Amikor megérkeztünk, Lilien nemsokkal később elment lezuhanyozni, hogy "tisztának érezhesse magát", úgyhogy addig a nappalijukban maradtam, írtam Anyának, hogy itt vagyok, majd mivel Lili anyukájának volt kint pár festménye a falon, úgy gondoltam, hogy megnézem őket.
Egyszerűen csak gyönyörűek.
- Lili merre? - hallottam meg egy hangot magam mögül, mire megpördültem.
Szasza volt, még abban a ruhában, ami kint is volt rajta, viszont a pulcsiját már levette, szóval valójában most először láttam pólóban.
Egyszerű fekete póló volt rajta, amihez képest a kék szemei csak úgy ragyogtak, a haja pedig enyhén kócosan hullott a homlokára - a pólónak köszönhetően méginkább láthatóvá vált számomra, hogy mennyire kisportolt alkattal rendelkezik, a karjai, a válla, vagy úgy általában, az izmai, a nyakán lévő tetkót is jobban láttam, ráadásul megfigyeltem, hogy van valami nyaklánc a nyakában, talán bőrnyaklánc, mindenesetre igyekeztem mindettől elterelni a figyelmem és a szemébe nézni.
Azokba a szemekbe mondjuk nem volt nehéz, csak a szemkontaktus megtartása volt kihívás.
- Elment fürdeni - válaszoltam.
- Akkor van szabad két órád - mosolyodott el szórakozottan, miközben ellökte magát az ajtófélfától, aminek eddig a fél vállával lazán támaszkodott neki.
Kimondom, ennek a srácnak zavarbaejtően gyönyörű mosolya van.
Halkan elnevettem magam, majd újra a falon lévő festményre pillantottam.
Azt hittem, továbbmegy, és szerintem az is volt az eredeti terve, de észrevette, hogy mit nézek, szóval nem ment el azonnal, én pedig újra megszólaltam.
- Nagyon szépek anyukád képei - mondtam őszintén.
Nem láttam, de szerintem erre magában elmosolyodott, majd egy pár másodperc után végül odajött hozzám, mellém állva a képpel szemben.
A közelségére hasonlót kezdtem érezni, mint korábban a kocsijában, ami zavarba hozott.
Nagyjából a válla lehetett a szemmagasságomban, és közel állt annyira hozzám, hogy amikor rápillantottam, kicsit felfele kellett néznem.
- A hűtőtökön van egy rajz, kicsit más stílusú, mint amiket szokott csinálni, de az is nagyon tetszik - tettem hozzá csak úgy, mire rámnézett - Engem megfogott.
- Kösz, azt én csináltam - jegyezte meg a világ természetességével.
- Tényleg? - fordítottam felé a fejem meglepetten.
- Aha.
- Szóval elörökölted anyukádtól a tehetségét - értelmeztem mosolyogva.
Szasza halkan elröhögve magát, őszintén megvonta a vállát.
- Te akkor inkább csak nézed a rajzokat, gondolom - szólalt meg pár másodperccel később.
- Ennyire lejön ránézésre, hogy nem vagyok kiemelkedő tehetség? - nevettem el magam zavartan.
- Ja, nem, csak ha rajzos lennél, nem néznél ekkora áhítattal egy random vázlatot, amit öt perc alatt meg lehet csinálni.
- Honnan tudod? - mosolyogtam rá jókedvűen, mire rámnézett, én pedig ebben a pillanatban fordítottam vissza a fejem a képek irányába.
Odébbléptem, hogy lássam az amellett lévő festményt, és bár nem láthattam, éreztem, ahogy utánam néz.
Ahogy a képeket néztem, Szasza nekidőlt a hátával a mögötte lévő kandallónak, és magában mosolyogva figyelte, ahogy a számára ezerszer látott képekre csodálkozok rá.
- Asszem benned is van azért művész akkor - jegyezte meg mosolyogva.
- Miért? - kérdeztem vissza.
- Csak mert kábé két perce ugyanazt a képet nézed.
- Mert gyönyörű - vallottam be őszintén - Egyébként tényleg van bennem művész - néztem rá, belátva.
- Zenélsz?
- Zenéltem - biccentettem - De leginkább az írás az, ami megfog. Vagy úgy általában, az irodalom. Meg az életem nagy részében táncos voltam.
- Három dolgot hoztál fel, ebből kettőt abbahagytál.
- Nem azért, mert nem élveztem volna - pillantottam rá, mire elkapta a tekintetem.
Szasza egy halvány mosollyal az arcán picit összehúzta a szemöldökét, próbálva megfejteni, amit mondtam.
- Könyörgöm, mondd, hogy nem a volt csávód van a háttérben.
Erre zavartan elnevettem magam, majd továbbléptem a következő képhez.
- Ne már - mondta egy apró mosollyal az arcán.
- Honnan veszed, hogy volt egyáltalán barátom? - próbáltam kerülni a témát.
- Nem tűnsz későn érős típusnak.
- Sok lány van, akiknek tizedikben még nem volt barátja, ami nem feltétlenül azt mutatja, hogy éretlenek. Sokan csak nem szeretnének.
- Volt barátod, Regi, csak rád nézek és üvölt - közölte mosolyogva, olyan önbizalommal, hogy még ha nem lett volna igaza is elhiszem, hogy az van.
Teljesen természetesen használta a nevemet, amit most először hallottam az ő szájából.
Valahogy sejtettem, hogy jó emberismerő.
- Igen? - nevettem el magam meglepetten - Nem tudtam, hogy tizenkettedikben pszichoanalízist is tanultok.
- Érettnek tűnsz - mondta egyszerűen, és bár nem néztem rá, mindketten tudtuk, hogy nagyon is figyelek arra, amiket mond - Asszem megtapasztaltál már egy-két dolgot. Plusz miért ne lett volna barátod - pillantott végig rajtam, csak hogy tudjam, mire gondol.
Hatással volt rám, ahogy ezeket mondta. Valahogy lenyűgözött, hogy ezeket így megállapította rólam anélkül, hogy elbizonytalanodna benne.
Nem bókolásnak szánta mindezt, egyszerűen csak őszinte volt, tényeket közölt az ő tizennyolc éves szemszögéből, objektíven, amiket most már én is tudtam, és megerősítőbben hatott számomra, mint amire bármelyikőnk számított volna.
- Köszönöm - mondtam halkan, mert azért jól esett.
- Tehetséges voltál bennük amúgy? - kérdezte, visszatérve az otthagyott szenvedélyeimre.
Őszinte beszélgetés volt, valamiért biztonságérzetet nyújtott, hogy ő ennyire egyenes és ez a világ legtermészetesebb dolgának tűnik nála, úgyhogy én is őszintén válaszoltam.
- Igen.
Nem éreztette velem azt, hogy ezt most egoista lett volna kimondanom, teljesen simán fogadta, ugyanúgy tényként, mint a fentieket.
- És szeretted? - kérdezett újra.
- Igen - néztem rá őszintén.
Szasza elkapta a tekintetemet, így egymás szemébe néztünk, még ha néhány lépés távolságról is.
- Akkor nehogy otthagyd - közölte egyszerűen.
A nappali másik irányába szegezve a tekintetemet, egy halk, kellemetlen nevetés hagyta el a számat.
- Oké, vágom, komplikáltabb ennél - biccentett, szinte olvasva az arcomról.
- Azt hiszem - túrtam a hajamba zavartan.
Megkérdezhette volna, hogy "de akkor mi történt?", vagy bármi ilyesmit, amitől mindig tartani szoktam, és most is tartottam, mert éreztem, hogy megkérdezné, de végül nem tette.
Elég érett volt érzelmileg ahhoz, hogy felmérte a helyzetet és nem ment bele, mert tudta, hogy nem szívesen nyílnék meg erről most, és mert nem is rá tartozik.
Nem is tudja, hogy ezzel mennyire megnyugodtam, de nem csak abban a helyzetben, általánosságban tőle.
- Tényleg benne volt a volt barátom is egyébként - láttam be, amit úgy is tudott, csak hogy tudja, hogy jól tippelt.
- Mikor volt ez amúgy? - kérdezte.
- Idén tavasszal. Fél éve.
Ahogy összetalálkozott a tekintetünk, azt hiszem, többet összerakott ezzel, mint amennyit szerettem volna, kiindulva például abból, hogy idén jöttem át ebbe a suliba, mert most éreztem a komolyságot a nézésében.
Ekkor érzékeltem rajta először úgy igazán azt, hogy idősebb nálam, az érettségét hozzáállásban, viszont nem volt taszító ezt érezni, sőt.
Másodszor is megnyugtató volt.
Biztos voltam benne, hogy ez után rá tudott volna kérdezni dolgokra, amikkel a fején találja a szöget és ha őszintén válaszolok rá, kezdtem volna nyitott könyv lenni előtte, nyitott és sebezhető, amitől tartottam, ő pedig mindezt érezhette rajtam, így nem is kérdezett többet.
- Nem akarok nagy szerelmi tanácsadót játszani, de akkor asszem leszarhatod már - lökte el magát a kandallótól egy halvány, megjelenő mosollyal az arcán, mire akaratlanul elnevettem magam.
- Talán - mosolyogtam rá.
Egy lépésnyire voltunk egymástól, talán másfélnyire, és ahogy összetalálkozott a tekintetünk, olyan érzés jelent meg magamban, valahol a gyomrom környékén, amit ha akartam volna, se tudtam volna figyelmen kívül hagyni.
- Leütötted legalább? - törte meg a csendet egy apró mosollyal az arcán, mire halkan elnevettem magam.
- Remélem, elhiszed, ha azt mondom, hogy Lilien ugyanezt kérdezte - néztem a szemeibe nevetve, mire méginkább elmosolyodott - Egyébként nem. Elfelejtettem leütni.
Szasza szórakozottan felvonta a szemöldökeit.
- Akkor, valaki más legalább kinyírta helyetted?
Erre akaratlanul a szívembe hatolt az a furcsa érzés, mire ösztönösen elkaptam a tekintetem, ő pedig újra elkomolyodva nézett utánam.
Nem kérdezett tovább, és nem is tudja, mennyire megkönnyebbültem ettől harmadszorra is.
- Majd én, ha legközelebb látom - néztem vissza rá.
- Helyes - nyugtázta szórakozottan mosolyogva, mire elnevettem magam.
Ahogy újra egymás szemébe néztünk, már épp megállapítottam volna, hogy ennyit még nem is beszélgettünk eddig, amikor visszaért hozzánk Lili melegítőben, mire egyszerre odanéztünk.
- Hali - nézett kettőnkre Lili - Hozok muffint, kértek? - kérdezte kedvesen.
- Én nem, kösz - lépett el tőlem Szasza.
- Én szívesen - mosolyogtam Lilire.
Lili bement a konyhába, mi pedig újra egymásra néztünk.
- Szerintem megnézem mégegyszer azt az ötperces vázlatodat - léptem én is hátra mosolyogva, mire elnevette magát, én pedig Lili után mentem, egyszerre azzal, hogy ő meg felindult az emeletre.

Ahogy Lilien után értem a konyhába, a barátnőm épp akkor szedte elő a muffinokat.
- Holnap délelőtt tudsz majd még maradni egyébként? - kérdezte rámnézve - Márk beugrik hozzánk, és akkor megismerhetnéd.
- Márk az unokatesód, ugye? - tippeltem meg.
- Igazából mint ha a második bátyám lenne - gondolt bele Lili - Most, hogy Anyáék nincsenek itthon, egyébként át akartam hívni, csak ő ma még nem tudott jönni.
- Most vannak a szüleid azon a bulin, nem? - emlékeztem vissza.
- Igenigen. Alapból bulit akartam csinálni itthon, csak most végül koriztunk. Majd jövő héten - legyintett Lili - Tényleg, ha összejön, akkor gyere te is - hívott meg.
- Oké, köszi.
- Ráveszem Szaszát, hogy maradjon és hozzon ő is embereket - ötletelt - Tényleg, mi a véleményed az osztálytársairól? Akik ma voltak velünk.
- Jófejek - mondtam őszintén.
- Szerintem is. Szeretem bennük, hogy egyébként sokkal befogadóbbak, mint azt először gondolnád - nézett rám, majd előszedett egy tányért - Emma is olyan cuki, tökre szeretem őt is.
- Kedves volt - láttam be.
- Még nem döntöttem el, hogy shippelem-e a bátyámmal - gondolt bele, majd lerakta a tányérokat az asztalokra, kirakta rá a muffinokat és lehuppant törökülésbe az egyik székre, mire én is, hogy nekilássunk a nassolásnak ott helyben - Szerinted? - kérte ki a véleményem.
- Nem ismerem őket eléggé ahhoz, hogy meg tudjam állapítani, de ránézésre megvolt köztük... aminek meg kell, hogy legyen. Alapból barátok, szóval innen azért nehezebb kitörni.
- Én néha picit úgy érzem, hogy Emmus ezt egy kicsit jobban akarja - vallotta be halkan. Nem tudom, miért, de akkor valahogy örültem, hogy ezt hallom tőle. - Nyilván, Szasza is, csak szerintem nem ő kezdett többet érezni barátságnál előbb. Vagyis, érted. Ha lenne egy ilyen statisztika, hogy hány százalékban barátként és hány százalékban többként néznek a másikra, persze a bátyámnak is több lenne a második, csak kiegyensúlyozottabb lenne a kettő aránya, mint Emmánál. Úristen, és ezzel most el is mondtam, hogy közgázon gondolkodtam a jövőben - nevette el magát Lili, ahogy realizálta, mire én is.
- Végülis - adtam meg magam.
- Kíváncsi vagyok, hogy Márk szimpi lesz-e neked - tért vissza a témára mosolyogva - Róla azt kell tudni, hogy olyan négy-öt hónappal fiatalabb Szaszánál, de ettől függetlenül ő meg a bátyám, mint ha ikertesók lennének, de tényleg. Nem feltétlen külsőre, mondjuk nyilván hasonlít ránk, mert Márk apukája Apa ikre, szóval érted, de Szasza és Márk konkrétan születésük óta, tényleg mint a tesók, meg legjobb haverok is. Eléggé össze vagyunk nőve Márkékkal - mesélte.
- Ő is sportol? - tippeltem meg, kiindulva a családból.
- Röpis, de régen együtt járt Szaszával focira. Amúgy tud szörfözni, és nyáron szokott is. Nagyon sokat szoktak vitorlásozni nyaranta a családdal, meg mi is szoktunk velük menni, úgyhogy Márk nagyon ilyen vizes-nyaras-sportos srác - írta körül - Ja, és dobol.
- Ti már lassan csinálhatnátok egy zenekart - láttam be elnevetve magam.
- Szasza, Márk és én zenéltünk már együtt, nehogy azt hidd - nézett rám Lili nevetve - Van pár közös kedvenc számunk, poénból feldolgoztuk már őket. Szasza gitározik, Márk dobol, én énekelek, sima - mosolygott.
- Ez de menő.
- Majd bemutatjuk neked - vigyorodott el.
Szóval Lilivel épp ilyesmi beszélgetéseket folytattunk, amikor Szasza bejött a konyhába, hogy kivegyen egy poharat a szekrényből és töltsön magának egy pohár vizet.
Lili és én egyszerre néztünk utána.
Szasza ekkor már melegítőben volt, sötétszürkében a fekete pólójával, a haja pedig egy kicsit vizes volt, tehát lezuhanyzott ő is, amíg mi itt, a konyhában traccspartit rendeztünk.
- Hot vagy - vigyorgott rá Lili, mire Szasza egy apró mosollyal az arcán nézett rá, majd elröhögve magát, vissza a csaphoz, hogy töltsön magának vizet.
Ünnepélyesen bejelentem, hogy ezek szerint akkor ez mindhármunknak nyilvánvaló volt.
Ahogy Szasza lerakta poharát, és már indult volna kifele a konyhából, megigazítottam a hajam, ő pedig rámpillantott.
- Jól megnézted mégegyszer? - kérdezte szórakozottan mosolyogva, a hűtőn lévő rajzvázlatra utalva, mire elnevettem magam.
- Továbbra is tetszik - mosolyogtam derűsen.
Szasza erre elröhögte magát, majd lazán leszedte a rajzot a hűtőről, és miközben a nappali felé ment elhaladva mellettünk, odaadta nekem.
- Oké, most már esküszöm, a tied - közölte derűsen, ha már ennyit dicsértem a szerinte "öt perc alatt összedobható vázlatot".
- Komolyan? - néztem utána meglepetten elnevetve magam, mire a gödröcskéivel az arcán nézett vissza rám.
- Nem tudom, mi fog meg benne, de valami nagyon, szóval vigyed - röhögte el magát lazán.
- Köszi - vigyorodtam el.
Szasza halványan mosolyogva tekintette ezt a témát lezártnak, majd mielőtt kiment volna, egy lépést hátrálva hozzátette:
- De akkor szard le az exed és menj vissza művészkedni - mondta egy apró mosollyal az arcán, mire halkan elnevettem magam, ő pedig kiment a konyhából.
Ahogy Szasza elment, Lilienre néztem, aki meglepetten kikerekedett szemekkel, mégis vigyorogva nézett vissza rám, elszakítva a tekintetét a bátyjától.
- Okééé - hagyta ránk vigyorogva, mire zavartan elnevettem magam.
- Amíg fürödtél, megnéztem a nappaliban a képeket, és akkor mondtam neki, hogy függetlenül attól, hogy nem tudok jól rajzolni, érdekelnek a művészetek, csak a táncot meg a zenesulit otthagytam, ő meg levágta, hogy a volt barátom miatt - magyaráztam.
- Jaaa - mosolygott rám, majd kivett egy muffint a tálcáról.
Egy kicsit zavarban voltam, ami egyszerre volt jó és nem jó érzés.
De ami a legfurább, hogy inkább jó volt.
Viszont tényleg örültem a rajznak, mert tetszett, és valahogy az, hogy egy gyors vázlat volt, mindenféle segédvonalakkal és nem is feltétlen volt egyértelmű, hogy mit kell belelátni, akárhányszor ránéztem, eszembe juttatott valami újat, kicsit mint ha a saját érzéseim lettek volna benne, és tök kedves volt, hogy odaadta.
Már akkor tudtam, hogy ha hazaérek, kirakom valahova.

Épp Lili szobájában voltunk, a barátnőm ágyán mindenféle kajákkal (többek közt goffrival), miután már én is zuhanyoztam, és közösen néztük a TikTok videókat, amikor találtunk egy táncos trendet, amit ketten kell csinálni, Lili pedig rádumált, hogy tanuljuk meg.
- Oké - adtam meg magam, majd leraktam a kezemből a tányéromat és felálltam.
Már mindketten melegítőben voltunk, de csak privát videóra készültünk, úgyhogy nem nagyon zavart minket, mindenesetre megnéztünk hatezerszer ugyanazt a videót, megtanultuk a táncot, hogy akkor pontosan hogy is volt, majd nekiláttunk, hogy csináljunk egy sajátot.
A táncolás részével nem volt probléma, csak a felvételek közben egyikőnk biztosan belerúgott valamibe a közelben, esetleg egymásba, eldőlt a telefon, nem tetszettek a fények, meg ilyesmik, úgyhogy Lili feldobta, hogy akkor próbáljuk meg a nappaliban.
Tehát, leszaladtunk a nappaliba, ahol Lilien kirakta valahova a telefonját, itt pedig már simán elfértünk, úgyhogy berakta tíz másodperc időzítőre a videót, ezalatt én a nappali közepén vártam, rutinból átismételve magamban a mozdulatokat, Lili mellém szaladt, majd megvártuk, amíg a pittyegés megszűnik és elindul a zene.
- Vááá, szétjött a hajam - nevetett fel Lili videó közben, majd kiszedte a félig kijött hajgumiját a hajából, és hátradobta - Ez akkor így marad - túrt bele, majd vigyorogva mutatott egy like-jelet a még menő videóba, mire én is, Lili pedig nevetve odaszaladt a telefonjához, hogy leállítsa - Ez szerintem megmarad fail-nek - jegyezte meg jókedvűen, majd időzítővel elindított egy újat.
Ahogy elindult a videó, már gondolkodás nélkül csináltuk a táncot, idelép-odalép, egymásra néz, csípőre tett kéz, satöbbi, közben persze egy csomót nevettünk, de ettől csak jobb volt, és már épp a kanapén néztük a vázlatvideóinkat, amikor Szasza lejött az emeletről, most már plusz egy kapucnis pulcsival is magán.
Lili és én ekkor az egyik kanapén feküdtünk ketten, a közös videókon nevetve, Szasza meg nem tervezte megszakítani a szórakozásunkat, úgyhogy csak bement a konyhába, a hangok alapján berakott valami kaját a mikróba, és amíg az melegedett, valószínűleg a telefonját nyomkodva várta, hogy elkészüljön.
Nem vitte fel a kajáját, úgy is telefonozott, szóval a konyhában maradt, miközben ránézésre (pont ráláttam, ha felnéztem) irogatott valakivel.
- Szasza! - kiáltott át hozzá Lilien.
- Igen?
- Márk mikor jön holnap?
- Passz, írj rá - válaszolta egyszerűen, miközben érezhető volt, hogy kétfelé koncentrál, és közben épp ír valamit másnak.
- Megmutathatom majd neki a videónkat? - kérdezte Lili tőlem, a közös kedvencünkre mutatva a telefonján, ami tényleg tök jó lett egyébként, mármint, hogy a bátyjának megmutathatja-e majd.
- Öhm... - pislogtam - Persze, felőlem - adtam meg magam végül.
Érdekes jelenség, hogy ezen most többet haboztam, mint egy éve ilyenkor, amikor az edzőm el akart indítani egy táncversenyen.

Maradjunk annyiban, hogy az egész érdekes.