- Várjunk, Varga Lilienéknél? - értelmezte Alíz, ahogy ma felhoztam neki Liliék szombati házibuliját, hogy van-e kedve jönni esetleg.
- Igen, szombat délutántól - válaszoltam - Lili bátyja azt mondta, hogy hozhatok, akit szeretnék, szóval ha van kedved, akkor szívesen látnak téged is.
Alíz átgondolta a dolgot, majd öt másodperc múlva megkérdezte:
- Vince ott lesz?
Na, és így jött az ötlet, hogy esetleg elhívhatnám Vincét is, és akkor Alíznak és Vincének lenne egy kis esélye összeismerkedni, mert eddig csak a sakkszakkör tűnt esélyesnek erre, Alízról viszont hamar kiderült, hogy nem lesz a következő Napóleon sakk-témában, úgyhogy jöhetett a b-terv.
- Helló - köszönt Vince meglepetten, ahogy kiért a terméből, én pedig a folyosó másik végéről figyelő Alíz tekintetét érezve magamon, az ajtajuknál bevártam.
- Szia - mosolyodtam el - Van egy perced?
- Persze, jössz büfébe közben? - kérdezte, mire a szemem sarkából Alízra pillantottam.
- Oké, lekísérlek - adtam meg magam, végülis az eredmény a lényeg, úgyhogy miközben a lépcső felé mentünk és épp Vince mögött voltam, gyorsan elmutogattam Alíznak, hogy eddig minden okés.
A lépcsőkön sétálva felhoztam a fő témát.
- Szóval, Lilienéknek lesz egy házibulija és mondta, hogy hívjam el rá, akit szeretnék, szóval gondoltam, megkérdezem, hogy van-e kedved - mondtam természetesen.
- Komolyan? - lepődött meg Vince.
- Igen, szombaton.
- De jó, köszi. De nem gáz, hogy te hívsz, és Liliékkel amúgy még egy szót se beszéltem kábé?
- Nem, dehogy, Lilien bátyja mondta, hogy azt hozok, akit csak akarok.
- Hogy beépültél oda - nevette el magát Vince.
- Lili unokatesójával keringőzök a szalagavatóján, mert kábé két hete dobták egymást a párjával - meséltem.
- Az igen - biccentett nevetve - Oké, amúgy ha jó a szombat, akkor lehet átgondolom.
Küldetés teljesítve.
Vince vett magának valami szenyát a büfében, én viszont nem kértem semmit, úgyhogy miután megkapta, elindultunk felfele.
- Kösz a meghívást mégegyszer - mondta, ahogy elváltak volna az útjaink.
- Semmiség. Remélem, el tudsz majd jönni - mosolyogtam rá kedvesen, és igyekezve minél meggyőzőbben.
- Én is. Amúgy így előre tudsz valakit onnan, akit ismerhetek?
- Nem tudom, nem igazán vagyok képben a listával, hogy kik lesznek ott. De én mindenképpen.
- Akkor legalább egy ember lesz, akivel tudok beszélni, jó az - biccentett elröhögve magát.
- Jobb, mint a semmi - vontam vállat mosolyogva.
Az a vicc, hogy sokkal többet én se fogok ismerni, de legalább Alíz az elköszönésünket követő második percben a nyakamba ugrott, mi szerint én vagyok a legjobb és kishíján eltörte a gerincemet.

Órák után megálltam a suli előtt, hogy bevárjam Márkot, akivel azt beszéltük, hogy kocsival fog jönni értem a próba miatt.
- Szia Regi! - köszönt Lili mosolyogva pár méterrel odébbről integetve nekem, aki épp akkor készült elmenni kajálni a barátnőivel, mire kedvesen visszaintettem neki.
Mivel Lili megállt, az összes barátnője is, így mindenki engem nézett.
- Márk fog jönni érted? - kérdezte Lili tőlem.
- Igen, egy perc elvileg - válaszoltam a telefonomra pillantva.
- Okés, akkor jó próbát. Pusziii! - integetett nekem Lili újra kedvesen, én pedig ismét visszaintegettem.
Lili és a barátnői hamarosan eltűntek a következő utcában, Márk pedig nemsokára begördült a kocsijával, amit megkerültem és bepattantam mellé.
- Helló - nézett rám Márk jókedvűen, majd szokás szerint lepacsiztunk.
- Helló - köszöntem vissza, miközben bekötöttem magam - Elhívtam két embert a szombati bulitokra, nem baj?
- Ja, dehogy, nem gáz. Majd lespanolok velük.
- Igazából össze kellene hozni őket.
- Megoldható, nyugi - állt ki a kocsival a suli előtti utcából, majd elindultunk - Amúgy milyen feketében vagy, hallod - röhögte el magát, ahogy rámpillantott.
Nem volt szándékos, de úgy jött ki, hogy ma tényleg a fekete, bőszárú farmeremben voltam, és bár fehér felső volt rajtam, azon egy fekete kapucnis pulcsi volt, fekete kabát és fekete Converse, szóval így felöltözve tényleg úgy néztem ki, mint aki most temetett volna valakit.
- Nem direkt - nevettem el magam, ahogy végignéztem a szettemen.
- Ja jó - hagyta rám szórakozottan.

Amikor megérkeztünk Márkék sulijának a parkolójába, már a kocsiból kiszállva kiszúrtam Szaszáék társaságát.
Akkor éppen olyan hatan-heten voltak egy padnál, néhányan rágyújtottak, néhányan kajáltak, néhányan a kettő egyszerre, mindenesetre jól elvoltak, beszélgettek, poénkodtak, pont, mint egy végzős társaság fiúkból és lányokból, akik a szalagavatójuk főpróbája előtt vannak és tudják, hogy az elkövetkezendő órákban idegösszeroppanást fognak kapni a koreográfia hatszázadszor való elpróbálásától.
Szasza és Emma is ott voltak, utóbbi folyamatosan odafigyelve a megfelelő közelségükre, szóval amikor Márk és én odaértünk hozzájuk, akkor egy nevetés kíséretében épp Szasza karját simította meg.
- Tetszik a kabátod - dicsért meg Emma mosolyogva, ahogy a társasághoz csatlakoztunk.
- Köszi - mosolyogtam vissza rá, majd mivel ott volt ülőhely, leültem Szasza mellé, a másik oldalára.
Egyszerre bosszantott és tetszett a helyzet, de mivel azt akartam, hogy bosszantson, magamban fújtatva tettem meg mindezt.
Egy pillanatig még én is elhittem, hogy valóban bosszús vagyok.
- Helló - köszönt Szasza oldalra rámnézve, mire akaratlanul elmosolyodva visszanéztem rá, igyekezve elnyomni magamban az érzést, amit a hangja keltett bennem.
- Szia - köszöntem halkan.
- Ti honnan ismeritek egymást amúgy? - érdeklődött az Emmán és rajtam kívül jelen lévő egyetlen lány a társaságból.
- Húgom barátnője - mondta Szasza elszakítva tőlem a tekintetét.
- Voltam náluk - egészítettem ki, hogy egyértelmű legyen.
- Jaaa - biccentett a lány.
Minden tekintetből megkönnyebbülés volt, amikor elindultunk a suliba a próbára.

Most kivételesen nem abban a tesiteremben voltunk, ahol eddig, hanem a sulinak a beltéri sportpályáján, ami konkrétan olyan volt, mint egy sportcsarnokban, nézőtérrel a szélén, a padló pedig ideiglenesen fekete balettszőnyeg-szerűvel volt leborítva, hogy ne a kézilabda-pályán keringőzzünk holnap lehetőség szerint.
Néhány technikai beállítást már elkezdtek a holnapi eseményre, de egyelőre csak a zenére volt szükségünk.
A pálya két szélén számolásra mindkét osztály elpróbálta a koreográfiáját jónéhányszor, mégegyszer megnézve a térformákat és a problémásabb részeket lépésenként, majd ahogy készen álltunk, a b-s osztállyal (ők Márkék) leülhettem egy kicsit a nézőtérre, amíg az a-sok (Szaszáék) elpróbálták a keringőjüket zenére.
Szaszáék osztálya pontosan ugyanannyira volt motiválatlan minderre, mint a mienk, vagy mint bármelyik végzős osztály lett volna a helyükben, mindenesetre egy idő után azért összeterelték őket a kezdő térformába.
Szaszára néztem, aki halványan mosolyogva magához húzta Emmát, először szándékosan a derekára téve a kezét, amit aztán simítva végighúzott a hátán, megállva vele a lapockájánál, ahol alapból kellett volna fognia, én pedig a tekintetemet elkapva állapítottam meg, hogy ezt konkrétan úgy éreztem a bőrömön, hogy csak távolról láttam.
- Milyen vicces lenne amúgy, ha valaki most pofára esne - jegyezte meg Márk szórakozottan kinyitva az ásványvizes palackját, mire ránézve felnevettem.
Ahogy felcsendült a zenéjük, elkezdték az ezerszer eltáncolt koreográfiát, én pedig a térdemre könyökölve, a kezemre támasztva az állam, figyeltem a főpróbát.
Miért találom őket ilyen szépnek együtt?
Emma tényleg szerelmes lehet Szaszába. Őszintén, nem érdemelné meg, hogy Szasza a legmélyebb vágyaimhoz hasonlóan ne vele legyen.
Nincs szívem azt kívánni, hogy ne legyenek együtt, legalábbis ha ezt kívánnám, rosszul érezném magam.
A keringőjük hasonló volt a mienkhez, nyilvánvalóan, egy hat számolásból álló lépéssorozatból sok különfélét nem lehet kihozni, de egyébként jól összehozták a próbát, alig rontott valaki valamit.
Emma egyszer kishíján rálépett Szasza lábára, végül nem, csak majdnem, viszont emiatt kizökkent kicsit a táncból, szóval kellett egy kis idő, mire vissza tudott állni, mindenesetre jól elszórakoztak rajta.
A táncpróbájuk közben jobbára Márkkal beszélgettem, vagyis Márk kommentálta nekem a dolgokat, én pedig nevettem és reagáltam rá, de nem mondom, hogy száz százalékig elterelte a figyelmem a tánctéren keringőző párosról.
Tényleg nem akarom, hogy érdekeljen.
Legalábbis az biztos, hogy nem kellene, hogy akarjam.
Anya azt mondta, hogy legyek őszinte magamhoz, de ha őszinte lennék, azt mondanám, hogy fogalmam sincs, mi igaz és mi nem, szóval a legjobban akkor járok, ha választok egy véleményt és ahhoz tartom magam.

Amikor vége lett a táncpróbának és az a-sok levonultak a tánctérről, elszakítottam a tekintetem Szaszáéktól és Márkra néztem, aki felállt és jókedvűen nyújtotta a kezét, hogy felhúzzon engem is.
- Köszi - fogadtam el, majd Márk felhúzott.
Ahogy már álltam, Márk elengedte a kezem, majd a nézősorok székein átlépdelve elindultunk le a tánctér felé.
- Varga Márk és párja, létezik lépcső is! - szólt ránk a tánctanár.
- Látja, ennyire igyekszünk a táncpróbára - válaszolt neki Márk vigyorogva, mire a tanárnő megforgatta a szemeit, én pedig jópár körülöttem lévővel együtt felnevettem.
A legalsó széksorról leugorva Márk ismét nyújtotta nekem a kezét, hogy segítsen leugrani.
- Most minimum egy csukát lett volna szép ugranom - gondoltam bele nevetve, tényleg csak viccből, ahogy leugrottam simán.
- Tudsz csukát ugrani? - nézett rám Márk meglepetten.
- A régi tánccsapatomban minden második koreóban ugrattak velem egyet, mert feldobja a produkciót, szóval igen - válaszoltam vállat vonva.
- Muti mááár.
- Farmerban vagyok és nem vagyok benyújtva.
- Akkor csak egy langyi-csukát. Naaa - győzködött beleélve magát, mire mosolyogva megforgattam a szemem, és mivel rajta kívül úgy se nézett senki, megadtam magam és visszamásztam oda, ahonnan leugrottam.
- Fél éve nem ugrottam ilyet, szóval ha elrontom vagy kibicsaklik a bokám, akkor ne röhögj ki - biztosítottam be magam, miközben gyorsan köröztem azért párat a bokámon, hogy minimálisan bemelegítsem.
- Ha vicces lesz, akkor nem bírom ki, de azért megpróbálom - mondta Márk szórakozottan.
- Klassz - nevettem el magam.
Oké, akkor ugorjuk meg életem legindokolatlanabb csukáját egy szalagavatói főpróba kellős közepén farmerban és Converse-ben egy nézőtér széléről.
Évekig csináltam, nem kellene megerőltetnie.
Vettem egy nagy levegőt, rákészítettem magam lelkileg, preparáltam egyet, felugrottam, feldobtam a két lábam oldalra, ahogy csak tudtam (hálistennek a spárgáim még megvannak, szóval ezzel nem volt probléma), majd lelandoltam, mint ha mi sem történt volna.
- Az igen - kerekedtek ki Márk szemei, és mondanom sem kell, tartotta a kezét egy pacsira - Hova felment a lábad, ember? - röhögte el magát a hajlékonyságomra utalva.
- Mindenki másban jó - vontam vállat természetesen.
Ezután felmentünk a többiekhez a tánctérre, majd beálltunk a koreográfiában kijelölt helyünkre.
- Sokáig készülődsz még, Márk? - kérdezte a tanárnő az előttem álló, fehér pólós szőke srácot, aki egy fekete hajgumival összefogta a haja felső rétegét, ami elég hosszú tincsekből állt ehhez.
- Ja, nem kell bevárni, mehet közben - válaszolta Márk lazán.
- Reginának biztosan tetszik így is a hajad, fejezd be a fodrászkodást.
A nevem hallatára én is a tanárnő felé néztem, majd vissza Márkra, akivel szórakozottan összenéztünk, az előttem álló zöldeskék szemű srác pedig a zene felcsendülésével egyszerre az akkor épp nem ránk figyelő tánctanárnő felé fordította a fejét és poénból egy határozottan provokatív légpuszit dobott neki, mire jópáran elnevettük magunkat halkan a környéken.
- Add a hajgumidat - húztam le a csuklójáról tánc közben mosolyogva, majd megpróbáltam neki összefogni közben a haját, rajtam ne múljon.
Márk röhögve hagyta, és igazából esélytelen volt az egész, de jól elszórakoztatott minket ez így a koreográfia kellős közepén.
- Márk és Regina, szeretnétek párcserét így a főpróba napján? - szólt ránk a tánctanárnő.
- Én táncolnék önnel, ha lehet - vigyorgott rá Márk, én pedig a szememet lehunyva nevettem el magam halkan - Hú, geci, ez a nő, de utálom - jegyezte meg nekem elröhögve magát.
- Volt rosszabb tánctanárom - láttam be mosolyogva, miközben Márk a koreó alapján megforgatott.
- Oké, akkor vágom, miért hagytad ott a táncot.
- Legalább megtanított csukázni.
- Márkéknak utoljára szóltam! - szólt ránk a tanárnő utoljára.
- Valamit valamiért végülis - röhögte el magát Márk rámnézve.
Tekintve, hogy egyébként a koreográfiában nem rontottunk, végül nem cseréltek el minket.
Mondjuk, hogy őszinte legyek, egy próba alatt megtanultam az egész koreót, szóval nem lett volna nagy kihívás, ha átraknak.

A táncpróbák végeztével a bevonulást is begyakoroltuk, átbeszéltünk jópár infót a holnapról, minden kérdésemre választ kaptam, majd a főpróba ezek után nagyjából véget ért, szóval összeszedtem a cuccaimat, hogy elinduljak.
Márk feldobta, hogy elvisz valameddig, és bár nagyon kedvem lett volna sétálni, nem tudtam nemet mondani, úgyhogy beültem a kocsijába hátra, mert az anyósülést már befoglalta Emma.
Ahogy beültem, nemsokára Szasza és egy másik srác is beszálltak a kocsiba hátulra.
- Mégis jössz? - nézett hátra Emma Szaszára.
- Ja, meggondoltam magam - válaszolta Szasza egyszerűen, miközben előszedett egy rágót és bedobta a szájába.
- Oksi - mosolygott rá Emma, majd előrenézett.
Szasza mellettem ült, ráadásul középen, szóval szinte szorosan mellettem, én pedig az ablak felé fordítottam a fejem azon szurkolva, nehogy bárkinek feltűnjön, milyen szinten emelkedett meg a pulzusom.
Magamat is beleértve.
- Jók voltatok próbán - szólalt meg Szasza, amikor már elindultunk, pont olyan hangerővel, hogy az szinte csak hozzám jutott el a kocsi hátuljában, főleg, hogy Emma és Márk bekapcsolták közben a rádiót, a Szasza mellett ülő srác meg a telefonján nézett éppen valamit, szóval biztosra vehettem, hogy hozzám szólt, így ránéztem.
- Köszi. A tánctanár valószínűleg nem így gondolta - nevettem el magam halkan, mire egy halvány mosoly jelent meg az arcán.
- Láttam a csukádat amúgy.
- Márk vett rá.
- Ja, gondoltam.
Ebben a pillanatban az említett kanyarodott egy jó nagyot hirtelen, mire kicsit ellökődtem az ablaktól, és konkrétan a mellettem ülő srácnak dőltem, aminek megelőzéseképpen ösztönösen kiraktam a kezem, ami így a mellkasán landolt.
Szaszával összetalálkozott a tekintetünk, majd az első adandó másodpercben már el is távolodtam tőle.
- Jézusom, bocsi - szabadkoztam.
- Nem gáz - válaszolta egyszerűen, majd előrepillantott Márkra.
- Te hogy vezetsz, ember? - szólt előre a Szasza mellett ülő srác Márknak röhögve.
- Hagyjál már, full random kikanyarodott elém a csávó - mutatott előre Márk.
- Ja, ezért szoktam én vezetni - jegyezte meg nekem Szasza szórakozottan mosolyogva, mire halkan elnevettem magam és ránéztem.
- De inkább a motor.
- Nyilván - értett egyet a halvány gödröcskéivel az arcán, majd beletúrt a hajába, én pedig igyekeztem elvonatkoztatni attól, hogy ez mennyire jól nézett ki.
A francba is.
Ahogy elszakítottam a tekintetem az arcától és a nyakától, a combjainkra tévedt a tekintetem, amik csak most tűntek fel, hogy teljesen összeértek.
Jobb érzés volt, mint azt el tudtam volna képzelni.
Szorosan ültünk egymás mellett, nagyjából a vállával voltam szemmagasságban, így tökéletesen érezhettem az illatát. Eszméletlen kellemes illata van.
Az ablakon át kinézve igyekeztem úgy csinálni, mint ha nem lenne itt mellettem, vagy ha itt is lenne, egyáltalán nem éreznék semmi ilyesmit.
Észre se vettem, de ez alatt az egyik lábammal rugózni kezdtem, tényleg nem tűnt fel, csak akkor, amikor megéreztem a mellettem ülő srác érintését a térdem felett valamennyivel, mire egyből ránéztem, ő pedig szórakozottan mosolyogva nézett rám és már el is húzta a kezét.
Nem volt kifejezetten intim érintés, inkább olyan nyugtató-féle, de önmagában a tény, hogy a keze a lábamon volt, majdnem a combomon, még ha egy rövid pillanatra is, az egész testemet végigjárta.
- Ideges vagy? - kérdezte azzal az apró mosollyal az arcán a szemembe nézve.
- Csak ment egy zene a fejemben - dobtam be az első indokot, ami eszembe jutott, hogy kimagyarázzam.
- Jó gyors zene lehet.
- Dinamikus.
- Melyik zene amúgy?
Egy pillanatra megfogott, ez volt a célja, persze, hogy megfogott, de végül rögtönöztem és bemondtam az első zenét, ami eszembe jutott és van gyorsabb része.
- Don't Stop Me Now.
- És, sped up-ot hallgatsz belőle, vagy szimplán csak berakod kétszeres sebességbe? - kérdezte szórakozottan mosolyogva rajtam.
Mindketten tudtuk, hogy nem vette be a kamumat, de azért én tartottam magam hozzá.
- Remixet - válaszoltam gondolkodás nélkül.
- Aha - röhögte el magát - Érdekel, küldd majd át.
- Mindenképpen - mosolyogtam rá, majd újra kinéztem inkább az ablakon és mindkettőnknek egyértelmű volt, hogy pont ekkor vettem fel a teendőim közé, hogy este keressek majd egy gyors Don't Stop Me Now remixet.
Márk először Emmát vitte haza, aki elköszönt tőlünk (Szaszától megkérdezte, hogy felhívja-e ma este, és mint azt megtudtuk, igen), majd kiszállt.
- Ki szeretnél szállni? - néztem Szaszára, hátha el akar köszönni normálisan Emmától, mert akkor kiengedem.
- Kösz, nem, maradj csak - mondta Szasza, de valószínűleg csak nem akart ugráltatni, hogy megölelgesse a még nem is barátnő-barátnőjét.
Másodiknak a Szasza mellett ülő srácot vittük haza, majd Márk megkérdezte, hogy engem merre vigyen.
- Teljesen jó, ha kiraksz a sulimnál, köszi - mondtam.
- Mert, mit akarsz még ott ilyenkor? - nézett hátra Márk értetlenül.
- Semmit, csak onnan hazasétálok.
- Ne már, elvisz hazáig - nézett rám Szasza.
- Ja - mondta Márk.
- Szeretek sétálni, tényleg jó a sulimnál - erősítettem meg Márknak.
- Full este van - jelezte Szasza kibiccentve az ablakon, mert egyébként teljesen sötét volt már rég.
- Holnap lesz a szalagavató, ne most öljenek már meg - pillantott hátra rám Márk derűsen, mire mindketten nevetve ránéztünk.
- Nem fognak - biztosítottam őket nevetve.
- Mennyit akarsz sétálni? - kérdezte Szasza.
- Húsz perc, ha nem jön busz - vontam vállat.
- Aha. Hol laksz akkor? - tért rá a témára, eldöntve, hogy akkor hazavisznek.
- Tényleg sétálni szeretnék.
- Oké, akkor legyen a sulija - mondta Szasza Márknak, rámhagyva.
Amikor Márk megállt a sulim előtt, kiszálltam, és már épp köszöntem volna el tőlük, becsukva az ajtót magam mögött, amikor meglepetésemre Szasza is kiszállt utánam.
Pislogva néztem rá, Szasza meg lazán becsukta a kocsiajtót, mint ha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ő most kiszállt velem együtt, de nem csak neki, Márknak is, mert egy köszönés után nemsokára már el is hajtott.
Ahogy ketten maradtunk a suli előtti utcában, Szasza zsebre tett kézzel nézett rám, velem szemben állva.
- Nem kellett volna, ez tök nagy kerülő neked - néztem rá zavartan megigazítva a hajam.
- Kínos, ha a szalagavató előtti este nyírnak ki, mert sétálni volt kedved - viszonozta a pillantásom egy apró mosollyal az arcán, és bár ezt így viccből mondta, egyértelművé vált, hogy tényleg azért szállt ki, mert nem akarta, hogy sötétben majdnem fél órát egyedül sétáljak hazáig, de oké, elfogadta, sétálni akarok, akkor viszont sétálok vele.
Teljesen lesokkolva álltam előtte.
Általában igyekszem úgy hozzáállni mindenhez az életben, hogy az összes lehetőségre felkészülten érzem magam, de erre a lehető legkevésbé sem számítottam.
- És te hogy mész haza? - kérdeztem vissza összezavarodva.
- Úgy, hogy nem vagyok mazochista, mint te, és ha jár busz, nem ragaszkodok feltétlenül a sétáláshoz. Szóval, merre laksz? - nézett körbe, mint ha a világ legtermészetesebb kérdését tenné fel.
Olyan lazán vette az egész élethelyzetet, hogy komolyan hálát adtam, hogy a decemberi, hűvösen friss levegőn vagyunk, mert máskülönben már elájultam volna.
- Arra - mutattam bizonytalanul a suli mellett elhúzódó utca irányába.
Nem az útvonal ingatott meg, egyszerűen csak tippem se volt, hogyan kezeljem a szituációt.
- Oké - indult el velem együtt kérdés nélkül, miközben az egyik szemetes mellett elhaladva kiköpte a rágóját.
Továbbra is a sokk hatása alatt, hevesen verő szívvel indultam el én is mellette, majd pár másodperc múlva megszólaltam.
- Köszönöm - mondtam őszintén, ránézve.
Eközben az úttesten mentünk át, Szasza viszont szívmelengetően egyszerűen válaszolt.
- Nyilván jövök veled.
Ezt úgy mondta, hogy tökéletesen értettem belőle a lényeget.
Tizenhat éves, tizedikes lány vagy, a vállamig érsz, és este, sötétben, zenét hallgatva fél órát akarsz sétálni Budapesten, ahová nemrég költöztél, mert ragaszkodtál a sétáláshoz, úgyhogy akkor inkább nem hagylak egyedül sétálni, hogy ne legyen semmi gáz.
- Soha nem kísértek még haza? - nézett rám egy apró mosollyal az arcán, egy kicsit mégis értetlenül.
- Túlzás, hogy hozzászoktam - láttam be zavartan - De jól esik, szóval tényleg köszi. Csak kicsit most bűntudatom van, hogy ennyire ragaszkodtam a sétáláshoz.
- Nem te mondtad, hogy jöjjek veled. Amúgy meg mi van, ha én is szeretek sétálni? - kérdezte szórakozottan mosolyogva.
- Benne lehet a pakliban - néztem rá elnevetve magam.

Ennyit a "nem akarom, hogy érdekeljen"-tervről.