Felhúztam magam elé a lábam és beleittam a teámba, de még forró volt, úgyhogy inkább leraktam az előttünk lévő kis asztalra, hogy hűljön, majd a karjaimmal átöleltem a térdeimet és felé fordulva oldalt a kanapé támlájának dőltem.
- Egyébként a családod tud róla, hogy itt vagy? - kérdeztem, csak hogy tudjam.
- Mondom, hogy csak erre jártam - ismételte meg magát egy halvány mosollyal az arcán - Nem fognak aggódni miattam, nyugi.
- Jó-jó - nevettem el magam halkan.
- Anyukád mikor jön szerinted kábé?
- Nem tudom, annyira nem értek a felnőttkori randizásokhoz, de szerintem azért még eltart egy darabig - pillantottam az órára - Jó esetben. De biztosan nem zavarná, hogy itt vagy. Viszont nem baj, ha gyorsan megírom neki? Csak hogy tudjon róla - nyúltam a telefonomért.
- Nyugodtan. Teádat nem iszod meg? - pillantott a bögrémre derűsen.
- Forró még - néztem rá mosolyogva, majd gyorsan bekapcsoltam a telefonom és megírtam Anyának röviden, pár szóban, hogy Szasza jelenleg a kanapénkon ül velem, itthon - Egyébként nem tudom, meddig tudsz maradni, de... szóval amíg szeretnél - tettem hozzá, ahogy végeztem - Nem tudom, hogy sietsz-e.
- Nem sietek - válaszolta egyszerűen, azokkal az édes mosolygödröcskéivel az arcán - Ha sietnék, lehet nem értem volna rá beugrani ide, hogy dumáljunk, hogy mi van veled.
- Jól esik, hogy itt vagy egyébként - vallottam be őszintén, elmosolyodva.
Szasza egy apró mosollyal nézett a szemembe.
Fogalmam sincs, miben higgyek vele kapcsolatban.
- Jó volt a másik buli, miután odaértél? - érdeklődtem - Mármint, még szilveszterkor.
- Aha, amúgy igen - túrt a hajába - Nagy részben tényleg. Neked?
- Nekem is. De őszintén, egy kicsit sajnáltam, hogy elmentél - láttam be kedvesen rámosolyogva - Persze, egy csomó mindenkivel tudtam beszélni, de... kevésbé éreztem minőséginek - nevettem el magam halkan - Lilin kívül igazából csak téged ismertelek.
- Ha nem vagy ott, fix nem vesz rá a húgom, hogy maradjak éjfélig.
- Nem tudom, hogy megköszönjem, vagy bocsánatot kérjek - igazítottam meg a hajam egy megilletődött nevetés kíséretében.
- Egyik se, csak fogadd el tényként - nézett rám egy szemtelenül gyönyörű mosollyal az arcán.
- Okés - adtam meg magam nevetve.
Az, hogy feljött közöttünk témába a szilveszter, egyszerre hozott zavarba és egyszerre kívántam azt, hogy bárcsak beszélgetnénk róla még.
- Egyébként... - szakítottam el a tekintetem a kanapé sarkától, majd előre elnevettem magam azon, amit mondani akarok, egy kicsit feszülten - Tudom, hogy ez hülyén fog hangozni, de... nem tudom, hogy te mennyit ittál, vagy hogyan voltál akkor, de ha én csináltam valami hülyeséget, vagy amiről tudod, hogy letagadnám utólag, akkor légyszi... szóval csak ignoráld és felejtsd el - zártam le végül.
Persze egyáltalán nem így akartam befejezni a mondatomat, csak nem mertem kimondani azt, amit eredetileg akartam, szóval mondtam valami mást.
- Miért, te mennyit ittál? - kérdezett vissza magában elmosolyodva.
- Nem, nem az, nem sokat, csak... - védekeztem magamon nevetve.
- Aha - bólogatott szórakozottan, mint aki ezt már nem veszi be.
- Csak fel voltam oldódva, mert nagyon jól éreztem magam, és... szóval ritkán oldódom fel ennyire - mondtam őszintén - De magamnál voltam, meg nyilván emlékszem mindenre, csak... kicsit jobban kiléptem a komfortzónámból, mint szoktam. Érted.
Más körülmények között például egészen biztosan nem táncoltam volna vele, nem bújtam volna hozzá, nem kerestem volna a fizikai kontaktusokat és semmiképpen sem éreztem volna természetesnek az akkori viszonyulásunkat egymáshoz.
- Ha ez megnyugtat, én alapból már egy buliból érkeztem oda - emlékeztetett derűsen - De nem nagyon tudom, mit kéne ignorálnom és elfelejtenem.
- Akkor jó - tűrtem az egyik hajtincsemet a fülem mögé mosolyogva.
Ott volt a levegőben, a mondataink mögött valahol, de egyikőnk se mondta ki.
Elvileg semmi konkrét nem történt közöttünk.
Pont annyi történt, ami nem kézzelfogható tény, de nem is semmi, hanem egyszerűen csak valami, amit bárhogyan lehet látni és értelmezni utólag.
Egy pár másodperc csend múlva összeszedtem a gondolataimat, majd igyekezve tapintatosan, témát váltottam.
- Lili mesélte, hogy szakítottatok Emmával - mondtam halkan, mire először újra összetalálkozott a tekintetünk - Sajnálom.
Szasza erre beletúrt a hajába, majd őszintén válaszolt.
- Ja, gondoltam, hogy mondani fogja.
- Nem mondott sokat, csak hogy... megtörtént - néztem rá - Szóval csak azt akartam, hogy sajnálom. Rossz érzés lehet.
Szasza újra beletúrt a hajába, mire rápillantottam.
Minden óvatosságból felépített falamat és észérvemet elhalványulni érzem, akárhányszor csak ránézek.
Az életem egyetlen területe, ahol nem tudom mindig megmondani, hogy pontosan hogyan áll, és ahol nem az én kezemben van az irányítás, és talán épp ezért vonzódok hozzá így.
- Jól kell indítani az évet - mondta végül a kanapé támlájának döntve a fejét - Mondjuk te meg pletykákkal küzdesz a sulidban, szóval nem jártál jobban - nézett rám egy apró mosolyra húzva a száját, ezzel visszaterelve rám a témát.
Erre akaratlanul én is elmosolyodtam, majd pár másodperc múlva őszintén megszólaltam.
- Meglepett, hogy Lili is hallott róla. Mármint, arról, ami rólam terjed, veled és Márkkal kapcsolatban.
- Szerinted van olyan sztori, ami hozzá ne jutna el? Olyanokat mesélt már otthon, amiknek még csak köze sincs hozzá.
- Nem azért, csak nem hozta szóba.
- Nekem is tegnap délután mondta. Most írjon rád, hogy "ez igaz?", vagy hogy? - mosolygott derűsen - De hidd el, hogy ha legközelebb beszéltek élőben, felhozza majd.
Bárcsak tudnám, hogy mit válaszoljak majd neki.
Pontosabban tudom, mit kellene, csak fogalmam sincs, hogyan.
Annyira megkérdeztem volna tőle most, hogy mit mondott Lilinek, amikor elmesélte neki, hogy mit hallott a suliban, és bárcsak mertem volna.
Bárcsak ne lenne ennyi bárcsak.

- Ilyen forró? - kérdezte Szasza szórakozottan, ahogy megkíséreltem beleinni a teámba, de szinte egyből arra jutottam, hogy jobb, ha hagyom még hűlni.
- Még nem kellemes inni - válaszoltam - Kérsz egyébként? Finom.
- Illik hozzád a teázás amúgy - jegyezte meg az apró gödröcskéivel az arcán, ahogy egy korty elejére átvette a bögrémet, beleivott és visszaadta, én pedig halkan elnevettem magam - Azt ki csinálta? - kérdezte a szemben lévő falra pillantva, amin egy festmény volt, az egyetlen a lakásban.
- Anya, még pár éve. Egyébként nekem csinálta - meséltem - Te nem szoktál festeni, ugye?
- Nem nagyon, anyám szokott inkább. Neki van türelme hozzá, hogy mindent előszedegessen egy képhez, hagyja száradni, elpakoljon utána... - sorolta őszintén elröhögve magát - Alapból arra se tudna soha senki rávenni, hogy valaha eszembe jusson bármilyen kiállítás, mint amiket ő csinál folyamatosan.
- Hát, pedig két rajzod ki van rakva nálam, szóval valójában ki vannak állítva - néztem rá mosolyogva.
Szasza erre a gödröcskéivel az arcán felállt mellőlem és pár lépést odébb ment, egy olyan szögig, ahonnan belátott a szobámba.
- És tényleg - nézett rám egy szinte láthatatlan mosollyal az arcán, ami inkább volt látható a szemében, aminek a tekintete az enyémmel találkozott össze.
Leraktam a bögrémet az asztalra és ösztönösen odamentem hozzá, csak hogy lássam, hogy ő épp mit lát onnan.
- Ott szoktál kiülni? - szúrta ki a szobámon belül az erkélyre vezető ajtómat, ha már egyszer volt róla szó.
Eddig határozottan úgy éreztem, hogy komfortosabban érzem magam, legalábbis kevésbé zavarban, ha a szobámon kívül maradunk, mert fogalmam se volt, mit hagyhattam elöl a délután során, amit nem feltétlen szerettem volna, ha látna, de fel se hozta, hogy bemenjen oda, miért menne be a szobámba csak úgy, ekkor is pár méterről csak bepillantott a rajzára, és ez valamiért megnyugtatott, szóval ezzel ki is vívta a nagyobb komfortérzetemet.
- Onnan mindig lehet látni a naplementét, a Holdat és még nagyjából szélvédett is, szóval igen - soroltam fel az előnyeit.
- Ja, az ég-nézés is passzol - gondolt bele derűsen, ha már a teázást is hozzám illőnek találta - Olvasol verseket? - kérdezte, csak úgy, megérezve.
- Szoktam, igen.
Szasza egy halvány, szórakozott mosollyal az arcán nézett rám, mint ha azt mondaná, hogy "éreztem".
- Klisésíted a személyiségemet - jegyeztem meg elnevetve magam.
- Nem, csak kezdelek kiismerni - pillantott rám derűsen - És, altert hallgatsz amúgy?
Akaratlanul elmosolyodva lehunytam a szemem, ezzel egyértelművé téve, hogy eltalálta, van a lejátszási listámon, mire Szasza elröhögte magát, én pedig folyamatosan mosolyogva igyekeztem elég megsemmisítően nézni rá.
- Tudnék még pár ilyet kérdezni, de akkor lehet nem távozok innen élve - jegyezte meg szórakozottan.
- Ne már - nevettem ránézve - Általánosításokra alapozol.
- Ültél már be kávézóba egyedül egy könyvvel, nem?
- Szasza! - szakadt ki belőlem nevetve, csak hogy megállítsam.
Szasza a nevét hallva tőlem, egy apró mosollyal az arcán nézett rám.
- Legközelebb legyen a teljes nevem, attól jobban megijedek - mosolygott rám szórakozottan.
- Varga Szabolcs - ismételtem meg az eszméletlenül tekintélyt parancsoló fenyítésemet - 12/A - tettem hozzá, csak hogy hosszabb legyen.
- Következőre a házszámomat rakod hozzá, vagy mi lesz? - nézett rám az arcán lévő mosolygödröcskéivel.
- Még kitalálom - zártam le a témát nevetve - Egyébként meg nem vagyok ennyire sablon személyiség.
- Tudom, Sziráki Regina - nézett a szemembe halványan mosolyogva rajtam, ugyanúgy a teljes nevemet használva.
Nem emlékszem, hogy hangzott-e valaha bárki szájából ennyire gyönyörűen a nevem, mint akkor az övéből.
Ebben a pillanatban nagyon szerettem a nevemet.
Egyébként, persze, elvileg teljesen átlagos, hogy tudja a teljes nevem, de jól esett, hogy ennyire természetesen tudja.
- De szilveszterkor valószínűleg már szarrá bókoltalak, szóval oszd be - mosolygott jókedvűen.
- Rajta leszek - nevettem el magam - Egyébként talán én is téged egy kicsit - gondoltam bele.
- Ja, cuki voltál, külön engedélyt kértél, hogy megölelj, mert nem akartál behatolni a személyes terembe - hozta fel szórakozottan elkapva a tekintetemet, mire zavartan elnevettem magam.
- Akár érintésiszonyos is lehetnél - védekeztem.
- Aha, pont úgy néztem ki - biccentett elröhögve magát.
- Oké, na - láttam be nevetve, ahogy elfordítottam a fejem - Mindegy, legalább cuki voltam - néztem a jó oldalát jókedvűen.
- Az fix.
Ahogy halványan mosolyogva egymás szemébe néztünk, akaratlanul feljöttek bennem a szilveszterkor történtek, mire olyan érzésem támadt, mint ha az egész mellkasom és gyomrom hullámozna, megremegtetve a végtagjaimat belülről.
Bárcsak meg tudtam volna fogalmazni szebben ezt a csodás érzést.

- Amúgy most hétfőn leszel tizenhét, nem? - váltott témát egy pár másodperc csend után.
- Ezt honnan tudtad?
- Te mondtad, hogy nyolcadikán van. Amúgy egy nappal a nagymamámé előtt.
- Tényleg, hány éves lesz? - érdeklődtem, csak úgy, kíváncsiságképpen.
- Tavaly lett hetven, szóval hetvenegy - gondolta át Szasza.
A számot hallva gyorsan átszámoltam a dolgot.
- Akkor nálatok mindenki elég fiatalon lett szülő.
- Komolyan kiszámoltad? - röhögte el magát.
- Ösztön volt, na - védekeztem nevetve.
- Amúgy a szüleim kábé voltak olyan huszonkét-három évesek, amikor összeházasodtak, szóval ja, ez itt gyorsan megy - értett egyet utólag szórakozottan - Legalábbis eddig így ment - látta be elröhögve magát.
- Még van öt éved - nevettem - Hajrá.
- Az megvan, hogy anyám húsz éves volt, amikor apám megkérte a kezét, én meg idén ősszel tizenkilenc leszek? - világított rá a helyzetre derűsen mosolyogva - És konkrétan három napja szakítottam a barátnőmmel - érzékeltette önironikusan, én pedig nevetve hallgattam.
- Én hiszek benned - mosolyogtam - Lilinek is mondtam már, de ezen nem kell stresszelni, és nem is kell nyomásnak venni a szüleitek életét.
- Csak a húgom stresszel. Amúgy szimplán csak elbaszott a generációnk - közölte derűsen, miközben visszaindult a kanapénk felé, mire én is - De te még csak most leszel tizenhét, szóval jobban állsz - jegyezte meg mosolyogva, ahogy leültem mellé a kanapén.
Erre mosolyogva, de mégis picit zavartan elnevettem magam és őszintén válaszoltam.
- Nem igazán tartom a házasságot szem előtt - mondtam a hajamat megigazítva - Persze, tudom, hogy most csak viccelődünk, de... szóval nem igazán tudok hinni benne. De mostanában a kapcsolatokban sem annyira, vagy bármiben, ami ezekhez tartozik - vallottam be őszintén, valahol az ölembe ejtett kezeimen tartva a tekintetem - Bocsánat, nem tudom, hogy ezt most miért mondtam el neked - túrtam a hajamba egy zavart nevetés kíséretében, ahogy realizáltam.
Szasza rajtam pihentetve a gyönyörű tekintetét, ahogy figyelt arra, amiket mondok neki, az utolsó mondatomat figyelmen kívül hagyva, mivel nem érezte szükségét, hogy ezért bocsánatot kérjek, megszólalt.
- Volt egy kapcsolatod, ami elég sokat kivett belőled és még nem léptél túl rajta, a szüleid meg tavasszal váltak, nyilván van hatással rád, nincs ezzel baj - mondta egyszerűen.
Annyira megkönnyebbültem attól, hogy ezt hallottam tőle.
- Tényleg? - szakadt ki belőlem a kérdés őszintén, meglepetten - Mármint... - magyarázkodtam zavartan - Másoknál ezt tökre nem így látom, hogy úgy állnának dolgokhoz, mint én, és... ez elég elbizonytalanító tud lenni.
- Mások másokon mentek keresztül, és másokat éltek át - magyarázta meg egyszerűen.
- Egyébként túlléptem Bencén - mentettem magam utólag, még az előző mondatára reagálva.
Ahogy ezt kimondtam, összetalálkozott a tekintetünk, ő pedig halványan elmosolyodott.
Nem mondta ki, de mindketten éreztük, hogy bele tudott volna kötni abba, amit mondtam.
- Azt a csávót valakinek kurvára meg kéne vernie amúgy - jegyezte meg, csak hogy tudjak róla.
Erre magamban elmosolyodtam, ahogy elkaptam a tekintetem.
- Te láttad már egyébként? - érdeklődtem egy pár pillanattal később.
- Nem, és kábé emiatt van még életben. Meg mert még nem kérdeztem rá, hogy amúgy mit csinált veled - közölte a világ természetességével.
Akárhogy is szánta ezt a mondatot, én már a kérdésnek vettem.
Zavartan megigazítottam a hajam, ő pedig a kanapé támlájának döntötte a fejét, felém fordítva, hogy rám tudjon nézni.
- Részben miatta költöztünk el Anyával - vallottam be őszintén, nem mondva túl sokat, de pont annyit, amiből lehet következtetni - És megcsalt - tettem hozzá kínosan, az egyszerűbb részét elmondva.
Egy másodpercre büszke voltam magamra, hogy el tudtam mondani neki.
- Kivel?
- Focista, úgyhogy egy pomponlánnyal, akit nem ismertem, viszont nagyon beépült a focicsapatba és onnan a lányok közül valakinek a bátyja tudott füvet szerezni, vagy mi, szóval elkezdtek társaságként együtt bulizni, amiben nyilvánvalóan nem voltam benne, és... igen - fejeztem be kellemetlenül.
- Baszki, ne már - nézett rám mosolyogva, ami jókedvű helyett sokkal inkább volt együttérző mosoly, mint aki azt mondja, hogy "ennél csak jobbat tudtál volna érdemelni".
- Igazából addigra már haldoklott a kapcsolatunk, szóval így utólag nem meglepő. Egyébként... - vettem elő a telefonomat, majd gyorsan rákerestem az emlegetett lányra - Ő volt az.
Szasza rápillantott a telefonomra, majd őszintén elröhögte magát.
- Miért éreztem? - kérdezte magától szórakozottan, elszakítva a tekintetét a képernyőről.
- Mármint mit?
A mellettem ülő srác rápillantott mégegyszer a telefonomra, majd őszintén megszólalt.
- Elárulom, hogy a legtöbb olyan kapcsolatban, ahol a csaj ennyivel több a másiknál, úgy kábé mindenhogy, érettebb, érzelmileg is előrébb van, normálisabb, intelligensebb, satöbbi, a barátja meg egy egoista fasz, aki úgy veszi, hogy neked megtiszteltetés, hogy vele jársz, általában azzal kompenzálják a különbségeket, hogy megcsalják a barátnőjüket valami random csajjal a saját szintjükről. Csak mert ez rohadtul nem a te szinted, ránézésre sem.
- Már azt se tudom, kire nehezteljek az egész történetből - dörzsöltem meg az arcom zavartan elnevetve magam - Mármint, nagyon sokáig Szonjára nehezteltem, sőt, sokáig egyenesen felmentettem Bencét.
- Nehogy - közölte a kanapé támlájának döntve a fejét, maga elé nézve.
Ahogy ekkor ránéztem, ebben a pillanatban valahogy megjelent bennem ennek a pár mondatnak a második értelme, és azt hiszem, benne is.
Annak éreztem magam, amire hónapokon át nehezteltem, többedszerre már a hetek során.
Hihetetlen, hogy ide sodródtam.
- Egyébként köszönöm. És bocsánat, hogy a végén mindig rólam beszélünk - léptem ki a témából zavartan elnevetve magam, az egyik hajtincsemet a fülem mögé tűrve.
- Ezért miért kérsz bocsánatot? - röhögte el magát őszintén, rámnézve.
- Csak mert úgy érzem, hogy a legtöbb beszélgetésünk rám fókuszál, és nem szeretnék egoista lenni a szemedben, érted - magyarázkodtam megilletődötten mosolyogva.
- Vagy csak továbbra se hagyod magad kiismerni - jegyezte meg tényként egy apró mosollyal az arcán, mire a szememet lesütve halkan elnevettem magam - De úgy is ki foglak - közölte lazán, a mosolygödröcskéivel gyönyörködtetve.
Igazából tényként közölte nekem, jelezte előre, hogy esélyem sincs, de mégsem teljesen komolyan, mert mosolygott, mégis ez éreztette, hogy komolyan gondolta, és ez ott, helyben, annyira lenyűgözően hatott, amitől bárki szerelmes lesz ezen a földön.
Nem lógtam ki ebből a sorból.
- Hajrá - nevettem el magam őszintén.
Szasza szórakozottan nézett rám, az önbizalmat sugárzó tekintetével elkapva az enyémet, rajtam pedig szó szerint végigfutott a libabőr, kívülről-belülről.
- Egyébként miért akarsz kiismerni? - kérdeztem mosolyogva, hangosan dobogó szívvel a mellkasomban, ösztönösen feltéve.
- Mert érdekes vagy - válaszolta lazán, majd miközben felrakta a lábait az előttünk lévő asztal szélére, hozzátette - Meg bírlak - emlékeztetett egy halvány mosollyal az arcán, rámpillantva.
- Igazából már most jobban kiismertél, mint amennyire szoktak az utóbbi időben - vallottam be, csak hogy tudjon róla.
Mindkettőnk számára egyértelmű, hogy mindez miattam alakul így.
- Mitől tartasz amúgy? - kérdezte őszintén, rámnézve.
- Mármint mivel kapcsolatban?
- Mi a legrosszabb, ami történhet, ha megismernek? - kérdezett rá egyszerűen - De komolyan.
Kicsit lehajtott fejjel az ölembe szegeztem a tekintetem, majd csak hagytam, hogy kijöjjön belőlem a válaszom.
- Azon már túlvagyok.
Szasza rámpillantott, én pedig hozzátettem.
- Nem szeretném megadni az esélyt, hogy mindez ne csak mögöttem legyen.
Ahogy összetalálkozott a tekintetünk, egy pillanatra azt éreztem, hogy most olyat mondtam el neki, ami túl közel hozta hozzám, és ettől kicsit megijedtem.
És őszintén, nagy részben attól ijedtem meg, hogy ő fog elijedni tőlem.
Nem minden érzelemnek van értelme.
- Az megvan, hogy ha valaki megismer és szarul reagál rád, random ítélkezni kezd, vagy visszaél azzal, hogy megbíztál benne, az nem téged minősít, és pláne nem te vagy a szar a helyzetben, ugye? - nézett rám őszintén, csak hogy ki legyen mondva nekem ez a pár tény.
- Attól még úgy érzem magam - láttam be.
Szasza egy pár pillanat erejére csak rámnézett, a reakcióimra odafigyelve, ránézésre leszűrve rólam néhány dolgot, majd végül egyszerűen csak rákérdezett:
- Család?
Értelme se lett volna letagadnom, onnantól kezdve, hogy megkérdezte, már teljesen biztos volt benne a következtetés, hogy ebben a témában zárkózom el leginkább, szóval csendesen hagytam, hogy belássa, hogy betalált.
- Na, hát ahhoz meg rohadtul semmi közöd, és nem is te vagy, szóval ha valaki elítél miatta, az csak egy kurva jó szűrő, hogy kivel érdemes kezdened bármit.
- A te családod csodálatos, Szasza - vallottam be őszintén, csak hogy tudjon róla, hogy teljesen más szemszögből néz minderre.
- Ja, és az, hogy én benne vagyok, az rohadtul nem az én érdemem. Majd ha harminc év múlva az én gyerekem is így fogja érezni, akkor az lesz, addig is lógok pár köszönettel az életnek, meg a szüleimnek, hogy végigszívtak pár dolgot ehhez, nem az tesz többé, hogy a szüleim mit hoztak össze. Nálad meg ugyanez fordítva, semmi közöd ahhoz, ha valami szar volt nálatok, vagy valakid az volt, és kevesebb se vagy tőle. Sőt, konkrétan ez a két helyzet sokszor pont fordítva jön ki a végén.
Lehetek szerelmes egy ember gondolkodásába?
- Mert amúgy te viszont rohadtul érettebb vagy, mint az átlag - tette hozzá őszintén.
- Köszönöm - mondtam akaratlanul elmosolyodva egy picit - Bár Bence esetét nézve ez lehet, hogy nem mindig előnyös.
- Hát ja, nem neked a legjobb ötlet fiatalabb sráccal összejönni.
- Szilveszterkor is azt mondtad, hogy nyissak felfelé - hoztam fel elmosolyodva, mire összetalálkozott a tekintetünk.
- Tartom azóta is.
Ahogy egymás szemébe néztünk, csak azért felejtettem el mosolyogni, mármint azt hiszem, mert annyira belevesztem a szemeibe.
A legszebb kék szemek, amiket valaha láttam.
A szemeibe nézve mindig belátom, hogy ezt az élményt az enyéimmel nem hinném, hogy meg tudom adni neki.
- Egyébként te mennyire emlékszel? - kérdeztem váratlanul.
- A szilveszterből?
- Mondjuk - tűrtem egy hajtincsemet a fülem mögé.
Szasza erre halványan elmosolyodott.
- Emlékszem, Regi, ne aggódj.
Egy picit zavarban, mosolyogva elkaptam a tekintetem.
Ezt a mondatot minimum hatféleképpen tudtam értelmezni.
- Csak érdekelt - szabadkoztam zavartan.
Szasza az apró mosolyával az arcán rámnézett, valami olyasmit sugározva a tekintetével, hogy "persze".
- Nem csak azért vagyok itt, mert gyakorlatilag rányomultunk egymásra akkor - mondta ki őszintén, ha már "csak úgy" felhoztam a témát, átlátva rajtam.
- Nem feltételeztem, hogy ez annak a folytatása lenne - válaszoltam zavartan megigazítva a hajam, de a saját hangomat is épphogy csak hallottam - Mármint, gondolom azért volt, mert buliban voltunk, meg mindketten fel voltunk oldódva, szóval... nem akarlak félreérteni - szabadkoztam - Akárhogy is értetted ezt most az előbb.
- Az utóbbi öt percben elmondtam már vagy három okot, amiért megismernélek, Regi - közölte teljesen őszintén, probléma nélkül - Oké, lehet közben egy buliban random túlmentünk egy kicsit, bírtam amúgy, ne értsd félre, de az egy buli volt, egyébként nem feltétlenül skippelném azokat, amiket akkor meg igen.
Nem éreztem egyértelműnek, hogy mire gondol, de egy részemnek ez valahol könnyebb is volt.
Nem mint ha vissza mertem volna kérdezni.
- Persze, megértem - válaszoltam megilletődve - Mármint... én is... valami ilyesmi - hebegtem enyhén szétcsúszva a zavartól.
Hihetetlen, hogy valaki így zavarba tud hozni, nem igazán éreztem magam énazonosnak.
Szasza halványan mosolygott a zavaromon, majd pár másodperc múlva megszólalt.
- Lili kérdezett valamit utólag a szilveszterről, hogy felszedtél-e végül valakit, vagy újév örömére most már kevésbé szól bele mások magánéletébe? - kérdezte jókedvűen mosolyogva, felhozva a szilveszteri helyzetet.
- Érdeklődött, de nem igazán nyilatkoztam - vallottam be.
- Oké, úgy kezeled, mint én. Hamar belejöttél.
- Nem azért, csak nem igazán találtam neki a szavakat arra, hogy az a srác, akivel a legtöbbet beszéltem és a legközelebb kerültem a bulija során, te voltál - láttam be őszintén - Nem tudtam eldönteni, mennyire venné rossz néven - túrtam a hajamba - Mármint... megszerettem Lilient, meg a barátságunkat, és... kicsit... szóval tartottam tőle, hogy meséljek neki. Meg nem is tudtam, hogyan meséljem.
- Ha ez megnyugtat, én se akarom elbaszni a húgom egy barátságát se.
- Mivel tudnád?
- Mondjuk, ha ráhajtok Lili valamelyik barátnőjére? - kérdezett vissza egyszerűen, gondolkodás nélkül - Kurvára tudok önző lenni, vagy csak magamat figyelembe venni, nem fogok szentet játszani, de a húgommal kapcsolatban nem, ebben a témában legalábbis biztos nem. Nyilván, tudom, hogy random shippel az összes létező barátnőjével, és amúgy valószínűleg sokszor még örülne is neki eleinte, ha tényleg kialakulna valami ilyen, csak én meg azért vagyok az idősebb, hogy ne rángathasson bele mindenbe.
Bárcsak ne tudnék ezzel egyetérteni ennyire.
Szerethetek meg jobban valakit azért, amiért valahol nem kerülhetek közelebb hozzá?
Abban a percben valahogy könnyebb útnak éreztem, és biztonságosabbnak, ha most csak visszautasít, végérvényesen, mint ha a szívem vágyaihoz hasonlóan nem kell elzárnom magam tőle.
Nagyobb biztonságérzettel tudnám szeretni, ha biztos lenne mindeközben, hogy soha nem lehet belőlünk semmi.
- Érhető - bólogattam egy picit magam elé nézve - Mármint, hogy így állsz az egészhez.
- Őszintén, pont emiatt rohadtul nem terveztem bármennyivel is túllépni nálad azon a vonalon, ami még oké abban, hogy alapvetően a húgom barátnője vagy - mondta egyszerűen, ha már ide terelődött a beszélgetés, teljesen egyenesen, és még az se tűnt nehéznek nála, hogy mindeközben a szemembe tudjon nézni, ha nekem ment volna - Mármint, a terv előre ez volt, aztán végül nyilván nem ez lett belőle, és jó volt amúgy, komolyan. Csak azért mondom, mert nem akarom, hogy félreértsd a szándékaimat, vagy hogy amilyen ember amúgy vagyok. Szóval akármennyire is bírtam, valahol bocs.
- Dehogyis - ellenkeztem őszintén - Mármint... én eszméletlenül jól éreztem magam, nem is emlékszem, mikor volt utoljára olyan jó estém, szóval dehogyis.
- Oké, azért kötelezőből bemondtam - mosolyodott el a gödröcskéivel az arcán.
- Kötelezőből - nevettem fel a szóhasználaton.
- Tudod, mikor kérnék amúgy bocsánatot azért, mert valakivel voltam, akit bírok, ha épp nem ez lenne a helyzet - nézett rám elröhögve magát - Főleg, hogy tényleg jól elvoltunk.
Elmosolyodva néztem magam elé, valamit birizgálva a kezem ügyében.
Nem tudtam, mi lenne a tökéletes válasz, de nem éreztem magam rosszul, mert ő se várt rá semmit.
A valamiről mindig nehéz beszélni.

- Jól elkavarodtunk a témákban - szólaltam meg pár másodperc múlva a hajamba túrva.
- Ja, a szüleim házasságától indultunk - gondolta végig a beszélgetésünket valameddig.
- Van kedved csinálni valamit? - dobtam fel, csak hogy ne találja unalmasnak az ittlétet.
Szaszának egy apró mosoly jelent meg az arcán, én pedig egyből megéreztem, hogy ennél félreérthetőbb helyzetet talán még soha nem idéztem elő kettőnk között.
- Te vagy a főnök, Karácsonylány - mondta végül halványan mosolyogva, ha már épp a karácsonyfánkon volt a tekintete, majd rámnézett.
- A végén még rajzoltatok veled valami újat, óvatosan - nevettem halkan, mire Szasza szórakozottan visszakérdezett.
- Ez már a fenyítés volt, vagy az majd csak most jön?
Nevetve meglöktem kicsit a karját, ő pedig egy apró mosollyal az arcán pillantott az érintésem után, szórakozottan hagyva.
- A fenyítés volt - válaszoltam meg végül nevetve.
- A hobbimra kényszerítesz? Kegyetlen.
A picit még nedves tincseimet eligazítva nevettem fel újra.
- Egyébként ez eléggé random kérdés, csak ha már a rajzolásnál vagyunk, gondoltál már rá, hogy olyat tetováltass magadra, amit te rajzoltál? - kérdeztem, csak úgy, hirtelen gondolattól vezérelve.
- Nem nagyon, de a húgom már fűz egy ideje, hogy tervezzek egyet neki, majd ha tetováltathat.
- Lili akar tetkót?
- Ja, valami kisebbet. Az, hogy te akarsz, meglepőbb volt szerintem amúgy - mondta őszintén elröhögve magát, a meglepődésemre utalva.
- Én is csak kisebbet szeretnék, ami anyukámhoz fog kötődni.
- Jobb válladra hátul, tudom.
Megjegyezte, amikor mondtam, és ezt annyira természetesnek éreztette velem, hogy szinte elolvadtam.
- Milyet akarsz egyébként? - kérdezte rámnézve, a tervezett tetkómról érdeklődve.
- Még nem tudom pontosan, mert szeretnék valami tökéleteset kitalálni - válaszoltam őszintén - Valószínűleg valamilyen virágot fogok választani, úgyhogy még nézegetem a virágszimbolikákat.
- Mint ha anyámat hallanám - jegyezte meg derűsen.
- A tetoválással kapcsolatban?
- Nem, a világszimbolikák miatt. Amúgy neki is van egy tetkója.
- Komolyan?
- A nővérével csináltattak egy közöset.
Ha lenne nővérem, valószínűleg én is terveznék egy ilyet.
- Szóval a virágszimbolikákról kérdezd anyámat, képben van velük - tért vissza a témára Szasza.
- Hogyhogy? - érdeklődtem, hátha van valami érdekes háttérsztori ehhez.
- Fogalmam sincs, szimplán csak anyám, elég random dolgokkal van képben.
- Akkor legközelebb meg fogom kérdezni, mert tényleg szeretném, ha a lehető legjobbat tudnám megcsináltatni majd - húztam fel a lábaimat magam elé.
Szasza erre halványan elmosolyodott, amitől picit zavarba jöttem.
- Mi az? - nevettem el magam megilletődötten.
- Semmi, csak cuki. Mármint, érződik, hogy rohadt közel vagytok egymáshoz anyukáddal, érted.
- Ketten vagyunk, szóval... - túrtam a hajamba halkan felnevetve - Nincs más választásunk.
- Mióta vagytok így?
- Ketten? Fél éve - válaszoltam a hajamat megigazítva - Tavasz végén váltak a szüleim.
Még magamat is megleptem, hogy ebben a pár másodpercben valahogy nem tűnt annyira nehéznek beszélni erről, mint amennyire utólag érzem.
- És akkor lépett le az exed? - értelmezte összerakva a fejében, és önmagában az, hogy ez eszébe jutott erről, megdobogtatta a szívem.
- Nem a legjobbkor - láttam be zavartan.
- Mi a fasz - tartotta magában az ennél bővebb véleményét Bencéről - Akárhányszor a régi dolgaidról mesélsz, egyre inkább megértem, hogy miért akarsz továbblépni.
- Nem igazán jöttek ki jól a dolgok - mondtam ki őszintén.
- Tudtál valakire támaszkodni egyáltalán?
A kérdésére kínosan elmosolyodtam, majd nagy levegőt véve válaszoltam.
- Bencének köszönhetően mindenki megutált a régi környezetemből, szóval... nem igazán - vallottam be a földre szegezve a tekintetem - Nem véletlenül nem tartott vissza semmi, hogy otthagyjuk Anyával az egészet.
- Így mondjuk már nem csodálom, amiért elvágta magát nálad az emberiség.
- Nem így mondanám, csak... - akadtam meg egy pillanat erejére - Ha már újrakezdtem néhány dolgot, nem szeretnék ebből is a régi felállásban kikötni.
Egy pár másodpercig csend volt közöttünk, majd Szasza rámnézett és egy halvány mosollyal az arcán megszólalt.
- Nézd úgy, hogy ezek után most itt vagy, kioffoltad az exedet, aki bepróbálkozott nálad, aztán volt egy rohadt jó szilvesztered, ahol kibuliztad magad, és lezártál egy elbaszott évet.
Nem utolsó sorban pedig beleestem az új legjobb barátnőm bátyjába.
- A szilvesztert nagy részben neked és Lilinek köszönhetem - néztem rá - Egyébként neked milyen volt a tavalyi év? - érdeklődtem.
- Szar kapcsolattal indult, aztán lezártam egy másik elcseszettel - mondta őszintén, a kanapé támlájának dőlve - Amúgy meg túl sok végletet bejártam ahhoz tavaly, hogy értékelni tudjam.
- Tényleg sajnálom Emmát - vallottam be ránézve, ha már felhozta - Mármint, az egészet. Lili mondta, meg én is érzékeltem, hogy tök jó barátságotok volt előtte.
- Ja, én is így voltam vele - értett egyet - Nem is akartam elbaszni egy jó darabig. Viszont nem tudom, mennyire jó hosszútávon egy olyan barátság, amiben az egyik fél szív, mert mást akar tőle, mint a másik, asszem ez már alapból elbaszott. Előbb-utóbb kibukott volna valahogy, akkor meg már essünk túl rajta hamarabb.
- És ezek a különbségek nem enyhülhettek volna valamennyi idő elteltével?
Szasza egy picit megrázta a fejét.
- Annyi időm volt, hogy levágjam, hogy minek van értelme, meg minek nem. Annál meg rövidebb az életem, hogy értelmetlen dolgokkal menjen el, és ez nem Emma ellen szól, emberként nincs vele semmi bajom, csak a kapcsolatunk nem volt olyan, az egész nem olyan volt, mint ami bármit hozzánk tenne, vagy jót tenne velünk hosszabb távon.
- Megértem - bólintottam egy picit - Van, amikor két ember között akármennyire is működnek barátként, kapcsolatban nem tudnak ugyanúgy összehangolódni.
Szasza biccentett egyet, én pedig adtam egy másodpercet magamnak, amíg kigyönyörködtem magam a látványában, majd eltereltem a témát a szakításáról.
- Márkkal mi a helyzet? - érdeklődtem, csak hogy legyen valami témánk.
- Nem sok, másnapos volt vagy két napig, de szerintem azóta is be van lassulva valamennyire - válaszolta elnevetve magát - Amúgy megvan az a csaj, akivel randizott Lili hb-ja után?
- Akivel együtt hányt?
- Aha, velünk volt most szilveszterkor is, Márk hívta meg.
- Szerintem össze fognak jönni - mosolyodtam el.
- Ma randiznak elvileg.
- Mindenki ma randizik? - nevettem el magam őszintén.
- Lehet duplarandi anyukádékkal, ki tudja - mosolygott szórakozottan, mire felnevettem.
- Egyébként hogy néz ki? Mármint, a lány - érdeklődtem - Még nem láttam élőben, legalábbis nem figyeltem meg.
- Lestalkoljam neked? - kapcsolta be Szasza a telefonját a gödröcskéivel az arcán, majd beírta Instán a keresőbe, hogy "Honvári Anna".
- Tényleg, Ancsa - jutott eszembe a lány neve, amikor Márk mondta.
- Ja, Márk pár éve crusholta kábé egy tanéven át, aztán eljött a csaj a sulinkból.
- Külsőre shippelem Márkkal - állapítottam meg mosolyogva, ahogy a képet néztem róla Szasza telefonján.
- Kilencedikben végig szivattuk Márkot, hogy ő jön be neki, de azóta egész jófej lett, szóval most már nincs miért.
- Megérett? - mosolyogtam a lány fejlődésére utalva.
- Aha, meg már végigment az összes selejten, és rájött, hogy selejtek voltak, szóval szintet lépett. De amúgy tényleg normális lett, ahhoz képest legalábbis biztosan, amilyen volt.
- Márknak hogyhogy tetszett akkor?
- Jót kérdezel. Úgy kábé egész életemben próbálom megfejteni, hogy ki miért jön be neki, szóval majd szólok, ha jutottam valamire.
- Kicsit hippis-benyomása van - nézegettem a képet Ancsáról - Nem annyira, csak egy kicsit.
- Ja, olyan - látta be.
És ránézésre tuti aranyos.
- Azért shippelem őket, mert Márk anyukája is hasonló kisugárzású - gondoltam bele.
- Végülis.
- Tudtad, hogy a fiúk, férfiak sokszor vonzódnak olyan nőkhöz tudatalatt, akik az anyukájukra emlékeztetik őket? - kérdeztem csak úgy.
A kérdésemre Szasza rámpillantott, majd egy alig látható mosollyal az arcán válaszolt.
- Akár meg is figyelhettem volna.