A pezsgős poharammal a kezemben felnéztem az újévi égboltra, amit mindenütt tűzijátékok borítottak be, hangos durranással, különböző, káprázatos színekkel és csillogással villanva fel, majd eltűnve nyomtalanul, átadva a helyet a következőnek.
Mint ha tavaly ugyanilyenkor egy teljesen másik önmagam nézte volna ugyanezt.
Néhány hónappal ezelőtt nem hittem volna, hogy ez a pillanatnyi deja vu-érzés nem olyan értelemben fogja megdobogtatni a szívem, hogy legszívesebben elsírnám magam a régi dolgok hiányától.
Valahogy ott, akkor olyan szabadnak éreztem magam.
És hálásnak. Mindennek a végére egyszerűen csak hálásnak.

- Boldog újévet, Regikeee! - hallottam meg Márk szokásos, jókedvű hangját egy telefonból, ami nem az enyém volt, csak valaki odatartotta hozzám, mire meglepetten megpördültem.
Szaszával kerültem szembe, aki szórakozottan pillantott rám, és eddig Márkkal beszélt telefonon, csak kihangosítva átadta nekem.
- Neked is - válaszoltam Márknak nevetve a telefonba, ő pedig derűsen megszólalt újra.
- Egy hét múlva tizenhét leszel, élvezd ki.
Erre felnevettem, mert még a táncpróbákon beszélgettünk arról, hogy a szülinapom pont újév után egy héttel van, nyolcadikán.
- Mindenképp - nevettem.
- Meghívsz majd a bulidra?
- Nem gondolkodtam azon, hogy csinálok - válaszoltam a telefonba mosolyogva.
- Oké, akkor majd én hívlak meg a te bulidra, úgy is jó - röhögte el magát - Amúgy eskü gondolkodtam már, hogy most is átmegyek hozzátok.
- Most már lassan indulok, szóval már ne - jegyezte meg Szasza a gödröcskéivel az arcán.
- Én átgondolnám a helyedben, tesó, Emma vagy ki fog nyírni, ha visszajössz, vagy megfojt a szeretetével, halál komolyan.
- Mindenképpen meghalsz - összegeztem Szaszának jókedvűen mosolyogva rá, ahogy összenéztünk.
- Nem viccelek, egy órája nézi lokátoron, hogy jössz-e már - jelezte Márk, mire Szasza fáradtan nyöszörögve hátrahajtotta a fejét egy másodpercre, majd nyugodtan válaszolt.
- Amúgy csak megírtam, aztán elmondtam neki telefonban, hogy Lili miatt itt leszek éjfélig, de nem gáz - közölte Szasza ezen tényleg már csak elröhögve magát.
- Mindegy, majd bevédelek, hogy nem jött buszod.
- Bevédesz Emmától? Azta - mosolygott Szasza derűsen, olyan értelemben, hogy erre nem sok szüksége van.
- Lilu ott van arra amúgy? - kérdezte Márk.
- Grétiékkel pezsgőznek - válaszoltam Márknak.
- Az ki? - röhögte el magát Márk.
- Lili egyik barátnője - mosolyogtam.
- Regi beépült ide, tudod - jegyezte meg Szasza egy apró mosollyal az arcán, amin Márk jót derült, majd visszatért a húgára - Hívd fel amúgy, jól fog esni neki. Hiányol.
- Érzékenyre itta magát megint? - röhögött egyet Márk.
- Nem azt mondom, de engem egy percig ölelgetett az előbb - válaszolta Szasza jókedvűen.
- Nincs berúgva, csak mindenki örül az újévnek - szólaltam meg mosolyogva, egyébként őszintén.
- Aha - vigyorgott Márk a hangjából ítélve.
Amikor Márkkal letettük a telefont, hogy ő felhívhassa az unokatesóját, Szaszával derűsen egymásra néztünk.
- Boldog újévet - mosolyogtam rá, ha már így ketten voltunk, és erre eddig nem tudtam sort keríteni.
- Boldog újévet - pillantott rám egy apró mosollyal az arcán, majd a kezdeményezésemre koccintottunk egyet a pezsgős poharainkkal - Neked valami fogadalom? - kérdezett rá, ha már olyan negyed órával előtte én is ezt tettem, még a nappaliban.
- Új esélyként szeretném felfogni ezt az évet - válaszoltam őszintén - Még ha neked a fogadalmak önámítások is - nevettem el magam halkan.
- Ezt most támogatom.
Nevetve eligazítottam az egyik kósza, barna hajtincsemet, miközben azt reméltem, hogy ha ki is pirult az arcom a hűvös miatt, nem olyan módon, mint ha egy csapzott kislány állna előtte, aki túl sokat játszott kint a hóban.
- Szóval, te nem jutottál semmilyen sorsfordító döntésre az életedben, most, hogy újév lett - értelmeztem mosolyogva.
- Nem ezt mondtam - mosolygott vissza rám.
Nem mertem visszakérdezni, de belül nagyon kíváncsi voltam, hogy mire gondol ez alatt.
Ahogy beleittam a pezsgőmbe, a hűvös, januári szellő belekapott a hajamba, mire egy picit végigfutott rajtam a hideg.
Amikor újra összetalálkozott a tekintetünk, valahogy éreztem, hogy eddig is rajtam tartotta az övét, és ez az érzés megmagyarázhatatlan melegséggel töltött el.
Mindketten felpillantottunk az égre és arra a nagy, csodaszép tűzijátékra, ami épp akkor robbant szét felettünk, majd visszanéztünk egymásra és váratlanul megszólaltam.
- Megölelhetlek? - kérdeztem mosolyogva, ami teljesen tudattalanul jött ki belőlem, csak egyszerűen szívből ezt kívántam magamnak, mert előre tudtam, hogy mennyire jól esne, a pillanat pedig velem együtt olyan felszabadult volt, hogy szimplán csak kimondtam.
Szasza a kérdésemre hitetlenül elmosolyodott, talán azt fogalmazta meg magában, hogy cuki vagyok, hogy ezt így megkérdeztem, engedélyt kérve rá, amikor teljesen alap dolog, majd erre nem is mondott semmit, csak mosolyogva megfogta a kezem, odahúzott magához, a másik kezével közben gyengéden átfogta a derekam és hosszan magához ölelt.
Hevesen verő szívvel, szorosan öleltem vissza, hozzábújva a mellkasához, miközben átjárt az illata, minden egyes érintését az összes porcikámban éreztem, és abba se tudtam hagyni a mosolygást.
Szasza az egyik kezével lassan megsimította a hátam, amibe szinte kellemesen beleborzongtam, majd ahogy a hosszú, tökéletes és szívmelengetően közelséges ölelésünk után kicsit elhajoltunk egymástól, egy halvány mosollyal az arcán nézett rám.
Biztos vagyok benne, hogy pontosan hallotta, hogyan dobogott a szívem, amíg magához ölelt.
- Tudod, hogy nem kell engedélyt kérned, ugye? - kérdezte a gödröcskéivel az arcán, ahogy kicsit elengedtük egymást, de még épp elég közel álltunk egymáshoz ahhoz, hogy felfelé kelljen pillantanom rá és félreismerhetetlenül érezhessem azt az imádnivaló illatát.
- Nem akartam túl nyomulós lenni - vontam vállat mosolyogva, ösztönösen simítva elengedve őt.
- Ilyen, amikor nyomulós vagy?
- Jó, na - védekeztem nevetve.
Szasza egy apró mosollyal az arcán nézett rám, eközben pedig hallottuk, ahogy bent újra elindultak a táncolós zenék, amikor már a többség ott volt, szóval néhány kisebb, odébb csoportosuló társaságot kivéve ketten maradtunk a környéken.
- Igazából annyira nem is kedvelem a pezsgőt - láttam be csak úgy, nevetve a poharamra pillantva, amit az ölelésünk erejére raktam le a közelben, mire szórakozottan elmosolyodott - De szilveszterkor egy pohár pezsgő erejéig ezt mindig félreteszem, mert ilyenkor hangulatos. Nem is az ízével van bajom, amit pezsgőzés közben érzek, hanem az utóízzel.
Őszintén, teljesen indokolatlanul fejtettem ki a véleményem a pezsgőről.
- Aha - mosolygott jókedvűen - Akkor te ne szilveszterkor smárolj senkivel.
- Az más - mosolyogtam vissza rá, mire a gödröcskéivel az arcán rámpillantott.
- Tapasztalat alapján?
- Igen - láttam be halkan elnevetve magam - Mármint, a legutóbbi szilveszteri csókomra visszagondolva nem a pezsgő íze miatt futnék ki a világból.
- Ez is valami.
Ha már témában voltunk, egy beugró gondolattól elmosolyodva jókedvűen ránéztem.
- Tudtad? Idén még nem smároltam - vigyorogtam, elsütve egy beígért, és nagyon nem várt szilveszteri viccet.
Szasza ezen, tekintve, hogy ígéretemhez híven tényleg bedobtam egy ilyen poént, röhögött egy jót.
- Mind a tizenöt perc alatt, jó vagy - mondta szórakozottan.
- Részletkérdés - nevettem el magam.
- Húgomnak nem mondom el, ha már mindenáron össze akar hozni valakivel.
Halkan nevetve ránéztem, ő pedig jókedvűen mosolygó tekintettel vissza rám.
Nem tudtam félretenni az érzést, hogy miközben erről beszéltünk, gyakorlatilag bizsergetett belülről a közelsége.
- Szóval akkor nemsokára indulsz vissza? - hoztam fel egy picit témát váltva, előre érezve, hogy már ki is jelenthetem, hogy a buli legjobb szakasza volt az, amikor együtt voltunk.
- Maradnék amúgy, csak beígértem, hogy megyek.
- Mindenkinek ígérgetsz - mosolyogtam rá.
- Ja, asszem viszonylag sok embernél közkedvelt vagyok - látta be.
- Nálam is - mondtam mosolyogva, ha már ő többször is mondta már, hogy kedvel.
Szasza egy halvány mosollyal az arcán a szemembe nézett.
- Miattad is maradtam részben, szóval szar lett volna, ha nem.
Ez nagyon jól esett, és ez az érzés az arcomra is kiült.
- Egy kicsit reméltem, hogy tudlak marasztalni legalább egy icipicit - mosolyogtam őszintén, hangosan dobogó szívvel - És örülök, hogy éjfélre is maradtál.
- Legalább volt kinek elsütni, hogy tavaly smároltál utoljára - mosolygott szórakozottan, mire felnevettem.
- Legalább ennyi - vigyorogtam.
Ahogy előtte álltam, alig valamennyire, egy apró mosollyal az arcán végigpillantott rajtam, majd a szemembe nézett, én viszont kicsit megborzongtam egy hűvös szélfuvallat miatt.
Mármint, azt hiszem, a szélfuvallat miatt volt.
Legalábbis ő biztosan ezt hitte.
- Fázol? - kérdezte rámpillantva.
- Most egy kicsit, de nem vészes. Az előbb, amikor megöleltél, az felmelegített, és szerintem most kezdi elveszíteni a hatását - tettem hozzá halkan elnevetve magam, mire Szasza is szórakozottan elmosolyodott, majd a kezemhez nyúlt.
- Oké, gyere vissza akkor - húzott magához mosolyogva, én pedig vele együtt leraktam a poharam és nevetve megöleltem újra.
Most kicsit máshogy ölelkeztünk, mert lábujjhegyre álltam, hogy felülről tudjam visszaölelni, ő pedig a derekamat kulcsolta át, így nem láthatta, ahogy letörölhetetlenül mosolygok a válla felett.
Ahogy a vállára hajtottam a fejem, egy pillanatra az égre szökött a tekintetem, amin épp akkor villant fel egy csodaszép, csillogó arany-fehér színű tűzijáték, Szasza pedig ezzel egyszerre egy apró, kívülről talán alig észrevehető mozdulattal megsimította a derekam, amit én mégis az egész testemen át végigfutni éreztem.
Amikor Szaszával kicsit eltoltuk magunkat egymástól, és csak én hajoltam el egy picit tőle, szembekerülve vele újra, valahogy egy ponton, mint ha megálltunk volna.
Egy pillanat volt csak, ami megkérdezte tőlünk, hogy "mi lenne, ha...?", mi pedig visszakérdeztünk, hogy "tényleg, mi lenne, ha...?".
Tényleg csak egy másodperc volt, de azóta annyiszor libabőrös leszek, akárhányszor csak visszagondolok rá.
A karjaim ugyanúgy a vállán voltak, a nyaka körül, mint amikor átöleltem, ő pedig szintén nem vette el a kezét a derekamról, közel maradtunk egymáshoz, talán egy picit közelebb is húzott magához akkor, amikor éppen kétszer akkorára ugrott a pulzusom egy pillanat alatt annak a hatására, ahogy realizáltam, hogy egyszerre szökött el a tekintetünk egymás szemeiről a másik ajkaira.
Egyszerűen csak tipikusan az a srác, akiről már azelőtt tudod, hogy lélegzetelállítóan csókol, még mielőtt ő egyáltalán gondolt volna rá, és már azelőtt érzed a csókját, mielőtt még tényleg érezhetted volna.
Nemsokára Szaszával újra egymásra néztünk, ezúttal egymásnak feltéve azt a kérdést a tekintetünkkel, mire vele együtt akaratlanul elmosolyodtam egy picit.
Nem tudom elhinni utólag, hogy ilyen pillanatban lehetett részem.
A következő másodpercben viszont kinyílt az erkély ajtaja, pont úgy, mint amikor érzed, hogy valaki olyan jön ki rajta, akit ismersz, így ösztönösen elrebbentem Szaszától, oldalra lépve, hogy lássam, ki jön, ő pedig ráérősen hátrafordult, a vállán átnézve.
Lili volt az, aki talán engem keresett, talán a bátyját, mindenesetre fogalmam se volt, mennyit látott ebből az egészből, és mindez annyira zavarba hozott akkor, hogy csoda, hogy egyáltalán felfogtam bármennyit a körülöttem lévő eseményekből a továbbiakban.
- Haliii, itt vagytok? - csillantak fel Lili szemei meglepetten, ahogy kiszúrt minket.
- Igen - válaszoltam zavartan mosolyogva, ösztönösen megigazítva a hajam, igyekezve úgy tenni, mint ha nem vettem volna észre, hogy a barátnőm előttem álló bátyja erre egy fél másodpercre rámpillantott, és csak ekkor engedett el teljesen, egy alig érezhető, mégis minden érzékszervemet megszédítő simítást hagyva az érintése után.

Akkor se tudtam eldönteni, hogy mit érezzek, azóta pedig pláne nem. Nem szívesen vallom be, de bárcsak megérezhettem volna, hogy mégis mi lett volna, ha.

Talán még nem kezdtem évet ennyire mosolyogva.