Az osztálykarácsonyok az én szememben tipikus példái annak a jelenségnek, amikor az alapgondolat jó volt, csak a megvalósítással vannak óriási problémák.

Erre a megállapításra nagyjából akkor jutottam, amikor ma a téli szünet előtti utolsó tanóra után még ottmarasztaltak minket az osztályteremben, hogy körberendezzük a székeinket és osztálykarácsonyozzunk egyet. Rég láttam osztályt ennyire demotiváltnak.
- Akkor szerintem Berta, kezdd te a szokásossal - nézett Szalainé, az ofőnk a fekete hajú, tusvonalas lányra, ahogy már körben ültünk, hogy megajándékozzuk egymást.
Ahogy az lenni szokott, mindenki húzott valakit, akinek háromezer forintos felső határral ajándékot kellett vennie. Személy szerint én egy Lia nevű lányt húztam, aki az idei tanév felét végigbetegeskedte, szóval alig láttam, ráadásul ma sem volt suliban.
- Körül kell írnom? - kérdezte Berta a tanárnőt rágózva.
- Jó lenne, néhány tulajdonsággal, hogy ki tudjuk találni, kit húztál - bólogatott a tanárnő.
- De nem tudok róla semmit, tanárnő - nyöszörgött Berta.
- Második éve osztálytársak vagytok, azért szerintem valamennyi menni fog - biztatta az ofő.
- Oké, hát... - túrt a hajába Berta - Fiú, barna haja van és... focizik. Asszem.
Néhány osztálytársunk végigtippelte az összes barna hajú, focista fiút, de egyik sem az volt, akit Berta húzott, úgyhogy a nem focista-barna hajú fiúkon is végigmentek, így a végén kiderült, hogy a kézis Krisztiánról volt szó.
- Akit én húztam, az egy lány... - folytatta Krisztián közepes lelkesedéssel - Elég kedves, és jó tanuló. Meg hosszú haja van.
Ezért mondom, alapjáraton jópofa ötlet ez az egymás kihúzása-, majd körülírása-dolog, ami alapján kitalálhatjuk, kiről van szó, egy olyan közösségben, ahol ismerik és szeretik egymást az emberek, csak ez sajnos nem az a közösség. Elég lehangoló tud lenni harmincféle megfogalmazásban végighallgatni azt, hogy "nem ismerem azt, akit kötelezőből húztam, de nem is ma fogok tenni azért, hogy megismerjem".
- Akit én húztam, ő egy lány, és idén jött - írt körül az egyik osztálytársnőm, akit egyébként Csillának hívnak.
- Regi - vágták rá egyből a többiek, mire felálltam, hogy átvegyem az ajándékomat.
Örülök, hogy az összes megemlíthető tulajdonságom kimerül a kromoszómáimban és abban, hogy iskolát váltottam pár hónapja.
Külön tetszett, hogy Bálinték társaságából valaki simán bemondta, hogy "Rebi".
- Akit én húztam, bár egy kicsit introvertáltabb lány, de ahogy láttam, szeret olvasni, érdekli a töri, furulyázik és K-Pop-ot hallgat - soroltam fel azt a pár tulajdonságot Liáról, amit sikerült megfigyelnem az utóbbi hetekben.
Konkrétan csend lett a teremben, mert ezek alapján senki nem tudta, kiről beszélek.
- Szőke - tettem hozzá sóhajtva, mire már végig tudták tippelgetni a szőke lányokat az osztályból, hogy melyiküknél reális ez.
- Ilyen nincs is az osztályban - mondta végül valaki.
- De, és Lia - zártam le a témát gyorsan.
- Jaaa, ő ide jár még? - röhögött össze Bálint a haverjaival.
- Eskü nem is emlékeztem, hogy létezik - jegyezte meg Dávid, Bálint legjobb haverja vihogva.
Nincs hozzáfűznivalóm azon kívül, hogy valahol tényleg lehangoló.

- Te mit kaptál? - ült le mellém Alíz, amikor az ajándékozás után mindenki elkezdte bontani az ajándékát.
- Illatgyertyát, csokit és valami... testápolót - nézegettem a Balea-s terméket, amit az ajándékzacskóból vettem ki a tejcsoki után. A gyertya mondjuk jó illatú volt - Te?
- Egy bögrét, szaloncukrot és egy arcmaszkot - mutatta Alíz - Vicces, én is ilyen bögrét vettem a Pepco-ból ötszáz forintért Rékának. Amúgy azt hallottam, hogy osztályon belül valaki visszaajándékozott valamit valakinek, amit a tavalyi osztálykarácsonykor kapott tőle.
- Uhh - húztam el a szám - Zoé miért nem kapott ajándékot? - vettem észre a csendes lányt az egyik széken ücsörögni ajándék nélkül.
- Mert Bálinték közül húzta valaki, és ott a társaságban addig cserélgették, hogy kinek ki vegyen ajándékot, hogy Zoénak végül nem vett senki, Luca viszont kapott Dávidtól és Bálinttól is.
- Jézusom - sóhajtottam fel.
Nem feltételeztem, hogy Luca bármelyik ajándékát továbbadja Zoénak, tekintve, hogy Luca az egyik leghangosabb lány az osztályból, aki folyamatosan Bálintéknak teszi a szépet és most lubickolt a figyelemben, hogy két sráctól is kapott ajándékot a társaságból.
Abba meg ne is mélyedjünk bele, hogy Réka, Bálint barátnője milyen szinten tűnt kiakadtnak, ahogy meglátta a puccos, drága ajándékot Luca kezében, amit a barátja vett neki.
- Tavaly engem húztak a társaságból, asszem Bálint, és akkor én se kaptam ajándékot - mesélte Alíz sóhajtva - De mondjuk én szerintem direkt - látta be a pulcsija ujját szorongatva, a padlót nézve.
Meglepetten néztem rá.
- De igazából jobb is - tette hozzá Alíz - Bálinték ha valaki olyat húznak, akit nem bírnak, mindig direkt tök gáz ajándékot vesznek neki, szóval... érted. Akkor már inkább semmi, mint hogy ciki legyen.
- Ez milyen szemét - csodálkoztam, úgy az egészen.
Meggyőződésem, hogy az osztálykarácsony-gondolat csapnivaló megvalósítása nem a terv, hanem a megvalósítók hibája.

Miután vége lett a zseniális osztálykarácsonynak, Alízzal kimentünk az épületből, ahol egy öleléssel elköszöntünk egymástól, ő elindult a buszmegálló felé, én pedig bevártam Lilient, akivel tegnap megbeszéltük üzenetben, hogy téli szünet-indítónak elmegyünk karácsonyi ajándékokat venni egy közeli plázába.
Épp ott álltam a suli előtt, amikor kijött Vince is a kapun.
- Szia - köszöntem neki kedvesen, ahogy észrevettem.
- Helló, vársz valakire? - érdeklődött.
- Lilire. Megyünk plázázni - foglaltam össze a tervezett programunkat, bár ez a kifejezés túl plázacicásnak hatott, szóval mindketten nevettünk egyet rajta.
- Jó szórakozást hozzá. Akkor viszont jó szünetet - nézett rám kedvesen.
- Neked is - mosolyodtam el.
- Majd írok, és összefuthatunk valamikor - dobta fel.
- Okés - mentem bele mosolyogva.
- Akkor jó plázázást - lépett egyet hátra köszönésszerűen.
- Köszi.
- Szia - intett egyet lazán, mire mosolyogva visszaintettem neki.
Végre egy ember, aki szokott integetni rajtam kívül.

Amikor Lili kijött az épületből a barátnőivel együtt, elköszöngetett tőlük, majd odajött hozzám és tömegközelkedéssel elindultunk egy plázába.
A plázában természetesen mindenhonnan karácsonyi zenék szóltak, fénysorok és dekorációk díszítették az épület összes szegletét, óriási, fényes csillagok lógtak a plafonról, a rengeteg ember indokolatlanul felpörögve sietett üzletről-üzletre, a kirakatokból pedig rénszarvasok és hóemberek bámultak ránk.
- Te kiknek veszel most ajándékot? - kérdezte Lili, miközben elkezdtünk sétálni az üzletek között.
- Csak anyukámnak egészítem ki, amit eddig már vettem neki. Te gondolom, sokkal több mindenkinek - néztem rá, csak mert azért ennyire kiismertem már.
- Már hetek óta beosztottam, hogy melyik nap kinek mit fogok venni, szóval már csak pár ember van hátra. Magamnak is nézek valamit szerintem - gondolt bele - Mindenesetre felírtam, hogy ma kábé miket szeretnék, szóval majd megnézem, és akkor nem leszek annyira céltalan.
- Azta - pislogtam elismerően, tekintve, hogy így mesélés alapján is jól megszervezhette az ajándékozását.
- Az ajándékozás az egyik szeretetnyelvem, úgyhogy szerintem én vagyok az egyetlen ember, aki élvezi ezt az egészet - nevette el magát őszintén - Egyébként fogok nyomtatni majd pár képet, mert arra gondoltam, hogy kicsit feldobom velük a szobámat. Veled is választottam közöset.
- Köszi - mosolyodtam el, bár nem igazán tudtam, hogy ezt megköszönni kell-e.
Őszintén, én is gondoltam már arra, hogy készíthetnék ilyen szobadekorációt magamnak, de elég hamar rájöttem, hogy nem igazán van kiről kiraknom képet.
Mármint, konkrétan mindenki, akivel anyukámon kívül viszonylag szorosabb kapcsolatban vagyok mostanában, maximum két hete beszélünk, plusz Alíz, aki a padtársam angolon szeptember óta.
Ez a gondolat pedig enyhén szólva kedvemet szegte a témában.
- Amúgy vasárnap délután felraktam néhány karácsonyi fénysort a szobámba, és tök jól néznek ki, úgyhogy ha nálunk leszel, majd nézd meg őket - mesélte Lili - Hú, amúgy szerinted az gáz, ha Emma ajándékában semmi utalás nincs arra, hogy a bátyám barátnője? - torpant meg hirtelen.
- Miért lenne? - zavarodtam össze.
- Mert ez így tökre nem személyes. Minden ajándékomban van utalás, minimum arra, hogy milyen viszonyban vagyunk, vagy hogy mi köt össze minket... - sorolta, mint ha mi sem lenne természetesebb.
- Miért, mivel tudnál utalni arra, hogy Szasza barátnője? - kérdeztem értetlenül.
Nem mondom, hogy nem ütött szíven kicsit ezt az elnevezést hallani saját magamtól, de már négy napja folyamatosan ezt játszom, szóval rutinból igyekszem nem összeomlani a tudattól ismét.
Tegnap Szasza megosztotta Emma Insta story-ját, ami egy szívfájdítóan cuki, közös kép volt, piros szívvel megjelölve rajta Szaszát, én pedig őszintén remélem, hogy az Instagram fejlesztői nem hoztak még létre olyan funkciót, ami kiírja valakinek, hogy egy követője hányszor nyitotta meg a történetét, mert az én esetemben sajnos fájdalmasan magas szám lenne.
Nem sírtam el magam, ahogy néztem, csak némán hagytam, hogy a szívem zokogja ki magát.
- Még nem tudom, mert ez csak most jutott eszembe - esett kétségbe Lili, ahogy átgondolta a dolgot.
- Mikor fogod megajándékozni Emmát? - érdeklődtem, csak hogy közösen tudatosítsuk, hogy mennyi idő van addig a személyességen gondolkodni.
- Igazából elutaznak vasárnap, vagy hétfőn, úgyhogy csak huszonkilencedike után - gondolt bele - Elvileg. De ki tudja.
- Addig akkor még van egy csomó időd, ne aggódj.
- Huhh, oké - nyugodott meg egy kicsit - Csak érted, mégiscsak a barátja húga vagyok, meg egyben a barátnő-féléje is Szaszán keresztül, nem kéne gáz dolgot ajándékoznom neki.
- Alapból tök rendes, hogy készülsz neki ajándékkal - jeleztem - Szaszától kap ajándékot karácsonyra?
- A barátnője, szóval biztos. Egyébként volt szó arról, hogy Emma velünk karácsonyozik huszonnegyedikén, de egyrészt Emmáék elutaznak, másrészt pedig szerintem a bátyám se ragaszkodott volna hozzá annyira, ahogy ismerem. Viszont az tök jó, hogy ti nálunk lesztek huszonhatodikán - mosolygott rám Lili - Szóval ettől függetlenül biztos megajándékozzák egymást ők is, függetlenül attól, hogy Szasza soha nem volt annyira bepörögve az ajándék-témától, mint én.
- Akkor szerintem nem is kell felülmúlnod a bátyád ajándékát - mondtam, csak hogy lenyugtassam, hogy nem baj, ha nem a világ leghiperszuperebb ajándékát kapja tőle Emma.
- Nem is tudnám - válaszolta Lilien egyszerűen, elnevetve magát - Nincs meg az az előnyöm, hogy Emma hot barátja vagyok, akit minimum minden második lány crushol, köztük magával Emmával, akinek évekig plátóija volt.
- Viszont jól megszervezett ajándékozás-listád van - hoztam fel az előnyét.
- Igaz - értett egyet Lili nevetve.

Először bementünk egy drogériába, hogy körülnézzünk.
- Neked mi az évszaktípusod egyébként? - kérdezte Lili, miközben sminktermékeket nézegettünk, és próbálgattuk őket a kézfejünkön és a csuklónkon.
A sok piros, és lila rúzsárnyalattól kicsit kezdett olyan hatású lenni a kézfejem, mint ha most szenvedtem volna egy másodfokú égési sérülést.
- Nem tudom, mert akárhány oldalt olvastam el a témában, mindig másféle eredmény jött ki - válaszoltam őszintén - Neked?
- Nekem szerintem tavasz, de nem tudom. Szerintem egyébként te ősz vagy, csak nem az a brutális-sötét-ősz, hanem inkább lágyabb - fürkészett Lili - Csak úgy rád nézek, és ősz.
- Az ősz a kedvenc évszakom, szóval ezzel ki tudok egyezni - nevettem el magam őszintén, közepes szakértelemmel a témában.
- Komolyan? Nekem a nyár a kedvencem, de ezt a karácsonyi vibe-ot is imádom - válaszolta Lili, miközben megnézett egy szájfényt, hogy milyen is a színe - Tök szép volt idén az ősz, de a nyár annyira jó volt előtte, hogy kicsit sajnáltam, hogy vége van. Szerintem ez volt idén az egyik legjobb nyaram.
Nekem nem túlzottan.
- Nekem a tavalyi jobban tetszett - mondtam őszintén.
- Mondjuk elhiszem, hogy a költözés, meg a helyszínváltoztatás kicsit felborította idén a dolgokat - gondolt bele együttérzően rámnézve.
- Olyasmi - helyeseltem inkább.
Lilien egy pár másodpercig nem válaszolt, csak egy picivel később, kicsit félrerakva a sminkeket a kezéből.
- Egyébként tudom, hogy ezt még nem kérdeztem, de amúgy hogyhogy átköltöztetek ide? - kérdezte természetesen - Vagy ha van valami a háttérben, amit nem akarsz mondani, akkor nyugodtan hagyhatjuk, remélem, nem vagyok bunkó, hogy ezt kérdezem - tette hozzá szabadkozva.
Kedvesen érdeklődött, és épp ettől egy kicsit megéreztem magamban, ahogy megszólal a vészcsengőm.
Ne zárd be magad a falaid mögé, Regi.
Ezt anyukám mondta, meg még azt is egy csomószor, hogy lépjem át a határaimat, merjek megnyílni, és még egy rakás olyan dolgot, amik egyáltalán nem ilyen egyszerűek a tényleges élethelyzetben.
- Nem, dehogy is - mondtam őszintén, egy pici mosolyra húzva a számat, ahogy ránéztem, majd elkaptam a tekintetem és valami szempillaspirált kinyitva melléktevékenységként, igyekeztem rögtönözni - Anyukám munkája miatt jöttünk ide. A szüleim tavasszal váltak, meg fel is mondott az ottani munkahelyén, szóval... ide sodródtunk. Kicsit összetett a történet, de nagyjából így volt.
- Sajnálom - nézett rám Lili együttérzően - Mármint, a válást.
Eszembe jutott, amikor Lilien a házibuli alatt arról mesélt, hogy hogyan érintette még kicsiként, ahogy tudomást szerzett a témáról, hogy a szülei hogyan reagáltak rá, és mindez mennyire mélyen benne maradt.
Néha egyébként is eszembe jut azóta, és pár dolgot meg is magyaráz valahol Lilivel kapcsolatban.
- Jobb így - válaszoltam, visszarakva a spirált a helyére.
- Neked is jobb, vagy csak a szüleidnek? - érdeklődött óvatosan, kicsit máshogy megtapintva a témát.
Nem számítottam a kérdésére, de valahogy érdekesnek találtam, mert éretten nézett a dologra.
- Szerintem egy gyereknek se tesz jót, ha a szülei rossz házasságban élnek együtt - feleltem, egy kicsit kikerülve az én esetemet.
- Persze, értem - bólogatott Lili.
Éreztem, hogy kérdezne még, de nem akart túlságosan faggatózó lenni, úgyhogy megkönnyebbülésemre nem kérdezett többet.
- Egyébként ti mit fogtok csinálni a szünetben? - kérdezte, elterelve a témát - Mentek valahova?
- Nem tudok róla, de valahogy majd lesz.
- Rokonokhoz se?
- A legtöbbel nem tartjuk a kapcsolatot, szóval nem igazán - válaszoltam, igyekezve minél természetesebben.
A maradék pedig döntő többségben vagy nem él már, vagy soha nem is létezett.
Lili meglepetten pislogott kettőt, majd végül zavartan igyekezett úgy csinálni, mint ha nem csodálkozna ezen.
- Hú, bocsi, nem akartam így belekérdezni - szabadkozott Lili.
- Dehogyis - legyintettem természetesen - Legalább otthon leszek a szünetben - mosolyogtam rá, hogy ne érezze magát kellemetlenül, amiért beletalált a témába.
- Igaz - értett egyet Lili elnevetve magát.
- Egyébként akkor gondolom, huszonnegyedikén négyen lesztek - tértem vissza egy kicsit korábbra a témákban.
- Igen, így szoktuk általában, huszonötödikén pedig Márkékhoz megyünk, vagy ők jönnek hozzánk, ez mindig fix, plusz a karácsonyi időszakban szoktunk együtt ünnepelni még Anya nővéréékkel is, a nagyszüleinkkel, a nagynénéimékkel Apa oldaláról... össze kell kombinálni, hogy kivel mikor futunk össze ez alatt a pár nap alatt - mesélte Lili - De az mindig alap, hogy huszonnegyedikén otthon karácsonyozunk, azt megelőző napokon Anyával kidekoráljuk karácsonyira az egész házat, karácsonyi zenéket hallgatunk, huszonnegyedikén fát díszítünk, sütögetünk közösen és igyekezzük nem figyelembe venni, hogy apukámnak és Szaszának már ezer éve herótja van attól, hogy elvileg túltoljuk a karácsonyt. A karácsonyt nem lehet eléggé túltolni - közölte Lili tényként.
- Így van - mosolyodtam el.
- Huszonötödikén egyébként Saci, ugye Márk anyukája, szokott hozni ilyen eszméletlen menő karácsonyi sütiket, meg minden évben csinálunk mézeskalácsházat vele, szóval idén megkóstolhatod majd őket. Meg díszíthetünk mézeskalácsokat is. Imádok mézeskalácsozni - vallotta be Lili teljesen őszintén.
- Már régen csináltam.
- Tényleg? Úristen, akkor idén mindenképpen be kell iktatnunk. Annyira várom a karácsonyt, te jó ég!
- Idén én is - biccentettem mosolyogva.
Valahogy idén tényleg végig bennem van az érzés, hogy ez a karácsony más, mint a többi, már onnantól kezdve is más, hogy sokkal egészségesebb és problémamentesebb környezetben tölthetem, és ez önmagában már rengeteget dob rajta.

Liliennel jó sok üzletet bejártunk, drogéria, ruhabolt, ajándékboltok a legkülönbözőbb kütyükkel, minden megvolt, mindenesetre időközben tartottunk egy kis szünetet és beültünk egy kis kávézóba. Mindketten kértünk magunknak egy sütit, meg egy kisebb adag kávét, amiket le is fotóztunk, mert nagyon cukin néztek ki.
- Képzeld, anyukámnak holnapután lesz egy jótékonysági karácsonyi kiállítása - mesélte Lili - Annyira cuki ötlet szerintem.
- Hol lesz? - érdeklődtem.
- Azt hiszem, valahol a Nagykörút környékén, nem tudom pontosan, de ha akarod, átküldöm a címet szívesen - ajánlotta fel Lili.
- Szívesen megnézném - mondtam őszintén - Imádom anyukád műveit.
- Bécsben is te voltál szerintem az egyetlen, aki rendesen végignézte a képeket a múzeumban - mosolygott Lili, miközben a telefonján lapozgatott, hogy megtalálja a kiállítás adatait - Na jó, igazából én is tökre megnéztem volna őket alaposabban, csak a barátnőimmel kávézni is akartunk, és kevés volt az idő. Amúgy holnapután sajnos nem tudok végig ott lenni, de én is beugrok majd, szóval lehet, hogy összefutunk. Hozd anyukádat is, ha érdekli esetleg.
- Biztosan érdekli, majd mondom neki. Egyébként tényleg cuki ötlet - értettem egyet még azzal, amikor Lili mondta ugyanezt a kiállítás gondolatára.
- Ugye? Annyira szeretem anyukámat, hogy ilyenekre gondol így karácsony előtt. Valamelyik hétvégén adományokat is gyűjtött az egyik barátnőjével, akit egyébként szintén Lilinek hívnak, rászorulóknak, pedig tök hideg volt, meg minden, szóval egy kis ideig kimentem segíteni, úgyhogy még én is éreztem, hogy mekkora meló volt.
- Ez tök jó - mondtam őszintén, elmosolyodva.
- Egyébként Anyának az a barátnője igazolta le nekem az ötven óra közösségi szolgálatomat - tette hozzá, csak úgy, mire elnevettem magam - Mindenkinek, aki suliba jár és nem akar szívni az oktatási rendszerben, kell egy közalkalmazott-, és egy edző ismerős - közölte tényként a közösségi órákra és a "mindennapos testnevelés"-igazolásokra utalva.
- Meg egy orvos családtag - egészítettem ki, a kamubetegségre hivatkozó hiányzásokat tekintve.
- De tényleg - nevetett fel Lili - Mondjuk mi az illusztrátor anyukáinkkal legalább tudunk flexelni.
- Elvileg a könyvkiadó is szervezett valami gyerekkönyv-adományozást rászoruló gyerekeknek - hoztam témába, csak mert Anya tegnap mesélte.
- Remélem, nem azt a debil karácsonyi könyvet adományozzák nekik, amiben a karácsonyi manók azért nem tudják összekészíteni az ajándékot, mert az egyik manó lenyúlta az ampermérőt, mert azt hitte rá, hogy egy tévétávirányító, aztán valahogy lecsapják az áramot, ezért megáll az ajándékkészítés, a Mikulás pedig kirúg mindenkit a gyárból.
- Pont ezt beszéltük tegnap Anyával - nevettem fel.
- Anyának konkrétan trauma volt, hogy meg kellett rajzolnia, ahogy egy karácsonyi manót megráz az áram - mesélte Lili derűsen.
- Teljesen megértem.

Miután kimentünk a kávézóból, körbenéztünk egy Libri-könyvesboltban.
- Apa egyszer elolvasta az egyik Colleen Hoover-könyvem hátulját és vagy két napig azzal szivatott - nevette el magát Lili az "ifjúsági irodalom"-polc előtt, ahogy eszébe jutott, majd belelapozott az egyik könyvbe.
- Melyik könyv volt? - kérdeztem nevetve.
- Ugly Love. Volt egy időszakom, amikor egy csomó Colleen Hoover-könyvet olvastam, meg úgy kábé velem egyszerre az összes barátnőm, mindig átbeszéltük őket, mindenesetre azt pont otthagytam a nappaliban. Apa első kérdése az volt, amikor elolvasta a könyv hátulját, hogy "ezt az egyedülálló negyvenéves nőknek-polcról szedted le?" - mesélte Lili, mire mindketten felnevettünk.
- Én nem olvastam, de egy régebbi barátnőm igen, és elvileg jó - mosolyogtam, ha már a könyv volt szóban.
- Úgy sírtam rajta, ne tudd meg. Mondjuk én nagyjából bármin tudok sírni, de ezen tényleg. Anyával általában egymásnak ajánlgatjuk a sírós-könyveket, vagy filmeket, mert ő is ilyen.
- Elképzeltem, hogy anyukáddal együtt filmeztek és mindketten sírtok - nevettem el magam halkan.
- Gyakori - válaszolta Lili derűsen mosolyogva.
Lilien, ahogy a könyvet lapozgatta, kicsit előrehullottak a szőke tincsei, úgyhogy egyik oldalt a füle mögé tűrte őket, így látszott a két szolid, de cuki fülbevalója, és az aranyos gödröcskék az arcán, ahogy mosolygott.
Fehér garbó volt rajta, két nyaklánc, amik a mellkasára lógtak, csini szoknya, nőies csizma, és egy krémszínű téli szövetkabát, amikkel bebizonyította, hogy decemberben is lehet lélegzetelállítóan szépen öltözködni.
Továbbra sem tudok felidézni lányt, akit valaha megismertem és gyönyörűbb volt, mint ő, de szerintem ezzel sokan vagyunk így.
- Te olvasol most valamit egyébként? - érdeklődött Lili, miközben továbbsétáltunk a könyvesboltban.
- Az utóbbi időben nem találtam olyan könyvet, ami megfogott volna, szóval a legutóbbi könyv, amibe beleolvastam, azt hiszem, egy Radnóti-összes volt - láttam be, és ez még engem is meglepett.
- Azta - nézett rám Lili meglepetten - Szereted a verseket?
- Inkább regényes vagyok, de szeretem őket - válaszoltam őszintén, miközben a kezembe vettem egy pszichológia-témájú könyvet, amivel már szemezek egy ideje.
Lili a kezemben tartott könyvre pillantott.
- Ez milyen könyv? - kérdezte kíváncsian, mivel teljesen másik polcról szedtem le, mint ahol ő nézelődött.
- Önismeret - mondtam a témáját, anélkül, hogy beleolvastam volna a borító hátuljára írt szövegbe - A gyerekkorban ért hatásokkal foglalkozik főként. Már egy ideje szemezek vele - forgattam a kezemben.
- Annyira menő, hogy ilyen komoly témákba is bele tudsz mélyedni.
- Szerintem érdekes - raktam vissza a könyvet a helyére.
Lili követve a mozdulatsoromat, rápillantott mégegyszer a borítóra, majd velem együtt továbbment a könyvek között.
- Ez a könyv megvan Anyának - vett észre egyet, még a "pszichológia" témájúak között - Traumákról szól elvileg, még régebben olvasta - nézegette a borítót, majd belelapozott - Az író vallomása a saját életéből.
- Igen, én is olvastam. Nagyon szép könyv, és tetszett benne, hogy tök személyes.
- Hány évesen olvastad?
- Tizenöt.
- Na jó, Regi, tisztellek - közölte Lili tényként, mire halkan elnevettem magam - Egyébként regények közül te milyen típusúakat szeretsz?
- Nem tudom, nem fogalmaztam még meg. Te?
- Amiken sírok - válaszolta Lili egyszerűen - Az ilyen szép, szerelmes sztoriktól elolvadok. Mármint, nem nyálasra gondolok, hanem ami tényleg szép.
- Ezt át tudom érezni.
Miközben a könyvek között sétáltunk, pár másodperc múlva Lili megszólalt.
- Annyira szomorú leszek, ha az élet nem ilyen szerelmet tartogat nekem - vallotta be őszintén - Mármint, érted. Tökre szeretnék hinni abban, hogy mindenki megtalálja a nagybetűs igazit az életben.
- A szüleidet nézve szerintem van miért hinned benne - mosolyogtam rá kedvesen.
- Abban hiszek, hogy ilyen létezik a világban, csak akkora csalódás lenne, ha nem nekem létezne.
Lilien visszarakott egy könyvet a helyére, én pedig kicsivel később megtörtem a csendet.
- Tartasz ettől? - kérdeztem őszintén.
Lili elsóhajtotta magát, majd válaszolt.
- Kicsit - túrt a hajába zavartan.
- Nem véletlenül maradt meg benned akkor ennyire az a történet a válásról - néztem rá, felhozva, amit a buliban mesélt.
- Amikor oviban a gondolattól is megijedtem, hogy a szüleim elválnak, amikor semmi alapja nem volt, csak az ovis barátnőmtől hallottam a témáról először, akit traumatizált? - kérdezett vissza kellemetlenül elnevetve magát.
Egy pár másodpercig nem tudta, mit mondjon erre, de mondani akart, úgyhogy nem szakítottam meg benne.
- A szüleim tökéletes házasságban élnek, minden összejött nekik az életben és imádnivaló történeteik vannak - szólalt meg aztán az egyik hajtincsét a füle mögé tűrve, miközben a másik kezével valami könyvet rakott a helyére - Olyan rossz lenne, ha ez nekem nem adatna meg. Mármint, tudom, hogy ez tökre telhetetlenségnek tűnhet, mert egyébként imádom a családomat, mindent megkaptam tőlük, amit csak megkaphattam volna, annyi mindenért hálás vagyok az életeben, de vannak olyan dolgok, amik már nem a családomon múlnak, hanem rajtam, vagy a sorson, és nem is tudom... mivel látom, hogy milyen az, amikor ezek összejönnek, olyan csalódás lenne, ha nekem nem jönne össze. Vagy elszúrnám. Vagy nem tudom.
- És ebbe beleérted a kapcsolatokat is - értelmeztem, igyekezve áthelyezni magam gondolatban az ő szemszögébe.
- Tartok attól, hogy el fogok válni - mondta ki őszintén, majd ahogy ez elhagyta a száját, egy apró, megkönnyebbült sóhaj is kiszakadt belőle, olyan, mint amikor valaki először mer ki mondani valamit - Vagy a szar kapcsolatoktól. Hogy nem amellett fogok kikötni, aki mellett ki kellene. És ezért kicsit mint ha nehezebben köteleződnék el, mint mások - látta be - Mármint, ne érts félre, nem ilyen ribancosan, csak... nagyok az elvárásaim, mert nem akarok szar kapcsolatokba kerülni, és ezért sokszor menekülök a komoly dolgoktól. De tényleg nem ribanc vagyok, ne értsd félre, aki hetente váltogatja a palijait, és nem is ücsörgök egyedül, hogy majd várok az igazira és addig senki és semmi, de... igazából elég nagy kritériumaim vannak azzal kapcsolatban, hogy kivel merem elképzelni azt, hogy tényleg ő az... Ő. Érted.
- Persze - mondtam együttérzően - De akkor igazából úgy érzed, hogy a szüleid élete valamilyen szemszögből nyomás rád nézve? - kérdeztem rá, mert úgy éreztem, hogy ő sem igazán fogalmazta meg magának ezeket.
- Nem - válaszolta egyből, majd átgondolta - Vagyis... nem tudom. Igen, de... nem úgy. Meg nem is csak a szüleim, ott van a bátyám, egész életemben felnéztem rá, mert mindig tudja, mit akar, tisztában van a képességeivel, magával, az ő kezében van a kontroll, van önbecsülése, annyira jó egy csomó mindenben, sokszor ő motivált a sportban azzal, hogy mindig is a legjobb volt belőle, ugyanez a zongoránál, csak ő éppen gitározik, vagy a színjátszónál, csak ő éppen rajzol, ha kirakod a semmi közepére, akkor is megoldja valahogy, van jogsija, nyelvvizsgája, tervei, egy csomó társaságba miatta kerültem be, meg érted, tök olyan báty-karakter, akire fel lehet nézni, a szüleim ugyanez, sikeresek, tök jó életet biztosítanak mindkettőnknek, jó kapcsolatuk van egymással, velünk, meg az egész családom ilyen, ami egy csomószor tök motiváló, meg ad egy irányt, vagy egy löketet, amiért annyira hálás vagyok, de nyilván bennem van néha a para, hogy mi van, ha én elszúrom és nekem nem jön mindez össze.
Őszintén, tényleg érdekes volt mindezt az ő szemszögéből látni.
- Ha elszúrnád is tudnál kire támaszkodni - néztem rá.
- Persze, csak csalódnék magamban. Semmit nem akarok elszúrni - vallotta be.
- Ha ez megnyugtat, nem úgy ismerlek, mint aki annyira el tud szúrni bármit - mosolyogtam rá nyugtatóan - Szerintem mindenki szemében te vagy az a lány, akinek minden összejön, már önmagában azért, mert te állsz neki - mondtam teljesen őszintén.
- De cuki vagy - mosolyodott el Lili maga elé nézve, majd néhány másodperc múlva újra megszólalt, hogy kimondjon valamit - Egyébként nem vicceltem, amikor azt mondtam, hogy felnézek rád, vagy már nem tudom, milyen szót használtam, de tényleg, annyi tulajdonságod van, ami egyszerűen csak wow, hogy csak az nem értékel téged, aki teljesen vak. Nem véletlenül mondtam már Bécsben is, hogy shippellek a bátyámmal - nézett rám egy apró mosollyal az arcán, felhozva a párhuzamot - És még mindig áll - tette hozzá, csak hogy tudjam.
Ha valamire, arra aztán tényleg soha nem számítottam, hogy Varga Lilien azt fogja mondani, hogy azért shippel a bátyjával, mert felnéz rám, ahogy őrá is.
- Amióta meg meg is ismertétek egymást, méginkább - közölte rámnézve.
- Mire gondolsz? - nevettem el magam zavartan.
Lili egy apró mosollyal az arcán eligazított két könyvet a helyén, majd egy pár másodperc múlva megtörte a csendet, de mivel látszólag átgondolta párszor, hogy mit mondjon, végül nyitva hagyta a kérdésemet és másra tért rá inkább.
- Volt valami köztetek a medencénknél amúgy? - kérdezte teljesen természetesen, miközben a kezébe vett egy könyvet és továbbsétált a polcok között.
Egyáltalán nem volt kérdőre vonó a stílusa, ettől függetlenül a kérdésére nem kicsit meglepődtem.
- Nem - válaszoltam pislogva.
- Nem azért kérdeztem, nyugi, csak érdeklődtem - nézett rám, könnyedén továbblendülve a kérdésen - Hétfő óta gondoltam csak bele néhányszor, miután hazajöttünk a sütizésből, és érdekelt. Egyébként az afteren tényleg meghívott piára?
- Igen, mert beszélgetésbe kerültünk, és így adta magát.
- És mesélj, hogy manipuláltad bele pontosan a medencébe? - fordította felém a fejét mosolyogva, hátranézve rám, mert közben átsétáltunk egy másik polchoz, mire elnevettem magam.
- Hogy bedobott, miután már megszáradtam, ezért az volt az alap, hogy akkor ő is beugrik.
Lilien erre elnevette magát, majd megálltunk egy újabb polcnál.
- Továbbra is varázsló vagy, Regi. Nincs kedved varázsolni nekem valakit? - nézett rám derűsen, mire nevetve elfordítottam a fejem.

Akkor már varázsolhatnék magamnak is.