- Álmos! – ordította Korvin a hallba lépve. – Hol a francba vagy?!

- Máris jövök, uram! – Álmos habos, vizes kezét kötényébe törölve szaladt az előszoba felé, hogy üdvözölhesse gazdáját, és levehesse róla a kabátot. 

- Miért nem vársz az előszobában? Tudod jól, hogy mindig itt kell várnod, ahányszor csak hazaérek! – Korvin, még mindig kikelve magából, dühösen megragadta Álmos karját, egy erős rándítással megfordította, és egy hatalmasan csattanósat húzott a fenekére. 

- Áúcs! – Kiáltott fel fájdalmában Álmos. Egy fenékverésre végképpen nem számított, sosem kapott még ki azon a testrészén csupasz tenyérrel. – Gazdám, kérem! Mosogattam, és a csapvíztől nem hallottam meg a garázsajtó csukódását, bocsánatot kérek! 

- Ne merészelj még egyszer ilyesmit csinálni! – Korvin még mindig dühösen fújtatott, de most már hagyta, hogy a megszeppent szolga levegye róla kabátját és sálját, és elővegye papucsát. – Megcsináltad, amit kértem? 

- Igen, uram. A pogácsát tíz perce raktam be a sütőbe, a forralt bor perceken belül készen van. 

A késő délután folyamán Álmos kapott egy szöveges üzenetet Korvintól, amiben utasította őt, hogy mire hazaér, legyen az asztalon friss pogácsa, illetve csináljon forralt bort is. Rögtön visszaírt, hogy mikorra várhatja, de nem kapott választ, így jobb ötlet híján azonnal nekiállt a kapott utasítást teljesíteni. 

- Uram! – kiáltott fel meglepetten, ahogy elrakta Korvin cipőjét, és felegyenesedett -, uram, mi történt a szájával? – Álmos próbált annak arca után nyúlni, hogy megérinthesse a sebes és vérző ajkakat, de az türelmetlenül felhorkantott, és a konyha felé vette az irányt. 

Korvin feltépte a hűtő ajtaját, kibányászott belőle egy zselés jégtasakot, majd kedvenc székére huppant és a hideg tasakot a szájára tette. Lábait az asztalra rakta, úgy dőlt hátra kényelmesen a székében. Olykor lapos pillantásokat vetett Álmos felé, ellenőrizve, hogy az mit csinál. Elvigyorodott a frissen sült pogácsa illatára, ahogy az kikerült a sütőből. A forralt bor aromáját is élvezettel szippantotta be. 

- A kurva életbe! – üvöltött fel váratlanul, a jégtasakot a konyha másik végébe hajlítva. – Legszívesebben kitekerném ennek az idióta Horváthnak a nyakát! – A zselés tasakot némi csörömpölés kísérte, az asztalról Korvin egy hatalmas ordítás kíséretében lesöpörte az összes edényt, amik földet érve ripityára törtek. 

Álmos kővé dermedve állt a konyhapult mögött. Hamuszürke arccal nézte a tomboló férfit, aki immár mérgesen kiabálva puszta ököllel csapkodta az asztalt. Legszívesebben kimenekült volna a konyhából, magára hagyva a hisztiző Korvint, azonban tudta, hogy ezzel csak még jobban felingerelné őt. Nem tehetett mást, meg kellett várnia, míg lenyugszik. Fohászkodott magában, hogy ne csattanjon rajta az ostor, de ismerte őt annyira, hogy sosem veri el őt puszta indulatból, csak akkor kap ki, ha rossz fát tesz a tűzre. 

- Álmos! Készen van már az a rohadt bor? – Korvin kissé lenyugodott, azonban közel sem annyira, hogy a parancsoló hang hallatán Álmos gyomra ne ránduljon görcsbe. 

- Igen, készen van, uram – hajolt meg gyorsan -, hozhatom uramnak? 

A bólintást látva Álmos a lábasból egy kancsóba merítette a bort, egy tálba pedig pogácsákat pakolt. Kőrözöttet is csinált, amit a többi mellé rakott egy tálcára és tette le gazdája elé. Bögrét is vett elő, de nem annak kedvencét, mert félt, hogy az is darabokra törik. Fogott egy partvist, és csendben felsöpörte a padlót, ügyelve arra, hogy minél messzebb legyen az ingerült férfitől, aki egy hajtásra kiitta bögréje tartalmát, és intett szolgájának, hogy töltse újra. 

- Ez a pogácsa rohadt jó! – Korvin a második bögre forralt bor után nekiállt a tál tartalmát kiüríteni, nagyban mártogatta a kőrözöttbe a pogácsákat és tömte őket a szájába. - Hogy tudod te ezt mindig ilyen finomra csinálni? 

- Találtam egy jó receptet, uram. – Álmos elrakta a partvist és a lapátot, és csendben a helyére állt hátratett kézzel, ahonnan figyelemmel tudta kísérni a falatozó férfit, és leste minden parancsát. 

- Ne állj már ott, mint egy fatuskó! – mordult fel váratlanul Korvin, immár a negyedik bögrénél járva. – Gyere, ülj ide! 

- Uram? 

- Mit nem értesz? Azt mondtam, hogy ideülsz! 

Álmos vonakodva bár, de leült az egyik székre. Kényelmetlenül fészkelődött, a kocsikázást leszámítva még sosem ült le gazdája jelenlétében, nemhogy közvetlen közelébe. Korvin hozatott vele még egy bögrét, és ráparancsolt, hogy igyon ő is. A pogácsás tálat is eléje tolta, abból is vennie kellett. 

- Egyél! – förmedt rá, látva, hogy szolgája félénken tartja kezében az egy szem pogácsát. – Alig hízol, elegem van belőle, hogy úgy kell egyesével rád imádkozni a kilókat, basszameg! 

Belemártotta hát a pogácsát a kőrözöttbe, és beleharapott. Tényleg finomra sikerült, ismerte el magában. Sosem jutott frissen sült, még forró pogácsához, csak akkor ehetett, ha ura hagyott belőle neki, és rendszerint már rég kihűltek, mire megörökölte a maradékot. Boldogan vett egy újat a tálból.

- Horváth, te anyaszomorító seggarc... - Korvin a bögréjébe nézett és elhúzta a száját, látva, hogy a borból már nincs sok hátra. Egy hajtásra kiitta és újra tölttette. Álmosra nézett, aki ijedten összerezzent. – Tudod, hogy mit művelt ma ez a senkiházi? 

- Nem, uram. 

- Az ördög ügyvédjének hívott! Hát nem felháborító? 

- Minden bizonnyal, uram. 

- És ez még hagyján! A bírósági épület folyosóján, egy tucat ember füle hallatára nevezett így! 

- Uram – Álmos óvatosan két kézre fogta bögréjét, és kortyolt egyet a borból. Most ivott életében először alkoholt, Korvin eddig nem engedte őt inni. Fintorgott egyet, ahogy leküzdötte a kortyot. – Uram, megkérdezhetem, hogy hogyan sikerült ma a tárgyalás?

- Szarul. – Korvin újabb adagot kért magának, a pogácsából is markolt egyet. – Horváth mindenbe belekötött, mindenben talált valami kifogásolni valót, amit mondtam. Hogy rohadjon meg! A bíró meg vele szimpatizál, engem meg rühell! Álmos – förmedt rá, aki ijedten ugrott egyet a székben – azt mondtam, hogy egyél pogácsát! Ne csak csipegesd!

- Bocsánat, uram. – Álmos belemarkolt a tálba, és kihalászott magának egy maroknyi pogácsát. A kőrözöttbe mártogatva ette őket, Korvin nagy megelégedésére. A bor nem fogyott ilyen gyorsan. 

- Amúgy meg – Korvin egy egész pogácsát tömött a szájába, alig lehetett érteni, amit mond -, az ügyfelem nyakát is legszívesebben kitekerném! Hazudik, mint a vízfolyás! Most mondd meg nekem, hogyan védjem őt, ha hazugságokkal próbál meg beetetni? 

- Nem tudom, uram. 

- Hát ezaz! – csapott az asztalra Korvin -, idióta barmok! A parányi agyukkal képtelenek felfogni, hogy mindent el kell mondaniuk nekem ahhoz, hogy védeni tudjam őket! Azt hiszik, az ügyészség nem lohol utánuk egy Sherlock Holmes méretű nagyítóval? 

- Igenis, uram. – Álmos kényelmetlenül fészkelődött, nem volt hozzászokva ilyen panaszáradathoz, gazdája szinte sosem beszélt neki a munkájáról. Csak azt tudta, hogy mikor van tárgyalása, mert olyankor mindig finom vacsorával várta haza a rendszerint kimerült férfit. Ma is főzött neki az egyik kedvencéből, várta a pillanatot, hogy felszolgálhassa.

- Te, olyan jó meleg ez a bor. Kint meg dermesztő hideg van! Úgy várom már a nyarat – Korvin húzott egy embereset a bögréből, kényelmesen hátradőlt a székben, kézfejével megtörölte a száját. A sebhez érve felszisszent. – Idióták! Képzeld el, ezek fogják magukat, és a tárgyalás után a Volvónál vártak engem, és behúztak nekem egyet! Szívesen visszaütöttem volna, de akkor meg én kapok fegyelmit, ahhoz meg nem fűlik a fogam. 

- Kik tették ezt, uram? 

- A felperes családja. Tudod, az új ügyfél volt barátnőjének a családja, akinek az intim testrészét szépen tönkrevágta. De még ilyet! – hördült fel -, mi a franc ütött a hülye fejébe, hogy ilyet volt képes vele művelni?

- Akkor miért védi őt, uram?

- Mondtam már neked, hogy a pénz miatt! – ordított fel Korvin. Kezével az asztalra csapott. – Most mondom utoljára, hogy a nyüves pénz miatt, meg ne kérdezd még egyszer! 

- Igenis, uram. Bocsánat, uram. 

Korvin kiitta a maradék bort a bögréből. Álmos újra töltötte, a kancsó immár üresen állt az asztal közepén. Felállt, megragadta a kancsót, a lábasból merített belőle és visszarakta az asztalra. Hirtelen, minden előzmény nélkül egy kéz ragadta meg a karjánál fogva, megtántorodott, és a férfi ölébe huppant. A karok erősen tartották őt, nem engedték, hogy felálljon. 

- Olyan jó, hogy mindig itthon vagy, és vársz engem – Korvin Álmos nyakába fúrta a fejét, továbbra is atombiztosan tartva őt az ölében -, a kaja finom, a ház tiszta, te meg jó háziasszony módjára, udvariasan fogadsz engem az előszobában. Tudod te, hogy senkire sem cserélnélek el? 

- Uram, kérem! Kérem, engedjen el! 

- Maradj már veszteg! – Korvin elkezdte csókolgatni Álmos nyakát, néha bele-beleharapott. Még szorosabbra zárta az ölelést, Álmos alig bírt megmozdulni. Lélegzetét visszafojtotta, feszült idegekkel várta, hogy mit csinál vele gazdája. – Hé, azt mondtam, maradj veszteg! Olyan görcsbe vagy állva, hogy egy kőtömb is megirigyelne! Lazulj el, ez parancs! 

- Igenis, uram. – Nem akart, de kénytelen volt ráparancsolnia testére. Izmait ellazította, mélyeket lélegzett, hagyta, hogy háta finoman gazdája mellkasának simuljon. Annak több se kellett, még jobban átölelte őt hátulról, egyre több csókot hintve a nyakára. Lassan feljebb vándorolt, már az állkapcsa alját kezdte el puszilgatni. 

- Tiszta vagy? 

- Uram? – Álmos eleinte nem értette, hogy mire utal gazdája, de pár pillanat múlva leesett neki a tantusz. – Uram, elnézést kérek, de nem mostam meg magam ott. 

- Nem baj – dünnyögte Korvin a másik nyakába. – Majd máskor, most amúgy is túl fáradt vagyok hozzá. Pedig egy menet azért jó lett volna. 

- Szeretné, hogy leszopjam, uram? 

- Oké, az mehet, de menjünk át a nappaliba! – Korvin nehézkesen felállt, próbált egyesen menni, de nem igazán járt sikerrel. Megragadta Álmost a nyakörvénél fogva, hogy az ne slisszolhasson el, és dülöngélve magával cipelte őt a nappaliba. Ott a szőnyegre penderítette, ő maga pedig leroskadt a kanapéra. 

Álmos közelebb mászott Korvinhoz, és tette a dolgát. Lassan, gyengéden elkezdte masszírozni a férfi térdét, jobb kezében az egyik, bal kezében pedig a másik térdet fogva. Látta rajta, hogy az türelmetlen, ezért gyorsított a tempón, nem csinálta olyan ráérősen, mint szokta: végig táncoltatta ujjait a férfi combján, sliccéhez érve pedig kiszabadította a már keményedő hímtagot, és kezelésbe vette. 

- Ezaz, csináld így! – Korvin ültében előre hajolt, ujjait az őt kényeztető Álmos hajába túrta, belemarkolt, úgy diktálta a tempót. – Még lejjeb! Úgy, igen! – nyögött fel, amint makkja a fiú torkát súrolta. – Hogy tudod te ilyen jól csinálni? Még Petinél is jobb vagy, pedig ő...! Ezaz, így, még, még! 

Korvin teste ívbe feszült, ahogy egy hangos kiáltás kíséretében Álmos szájába élvezett. Pár percig csak ült ott, mélyeket lélegezve igyekezett kifújni magát, továbbra is a fiú haját markolászva, aki időközben letörölte kézfejével a száját. Kérdően nézett gazdájára, várta a következő utasítást. A férfi parancs helyett egy hirtelen mozdulattal a nyakörvébe markolt, és egy erőteljes rántással felhúzta őt a kanapéra. Hanyatt döntötte a meglepett fiút, térdével satuként közrefogta a csípőjét, tenyerét pedig a nyaka mentén tette a kanapéra, egész felsőtestével felette tornyosulva. Álmos köpni-nyelni nem tudott a meglepettségtől, csípőjét alig bírta az erős szorítás miatt mozgatni, esélye sem volt, hogy kicsusszanjon gazdája alól. Tágra nyílt szemekkel nézett a másik arcára, igyekezett megfejteni a Korvin arcán átsuhanó érzelmeket. 

- Van fogalmad róla, hogy milyen szemtelenül vonzó vagy? 

- Uram, kérem! Kérem, engedjen el! – Álmos megijedt. Egyértelmű volt, hogy gazdája nincsen magánál, józan állapotban ilyesmit sosem csinálna vele. Félt attól, hogy ha csak egy rossz mozdulatot is tesz, másnap előveszi érte és jól megbünteti. – Gazdám, kérem! Könyörgöm!

- Olyan aranyos vagy, ahogy így ellenkezel – Korvin folytatta, amit a konyhában megkezdett. Lehajolt, és érzéki csókokat lehelt a fiú nyakára. Lejjebb vándorolt, a nyakkendőjét egy kézzel kioldotta, az ing gombjait pedig puszta erővel szakította le és nyitotta ki, szabaddá téve a mellkas felső részét. Álmos nem akarta, hogy mellénye is áldozatul essen – abból csak két pár volt neki, míg ingekből egy fél tucat legalább - így azt saját kezűleg gombolta ki. – Mmmm, a bőröd valami csodálatos. 

- Gazdám... kérem... 

Korvin azonban csak nem hagyta abba. Végig csókolgatta a mellkasát, folytatta lent a hasánál, majd visszavándorolt. Néha-néha bele is harapott a puha bőrbe. Álmos idegesen összerezzent, ahogy mellbimbójába is gazdája fogai közé került. Normál esetben örült volna a kényeztetésnek, de a mostani helyzet közel sem volt okénak nevezhető, agyában egymást kergették a lehetséges menekülési útvonalak. Ahogy a férfi feljebb vándorolt a nyaka felé, és kezdte el ott is harapdálni, úgy kristályosodott ki előtte egy lehetséges forgatókönyv. 

- Gazdám, ez csikiz! – kiáltott fel, ahogy Korvin az ádámcsutkája környékét kezdte el ingerelni. Arrébb vándorolt, de picivel később megfeledkezett Álmos panaszkodásáról, és megint az ádámcsutkát kezdte el csókolgatni. 

A pillanat megfelelő volt. Álmos pozícióba helyezte térdét, és amikor gazdája újból beleharapott a bőrébe, csikiző reakciót mímelve megrándult, vele együtt a térde is, Korvin golyóit eltalálva. A férfi fájdalmasan felkiáltott, lába közé kapott, Álmos pedig a pillanatot kihasználva kislisszolt gazdája szorítása alól, és a nappali kijáratát célozta meg. 

De Korvin nem hiába volt élsportoló. Szolgája után nyúlt, elkapta őt a félig szétszakított ing aljánál fogva, és egy erőteljes rántással visszahúzta magához. Erőszakosan a kanapéra döntötte, ismét maga alá tuszkolta. Ezúttal, hogy elvágja a menekülés útját, térdét a csipője alá gyűrte be, kezét pedig a csuklóinál összefogva a feje fölé emelte. Tapodatnyit sem bírt mozdulni. 

- Gazdám, kérem! Kérem, engedjen el! 

- Tökön rúgsz, és kéred, hogy engedjelek el? Úgy imádom, amikor rosszalkodsz, a piros kis feneked mindig tűzbe hoz. – Korvin a csípőjét a másikéra helyezte, még jobban a kanapéhoz szögezve így őt. Álmos felnyögött, gazdájának még mindig kemény szerszáma fájdalmasan nyomta az övét. 

A csókok tovább folytatódtak. Lassan elhagyták a nyakat, és az állkapocsnál folytatódtak. Vészesen közeledtek a szája felé, Álmos kővé dermedve várt a pillanatra. Te jó ég! Abból nagyon nagy baj lesz, ha gazdája másnap visszaemlékszik egy esetleges csókolózásra! Megszökni képtelenség lenne, a férfi olyan erősen szorította őt egész testével, hogy az már fájdalmat okozott neki. Mit csináljon? Hagyja magát? Vagy próbálkozzon tovább a meneküléssel? 

- Álmos, nyisd ki a szád – Korvin hangja türelmetlenül csengett. A parancsot megismételte, ahogy szája egy erősen összezárt ajkakba ütközött. – Álmos! 

Nem akart engedelmeskedni. Korvin támadást intézett az ajkai ellen, azokat csókolta, harapdálta, de nem fog neki kinyitni, döntötte el magában. Azért ő másnap kikap, abban biztos volt. 

- Álmos, azt mondtam, hogy nyisd ki a szádat! – Korvin szabad kezével rámarkolt szolgája állkapcsára, és olyan erősen szorította, hogy azok szétnyíltak. A röpke pillanatot kihasználva elengedte Álmos csuklóit, és szabaddá vált ujjaival annak szájába nyúlt, és szétfeszítette. A francia csók immáron zöld utat kapott. 

Korvin ismét lehajolt, és ajkait a másik szájára tapasztotta. Álmos próbált tiltakozóan nyöszörögni és mocorogni, de sikertelenül, a férfi vasmarkai és térdei fogságban tartották őt, egy határozottabb ellenkezéssel pedig csak még inkább felhergelné. Nem volt mit tennie, engedett, gazdája nyelve kihasználta az alkalmat és felfedezőútra indult. 

- Fúj! – mordult fel váratlanul Korvin felemelve a fejét. – Mit ettél? Borzalmas ízed van!

- Nem emlékszik, gazdám? Az előbb szoptam le és le is nyeltem. Gazdám parancsolta. 

A férfi ismét panaszosan felnyögött, majd Álmos nagy meglepetésére egész testével rároskadt. Egyik kezét lazán a kanapé mellett lógatta, másikkal pedig átkarolta, ismét fogságban, maga alatt tartva őt. Feje lebukott a fiú válla felett, lábait pedig lazán széttárta, a másiknak a lábait körül ölelve. Teljes súlyával Álmoson feküdt. 

Ez nem lehet igaz. Ez bealudt itt nekem. – Álmos addig mesterkedett, míg valamennyire ki tudta húzni magát az ájultan alvó férfi nehéz teste alól. A kanapé falának préselődött, Korvin még mindig ölelésében tartotta, de most legalább nem teljes súlyával nehezedett rá. 

Ez ellen nem volt kifogása. Boldogan fészkelte be magát a férfi takarásába, és simult annak izmos mellkasához. Hallgatta, ahogy lassan, egyenletesen szuszog, szívverése ritmusa megnyugtatta őt. Nagy nehezen kiszabadította egyik kezét, és minden bátorságát összeszedve átkarolta a férfit. 

Pillanatokon belül ő is elaludt. 

De nem tudott nyugodtan aludni. Korvin a megivott alkoholmennyiség ellenére, néhány óra múlva, amint az leülepedett benne, elkezdett mozgolódni, próbált a szűkös helyen olyan kifacsart testtartásokban aludni, mint ahogyan a francia ágyában szokott, minduntalan felverve ezzel a fiút. Egyszer egy arcba tenyerelés, máskor egy mellkasba bokszolás, harmadszorra pedig egy jól irányzott ágyékba rúgás ébresztette fel őt. 

- Áúcs – nyögött fel, ahogy teste görcsbe rándult a golyóit ért támadástól. Most ha nem is szándékosan, de visszakapta, amit ő adott neki. – Ki kéne innen szabadulni. 

Riadtan vette észre, hogy gazdája furcsán veszi a levegőt, úgy, mintha öklendeznie kellene. Felismerte. Gyorsan tennie kell valamit, mielőtt a hányást az arcába kapja, vagy a kanapéra, azt órákig sikálgathatná. Fel kell ébresztenie Korvint, kerüljön, amibe kerül. 

Ismét megemelte a térdét, és ezúttal egy sokkal erősebbet húzott a férfi ágyékába. Majd még egyet. A harmadik rúgásra Korvin már felpattant a kanapéról, kezével a golyóit markolászva, miközben felsőteste görcsben állt a feltörni készülő rókázástól. Álmos sem volt rest, gyorsan megragadta Korvint a karjánál fogva, és a legközelebbi WC felé kezdte el őt húzni. 

- Ügyesen csinálja, uram - paskolgatta a hátát, ahogyan az a csésze fölé hajolva elkezdte kiadni gyomra tartalmát -, csak így tovább!

- Álmos – nyögött fel Korvin az egyik kisebb szünetben -, ne menj el, maradj itt!

- Addig maradok itt, amíg uram óhajtja. 

Az ágyhoz úgy kellett támogatni a kimerült férfit, aki Álmos vállába kapaszkodott, minduntalan el akart dőlni. Nagy nehezen felküzdötték magukat a lépcsőn, a hálószobába érve Korvin boldogan esett a matracra, az ágy hatalmasat nyikkant alatta. 

- Uram, kérem, igya meg ezt a pohár vizet. – Álmos gyorsan kiment a fürdőszobába, és hozott egy pohár vizet gazdájának, azt próbálta megitatni vele. De az továbbra is a párnába temette az arcát, aludni akart. 

Nem akarta, hogy kiszáradjon, illetve, hogy a másnaposság rosszabb legyen, ezért nem hagyta magát. Megmarkolta ura nyakkendőjét, és annál fogva felhúzta őt annyira, hogy kortyolni tudjon a pohárból. A meglepő határozottság láttán Korvin nemhogy visszavágott, hanem türelmesen hagyta, hogy szolgája gondos kezelésébe vegye. A megivott pohár víz után lehámozta a férfiról az öltönyét, és ráhúzta a pizsamáját. Csak ezután hagyta őt aludni. 

­***

A másnap reggel, ahogyan Álmos arra számított, nem indult zökkenőmentesen. Korvint, hiába próbálta, nem bírta kicibálni az ágyból. 

- Uram, kérem, keljen fel, munkanap van! – Álmos, utolsó elkeseredettségében, hogy felébressze a férfit, erősen megragadta a paplant, és lehúzta róla. 

- Hagyj már aludni – mordult fel Korvin. De kinyitotta a szemét, és megpróbált felülni. Erőtlenül zuhant vissza az ágyba. – Beteget jelentek. Hozd ide a telefonomat, írok a főnökömnek. A függönyt meg ne merd széthúzni!

- Igenis, uram. Addig, kérem, igyon a teából, az segíteni fog – hajolt meg, és sietett a mobiltelefont megkeresni. 

Mérgesen konstatálta, hogy a teából egy csepp se fogyott, amíg ő távol volt. Mielőtt még Korvin kezébe nyomta volna a telefont, az éjjeliszekrényre rakta, majd megragadta a csészét és ura szája elé tette. Az kelletlenül, de kiitta a tartalmát. Álmossal most nem volt értelme vitatkoznia, látta szolgája arcán, hogy addig bizony nem fogja megkapni a telefont, amíg nem iszik néhány kortyot. 

- Mit tehetek önért, uram? Szeretne megreggelizni? Csináltam finom amerikai palacsintát, juharsziruppal felöntve.

- Nem, rá se bírok nézni az ételre. Edd meg nyugodtan az egészet. Inkább hozzál aszpirint és hagyjál aludni! 

Aszpirin ide-oda, Korvin képtelen volt visszaaludni. Altatót pedig Álmos nem volt hajlandó adni neki, inkább főzött neki egy jókora adag gyömbérteát, és azzal itatta folyamatosan a nyűgös, fejfájással szenvedő férfit. Hozott neki frissen facsart narancslét is. 

- Ne hagyj itt – nyögött fel Korvin, amint látta, hogy Álmos a sokadik csésze tea után felállt, és magára hagyni készült őt. – Mesélj nekem valamit, attól talán elalszom! 

- Mit meséljek, uram? 

- Találj ki valamit. Azok szoktak a legjobbak lenni. Amekkora beszélőkéd van, nem hiszem, hogy ez gondot okozna.

- Igenis, uram. – Álmos a szoba másik végében lévő fotelhez ment, és az ágy közelébe cipelte. Nem akart állva mesélni, gazdája mellé ülni a matracra már túl merész vállalkozás lenne. Kimerülten huppant a fotelba. Akármennyire is jól képezték ki őt, az éjszakai kalandnak köszönhetően ő is fáradt volt, alig állt a lábán. A bőséges, palacsintás-szirupos reggeli nemhogy felébresztette őt, hanem még álmosabbá tette. Mit meséljen? Ahogy Korvin mondta, a dumálással nincsen baja, viszont mesélni, az már más tészta. Még soha nem mesélt senkinek, nemhogy gazdájának. 

- Egyszer volt, hol nem volt – kezdett bele pár perces gondolkodás után. Korvin kényelmesen a párnájára hanyatlott, kíváncsian figyelte a mesélő Álmost. – Volt egyszer egy nagyon rút kisnyuszi. Ez a nyuszi folyamatosan répát evett, ahogyan azt a nyulak szokták általában csinálni. Ez a nyuszi egy hatalmas erdőben élt, tudja, uram, rengeteg és rengeteg fa között élt, az eget nem látta, mert a fák lombkoronái zavarták a kilátását. Ez a nyuszi, ahogy rágcsálta a répát, találkozott egy hollóval, tudja, uram, ilyen fekete madár, vastag, fekete csőrrel – Álmos az orra elé tette a kezét, úgy mutatva, hogy milyen egy hollónak a csőre. – A csőréből egy kukac lógott ki, tudja, uram, a kukac egy ilyen kis pici...

- Jaj, ez borzalmas, hagyd abba! Tökéletesen tudom, hogy hogy néznek ki ezek az állatok, nem vagyok óvodás!

- Bocsánatot kérek, uram! Még soha nem meséltem senkinek, nem tudom, hogyan kell. – Álmos az éjjeliszekrényhez nyúlt, és újból megitatta gazdáját a gyömbérteával. A takarót is megigazította. – Óhajtja, hogy olvassak fel egy könyvből? 

- Nem rossz ötlet. Hozd ide a tabletemet! 

- Igenis, uram – állt fel a fotelből, és megindult, hogy teljesítse a kapott parancsot. Az említett tablet a dolgozószobában szokott lenni, azonban nem találta meg ott. Tovább kereste. Végül ura aktatáskájában bukkant rá, és vitte be hozzá. Korvin nem vette át, hanem így utasította őt:

- A kód 860412. Nyisd meg a wattpad nevű alkalmazást, és ott van a könyvtárban a „Korbácsra nevelve" című könyv Sleepy_Rawentől, arra kattints rá. Ott fog kinyílni, ahol abbahagytam, azt olvasd. 

Megszenvedett vele, mire megtalálta az említett könyvet. Korvin nem engedte őt az eszközeihez nyúlni, most vette először kézbe annak tabletjét. Álmélkodva forgatta kezei között, örült, hogy végre használhatja. 

- A „Gyömbér uraság" című fejezetnél nyílik meg, ez lenne az, uram?

- Igen, azaz. Pár napja bukkantam erre a könyvre, egyik lektor barátom, aki tehetséges írókra vadászik, kért meg, hogy keressek valami jót a wattpadon. Vannak benne hibák, de úgy látom, hogy fejezetről fejezetre jobban ír az író, vagy írónő, a fene tudja. Végig akarom olvasni, és akkor eldöntöm, hogy beajánlom-e ennek a haveromnak vagy sem. 

Álmos bólintott egyet, és elkezdte hangosan felolvasni a szöveget. Nem volt nehéz, könnyen haladt a sorokkal, élvezettel falta őket, hamarosan a fejezet végére ért. Annyira belemerült az olvasásba, hogy csak akkor hallotta meg a halk szuszogást, amikor meg akarta kérdezni gazdáját, hogy hogyan kell a következő fejezetre ugrani. Halkan felállt, vigyázva, hogy a faparketta ne nyikorogjon alatta, a tabletre rácsukta a tokot, óvatosan az éjjeliszekrényre tette, és kilopakodott a szobából. 

A küszöbön, mielőtt még becsukta volna az ajtót, visszanézett. Elmosolyodott. 

Korvin kezét a hátára kulcsolva, lábait a takaró alól kidugva, békésen aludt. 

- Jó éjt, uram – suttogta, ahogy halkan betette az ajtót. 

Felsóhajtott. Nem semmi kaland volt a részeg Korvin, ismerte el magában. De nem szeretné, ha ez még egyszer megtörténne, egyszer bőven elég volt átélnie. 

Csókot józan férfitől akar kapni.