Már közelítettünk az éjfélhez, amikor a nappaliban valaki rácsatlakozott a hangszóróra, amin eddig valaki más játszott zenét, és elindított egy olyan lejátszási listát, amire szinte mindenki imádott táncolni, így akkor a legtöbben ott voltunk.
A villany le volt kapcsolva a hangulat kedvéért, csak a környező helyiségekből szűrődött be valamennyi fény, illetve a nappaliban néhány hideg-kékes fényű fénysor világított, amiket valaki felkapcsolt, a zene jó hangosan dübörgött, mindenki bulizott a környékén, csak néhányan csoportosultak a kanapékon (jobbára azok, akik nem érezték magukat képesnek fizikailag ugrálni, vagy csak beszélgettek), egyszóval eszméletlen hangulatos volt az egész.
- Lányok, egy közös shot? - hozott néhány poharat Nóri valami tálca-szerűn, megkínálva mindannyiunkat, amit elfogadtunk, koccintottunk, csináltunk egyébként valami képet is, majd táncoltuk tovább közösen.
Függetlenül attól, hogy teljesen átadtam magam a pillanatnak és ennek az eszméletlen jó estének, amin szó szerint szerintem többet nevettem eddig, mint nagyjából egész nyáron összesen, felszabadulva az egésztől, nem mondom, hogy nem pillantgattam körbe viszonylag gyakran, és szerintem nem kell kiemelnem, kit akartam látni a közelben.
- Egy perc, csak idehozom a telefonomat - mondtam Liliéknek, majd elindultam kicsit át az emberek között.
Nem tudtam célirányosan kijutni a nappaliból, mivel az összes létező embert kerülgetnem kellett, szóval inkább csak sodródtam, egészen addig, amíg két lányt kikerülve egy hirtelen mozdulatsor miatt nem találtam szemben magam Szaszával, akinek szó szerint kishíján nekimentem, így ösztönösen kiraktam magam elé a kezem.
Ahogy realizáltam, megilletődve elvettem a kezem a mellkasától, aminek véletlen nekitámaszkodtam egy másodpercre, majd zavartan mosolyogva megigazítottam a hajam.
- Bocsi - szabadkoztam elnevetve magam, miközben igyekeztem nem tudomást venni arról, milyen pillangókat kezdtem érezni a fizikai kontaktusunk hatására, hozzápárosulva ahhoz, ahogy összetalálkozott a tekintetem az övével.
Szasza egy szemtelenül gyönyörű, halvány mosollyal az arcán nézett rám, majd oldalra pillantva megnézte az időt.
- Még idén - nézett vissza rám derűsen, csak hogy utólag választ kapjak a korábban feltett kérdésemre, mire elnevettem magam.
- Már attól tartottam, hogy visszamentél éjfélre a többiekhez - mondtam abba se tudva hagyni a mosolygást, miközben a közelségünk miatt felfelé néztem rá, a szemeibe.
- Egyrészt nem követem az időt egy ideje... - röhögte el magát őszintén, mire én is halkan felnevettem - Másrészt meg beígértem a húgomnak, hogy az éjfélt még bevárom itt.
- Legalább elsüthetem még az olyan vicceket neked, hogy tavaly ettem utoljára... - néztem rá nevetve.
- Éjfél után egy perccel fixen bedoblak egy kádba, adok neked enni, inni, és elaltatlak öt percre, hogy az ilyen poénok felét mellőzhesd - közölte elröhögve magát.
- Várni fogom - nevettem.
Eközben zeneváltás történt, és bár eddig is úgy voltam vele, hogy legszívesebben egész hajnalig táncolnék folyamatosan, mert túl jók a zenék, most már tényleg nem bírtam magammal, ahogy körbenéztem mindenkin, akik szintén megújult energiára kaptak, imádtam az egész hangulatot, szóval teljesen kiragyogott tekintettel Szaszára néztem.
- Beljebb menjünk? - kérdezte rámnézve, mivel eddig viszonylag közel voltunk a nappali széléhez, ahová a kinti fények is jobban bevilágítottak, és jobbára beszélgettek az emberek, mint táncoltak.
- Csak ha van kedved - néztem rá mosolyogva, csillogó szemekkel.
- Keringőn kívül még úgy sem láttalak táncolni.
Felszabadultan elnevettem magam, majd kicsit beljebb mentünk az emberek között, és én már eközben is táncolva haladtam, egészen addig, amíg Szasza nem nyúlt a karom után, és húzott kicsit vissza maga felé, hogy most már ne menjek tovább, itt jók leszünk.
Annyira tökéletes pillanat volt, hogy arra se voltam hajlandó, hogy elhiggyem, hogy ez most valódi, és tényleg megélem, így álomként kezeltem. Ha már álom, legyen hibátlanul tökéletes.
Talán nem is akartam tudni, hogy a hajam mennyire jött szét, biztos voltam benne, hogy valamennyire biztosan, de csak táncoltam, a szememen megcsillantak a fények, teljesen fel voltam pörögve, folyamatosan mosolyogtam, vagy nevettem, ahogy közben beszélgettünk, kicsit mindig közelebb hajolva egymáshoz, hogy halljuk a másikat.
Szaszával, ahogy egy apró mosollyal az arcán a fülemhez hajolt, hogy válaszoljon nekem, olyan közelségbe kerültünk egymással, hogy már az illatát is eszméletlenül éreztem, még az eddigieknél is jobban - amikor elhajolt tőlem, fel se tűnt, hogy nem vettem el róla a tekintetem, csak gyönyörködtem a látványában, mindezt az egyik legfelszabadultabb estémen, amim csak volt egész évben, de főleg az utóbbi hónapokban.
Amikor azt mondom, hogy "új év, új esélyek", valahogy mindig ő jut eszembe.
Akárhogy is, minden mellett a hetek során olyat kezdett el jelenteni nekem, amit még nagyon régen, vagy talán soha nem éreztem. Biztonságérzet.
Talán így tudnám leírni azt az érzést, amit az elmúlt fél év után éreztetni tud velem már az első perctől kezdve, de még ez sem elég pontos ahhoz, hogy átadja, ami ilyenkor bennem van, és ami elsőként érte el nálam, hogy kötődjek hozzá.
Olyan önfeledten táncoltam, mint talán még soha, mert egyszerűen csak imádtam a pillanatot, imádtam benne lenni, mert varázslatos volt, ő pedig mindezt láthatta rajtam, mert nem tudtam úgy ránézni, hogy ne láttam volna legalább azt a halvány, szívbe hatolóan gyönyörű mosolyát az arcán - ahogy táncoltunk, és kezdtünk közeledni egymáshoz, Szasza egy apró mosollyal rámnézve megfogta a kezem és magához húzott, én pedig vigyorogva néztem rá.
- Rohadt jó vagy amúgy - mondta a megjelenő mosolygödröcskéivel az arcán, ahogy közelebb kerültem hozzá, eléggé ahhoz, hogy halljam.
Mosolyogva néztem fel rá.
- El kell mesélnem valamit.
- Hajrá.
- Lili a buli előtt a lelkemre kötötte, hogy a mai este folyamán mindenképpen fel kell szednem valakit, mert aggódik miattam, hogy visszamennék az exemhez, szóval ha holnap azt hallod, hogy erről faggat engem, tudd, hogy az emiatt lesz, és légyszi ne nézz hülyének - vázoltam fel nevetve, mire Szasza, aki lehajolva hozzám, egy mosollyal az arcán hallgatott, szórakozottan rámnézett.
- Ismerem a húgomat, nem foglak - nyugtatott meg derűsen a szemembe nézve, miközben a másik kezével, amiben nem az enyém volt, szinte feltűnésmentesen, mosolyogva megfogta a derekam, közel tartva magához - Amúgy meg az már egy szint, ha ezt a lelkedre kell kötni - röhögte el magát őszintén.
- Elvileg aggódik értem.
- Mondjuk mielőtt beszéltünk volna a moziban a film alatt, még én is úgy voltam vele, hogy ebből szar lesz, szóval egy pont neki.
Eközben a másik kezét is a derekamra helyezte, ami a spontán természetessége és az önbizalma miatt még ezerszer szédítőbb volt, én pedig ezzel egyszerre vigyorogva, ösztönösen a vállára raktam a két karomat, és így buliztunk tovább.
- Te mondtad, hogy nem kell kontrollálni engem - hoztam fel elmosolyodva, miközben nem tudott nem feltűnni, hogy közel vagyunk egymáshoz.
Nagyon közel.
- Oké, tapasztalataim rólad, tele vagy elvekkel, be is tartod őket, minden jól megy, aztán jön valaki, és képes vagy felrúgni az egészet valaki más kedvéért, általában mert senkit nem akarsz megbántani. Szóval alapból tényleg nem kell, de itt most érdemes - közölte a gödröcskéivel az arcán.
- Szeretném azt hinni, hogy tudom, mit csinálok.
- Ja, ugyanez.
Imádtam, hogy mindeközben végig megvolt a fizikai közelségünk, akárhányszor egymáshoz szóltunk, ami igazából folyamatosan adott volt, mert végig beszélgettünk, egy csomót nevettem, mert annyira kicsattanóan energikus hangulatom volt, hogy mindent gyönyörűnek láttam.
Lehetek folyamatosan libabőrös valakinek a puszta érintésétől?

Talán egy vagy két zeneváltással később, amikor azért már jópár számot végigtáncoltunk, és kicsit váltottak a zenék hangulatán, amik egyrészt nem voltak olyan tipikus táncolósak, meg egyébként is, egyet se hagytak végigmenni, mert ment a dilemma, hogy mit játsszanak, Szaszával gondoltunk egyet és leültünk a nappaliban a táncoló emberekhez közel az egyik kanapéra.
- Mi a fasz, ezt ki húzta ki? - röhögte el magát Szasza meglepetten, ahogy realizálta, hogy ez a kanapé nem volt így végig a mai napon, majd nem problémázott rajta sokat, lazán elfoglalt rajta egy helyet a kanapé támlájának dőlve, az egyik lábát kinyújtva rajta.
Én is bemásztam a kanapéra, lehuppanva Szasza mellé, de egy kicsit instabilan érkeztem, főleg, mert gyakorlatilag sötét volt, de minimum félhomály, szóval először közelebb landoltam hozzá, mint az terveztem.
Nem igazán tudom, hogy az alkohol, vagy csak a pillanat tökéletessége és felszabadultsága szállt-e a fejembe, mindenesetre kicsattanóan jól éreztem magan.
- Bocsi, nem tudom, miért esek neked egész nap - nevettem el magam, ahogy igyekeztem menteni a helyzetet, mire Szasza szórakozottan elmosolyodott, szóban nem válaszolva erre, és kicsit elhajolt, hogy a kanapé mellől felvegyen valamit.
- Hogy állsz a határaiddal? - kérdezte egy apró mosollyal az arcán.
- Koccintunk? - kérdeztem vissza a sorok között olvasva.
- Szerinted miért kérdeztem? - pillantott rám derűsen mosolyogva.
- Igaz, mi ma még nem koccintottunk.
- Majd ráiszol két pohár vizet és nem fogom rosszul érezni magam, hogy miattam basztál be - közölte poénból, mire felnevettem, Szasza pedig a kezembe adott egy poharat, meg vett egyet magának is - Whiskyvel megkínálni téged mondjuk lehet erős - nézett az üvegre elröhögve magát, ami először a kezébe került, majd körbenézett, hogy van-e valami más.
- Úriember vagy - mosolyogtam jókedvűen.
- Ja, én is annak érzem magam - válaszolta a gödröcskéivel az arcán - Bor jó lesz, vagy menjünk a konyhába valami másért? - talált egy másik üveget a környéken.
- Milyen bor? - érdeklődtem.
- Szerinted látom itt? - fordította a fény felé egy kicsit az üveget, hogy lássa a címkét.
- Mindegy, igazából szeretem, nem számít - mondtam, csak mert tényleg csak érdeklődésképpen kérdeztem.
- Oké, nekem se - vette el a poharamat, majd öntött nekem - Maximum szar lesz, ne idd meg, ha nem jó.
- Akkor majd jön a whisky - mosolyogtam rá, mire elröhögte magát.
- Ja.
Szasza nemsokára megtöltötte mindkettőnk poharát, majd valahova lerakta az üveget és koccintottunk egyet.
- Ha most előre boldog új évet kívánok, esélyes, hogy elkiabálom és bevonzok egy világvégét még éjfélig? - gondoltam bele.
- Minden esélyes.
Halkan elnevettem magam, majd beleittam a boromba. Finom volt.
- Na jó, mesélj valamit amúgy - indította el a rendes beszélgetésünket rámnézve - Azon kívül, hogy a húgom össze akar hozni valakivel.
- Sokkal többet beszélünk rólam, mint rólad - jeleztem, ezzel egyszerre érzékeltetve, hogy én szívesen hallanék róla is.
- Mert téged megismerni kábé egy nyomozási folyamat - válaszolta a gödröcskéivel az arcán a szájához emelve a poharát, majd a mondata után beleivott.
- Ahhoz képest pont úgy szoktál következtetéseket levonni és megállapítani rólam, mint ha a világ legegyértelműbb tényeit közölnéd - néztem rá mosolyogva.
- Nem azt mondtam, hogy nem lehet megfejteni, csak tíz lépéssel hosszabb folyamat, mint másoknál. Amúgy ez nem gáz, nem azért mondom.
- Te se vagy az a nyitott könyv-típus - jegyeztem meg őszintén, egy halvány mosollyal az arcomon felé fordítva a fejem.
- Ismerem magam, nyugi - válaszolta, miközben a tekintetemet elkapva olyan szépen mosolygott rám, hogy először kishíján reagálni is elfelejtettem - Mennyi van éjfélig amúgy? - pillantott valamelyik órára.
- Olyan negyed óra lehet - válaszoltam meg, csak hogy meg legyen válaszolva a kérdése, de egyébként már ő is tudta - Éjfél után mész is?
- Ja, kéne - látta be - Konkrétan egész nap a húgomnak és Emmának ígérgetek, hogy mikor hol leszek, kezd fárasztó lenni.
- Egyébként amióta itt vagy, voltál Lilivel egyáltalán?
- Aha, velem volt, amíg elszakadt itt a lányoktól, akkor ígértem meg neki, hogy az éjfélt bevárom. Most merre van amúgy? - pillantott körbe.
- Legutóbb a barátnőivel láttam táncolni - válaszoltam, majd mivel én nagyjából tudtam, merre keressem őket, nemsokára arra mutattam, hogy Szasza is lássa őket.
- Ja, oké - biccentett, tudatosítva, hogy akkor megvan még.

Ahogy beszélgettünk, közben néhányan még leültek ide-oda a kanapékra, szóval egyre többen voltunk, így kicsit közelebb húzódtam Szaszához, hogy elférjünk.
- Egyébként neked van valami fogadalmad az újévre? - érdeklődtem, csak úgy, miközben kicsit jobban felé fordultam, majd kiittam az utolsó kortyot is a poharamból.
- Az újévi fogadalmak kilencven százaléka önámítás, csak mondom - röhögte el magát őszintén, ahogy rámnézett, majd elvette az üres poharamat, hogy lerakja a kanapé mellé az övé mellé - Nem kell megvárni az újévet ahhoz, hogy változtass valamit az életeden, ha úgy is tudod, hogy kéne.
- Jó, ez igaz - mosolyodtam el akaratlanul - De azért egy kis löketet tud adni. Motiváció.
- Az. Január első hetében.
Halkan elnevetve magam, csak hitetlenül megráztam a fejem.
Eközben leült mellém valaki, így még kisebb lett a hely, bár őszintén, a félhomályban, amiben távolabbról már úgy kell felismerni az embereket, hangos zenével a háttérben, egy buli közepén, azért már kicsit jobban feloldott gátlásokkal nem igazán tudtam ellenszenvet érezni a helyzettel.
- Elküldjek neked pár embert? - pillantott rám Szasza egy apró mosollyal az arcán, ahogy észrevette, hogy kicsit fészkelődök.
- Nem kell, dehogy - nevettem el magam.
Bizsergetően hatott rám a közelsége, alig tudtam nem mosolyogni tőle, ahogy egész végig fizikai kontaktusban voltunk és az illatától is libabőrös voltam.
Szasza a kanapé támlájának dőlve nézte a szórakozásomat azzal, hogy hogyan helyezkedjek úgy, hogy senkit ne szorítsak ki sehonnan, majd végül kicsit ellökve magát, egy önbizalommal teli, halvány mosollyal az arcán egyszerűen csak megfogta a két lábamat és keresztülrakta a sajátjain, így már is elfértünk.
- Nem öllek meg, nyugi - nézett rám a gödröcskéivel az arcán, tekintve, hogy ezt én is megtehettem volna, csak nem tettem, leginkább azért, hogy vajon mit fog reagálni rá.
Érdekes érzés visszagondolni ezekre utólag.
Csak mosolyogtam magam elé, megigazítva a hajam.
- Nem akartam behatolni a személyes teredbe - mondtam végül mosolyogva.
- Aha - biccentett szórakozottan, a kanapé támlájának döntve a fejét.
Abba se tudtam hagyni a mosolygást, ő viszont témát váltott.
- Márk szülei amúgy hiányoltak tegnap, amikor már elmentél.
- Ott aludtál végül? - érdeklődtem.
- Aha, miután jött érted anyukád, valamikor hazadobtam Emmát, aztán amikor tőlük is eljöttem, visszamentem Márkhoz.
- Nem sokat voltál otthon akkor - értelmeztem elmosolyodva.
- Amúgy se szoktam sokat - röhögte el magát őszintén - Nem az otthonom hibája, elvagyok ott is, csak mindig vagyok valahol. Kapásból edzésen rohadt sokat.
- Lili mesélte, hogy sokat sportolsz - mosolyogtam, miközben oldalt nekidőltem a kanapé támlájának, ő pedig kicsit felém fordult.
- Ja, bírom, szóval... eléggé - válaszolta meg egyszerűen, nem túlmagyarázva.
- De csak a hokit csinálod, vagy valami mást is?
- Egyesületileg nyilván nem, most már, régebben fociztam mellette, de most csak kondi van mellé, meg futok, ha épp nincs mínusz ezer fok kint és nem full jeges minden.
- Szeretem, hogy azért beleraktad a "csak"-ot a mondatba - nevettem, mire ő is elmosolyodott - Egyébként egy darabig én is futottam, eleinte néhány régi barátnőmmel, meg rövid ideig kondizgattunk is közösen, de nyilván nem olyan szinten, meg azért ez már volt egy jó ideje.
- Egy napra megnéznék egy egy évvel ezelőtti Regit - jegyezte meg halványan mosolyogva.
Zavartan elnevetve magam, megigazítottam az egyik hajtincsemet.
- Én nem szívesen.
- Sokat változtál azóta?
- Remélhetőleg. Minden nap arra törekszem, hogy változni tudjak.
Szasza szintén a kanapénak döntötte a fejét és a rajta keresztberakott lábamon pihentetve az egyik kézfejét, rámnézett.
Egy pillanatra nagyon közel került az arcunk egymáséhoz. Megremegett a gyomrom tőle.
- Mert? - kérdezte egyszerűen, a tekintetemet elkapva.
- Szeretnék mindent hátrahagyni a régi dolgaimból.
Meglepetésemre Szaszának egy apró mosoly jelent meg az arcán, majd a világ természetességével kérdezett vissza.
- Magaddal együtt?
- Rossz megfogalmazás az, hogy változni akarok. Inkább fejlődni - láttam be őszintén.
- Hidd el, hogy rohadtul megkönnyíted a saját dolgodat azzal, ha nem ölsz ebbe ennyi energiát tudatosan. Ne görcsölj rá ennyire.
- Igyekszem tudatos lenni, hogy ne fussak bele hülyeségekbe. Szeretnék tanulni a hibáimból, hogy ne ismétlődjenek meg olyanok, amiket viszont szeretnék elkerülni.
Nem tudtam nem arra koncentrálni, hogy a kézfeje azóta is a lábamon pihent, ösztönösen megsimítva, miközben ő viszont rám figyelt, mire pillangók kezdtek csapdosni a gyomromban és a mennyben éreztem magam tőle, így kifejezetten nagy kihívás volt értelmes mondattal válaszolni neki.
Szasza felém nézett és őszintén megszólalt.
- Ha azt számítod hibának, hogy valamikor olyannak nyíltál meg, meg olyanban bíztál meg, akiben nem kellett volna, vagy bármi ilyen, csak mondom, hogy az kurvára nem a te hibád volt.
- Miért mondod ezt? - néztem rá furcsán elmosolyodva.
- Mert ha mindent magad mögött akarsz hagyni, akkor nehogy már magad okold, meg őrlődj folyamatosan olyan régi dolgokon, amik amúgy nem a te hibáid. Elég nagy öngól.
Olyan jó vele beszélgetni.
És lenyűgöz, hogy mennyire érett, hozzám képest is.
- Anyukám szokott ilyesmiket mondani - láttam be.
- Mondtam, hogy bírom anyukádat.
- Meg engem is - mosolyodtam el.
- Meg téged is - pillantott rám szórakozottan, majd a derűs mosolya miatt megjelent gödröcskéivel az arcán lazán átkarolta a vállam oldalról, én pedig halkan elnevetve magam, nekidőltem.
Hihetetlen dolgokra képes a szerelem.
Ahogy a vállába fúrtam a fejem és magamba szívtam az illatát, néhány kellemes másodperc elteltével egyszerre a nappali másik végébe pillantottunk, ahol valaki jelezni kezdte mindenkinek, hogy két perc és éjfél, úgyhogy erre egymásra néztünk.
Ezt hallva hirtelen valahogy olyan kevésnek éreztem, hogy már csak két perc van hátra ebből az egész, teljes mértékben felfordult, hihetetlen évből.
Egyszerre volt jó érzés, hogy két perc múlva vége van, de ezzel együtt valahogy még egy kicsit benne maradtam volna.

A legtöbben kimentünk az erkélyre, mindannyian egy-egy pezsgőspohárral a kezünkben, az égen puffogó tűzijátékokat és az időt nézve.
- Végre, csak hogy itt vagy! - szökkent mellém Lili mosolyogva, majd körbepillantott - Szaszát nem láttad?
- De, azt hiszem, valaki odébbhívta az előbb - néztem körbe én is.
- Mindegy, legalább te megvagy - mosolygott rám Lili kedvesen, majd a hűvöstől szökkent egy párat, hogy ne fázzon annyira.
Olyan egy perc lehetett hátra az újévig, úgyhogy ez alatt Lili és én egymás mellett állva néztük a tűzijátékokat.
- Annyira durva, hogy mindjárt vége az évnek! - mondta Lili lelkesen.
- Tényleg az - értettem egyet
- Úgy örülök, hogy megismertelek és barátnők lettünk idén, Regi - nézett rám a mellettem álló szőke lány csillogó szemekkel, hihetetlenül aranyosan mosolyogva rám - Mármint, ha másért nem is imádhatnám ezt az évet, emiatt már önmagában imádom.
- Cuki vagy - mosolyodtam el ránézve - Nekem is ugyanez. Ez a december azt hiszem, megmentette az egész évemet.
- De jóóó! - csillantak fel Lili szemei, majd mosolyogva a nyakamba ugrott, és jó hosszan megöleltük egymást.
Magam elé mosolyogva öleltem vissza, ösztönösen megsimogatva a hátán, majd amikor az égen egyszerre kezdett el megszámlálhatlan mennyiségű tűzijáték feldurranni, hallottuk, ahogy körülöttünk mindenki, aki az időt nézte, felkiáltott, hogy éjfél van.
Lilivel emiatt felcsillanó szemekkel, egyformán fellelkesülve elléptünk egymástól, egymás kezét fogva, vigyorogva sikítoztunk mi is, egymással ugrálva, majd mindketten nevettünk egyet magunkon és mi is beszálltunk a többiekhez.
- Boldog újévet!
- Boldog újéveeet!

Azt hiszem, nem tudtam volna ennél tökéletesebben lezárni az előző évemet, és belekezdeni az újba.
Új év, új esélyek.

Szeretnék hinni abban, hogy idén mindezt érezni is fogom.