68.§ (1) A mindenkori hatályos büntető törvénykönyvben meghatározott feltételek beteljesülése esetén a bíróságnak lehetősége van arra, hogy szabadságvesztés büntetése helyett az elítéltet rabszolgaként ítélje oda a sértett félnek.

(2) A rabszolgaságban eltöltött időtartamot az okozott pénzbeli, illetve vagyoni kár mértéke alapján kell kiszámolni.

1999. évi CXXVI törvény a rabszolgatartásról
_____________________

Leütött egy billentyűt a zongorán. Előtte a kottatartón a Korvintól kapott fényképalbum állt kinyitva. Olyan helyen ütötte fel, ahol Barnabással közösen mosolyognak a mobiltelefon kamerájába.

– Nem, ez sem jó.

Komponálni próbált, kevéske sikerrel. Megboldogult szerelmének akart egy emlékdarabot szerkeszteni, sehogy se álltak neki össze a hangok. Éles fájdalom nyilallt a hátába, felszisszent. Felállt, tett néhányt kört a nappaliban, megmozgatta felsőtestét, elvégzett egy párat azok közül a gyakorlatok közül, amiket a gyógytornász adott fel neki.

– Fránya korbács – szitkozódott.

A teraszajtóhoz lépett, és kinézett az üvegen keresztül. A ködös, borongós januári égbolt semmivel sem javított nyomott hangulatán. Fásultan megdörzsölte alkarját a tetoválás környékén. Gazdáját csak késő délutánra várta, egy szál magában volt a villában.

– Bárcsak itthon lenne már.

Meglepődött, hogy ez kicsúszott a száján. Zűrzavaros érzelmeit, hangulatingadozásait már meg se próbálta összeszedett gondolatokba fogalmazni és elemezni őket. Hol kívánta gazdája jelenlétét, hol meg elátkozta magában, ha az csak rápillantott. Időnként teljes tüdőből üvölteni tudott volna Barnabás hiánya miatt, máskor pedig csak üres fejjel nézett ki a teraszra nyíló üvegfalon keresztül.

– Kéne neked valami társaság – mondta neki egyszer Korvin. Javaslatot nem tett, ő is hallgatott.

Gazdájának igaza volt. A vasárnaponkénti rendszeres misére járás nem sokat segített rajta. Hova mehetne? Unokatestvérével nem volt kedve találkozni, Olivérrel is nehezen állt szóba. Nem tudta, egyáltalán mit mondjon neki. Eszébe jutott, hogy az nemrég ismét megemlítette neki azokat a foglalkozásokat, amiket annak idején Márton atya tartott. Most, hogy a pap lebukott, másvalaki vette át a csoport vezetését. Korvin ezúttal nem tud mibe belekötni, el kell, hogy engedje őt. Este, amint felszolgálta a vacsorát, előterjeszti kérését, döntötte el magában.

Telefonja pityegett egyet. A zongorához sietett, és ránézett a kijelzőre. Felkiáltott meglepettségében.

„Hollósy Levente 2020. január 5-én kevéssel éjfél előtt, 23:54 órakor világra jött. Baba és mama jól vannak" – írta Korvin. Egy fotót is mellékelt az üzenethez.

Barni és Kitti közös gyermeke előző éjjel megszületett. Álmos visszaírt, megköszönte az üzenetet, majd visszatette a telefont. Kitörölt egy szemcseppet a szeméből.

Őrülten hiányzott neki Barnabás.

***

Összehúzta magán a téli kabátját, a templom hidege a csontjáig hatolt. Túlságosan is kezd hozzászokni a huszonhárom fokos fűtéshez a villában, ismerte el magában.

A foglalkozás, amire engedélyt kapott gazdájától, nem igazán nyerte el tetszését. Az új pap, aki a beszélgetést vezette az összegyűlt kis csoporttal, kerülte a forró kását, a rabszolgaság nehéz témáját. Érdektelen dolgokról folyt az eszmecsere, Álmos unottan hallgatta. Csak akkor szólt hozzá, ha egyenesen neki szegeztek fel egy-egy kérdést.

Olivér mellé ült be az egyik fapad mögé. A férfi láthatólag örült neki, hogy eljött, időnként odahajolt hozzá, és a fülébe súgott némi kommentárt.

– Kedves pap, de a közelébe se ér Márton atyának. Mindenki visszasírja őt.

– Nem csappant meg a létszám? – súgta vissza Álmos.

– Nem. Örülünk, hogy elszabadulhatunk egy kicsit, na meg van szeretetvendségég az alkalom végén. Egy szem morzsa sem szokott maradni.

Nem felelt erre. Kényelmesen hátradőlt ültében, gondolatait a templom boltíves tetejére szegezve szabadon engedte. Néha elővette telefonját, és megnézte az újszülött Levi fotóját.

Olivér keze az övé mellé vándorolt. Álmos összerezzent, az érintés villámütésként érte. Gazdáján kívül mikor is érintették meg őt utoljára?

Elmosolyodott, és megfogta Olivér kezét. Az nem húzta vissza.

***

Megterítette az ügyvédi iroda parányi konyhájában az asztalt. A fiókból elővett egy kést, és a tepsiben lévő süteményt katonákra vágta. Csak ezután ment be gazdájához, hogy köszöntse őt, és szóljon neki, hogy tálalva az ebéd.

Korvin az íróasztalánál ült, és intett neki, hogy menjen oda hozzá. Engedelmesen tulajdonosához lépett.

– Nyomkodd meg egy kicsit – bökött Korvin a nyaka és a válla területére. – Majd' szétszakad.

Álmos tette, amire utasították. Ura mögé lépett, és elkezdte őt masszírozni. Előtte még kilazította a nyakkendőjét, hogy könnyebben hozzáférhessen.

Amíg járt a keze, körbenézett a helyiségben. Korvin egy munkatársával osztozkodott a helyiségen, az illető a szoba másik térfelét foglalta el, és leplezetlen oldalpillantásokat eresztgetett meg feléjük. A falak nagy részét hosszú szekrénysorok takarták, amik súlyos iratkötegeket és mappákat rejtettek polcaikon. A mahagóni íróasztalokhoz egy-egy asztalt toltak keresztbe, ahol az ügyfeleket fogadták. Korvin esetében a plusz asztalt papírtornyok foglalták el, még nem vette a fáradtságot, hogy elpakolja és rendszerezze őket. Volt egy olyan sejtése, hogy őt fogja munkára fogni vele.

Az előtte levő íróasztalra siklott a tekintete. Azon is rendetlenség uralkodott, a számítógép képernyőjén színes buborékgömbök úszkáltak. A billentyűzetet papírkötegek borították, amik közé különös fényképek vegyültek. Álmos jobban szemügyre vette az egyik fotót.

Ő szerepelt rajta. Meztelenül, kikötve feküdt egy betonpadlón. A mellette lévő képen pedig Barnabást fedezte fel, őt is ugyanígy megkötözve.

Keze megállt Korvin tarkóján. A fényképek után nyúlt, és felvette. Minden kétsége eloszlott: valóban ők szerepeltek rajta. A régi nyakörvüket hordták.

Korvin szeme kipattant. Meglátva, hogy mit néz meredten, villámsebesen utána nyúlt, kitépte a fényképeket a kezéből, és az egész papír- és fényképhalmot egy mozdulattal egy mappába söpörte.

– Tűnés a konyhába!

Tisztelettudóan meghajtotta magát, a konyhába sietett, ott várta be gazdáját. Az időközben kihűlt levest betette melegedni a mikróba, majd feltálalta az ebédet.

Korvin szó nélkül evett. A tányér fölé hajolt, sebesen kanalazott. Ügyet sem vetett rá.

Álmos hátratett kezével zavartan morzsolgatta fagyöngy karkötőjét. Mi ez az egész? Mik ezek a képek? Hogy jutott gazdája hozzájuk? És neki miért nem szólt róla egy szót sem?

– Uram?

Nem érkezett felelet.

– Gazdám?

Korvin a füle botját se mozdította, evett, minta minden a legnagyobb rendben lenne. Csak a kanál csörgése hallatszott.

A konyhába bedugta a fejét az egyik jogász.

– Olyan jó illat szálldogál! – Reménykedve nézett rájuk. – Kaphatok a sütiből?

Korvin rezignáltan legyintett egyet. A kolléga belépett a helyiségbe, rakatott magának Álmossal a kistányérra egy szép kis kupacot. Megjelent egy másik munkatárs is, ő is kapott egy adagot. A süteménynek híre ment az egész irodában, mindenki megrohamozta a kis konyhát, a főnököt is beleszámítva. Álmos, még mielőtt elfogyott volna a tepsi tartalma, félrerakott gazdájának egy tányérra valóval.

– Direkte hoztad el az egész tepsit? – szegezte neki a kérdést vádlóan Korvin, amint magukra maradtak. – Tudtad, hogy ezek itt sáskajárást fognak rendezni?

– Természetesen, uram – felelte. – Uram, azok a fényképek a kiképzőben készültek?

A kés megállt a levegőben.

– Te aztán nem adod fel, mi?

– Kérem, bocsásson meg, ha tolakodónak tűnök gazdám szemében, nem akarok tiszteletlen lenni. Gazdám engedelmével szeretném tudni, hogy hogyan és miért kerültem arra a képre, nem emlékszem rá, hogy valaha lefotóztak volna meztelenül a kiképzőben.

Korvin sokáig méregette őt. Látta rajta, hogy tanakodik magában.

– Felőlem megtudhatod az egész sztorit – egyezett bele végül, a késsel feléje bökve –, de csak akkor, ha nem rendezel nekem itt jelenetet.

– Megértettem, uram. Nem fogok uramra szégyent hozni.

– Oké. Csüccs le.

Álmos leült gazdájával szemben az ebédlőasztalhoz. Csendben nézte, ahogy az a főételt eszi, türelmesen várta, hogy nekikezdjen a mesélésnek.

– Emlékszel arra, hogy amikor a barátod nálunk volt, beparázott az altatótól, amit adni akartunk neki?

– Igen, uram, emlékszem rá.

– Utána megkérdeztem tőled, mi ez az egész. Nagyon gyanús volt nekem, amit meséltél, bűzlött az egész. Úgy döntöttem, ráállítom az ügyre a magánnyomozómat.

Álmos feszült figyelemmel hallgatta, kis híján leesett a székről, annyira előredőlt.

– Summa summarum: a kiképző illegális pornóbizniszben utazik. Szinte mindenki benne van, az igazgatótól kezdve Alajoson át az összes őrig. A kiképző tisztek úgy látszik, nem tudnak a dologról, csak az őrök. Kiválasztanak valakit, lehetőleg olyat, aki aznap rossz fát tett a tűzre, betömik altatóval, és leviszik egy pincehelyiségbe. Ideáig stimmel a meséd.

– Ezután mi történt, uram? Senki nem emlékezett semmire, fogalmunk sem volt, miért visznek el minket.

– Azt, hogy hogyan csinálták azt, hogy ne emlékezzetek semmire, kész rejtély. Ez ügyben még folyik a nyomozás, hogy milyen drogot, vagy drogokat használtak – válaszolta Korvin. Kortyolt egyet az eléje tett pohár vízből. – Nos, miután így elkábították az aktuális áldozatot, bevitték egy olyan terembe, ami mindennel fel volt szerelve. Dildók, pálcák, satöbbi. És felvételeket csináltak. Meg videókat. Jó sokat. A dark webre csinos kis összegek fejében rakják fel, különösen azokért kérnek töméntelen mennyiségű pénzt, amin kiskorúak vannak.

– De hiszen ez gyermekpornográfia, uram!

– Pontosan – bólintott komoran Korvin. – Téged meg Barnabást előszeretettel vittek le. Csak sejteni lehet, mennyi hasznot húztak belőletek.

Álmos arca falfehérre sápadt.

– Uram, akkor ez azt jelenti, hogy... – a szavakat alig bírta kinyögni. – Hogy én már nem voltam szűz, amikor uram megvett?

– De, az voltál – felelte Korvin. – Végignéztem az összes rólad készült felvételt, és sehol nem tettek rajtad erőszakot. Csak Barnabáson, meg azokon, akik már eleve nem szüzen kerültek be a kiképzőbe. Rólad csak meztelen fotók készültek.

Álmosnak émelygett a gyomra. Felállt, a konyhaablakhoz támolygott, kinyitotta, és beszívta a friss, jeges januári levegőt.

Ne rendezz jelenetet – mantrázta. – Ne rendezz jelenetet...

Fejét az ablakkeretnek támasztotta, mélyeket lélegzett.

– Mit szándékozik tenni, uram? Bepereli őket?

– A rendőrségen már tettem feljelentést – hangzott a tényszerű válasz. – Tizenhat órára várom ide Horváthot az ügyészségtől, megbeszéljük, mik a lehetőségeink. Szeretném, ha az ügyészség is vádat emelne, és alaposan felelősségre vonnák a kiképzőt.

Álmos vett egy utolsó mély levegőt, becsukta az ablakot. Ura elé tette a süteményes tányért, majd leszedte a asztalt. Bepakolta a piszkos edényeket a mosogatógépbe, majd visszaült a helyére. Elnézte, ahogy Korvin jólesően majszolja a desszertet.

– Ettél te egyáltalán ebből?

– Nem, uram.

Az erre odatolta neki a tányért a legutolsó süteményszelettel. Meglepődve meredt rá.

– Edd meg!

Bátortalanul harapott egyet a szeletből. Ízlett neki, egy második harapással bekapta az egészet a szájába, majd ura utasítására felpattant, és nekiállt egy feketét főzni.

Kavarogtak benne a gondolatok, miközben a kávét csinálta. Eszével megértette, amit hallott, érzelmi szinten viszont már annyira ki volt merülve, hogy fásultan meredt maga elé. Szüksége volt valamire, ami felrázza őt. De jó alaposan.

– Uram – tette le a gőzölgő csészét tulajdonosa elé –, kérhetek valamit?

Korvin kérdően felvonta a szemöldökét, miközben szürcsölt.

– Kérem, gazdám... – Álmos egyik lábáról a másikra állt zavarában. Arcát elöntötte a pír. – Kérem, megtenné, hogy ma este... Tudja...

– Nem, nem tudom.

Noha tilos volt, becsukta a szemét, miközben dadogva kibökte:

– Kérem, gazdám, megtenné, hogy megadná nekem azt a bizonyos típusú szexet? Szükségem lenne...

– Nem – vágott a szavába Korvin. – Azok után, amiket műveltél, egy ideig ne is álmodozz erről.

Csalódottan szegezte le a fejét.

– Viszont annak fényében, amit ma elmeséltem neked – folytatta megenyhülve Korvin –, megengedem, hogy Zoknit játszhass.

Álmos hálásan fogadta az ajánlatot, örömében felajánlotta, hogy rendet tesz az íróasztalon. Nem ütközött ellenállásba. Aznap este felvette a kutya szerepét, és a kényeztetés minden pillanatát kiélvezte.

Az elkövetkező napokban hiába kérlelte gazdáját további zoknikzásokra, az ellentmondást nem tűrően megtagadta tőle. Megfenyegette, hogy ha még egyszer könyörög, büntetést helyez kilátásba.

Megszokhattad volna már, Zoli – futott át az agyán a gondolat, amikor mérgelődött. – Korvin ilyen. Ha egy lépést tesz feléd, utána rögtön hátrál kettőt, szíjjal a kezében.

Más megoldás után kellett néznie.