[Hét hónappal ezelőtt]
A pulcsim ujját szorongatva álltam meg a suli focipályája szélén, ahonnan az osztályomba járó fiúk jöttek le, mivel az egyik tanár a jelzőcsengő miatt leterelte őket onnan, hogy mindenki beérjen órára.
Nem beszéltem Bencével azóta, hogy pár napja szakított velem, de most muszáj voltam, úgyhogy minden erőmet összegyűjtve odamentem hozzá, amikor úgy láttam, hogy egyedül van, mert a többiekkel ellenkező irányba ment, hogy felszedje a kulacsát az egyik pad mellől.
Amikor odaléptem hozzá, nagy levegőt vettem és megszólaltam.
- Bence - szólítottam meg, mire rámnézett - Van egy perced?
- Beszélni? - kérdezte, miközben kinyitotta a kulacsát, hogy beleigyon.
Mindig fokozottan helyesnek találtam focizás után.
Bár ne fájt volna ez most ennyire.
- Elmondtad bárkinek? - kérdeztem vissza bármiféle felvezetés nélkül.
- Mit?
- Apukámról és a családomról a... dolgokat - néztem rá hevesen dobogó szívvel.
Az utolsó másodpercek voltak, amikor még kapaszkodhattam minden erőmmel a reménybe, hogy talán félreértettem valamit.
Bence ráérősen beleivott a kulacsába, amit egy élethosszúságúnak éreztem, majd végül megszólalt.
- Mert? - nézett rám.
Nem tagadta és ez jobban fájt, mint arra valaha számíthatott volna.
- Mert ma visszahallottam és csak neked mondtam róla bármit, amíg együtt voltunk - válaszoltam a szemeibe nézve.
- Csak Barniéknak mondtam, mert most, hogy szétmentünk, kérdeztek rólad, meg hogy miket csináltunk, szóba jött, hogy miért nem voltam nálatok kábé soha, és mondtam, hogy apukád miatt, mert alkoholista és úgy gondoltad, hogy jobb, ha nem erőltetjük - válaszoltam lazán.
- Mi? - borultam ki - Ezt most ugye nem mondod komolyan?
- Már nem vagyunk együtt, nem mindegy, hogy mit csinálok? - kérdezett vissza értetlenül.
- Bence, ez... - nevettem el magam kínosan - Csak neked mondtam ezt el, meg vontalak bele abba, hogy mi van otthon, nem azért, hogy elmondd bárkinek, miután szakítottunk!
- Jézus, de túlreagálod.
- Nem túlreagálom, csak hátbaszúrsz! - hitetlenkedtem - Megbíztam benned, Bence.
- Azt mondok, amit akarok, asszem nem tartozom neked semmivel.
- A magánügyeimről beszélsz - mondtam a szemeibe nézve.
- Az én ügyem is volt, mert a barátod voltam és én is szívtam miatta, amúgy meg nem annyira nagy sztori.
- Hogy beszélhetsz minderről így? - akadtam ki a fájdalomtól megjelenő könnyekkel a szememben - Ha valaki, te pontosan jól tudod, hogy milyen súlya van ennek az egésznek.
- Na jó, nekem erre nincs időm, bocs - lépett el tőlem.
Fájdalmas volt először megérezni azt, hogy milyen, amikor elárulnak, főleg, hogy ezután már tudtam, hogy innentől kezdve egy titkom sincs biztonságban, amit rábíztam, csak percek kérdése, hogy mindenki tudjon róla.
Soha nem éreztem még magam ennyire védetlennek.

[Hét hónappal később - most]
Lili elmondta otthon, amiket elmeséltem neki tegnap a lánymosdóban.
Onnan tudom, hogy Anya ma reggel elmesélte, hogy Leni aggódva felhívta tegnap este, és elvileg eszméletlen rendes volt, felajánlotta a segítségüket, telefonszámokat és elérhetőségeket küldött át neki, hivatalos szervezetekét, akikhez szintén fordulhatunk, ha baj van, szóval nagyon cuki volt, és méginkább nőtt a szememben Lilien anyukája, akkor is, ha egyre inkább kezdtem kiszolgáltottnak érezni a helyzetünket a külvilággal szemben.
Mindig kényelmetlennek éreztem, ha áldozatként kezelnek.
Tapasztalataim alapján, ha bárki megtudja, amik itthon zajlanak, vagy kényelmetlen érzés vagy szörnyen megalázó.
Az egészben az sokkolt le, hogy Lili elmondta.
Szíven ütött.
Tudom, hogy nem lett volna szabad így éreznem, de hátbaszúrva éreztem magam, mert továbbadta, és én ezt nagyon nem akartam.
Nem tudom, hogy Lili csak az anyukájának mondta-e, vagy az egész család tudja már, akikkel kapcsolatban pont ezt szerettem volna elkerülni, főleg ilyen módon, de ahogy tudomást szereztem erről Anyától, úgy éreztem magam, mint aki lefagyott.
A gondolat, hogy mindannyian tudják már, mert továbbadta, megijesztett.
Megijesztett, elijesztett, védtelennek éreztem magam, innentől kezdve a gondolattól is tartottam, hogy bármelyikőjük szemébe nézzek, fogalmazhatunk akárhogy.
Lilien továbbadta azt a titkomat, amit rábíztam, és ez szörnyű érzés volt, mert fájó pontot talált el.
Volt pár pillanat, amikor sírni lett volna kedvem attól, hogy ez most megtörténik, akkor is, ha józan ésszel tudom, hogy ez nem ugyanaz, mint akkor.
De az érzés már szinte ugyanaz volt.

Épp kiléptem a házunk ajtaján egy buszra felszállva a hideg miatt, amikor észrevettem, hogy Szasza késő este, már az után, hogy Anya Lili anyukájával telefonált, felhívott, csak én addigra már aludtam, ezúttal tényleg.
Biztos voltam benne, hogy emiatt hívott.
Legszívesebben eltűntem volna az egész Föld színéről, úgy éreztem, hogy megint nincsen hatásom semmi felett.
Nem akartam, hogy megtudja, nem akartam, hogy bárki megtudja, és most mégis úgy éreztem, hogy mindenki tudja.
Feszült voltam, annyira, hogy arra se tudtam rászánni magam, hogy most azonnal visszahívjam, mert biztos voltam benne, hogy abban a másodpercben fogom elsírni magam.
Nem akartam haragudni Lilire, az utolsó ember, akire haragudni szeretnék, de mégis haragudtam rá valahol.
Annyira sebezhetőnek éreztem magam, hogy azon se csodálkoztam volna, ha ma az első mondattól, amit bárki hozzám intéz, összeomlok és egész nap nem tudok felállni a földről.
Újra védtelennek éreztem magam.

Amikor leszálltam a buszról, épp a suli felé sétáltam, amikor meghallottam, hogy valaki utánam siet.
- Regi! - hallottam meg Lili hangját, aki valószínűleg valamikor akkor szállhatott ki az apukája kocsijából.
Nehéz szívvel megálltam, lehunyva a szemem egy pillanatra, majd hátrafordultam hozzá.
- Szia - köszöntem neki.
- Minden rendben? - kérdezte Lili aggódva rámnézve.
Teljesen kiborulva, keserűen elmosolyodva csak széttártam a karomat, a tekintetemet elkapva.
Ez a nap már ezen a ponton is rengeteg volt, több, mint amit jelen helyzetben vállalni tudok.
- Mennyit mondtál el otthon arról, amit elmeséltem? - kérdeztem vissza őszintén.
- Jézusom, ugye nem volt baj? - kerekedtek el Lili szemei, mire kínosan elnevettem magam.
- Azt mondtad, hogy köztünk marad, Lili.
Lili egy pár másodpercig csak összeszorította egy picit a szájfénytől csillogó ajkait, majd őszintén megszólalt.
- Igen, amíg csak arról volt szó, hogy apukád nálatok van, de képtelen voltam nem tenni semmit, miután megtudtam, hogy bántanak téged! - fakadt ki Lili.
- Nem véletlenül nem akartam elmondani senkinek - jött ki belőlem a tekintetemet elkapva.
- Ez nem olyan dolog, amit magadban kell tartanod, Regi, bántalmaztak téged, ezzel akár rendőrségre is mehetnél! Barátnők vagyunk, nem fogom végignézni ezt, és még ha haragszol is rám, sajnálom, de inkább haragudj rám, mint hogy szar barát legyek, aki hagyja, hogy beleragadjatok egy ilyen helyzetbe azért, mert nem kértek segítséget!
- Kitől kérnénk segítséget? - kérdeztem vissza feszülten.
- Van kitől, csak Regi, te nem is akarsz segítséget kérni! - hitetlenkedett Lili - Ezért volt az az első dolgom, ahogy hazaértem, az, hogy jeleztem egy felnőttnek, hogy baj van, nem elpletyiztem, hanem segítséget kértem anyukámtól, hogy mit lehetne csinálni, mert ő több dolgot tud tenni, jobban tudja, hogy milyen lehetőségek vannak, mint én, mert foglalkozott már a témával, ezért beszélt anyukáddal tegnap és fog ma is, tudom, hogy nem kérted, de megbízhatsz bennünk és megbízhatsz abban, hogy jót akarunk nektek! A barátnőd vagyok, nem az ellenséged, és épp ezért nem tudtam megtenni azt, hogy nem csinálok semmit, csak hagyom, hogy beletörődj valamibe, ami durva és nem oké! Talán megkérdezhettelek volna, hogy akarod-e ezt, bocsánat, amiért nem tettem, de azért nem tettem, mert tudtam, hogy azt mondod, hogy ne tegyem, ebbe pedig nem tudok belenyugodni!
- Tudtam volna kezelni ezt az egészet, Lili - dörzsöltem meg a halántékom gondterhelten.
- Áldozatként, apukádhoz igazodva! Ez nem az a helyzet, amit te, egyedül kezelni tudsz!
- Mi mást tudnék csinálni? - tártam szét a karomat kínosan elnevetve magam.
- Akármit, Regi, de nem fogadhatod el azt, hogy ez maradhat így, mert ezerszer jobbat érdemelsz ennél!
- Ez nem döntés kérdése!
- Az már önmagában egy döntés, ha mersz segítséget kérni, akár tőlünk is! - mutatott Lili magára.
- Igen, csak épp fogalmam sincs, hogyan tudnék most a családod szemébe nézni! - vallottam be teljesen szétcsúszva.
- Csak Anyának mondtam el, ő pedig nem fog elítélni, hidd el, mint ahogy én se ítéllek el.
- Én ítélem el magam, Lili - fakadtam ki - Nem akarok az áldozat lenni mások szemében, mert attól annak érzem magam, és kevés érzést szeretnék elkerülni ennyire.
Lili a kék szemeivel az enyémbe nézve hallgatott, majd egy rövid csend után megszólalt
- Beszélj erről Szaszával, Regi, kérlek - kért meg Lili a szemembe nézve - Nem volt otthon, amikor Anyának elmondtam ezt, de biztos vagyok benne, hogy már a felét sejti, és tuti, hogy érzi, hogy gáz van, tudod, milyen, szóval beszélhetsz vele erről.
Gondterhelten elsóhajtva magam, a hajamba túrtam.
- Nem igaz, hogy nem akarok segítséget kérni, Lili - mondtam őszintén - Csak minden, amit úgy érzek, hogy segít, az... - kerestem a szavakat - Ahhoz muszáj, hogy minimum részben otthon tudjam hagyni ezeket a dolgokat, és épp ezért nem is tudok beszélni ezekről ennyire könnyen. Jól esik, hogy segíteni akarsz, vagy akartok, csak... nem tudom átadni szavakkal a helyzetet, amiben érzem magam - láttam be.
Lili szomorúan nézett rám.
- Ezért szeretnék segíteni, hogy kikerülj belőle.
- Nem mindenből lehet csak úgy kikerülni, Lili.
- Amióta apukád újra jelen van, ránézésre meg lehet mondani a különbséget rajtad, egy másik ember voltál szinte ezelőtt, sokkal felszabadultabb voltál és boldogabb is, nem maradhat az életedben tovább - mondta Lili.
- Én ebbe születtem, mindig az életem része lesz az, amiket miatta éltem át. Ahhoz, hogy ez másképp legyen, leginkább újra meg kéne születnem.
- Akkor is, borzasztó hatással van rád a jelenléte, Regi. Azóta érezni rajtad, hogy van valami, amióta megjelent a szülinapodon.
Zavartan beletúrtam a hajamba.
- Most már legalább tudod, hogy miért.
- Valahogy muszáj kiraknotok őt, végérvényesen.
- Én is ezt szeretném, csak ez komplikáltabb ennél - válaszoltam nehéz szívvel.
Lili együttérzően nézett rám, majd megigazította az egyik hajtincsét és halkan megszólalt.
- Most haragszol rám? - kérdezte óvatosan - Jót akartam, esküszöm, és tényleg csak Anyának mondtam el.
Egy halk sóhajtás kíséretében elkaptam a tekintetem.
- Tudom - mondtam halkan, a saját, felborult érzelemvilágom felett igyekezve uralkodni.
- Akkor?
- Nem haragszom rád, csak fogalmam sincs, mit kezdjek ezzel az egész helyzettel - néztem rá őszintén.
Lili először habozott, hogy kimondjon-e nekem valamit, de végül megtette.
- Tudod... - szólalt meg - Tudom, hogy úgy vagyunk meg a fejedben, mint a tökéletes család, akiknél nincsenek ilyenek, mint nálatok, de... ez nem jelenti azt, hogy nem tudjuk kezelni ezeket a dolgokat, vagy hogy egyből ítélkezni kezdünk.
- Persze, tudom - védekeztem egyből.
- Márk anyukája úgy nőtt fel, mint te - nézett rám Lili - Az apukája elvileg alkoholista volt és ugyanígy agresszív, Saci anyukája elvált tőle, és Anya már Saci barátnője volt, gimisek voltak, amikor Saci apukája meghalt, mert be volt rúgva és elütötték. Szóval nem véletlenül Anyát kérdeztem tegnap.
Meglepetten néztem rá.
Nem gondoltam volna, hogy Lili családjából pont ilyen történetet fogok hallani.
- Úgyhogy nem kell hülyén érezned magad csak azért, mert bármelyikőnk tud apukádról - mondta Lili őszintén - Senkinek sem tökéletes az élete, a mienk sem az, a szüleim is biztos átéltek vagy minimum láttak egy csomó szar dolgot, Márk szülei is, a bátyám is, de még én is, nagyon sok mindent hallottunk is már, nem vagyunk gyökerek, hogy furának érezd magad velünk amiatt, ami nem is a te hibád, és tudjuk is kezelni ezeket.
- Köszönöm, hogy ezt mondod - néztem rá, mert tényleg támogatónak éreztem - És ezt nem is akartam megkérdőjelezni.
- De megkérdőjelezted, mert különben sokkal jobban bíznál bennünk.
- Nem személy szerint bennetek nem bízom - vallottam be - Vagy bíztam - javítottam ki magam.
- De miért? - kérdezte őszintén, a bizalmatlanságomról általában.
- Mert engem már hátbaszúrtak, Lili, és nem akartam átélni újra! - fakadt ki belőlem - Bence volt az egyetlen, akinek régen beszéltem az otthoni dolgaimról, aki egy év után megcsalt, és mindent elterjesztett rólam, továbbadta az egészet, a végén pedig már az egész volt sulim tudta, meg úgy nagyjából mindenki, ami szörnyű volt, nem véletlenül jöttem el onnan Anyával!
Lili elkerekedett szemekkel hallgatott, én pedig folytattam.
- És jó volt kiszakadni onnan, mert itt sokkal kevésbé kísértett minden, mint ott, senki nem ismert és nem kellett annak a terhét cipelnem magamon, hogy ki mit tud rólam, ketten éltünk Anyával a régi nehézségeinktől mentesen egészen eddig, amíg Apa nem jelent meg életem legjobb szülinapján, amit nektek köszönhettem, elvéve tőlem az összes boldogságomat, amim lehetett az utóbbi hónapokban veletek, beleértve azt is, hogy Szasza valószínűleg előbb-utóbb ráun arra, hogy hozzám igazodjon, mert be vagyok korlátozva, amióta apukám itthon van, és sajnálom, hogy más vagyok azóta, hogy felkavart, hogy visszahúzódtam, hogy eltűntem, szívből sajnálom, hogy a bulit is lemondtam, én ezt az egészet nem akartam, csak fogalmam sincs, hogyan tudnék most mindent egyszerre csinálni!
- Ha tudja a bátyám, hogy mi történik veled, nem fog otthagyni, Regi - mondta Lili az elsőt, amit ezután mondani tudott - És egyébként sem kell ezt feltételezned róla.
- Nem akarom arra kényszeríteni, hogy az én problémáim miatt leragadjon mellettem, mert nem akarom tehernek érezni magam. Sokkal többet érdemel ennél.
- Hidd el, ha valaki, ő egészen biztosan tudja, hogy mit érdemel meg és mit nem, nem kell áldozatként kezelned, magadat kell annak kezelned, mert te vagy az, és megérdemled, hogy törődjenek veled! Normál esetben semmit nem módosít azon, hogy ki kedvel téged, vagy hogy kinek tetszel, az, ha kiderül néhány dolog rólad, nem kell aggódnod azon, hogy őt hogyan fogja érinteni az egész, amikor van épp elég bajod!
- Nem tudok nem törődni ezzel!
Lili először nem tudott mit mondani, majd végül hirtelen megtörte a csendet.
- Utálom a volt barátodat azért, mert miatta csak olyanra tudsz számítani az emberekkel kapcsolatban, mint amit ő csinált veled! - fakadt ki belőle őszintén, kiborulva - Nem ő képviseli a világ összes emberét! Talán vele úgy érezted, hogy a saját problémáidon kívül azt is a válladra kell venned, hogy ő hogyan kezeli a te gondjaidat, ez azért van, mert ő nem volt elég érett hozzá, de hidd el, hogy Szasza nem az a srác, aki mellett ezen kell törnöd magad, szóval nem kell elzárnod magad tőle csak azért, mert a kezedben akarod tartani azt is, hogy ő hogyan kezeljen téged és a helyzetedet, leginkább azért, mert emlékeztetlek, hogy arról a bátyámról beszélünk, akinél ez nem így működik - jelezte Lili hitetlenül - A saját lelkivilágoddal foglalkozz, mert ő is azzal fog, mivel a teher rajtad van, nem rajta, te vagy az áldozat, meg anyukád, nem ő, rohadtul eszébe se fog jutni semmi, amitől te mindenáron meg akarod óvni, aranyos vagy, Regi, hogy őt akarod visszatartani és kontroll alatt tartani, hogy könnyebb legyen neki, de ez az exednél volt értelmezhető utoljára, Szasza ezerszer több ennél, és nem tudok élő embert mondani, aki ezt véghez tudná vinni vele, mert egyszerűen nem ilyen. Tudja, mit akar, tudja, mit érdemel meg, egész életemben felnézek rá abban, hogy mennyire jól bírja a dolgokat, ahogy kezelni tudja őket, hogy mennyi mindenre képes, hogy mennyi erő van benne ahhoz, hogy mindent csinálni tudjon úgy, ahogy sokan egy dolgot sem tudnak, hogy mindent a kezében tudjon tartani és mindig tudja, mit csinál, hogy ha valaki vagy valami számít neki, a hegyeket megmozgatná, ha kell, a lehető legjobb ember, akire rábízhatod magad, Regi, higgy nekem - nézett rám Lili őszintén - A húgaként, és egyben az első nőként, akit egész életében tudott, hogyan kell megóvni, vigyázni rá, és törődni vele, ha már ő a két évvel idősebb, tipikusan védelmező, és néha már-már idegtépően határozott-, vezető egyéniség-, és a pofátlanul jó képességeivel tökéletesen tisztában lévő-bátyám, azt hiszem, mondhatom ezt úgy, hogy el is hiheted nekem.
- Nem azért hagyta ott Emmát, hogy a következő lány, aki mellett kiköt, azzal húzza az idejét, hogy megoldja a problémáit. Én nem a húga vagyok, Lili, hogy ez ennyire alap legyen, mert nem az.
- De miért érzed úgy, hogy teher vagy számára? Én soha nem érezném a problémáidat annak, barátnők vagyunk, nyilvánvalóan igyekszem segíteni - értetlenkedett Lili - Vagy Bence mondott neked bármi ilyet, hogy az voltál neki?
A kérdésére kínosan elnevettem magam, a fejemet elfordítva.
Utólag is köszönet a volt barátomnak, amiért a maradék önbizalmamat is elvette tőlem a témában.
- Nem hiheted el neki, hogy mindenkire érvényes az, ami rá is maximum csak az önmagával való problémái miatt volt - közölte Lili tényként.
Bárcsak jobban át tudtam volna neki adni szavakkal azokat az érzéseket, amik mind felgyülemlettek bennem akkor.
Az egészben az volt a legfelkavaróbb, hogy bár tudtam, hogy annyi mindenben igaza van, de valahogy annyira távol éreztem magamtól ezeket a mondatokat, épp azért, mert fel voltam kavarodva lelkileg, így mint ha néhány része csak megszűrve jutott volna el a tudatomig ott helyben.
Nagyon szerettem volna megismételni Lilivel ezt a beszélgetést, hogy mégegyszer hallhassak mindent, amivel egyetértek, csak akkor túl sok volt, ráadásul annyi minden feljött egyszerre, hogy azt se tudtam, mit mondjak, túl sok és mégis túl kevés szó jött a számra.
- Ez bonyolult, Lili - dörzsöltem meg az arcom gondterhelten.
Lili együttérzően nézett rám, a reakciómat látva elcsendesülve egy kicsit.
- Nyilván nem akarom erőltetni, Regi - szólalt meg pár másodperc múlva halkan - Csak szerintem jót tenne neked, de megértelek. Tényleg.
Az ajkaimat összeszorítva bólintottam egy picit, a fejemet elfordítva.
- Olyan szempontból hasonlítasz a bátyámra, hogy úgy érzem, te is ez az "öngyógyító"-típus vagy - mondta Lili őszintén - Mármint, ilyen helyzetben először hagyjátok magatokat elveszni, hogy aztán önerőből megmenthessétek magatokat, anélkül, hogy eszetekbe jutna bárkire támaszkodni. Pedig tényleg lehetne kire, és sokkal könnyebb úgy - nézett rám kedvesen.
- Nem igazán szoktam hozzá - láttam be kellemetlenül.
- Sose késő, Regi - mosolygott rám kedvesen, vigasztalásképpen - Tudom, hogy régen gyökerek között voltál, de most nem ott vagy.
- Ez igaz - értettem egyet egy pici, vegyes érzésekkel teli mosolyra húzva a számat, ahogy ránéztem.

És mindentől függetlenül örülök ennek.