Nagyjából akkor éreztem meg, hogy mennyire hihetetlen, hogy tényleg kettesben voltam Szaszával a medencetérben egy darabig, aztán együtt medencéztem vele ruhában, amikor már ismét a többiek között voltunk, és minden felállás ugyanaz lett.

Lilien, ahogy meglátott vizesen, egyből felráncigált a szobájába, hogy válasszak a ruhái közül, amit felveszek most, illetve kicsit rászárítottunk a hajamra.
Pontosabban Lili szárította a hajam addig, amíg én a sminkemet hoztam helyre.
- Komolyan bedobott a vízbe? Mekkora gyökér - nevetett fel Lili, miközben a hajamat szárította - Remélem, benne marad a medenceszag a pulcsijában.
- Vicces volt - vontam vállat mosolyogva, majd minden épeszű sminkes tanácsa ellenére elővettem a szempillagöndörítőmet, hogy felgöndörítsem a korábban felspirálozott szempilláimat.
- Ugye nem csak miattam nem csaptad le? Lecsaphattad volna, sőt.
- Bemanipuláltam a vízbe - szépítettem a történetet.
Lili nevetve nézett rám a tükrön át.
- Te egy varázsló vagy, Regi.
- Egy boszorkány? - gondoltam bele jókedvűen.
- De tényleg, nem a Roxfortból iratkoztál át ide amúgy? - nevette el magát Lili, mire én is, tekintve, hogy Szasza tényleg tipikusan az az ember, akit nem lehet manipulálni - Na jó, egyébként lehet egy kérdésem?
- Persze - válaszoltam természetesen.
Akaratlanul átszaladt a fejemen, hogy mit nem szeretnék, hogy megkérdezzen.
Nem szívesen hazudtam volna neki, aztán törtem volna később azon magam, hogy hiteles is maradjak.
- Nem személyes, nyugi, nem azért kérdezem, csak a barátnőimmel imádok erről beszélni. Neked mi a type-od? Fiúkban.
Kicsit megakadtam az őszinte válaszadásban ott, hogy erre a kérdésre egyből a hajamat szárító, szöszi lány eszméletlen helyes, tetkós, motoros bátyja jutott eszembe.
- Az exem óta nem igazán van konkrét ideálom, mert fogalmam sincs - válaszoltam egyszerűen - Mondd a tiedet, hátha megihletsz.
- Juj, okés - vigyorodott el Lilien - Világosbarna haj, barna szem, cuki mosoly, magasabb, mint én, sportol, lehet vele versenyezni, mert veszi a kihívásokat, mint én, nem tartja be a szabályokat, tudod, ilyen kis bad boy, extrovertált, velem viszont olyan, mint ha a szeme fénye lennék, igazából nem szorulok arra, hogy bevédjen, de megtenné és azt érzékelteti velem, hogy törékeny nő vagyok, büszke rám és értékel, domináns, jó a humora, jóban van a családjával, nem megy vissza az exeihez, van valami különleges tehetsége, és azt a betűtípust használja az instastory-kban, mint én, a többitől a falra mászok - tette hozzá a véletlenszerű felsorolásához belegondolva. A legutóbbi feltételén halkan nevettem egyet.
- Határozottak az elképzeléseid - állapítottam meg mosolyogva.
- Nyilván. Olyan jó lenne egy tökéletes srác - gondolt bele - Oké, tudom, nincs olyan. Az miért van amúgy, hogy az elképzeléseimnek legmegfelelőbb fiút elvitte anyukám nagyjából huszonnyolc éve? Annyira szeretnék én is olyan életet, mint ami Anyának van, de komolyan. Tizenhat évesen összejött a gimije legmenőbb fiújával, jártak pár évet, apukám megkérte a kezét huszonkét évesen, és azóta is minden rendben van velük. Esküszöm, alig hallottam veszekedni őket, pedig elég sokat vannak egy helyen. Soha nem lesz ilyen kapcsolatom, ez tuti. Amúgy meg nem ismerhetném meg én is az igazimat ennyi idősen? - kérdezte költőien, csak úgy - Elég jó lenne ennyi hülye után.
- Szerintem neked nem lesz nehéz dolgod, ne aggódj - nyugtattam meg kedvesen.
- Mindig az van, hogy kábé mindenkinek bejövök, mindenki nyomul rám, meg az összes fiú barátomról kiderül, hogy ők is crusholnak, az egyetlenek, akiknél ez nem így van, nagyjából csak azok, akiktől komolyan akarok valamit. De mondjuk ez is ritka, mert tényleg elég nagyok az elvárásaim. Nem tehetek róla, hogy tökéletes házasság gyereke vagyok - vont vállat Lili egyszerűen - Nőjenek fel a feladathoz mások, nem én fogok lejjebb adni az elvárásaimból.
- Végülis anyukád se volt kispályás - láttam be mosolyogva.
- Ugye? - nevette el magát Lili egyetértve - És milyen jól járt. Mondjuk megértem, Apa miért szúrta ki. Egyszer beszélgettem Apával arról, hogy milyen volt Anya, amikor megismerte, vagy úgy általában, a gimi alatt - mesélte Lili.
- Mit mondott? - érdeklődtem, csak mert már ekkor tudtam, hogy cuki történet lesz.
- Először azt, hogy mint most. Aztán azt mondta, hogy Anya akármennyire is nem hitte el magáról, ő volt a legjobb csaj, mindenki szemében, Apa összes haverja crusholta, meg nagyjából az összes srác, nyilván Apával együtt, a lányok pedig féltékenyek volt rá, mert gyönyörű volt, csinos, tehetséges egy csomó mindenben, rajz, ének, zene, minden, okos, eszméletlen szép szőke haja volt, mindig mosolygott, nevetett, viszont mindemellé rengeteg szeretet volt benne mindenki iránt, mindenkinek mindig segített, kedves volt, aranyos, elfogadó, támogató, szerény, megértő, mindenki nagyon szerette... de igazából még most is ugyanez. Úgy imádom anyukámat.
Akaratlanul elmosolyodva hallgattam a történetet, amit Lili mesélt a hajam szárítása közben.
Bárcsak rólam is így beszélne egy nap valaki.
Lili a mesélésbe beleélve magát, folytatta.
- Még kicsi voltam, amikor az egyik ovis barátnőmnek megtudtam, hogy elváltak a szülei, de addig én nem is tudtam, hogy az mit jelent, ő viszont elmesélte, hogy külön élnek a szülei, nem szeretik egymást, meg mindent, ami teljesen felkavart, egész nap azon gondolkodtam, hogy mi van, ha Anyáék is elválnak, ráadásul én azt hittem, hogy ha elválnak, akkor választanom kell, hogy kivel akarok maradni, a másikat meg nem is fogom látni többet, plusz mi van, ha Szasza máshogy dönt, szóval teljesen összeomlottam aznap ettől, az óvónéninek is kisírtam magam, elég kemény volt, tényleg nagyon bennem van még, mindenesetre aznap Apa jött értem... - mesélte Lili, én pedig összeszorult szívvel hallgattam - És az óvónéni mondta neki, hogy vigasztalásra lesz szükségem, mert egész nap el voltam kenődve, sírtam is, meg minden, de senki nem tudta rajtam kívül, hogy mindezt mi miatt. Amikor Apa bejött értem, emlékszem, már rohantam is oda hozzá, megöleltem, de aztán tökre megijedtem, hogy Úristen, mi van, ha már elváltak és azért nincs itt Anya, szegény kiskori énem, de komolyan, tisztára beparáztam. Már kiértünk az oviból, és a kocsi előtt voltunk, amikor, emlékszem, apukám leguggolt hozzám, hogy meséljek, mi történt, úgyhogy megkérdeztem tőle, hogy "ti is el fogtok válni?", mire Apa nyilván először tökre meglepődött, hogy ez honnan jött, szóval visszakérdezett, hogy mármint most Anyára és rá gondolok-e, aztán, hogy ezt miért kérdezem, úgyhogy elmondtam, hogy a csoportból Brigi szülei is elváltak, és akkor ez meg ez történik, és én nem akarok választani, meg nem akarom ezt az egészet... aztán megkérdezte, hogy oké, "de mi miért válnánk el?", amit nyilván nem tudtam normálisan megmagyarázni, mert az egésznek semmi alapja nem volt, csak megijedtem, mindenesetre mondtam, hogy úgy tudom, hogy akkor válnak el a szülők, ha már nem szeretik egymást, Apa pedig megnyugtatott, hogy ne aggódjak, ők szeretik egymást Anyával. Megkérdeztem, hogy "és ha már nem?". "Olyan nem lesz" - mesélte Lili tovább őszintén - Azt mondta, hogy mindig szeretni fogja anyukámat, én pedig megkérdeztem, hogy biztos-e, aztán, hogy miért. Apa visszakérdezett, hogy én miért szeretem, és azt mondtam, hogy mindenért, ő pedig, hogy ő is mindenért - mosolyodott el Lilien akaratlanul a mesélés közben - Meg mert a legcsodásabb nő, akit valaha megismert, hogy mindent neki köszönhet, ami miatt boldog az életben, hogy bármit megtenne érte, és hogy az élete szerelme, ne aggódjak ezen, nem véletlenül ő az anyukám, és soha nem akarja elveszíteni, aztán egy kisujjesküvel megígértettem vele, hogy soha nem hagyja el Anyát és nem fognak elválni, szóval ettől azért megnyugodtam, pláne, hogy aznap még Anya is beszélt velem ugyanerről, miután Apa elmondta neki ezeket. Annyira bennem maradt ez az egész. És akkor ezek után ne legyenek nagyok az elvárásaim? - tette fel a fő kérdést egyszerűen - Talán néha könnyebb lenne, ha nem hinném el, hogy létezik igaz szerelem, mert akkor nem akarnám megtalálni, úgyhogy valamikor szimplán csak az találna rám. Mi van, ha már rég ismerem azt, aki az igazim, csak én nem vettem észre? A szüleim osztálytársak voltak és szomszédok. Az egyik szomszédunk meghalt, a másik egy középkorú nő, az osztályomba járó fiúkról meg inkább ne is beszéljünk. Menthetetlen a sztori - közölte.
- Nem kell ugyanazt a sémát követned, mint a szüleidnek - mondtam őszintén.
- Nem is tudnám, mert nekik minden tökéletesen alakult, nekem meg nem. Anyának Apa konkrétan a második barátja volt, de már az első barátja előtt is tetszett neki.
- Biztosan nekik is voltak dolgok, amikkel meg kellett küzdeniük akkor. Jó, talán éppen nem az, hogy nem volt senkijük, vagy nem akart tőlük semmit a kiszemeltjük, de senkinek sem megy minden tökéletesen.
- Tudom, csak... érted. A szemem előtt van az az élet, amit szeretnék én is elérni, csak épp az nem az enyém.
Nem akartam mondani neki, de erre egyből megjelent bennem a gondolat, hogy ugyanez, Lili, csak nekem veled kapcsolatban.
- Persze, megértem, hogy ez nehéz - válaszoltam végül együttérzően.
Lili sóhajtott egyet halkan, majd témát váltott.
- Szóval, neked mi az ideálod? - tért vissza a beszélgetés elejére.
- Nem tudok olyan határozottan beszélni róla, mint te. Nincs meg olyan szilárdan az elképzelés.
- Oké, akkor kérdezek én, mi az, ami red flag egy fiúban?
Ezt átgondoltam egy pillanatra.
- Ha hazudik. Nem csak nekem, úgy is értem, ha érződik rajta, hogy szemrebbenés nélkül hazudik akárkinek, letagadja a dolgokat, mindig másra hárítja a felelősséget, kamuzik össze-vissza... soha nem tudnék megbízni egy ilyen srácban.
- Pfú, ezeket én is utálom - értett egyet Lili - Nálad az red flagnek számít egyébként, ha nincs jó viszonya a családjával?
- Attól függ, hogy milyen a családja, de nyilván nem annyira jó hallgatni, ha valaki undorítóan beszél a családtagjairól másoknak. Inkább attól tartanék itt, hogy ha valakinek ennyire rossz a kapcsolata a családtagjaival, az milyen hatással lehet a velem való kapcsolatára.
- De cuki vagy, én nem vagyok ilyen megértő, red flag - vázolta fel Lili egyszerűen - Ha a srác az anyjáról sem tud normálisan beszélni, vagy tiszteletteljesen viszonyulni hozzá, akkor hozzám se fog tudni. Oké, lehet, hogy van valami összetettebb ok a háttérben, mondjuk anyakomplexus, amit sajnálok, de rajtam csapódna a végén, szóval inkább nem.
- Megértem.
- Team világos szem, vagy team sötét szem?
- A családomból nagyjából mindenkinek barna szeme van, szóval inkább a világos.
- Szőke vagy barna?
- Mindkettő tetszett már életemben.
- Magasság?
- Szeretem, ha magasabb nálam.
- Személyiségben mi fog meg egyből valakiben? Jézusom, miért vagyok olyan, mint egy személyiségteszt? - gondolt bele nevetve, mire én is halkan elnevettem magam.
- Szeretem, ha egy srác tehetséges. És intelligens. Lenyűgöz.
- Nálam az is tök alap, hogy legyen humora, nem akarok unatkozni mellette - jegyezte meg Lilien.
- Igaz - mosolyodtam el - Megegyezhetünk abban is, hogy legyen magabiztos?
- Abszolút. Nem akarom azt érezni, hogy én hordom a nadrágot egy kapcsolatban. Annyira vonzó, amikor egy pali határozott, domináns és normális önképe van.
- Köszönjük - jelent meg Márk feje az ajtóban vigyorogva, mire mindketten hátranéztünk.
Szasza és Márk jártak éppen arra, és épp az utóbbin röhögtek mindketten.
Hozzátenném, Szasza fekete, talán sötétszürke melegítőben volt, felül pedig még a medencés incidens miatt csak egy kicipzározott, fekete kapucnis pulcsi volt rajta, mire akaratlanul a felsőtestére szökött a tekintetem.
Úr. Isten.
Teljesen őszinte leszek, a legtökéletesebben kidolgozott felsőtest volt, amit valaha láttam fiún, mindezt a mellkasa egyik részén lévő tetkójával, és két aláírás-szerűvel a kockáin.
Nem vagyok elpirulós, de szinte éreztem, ahogy most pirulok.
Még jó, hogy december van és csak most láttam a felsőtestét, máskülönben már két hete beleestem volna.
- Ki írt téged alá? - kérdezte Lili a bátyját nevetve.
- Jót kérdezel - röhögte el magát Szasza, majd rámpillantott - Na, Regi, látom megújulsz - mosolyodott el szórakozottan, tekintve, hogy még a "medencébe dobtak"-külsőmet korrigáltuk Lilivel.
- Muszáj vagyok - válaszoltam elnevetve magam.
Márk bejött Lili szobájába, és levágta magát a kanapéra.
- Jól néztél ki vizesen ruhában, nyugi - vigyorgott Márk, ahogy elfeküdt a kanapén, nekem célozva.
- Komolyan most fekszel le? - nézett rá Lilien hitetlenül.
- Nyugi, mindjárt felkelek, mert hányni fogok.
- Jézusom, akkor menj már ki, hányásfóbiám van!
- Már elmúlt vagy három éve, Hugi - buktatta le Szasza a gödröcskéivel az arcán, ahogy az ajtófélfának nekidőlve a hátával, a szoba küszöbénél maradt.
- Na, tök jó, akkor maradok, úgy is szédülök - rakta fel a lábát Márk kényelmesen a kanapé karfájára.
- Még mindig undorítónak találom, ha valaki hány - helyesbítette magát Lili, mire Szasza ránézett.
- Attól még nem vagy hányásfóbiás. Ennyi erővel mindenki az.
- Emma is hányásfóbiás - hozta fel Lili.
- Ő be is hányt, amikor Peti azt játszotta, hogy émelyeg - röhögte el magát Szasza, amin Márk is jót derült.
- Jó, tök mindegy, Márk, légyszi ne hányj be a szobámba, mert Regi is itt alszik - nézett Lili a sötétszőke unokatesójára, a kanapéján pihengetett.
- Ez egy palota, baszki, akárhol lehet aludni - közölte Márk derűsen.
Épp erről volt szó, amikor Szaszának megszólalt a telefonja, szóval ellökte magát az ajtófélfától, és mielőtt felvette volna, lement a lépcsőn, valószínűleg, hogy kimenjen a házból.
- Megidéztük Emmát? - nézett utána Lili.
- Ja, valószínű - értett egyet Márk, miközben becsukta a szemét, hogy a homlokára támasztva a két csuklóját, tudja pihentetni a karját.
Lili közben elrakta a hajszárítót, és picit még eligazította a hajamat.
- Olyan szép hajad van, Regi - dicsért meg kedvesen.
- Köszi - mosolyodtam el - És a szárítást is.
- Imádom megcsinálni a barátnőim haját.
- Meg az enyémet - tette hozzá Márk.
- Neked pofátlanul szép hajad van, szóval rohadj meg - nevetett fel Lili.
Én eközben még Szasza után füleltem, ahogy lement a lépcsőn, majd nemsokára meghallottam a bejárati ajtó hangját.
Azért jó volt pár másodpercre úgy érezni, mint ha nem lennének adottak a felállások.

Amikor már készen voltam, Márkot hagytuk pihenni, Lili és én viszont lementünk a többiek közé.
Alíz akkor éppen egyedül volt, úgyhogy odamentem hozzá.
- Szia - léptem oda hozzá mosolyogva.
- Juj, szia, téged kerestelek! - csillantak fel a szemei.
Ebből a négy szóból már érződött, hogy Alíz nincs a helyzet magaslatán, fel volt oldódva és jókedvű volt, de a szemén látszott, hogy többet ivott, mint kellett volna.
- Hogy érzed magad? - érdeklődtem kedvesen.
- Nagyon jól! Olyan sokat beszélgettünk Vincével!
- Ennek örülök - mosolyodtam el.
- És képzeld, lesmárolt valami srác - mesélte suttogva.
- Mi? - kerekedtek el a szemeim.
- Igeeen! - szökkent egyet vigyorogva - Ez volt az első csókom. Annyira hirtelen volt!
- És, ki volt? - kérdeztem, csak hogy tudjam.
- Azt nem tudom.
- De hogy nézett ki? - próbálkoztam, hátha ki tudom deríteni valahogy a srác nevét.
- Fogalmam sincs - vont vállat, majd picit megingott, szóval hátralépett egyet, hogy ne essen el, és beleivott a poharába, amit valahonnan szerezhetett.
- Az se, hogy milyen színű felsője volt, vagy haja...?
- Jaj, nem tudooom, annyira hirtelen volt, éppen táncoltam, ő odajött, megfogta a derekam, meg minden, aztán elsodródtunk, vagy nem tudom - mesélte kicsit összeszedetlenül, hevesen gesztikulálva.
Alíz, aki a plátói szerelme miatt azt nyomozta le, hogy Vincével összeillett-e a Holdjuk születésükkor, tipikusan az a lány, aki nem egy ilyen első csókot érdemelt.
- Értem - bólogattam, igyekezve meggyőzően - És, milyen volt? - érdeklődtem, ha már itt tartottunk.
- Nagyon furi. De legalább volt első csókom!
Amire ránézésre még csak emlékezni sem fog nagyon.
- De egyébként beszéltetek bármit akkor? - kérdeztem.
- Nem nagyooon, csak köszönt.
- Mármint, hogy "szia", és lesmárolt? - próbáltam összerakni értetlenül.
- Aha, köbö - bólogatott, miközben a zenére táncikált tovább.
- Aztán elengedtétek egymást és ennyi volt?
- Valamit mondtam neki, de már nemtom mit - vont vállat - Szerinted ő felismer amúgy?
- Te felismernéd?
- Nem, de hátha ő igen engem.
- Sose tudhatjuk - válaszoltam végül, elfordítva a fejem.
- Van kedved táncolni? - fogta meg a kezem csillogó szemekkel.
- Oké - adtam meg magam egy másodpercig elbizonytalanodva, majd utána mentem az emberek közé.
Alíz tényleg sokkal többet ivott, mint kellett volna neki, vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy sokkal jobban a fejébe szállt, mint az jó lett volna.
De legalább jó kedve volt és felszabadultnak láttam, szóval nem akartam elrontani a hangulatát, bementem vele ugrálni az emberek közé.
Igazából még cuki is volt, ahogy be volt pörögve.
- Szerinted Vince látta, ahogy mással smárolok? - kérdezte Alíz ugrálás közben.
- Megeshet, nem tudom.
- Szerinted, ha látta, hogy reagált rá?
- Nem tudom, annyira én se ismerem - próbáltam hárítani a kérdést.
- De szerinted, ha látta, ugye nem tetszek neki tőle kevésbé?
- Sajnos nem láttam a helyzetet, szóval nem tudom - ismételtem meg magam, mert erre tényleg nem tudtam jobbat mondani.
- Amúgy Lilien unokatesója is tök helyes - mesélte Alíz ugrálva - Vagy kije.
- Márk? - értelmeztem.
- Ahaaa. Kicsit olyan, mint Luke Eisner.
- Végülis - láttam be.
- Meg tök vicces is. Amikor bejött vizes pólóval, juuuuj - vigyorgott Alíz, majd beleivott a poharába - Tényleg, te eddig is ebben a ruhában voltál?
- Nem, ez Lili ruhája, mert Márk, aztán Szasza bedobott a medencéjükbe.
- De vicces - nevetett fel - Amúgy te smároltál ma már valakivel? - kérdezte Alíz, csak úgy.
- Öhm... nem? - kérdeztem vissza pislogva elnevetve magam.
- De miért nem? Annyira szép vagy!
- Kedves vagy - mosolyodtam el picit.
- Neked nem tetszik valaki?
- Nem igazán. A volt barátom miatt - magyaráztam a szokásosat.
- Ő itt van valahol? - fordult körbe.
- Nem, szerencsére nincsen.
- Szerinted ki a leghelyesebb innen? - kérdezett tovább, teljesen felpörögve.
- Nem tudom - nyögtem ki - Viszont Vince most jön felénk - jeleztem halkan, ahogy észrevettem az évfolyamtársunkat a szemem sarkából, csak hogy tudjon róla, mielőtt bármi olyan témába kezd bele, amit nem igazán lenne jó, ha a kiszemeltje is hallana.
- Úúú, de jó! De tuti ide jön?
- Igen, egyenesen.
- Szerinted hülyeség, ha bevallom neki, hogy bele vagyok esve?
- Kicsit meggondolatlan lenne - mondtam őszintén, az állapotát nézve.
- De annyira el akarom mondani neki!
Tehetetlenül beletúrtam a hajamba.
- Szerintem ne most mondd el neki - válaszoltam végül, majd eközben odaért hozzánk Vince, úgyhogy mosolyogva ránéztem - Szia.
- Helló - köszönt mindkettőnknek, de egy apró pillantás kivételével inkább nekem - Hallom, úsztál egyet - hozta fel nevetve.
- Ne is mondd - nevettem el magam én is - Ki mesélte el neked?
- Dumáltam a Liluval az előbb, kérdeztem tőle, hogy merre voltál eddig. Márk vagy Szasza dobott be? Nem nagyon értettem.
- Így, egymás után - helyesbítettem nevetve.
- Ja, akkor ezért nem értettem - biccentett jókedvűen, majd Alízra nézett - Valami fekete hajú srác keresett téged az erkélyen.
- Jaj, köszi. De tök mindegy - legyintett Alíz zavartan mosolyogva, majd beleivott a poharába.
- Oké - hagyta rá Vince, "nekem mindegy"-stílusban - Hallod, amúgy azt hittem, táncosként itt leszel végig, aztán alig táncoltál - jegyezte meg nekem szórakozottan.
- Lefoglalt, hogy éppen ruhában úszok egy medencében - magyaráztam meg egyszerűen.
- Jó szöveg - biccentett Vince röhögve.
Egy darabig hárman beszélgettünk, legalábbis igyekeztem Alízt minél jobban bevonni, majd egyszercsak táncolva becsatlakozott hozzánk Lili, minket is arra motiválva, hogy táncoljunk.
- Nincs meleged? - kérdezte Alízt a hosszúujjúját nézve.
- Nem, dehogyis - mosolygott rá Alíz.
Látszott rajta, hogy melege van, de nem vette le a hosszúujjúját és nem fogta össze a haját, előbbit a rejtegetett pigmentfoltok miatt, az utóbbit pedig, mert szerinte kiengedett hajjal sokkal nőiesebbnek és idősebbnek is néz ki.
Biztosan kiment volna az erkélyre, ha nincs velünk Vince itt, bent az emberek között.
Mindennek a tudatában megesett szegényen a szívem.
- Szerintem én kimegyek egy kicsit a levegőre - dobtam fel.
- Mehetünk, itt kezd fülledt lenni a levegő - értett egyet Vince.
- Nyithatunk ablakot - ajánlotta fel Lili, miközben a zenére táncolt.
- Mehetek veletek? - kérdezte Alíz rámnézve.
- Persze, úgy gondoltam, hogy mind kimegyünk.
Eközben odajött hozzánk valami srác, pontosabban Lilihez, megsimítva a derekát hátulról, ahogy odalépett mellé.
- Majd utánatok megyek - nézett rám Lili mosolyogva.
- Csak nyugodtan - nevettem el magam halkan.
Szóval Lili ottmaradt azzal a sráccal a tánctéren, mi hárman pedig épp az erkély felé mentünk, amikor észrevettem, hogy Márk és Szasza szintén észrevettek engem a kanapék környékéről, Márk pedig intett nekem.
Adtam magamnak egy pár pillanatot, amíg azt mérlegelem, hogy ott merjem-e hagyni Alízt Vincével, aki enyhén szólva túlszaladt az alkoholfogyasztással, be van pörögve és bármelyik pillanatban kimondhat valami olyat, amit nem kéne, és úgy döntöttem, hogy nem kockáztatok, szóval mosolyogva visszaintettem és továbbmentem velük az erkélyre.

Jól tettem, mert amíg az erkélyen éppen ezt gondoltam át újra, Alízt valaki megkínálta valamivel ismét, öt perc múlva pedig hányingere lett, szóval utána tudtam sietni a mosdóba.
Épp időben értünk be a fürdőbe és csuktam be magunk után az ajtót, szegény már hányt is, de igyekeztem hasznos segítség lenni.
- Nagyon gáz, ha hazamegyek lassan? - kérdezte Alíz, miután rendberaktuk valamennyire, de nem volt biztos, hogy jó ötlet egyből visszamenni, úgyhogy ketten ücsörögtünk a fürdőszoba hideg kövén egymással szemben, a falnak dőlve.
Az emelet fürdőjében voltunk, szóval nem volt valószínű, hogy bárki ezalatt ide akart volna jönni.
- Hogyan fogsz hazamenni? - érdeklődtem.
- A bátyám azt mondta, hogy ha írok neki, akkor eljön értem kocsival.
- Van bátyád? - lepődtem meg, így kiszakadt belőlem a kérdés.
- Igen, csak már huszonöt éves, szóval nem nálunk lakik már évek óta. Most nála fogok aludni.
- Ez tök jó - mosolyodtam el.
- Bárcsak olyan jó viszonyom lenne vele, mint Liliennek a bátyjával - vallotta be - Mármint, nyilván jóban vagyunk, csak olyan keveset látom. Meg ugye a korkülönbség is... érted.
Ha valami biztos, az az, hogy sokan szeretnénk Lilien helyében lenni.
- Persze, értem - bólogattam.
- Neked nincs tesód, ugye?
- Nincsen - ráztam meg a fejem - De életem nagy részében bármit megadnék egy tesóért - láttam be - Egyébként csak bátyád van?
- Nem, van egy nővérem is, tök olyan, mint anyukám, de ő meg kolis. Egyetemista, előtte meg bentlakásos suliba járt.
- Milyen gyakran jár haza? - érdeklődtem.
- Minden pénteken, hétvégre. Általában akkor minden róla szól - hajtotta a fejét a maga elé felhúzott lábaira - Ha meg nincs otthon, akkor meg azért, mert nincs otthon és mi lehet vele, amúgy meg egy csomó mindenben ügyes, szóval járunk a fellépéseire, a versenyeire, meg ilyenek. Furi - vallotta be, miközben eligazította a karkötőjét a csuklóján - Néha. De mindegy, csak mondtam.
- Akkor hárman vagytok - értelmeztem.
- Négyen, van egy öcsém is, tök olyan, mint a bátyám, csak ő most ment elsőbe. Megértem, hogy miért akarsz tesót, csak... néha kicsit... nem is tudom - mondta bizonytalanul.
Huszonöt éves, független báty, sikeres, figyelem központjában lévő nővér, és egy cuki-kicsi kisöccs, akivel még foglalkozni kell, főleg, hogy pár hónapja került csak első osztályba.
Alíz pedig a lány, aki teljesen bizonytalan önmagában, alulértékeli magát, feszengő, szorongó, stresszelős, érzékeny típus, szétszórt, instabil lelkileg, nem igazán kap figyelmet a családjában, és innentől kezdve sajnos minden érthető.
- Sajnálom - mondtam őszintén.
- Nem azért mondtam, de köszi - mosolyodott el furcsán, miközben ráfogott a kinyújtott felsője ujjára, amit ösztönösen kiszúrtam - Szerintem írok a bátyámnak - vette elő a telefonját.
- Kikísérlek majd a kapuig, ha itt van.
- Köszi.
- Azért jól érezted magad? - kérdeztem kedvesen.
- Aham, csak elég rosszul vagyok most - dörzsölte meg az arcát - Köszi, hogy meghívtál.
- Alap - mosolyodtam el.

Amikor Alíz egy ölelés után integetett nekem, majd beszállt a ház előtt a bátyja kocsijába, és elhajtottak, egy percre egyedül maradtam a kapuban.
Felnéztem az égre. Nyolc napja volt telihold.
Nyolc napja ilyenkor talán láttam egy hullócsillagot a decemberi égbolton, és azt kívántam, bárcsak túltenné magát a szívem azon a fájdalmon, hogy akárhányszor az égre nézek, hiányzik a volt barátom, amire legjobb megoldásként azt tudtam elképzelni, hogy visszatér az életembe és újra szeretni fog, aztán nagyjából öt perc múlva összefutottam a barátnőm bátyjával a kapuban.
Pont annyira sorsszerű fordulat, amibe nem lehet nem beleszeretni.
És pont annyira sorsszerűen jött ki, amivel kapcsolatban nehéz nem hinni abban, hogy nem véletlenül történt.
Valamilyen tekintetből többet változott az életem nyolc nap alatt, mint az azt megelőző fél évben összesen.
Ahogy most a félholdat néztem a karácsonyi fénysorokkal díszített házak felett, majd halkan sóhajtottam egyet, hirtelen megéreztem, hogy minden kezd megváltozni az utóbbi napokban, én viszont kezdem elveszíteni a fonalat.
Kicsit, mint ha a másfél-két héttel ezelőtti életemhez képest ez egy 2.0-ás verzió lenne, én viszont még az előzőben maradtam.
Nyolc napja ugyanitt még a volt barátomra gondoltam, életemben először voltam Liliéknél, még csak a szüleivel találkoztam, aztán hazamentem, az erkélyemen ülve papírra vetettem az érzéseimet, amiket soha senkinek nem terveztem megmutatni, és egészen biztosan eszembe se jutott, hogy ma egy házibuli kellős közepén ezeken fogok gondolkodni, miután... miután mi?
Nem igazán tudom, hogy az a medencés jelenet mit jelentett Neki, mindenesetre azt szeretném, ha nekem is pont annyit jelentene.
Bár ez kimondva is esélytelennek hangzik.
Nem tudom nem belátni, hogy jelentett nekem valamit azon túl, hogy jól éreztem magam.
Történhet valami két ember között úgy, hogy nem történt közöttük semmi?
Történhet valami két ember között úgy, hogy azóta minden olyan, mint ha nem történt volna semmi?
Érezhetem azt, hogy valami történt, ha valójában semmi sem történt és nem is történhetett volna?
Annyira fura ez az egész.

Jelen pillanatban nem érzem magam elégnek ahhoz, hogy mindezeket meg is válaszoljam magamnak.