Karácsonyt követő első reggelen, ahogy otthon felébredtem, valahogy különösen kipihentnek éreztem magam - olyan jó volt a tegnap, hogy még most is hatással volt rám.
- Süti reggelire? - kínált meg Anya a tegnapról megmaradt süteményekkel, ahogy enyhén kócosan lementem a konyhába.
- Legalább az idilli nevében kapok cukormérgezést az utóbbi napok után - huppantam le az asztalhoz felhúzott lábakkal.
Anya erre elnevette magát, majd nemsokára ő is leült hozzám, becsatlakozva a reggelizésbe.
- Hogy érezted magad tegnap? - érdeklődött kedvesen.
- Nagyon jól - mosolyodtam el - Úgy megkedveltem mindenkit onnan.
- Én is - értett egyet Anya bólogatva - És szerintem ők is téged - mosolygott rám - A szívtiprónkat is beleértve - tette hozzá, mert muszáj volt.
- Anya.
- Figyeltem, olyan közvetlen volt veled.
- Mert Lilin keresztül már többször is beszélgettünk és különben is együtt karácsonyoztunk - hoztam fel a tényeket - De ettől függetlenül tényleg jófej volt, csak nem szabad túlgondolni.
- Kedvel téged.
- Mondta is már - meséltem, miközben töltöttem magamnak egy kis kakaót a poharamba - És jól is esik, de tudom, hogy nem megy túl azon a szinten, hogy a húgának van egy barátnője, akivel közelebb került, kivételesen tudja a nevét és egész jóban vannak. Szaszának barátnője van, csak ő épp most történetesen nincs itthon, de egyébként alapból ő is velünk lett volna tegnap és akkor kicsit máshogy alakult volna a délután.
- Szóval szerinted nem tetszel neki - értelmezte Anya.
- Dehogy. És nem is bánom, mert... az olyan helyzetekbe sodorhatna minket, amikbe nem akarok kerülni - mondtam belátva - Ugyanilyen viszonyban voltunk Szaszával már akkor is, amikor úgy döntött, hogy összejön Emmával.
- Miért, szerinted mi történne, ha tetszenél neki? - kérdezte Anya, a véleményemről érdeklődve.
- Először is, Szaszának tapasztalata alapján van egy olyan elve, hogy a húga barátnőivel nem kavar, hogy ne szúrja el a húga barátságait, nekem pedig van egy olyan elvem, hogy a barátnőm bátyjával nem okos kezdeni bármit, mert annak a rovására mehet a saját barátságom, és a megítélésem is a családjukban. Másodszor, Szaszának van barátnője, Emma, akivel évek óta szoros baráti kapcsolatban vannak, Emma egy csomó ideje bele van esve Szaszába, együtt keringőztek a szalagavatón, és több hét "se veled-se nélküled" bizonytalanság után most összejöttek, a lehető legkevésbé sem érdemli meg, hogy Szaszának valaki más kezdjen el hirtelen tetszeni, akit egy hónapja se ismert meg, pláne nem szeretnék én lenni az a harmadik fél, mert én voltam már naiv, hűséget feltételező barátnő, szörnyű érzés és senki nem érdemli meg, mindezzel pedig Szasza is tisztában van, azzal együtt, hogy ő egyébként mennyi mindent felborítana és tönkretenne, ha most hagyná ott Emmát. Három, nem érzem magam késznek egy kapcsolatra, hogy bárkit olyan közelségbe engedjek - soroltam fel az első pár indokot, ami eszembe jutott - De mindez valójában nem is számít, mert ez csak elmélet, Szasza Emmával van együtt és rám csak barátként tekint, ami józan ésszel nézve igazából nem baj.
- Józan ésszel - emelte ki Anya.
- Ha nem a józan ész a mérvadó, ott már baj van - állapítottam meg egyszerűen.
- Csak ne magyarázz be magadnak olyan érzéseket, amik nincsenek is benned, Kicsim.
- Rosszul lennék magamtól, ha nem így gondolkodnék - mondtam őszintén.
- De miért? - kérdezte Anya egy pici, szomorkás mosollyal az arcán.
- Mert senkit nem akarok megbántani, és olyan jól éreztem magam tegnap, a kapcsolatomat se szeretném elszúrni Liliék családjával. De teljesen feleslegesen beszélünk erről, mert Szaszának tényleg van barátnője, nem dőlök be mégegyszer ennek a "talán alakulhat valami"-dolognak, mert épp eléggé hülyének éreztem magam akkor, amikor összejöttek, aminek az egyetlen oka én voltam, szóval nem futok bele ebbe a hibába mégegyszer.
- És ha talán tényleg alakulhatott volna valami?
- Akkor miért jött össze Emmával? - nevettem el magam zavartan - Én is úgy éreztem, hogy egy picit mint ha talán történt volna közöttünk valami, és ha ő szintén érezte ezt, elég egyértelmű reakció, hogy pár nap múlva összejött Emmával, belelépve egy olyan kapcsolatba, amit nem fog csak úgy eldobni magától. Akkor volt igazam, amikor még eleinte azokat a tényeket néztem, hogy ő végzős, én tizedikes vagyok és a húga barátnője, más terveink vannak, más élettapasztalataink, más életünk, közegünk, korosztályunk, maximum szintén kishúgként tud rámnézni, akivel eszébe se jut bármi, mert miért jutna, főleg, hogy most már barátnője is van. Annak sincs értelme, hogy azon gondolkozzak, hogy össze akarok-e jönni vele, tök nevetséges ezen filózni, miközben pár nap múlva haza fog jönni a barátnője és minden visszazökken a régi kerékvágásba. Talán közvetlen velem, de talán azért, mert ilyen azokkal, akikkel jóban van, nem szeretném figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy Szaszát alapvetően én még nem ismerem, nincs egy hónapja, hogy nemhogy vele nem találkoztam, Lilivel sem voltunk jóban.
- És itt egy lehetséges válasz arra, hogy miért jött össze Emmával.
- Valahol teljesen mindegy, hogy miért jött össze vele, együtt vannak és kész.
Anya halkan elsóhajtva magát, rámhagyta a témát, majd inkább reggeliztünk tovább.

Amikor magamban dúdolgatva felmentem a szobámba, a falamon lévő képkollázsra tévedt a tekintetem, amit még Lilitől kaptam. Valahogy jó érzés volt ránézni.
Eddig az tartott vissza attól, hogy képeket rakjak ki a falamra, hogy nem tudtam, hogy kiről legyen, vagy hogy rakhatok-e ki néhány hét után, most viszont, hogy Lilitől kaptam, ez valahogy visszaigazolás-szerűen hatott rám.
A gitáromra tévedt a tekintetem, ami azóta áll ugyanúgy a tokjában, a szobám egyik sarkában, amióta ideköltöztünk.
Talán eltelt egy perc, vagy másfél, esetleg kettő, amíg magamat győzködve tartottam rajta a tekintetem, majd végül azon kaptam magam, hogy az ölembe vettem az ágyamon ülve, és finoman végigpengettem a húrokat.
Régen hallottam ennyire elhangolódott gitárt.
Halkan behangoltam, majd egy nagy levegővétel után csak úgy lejátszottam néhány akkordot egymás után, ami eszembe jutott, pár perc múlva már a fejemben szóló dalt kísérve vele.

"Last Christmas I gave you my heart
But the very next day you gave it away..."

Annyira hihetetlen volt, de valahogy nem tudtam lerakni.
Csak azt reméltem, hogy Anya nem hallja meg és kérdez rá, szóba hozva, mert nem akartam, hogy azt higgye, hogy ez valami drasztikus áttörés kezdete, hogy ettől bármi megváltozott, vagy hogy ez egy lépés affelé, hogy visszamenjek gitározni. Terveim szerint ez a saját kis titkom marad.
Szóval épp a gitáromon pengettem, amikor a szemem sarkából megláttam, ahogy bekapcsolt a telefonom, és bár távolról láttam, éreztem, hogy ez nem az az értesítés lesz, ami csak úgy ráér.
Leraktam a gitáromat magam mellé az ágyon, majd a kezembe vettem a telefonom, de ahogy elolvastam az értesítést, kishíján el is ejtettem.
A beérkezett üzenet feletti tíz betű látványát először el se akartam hinni.
"Boldog karácsonyt így utólag" - írta Bence.
Igen. Bence.
Kikerekedett szemekkel próbáltam feldolgozni az információt, majd a következő másodpercben inkább lefordítottam a telefonom fejjel lefelé és kimentem a szobából, magam mögött hagyva egy időre az egész jelenetet.
Magam se értettem, miért vert a szívem ettől emnyire sebesen.

Jópár óráig nem válaszoltam neki, mert egyszerűen nem akartam, hogy azt érezze, hogy az a lány vagyok még, aki ugrik arra, ha meglátja a nevét a telefonja képernyőjén és azonnal visszaír neki, ahogy tud, meg mert egyébként is úgy éreztem, hogy ha elkezdenék gépelni bármit, félúton lebénulnának az ujjaim.
A karácsonyfa fényeivel gyéren megvilágított nappaliban, a kanapén ülve átgondoltam hatszor, hogy melyik válaszom adná át leginkább a jelenlegi, hozzá kötődő érzéseimet, és arra jutottam, hogy leginkább, ha soha nem válaszolok neki, szóval ezt elengedve a végén simán csak visszaírtam.
"Köszi, neked is"
Nagyjából ennyit tudtam kicsikarni magamból.
Meglepetésemre a volt barátom azonnal megnézte, amit írtam neki. Ilyen utoljára nagyjából nyolc hónapja történt.
"Mizu amúgy?" - kérdezte.
Erre a két szóra felszöktek a szemöldökeim. Mint ha egy régi ismerősével beszélgetne, basszus.
"Semmi?" - írtam vissza ötlet híján.
"Na, az jó. Itthon vagytok egyébként?"
Annyira irreális volt ez az egész, hogy hirtelen azt se tudtam, mit reagáljak.
Mindeközben viszont Márk is rámírt a következővel:
"Haliii, akkor jó a 30-a?"
Inkább neki írtam vissza korábban.
"Igeen, szerintem igen:) " - írtam, majd fújtatva visszaléptem az előző beszélgetésemre - "Jobbára" - válaszoltam röviden Bencének, majd visszaléptem Márkhoz.
"Na, az jó, mert amúgy kitaláltuk, hogy elmegyünk moziba és megnézünk valamit" - írta Márk - "Ötlet?"
"Nekem mindegy, minden jó" - válaszoltam neki - "Hányan leszünk?"
"Valószínű öten, Lilu, Szasza, Emma, te, meg én"
Erre nyöszörögve nekidöntöttem a fejem a kanapé háttámlájának.
"Milyen filmekre gondoltatok egyébként?" - kérdeztem Márktól.
"Felmerült valami horror, de Lili leszavazta, mert elvileg elrontjuk a karácsonyi vibe-ot"
"Tulajdonképpen már nincs karácsony" - írtam.
"Mi is ezt mondtuk. Emmával valami romcsi filmet néztek ki"
"Az úgy is neked való :D"
"Ja, végülis a hajam miatt hátulról hittek már lánynak egyszer"
Szóval épp Márkkal beszéltem, amikor kíváncsiságképpen lehúztam a telefonom tetején az értesítésközpontot, hogy ezalatt Bence írt-e még valamit.
Írt, nem is akármit.
"Holnap ráérsz amúgy? Jó lenne, ha dumálnánk"
Erre pislogva átléptem a beszélgetésünkbe, kicsit otthagyva Márkot, majd visszaírtam neki, igyekezve félretenni azt az érzést, hogy a szívem kihagyott egy teljes ütemet.
"Miről?"
"A legutóbb elég gáz volt, amikor összefutottunk, meg még voltak a tavasziak is, és nemtom, most eszembe jutott, hogy dumálhatnánk róla" - írta Bence.
"Nem érzem annak a témának, amiről csak úgy eldumálgatnék veled"
"Tudom, szóval csak akkor, ha kibírsz velem valamennyit. Szerintem jó lenne"
Idegesen beletúrtam a hajamba, majd sóhajtva írtam újra.
"És hol?" - kérdeztem.
"Merre laktok? Beugorhatok hozzátok"
"Biztos, hogy nem"
"Nem foglak kirabolni, nyugi"
"Nem igazán vagy közkedvelt nálunk" - fogalmaztam meg enyhén.
"Oké, akkor lehet valami központi hely Budán"
Nem akartam találkozni vele.
A lehető legkevésbé sem akartam, mert tippem sem volt, milyen hatással lesz rám, vagy mennyi mindent fog felborítani ezúttal.
"Nem érek rá holnap" - írtam meg végül.
"Haha, ezt ismerem" - írta vissza, egyből átlátva rajtam - "Csak szeretnék személyesen beszélni veled, Regi"
Erre egy pár másodpercig csak a képernyőre néztem és fogalmam sem volt, mit tudnék erre mondani, de nem is kellett, mert megelőzött.
"3 körül a Széllen leszek"
"Oké, én meg nem" - válaszoltam feszülten, majd kikapcsoltam a telefonom, hogy feldolgozzam ezt az egészet.
Annyira hirtelen csinálta mindezt, hogy teljesen meggyengített vele, mert nem számítottam rá.
Csak pár perc múlva néztem rá a telefonomra újra, hogy erre válaszolt-e valamit.
"Ja, tudom. Várlak."

Na, ezért nem szabad hagyni akárkinek, hogy kiismerjen.