***

A kiképzőre gondolva lökött egy erőset. Alajos arcát maga elé idézve pedig egy még erősebbet. A legerősebbeket akkor csinálta, amikor nagybátyja jutott eszébe, aki eladta őt. Hogy rohadjon meg! Minden feszültségét az utolsó mozdulatokban vezette le, mígnem elélvezett. 

– Ez de jó volt – lihegte Olivér, ahogy Álmos lerogyott mellette az ágyban. Átfordult, hozzásimult, és szorosan átölelte. – Piszok jól csinálod. 

Álmos elveszett a szoros ölelésben. A szíve még hevesen vert, felsőteste izzadságban úszott, a pólója felszívta azt, és rátapadt a felsőtestére. Mindent megtett azért, hogy a csúcsra juttassa Olivért. Megragadta a karját, és még szorosabbra húzta magán az ölelését. 

– Nem veszed le a pólódat?

A fejét rázta, tagadólag hümmögött egyet. Nem akarta szétbarmolt, sebhelyes hátával tönkretenni a hangulatot. 

Olivér vette a jelzést, és nem kérdezősködött tovább. Most rajta volt a sor: ölelgette, simogatta, cirógatta őt.

Az egyezség értelmében, amit kötöttek, Álmos orgazmusig vitte Olivért, az meg a menetek közötti szünetekben az ő érzelmi szükségleteit elégítette ki. 

***

A rendszeres összebújások kiegyensúlyozottabbá, nyugodtabbá tették Álmost. Hosszú idő után lassan kezdett valami olyasmiféleséget érezni, hogy az élet mégis csak tartogat valami szépet a számára. Egyedül attól félt, hogy gazdája egyszer csak rajta fogja kapni őket. 

– Hé – szólt oda neki Korvin a kanapéról –, van valami ötleted, mivel lehetne ezt a szörnyű macskajajt enyhíteni?

Annyira szörnyű mégsem lehet, gondolta Álmos, elnézve a kanapén elnyúló Korvint. Igaz, a hosszú éjszaka után ziláltan állított be hajnalban, fáradt volt, nem jobban, mint amikor egy rendkívüli hosszúra nyúlt munkanap után ment haza késő este. 

Igennel felelt, meghajolt, és a konyhában csinált egy italféleséget, amit még a kiképzőben tanultak, és alkalmazták a hámból kirúgott őrök másnaposságának enyhítésére. Odanyújtotta gazdájának, és nézte, ahogy az fintorogva lehajtja. Nem az ízük alapján lettek az összetevők kiválasztva. 

– Uram, megkérdezhetem, hogy érezte magát a buliban?

– Ahhoz képest, hogy szinte mindenki be volt tépve, szórták esztelenül a pénzt és másztak szemérmetlenül a csajokra, nem volt hiábavaló. Hála a kiképző lebuktatásának tűzként terjed a hírem a felsőbb körökben, sikerült is pár zsíros ügyfelet szereznem. Hétfőn neki is állok – felelte Korvin. A vékony plédre bökött, Álmos betakarta őt vele. –  Egyedül az volt a szar, hogy nem ihattam annyit, amennyit szerettem volna, mert akkor szinte biztosan elkezdtem volna valamelyik helyes pasinak a seggét markolászni – tette hozzá sötéten.

Álmos felrázott egy párnát, és ura feje alá tette. Nem kommentálta a rövid beszámolót, pusztán egy udvarias fejbólintással vette tudomásul.

– Te, figyusz. Hogy döntöttél végül?

– Uram?

– Tudod, Levi ügyben. Mi legyen vele? Magadhoz akarod venni, vagy maradjon inkább Gellértnél, amint le lett választva az anyjáról?

Álmos letérdelt a kanapé elé. Lehajtotta fejét, a karkötőjét babrálgatta, majd ura véreres szemébe nézett. 

– Tisztelettel, gazdám, szeretném felnevelni.

– Biztos vagy benne?

– Igen, gazdám – válaszolta. – Ígértet tettem Barninak, hogy vigyázok rá.

Korvin frusztráltan sóhajtott egyet. 

– Jobban örülnék, ha a te életeddel foglalkoznál. Jóllehet az enyém vagy, és azt csinálod, amit mondok, Barnabásnak tett ígéret ide vagy oda. – Korvin megdörzsölte a homlokát, az ital csak lassan fejtette ki a hatását. – Szeretném, ha a gyerek helyett inkább az érettségire fókuszálnál, most szeptemberben elkezdhetnéd az iskolát.

Álmos torka összeszorult. 

– Kérem, gazdám!

– Ha most idejön ez a gyerek a nyakadra, legalább tíz évig esélyed sincs arra, hogy tanulhassál! Belegondoltál már ebbe? A harmincon túl leszel, mire leteszed az érettségid, és akkor még a szakmáról nem is beszéltünk!

Arcából kifutott a vér. A hátára rátapadt az inge, a torkában a gombóc még nagyobbra nőtt. Páni félelem fogta el. 

– Kérem, könyörgöm! – fakadt ki. Remegő kezeit összetette. – Kérem, gazdám! Kérem, ne tagadja meg tőlem, könyörgöm!

– Jaj ne, már megint – morogta bosszúsan Korvin. Felült a kanapén, rabszolgája után nyúlt, magához húzta, és fejét a térdére fektetve elkezdte őt simogatni. Csitítgatta, nyugtatta, paskolgatta a feje búbját. Így folytatta: – Magadhoz veheted, nem fogom eltiltani tőled. Csak jobban szerettem volna, ha tanulnál, hogy legyen esélyed a kinti világra arra az esetre, ha történne valami, és nem lennél többé rabszolga. Klisésen hangzik, igaz, de soha nem lehet tudni, mit hoz a jövő.

Rásimult a kemény combra, a gyengéd cirógatások lenyugtatták, a hirtelen rátörő pánik lassacskán alábbhagyott. Az ígéret hallatán, hogy felnevelheti Levit, nagy kő esett le a szívéről.

– Van kedved a hétvégén elmenni Gellértékhez és megnézni a gyereket?

***

Megkönnyebbülve hanyatt vágódott az emeleti vendégszoba ágyán. Mellette Olivér feküdt, szintén felszabadult arckifejezéssel. Pihent pár rövid percet, aztán szorosan átölelte Álmost. 

Hónapok teltek el azóta, hogy először lefeküdtek egymással, a borús januárból időközben tavasz lett, kivirágzott a természet. A madarak csicseregtek, a villa melletti erdő fái zöld leveleket növesztettek, a téli álmot alvó állatok lassan előbújtak, és ki-be járkáltak a gondosan ápolt kertben. 

Levi is növekedett, gyarapodott súlyban. Álmos gazdája kíséretében gyakran meglátogatta a félárva csecsemőt, ha csak tehette, karjába vette és ringatta. Alig lehetett elválasztani őket egymástól.

Korvin újabb és újabb ügyfeleket szerzett magának az édesapjától függetlenül. A kiképzőben történtek napvilágot láttak a médiában, egy csapásra keresett jogásszá téve őt. Reggeltől estig dolgozott folyamatosan, alig tartózkodott a villában. Most is csak késő estére ígérte be magát, nyugodtan kihasználhatták az alkalmat a szeretkezésre. 

Olivér keze felfedező útra indult, egyik ujjával óvatosan Álmos pólója alá nyúlt. Időnként megpróbálta rávenni, hogy mutassa meg a hátát, eddig sikertelenül. 

– Ha ennyire akarod, felőlem megnézheted.

Nem kérette magát, egy határozott mozdulattal feltolta a pólót. Elszörnyülködött.

– Te jó ég, Zoli! Ez rettenetes! Mi vette rá Korvin urat, hogy ezt tegye veled?

Álmos elmesélt neki mindent. Röviden, tömören összefoglalta a történeket. Olivér figyelmesen hallgatta, nem szakította félbe. Bátorítóan simogatta, miközben figyelt. 

– Na és te? Mi a te történeted? Hogy kerültél a főnökhöz?

Olivér nem válaszolt rögtön. Akárhányszor puhatolódzott nála Álmos ez ügyben, mindig kitért a válasz elől. 

– Tudod, mit szokott az uram mondani?

– Nem. Mit?

– A kölcsönsüti visszajár. – Álmos szeme ravaszkásan csillogott. –  Érted, mire utalok? 

– Értem én, na!

Olivér a hátára fordult, egy nagy párnát tuszkolt a feje alá. Kényelmesen elhelyezkedett a meséléshez. Álmos pedig mellé furakodott, a könyökére támaszkodva figyelte őt.

– A tanulás sosem ment jól, így a faluból, ahol felnőttem, nem igazán adódott lehetőség a kitörésre. Tizedik osztályig nagy nehezen végigszenvedtem a sulit, aztán elkezdtem a gyárban melózni, ahogy kábé szinte mindenki a környéken. A főnöké volt a gyár. Olívia velem ellentétben leérettségizett, őt is felvették ide, egy jobban fizető munkakörbe.

– Tudnod kell, hogy gyerekkoromban az unokatesóméknál laktunk, később a szüleim hitelt vettek fel, vettünk egy házat a gyár közelében – folytatta. – Aztán nem sokkal ezután apám leesett a létráról, miközben a tetőt javította. Rokkantnyugdíjas lett, anyám ápolta, tönkrement bele a gerince, ő is rokkant lett. A hiteltörlesztéshez szükség volt mindkettőnk fizetésére, gyakorlatilag mi tartottuk el a szüleinket, mi gondoztuk őket. 

– És akkor beütött a devizakrach?

– Nem, azt mi szerencsére megúsztuk, forintban vettük fel a hitelt – felelte Olivér. – Hanem a pénz az kellett, családot akartam alapítani, ki akartam szabadulni ebből a nyomorék helyzetből.

Olivér néhány rövid percig gondolkodott, Álmos türelmesen várakozott. 

– Volt a faluban egy pasas, akiről tudtam, hogy feketében utazik, ismerték jól a rendőrök is. Hogy hogyan csúszott ki minduntalan a kezeik közül, azt a mai napig sem értem. De nem is ez a lényeg, hanem hogy felkerestem ezt a csávót, és a segítségét kértem. Piszkosul kellett a pénz. A részletekkel nem untatlak, a lényeg, hogy ipari kémkedésért cserébe zsíros összegeket zsebeltünk be Olíviával – merthogy ő is benne volt a dologban –, csak hát lebuktunk. Mivel Olívia autista, fennáll a veszélye, hogy beleőrül a börtönbe. Ezért a főnök kiharcolta a bíróságon, hogy rabszolgának adják őt velem együtt.

– A főnöködnek miért volt érdeke, hogy a tesódnak ne legyen baja? Hiszen őt károsítottátok meg, nem?

– A főnök kedvelte őt. Jól dolgozott, az egyik legmagasabb pozícióban volt a gyárban, minden egyes alkalommal magához hívta, amikor meglátogatott minket. Azt tervezte, hogy felhozza ide Pestre a központi részlegre – válaszolta. – Persze piszkosul begurult, amikor megtudta, hogy mit művelt, mégis kiállt érte a bíróságon.

– Mekkora kárt okoztatok, mennyi ideig tart a büntetésetek? 

– Harminc évet kell lehúzunk – felelte Olivér. Az első kérdésre nem adott választ.

– És a szüleitekkel mi lett? Ki gondoskodik róluk most?

– A házat eladtuk, a jelzálogot kiegyenlítettük a vételárral. A szüleim beköltöztek egy otthonba, teljes ellátást és gondozást kapnak. A rokkant nyugdíjuk nem elég, a fennmaradó összeget a ház eladása után megmaradt pénzből egészítik ki, nem sokáig lesz elég. Ha az elfogy, a főnök beleegyezett, hogy részmunkát vállalhassak itt a környéken.

– Ez rendes tőle – jegyezte meg Álmos. – Addigra már nagyobbak lesznek a gyerek, könnyebb lesz.

– Ja.

A következő menetig nem esett szó köztük. Álmos feltápászkodott, új gumit húzott, maga alá gyűrte, és alapos kezelésbe vette Olivért. Az pedig a párbába temette arcát, azzal fogta fel hangos nyögéseit. 

Egyikőjük sem hallotta meg, hogy kinyílik a bejárati ajtó, és Korvin a szolgája után kiált. Csak akkor álltak meg, amikor fülüket megütötte a lépcsőn csattanó cipőtalp kemény koppanása. 

– Te jó ég – hűlt el Álmos. – Azt mondta, csak késő este jön...!

Olivér reagált gyorsabban kettejük közül. Lerázta magáról Álmost, halkan talpra szökkent, összeszedte a padlóra hajtogatott ruháit és a használt óvszereket, majd óvatos léptekkel bebújt a szekrénybe. Álmos pedig magára húzta a takarót, és úgy döntött, beteget játszik. 

Zakatoló szívvel hallgatta, ahogy ura felér az emeletre, és az ő nevét kiáltja. 

– Itt vagyok, uram! – Hangja gyöngének, fáradtnak tetszett. 

Korvin benyitott a vendégszobába, és odasietett hozzá.

– Te jó ég, mi a baj?

Álmos bágyadtan nézett fel rá. Föl akart tápászkodni, de az visszanyomta az ágyba. A homlokára tette a kezét. 

– Tiszta forró vagy – mondta neki. – Mi történt? Miért vagy itt, és nem lent a szobádban?

– Rosszul lettem, miközben itt pakoltam fent, uram. Kérem, ne haragudjon, hogy vettem a bátorságot, és itt pihentem le, uram!

Korvin a karján cipelt ügyvédi talárt ráterítette a sarokban lévő fotelre, és megindult a szekrény felé, hogy kivegye az ottani elsősegély dobozból a lázmérőt. 

– Uram...! – szólt utána Álmos, hogy feltartsa, de elkésett.

A szekrény ajtó felnyílt, és a meztelen, kuporgó Olivér látványára Korvin szemei tányér méretűre nőttek. 

– Helló, Korvin úr.

___________

Ennyi a fejezet, remélem elnyeri a tetszéseteket! :D
Sajnálom, hogy csak most hoztam, nagyon stresszes volt az elmúlt pár hónap :S
A következőt igyekszem hamarabb hozni, szeretném még ebben az évben befejezni ezt a sztorit, már nincsen olyan sok hátra.

:)