Korvin végzett az evéssel, immár a frissen főtt kotyogós kávéját szürcsölgette. Előtte F. Scott Fitzgerald egyik remekműve, a The Curious Case of Benjamin Button hevert előtte. Álmos a cím láttán csak felhúzta a szemöldökét, nem értett belőle egy kukkot sem. Ezt nem akarta elolvasni. 

– Éhes vagyok még – morogta bosszúsan a férfi, ahogy lapozott egyet a könyvben.

– Óhajtja, hogy csináljak egy szendvicset, uram? 

– Fúj, rá se bírok most nézni. Nem, most inkább valami nasira vágyom. Milyen csonthéjas magvak vannak itthon?

– Máris megnézem, uram. – Álmos, aki éppen a szennyes edényeket pakolta be a mosogatógépbe, a konyhaszekrény egyik részéhez lépett, kinyitotta, és kivett belőle egy dobozt. – Van itt mogyoró, kesudió, pisztácia -

– Sós? – vágta közbe Korvin –, a pisztácia?

– Igen, uram – emelte fel a zacskót úgy, hogy gazdája is láthassa. – Igen, sós. Felbontsam?

– Aha.

– Óhajtja, hogy megpucoljam a héját, uram?

– Nem kell, elég ha csak egy tálba kiöntöd. Nem akarom a zacskóból szedegetni.

– Ahogy parancsolja, uram.

Álmos a zacskó tartalmát kiborította egy üvegtálba, egy tálcára rakta egy kisebb tállal együtt, amibe a héjakat lehetett tenni. Rakott rá még egy friss, meleg teát tartalmazó kancsót is, hogy a férfi ne maradjon szomjas a nassolást közben. 

– Szia, Vera! – Amíg várakozott, Korvin elővette a mobilját, és felhívta egyik barátnőjét. – Remélem nem zavarok, csak azért hívlak, mert a múltkor megígértem neked, hogy ha egy jó könyvet olvasok, akkor mindenképpen tudatom veled. Ismered Fitzgerald-ot, ugye? Csak a Great Gatsby-t olvastad? Oké, akkor olvasd el a Benjamin Buttont is tőle, rohadt jó! Pár óra alatt végzel vele, vékony egy könyvecske. Köszi, Álmos – nézett szolgájára, aki, amíg ő telefonált, csendben letette eléje a nassolni valót.

Korvin egy ideig még hallgatta barátnője csacsogását a telefonban, néha közbeszúrt egy-egy helyeslő választ. Türelmetlenül várta, hogy letehesse, sosem szokott sokáig lógni a telefonon holmi ismerősökkel csevegni a nagy semmiről. 

– Álmos – A telefonhívás véget ért, Korvin rávetette magát a tál tartalmára. Meglepetten vette észre szolgáját maga mellett, aki el se mozdult onnan, mióta lerakta neki a tálcát. – Álmos, tedd a dolgodat, ne ácsorogj itt nekem!

– Bocsánatot kérek, uram! – kapott észbe ijedten Álmos. Mit csinál ő itt? Gyorsan visszament a konyhaszigetbe, és tette tovább a dolgát.

Korvin vigyorogva nézte az immár vele háttal pakolászó, rákvörös fejű szolgáját. Túl jól ismerte őt, tudta, hogy miért cövekelt le mellette, az arca mindent elárult. Öntudatlanul harapdálta a száját, nagyokat kortyolt, miközben meredten nézte a pisztáciát, amíg ő telefonált. Nem jellemző rá, hogy ha akar valamit, akkor engedélyt kér, inkább csendben kivárja, míg ő észreveszi, hogy mit akar. Ideje véget vetni ennek a szokásnak, döntötte el magában Korvin. 

Elszántan szövögette magában a tervet, ahogy árgus szemekkel figyelte tovább szorgalmasan tevékenykedő nyuszikáját. A könyvét tessék-lássék módon olvasta csak, a csészében maradt kávét gyorsan felhajotta.

Szolgája nem hiába volt A kategóriás minősítésű, azonnal észrevette a kiürült csészét, és mellette termett, hogy elvigye. 

– Hé – szólította meg őt Korvin. – Minden oké?

– Természetesen, uram – hajtotta meg a fejét Álmos.

– Nem kérsz a pisztáciából? – bökött egyet lustán a tálca irányába Korvin.

– Kérem, nyugodtan egye meg, uram – hajolt meg ismét udvariasan Álmos –, ha marad belőle, akkor szívesen megeszem, de kérem, nem zavartassa magát.

– Rendben, akkor pucold meg a héját, fáj a kezem tőle.

– Igenis, uram. – Álmos elvitte a csészét, és hozott egy újabb tálat, amibe a megpucolt magvakat tudta tenni.

Nem esett szó köztük egy ideig. Álmosnak ezúttal a keze járt, szorgalmasan pakolgatta a megpucoltakat a tálkába, míg Korvin marokra szedte őket, és eszegette a könyve fölött. A nagy tál tartalma lassan a feléig elfogyott. 

A szolga gyomra hirtelen, minden előzetes figyelmeztetés nélkül kordult egy nagyot. 

– Bocsánatot kérek, uram! – Álmos védekezően maga elé emelte a kezét –, uram, elnézést kérek nem volt szándékos!

– Nyuszika – fordult meg Korvin a székében, úgy, hogy szemben legyen szolgájával. – Nyuszi, térdelj le ide elém!

Száját harapdálva, idegesen letérdelt ura elé. Kezét arca elé szerette volna tenni védekezően, felfogva vele a pofont, amit kapni fog. De nem tehette, hátra kellett tennie a kezét. Nagy, könyörgő bociszemeket eresztgetve nézett ura fagyos, jéghideg szemébe. 

– Nyuszmusz – ragadta meg finoma szolgája állkapcsát Korvin. – Emlékszel, hogy amikor megvettelek, elmondtam neked a szabályokat, ugye? – Álmos riadtan bólintott egyet. – Mi az, amit a legrosszabbul viselek, mit mondtam?

– Ha megszegem a parancsot, meg az, ha hazudok, uram? – tette fel még mindig rémülten Álmos a választ kérdés formájában. Nem értette, miért kerülnek szóba megint a szabályok. Valami rosszat tett volna?

– Pontosan. Ha kérdezek valamit, akkor az igazat válaszolod, nem pedig elkenegeted holmi behízelgéssel az igazságot, értve vagyok? Ha azt kérdezem, hogy kérsz-e pisztáciát, akkor igennel vagy nemmel válaszolsz, felfogtad? Ezer kilométerről is lehetett látni az arcodon, hogy minden vágyad most egy kis pisztáciazabálás.

– Bocsánatot kérek, gazdám – fakadt ki kétségbeesetten Álmos. – Én csak udvarias akartam lenni, nem akartam gazdámat a kívánságaimmal zavarni! Kérem, ne verjen el! Könyörgöm! Eksü, nem szántszándékkal hazudtam, a kiképzőben szigorúan belénk verték, hogy tilos a kívánságunkat elmondani! Kérem, gazdám!

– Tisztában vagyok vele, hogy mikre tanítanak titeket, emiatt nem vagyok mérges. Viszont, nyuszkó – markolta meg még erősebben az állkapcsot Korvin, jelezve neki, hogy fejezze be a könyörgést, és figyeljen rá –, én nem akarom, hogy kizárólag aszerint működj, ahogyan a tisztek kiképeztek téged. Érted? Ha valamit akarsz, megmondod nekem. Természetesen udvariasan, ahogy kell, de érhetően megfogalmazod, amit szeretnél. Hadd halljam!

– Uram – Álmos próbálta felfogni a hallottakat. Mondja meg, amit csak szeretne? Mi van, ha olyasmit kér, ami feldühíti a férfit? – Uram, és ha valami illetlenséget kérnék? Akkor uram nem büntet meg?

– Ha észszerű keretek között mozogsz, akkor nem leszek mérges. Tegyük fel, szeretnél egy epres joghurtot megkóstolni. Ez ellen nincsen kifogásom, ha rákérdezel. De ha azt kéred tőlem, hogy masszírozzam meg a fütyidet, akkor számítsál rá, hogy eljár a kezem.

– Értettem, uram. Köszönöm a válaszát, uram. Akkor, uram – vett egy nagy levegőt Álmos –, megengedi, uram, hogy egyek a pisztáciából?

– Természetesen. Nyisd ki a szád, mondd, hogy ÁÁÁ.

Korvin eléggé kijött már a gyakorlatból, régen etette szolgáját saját kezűleg. Bizonytalanul dugdosta a magvakat a másik nyelvére, kis idő teltével azonban belejött, egyre biztosabban helyezte őket a másik szájába, miközben ő is szedegetett magának és eszegette. 

– Tudod – vette fel ismét a beszélgetés fonalát Korvin – megtehetném, hogy öntök neked egy külön kis kupacot, de azt szeretném, ha belevésődne a kis agyadba, hogy kérjél, ha valamit akarsz. Ezt most fogd fel egyfajta büntetésnek, hogy így etetlek.

– Igenis, uram – bólintott egyet alázatosan Álmos. – Méghogy büntetés, röhögnöm kell. Élvezed, hogy megalázhatsz, mint mindig, te...te... Fúúú...

Korvin visszafordult az asztal felé, és a könyve fölé hajolt. Néha vett a tálból, evett belőle, máskor meg egyenesen Álmos szájába dugta. A teából is öntött a bögrébe, azzal is megitatta szolgáját. 

– Nos, boldog a nyuszika, hogy pisztáciát ehet?

– Igen, uram, a nyuszika már teleette magát, és köszöni szépen a gazdi kegyelmességét.

– Helyes. És most – Korvin belemarkolt Álmos időközben szépen megnőtt és frizurára nyírt hajába, elkezdett benne kotorászni. Vigyorogva figyelte, ahogy a szolga becsukja a szemét és enyhén oldalra hajtja a fejét, úgy élvezve a kényeztetést –, szépen elmondod, hogy mi az, amit szeretnél. Van még valami a pisztácián kívül? Gondolkozz nyugodtan.

Korvin, amíg a fiú gondolkodott, a combjára húzta annak fejét, rátette, úgy folytatta tovább a simogatást. Álmos felsőteste megkönnyebbülten ellazult, belesimult a férfi ölébe. 

– Uram, az igazat megvallva, nehezet kérdezett. Annyira belém verték a kiképzőben, hogy még gondolni sem mertem ilyeneken, nem hogy hangosan kimondani.

– Mire jutottál? – borzolgatta tovább a fiú haját Korvin, bátorítva őt ezzel, hogy beszéljen csak tovább. – Van valami, amit szeretnél?

– Nutellát például szívesen kipróbálnám, uram.

– Erről már beszéltünk, nem akarom, hogy egészségtelen cuccokat egyél reggelire. De ha ennyire ki akarod próbálni, akkor vegyél egy olyat, amiben nincsen pálmafaolaj.

– Miért, uram? Miért baj, ha van benne?

– Azért, mert az ültetvények telepítéshez kivágják az őserdőt, így egy csomó állattól megfosztva a természetes élőhelyet. Arról nem is beszélve, hogy a fa most hatalmas kincs, nagyon nagy baj lesz belőle, ha ilyen mértékben pusztítják az őserdőket, pusztán a pálmafaolaj kedvéért. Ne merészelj nekem pálmafaolajas nutellát venni, nagyon mérges leszek, ha ilyet találok a szekrényben!

– Igenis, uram.

– Nutella pipa. Van még valami?

– Mindenképpen tárgyi kívánságot mondjak, gazdám?

– Szeretnél valamit csinálni?

– Elmehetnék egyszer a mekibe, uram? – emelte fel félénken a fejét a combról Álmos. Látni akarta gazdája reakcióját. – Tudja, uram, a szüleim sosem vittek el minket az öcsémmel, az árvaházban sem engedtek el minket. A kiképzőben meg örültünk, ha jóllaktunk.

– Nem voltál még sosem mekiben? Ez full komoly?

– Nem voltam, uram.

– Ezt se gondoltam volna. – Korvin visszahúzta a fiú fejét, rátette ismét a combjaira. – Mit szólnál, ha holnap elmegyünk együtt, és kajálunk egyet a mekiben?

– Juj de jó, uram! – egyesesedett ki hirtelen Álmos, lesöpörve gazdája kezét a fejéről. – Nagyon örülnék neki, gazdám, köszönöm!

– Rendben, akkor holnap meki. – Korvin megragadta a fiú haját, és immár harmadszorjára visszahúzta. – Most ennyi kívánság egyelőre elég, jövő héten folytatjuk. Egészen addig fogom ezt veled csináltatni, amíg magadtól el nem tudod őket mondani nekem. És most maradj így, nem akarlak még egyszer visszahúzni a hajadnál fogva!

– Igenis, uram – Álmos úgy helyezkedett, hogy kényelmesen gazdája térdén fekhessen a feje, és az meg simogathassa tovább őt. – Addig, ha megengedi, uram, igyekszem gondolkodni azokon, hogy mit szeretnék.

– Helyes – hümmögte Korvin. Bal kezével a fiú fejét simogatta, jobb kezével pedig a könyvét lapozgatta, ahogy olvasott tovább.

Meg volt elégedve az elért eredménnyel, rabszolgája végre elmondta neki néhány, nehezen megfogalmazott kívánságát. Reménykedett benne, hogy lesz annyi türelme, hogy minden idióta kérelmét meg tudja hallgatni, és nyugodtan átgondolja őket. 

Nem lenne jobb hagyni a fenébe az egészet, és inkább bevezetni azt, hogy egy kis dobozba egy cetlire felíratja vele az óhajokat, ő meg majd a kupacból eldönti, hogy mit ad meg neki? 

Lenézett az ölében ellazultan fejét nyugtató fiúra. Nem, az nem jó ötlet, vetette el magában az előbb felmerült lehetőséget. Meg kell értetnie vele, hogy rinyálás helyett össze kell szednie magát, és értelmesen elmondania azt, amit gondol. Máskülönben sosem nő fel.