Aznap este összetört bennem valami.
Végérvényesen, amit már nemhogy nem lehet megmenteni, gyakorlatilag a földdel vált egyenlővé.

Amikor Anya hazaért, szinte úgy esett be a lakásba, annyira sietett. Talán megérezte, hogy történt valami itthon, amit megakadályozhatott volna.
Egyedül voltam otthon, mert Apa függetlenül attól, hogy már akkor sem volt bőven józan, lelépett itthonról még inni, vagy valahova, fogalmam se volt, mert hangos ajtócsapódással csak elment, úgyhogy sírva, remegő végtagokkal a szilánkokat takarítottam a konyhából, amikkel véletlenül meg is vágtam magam, de be sem kötöttem, el se jutott a tudatomig.
Ma túlmentem.
Most az egyszer kimondtam, ami bennem volt, és ez lett belőle - Anya hazaér és ez fogja fogadni, abba pedig bele se merek gondolni, mennyi mindent szúrtam el a jövőre nézve azzal, hogy Apát teljes mértékben kiborítottam, annyira, amennyire még soha nem láttam kiakadni, pedig azt hittem, hogy vele kapcsolatban már mindent megtapasztaltam életem során.
Minden más szemszögből nem bántam meg.
- Jézusom, Szívem, mi történt? - hallottam meg Anya hangját, ahogy beért a lakásba, és talán csak annyit hallott, hogy sírok a konyhában, a nappaliban pedig néhány tárgy aggasztóan máshogy áll, mint szokott.
Szinte éreztem, ahogy kiesik a szívem a helyéről, majd amikor Anya beért a konyhába, és meglátott, egyből bekönnyezett szemekkel eltátotta a száját.
- Anya, én... - tápászkodtam fel a földről a szememet törölgetve.
- Regi! - pislogott Anya a szája elé kapva a kezeit, majd odalépett hozzám, hogy megnézze, hogy mi történt velem - Hol van most?
- Nem tudom, elment - néztem Anyára, majd ahogy ott voltam vele, engedtem a könnyeimnek, ő pedig szintén a sírás küszöbén szorosan magához ölelt.
A maradék pár órában Anya kihúzta belőlem, hogy mi történt, miközben ő szinte már jobban sírt és jobban kiborult, mint én, majd lefürödtem, leápolva pár pontot magamon, és amikor ezek után a fürdőszoba tükörben a szemeimbe nézve elgondolkodtam, ezer kérdést megfogalmazva magamban, már egyedül elsírtam magam és meg se tudom mondani, mennyi ideig maradtam ott.
Tényleg ezt érdemelném?
Mire Apa hazaért és szinte egyből elaludt, már Anya és én is az ágyunkban voltunk, de tudom, hogy velem együtt ő sem aludt.
És azt is tudom, hogy miközben Apa a kanapénkon aludt, mindketten végigsírtuk az éjszakát.
Meddig fog ez tartani még?

Másnap reggel megírtam Lilinek sűrű bocsánatkérések közepette, hogy rosszul vagyok és képtelen vagyok elmenni a bulimra.
Lemondtam a saját szülinapi bulimat, így végül meg sem tartották, csak elvileg el lett tolva jövő hétvégére, de nem tudom pontosan, mert őszintén, egész hétvégén nem tértem magamhoz a péntek estiek után.
A telefonom gyakorlatilag nem volt a kezemben a hétvégén, mert képtelen voltam bármire is odafókuszálni, vagy azt érzékelni, hogy van életem ezen kívül is. Tulajdonképpen meg se tudom mondani, hogy mivel telt el a hétvégém.
Apa szombaton ébredése után egyből elment valahova, de nem vitt magával sok mindent, csak elütötte a napot valahol, majd délután hazajött, megint elment, és este ért haza, kerülve minket, vasárnap pedig ugyanez, még csak beszélni sem tudtunk vele.
Ha valaha éreztem már magam teljesen szétcsúszva, azt valószínűleg megközelítheti az, ahogy most érzem magam.

Féltem bemenni a suliba hétfőn - Anya dolgozni ment ezalatt, úgyhogy annyi megnyugtatott, hogy nem lesz otthon Apával, én viszont nem éreztem készen magam arra, hogy bárkivel is találkozzak.
Hogy őszinte legyek, olyan nagyot tört bennem valami a péntek esti óta, hogy azóta se ébredtem fel belőle, rohant mellettem minden, csak én voltam, meg a gondolataim, amik százból százszor ahhoz vezettek vissza, csak ültem az órákon, ültem az osztályteremben csendben, igyekezve teljesen láthatatlannak tűnni, még a folyosóra se nagyon mentem.
Kerültem mindent és mindenkit, ahogy csak tudtam.
Tartottam attól, hogy összefutok Lilivel, akinek a buliját lemondtam szombaton, és képtelennek éreztem magam arra, hogy bármilyen meggyőző szerepet tudjak felvenni, az pedig, hogy bármit elmondok a péntek estiekről, fel se merült.
Az utolsó dolog lett volna, amire képes vagyok.
Azt se tudtam, hogy egyáltalán keresett-e a hétvégén, hogy írt-e vagy hívott-e, eltűntem, egyszerűen csak eltűntem, visszahúzódtam az egész világtól, és képtelen voltam bármibe belerázódni.

Az utolsó óránk tesi volt, és őszintén, attól tartottam a leginkább - nem is az öltözőben öltöztem, csak bementem a mosdóba és az egyik fülkébe zárkóztam hozzá.
Levettem a felsőmet, az ékszereimet, és mielőtt felvettem volna a tesipólómat, csak végignéztem magamon.
Fájdalmasan régi érzés volt így látni magam.
Felvettem a pólómat, amiből a nagyobb méretet választottam mára, hogy jobban eltakarjon minden apró nyomot a péntekiekről, amit csak el lehet - a csuklómon volt egy szorításnyom, amit csak annyival tudtam megoldani, hogy néhány nagyobb hajgumit ráhúztam, hogy hellyel-közzel takarják.
Halkan elsóhajtva magam, a könnyeimet visszafojtva hagytam, hogy átfusson a gondolat a fejemen, hogy fogalmam sincs, hogy kellene most mindent csinálnom az életemben.
Amikor elkészültem, és úgy éreztem, hogy hellyel-közzel készen állok, nagy levegőt vettem és kiléptem a fülkéből.
Ahogy kinyitottam az ajtót, egyből Lilivel kerültem szembe.
- Szia Regi - mosolyodott el, de volt valami furcsa a mosolyában, vagy talán csak én láttam annak.
- Szia - köszöntem vissza halkan, majd ahogy kijöttem a fülkéből, már sietett is be a helyemre.
Az ajkaimat összeszorítva realizáltam, hogy amit eddig nem szúrtam el, azt most fogom, ha elzárkózom Lilitől.
Nagy erőt véve magamon, megszólaltam.
- Megvárjalak? - kérdeztem tőle engem is meglepően gyengén.
- Aha, köszi.
Amíg Lilit vártam, a tükör előtt álltam, magamat nézve benne, hogy vajon egy tízes skálán mennyire van rám írva, hogy teljesen össze vagyok omolva lelkileg, és bizonyos szemszögből testileg is.
Kedvem lett volna összetörni azt a hülye tükröt.
Amikor Lili kijött a mosdó fülkéjéből, teljesen ok nélkül kezet mostam, csak hogy jogosan tudjak valahova máshova nézni és úgy tűnjön, hogy éppen csinálok valamit.
Lili is kezet mosott, majd mindketten elhasználtunk egy-egy kéztörlőt.
- Jobban vagy már? - kérdezte Lili kedvesen, az állítólagos szombati betegségemre utalva.
- Nagyjából, köszi - igazítottam meg a hajam zavartan.
- Mi volt a baj egyébként?
- Fájt a fejem, hánytam, ilyenek - mondtam, csak hogy mondjak valamit, mire Lili elhúzta a száját.
- Szegény - nézett rám együttérzően - Majd bepótoljuk a bulidat, az a fontos, hogy meggyógyulj.
Egy mosolyra húzva a számat, ránéztem, majd őszintén megszólaltam.
- Nem annyira tudtam a telefonomat nézni, mert nem bírtam koncentrálni, szóval ha kerestél és nem válaszoltam, akkor bocsánat - fordultam felé, és ahogy Lili rámnézett, már éreztem is, hogy igen, valószínűleg pont ez történt.
És valószínűleg rosszul is esett neki.
- Igazából én is meg a bátyám is kerestünk és csak annyit érzékeltünk, hogy eltűntél azóta, hogy elköszöntél tőle pénteken - válaszolta őszintén, mire beletúrtam a hajamba - Ennyire rosszul voltál, vagy van valami baj? Haragszol rám vagy ránk valamiért? - kérdezte halkan.
Ekkor tudatosult bennem, hogy tényleg elzárkóztam a napokban, jobban, mint az utóbbi egy héten bármikor.
- Nem, dehogy is, csak nem volt telefon a kezemben, tényleg sajnálom.
- Semmi baj, ha rosszul voltál - bólogatott Lili a tekintetét elkapva.
Egy pár pillanatra beállt közénk a csend, amit végül ő szakított meg.
- Tudsz adni esetleg egy hajgumit? - kérdezte a csuklómra pillantva, ha már több is volt rajta.
Megemelkedett pulzussal levettem a legszélsőt, igyekezve úgy odaadni neki, hogy ne vegyen észre semmit.
- Köszi - mosolyodott el Lili a mozdulataimtól elszakítva a tekintetét.
Akkor csengettek be, amikor épp összefogta a haját a fésűjével elrendezve a szőke tincseit, majd lerakta a fésűt a mosdópultra, csak mivel nem nézett oda, kicsit félrecsúszott a pulton és leesett, úgyhogy egyszerre kaptunk utána.
Én kaptam el, még mielőtt leesett volna, és már épp odaadtam volna Lilinek, amikor az előttem álló szőke lány tekintete a csuklómra szegeződött.
- Történt valami a csuklóddal? - szúrta ki egy pillanat alatt, mielőtt még visszahúzhattam volna - Muti - húzta össze a szemöldökét.
- Semmi, dehogy - védekeztem, ellépve a mosdópulttól, hogy mivel becsengettek, kiindulhassunk a mosdóból.
- De most komolyan - nézett rám Lili, elengedve a copfját, majd újra a kezemre nézett és az azon sorakozó hajgumikra.
- Tényleg semmi - igyekeztem meggyőző lenni.
- Mutasd már, Regi - lépett oda hozzám Lili.
- Megégettem magam hajvasalóval, nem szeretek hozzáérni kézzel.
Éreztem, hogy Lili tudna mit mondani, azon, ahogy a szemembe nézett, éreztem, hogy nem akarta elhinni, de erre már nem tudott mit mondani.
Gyanút láttam átsuhanni a tekintetén, mint ha megsejtett volna valamit.
- Van nálam egy krém, ami segít égési sérüléseken, kend be gyorsan - rakta fel a pultra a tesizsákját és kiszedte belőle a neszeszerjét.
- Köszi, de már bekentem reggel, meg amúgy is becsengettek.
- Majd azt mondjuk a tanárnőnek, hogy megjött nekem, te pedig betétet adtál. Ápolni meg nem lehet eleget - közölte Lili ellentmondást nem tűrően, miközben a neszeszerében kotorászott.
Lili nem az a lány, aki elől hatékonyan lehet titkolni bármit is.
Akaratérvényesítő, jók a megérzései és nem alkuszik bele könnyen mindenbe, akárcsak a bátyja.
Megadva magam, gyenge kezekkel lehúztam egy picit a hajgumikat a csuklómról, pont annyira, amennyire szükséges, de akkor sem igazán mutogattam.
- Bekenjem én, ha nem akarsz hozzányúlni? Tiszta a kezem, most mostam meg - nézett rám Lili a krémmel a kezében.
- Megcsinálom én, köszi - vettem el a krémet, majd még egy picit szabadabbá tettem a csuklómat.
Lili minden egyes mozdulatomat figyelemmel követte, majd ahogy jobban megfigyelte azt a foltot rajtam, rámnézett.
- Ez nem is égési sérülés, Regi.
És ennyi volt.
A megállapítására megálltam minden mozdulatomban, Lili pedig azzal, hogy látta rajtam, hogy tényleg nem, csak titkolni akartam, elkerekedett szemekkel rakta össze a képet.
- Mi történt? - kérdezte Lili kétségbeesetten pislogva, arra várva, hogy feltételezhetően cáfoljam meg az első gondolatát, ami eszébe jutott.
- Lili, én... - hunytam le a szemem gondterhelten elsóhajtva magam.
- Van még rajtad ilyen? - kérdezett újból, majd a vécéfülke irányába pillantott, ahol öltöztem, ellentétben azzal, hogy soha nem szoktam ott foglalni a helyet csak azért, hogy átöltözzek, és ez meg is adta számára a választ - Ki bántott, Regi? Jézusom, mondj már valamit! - esett teljesen kétségbe, mire kínosan beletúrtam a hajamba, és őszintén, azt se tudtam, mit mondjak.
Ahogy egymás szemébe néztünk, talán ezzel már meg is válaszoltam neki.
Apukám.
Éreztem, ahogy mindent összerak fejben.
- Rendőrség, Regi, ez nem vicc - közölte Lili halkan, teljesen komolyan rámnézve.
- Ez nem ilyen... egyszerű - válaszoltam kellemetlenül megdörzsölve az arcom.
- Nem maradhatsz otthon apukáddal, ha bánt téged! - fakadt ki Lili, és azt éreztem, hogy ő van megijedve a helyzetem miatt, mert aggodalom látszott rajta - Nem is kötelességetek elszállásolni őt csak azért, mert nincs hova mennie!
- Nem lehet csak úgy azt mondani neki, hogy mostantól nem jöhet ide vissza - válaszoltam, miközben szinte éreztem, ahogy fojtja valami belülről a torkomat.
- Dehogynem, Regi, muszáj kiállnotok magatokért, nem élhet veletek így! Ha nem rakjátok ki, odamegyek és én fogom, nem érdekel!
- Nem így működik - szögeztem le gondterhelten lehunyva a szemem.
- Akkor mit fogtok csinálni? - kérdezte Lili aggódva.
- Nem tudom, Lili! - hagytam kitörni magamból - Nem fog velünk maradni. Fogalmam sincs. Tudom, hogy kívülről nagyon sok ésszerű megoldás lenne, de belülről nem ennyire egyszerű - vallottam be.
Lili szomorúan nézett rám.
- De hogy volt ez? - érdeklődött - Vagy ha nem akarsz róla beszélni... - nézett rám.
- Nem igazán menne most - mondtam őszintén, a tekintetemet elkapva.
- Istenem, Regi, komolyan én sírom el magam mindjárt - próbálta magát összeszedni Lili teljesen összeomolva ettől az egész hírtől, amit megtudott - Hogy csinálhat veled ilyet egyáltalán?
- Ideges volt - vontam vállat valahol máshol tartva a tekintetem, majd elsóhajtottam magam és halkan hozzátettem - És nem volt józan, szóval... igen - mondtam olyan halkan, hogy szinte suttogtam.
- De gyakran iszik, vagy csak...? - kérdezte Lili óvatosan.
Kínosan beletúrtam a hajamba.
- Nem véletlenül váltak el Anyáék, Lili - válaszoltam őszintén, magam elé nézve.
Lili, ahogy belegondolt az egészbe, éreztem, hogy azt se tudja, mit mondjon, hogy nehogy túl sokat kérdezzen, majd végül nem kérdezett semmit, csak odalépett hozzám, hogy megöleljen, mire szorosan visszaöleltem.
- Annyira nem érdemled meg ezt az egészet, Regi - mondta őszintén, amikor ellépett tőlem, magát legyezgetve kicsit, hogy ebben a helyzetben ne ő kezdjen el könnyezni előbb.
Szomorúan elmosolyodva néztem rá.
- És kérlek, mondd el ezeket a bátyámnak is - tette hozzá Lili - Tudom, hogy még hivatalosan nem vagytok együtt, de jót fog tenni neked. Mindkettőnkre támaszkodhatsz.
- Nem érzem magam késznek arra, hogy bárkinek beszéljek róla - láttam be.
És nem is szeretném.
- Aggódok miattad, Regi, ígérd meg, hogy csináltok valamit ez ellen. Át is jöhetsz, te is és anyukád is, aludhattok nálunk, akárhányszor csak akartok. És szólj, ha bármit tudok segíteni. Számíthatsz ránk.
- Életemben másodszor fordult csak elő ilyen ennyire durván, ne aggódj miattam.
- Ez pont kettővel több, mint aminek meg lett volna szabad történnie! Ki biztosítja azt, hogy nem csinálja meg veled megint? - kérdezte Lili kiborulva - De ettől függetlenül is, nem élhetsz együtt egy olyan emberrel, akinek nem is kellene veletek lennie, mert anyukád elvált tőle, mivel alkoholista és agresszív, annyira, hogy képes kezet emelni a saját lányára!
Ez fájt.
Nem az, hogy Lili mondta, csak szimplán a tudat, és ettől sajgó szívvel elkaptam a tekintetem.
- Megtanultam kezelni, Lili - mondtam halkan.
- Bántott téged! - ismételte meg Lili könnyes szemekkel - Egy apa nem csinál ilyet!
- A tied nem! - fakadt ki belőlem, ránézve, mire Lili elcsendesülve nézett vissza rám - Az enyém képes rá, tudom milyen, és hozzászoktam, azért történt ez, mert dühös voltam és őszintén elmondtam neki, ami bennem van vele kapcsolatban, ismerem őt, tudtam, hogy mi lehet belőle és megtörtént, előre tudtam, mert egész életemben végigkísér ez!
- Nem beszélhetsz erről úgy, mint ha ez a te hibád lenne, Regi.
- Tudom magamról, hogy túlmentem.
- Azzal, hogy őszinte vagy és elmondod az érzéseidet? Jézusom, ez a legalapabb dolog, amit megtehetsz, jogod van hozzá, miért kellene visszafognod magad és az igazadat bárki mástól függően?
- Mert én így élek, Lili - válaszoltam a könnyeimmel küszködve.
- Nem hibáztathatod magad azért, mert kiálltál magadért, minden jogod megvan hozzá!
- A te életedben talán! - tört ki belőlem őszintén.
Lili szomorúan nézett rám, a könnyektől csillogó szemeink tekintetei pedig összetalálkoztak.
A lelkiismeretem jelzése miatt egyből rosszul éreztem magam, hogy a fejéhez vágtam ezt, úgyhogy az arcomat megdörzsölve, halkan megszólaltam újra.
- Nem negatívan mondom ezt, sajnálom, ha úgy hangzott, és igazad van, Lili, teljes mértékben, csak annyira... - töröltem meg a szemem - Annyira nem így megy mindez nálunk. Vannak helyek, ahol érvényesülhetnek ezek a teljesen jogos és szép elvek, de amiben én élek, az nem az hely.
- És apukádat nem hatja meg egy kicsit sem, hogy boldogtalanná tesz? - kérdezte Lili megremegő hangon, mire egy szomorú mosolyra húzódott a szám, ami pár másodpercen belül át is fordult sírógörcsbe, úgyhogy elfordítottam a fejem, hogy legalább ne a szemébe nézve kezdjenek folyni a könnyeim.
Amikor pénteken apukám előtt álltam, miután felálltam a földről, sírva, gyötrötten, a fájdalomtól felszisszenve, gyenge lábakkal, remegve, a karjaimat széttárva, védtelenül nézve rá, és még így sem láttam a szemében semmi olyat, amit a gyereklelkem látni akart, egy icipici bűntudatot vagy megrettenést attól, hogy mindezt ő teszi velem, talán az a pillanat tört össze bennem mindent végleg, és olyan mélyen bennem maradt, hogy azóta se tudok kitörni abból, amilyen hatással volt rám.
Soha nem gondoltam volna, hogy egy pillanat is elég ahhoz, hogy ennyi mindent meg tudjon ölni egy emberben.
Meghalt a szememben, azon a ponton végleg.

Mit is mondtam abban a folyós hasonlatban, aminek az alján rohadt az egész, és amit az életemmel hoztam párhuzamba?

Talán jobb is, ha nem gondolkozom ezen inkább.