December közepi, sötét utcák, amiket csak az utcai lámpák, az erkélyeken és házfalakon lógó fénysorok, néhány arra járó autó, és az égen lévő félhold tükrözött fénye világított meg.
Hűvös este volt, de mivel ketten voltunk, a levegő pedig kellemesen frissen lobogtatta meg néha a barna, hullámos tincseimet, a kabátomat magamon összehúzva mindezt még idillinek is éreztem.
- Szóval pszichológia - jegyezte meg engem ismételve, ahogy feljöttek a jövőbeli terveim.
- Évek óta tudom már, hogy azt szeretnék tanulni érettségi után - vallottam be őszintén.
- Anyám szereti nagyon a témát.
- Igen, ő volt az első támogatóm - mosolyodtam el, ahogy az előttünk húzódó járdát néztem sétálás közben - Anyukádon kívül szinte mindenki, akinek azt mondtam, hogy pszichológus szeretnék lenni, mondott legalább egy ellenérvet, vagy minimum azt, hogy gondoljam át a dolgot. Nagyon kedves volt.
- Ja, ő az - értett egyet - Mindenkivel kábé, de téged tuti szeret.
- Én is őt. Valahogy olyan elfogadó és szeretetteljes kisugárzása volt, már az első percben is.
- Mert az is.
- Egyébként ő tanult pszichológiát?
- Hivatalosan nem, vagyis nem tudok róla, de ezer éve érdekli a téma, szóval gondolom, utána járt dolgoknak. Egyszer azt mondta, hogy attól kezdte el érdekelni, hogy egy darabig elvileg járt pszichológushoz, ami segített neki, és emiatt rájött, hogy mennyire segítségére lehet másoknak azzal, ha tudja kezelni mások érzéseit, megérti őket, meg fel tudja mérni, hogy mivel tud a legtöbbet segíteni. Elég jellemző rá, szóval simán el tudom képzelni - tette hozzá elröhögve magát.
- Ugyanígy látom én is - mondtam őszintén, mire rámpillantott.
- Na, hát akkor asszem ti ellesztek egymással.
- Úgy is megyek vele kiállításra majd valamikor, szóval legalább tudom, mit hozzak fel témának - mosolyodtam el.
- Komolyan? - nevette el magát meglepetten, a "megyek vele kiállításra" részen fennakadva.
- Szeretek kiállításokra járkálni csak úgy, egyedül is, szóval megbeszéltük, hogy majd bevisz ide-oda. Egyébként már az előtt voltam anyukád kiállításán, hogy egyáltalán Lilivel beszélni kezdtem volna, és már akkor is imádtam a festményeit, meg az egész stílusát, szóval akárhova visz, tudom, hogy imádni fogom.
- Ezek alapján szerintem is.
Egy pár másodpercig csend volt közöttünk, amit végül én törtem meg.
- Na, és neked milyen terveid vannak? - érdeklődtem.
Szasza a kérdésemre elmosolyodott magában és biccentett egyet.
- És feltetted a jó kérdést - röhögte el magát őszintén, mire én is halkan nevettem egyet - Anyám tervezős, meg álmodozós a jövőről. Apámra ütöttem.
- Carpe diem? - tippeltem meg az életstílusát nevetve.
- Kábé - látta be röhögve.
Pár pillanatig lezárult a téma, de végül folytatta.
- Nem amúgy, tizennyolc lettem, meg tavasszal érettségizek, nyilván vannak elképzeléseim, nem az - szólalt meg a hajába túrva - Csak volt pár szarabb korszakom, amik kicsit felrúgták őket, meg általában is elég jellemző rám, hogy így random veszek pár száznyolcvan fokos fordulatot, ami... hát ja. De tervek, azok vannak.
- Ne kímélj - mosolyogtam rá.
- Közgáz.
- Lili is ezt mondta magáról - emlékeztem vissza.
- Ja, és Apa is közgázra járt. Nem érzem úgy, hogy miatta választanám ezt, csak érdekel, vágod. Lilinél már nem jelenteném ki ezt ilyen biztosan - tette hozzá derűsen, mire elnevettem magam - Amúgy nem hagyom abba a sportot, szóval ott kéne még minél nagyobb eredményeket elérni. Mondjuk egy vb.
- Én szurkolok - mosolyogtam - És, a rajztudásodat nem szeretnéd kamatoztatni? - érdeklődtem.
- Asszem ezt a vonalat meghagyom anyámnak.
- Kár, pedig én elmennék a kiállításodra - néztem rá mosolyogva, mire a gondolattól is elröhögte magát.
- Hát ja, azt én is megnézném, hogy kiállítást tartok.
Nevettem egyet az irónián, mert egyszerűen csak imádom a szarkazmusát.
Szasza a nevetésemre egy apró mosollyal az arcán nézett rám.
- Oké, most már tisztázzuk le, hogy hívják az exed? - kérdezte egyszerűen.
A kérdésére meglepődtem, de nem bizonytalanodtam el abban, hogy válaszoljak neki.
- Novák Bence.
Különös érzés volt a volt barátom nevét Szasza szemébe nézve kimondani.
Valahogy olyan üresnek hangzott, akkor is, ha annyi könnytől, amit ezért az egy névért hullattam már, nem csodálnám, ha a könnycsatornáim is kiszáradtak volna.
Szasza a név hallatára, alig láthatóan, szórakozottan felvonta a szemöldökeit, majd rámnézve egyszerűen megszólalt.
- Akkora idióták léteznek, baszdmeg - röhögte el magát kiégve a volt barátomon, miközben elfordította a fejét, az előreút irányába.
Hangosan megdobbanó szívvel pillantottam utána.
Már ott helyben is értettem, mit akart ezzel mondani, ami nem kicsit volt rám hatással, azóta pedig, ahogy méginkább realizálom, egyre csak jobban.
- Nyugtass meg, hogy te dobtad legalább - nézett rám, mire kínosan elnevettem magam - Akarjam tudni, hogy mit csinált?
- Szerintem jobb, ha nem.
Szasza erre elszakította a tekintetét az előttünk lévő úttól, egy pillanatig rámnézett, majd bekanyarodtunk egy olyan utcára, amin nem volt járda, úgyhogy ösztönösen átlépett a másik oldalamra, hogy ő menjen kívül, közelebb a forgalomhoz.
Mint egy védelmező báty.
Érezhetem magam ettől ennyire jól?

Ahogy sétáltunk és beszélgettünk, befordultunk egy nagyobb útra.
A karácsonyi fényekben pompázó villamos elsuhant mellettünk, valamelyik, még mindig nyitva lévő közösségi helyből, talán étterem lehetett, szintén karácsonyi zenék szűrődtek ki, amiknek a hangulata a szokásos ünnepi melegséggel töltötték meg a szívem.
Ez nagyjából addig tartott, amíg nem kanyarodtunk be egy másik utcába, ami fényes nappal teljesen rendben szokott lenni, most viszont, hát, azért láttam a másik oldalon két-három elég zűrösnek tűnő alakot, majd ahogy befordultunk egy sarkon, szinte szembe is jött velünk egy, amitől egyedül biztosan beparáztam volna, mert nem volt józan a férfi.
Őszintén, legtöbbször a hideg kiráz az ilyen részeg emberektől, vagy úgy általában a részegségtől.
Ha olyan a helyzet, még félni is tudok tőle, de mindenképpen érzem magamban azt a szörnyű érzést a gyomromban, a biztonságérzet teljes eltűnését, ami a régi emlékeimnek köszönhetően maradt rám.
Szasza ösztönösen megfogta a karom és áthúzott a másik oldalára, így ő került közelebb hozzá, ami pár másodperc volt csupán, de én fellélegeztem tőle.
- Köszi - mondtam halkan, ahogy már továbbmentünk.
Erre nem válaszolt, pedig megtehette volna, simán a fejemhez vághatta volna, hogy na látod, milyen jó, hogy itt vagyok, vagy bármi ilyet, de nem tette.
Egy pár másodpercig csend volt közöttünk, amit végül én törtem meg.
- Nem igazán rám tartozik... - szólaltam meg halkan - De Emmának nem lesz kifogása azzal, hogy hazakísérsz, ugye?
- Nem, nyugi.
- Akkor jó - biccentettem.
Szasza látszólag először mondani akart valamit, de végül nem tette.
Kicsit később szólalt csak meg újra, de valószínűleg mással, mint amit eredetileg tervezett.
- Tudsz valamit arról amúgy, hogy a húgom miért van ezerrel rákattanva a szerelmi életemre az utóbbi napokban? - kérdezte a gödröcskéivel az arcán - Mármint az átlagnál is jobban.
- Gondolom, érdekli, mert a bátyja vagy.
- Oké, vágom, az szokott lenni az átlag.
- Egyébként nem tudom - mondtam végül.
Szasza egy alig látható mosollyal az arcán rámnézett, majd biccentett egyet és elengedte a témát.

Amikor az utcánkba értünk, akaratlanul megéreztem, hogy ennek most kivételesen nem örülök annyira. Pontosabban, azt sajnálom egy kicsit, hogy véget ért a hazaút.
Mindenesetre a társasház előtt lelassítottam, így a tudtára adva, hogy megérkeztünk, szóval a kapu előtt megálltunk egymással szemben.
- Köszönöm, hogy eljöttél velem - mondtam őszintén - És bocsi, hogy így ragaszkodtam a sétáláshoz - tettem hozzá elnevetve magam.
- Hagyd már - mosolyodott el szórakozottan, a bocsánatkérésemre utalva, majd felettem elnézve felpillantott a társasház épületére - Melyiken laktok?
- Első emelet - pillantottam hátra, majd vissza rá.
Szasza végignézett az első emeleti lakásokon, és az erkélyemre pillantott.
Bár ő a társasházat nézte, az én tekintetem akaratlanul rajta maradt.
A szemei a sötétben is gyönyörűen ragyogtak, megcsillantak rajtuk a halvány fények, én pedig nem tudtam nem beleveszni abba a csodálatosan tiszta szempárba.
- Az a tied? - kérdezte elsőre eltalálva, mire újra hátranéztem, a tekintetét követve.
- Igen. Hogy találtad ki? - nevettem el magam meglepetten, ahogy újra ránéztem.
- Passz, tipp volt - közölte szórakozottan, majd elszakította a tekintetét a mögöttem lévő épülettől és rámnézett - Akkor holnap.
- Holnap - mosolyodtam el.
- Márk jön neked eggyel.
- Tulajdonképpen egyfolytában visztek ide-oda, most kísértél haza, nekem adtad a rajzod, anyukád kiállításra visz, Lili eszméletlen cuki velem, beszálltok a ruhámba is, szóval lassan már én törlesztek nektek.
- Jézus, ne érezd így - röhögte el magát őszintén, de mégis kedves volt - Húgom barátnője vagy, alap.
Erre egy halvány, vegyes érzelmeket rejtő mosoly jelent meg az arcomon, majd egy halk, megilletődött nevetés kíséretében a földre szegeztem a tekintetem, és összehúztam magamon a kabátom.
- Köszönöm - néztem rá újra, magamon tartva a mosolyom.
Szasza mosolyogva biccentett egy aprót, majd beletúrt a hajába és alig feltűnően hátralépett egyet.
- Akkor holnap - ismételte meg magát.
- Igen - mosolyogtam rá - Addig is jó éjt.
Szasza lazán intett egyet, majd zsebre tett kézzel elindult a csendes, már kevésbé forgalmas utcánkon, én pedig utána néztem egy pillanatra.
Anya szerint falakat húzok fel magam köré.
Azt hiszem, meg is van a gyenge pontja.
És abban az egyetlen percben ez valahogy nem is zavart.

A téli estébe sóhajtva, hevesen dobogó szívvel szakítottam el tőle a tekintetem, majd a hajamat megigazítva felnéztem a társasházra, azon belül pedig a mi lakásunkra, és ebben a másodpercben már meg is láttam Anyát vigyorogva kilesni az ablakból.
Ahogy összetalálkozott a tekintetünk, hitetlenül széttártam a karjaimat, majd bár ez után már nem szívesen mentem fel a lakásba, muszáj voltam, úgyhogy a lépcsőházban inkább vettem egy nagy levegőt, mielőtt benyitottam volna.
- Csak hazakísért - szögeztem le köszönés után egyből, eloszlatva a potenciális teóriáit.
- És hogyhogy? - érdeklődött Anya mosolyogva.
- Gondolom, erre vezetett az útja - próbáltam lepattintani a témát, miközben levettem a kabátom.
- Aztán hirtelen száznyolcvan fokos fordulatot vett, ahogy hazaértél? - kérdezte Anya jókedvűen.
- Ki tudja? - kérdeztem visszamosolyogva rá.
Anya nevetve rámhagyta a dolgot, majd pár másodperc után újra megszólalt.
- Jókedvűnek tűnsz.
- Jó volt a táncpróba - válaszoltam gondolkodás nélkül - Illetve holnap keringőzni fogok a környék egyik legmenőbb sulijának a szalagavatóján - tettem hozzá, csakhogy emellett a tény mellett ne szaladjunk el szó nélkül.
- Beszéltem Lilien anyukájával, és el tudják intézni, hogy melléjük szóljon a helyem az előadások alatt.
- Na, ez tök jó.
- Holnapra kikérlek a tanítás alól.
- Nem szükséges, kijön időben, hogy délután ott lehessek a szalagavatón, tartogathatjuk az igazolható napjaidat más alkalmakra is.
- Akkor helyesbítek, már kikértelek - pontosította Anya.
- Jó, akkor nem tartogatjuk - értelmeztem. Azért nem volt akkora kihívás beletörődni a dologba.
- Délelőttre pedig bejelentkeztem a fodrászhoz - tette hozzá Anya - Gyönyörű szalagavatói frizurát fog csinálni neked.
- Nem kellett volna, ez nem is az én szalagavatóm lesz - ellenkeztem ösztönösen, mert ettől függetlenül tök jól esett, hogy Anya gondolt erre, pedig én nem akartam megkérni rá.
- Viszont te leszel a leggyönyörűbb mindenki közül - mosolygott rám Anya kedvesen - Holnap tizenegykor indulunk.
- Köszönöm, Anya - néztem rá elolvadva, mire Anya csak mosolyogva vállat vont, én pedig elsóhajtottam magam és őszintén visszaugrottam egy témával ezelőttre - Oké, tényleg hazakísért, mert sétálni akartam a sulitól idáig, és jött velem, mert este van, meg minden. De ennyi.
- Nagyon úgy tűnik, hogy kedvel téged - állapította meg Anya kedvesen.
- Mert Lili a barátnőm, Márkot pedig kihúztam a szalagavatós krízishelyzetéből. Szinte már van barátnője, akivel jó ideje közelednek és tetszenek egymásnak, én pedig a húga tizedikes barátnője vagyok a szemében, és oké, talán tényleg kedvel, de ne szaladjunk bele abba, hogy bármivel is többet képzelünk ebbe. Leginkább, mert nem is számít.
- Na, és Márk? - érdeklődött Anya tovább.
- Ma elszóltam magam, hogy tudok csukát ugrani, úgyhogy ugrottam neki egyet, illetve a táncpróbán a tanár szerint túl sokat beszélgettünk, szóval majdnem elrendelt egy párcserét.
- Ezek szerint jól kijöttök.
- Márk pont olyan extrovertált, mint Lili, nem volt nehéz dolgom.
- Örülök, hogy így érzed - mondta Anya mosolyogva - Egyébként azt mondtam már, hogy Lilien anyukája meghívott minket az ünnepekre?
- Mi? - kerekedtek ki a szemeim.
- Tegnap beszélgettünk, és mondta, hogy szívesen látnának minket valamelyik nap karácsony és szilveszter között egy közös vacsorára náluk, vagy valami hasonlóra. Mondjuk huszonhatodikán.
- Azta - pislogtam meglepetten.
- Addigra ki kell kísérleteznem, hogy hogyan a legfinomabb a bejglim - gondolt bele Anya, majd már elő is szedte a receptes könyvét, úgy is témában volt.
Addigra rendbe kell szednem az érzelemvilágomat, hogy kiegyensúlyozottan töltsek egy estét a Varga családdal karácsonyozva.

Őszintén, a mai nap összes létező percére elmondható, hogy olyan egy hónapja még nekem se lett volna elég fantáziám ahhoz, hogy mindezt előre lássam.