Amikor a zene véget ért, Szaszával lassan abbahagytuk a táncolást és elengedtük egymást.
- Köszönöm a táncot - szólaltam meg kedvesen, ösztönösen megigazítva a hajam.
Szasza, ahogy elengedett, rámpillantott, így én is őrá, majd befejeztem a gondolatomat.
- Határozottan többet kéne táncolnod - tettem hozzá mosolyogva, mivel egyrészt jól csinálta, másrészt pedig egyszer kimentett.
- Aha - röhögte el magát, "arra várhatunk" stílusban - Az utóbbi hónapok után asszem egy életre kikeringőztem magam.
- Akkor ezek szerint enyém a megtiszteltetés, hogy az utolsó keringődet még rám szántad - nevettem el magam halkan.
- Ja - biccentett szórakozottan, majd lementünk a táncparkettről.
Annyi biztos, hogy számomra mindenképpen emlékezetes marad.

A tánc után az első utam Anyához vezetett, aki bár eddig Lilien családjával volt, most egymást kerestük meg, úgyhogy ketten voltunk, amikor őt meglátva egyből vigyorogva megöleltem, jó hosszan.
- Láttalak titeket - suttogta Anya mosolyogva, ahogy elengedtük egymást.
- Csak felkért táncolni, mert még csak egyszer táncoltam a szabadtánc során - vontam vállat elmosolyodva - Semmi különös.
- Rendben, értettem - mosolygott Anya bólogatva, de persze mindketten tudtuk, hogy nem így gondolja - Csodásan nézel ki, Kicsim - dicsért meg elérzékenyülve, ma sokadjára, ahogy végigpillantott rajtam - És csak hogy tudd, Bence is látta, hogy mennyire gyönyörű vagy, nem véletlenül kezdte el hirtelen úgy érdekelni, hogy kikkel vagy - tette hozzá, mert persze már ő is tudott az eseményekről.
- Nem lehet féltékeny, ha ő dobott el magától és tehernek tart mindenki számára.
- Azért akarta ezt érzékeltetni veled, hogy ne jöjj rá, milyen értékes is vagy, Szívem. Főleg hozzá képest.
Egy furcsa mosollyal az arcomon elkaptam a tekintetem, majd pár másodperc múlva visszanéztem rá.
- Kicsit megbántott - mondtam ki nehezen - Szerencsére már elment, szóval ma már nem futunk össze, csak... nem is tudom, olyan fura volt - vallottam be nehéz szívvel.
- Megértem, Kicsim, de ne foglalkozz vele. Nem érdemli meg, hogy még most is szomorú legyél miatta.
- Hogy változhat meg így valaki? - néztem rá őszintén - Annyira szerettem őt, Anya. Nem értem, hogy lehetünk most itt. Az egészet nem értem.
- Van, hogy az emberek megváltoznak, Kicsim - mondta Anya, majd hozzátette - De olyan is van, hogy egyszerűen csak nem mutatják meg először, milyenek valójában, ezért addig azt szeretjük bennük, amiket csak mi láttunk beléjük.
- A saját fantáziám nem tudna így megbántani.
- A csalódás bánt, hogy nem olyan, mint amilyennek azt hitted, hogy ismered. Ilyen volt már fél évvel ezelőtt is, csak akkor még frissebbek voltak az események, és nem láthattad elég tisztán, de emiatt ne okold magad. Volt elég nehézség az életedben akkor is.
A földet nézve bólintottam egyet.
Egy kis ideig csend volt köztünk, amit végül a gondolataimból kilépve én törtem meg.
- Azt hiszem, érzéseim vannak Szasza iránt - mondtam halkan, csak hogy megkönnyebbüljek attól, hogy kimondtam és így én is hallhattam, hogy hangzik ez.
Ráadásul anyukám az egyetlen ember, akinek ezt ki mertem mondani.
Anyának egy halvány, kicsi mosoly jelent meg az arcán, és olyan szeretettel nézett rám, hogy már meg is könnyebbült a lelkem, hogy ezt neki mondtam el.
- Viszont nem én tetszek neki - tettem hozzá kellemetlenül, csak hogy teljes legyen a történet - És szinte semmi esélyét nem látom annak, hogy ez megváltozzon. Nem hinném, hogy valaha fog tudni úgy nézni rám, mármint, többként annál, hogy csak elvan velem, amiért egyáltalán nem hibáztatom, sőt, valahol nem is szeretném, mert nem mellettem van a helye. Csak most, hogy megismertem, kezdem megérteni, mi hiányzik az életemből, vagy mibe tudok beleszeretni, benne pedig mindez tökéletesen megvan. Szeretném beérni annyival, hogy hálás vagyok, hogy tisztában lehetek ezzel.
Anya elérzékenyülve nézett a szemembe. Tudom, hogy fáj a szíve értem ilyenkor, mindig, amikor az életemben nem igazán a "nagy könyv"-ben megírtak alapján mennek a dolgok.
Általában semmi sem olyan egyszerű, mint amennyire a filmekben azok.
- Csak nehogy mindennek az legyen az ára, Regi, hogy te zárod el magad a boldogságtól - nézett rám Anya egy szomorú mosollyal az arcán.
- Attól szeretném elzárni magam, hogy többször bántsanak meg, mint amennyiszer muszáj. Túl rövid az élet ahhoz, hogy értelmetlen szomorúsággal töltsem.
- Lehetsz óvatos, Szívem. Csak ne zárkózz be a saját falaid mögé, mert onnan nem láthatod, hogy odakint milyen szép dolgokról maradhatsz le - mosolyodott el Anya kedvesen.
Anya szeret költőies lenni.
- Tehát ne hagyjam ki az afterparty-t azért, mert ma vesztem össze az első, több, mint két éven át tartó szerelmemmel, szintén ma láttam be magamnak, hogy minden akaratom ellenére érzéseket kezdtem táplálni a barátnőm bátyja iránt, akinek más lány iránt vannak érzései, akit egyébként kedvelek, mert tök cuki, szinte már együtt vannak, és mielőtt felléptem volna fél év után először egy tánccal, láttam, ahogy megcsókolja abban az élethelyzetben, amiről évek óta álmodozok, hanem mindezt eltemetve magamban, elmenjek bulizni - értelmeztem, de ahogy végigmondtam, már éreztem, hogy ez rémesen hangzik és nem motivál túlzottan.
Azt ráadásul hozzá sem tettem, hogy egyébként kapásból holnapra is meg vagyok hívva Lilienék házibulijára.
- Megértem, ha ez sok így egyszerre - sóhajtott fel Anya együttérzően - Akkor, kihagyod?
- Még átgondolom - mondtam gondterhelten - De valószínűleg. Csak még nem tudom, hogy mondjam ezt Lilienéknek.
- Biztosan nagyon sajnálnák, ha nem mész el.
- Igen, tudom. Én is sajnálnám, csak... - túrtam a hajamba sóhajtva - Érted.
- Egyáltalán mit tudnál otthon csinálni, ami többet segítene a helyzeteden? - kérdezett rá, csak úgy, érdeklődésképpen.
- A bulizásnál, úgy csinálva, mint ha átlagos gimisként élvezném az életet? Bármit.
- Régebben máshogy álltál ehhez.
- Régebben volt egy csomó barátnőm, közösségeim, sokkal nyitottabb voltam, jártam táncra, zenélni, volt barátom, aki elterelte a figyelmem, nyilvánvalóan sokkal könnyebb volt átkapcsolnom az átlagos gimis lány-életmódomra. Ami egyébként valahol egy önámítás is volt.
- Ma összevesztél a volt barátoddal, akiben csalódtál és más lánnyal láttad azt a fiút, aki neked tetszik. Hova szeretnél átkapcsolni? Ezek eléggé beletartoznak egy átlagos gimis lány életébe.
- Ezeknek a háttere pedig már nem igazán - egészítettem ki.
- Az már a múlt, Szívem.
- Nekem nem az - néztem rá őszintén.
Anya megértően nézett rám, és bár egy másodpercre úgy tűnt, hogy nem tud mit mondani, végül megszólalt.
- Azért kezdtünk új életet, Kicsim, hogy ne kelljen átkapcsoláson gondolkodnod, hanem tényleg megkapd a jól megérdemelt esélyedet, hogy te is kiélvezhesd ezeket az éveidet, olyan életet élve, mint mindenki más. Az egyetlen dolog, amit nem tudunk pótolni, az apád, ezenkívül élheted azt az átlagos életet, amit szeretnél, vannak barátaid, ott van Lilien, most táncoltál egy szalagavatón ebben a csodaszép ruhában, van közösség, ahová jársz, megvan a lehetőséged, hogy kipróbálj vagy folytass dolgokat, meghívtak bulizni, megbántott a hülye volt barátod, kiborított a fiú, aki tetszik neked, nyugodtan szórakozz egy kicsit, maradj, ameddig szeretnél, nyiss mások felé, ismerkedj... a múlt olyan, amilyen, de épp ezért ott is hagyhatod, ami ma csak nehezítene rajtad onnan. Tizenhat éves vagy, élvezd ki, az se baj, ha néha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt tervezted, csak az a fontos, hogy boldog legyél, mert megérdemled, Szívem. Mindehhez pedig hozzájár, hogy ha megismersz egy jóképű, vonzó srácot, aki ráadásul érett is, bármiféle lelkiismeret-furdalás nélkül tetszhet neked, és zavarhat, hogy más lánnyal szórakoznak egy ideje, hogy mi van köztük. Nem kell beleragadnod a múlt szörnyűségeibe.
Nehezen lehetne elmondani, mennyire szeretem anyukámat.
Tudom, hogy igaza van, csak ez egyáltalán nem ilyen egyszerű.
Mindenesetre ahogy belegondoltam a szavaiba, elsóhajtottam magam, ránéztem, és akaratlanul elmosolyodtam egy picit.
- Oké, elmegyek - adtam meg magam nagy nehezen, mire Anya elmosolyodott.
- Akkor majd szólj, hogy mikor menjek érted - mosolygott rám.
- Nem szeretnélek ilyen későn ugráltatni - vallottam be őszintén.
- Én örülök a legjobban, hogy van hova ugranom érted, Szívem - mondta Anya kedvesen - Különben is, sorozatot fogok nézni. Máskor úgy se szánnám rá magam, mindig van valami dolgom.
Teljesen elolvadtam Anyától, úgyhogy úgy gondoltam, hogy muszáj megölelnem.
- Te vagy a legjobb - suttogtam Anyának, miközben magamhoz öleltem, ő pedig visszaölelt.

Nos, szerintem mondanom sem kell, Lili milyen szinten lelkesedett be, hogy végül mégis elmegyek vele az afterpartyra, úgyhogy miután véget ért a teljes szalagavatói program, a gimi öltözőjében mindketten átöltöztünk az előre bekészített szettjeinkbe, Lili az elegáns ruhájából, én pedig a nagy, habos-babos, fehér keringőruhámból.
Lili egy fényes, fehér színű ruhát vett fel egy hozzá passzoló cipővel, a kistáskájával és egy farmerkabáttal, az öltözőben pedig a hosszú, szőke haja felső rétegét is felfogta két cuki tincsbe, kicsit "bulisabb"-hangulatúvá téve az egyébként is gyönyörű hajkoronáját.
Én egy fekete, magasított derekú szűk farmert vettem fel, hozzá egy ezüst, fényes anyagú, kicsit csillogó, "V"-nyakú, vékonyabb pántú top-pot, mindehhez pedig egy magasabb sarkú, fekete bakancsot - a hullámosra besütött, barna, hátközépig érő hajamat kiengedve hagytam, a sminkemet eligazítottam kicsit, Lili pedig kölcsönadta a parfümjét, szóval egy picit fújtam magamra belőle, majd nagyjából már késznek is éreztem magam.
- Úristen, milyen jó combjaid vannak - dicsért meg Lili egyből, ahogy megjelentem előtte átöltözés után - Imádom az alakodat, Regi.
- Te mondod? - kérdeztem vissza őszintén, elmosolyodva.
De tényleg, Lili alakja szó szerint tökéletes, tekintve, hogy versenyszerűen műkorcsolyázik és egyébként is szerencsés genetikával van megáldva. Tökéletesen lapos has, vékony derék, kerekded idomok, arányilag hosszú, nőies lábak, szintén nőies kézfejek, hosszú ujjak, szép vállak, kiemelkedő kulcscsont, és mondanom sem kell, olyan homokóra alakja van, hogy szinte időt lehetne vele mérni.
Ettől függetlenül az alakommal én is nagyjából elégedett vagyok, amit szintén a sportnak köszönhetek. Testi érést nézve viszonylag korán érő típus vagyok, még általánosban én voltam az a lány, akinek az elsők közt nőtt meg a melle és kezdett menstruálni, szóval fizikai adottságokban hellyel-közzel a szerencsések közé tartozom. Persze nekem is van egy pár "insecurity"-m a külsőmön, ami nem annyira tetszik magamon, de olyan részeim is vannak, amiket látva magamon kicsit mindig nő az önbizalmam, szóval összességében úgy érzem, hogy viszonylag egészséges testképpel rendelkezem.
- Egyébként hogy megyünk a helyszínre? - kérdeztem Lilitől, miközben a táskámba összeszedtem a cuccaimat.
- A szüleim elvisznek minket. Szasza és Márk ugye az osztályaikkal mennek.
- Már elindultak, ugye?
- Igen, olyan öt perce. Fel kellett volna lógnom a limuzinra - gondolt bele jókedvűen, majd összedörzsölte egy kicsit a csillogó ajkait, és rátekerte a szájfényére a kupakját.
Lilient ismerve ez tipikusan olyan mondat volt, ami viccnek hangzik, de egyébként tényleg megcsinálná.

A gimnázium épülete előtt elköszöntem Márk szüleitől, majd egy hosszú öleléssel Anyától is, aki a lelkemre kötötte, hogy csak érezzem jól magam, és majd szóljak, hogy mikor jöjjön értem.
Lilivel beültünk Lili apukájának a kocsijába, hátulra egymás mellé.
- Hol lesz ez amúgy? - kérdezte Lili apukája Lilientől, miközben megnyitotta a Google Maps keresőjét a kocsiban lévő képernyőn.
- Valami kibérelt helyen - válaszolta Lili, miközben becsukta a kocsi ajtaját hátul.
- Akkor elviszlek titeket valami kibérelt helyre, jó? - pillantott hátra rá az apukája a szórakozott mosolygödröcskéivel az arcán.
- Jó, na, mindjárt keresem - vette elő a telefonját Lili nevetve.
Lilien anyukája ekkor még az enyémmel beszélgetett a kocsi előtt, szóval őt még megvártuk.
Amikor elköszöntek egymástól, Anya beült a mi autónkba, Levendula pedig behuppant az anyósülésre hozzánk.
- Itt vagyok, bocsi - mosolygott Lili apukájára, majd bekötötte magát.
- Még azt se tudjuk, hova kell menni, szóval ráérsz - válaszolta elröhögve magát, majd a visszapillantón át a lányára pillantott - Szöszke, megvagy már?
- Pillanaaat, még próbálok itt kiigazodni - mondta Lili, miközben nagyban lapozgatott a telefonján valami weboldalon.
- Gondolom, felejtsem el, hogy Szasza vagy Márk elhoz majd valahogy - jegyezte meg Levendula Lilinek mosolyogva.
- Aha - válaszolta Lilien apukája szórakozottan, a lánya helyett.
- Szerintem már most nem ülhetnének kocsiba, Anya - nézett fel a telefonjából Lili nevetve.
- Azért ti vigyázzatok magatokra - kötötte a lelkünkre Levendula.
- Tudooom, ne én legyek a legrészegebb, figyeljek, hogy ne szórjanak semmit a piámba és ne kapjak tüdőrákot a cigitől - sorolta fel Lili a telefonján görgetve, majd vigyorogva rámnézett - A fűre nem tértek ki.
- Lili! - nézett hátra az anyukája meglepetten felnevetve, miközben az apukája egyébként simán tök jót röhögött a lánya megszólalásán.
- Vicceltem - nyugtatta meg Lili nevetve.
Ezután meglett a cím, úgyhogy Lili bediktálta a szüleinek és elindultunk.
- Felhúzom a lábam, jó? - kérdezte Lilien anyukája a mellette ülő férjétől, miközben megálltunk egy piros lámpánál, ő pedig levette a cipőjét.
- Nyugodtan, Szöszi.
Eközben Lili épp valakinek visszaírt a telefonján, úgyhogy én az ablaknak döntöttem a fejem, és Lili szüleit hallgattam.
- Képzeld, az egyik hétvégére össze tudtuk szervezni Enikőékkel azt a találkozót - mesélte Levendula lelkesen a férjének - Ebből az következik, hogy Saci velem lesz, amiből meg az, hogy Ricsinek lesz egy szabad hétvégéje.
- Tudom, már ezer éve ledumáltam vele.
- Komolyan? - nevette el magát Lili anyukája - Várjunk, de egyébként szerinted Krisi akkor hol lesz? Márk nyilván megoldja már.
- Gondolom, Ricsiék ledobják anyámékhoz.
- Ők most lent vannak Szegeden?
- Nem, most az Aranyban vannak. Be kéne ugrani hozzájuk amúgy.
- Majd viszek anyukádnak meggyes pitét - határozta el Levendula mosolyogva, miközben átkulcsolta a karjaival a maga elé felhúzott lábait - Egyébként neki nemsokára szülinapja lesz.
- Ja, majd kilencedikén.
- Nekem meg februárban - gondolt bele Levendula - Negyvenhárom éves leszek, ez olyan durva.
- Te jó ég, most mi lesz - ironizált Lili apukája mosolyogva.
- De tényleg. Szerinted csinál nekem megint meglepetésbulit a könyvkiadó szülinapomon? Olyan aranyosak voltak tavaly.
- Szerintem ne gondolkodj ezen előre és hagyd majd magad meglepődni.
- Van benne valami - mosolygott rá Levendula - Soha nem lesz zöld a lámpa, ugye? - kérdezte előrenézve, mivel még mindig a kocsisorban voltunk.
- Előbb-utóbb csak az lesz - döntötte a fejét Lili apukája az ülés támlájának, miközben átnyúlt az anyósülés felé, hogy kedvesen megsimítsa a felesége lábát, csak úgy, mire Levendula mosolyogva ránézett és megfogva a combján lévő kezét, megpuszilta az arcát.
Magamban mosolyogva néztem őket.
Talán egy nap én is megtapasztalhatom, milyen lehet valaki olyannal együtt élni egy életen át, házasságban, akit így szeretsz, és a mai napig is úgy tudsz vele beszélgetni, mint ha örökké képes lennél őt hallgatni.

Bárcsak hihetnék abban, hogy rám is vár ilyen életem során.