Sportgimnázium.
Valószínűleg tele lehet olyan diákokkal, akiknek a mindene a sport.
Valamikor még én is fontolgattam, hogy ilyen helyre jöjjek, mára viszont otthagytam az egészet, és bár csak egy keringőpróba miatt voltam itt, mégis megtorpantam az épület előtt.
Azt se tudom, hogy hova kellene mennem, ha bemennék.

Elővettem a telefonom, hogy felhívjam Márkot, majd előkerestem a számát és megcsörgettem.
Csengett egy darabig a telefon, végül felvette, de meglepetésemre nem Márk hangját hallottam meg, pedig arra számítottam.
Mégnagyobb meglepetésemre görcsbe ugrott a gyomrom, ahogy felismertem Szasza hangját.
A legnagyobb meglepetés pedig az volt, hogy mindez jó érzés volt, amíg nem realizáltam.
- Szia - köszöntem vissza neki engem is váratlanul érő, erőtlen hangon - Itt vagyok a suli előtt, merre menjek?
- Kimegyek hozzád, várj - mondta egyszerűen, majd a hangok alapján már ment is ki valami helyiségből - Suli előtt vagy? - kérdezte meg, csak hogy ha pontosítanom kell ezen, akkor tegyem meg.
- Igen, a lépcsőnél.
- Oké, egy perc.
Ahogy letettük, elraktam a telefonom, majd az egyik ablaküveg tükröződésében nézve magam, ösztönösen megigazítottam a hajam.
Szasza hamarosan kiért hozzám, ahogy pedig nyílt a bejárat ajtaja, egyből odapillantottam.
Fekete pulcsi volt rajta, belebújós fajta, kapucnival, valami apró, fehér szöveggel rajta, én pedig egyből megállapítottam, hogy jól áll neki, illetve mindehhez észrevettem a csuklóján két karkötőt.
- Helló - köszönt lazán, ahogy kiért hozzám.
- Szia - mosolyodtam el akaratlanul, majd felálltam, mert eddig egész jól elücsörögtem törökülésben.
- Ne ülj ott, felfázol - mondta természetesen, ahogy a kőfelületre pillantott.
- Fel vagyok öltözve, ne aggódj - néztem rá mosolyogva.
Szasza rágózva rámhagyta, majd ahogy a bejárathoz léptünk, ösztönösen kinyitotta nekem az ajtót, majd bejött utánam.
Az épületbe érve követtem, hogy merre megy. Bent már melegebb volt, úgyhogy feltűrte a pulcsija ujját, így az alkarjára szökött a tekintetem.
Nem tudom, hogy nem vettem eddig észre, de a jobb alkarján is van egy kisebb tetoválás, ami tökéletesen passzolt a teljes személyiségéhez, és jól is nézett ki.
Ha létezik tökéletes alkar, az valószínűleg az övé.
- Jó nagy suli - néztem körbe, ahogy az egyik lépcsőn mentünk végig.
- Ja, vagyunk páran.
- Kilencedik óta jársz ide?
- Aha, nyolcadikban felvételiztem.
- Egyébként mennyire bonyolult a koreó? - tértem rá a keringő-témára.
- Nem ugyanaz a tietek, mint a mienk, de asszem téged nem fog megerőltetni - pillantott rám egy apró mosollyal az arcán.
- Első alkalommal egy hónapok óta gyakorolt koreográfia azért először lehet, hogy mégis.
- Behozod, nyugi.
A következő lépcsőfordulóban azt hittem, hogy tovább lépcsőzünk, úgyhogy először elindultam arra, függetlenül attól, hogy Szasza irányt váltott.
Csak egy pillanattal később esett le, hogy másik irány, ez a pillanat pedig pont elég volt ahhoz, hogy a fekete pulcsis srác ösztönösen felém nyúljon, hogy a karjával irányba tereljen, így alig érezhetően a hátamhoz ért, én pedig őszintén?
Belerezzentem.

Ahogy átértünk a suli másik felébe, az egyik tesiterembe mentünk, ahol már két osztálynyi végzős gyülekezett, és amikor beléptem az ajtón Szaszával, nem túlzok, konkrétan minden szempár ránk szegeződött.
Szaszával hamarosan elváltak az útjaink, mert az összes létező haverja odacsapódott hozzá, és itt realizáltam, hogy igen, jól éreztem, Szasza valóban az egyik legnépszerűbb srác lehet a környéken.
A szemem sarkából láttam, ahogy Emma is odalép hozzá köszönni, mire Szasza szintén köszönésképpen megsimította a derekát, miközben mindketten az egyik haverjukra figyeltek, majd röhögtek egyet valami hülye poénon.
A következő másodpercben Márk odajött hozzám, úgyhogy ezzel el is terelte róluk a figyelmem.
- Hali - köszönt feltartva a kezét, majd üdvözlésképpen lepacsiztunk.
Van egy olyan érzésem, hogy Márk minden létező emberrel képes lenne lepacsizni.

- Te vagy az új lány? - lépett oda hozzám a tánctanár, aki hamarosan megtalált.
- Igen, Sziráki Regina - mutatkoztam be, majd kezet fogtunk, és a tanár is bemutatkozott.
Talán Edina, de nem vennék rá mérget.
- Akkor te leszel Márkkal - pillantott a tánctanárnő a kicsit odébb hülyülő végzősök irányába, ahol Márk is volt, mire bólintottam - Menni fog ennyi idő alatt a koreográfia? Keringőztél már korábban?
- Hamar tanulok koreográfiákat. És keringőztem már - tettem hozzá.
- Rendben, akkor az első kört nézd meg, a következőbe már szálljatok be ti is. Mindenkinek ugyanazok a lépései, semmi extra.
Időközben Szaszáék osztálya átment a szomszédos tesiterembe próbálni, én pedig leültem Márkkal az egyik padra, hogy megnézzük a koreót.
- Eskü életmentő vagy, hallod - közölte Márk, miközben a többiek elkezdték számolásra a táncot.
- Neked mennyire megy a koreográfia? - kérdeztem vissza.
- Kábé. Majd mondom, hogy mi van.
- Arra lehet, szükségem lesz.
A koreográfia hamar lement, figyeltem, memorizáltam, majd a következő körben beszálltunk mi is.
Megfogtam Márk vállát, ő a hátamat a lapockámnál, illetve kitartva egymás kezét, majd őt és a többieket figyelve bekapcsolódtam a táncba.
- Hallod, rohadt jó vagy - dicsért meg Márk a sötétszőke haja felső rétegeit összefogva, ahogy végetért az első kör.
- Előröl! - szólt közbe a tánctanár, mire visszarázódtunk az alaptartásba - És egy-két-há, négy-öt-hat...
Na, hát ha valami nagyon megy, az a számolás ütemre, emiatt akaratlanul számoltam magamban tánc közben, úgyhogy a legtöbb lépésem ki is jött.
Olyan húsz perc után nagyjából már meg is volt az egész koreográfia.
- Amúgy hogyhogy csak most ismertelek meg? - kérdezte Márk tánc közben.
- Mármint? - kérdeztem vissza, miközben Márk lazán megforgatott.
- Csak most lettetek jóban Lilivel? - pontosította.
- Igen, még elsején, amikor Bécsbe mentünk. Idén jöttem csak ebbe a suliba - tettem hozzá magyarázatképpen.
- Ja, akkor vágom. Amúgy hogyhogy?
- Átköltöztünk Szentendréről ide.
- Aha - biccentett, tudatosítva - Tényleg, most, hogy mondod, Szasza mondta, hogy új vagy.
Ez a mondat nagyobb hatással volt rám, mint amire számítottam.
- De amúgy akkor hamar beépültél - tette hozzá Márk.
- Még nem annyira - vallottam be őszintén.
- Hozzánk azért eléggé. Főleg, hogy nincs két hete akkor, hogy Lilivel jóban vagytok.
- Váratlan fordulat volt, de örülök neki - mosolyogtam rá.
- Ja, mi is.
Időközben eljött a koreográfia kicsit bonyolultabb része (legalábbis az alaplépésnél bonyolultabb), úgyhogy arra azért odafigyeltünk.
Ahogy túlvoltunk rajta, újra megtörtem a csendet.
- Anyukámmal imádjuk anyukád cukrászdáját - szólaltam meg kedvesen.
- Menő volt, hogy ott voltál. Amúgy átadom. Ma úgy is megünnepeljük családilag, úgyhogy majd bedobom pluszban.
- Ma van a szülinapja?
- Aha - biccentett természetesen.
Egy csomó fiúval találkoztam már, akik nem tudták, mikor van az anyukájuk szülinapja, Márknak viszont teljesen magától értetődő volt, amit pozitívumnak könyveltem el.
- Akkor add át azt is, hogy boldog szülinapot neki - mosolyodtam el.
- Okés - biccentett elröhögve magát - Mi van? - nézett a többiekre szórakozottan, akik teljesen mást kezdtek el csinálni, mint mi.
- A változtatás a koreográfiában - esett le, majd gyorsan visszazökkentünk.
Jópárszor elpróbáltuk a táncot, így kicsit elhúzódott a próba, úgyhogy a végén a másik végzős osztály is visszajött a terembe.
- Akkor utoljára! - mondta a tánctanár, mire több-kevesebb motivációval visszarendeződtünk párokba.
- Ezt megtoljuk - húzott magához Márk derűsen, mire felnevettem.
Ahogy ment a tánc, bár igyekeztem koncentrálni, nem tudtam nem tudomást venni arról, hogy érzek egy tekintetet magamon, így az egyik forgásnál akaratlanul hagytam, hogy odavonzza az enyémet.
Szasza az egyik padon ült Emma mellett, miközben a lány őt simogatva suttogott neki valamit, ahogy viszont összetalálkozott a tekintetem azzal a kék szempárral, egy pillanatra észre sem vettem, mennyivel megnőtt a pulzusom.
Később ösztönösen keresni kezdtem a tekintetét, ami sokkal hamarabb összejött, mint amire számítottam, úgyhogy ebben a pillanatban, főleg, hogy ekkor realizáltam a helyzetet, inkább Márkra néztem.
Márk pont ebben a pillanatban nézett szintén rám, a terem másik végébe Szasza irányába, aztán egy halvány mosollyal az arcán újból rám.
- Na jó, vágom - jegyezte meg magában vigyorogva.
- Micsodát? - kérdeztem vissza természetesen, visszazökkenve az általam jobban támogatott énembe.
- Semmi, semmi - kapta el a tekintetét mosolyogva.
- Okés - hagytam rá, beleegyezve ebbe az állapotba.
Ezután ügyeltem arra, hogy ne nézzek Szaszára, ami sikerült is, sőt, a tánc befejezte után is.
- Jó voltál - tartotta a kezét Márk, mire elnevetve magam, belecsaptam - És kösz mégegyszer, legjobb vagy.
- Mikor lesz legközelebb próba? - kérdeztem, miközben egymás mellett elindultunk ki a teremből.
- Minden nap van a szalagavatóig, de holnap például napközben, szóval nemtom, anyukád ki tud kérni?
Anyukám nem olyan, hogy csak úgy kikér erről-arról a suliból, de már ekkor tudtam, hogy ha a szalagavatóról van szó, ezer örömmel megteszi, sőt, ha azt mondom, hogy nem kell, akkor nemes egyszerűséggel nem enged ki a házból.
- Valószínűleg. De azért délutáni is lesz még?
- Ja, persze. Csütörtökön asszem az lesz, de majd megírom. Az a főpróba amúgy.
- Jézusom - túrtam a hajamba - Oké.
- Felveszlek a csoportba, ott van egy videó a koreóról, hátha kell - vette elő a telefonját, megnyitva rajta a Messengert.
- Az jó lenne, köszi.
- Sziráki? - kérdezett rá a vezetéknevemre, ahogy keresni kezdett.
- Igen.
- Ez vagy te? - mutatott a képernyőn a sok Sziráki Regina közül az első találatra.
- Aha - pillantottam rá - Köszi.
- Én kösz - karolta át a vállam, majd jókedvűen, egy barátias, játékos mozdulattal összeborzolta kicsit a hajam tetejét, mire elnevettem magam.
Márk és Lilien közös tulajdonságai, hogy szőkék (bár Lili természetesen az az igazi szőke, Márk inkább sötétszőke) és öt perc ismeretség után már is úgy érzi velük magát az ember, mint ha ezer éve jóban lennénk.

Ahogy kifele mentünk az épületből, hozzánk csapódott jópár végzős (Márk haverjai), mindenesetre amikor már kint voltunk a suliból, Márk Szaszáékhoz csatlakozott, szóval ezáltal én is.
Szaszát, Emmát, Ambrust és Petit ismertem a társaságból, ami ezúttal két-három taggal bővebb volt, mindenesetre együtt elindultunk onnan.
Útközben néhányan lecsatlakoztak tőlünk, így egy idő után öten voltunk, egy Bende nevű srác, Emma, Márk, Szasza és én.
- Haza mész? - kérdezte Emma Szaszától, amikor ők ketten épp hármunk mögött sétáltak.
- Nem, edzésem lesz. Te?
- Én haza. Menjek veled?
- Most Bende is arra megy, mint te, menj vele nyugodtan.
- Biztos?
- Ja, már sötét lesz, ne menj egyedül.
Így az egyik elágazásnál Emma és Bende leváltak tőlünk.
- Írsz majd? - kérdezte Emma Szaszától, mielőtt elköszönt volna.
- Este lehet - válaszolta neki Szasza.
Nem búcsúzkodtak nagyon, úgyhogy hamarosan hárman maradtunk, Szasza, Márk és én.
- Full beléd van esve a csaj, hallod - közölte Márk Szaszának egy pillanatra a távolodó Emmáék után nézve, amikor már hárman voltunk.
Márk volt kettőnk között, ahogy sétáltunk, és nem mondta hangosan, azt is a mellette lévő srác felé nézve, úgyhogy épphogy hallottam csak.
- Ja - értett egyet Szasza szintén visszapillantva, mint ha mi sem lenne természetesebb.
- De ti eddig csak barátok voltatok, nem?
- De - közölte egyszerűen.
A beszélgetés befejezését azt hiszem, szavak nélkül folytatták le, úgyhogy abból már kimaradtam, de nem is zavart.
- Na jó, amúgy én erre megyek - lassított le időközben Márk az egyik elágazásnál.
- Hova mész? - nézett utána Szasza megállva.
- Összeszedem Krisit, aztán megünnepeljük Anyát - vont vállat Márk (Krisi Márk tízéves öccse).
- Boldog szülinapot neki mégegyszer - jegyeztem meg.
- Átadom - mosolygott rám Márk jókedvűen - Meg bejött a cukrászda - tette hozzá a másik üzenetemet.
- Igen - nevettem el magam.
- Holnap beugrok hozzátok szerintem - mondta Márk Szaszának, aki erre lazán biccentett egyet, hogy oké - Na császtok - intett nekünk, majd nemsokára elkanyarodott.

Ahogy Szaszával ketten maradtunk, nagy levegőt vettem és felkészítettem magam lelkileg arra, hogy kiegyensúlyozott beszélgetőpartnere lehessek a következő percekben.
- Mondtam, hogy menni fog a tánc - törte meg a csendet egy apró mosollyal az arcán, miután pár másodperce már ketten voltunk.
- Tényleg, te láttad - néztem rá, azt játszva, mint ha nem tudnám, hogy az utolsó kör alatt bent ült.
- Ja. Ha nem tudom, nem mondom meg, hogy ma csatlakoztál.
- Köszi - mosolyodtam el akaratlanul.
- Holnap jössz a próbára? Napközben lesz.
- Szerintem Anya igazol a suliból, szóval valószínűleg.
- De rugalmas - nézett rám Szasza elröhögve magát.
- Eléggé feldobódott, hogy keringőzni fogok, szóval szerintem bármire képes lenne az ügy érdekében - láttam be.
- Legalább táncolsz megint.
- Igen, valószínűleg ezért ilyen lelkes tőle. Plusz minderre rá Márk is szimpatikus neki, meg meg is sajnálta, hogy nincs párja, szóval...
- Anyukád találkozott Márkkal? - dolgozta fel az infót Szasza jókedvűen.
- Tegnap Márk anyukájának a cukrászdájában voltunk Anyával, és Márk is arra járt.
- Ja, a Gyöngyvirágban?
- Igen. Tök szép hely.
- Minden festményt anyám csinált onnan.
- Tudom, jól meg is néztem őket - mosolyogtam rá - Imádom anyukád stílusát. Te nem csináltál onnan semmit?
- Nem nagyon passzol hozzám a történet.
- Tényleg, te csak úgy öt perc alatt szoktál összedobni tök menő rajz vázlatokat - bólintottam derűsen, mire elnevette magát.
- Inkább.
Ezután egy úttesthez értünk, ahol jóval odébb volt a zebra a lámpával, szóval bevártuk, amíg nem jön autó, hogy szabálytalanul átmehessünk.
Szasza rágózva elnézett arra, amerről az autók jöttek, egészen pontosan jobbra, majd amikor úgy tűnt, hogy mehetünk, ösztönösen átlépett a jobb oldalamra, ahogy átmentünk az úttesten, és akármennyire természetes mozdulatsor volt, nekem feltűnt, persze, hogy feltűnt, és jobban megdobogtatta a szívem, mint amire számítottam.
- Merre fogsz menni? - kérdezte Szasza, ahogy átértünk a túloldalra.
- Elsétálok a metróig, metró, aztán busz.
- Merre mész a metróval?
- Kelenföld felé.
- Oké, addig megyek veled.
- Köszi, de ha kerülő, akkor nem kell - mondtam őszintén.
- Full mindegy, merre megyek - vont vállat.
- Hogyhogy nem kocsival vagy egyébként?
- Suliba nem azzal szoktam menni. Nem is nagyon lehet leparkolni. Motorral még azt mondom, de kocsival halál.
- Motorozol? - lepődtem meg a mellettem sétáló srácra nézve.
Szasza ekkor épp előre nézett, így láthattam oldalról a halványan megjelenő mosolygödröcskéit.
- Ja, azt jobban is bírom, mint a kocsit.
Elképzeltem motoros dzsekiben és bukósisakban.
Valóban tökéletesen illik hozzá.
- Azta - biccentettem elismerően - Apukám is motorozott régen. Elég régen - tettem hozzá akaratlanul - Amikor kicsi voltam, ültem mögötte egy-kétszer.
Bár Apa sosem vezetett a legbiztonságosabban, így egy necces út után többet nem akartam felülni mögé.
Mindenesetre abban biztos voltam, hogy Szasza motorral még a megszokottnál is vonzóbb lehet.
- Ja, én is Apa miatt kezdtem el.
- Megszerettette veled?
- Aha. De amúgy kábé mindent ő szerettetett meg velem, amit bírok csinálni.
- Amit eddig tapasztaltam rólatok, tényleg rá ütöttél - mondtam őszintén - Szinte mindenben.
És eszméletlen jó apa-fia viszonyban lehetnek - ezt már onnan láttam rajta, ahogy biccentett egyet, amikor mindezt mondtam neki.
- Na, és te kire ütöttél? - kérdezte rámnézve, miközben megálltunk egy zebránál, azt várva, hogy zöld legyen a gyalogos jelzőlámpa.
A kérdésére egy másodpercig megakadtam, és egy halk, zavart nevetés hagyta el a számat.
- Remélhetőleg anyukámra - mondtam végül.
Szasza erre a mondatomra egy kicsit elkomolyodott és fürkészve nézett rám.
Nem kérdezett tovább, látta rajtam, hogy érzékeny témát érintett, úgyhogy nem akart belemélyedni, de úgy éreztem, hogy mindegy, a lényeg leeshetett neki, sőt, már korábban is, úgyhogy legalább ne tűnjek úgy, mint aki görcsösen titkolózik.
Nála hozzá mertem fűzni a témához, mert valahogy tudtam, hogy érett annyira, hogy nem fog tovább faggatni a témáról úgy, ami már kényelmetlen lenne számomra.
- Nem kifejezetten felhőtlen a viszonyom apukámmal - mondtam halkan.
Szasza rajtam tartotta a tekintetét pár másodpercig, majd mint aki ebből már mindent értett, csak egyet kérdezett:
- Együtt éltek?
Megráztam a fejem.
- Már nem.
Egy pillanatra összetalálkozott a tekintetünk, de ebben a másodpercben a szívembe hatolt az érzés, mint ha minden látna a szememben, mint ha nyitott könyv lennék előtte, amitől megijedtem, így ösztönösen elfordítottam a fejem, ő pedig ezzel egyszerre elengedte a témát, hogy ne feszegesse többet.
Régen nem éreztem magam ennyire közel a tűzhöz.
- Amúgy Márk bír téged - váltott témát, csak hogy témát váltson, mire nem kicsit megkönnyebbültem - Szóval szombat hb nálunk, de gondolom, a húgom már elhívott. Hozhatsz valakiket, ha akarsz.
Ha akarnék, se tudnék olyat, aki alapból már nem lesz ott.
Maximum Alíz, de ő meg inkább otthon ülős-típus, mindenesetre úgy gondoltam, hogy majd megkérdezem, hátha.
- Te is ott leszel akkor - értelmeztem.
- A mi házunkban lesz, nyilván nem lépek le. Plusz a húgom a haverjaim felét meghívta.
- Mozgalmas hétvége lesz.
- Ja, péntek szalagavató, péntek este after, szombat este hb...
- Vasárnap hb-after... - folytattam a sorozatot logikusan, mire mindketten elnevettük magunkat.
- Az mondjuk úgy már komoly lenne, Lilinek hétfőn országosa lesz.
- Tudom, ott leszek - mosolyogtam.
- Na, hát akkor velünk együtt lesz pörgés a hétvégéd. Kajak eljössz a versenyére? - kérdezte meglepetten, így utólag.
- Persze.
Szasza egy apró mosollyal az arcán nézett rám, majd eközben már elértünk a metró lejáróhoz, úgyhogy a mozgólépcső felé vettük az irányt.
Én léptem először a mozgólépcsőre, majd ő beállt mellém.
- Bocsi - húztam el a kezem, ami véletlenül összeért eközben az övével.
Igyekeztem nem tudomást venni arról, hogy szinte libabőrös lettem, ahogy realizáltam, hogy a keze hozzáért az enyémhez.
A mozgólépcsőn a hely szűkössége miatt viszonylag közel álltunk egymáshoz, így szembesültem vele, hogy nagyjából a válláig érek, szóval ahogy beszélgettünk, kicsit felfelé kellett néznem.
A közelségében jobban éreztem az illatát, ahogy pedig felnéztem rá, és a vállai így még szélesebbnek érződtek, mint egyébként, ez az egész élmény a gyomromban váltotta ki a legintenzívebb, hullámzó hatást.
- Mi van a nyakadra tetoválva? - érdeklődtem, odaterelve tekintetem.
- Nagyon nincs jelentése, csak bejött - vont vállat, kicsit elhúzva a dzsekije szélét, hogy rálássak.
- Apukádnak is hasonló van. Jól néz ki egyébként.
- Kösz. Amúgy ez volt az első tetkóm, pont azért, mert neki is ilyen van. Jól néz ki, szóval úgy voltam vele, hogy akkor már legyen nekem is ilyen. Érted.
- A karodon is láttam.
- Ja, meg itt is van egy - mutatott lazán a mellkasa egyik részére - Hátamra is akarok majd.
- Oda én is - mondtam őszintén, mire meglepetten nézett rám.
- Komolyan? - röhögte el magát.
- Csak egy kisebbet, ami anyukámhoz fog kötődni. Mármint, úgy a hátamra, hogy itt, a lapockámnál, jobb oldalt.
- Az mondjuk kevésbé fáj. Van rosszabb.
- Évek óta kitaláltam, szóval bármennyire fáj, bevállalnám.
Szasza biccentett egyet, elnézett a mozgólépcső végébe, majd vissza rám.
- Van még terv? - érdeklődött, ha már témában voltunk.
- Más most már nem. Régebben a csuklómra akartam, de az már nem aktuális - válaszoltam egyszerűen.
Szasza szórakozottan elmosolyodott.
- Közös tetkó, mi?
- Igen - láttam be.
- Ha megint ugyanaz az exed, elsírom magam.
Erre akaratlanul elnevetve magam, ránéztem, ő pedig mosolyogva megforgatta a szemeit és egy pillanatig oldalra nézett, így a nyaka tetovált oldala volt felém.
- Azért ne sírj - kértem meg nevetve.
- Kezdem megközelíteni, hidd el - nézett rám elröhögve magát - Nem akarok találkozni azzal a csávóval, hallod, mekkora fasz lehet, te jó ég - közölte derűsen.
- Aláírom - láttam be, elkapva a tekintetem - De legalább tudom, milyen embertípusokat kell kerülnöm a jövőben - tettem hozzá félig viccből, csak hogy ne öljem meg a hangulatot.
- Tippelek, focista fuckboy, akiről csak az egója miatt nem vágod le először, hogy egy nulla emberként, aztán átbasz, te érzed magad szarul helyette, utána meg neki áll feljebb.
- Ezt hogy sikerült ilyen pontosan? - néztem rá őszintén elnevetve magam.
- Szinte minden olyan csaj, mint te, belefut egy ilyenbe.
A kategorizálásomra reakcióul egy kicsi, értetlen mosoly jelent meg az arcomon, mire egyszerűen kifejtette.
- Normális vagy, többet láttál bele valakibe, akiben nem volt mit látni, viszont fontos lett neked, mert közel kerültetek, amíg jól mentek a dolgok, továbbra is túlértékelted a csávót és a kapcsolatotokat, aztán később, ahogy kiderült, hogy egy gyökér, mivel továbbra is te vagy az, aki érettebb és normális érzéseket tud kialakítani, vagy kötődni bárhogy, ezért te kezdted el szarul érezni magad miatta, hibáztatni magad, meg hiányolni, full feleslegesen - közölte gondolkodás nélkül, mint ha a világ legtermészetesebb tényeit vázolná fel nekem - Általában tényleg az érett, meg egyébként okos, jó lelkű lányok szokták ezt benézni, épp azért, mert normális érzéseik vannak, emberien akarják kezelni a dolgokat, törődnek, ezért fel se tűnik nekik egy csomó ideig, hogy mennyivel szarabb gyerek mellett vannak, mint amilyen mellett kéne, hogy legyenek.
Lenyűgözve néztem rá, komolyan.
Tudtam és éreztem is rajta, hogy nem hülye, de most tényleg fejbe, vagy inkább szívbecsapott a tény, ahogy beszélt, hogy Szasza nem csak a korában, hanem mindenhogy érett, tényleg az, szellemileg, mentálisan, érzelmileg, mindenhogy.
Intelligens. Őszintén az, és ez tényleg lenyűgözött.
- Most gyakorlatilag végigmondtad az utóbbi két évemet - láttam be.
- Jézus, mennyit jártál vele?
- Egy évet.
Szasza egy halvány mosollyal az arcán nézett rám.
- Egyidős veled, mi?
- Két hónappal fiatalabb.
Az előttem álló srác erre a gödröcskéivel az arcán biccentett egyet, mint aki már előre számított a válaszra, majd megszólalt, mint ha a világ legegyértelműbb tényközlésére készülne, eredményképpen.
- Na, hát te ennél kibaszottul jobbat érdemelsz, Regi.
Szaporán verő szívvel néztem rá, mire összetalálkozott a tekintetünk.
Szasza ezzel lezártnak vette a témát, eloszlatva az összes lehetséges, felmerülő kérdésemet, mert úgy sincs semmi, amivel megváltoztathatnám a véleményét, amit ő tényként közölt, én pedig teljes extázisban az összes mondatától, elkaptam a tekintetem, hogy rendberakjam őket a fejemben.
És még jó emberismerő is.
A legérdekesebb az egészben, hogy bár azt leszűrhettem, hogy átlát az embereken, realista, józan gondolkodású, értelmes és minden, amilyen tulajdonságoktól általában tartani szoktam, mert így mindig nehezebb dolgom van, most valahogy épp emiatt biztonságban éreztem magam.
És ekkor éreztem meg először azt, hogy milyen a biztonságérzet miatt félteni a saját biztonságomat. Enyhe ellentmondás.

A legnagyobb ellentmondás pedig, hogy miközben otthon ettől a beszélgetéstől végig vigyorogtam magamban, valahol azt akartam, hogy bár ne érezném magam így.

Ki érti ezt már, de komolyan?