A házibulik utáni reggelek egy kicsit mindig hozzátesznek a hangulathoz.
Hajnalban a többség hazament, csak páran aludtak itt, de azt egészen biztosra vettem, amikor felébredtem, hogy rajtam kívül mindenki alszik még.
Nagyjából tíz óra lehetett, amit végülis örömmel vettem tudomásul, mert a bioritmusom miatt akár sokkal korábban is felkelhettem volna.
Nem keltem ki az ágyból azonnal, viszont amikor már kirepült a maradék álom is a szememből, hagyva Lilient aludni, felvettem egy pulcsit és kisettenkedtem a szobából.
Az volt a tervem, hogy a nappaliban leszek, és először is ráírok Anyára, hogy minden oké, most keltem fel, vagy valami ilyesmi.

Ahogy kijöttem a barátnőm szobájából, nagyjából abban a másodpercben össze is futottam a bátyjával, aki szintén akkor járt arrafele.
Szinte éreztem, ahogy a szívem a lehető legjobb értelemben üt félre.
Mint hajnalban is, most is melegítőben volt, és bár a buli során vett fel pólót, most ismét anélkül volt, félálomban hanyagul felvéve magára a tegnapi kapucnis pulcsiját, csak lazán, hogy valami legyen rajta. Olyan hatást keltett, mint ha ébredés után csak felvette volna kicipzározva az első ruhadarabot felülre, ami a közelben volt.
Kicsit kuszábban állt most a haja, ami ezáltal újabb opció lett azok közül, amik között alig tudtam eldönteni, hogy mit nézzek rajta.
Életemben nem láttam még fiút ennyire tökéletesen kinézni ébredés után.
A látványára szinte felfrissültem, eléggé annyira, hogy realizáltam, hogy én valószínűleg közel sem nézek ki így most, szóval zavartan megigazítottam a hajam.
- Jó reggelt - köszöntem neki suttogva.
Ahogy összetalálkozott a tekintetünk, újra megjelentek bennem a tegnapi, medencés események.
Annyira közelséges pillanatoknak éreztem azokat, mint ha meg sem történtek volna, de megtörténtek, és éreztem a levegőn is a hatásukat, most, hogy egy helyen voltunk ketten, ettől pedig zavarba jöttem.
- Helló - köszönt vissza kicsit ércesebb, és pont annyira enyhén rekedtesebb hangon, amitől libabőrös lesz az ember.
Egy kicsit sem tűnt zavartnak, vagy nem érintette furán, hogy póló nélkül látom, főleg félálomban, nem nagyon akadt fent rajta, és igazából én se, ha leszámítjuk, hogy így kicsit elvonta a figyelmem mindenről is.
Szó szerint ilyen, amikor a tökéletesség testet önt.
- Miért vagy ilyen friss? - kérdezte elröhögve magát, miközben megdörzsölte az arcát, majd elindultunk le a lépcsőn.
- Nem vagyok friss, ne aggódj - mosolyogtam.
- Annyit láttam, hogy konkrétan kiröppensz a húgom szobájából - közölte szórakozottan, függetlenül attól, hogy még tényleg eléggé félálomban volt.
Halkan elnevettem magam, ami a ház csendjéhez képest hallható volt.
- Ketten aludtatok Lilinél? - kérdezte, csak hogy tudja, kik vannak itt egyáltalán.
- Igen.
- Barátnőd hazament? - nézett rám.
- Alíz? Igen, még hajnalban jött érte a bátyja kocsival - válaszoltam - Rosszul volt szegény.
- Ja, azt láttam rajta. A szőke sráccal mi lett?
- Vince egy haverjával hazament olyan fél három körül.
- Márk mondta, hogy össze akarod hozni őket - hozta fel egy apró mosollyal az arcán.
- Igazából Alíznak tetszik Vince, szóval igyekszem támogatni - magyaráztam meg.
- Ahhoz képest ott smárolt az egyik haverommal a nappali közepén.
Meglepett, hogy így megvolt neki a pillanat, meg úgy általában, képben volt a tegnap történtekkel.
- Megártott neki az alkohol egy kicsit - szépítettem a történetet - Egyébként hogy hívják? Mármint, a haverodat.
- Soma.
- Legalább tudni fogja, kivel volt az első csókja - gondoltam bele, és igazából nem tudom, miért mondtam ki hangosan, leginkább, mert nekem is reggel volt és elfelejtettem szelektálni a gondolataimat.
- Vele smárolt először? Szegény csaj - röhögte el magát Szasza őszintén.
- Kicsit illúzióromboló első csók.
- Hát, ja, ránézésre tényleg olyan lánynak tűnik, akinek az.
Remélem, hogy én is ilyen lánynak tűnök, tekintve, hogy nekem tényleg elég idillire sikerült az első csókom.
Legalábbis akkor annak éreztem, első randin egy szép parkban, rózsaszínen virágzó fa alatt, madárcsicsergéssel, gyönyörű időjárásban, egy eszméletlenül élvezetes és feltöltő beszélgetés után.
Bár nem sokat ér egy idilli első csók, ha utólag az emlék gondolata is keserűséggel tölt el.
- Leginkább azért szurkolok, hogy ne emlékezzen rá - láttam be.
- Ahogy láttam, sokat nem kell szurkolnod ehhez.
Kicsit elhúzott szájjal egyetértettem.
Mindketten bementünk a konyhába, ahol én lefőztem egy kávét, Szasza meg töltött magának egy pohár vizet.
- Kérsz kávét? - kínáltam meg.
- Nem, kösz - felelte, miközben megnézett valamit a telefonján.
Valójában nem lepett meg.

Csináltam magamnak gyorsan két szelet pirítóst, megkentem vajjal, majd egy tálcával együtt kimentem a nappaliba és lehuppantam Szaszához, aki az egyik kanapén ült és valakinek éppen visszaírt.
Lerakta mellém a távirányítót, ha esetleg be akarnám közben kapcsolni a tévét, úgyhogy ha már így alakult, bekapcsoltam, halkra véve a hangerőt.
Félkézzel, reggelizés közben írtam Anyának, aki szerencsére azonnal visszaírt, úgyhogy nem éreztem kellemetlennek, hogy csak Szasza üzenetezik.
- A szüleid mikor jönnek haza egyébként? - kérdeztem Szaszától, felnézve a telefonomból.
- Délután valamikor, de ők se lesznek sokkal frissebbek, mint mi - válaszolta egyszerűen - Nem nagyon lesz mozgás itt a következő órákban, ha az érdekel.
- Csak hogy hogyan időzítsem majd a hazautazást. Nem akarok annyira későn menni, ha már holnap suli lesz.
- Ja, meg délután a húgom versenye.
- Igen - értettem egyet.
- Jönnek ma érted amúgy? - kérdezte Szasza.
- Még nem tudom, Anyán múlik.
- Mondanám, hogy Márk eldob, de szerintem olyan halott lesz ma, hogy ne ahhoz kösd magad, hogy mikor megy haza, az se biztos, hogy kocsival van. Lehet, én ma elmegyek itthonról pár óra múlva, úgyhogy akkor eldoblak majd.
- Negyedik buli? - tippeltem mosolyogva, mire szórakozottan rámnézett, miközben lerakta a telefonját.
Szasza fáradtan nekidöntötte a fejét a kanapé támlájának, majd megdörzsölte az arcát.
- Majdnem. Emmához megyek.
Ez eléggé olyan stílusú volt, mint ha azt mondta volna, hogy ma délután megy potenciálisan veszekedni a barátnő-féléjével, akivel utoljára tegnap veszett össze élőben, aztán éjszaka telefonon.
Ehhez képest pont semmit nem jelenthet neki az, hogy tegnap mi történt a buli kellős közepén a medencetérben, főleg, hogy objektíven semmi különös.
- Úgyhogy akkor útközben hazadoblak - mondta a konklúziót.
Aztán ahogy kiszállok a kocsiból, megy tovább a majdnem-barátnőjéhez.
- Biztos nem nagy kitérő? - néztem rá.
- Ja, nem, dehogy. Jobb is lesz amúgy - látta be a hajába túrva.
- Összeszedni a gondolataidat a plusz út alatt?
- Nem, inkább felkészülni lelkileg arra, hogy hullafáradtan faszságokról fogok vitázni.
- Továbbra sem kell kávé? - kérdeztem egy mosolyt csalva az arcomra.
- Ebben a családban csak a nők kávémániások - közölte tényként egy apró mosollyal az arcán rámnézve, mire halkan elnevettem magam.
- Láttam, elég menő kávé- és teakészlet volt a konyhaszekrényben. A teák közül múltkor már ki is próbáltam egyet.
- És, jó volt?
- Jó volt - mosolyogtam.
Ahogy ott ültünk egymás mellett a kanapén, körbenéztem, és megakadt a szemem a pianino-n az egyik fal mellett.
- A zongorának hogy nem lett baja? - kérdeztem halkan elnevetve magam, a bulira utalva.
- Ez egy túlélő. Már vagy ezer bulit kibírt.
- Mondjuk le van csukva, szóval akkora baja nem lehet.
- De, simán lehetne, nem is értem, hogy nem lett eddig.
Ezen halkan nevettem egyet.
- Mennyire hallatszik fel? - kérdeztem Szaszára nézve.
- Ha lehalkítod és nem játszol rajta olyan durván, nem nagyon. Be vannak csukva az ajtók amúgy is.
- Kipróbálhatom?
- Tudsz zongorázni?
- Nem, ezért kérdezem.
- Tőlem nyugodtan - vont vállat.
Felnyitottam a zongora tetejét, átállítottam egy pedált, majd óvatosan leütöttem egy hangot.
A zongora hangjait tudom, úgyhogy ha már találtam egy kottát a közelben, az alapján elkezdtem játszogatni, kísérletképpen.
- Nem tudsz zongorázni és kapásból Beethoven, jó vagy - jegyezte meg Szasza az első pár leütött hang után szórakozottan.
- Csak kipróbáltam - mosolyodtam el, miközben tovább ütögettem le a különböző billenytűket.
Ahogy játszottam a zongorán, nyilván csak egy kézzel, néha ezt a szólamot, néha azt, igyekezve halkan, hogy ne keltsek fel mindenkit, realizáltam, hogy a tegnap éjszakai gitározásomat kivéve nagyon régen nem zenéltem már, akármilyen hangszert nézünk.
Egy idő után, persze lassú tempóban, de igyekeztem nagyjából összekombinálni a két kéz szólamát, hogy valami épkézláb dolog jöjjön ki belőle.
- Na jó, ez már kifogott rajtam - nevettem el magam halkan, ahogy rájöttem, hogy ehhez a feladathoz nem kellett volna kihagynom a "megtanulok zongorázni"-részt.
- Jó volt pedig.
- Csak nem áll össze - jelentettem ki, miközben a szemem sarkából láttam, ahogy Szasza feláll a kanapéról, elindulva a konyha irányába.
Miközben elhaladt mellettem, odalépett mellém a zongora elé és lazán leütötte azt a pár hangot, amivel eddig küzködtem, csak hogy lássam, mi a cél.
- Itt más az előjegyzés - mutatott a kottára, csak hogy tudjam, hol szúrom el.
- Tényleg - esett le.
- Amúgy jó lesz.
- Tudsz zongorázni? - néztem fel rá.
- Ezt így nem mondanám, de a fél családom igen, szóval valamennyi megvan.
Próbából lejátszottam azt a néhány ütemet, amit ő is.
Szasza elmosolyodva rajtam, inkább nem belemenve a magyarázatba, átrakta az egyik ujjamat az egyik billentyűről a másikra.
- Ez egész végig így volt? - értelmeztem.
- Aha - mosolygott derűsen - De a te verziód se volt rossz.
- Ez olyan furán hangzik - játszottam el újra, visszaemlékezve arra, amit csinált.
- Ha más hangokat ütsz, tényleg - röhögte el magát őszintén, majd a billentyűkhöz nyúlt és simán lejátszotta a jót.
Miközben eljátszottam újra, megfontoltan lassan, de legalább most már jól, Szasza egy apró mosollyal az arcán biccentett egyet, hogy jó lesz, majd továbbment a konyhába.
Ahogy eltűnt a szemem előtt, egy pár másodpercre engedtem a gyomromban lévő lepkéknek, hogy kirepkedjék magukat, én pedig a tenyerembe temettem az arcom.

- Pfú, én ma nem megyek innen sehova - közölte Márk pár óra múlva.
Ekkor már csak négyen voltunk, Lili, Szasza, Márk és én, mindannyian a nappaliban.
Márk az egyik kanapén feküdt az életéért küzdve, Szasza egy másikon a telefonjával a kezében, Lili pedig velem egy harmadikon, a vállamra döntve a fejét, miközben valami műsort néztünk a tévében.
- Kapcsold már el, Hugi, ez kurva idegesítő - közölte Szasza a húgának, miután Márk is reklamált, mivel már egy ideje néztük azt az alsókategóriás sorozat-félét, aminek se a történetét nem tudtuk, se semmit, csak valamelyik adón ment.
- De olyan hot benne a csávó - válaszolta Lili gondolkodás nélkül.
- Gáz vaaagy - jelentette ki Márk lehunyt szemekkel pihenve a kanapén.
- Nincs barátom, nem lehet belém kötni - jelezte Lili vigyorogva.
- Ja, csak fél hajnalban fogdosott ugyanaz a csávó, aztán smároltál vele a nappali közepén vagy tíz percet - hozta fel Szasza a húgára pillantva.
- Ne forgasd a kést - nyöszörgött Lili.
- Na, jó lehetett akkor - röhögte el magát Szasza a telefonjára nézve közben.
- Gondolj bele, egész éjszaka fűzöl egy csajt, aztán másnap azt mondja, amikor témába jössz, hogy "ne forgasd a kést" - szórakozott el ezen Márk, jókedvűen Szaszára nézve.
- Ki volt egyébként? - kérdeztem Lilientől.
- Az egyik régi osztálytársam tesója - mondta Lili kellemetlenül.
- Melyiknek? - nézett rá Márk.
- Gergőnek.
- Amelyikbe szerelmes voltál alsóban? - vigyorodott el Márk, ahogy összerakta a képet, mire Lili hozzávágott egy párnát, ő meg röhögve elkapta és felhasznosítva azt, berakta a feje alá.
- Ez annyira gáz - temette a tenyereibe az arcát Lili, mire Szasza megszólalt.
- Nekem mondod? Majdnem behánytam, baszki.
- Én is - tette fel az egyik kezét Márk lazán, majd belegondolt - De én amúgy is - röhögte el magát.
- Igen, Ancsa mesélte - mondta Lili az uncsitesójára nézve.
- Vágom, az ő gondjaiban voltam valamikor akkor - dörzsölte meg az arcát Márk jókedvűen.
- Honvári? - kérdezte Szasza Márkra nézve.
- Aha - nézett vissza rá Márk szórakozottan, mire Szasza kiröhögte - Girlfriend-material - vigyorgott rá.
- Márk egész kilencedikben crusholta - magyarázta nekem Lilien, miközben Márkra vigyorgott.
- Barátok voltunk, nyugi már - szépített a történeten Márk derűsen.
- Aha - nézett fel rá Szasza a telefonjából röhögve.
Nem igazán voltam benne a történetekben, de nem untam hallgatni a beszélgetésüket, mert szórakoztató volt még kívülről is.
- Visszatérve, kapcsold el - tért vissza az eredeti témára Szasza, a húgának címezve.
- Elrontod az élmééényt - kapcsolta el Lili éreztetve vele, hogy nagyon nem szívesen teszi.
- Jézus, csak azt ne - mosolygott Szasza szórakozottan, miközben visszaírt valakinek.
- Az gáz amúgy, ha ma itt alszom? - váltott témát Márk.
- Kocsival vagy? - kérdezte tőle Lili.
- Nem, gyalog. Tudod, ki fog ilyenkor buszozni, baszdmeg, örülök, hogy élek.
- Regit hazaviszem, mielőtt átugrok Emmához kábé másfél óra múlva, haza tudlak dobni amúgy téged is - jelezte Szasza.
- Mész Emmához? - nézett Lili a bátyjára kiszűrve a mondatból.
- Aha, pár órára.
Furcsa érzés nyilallt a szívembe, de igyekeztem nem tudomást venni róla.
- Ne szedd szét a baráti társaságot, légysziii - kérte meg Lili nyöszörögve, mire Szasza "ez most komoly?"-stílusban nézett rá.
- Mikor indultok amúgy? - kérdezte Márk tőlem és Szaszától, mire mindhárman rámnéztek.
- Másfél óra múlva jó nekem - néztem Szaszára, ha már azt mondta.
- Akkor másfél - mondta a végeredményt Szasza Márknak.
- Mindenki itthagy? - realizálta Lili.
- Anyáék kábé akkor fognak hazajönni - jelezte Szasza.
- Akkor majd arcmaszkozok Anyával - tervezte el Lili - És karácsonyi filmet fogunk nézni közben - gondolta tovább felcsillanó szemekkel - Úúú, de jó lesz.
- Mit néztek? - kérdezte Márk Lilient - Ha Grincs, maradok.
- Azt múlt héten már megnéztük. Amúgy maradhatsz, de akkor te is arcmaszkozol.
- Eldőlt, megyek veletek - tért vissza Márk az "A" tervhez jókedvűen.
- Na jó, milyen vagy már - nevette ki Lilien.

Másfél óra múlva tényleg összeszedtük magunkat, szorosan megöleltem Lilient, megköszöntem a vendéglátást, megbeszéltük, hogy holnap a versenyén mikor és hogyan fogunk találkozni, majd mindhárman beültünk Szasza kocsijába, én előre, Márk pedig hátul középre.
Szasza Márkot rakta ki először, mert igazából elég közel laknak.
- Na, császtok - nyitotta ki az ajtót Márk hátul - Jó volt, hogy jöttél, Regi - jegyezte meg nekem, mire elmosolyodtam.
- Én is örültem - néztem hátra mosolyogva - És köszi a palacsintát.
- Neked bármikor - borzolta össze Márk a hajam tetejét vigyorogva, mire elnevettem magam.
Márk és Szasza lepacsiztak, majd a sötétszőke srác kiszállt a kocsiból és bement a házukba, mi pedig továbbmentünk.
- Mondjam az utat? - kérdeztem Szaszára nézve.
- Kábé megvan, de menjünk a biztosra szerintem - nyitotta meg a keresőt a kocsiban lévő Google Maps-en, mire bediktáltam a lakcímemet.
Szasza beütötte, én pedig közben akaratlanul az eres kézfejét néztem a bőrkarkötőjével és a gyűrűjével. Ahogy megvolt, lazán megfogta a kormányt és rutinosan kiállva az utcából, elindult a társasházunk irányába. Eszméletlenül vonzóan vezet.
- Kit hívjak fel holnap, ha megérkeztem a jégpályához? - kérdeztem, amikor elindultunk - Csak mert nem tudom, Lilinek hogy vannak a bemelegítései, vagy az ilyesmik.
- Inkább engem, Lilitől kábé végig külön vagyunk ilyenkor. Szüleimnek megvan a száma?
- Nem, nincs.
- Keresd ki és mentsd el - adta oda a telefonját vezetés közben - Nulla-hat-nulla-négy-huszonhét.
Ahogy diktálta a kódját, gyorsan beírtam, majd megnyitottam a kontaktjait, ezzel egyszerre pedig megtettem ugyanezt az én telefonomon.
A kontaktjait megnyitva először a híváselőzményei ugrottak fel. "Emma", szívvel a neve mögött, negyed kettőkor.
Most is hozzá tart éppen, csak tesz egy kis kitérőt hozzánk.
Inkább átléptem a névjegyzékre, ahol viszonylag hamar megtaláltam abc-rendben a szüleit, úgyhogy beírtam őket a telefonomba "Leni" és "Casso" néven, ha már így mutatták be saját magukat.
Ahogy végeztem, lezártam a telefonján a kontaktokat.
Még a háttere is ő volt.
- Köszi - raktam vissza a telefonját a helyére.
Egy pár másodpercig csend volt közöttünk, amit végül én törtem meg.
- Egyébként csak a szüleid, meg te lesztek ott rajtam kívül? - érdeklődtem.
- Lilinek elég fontos verseny, mert országos és tovább lehet jutni, szóval fix megkért még pár embert a családból. Márk öccse lehet jön, ő folyamatosan el akar jönni mindig mindenkinek a meccsére vagy versenyére, mert ingyen kaja van, és hátha kapunk valami érmet, vagy bármit, amivel flexelhet - mesélte a gödröcskéivel az arcán, mire halkan elnevettem magam.
- Krisi - mondtam a nevét, csak hogy biztosítson be, hogy jól tudom-e.
- Aha. Jó arc - mosolygott szórakozottan, miközben bekanyarodtunk az egyik utcába - Tipikusan az a gyerek, aki mindenkinek az öccse, akivel huzamosabb ideig van egy helyen.
Halkan nevetve hallgattam, mert megvan ez a típus.
- Egyébként ez tök jó, hogy Lilinek fontos verseny és így kimentek rá - állapítottam meg kedvesen.
Apukám alig jött ki bármilyen versenyemre vagy fellépésemre, de egy idő után úgy voltam vele, hogy jobb is.
- Meg is verne - mondta Szasza derűsen mosolyogva, ahogy közben az utat nézte - A húgom pont az a típus, aki teljesen össze tud omolni, ha rossz napja van és egy versenyére senki nem jön ki.
- Támogatjátok lelkileg - értelmeztem.
- Régen elég izgulós volt, szétstresszelte magát mindig, szóval muszáj volt.
- Nem gondoltam volna - vallottam be őszintén - Mármint, hogy ennyire stresszelős lenne.
Liliről, főleg, mielőtt megismertem volna, mindig is az volt a benyomásom, hogy irigylésreméltóan magabiztos és csak úgy sugárzik belőle az önbizalom.
- Nagyon az tud lenni pedig. Túlgondolja a dolgokat, aztán bestresszeli magát.
- De csak sportban, vagy máshol is? - érdeklődtem.
- Általánosságban akárhol. Mostanában jobb azért, de régebben volt olyan korszaka, amikor komolyan mindent túlgondolt, és rágörcsölt arra is, amire nem kéne. Maximum mások nem látták.
- Végülis színjátszós - láttam be.
- Ja.
Valamiért jó érzés volt hallgatni, hogy valaki ennyire ismerje a húgát.
Ha még Varga Lilien is tud belül szorongani a stressztől, vajon mennyi lehet igaz a világból?

Amikor megérkeztünk az utcánkba, Szasza lelassított és megállt a házunk előtt, mire kicsatoltam a biztonsági övemet.
- Köszi, hogy elhoztál - mosolyogtam rá - Meg a meghívást is.
- Holnap találkozunk - nézett rám halványan mosolyogva, mire viszonoztam a pillantását, amikor már kiszálltam a kocsiból.
- Igen. Akkor... szia - köszöntem el tőle kedvesen.
- Szia.
Ahogy becsuktam az ajtót, intettem még neki egyet, mindezt azért, hogy amikor már elhajtott, megkérdezzem magamtól, hogy ezt az integetést mikor hagyom abba, mert minden alkalommal hülyének érzem magam utána.
Szóval ő elhajtott, én pedig ottmaradtam az utcában, és igyekeztem nem realizálni, hogy kihez ment éppen tovább, csak hogy megőrizzem a pillanat szépségét.

Önámítás felsőfokon.