egy gyerekes fasz, én meg nem fogom teherként felfogni a te problémáidat, és pláne nem élek vissza vele.
- Tudom - válaszoltam őszintén, belátva, majd a mondata első felére reagálva először az ajkaimba haraptam, és ránéztem - Beszélhetünk erről az eseményről kicsit... nyíltabban, mint eddig? - hoztam fel zavartan, ha már ezt hozta fel példának.
- Nem kell úgy gondolnod, hogy megcsaltam veled - szögezte le Emmával kapcsolatban, szinte a gondolataimban olvasva.
- Miért? - kérdeztem őszintén.
- Azért szakítottam Emmával egyből, hogy ne ez történjen, kábé az első olyan pillanatban, ahogy esélyt láttam arra, hogy bármi több kialakulhat közöttünk azon kívül, hogy a húgom barátnője vagy, jóban vagyunk és volt pár mélyebb beszélgetésünk. Nem akartam átbaszni, huzamosabb ideig beadni neki azt, hogy nincs semmi köztünk, konkrétan megcsalni meg pláne nem, nem is akartam olyan kapcsolatban lenni, amiben mindentől függetlenül mással kezd kialakulni valami, meg amúgy sem az kell nekem, és veled is miért játsszak, szóval az első olyan alkalommal szakítottam Emmával. A lehető legkevésbé sem te basztál el bármit, ne érezd úgy, az egész szar volt már a végén, úgy, ahogy volt.
- Sajnálom - mondtam őszintén - Mármint, tudom, hogy barátok voltatok.
- A barátságunk már azelőtt el lett baszva, hogy egyáltalán megismertelek volna. Nem vagyok benne biztos, hogy olyan rohadt jól működik egy barátság hosszútávon, ha bármelyikőjük is többet akar barátságnál.
Erre belátva, bólintottam egy picit.
- Végülis igen.
Szasza pár másodperc múlva rámnézett, majd egyszerűen megszólalt.
- Amúgy a szőke srácnak bejössz. Nem lennék a barátnőd helyében.
Meglepetten ránéztem.
- Mármint Vincére gondolsz? - kérdeztem összezavarodva, mire lazán biccentett egyet - Honnan tudod?
- Csak ebből a családból hárman levágtuk - nézett rám egy apró mosollyal az arcán.
- Hogyan vetted észre?
- Hogy üvölt, de már úgy az első alkalom óta, hogy itt volt. Csak hogy tudj róla.
- Szegény Alíz - láttam be az arcomat megdörzsölve.
- Nem mondom, biztos cuki a csaj, de alapból se lett volna sok esélye.
- Ezt miért mondod?
- Második éve évfolyamtársak, és konkrétan te mutattad be őket egymásnak, csak mert a csávót is elhívtad direkt ezért, ő meg eljött miattad, aztán végig veled is foglalkozott. Amúgy meg a barátnőd ugyanazon az este részegen a haverommal smárolt, most meg épp a sulitokban terjeng róla egy ehhez hasonló pletyka.
- Nem lehet, hogy Vince csak közvetlen velem? - próbálkoztam a fejemben futtatva a gondolataimat, hogy megcáfolhassam mindezt.
- De, lehetne, ha nem lennél tipikusan az a csaj, aki be szokott jönni másoknak.
A mondatára akaratlanul elmosolyodtam magamban, ami valószínűleg pirulásszerű-módon jöhetett ki rajtam kívülről.
Ez most egy bók volt?
Csak mert olyan lazán és objektíven közölte velem, mint ha azt mondta volna, hogy kedd van.
De még csak az információtól sem tűnt a legkevésbé sem zavartnak, féltékenynek, vagy bárminek, hogy tetszek valaki másnak, akivel viszonylag jóban vagyok, pontosan jól tudta, hogy semmi oka nincs aggódnia, és hogy ez nem is jó hír nekem, mert mégis hogyan érdekelhetne bárki más, ha épp Szasza szobájában vagyok, a kezével a combomon, miközben fel sem tűnik, hogy mennyi ideje lehetek náluk, mert annyira beleveszek a jelenlétébe?
Hihetetlen, mennyire vonzó tud lenni az önbizalma.
Szasza az a srác, akiről egyszerűen csak nem tudom elképzelni, hogy valaha is féltékeny legyen, vagy ha esetleg mégis, az is valami igazán nyomós okkal történhet, egy percig, aztán valahogy úgy is elrendezi, hogy erre ne legyen szüksége.
És ez eszméletlenül szívdöglesztő benne.
- Elpirultál - jegyezte meg derűsen elmosolyodva.
- Mert zavarba hoztál - szaladt ki a számon mosolyogva beleharapva egy picit a számba, a hajamba túrva - Mármint, bóknak vettem, remélem annak mondtad - szabadkoztam zavartan elnevetve magam.
- Nem, legtöbbször, ha burkoltam azt mondom egy lánynak, hogy jó csaj, sértésnek szánom - jegyezte meg a gödröcskéivel az arcán, elszórakozva rajtam.
Vagy fogalma sincs róla, hogy milyen hatással van rám, amikor ennyire lazán mond ilyeneket, vagy pontosan jól tudja és direkt akar kitenni ennek.
- Köszönöm - mondtam hevesen dobogó szívvel, miközben alig tudtam belül abbahagyni a vigyorgást, csak hogy kinyögjek valami nagyjából értelmeset.
Szasza a szerencsétlenkedésemet nézve elnevette magát, a combomat megsimítva.
Módosítom, tökéletesen tisztában lehet azzal, hogy a legegyszerűbb mondataival és tevékenységeivel is levesz a lábamról.
- Lehet egy kérdésem? - néztem rá a pillangóimmal a gyomromban.
- Legyen - nézett a szemembe mosolygó tekintettel.
- Ha esetleg holnap megkérdezik az osztálytársaim, leginkább a lányok, de valószínűleg utána úgy is el fog terjedni, hogy ma suli után hogyhogy elém jöttél, vagy hogy mi van közöttünk, mit mondjak? - kérdeztem hangosan dobogó szívvel - Mármint, eddig is ment a találgatás, meg puhatolózott mindenki, amíg csak annyit mondtam, hogy együtt szilvesztereztünk, ott leszel a szülinapomon, meg láttak minket a kanapétokon szilveszterkor.
- Fejelj rá egyet, mondd, hogy ma nálam is aludtál - mosolygott szórakozottan, poénból, mire halkan elnevettem magam - Amúgy amit akarsz. Nem az én sulimban megy ennyire a gossip - közölte a gödröcskéivel az arcán.
- Azért megy nálunk, mert körülötted és Lili körül forog nagyjából minden, úgy, hogy te oda se jársz.
Szasza erre egy apró mosollyal az arcán belegondolt, majd végül visszanézett rám.
- Tényleg azt mondasz, amit akarsz. Rohadtul nem az fog meghatározni semmit, hogy random emberek, akik két hete azon vannak fennakadva, hogy a barátnőd mennyit ivott szilveszterkor, az egyik felüket a húgom offolta, a másikat meg én, mit tudnak vagy mit gondolnak, konkrétan leszarom. Nem én járok oda, szóval ahogy te érzed, meg ahogy komfortos neked.
Ezt olyan érettnek éreztem akkor, és olyan önzetlennek, vagy nem is tudom, mi lenne a megfelelő kifejezés rá.
Mármint, Bence mellett nem igazán éreztem ilyen bánásmódot.
Az ajkamba egy picit beleharapva bólogattam.
Épp erről volt szó, amikor bekapcsolt a mögöttem lévő telefonom képernyője, rezegve egy kicsit, hogy üzenetem érkezett, mire odapillantottam.
Anya írt.
"Szia Kicsim! Zsolttal nagyon sokat beszéltem, rendes volt és nagyon támogató, mondtam neki, hogy ma nem leszel itthon, így ma este a házában alszom. Majd telefonon vagy élőben mindent elmesélek részletesen. Holnap suli után érted jövök majd. Puszi: Anya"
Az üzenetet elolvasva megkönnyebbülten elmosolyodtam.
- Anyukád? - pillantott rám Szasza.
- Zsoltnál alszik - meséltem, miközben egy kő esett le a szívemről - Úristen - sóhajtottam el magam megkönnyebbülten, ezalatt pedig, ahogy a görcsölésem mára elhagyott, a sóhajommal együtt, ösztönösen Szaszához dőltem.
Ahogy megpihentettem rajta a fejem, ő megsimítva átölelt, hozzábújva lehunytam a szemem egy pillanatra, mélyen magamba szívtam az illatát, és hagytam, hogy átjárjon a közelségétől a nyugalom- és a biztonságérzet.
A lehető legjobb helyen éreztem magam, ahol csak lehettem volna.
Lilinek igaza volt.
Szasza gyengéden megsimította a derekam, ahol az egyik kézfejét tartotta, majd ahogy felnéztem rá és összetalálkozott a tekintetünk, egyszerre pillantottunk egymás ajkaira és hajoltunk közelebb egymáshoz.
A csókunk alatt Szasza először megsimította az arcom, miközben én egy picit mindig feljebb tornásztam magam, hogy egy szintben legyünk, a tökéletes ülőhelyzetet keresve, majd ahogy újra és újra megcsókoltunk egymást, a kezei pedig eltévedtek rajtam, az ölébe húzott, én meg teljes harmóniában ültem oda, vele szemben, a lábai mellett két oldalt térdelve.
A hajam picit előrehullott, mire Szasza eltűrt egy tincset az arcomból, majd ahogy az ajkaink újra, jó hosszan összeértek, megéreztem a kezeit a derekamon, amikkel két oldalt simított végig, a testemet pedig teljes egészében végigjárta a libabőr - a válla, a nyaka és az arca környékén tartottam a kezem, közelebb hajolva hozzá, amennyire csak adta magát a pillanat.
Egyszer elhajoltunk egymástól, az egyik hosszú, érzelmes csókunk után, ami alatt Szasza kezei a világ legtökéletesebb érintéseivel szöktek el rajtam, folyamatosan simogatva, én pedig a puha, barna hajába túrtam, ami szinte könyörög ezért, majd egymás szemébe néztünk - szaporán dobogó szívvel, egy picit az ajkamba harapva viszonoztam a pillantását, és nem tudtam nem mosolyogni, pláne, hogy annyira szemtelenül gyönyörű, magabiztos mosollyal nézett rám, mosolyogva rajtam, a helyzetünkön, hogy csak úgy csapkodtak azok a pillangók a gyomromban, majd egy összenézéssel megbeszélve mindent, a pillanatba beleveszve hajoltunk vissza egymáshoz, még szenvedélyesebbé téve ezt a pár percet.
Talán egyszerre kezdeményeztük, nem tudom, mindenesetre Szasza az egyik hosszú csókunk alatt hátradöntött a kanapén, felém magasodva, mire átöleltem a nyakát, ő az egyik kezével megtámaszkodott mellettem, a másikkal pedig gyengéden simogatott.
A pillanatok hevességével ellentétben ezeket olyan törődő, figyelmes érintéseknek éreztem, ami megmelengette a szívemet és tökéletes volt.
- Kábé ezért nem adod be nekem az ártatlan-sztorit - jegyezte meg egy apró mosollyal az arcán, ahogy elhajolt tőlem, pontot téve az utóbbi percek végére, mire halkan elnevettem magam - A többieknek meg azt, hogy nincs köztünk semmi - tette hozzá derűsen mosolyogva, ahogy eltávolodott tőlem egy kicsit.
Mosolyogva néztem rá, ő pedig elhajolt tőlem, elengedve.
Ahogy végigpillantott rajtam, akkor tűnt fel, hogy egy picit, valamelyik mozdulat hevében, talán amikor hátradőltem, felhúzódott a felsőm, vagyis feltűrődött kicsit, nem nagyon, pont annyit, hogy látszódott a derekam - mint ha egy haspólót hordanék, amit nem véletlenül nem igazán hordok.
Észrevette a heget rajtam.
Szasza a szemembe nézett, és tudtam, hogy érzi, hogy olyan története lehet, amitől van oka idegesnek lenni, mert apukámnak van köze hozzá.
Mindez abban a pillanatban vált egyértelművé számomra, ahogy megváltozott a tekintete.
- Már régebbi - szólaltam meg halkan.
- Mennyire?
- Május végi, mielőtt a szüleim elváltak.
Szasza újra a hegemre pillantott.
- Milyen seb volt ez? - kérdezte, minél gyorsabb választ várva.
- Megvágott valami.
- Ennyire?
- Másnap ment el apukám, amikor ez történt - pontosítottam a tekintemet elkapva.
- Komolyan, Regi, miatta van ez? - kérdezett rá Szasza.
- Veszekedés volt, összetört pár... üveg, én meg neki... estem - foglaltam össze halkan.
Szasza egyből levágva, hogy ez a "nekiesés"-dolog is apukámtól eredt, idegesen elkapta a tekintetét, majd visszanézett rám.
- Megölöm - közölte gondolkodás nélkül - És leszarom, hogy elvileg apukád. Épp ezért, mi a fasz - pillantott vissza rám feszülten.
Az ajkaimat összeszorítva elkaptam a tekintetem.
Szasza az arcomra pillantva fürkészte a reakciómat, majd átszaladt egy gondolat a fején, ami vele együtt az enyémen is, miközben felültem.
Vajon miért hagytam ki azt a medencés bulit?
- Van még rajtad? - kérdezte a szemembe nézve.
Elnehezült szívvel jelent meg bennem a válasz, és inkább nem is mondtam semmit, csak miután egyértelmű lett számára, hogy mit tudtam volna válaszolni szavakkal.
- Sosem volt gyakori, nem szeretném, ha azt hinnéd - mondtam halkan a péntekihez hasonló eseményekre utalva - Legalábbis velem semmiképpen.
- Rohadtul nem számít, hogy mennyire gyakori, ha ugyanúgy egy olyan emberrel élsz együtt, akinél bármikor fennáll az esélye, hogy bántson. Egy alkalom is elég ahhoz, hogy úgy legyek vele, hogy kurvára semmi joga a közeledben lenni, mert onnantól kezdve már képes rá, attól nem lesz normálisabb eset, hogy elvileg nem csinálja sűrűn. Az egész kibaszottul nem normális.
- Nem én vagyok sajnos az egyetlen ehhez hasonló eset a világon.
- Attól még, mert valami sokszor előfordul, nem lesz normális, maximum gyakori. A helyzet a szar, amiben vagy, nem te, szóval nincs miért szépítened.
- Nem szépítem.
- De, folyamatosan.
- Csak nem akarom, hogy rosszabbat képzelj annál, mint ami valójában - válaszoltam.
- Kibaszott foltok, meg hegek vannak rajtad, Regi, mert apukádat felbaszta, hogy mit írtál egy füzetedbe hónapokkal ezelőtt, miután ez a sebed lett miatta és otthagyott titeket, amit amúgy semmi joga nem lett volna elvenni, vagy úgy általában megjelenni nálatok hét hónap után, pláne nem úgy csinálni, mint ha bármi szava lenne abban a házban, pénteken este értél haza, szóval gondolom, piált is már és megvert téged, mi a faszt tudok ezen rosszabbat képzelni, mint ami?
Hogy annyira hozzászoktam az elnyomásához, hogy egy idő után nem is ellenkeztem akkor.
- Tudom - temettem a tenyerembe az arcom nyöszörögve.
- Minden egyes mondatoddal, Regi, amivel bármennyire is szépíteni akarod ezt, egy kicsit is normalizálni, vagy magadat okolni, csak őt mented fel jobban, és azt, hogy bármennyire is fel legyen mentve, te kurvára nem érdemeled meg - közölte tényként, teljesen komolyan.
- Vannak emberek, akiket könnyű utálni, Szasza - tört ki belőlem, miközben megdörzsöltem az arcom - És utálom őt, rengeteg mindenért, hidd el. Ebben az esetben viszont ez egy olyan utálat, ami fáj, mert normál esetben senki nem akarja utálni a saját apukáját, a saját bármelyik szülőjét, szeretni akarjuk őket, felnézni rájuk, érezni azt, hogy betöltik azt a szerepet, amit be kell nekik, kiskorban is épp ezért jellemző, hogy a gyerekek idealizálják őket, nem látják a hibáikat, amiket nyilván most már látok Apával kapcsolatban, és utálom őket, az egészet, egyetértek mindenkivel, aki gyűlöli apukámat és amiket csinál, én is így vagyok vele, de... - kerestem a szavakat a hajamba túrva - Jobban fáj az, hogy apukám olyan ember, akit utálni tudok, aki ott tudott hagyni hét hónapra és csak azért jelent meg a szülinapomon, mert nem tudott hol lenni, akitől jogosan féltenek, akitől gyakorlatilag menekülni kell, aki boldogtalanná tette anyukámat, engem, akire nem tudok felnézni, mert soha nem akarok olyan lenni, mint ő, akinek nem számítok, nem számít az, hogy a lánya vagyok, de még önmagában az se, hogy tizenhat és fél évet éltünk együtt, vagy hogy annak a nőnek a lánya vagyok, akit egyszer elvett feleségül, aki nem szeret annyira, hogy bármilyen megbánást láthattam volna rajta pénteken velem kapcsolatban, miután mindent hallott és olvasott tőlem, sokkal erősebb az, hogy elszomorít ez, és fájóbb érzés, mint hogy haragszom és utálom konkrét, megtörtént eseményekért. Bármit csinálhat velem, lehetek kék-zöld, foltokkal és hegekkel, soha nem fog nagyobb fájdalmat okozni, mint önmagában az a tény, hogy mindezt azért tudta megtenni, mert nem szeret engem és nem tartja magát annak, mint aminek én akartam látni életem nagyon nagy részében. Igen, szeretném, ha eltűnne az életemből, de hogyan ne utáljam annak a gondolatát, hogy olyan apát kaptam, akivel kapcsolatban az az egyetlen észszerű megoldás, ha önként arra a döntésre jutok, hogy gyakorlatilag soha többet ne lássam? Nem szeretem őt emberként, sem apaként, utálom őt, utálom, amiket megtett. De függetlenül tőle, hogy ő hogyan áll hozzánk, vagy bármitől, bármennyire is megpróbálta megfosztani magát ettől a névtől, a végén ugyanúgy az apukám - mondtam ki hangosan dobogó szívvel, hagyva, hogy magam elé nézve, az érzéseim által vezérelve mindez csak úgy kitörjön belőlem - Még ha szörnyű ember is és azt kívánom, hogy bárcsak semmi nem kötne hozzá.
Ahogy végigmondtam és csend lett közöttünk, Szasza a hajába túrt, majd rámnézett, és már épp megszólalt volna, de én megelőztem.
- Bocsánat, ez elég hosszú volt, csak kijött belőlem - szabadkoztam az arcomat megdörzsölve - És holnap megpróbálok beszélni Anyával, hogy mit tudnánk csinálni Apával kapcsolatban, csak ezt most azért mondtam, hogy tudd, hogy nem mindenki véleménye ellen vagyok, mert egyetértek, csak nehéz.
- Nyilván az - mondta őszintén.
A tekintemet elkapva egy picit elfordítottam a fejem.
Szasza egy pár másodperc múlva rámpillantott, majd az általam elmondottakat végiggondolva megszólalt.
- Régebben is ilyen volt amúgy? - kérdezte rámnézve.
- Közel se éreztem ennyire ezt az egészet - vallottam be - Kisebbként még fel is néztem rá egy csomó mindenben, ő vitt többször is edzésre alsóban, miatta kezdtem el gitározni, szerettem a zenéket, amiket hallgatott, elmentem valami német fordítós-versenyre, hogy ha megnyerem, akkor büszke legyen, hogy én is olyan folyékonyan megtanulok németül, mint ő, mindig fel akartam ülni a motorjára, beültem mellé, amikor meccset nézett, mindenben le akartam nyűgözni, szerettem, mert az apukám, nem tűnt fel, hogy mi történik otthon mindeközben, vagy hogy miket csinál, aztán ahogy nőttem, egyre tisztábban kezdtem látni a dolgokat, és... most itt vagyok - fejeztem be halkan.
- És ezekkel, amiket azóta mondtál, hogy itt vagy, éltek vissza a volt sulidban? - értelmezte rámnézve, ahogy feljött benne a gondolat.
- Bencét bevontam nagyjából mindenbe, amikor együtt voltunk, aztán amikor szakítottunk, elterjesztette az egészet - meséltem kellemetlenül beletúrva a hajamba - Tudod, a lelki sérült, problémás lány, akinek szörnyű a családja, meg amúgy is alkoholista az apukája, teher mindenki számára, csak leszívja az embereket, jobb nem kapcsolatba kerülni vele, egyébként meg hülye és naiv is vagyok, mert megcsaltak, és nyilván utólag Bencének fogalma se volt, hogy miért hagyta lehúzni magát mellettem, szóval így indult, aztán nagyon elfajult a sulimban nagyjából mindenkivel a helyzet, főleg, hogy a szüleim akkor váltak, ami miatt alapból is rossz lelkiállapotban voltam, és arra csak rájött ez, úgyhogy eljöttem onnan - foglaltam össze.
- Mi a fasz - dörzsölte meg az arcát kiégve ezen, hogy konkrétan ilyen emberekkel voltam körülvéve.
- Szóval ehhez képest semmiképpen sem tartalak red flagnek - jegyeztem meg, csak hogy oldva a hangulatot, visszatérjek a korábbi beszélgetésünkhöz.
- Ehhez képest a legjobb helyen vagy.
- Egyébként is ott érzem magam - néztem rá őszintén.
Szasza erre halványan elmosolyodott, ahogy rámnézett, majd a világ természetességével megsimított, én pedig a vállának dőltem, hogy hozzábújhassak.

Mert ott is voltam.