14. § (2) A házi fenyítési jog keretében a tulajdonos csak abban az esetben okozat három napon túl gyógyuló sérülést rabszolgájának, ha az:
– cselekedetével mások életét, vagy testi épségét veszélyezteti,
– tulajdonosának jelentős anyagi, illetve vagyoni kárt okoz,
– szökést kísérel meg.

1999. évi CXXVI törvény a rabszolgatartásról
_______________________

Katt.

Álmos mobiljának kamerája kattant egyet, ahogy lőtt egy szelfit magukról. Odahajolt szerelméhez, és egy nyelves csókkal lepte meg. 

Katt.

Vigyora a füléig ért a képeket visszanézve. Rengeteget csinált azóta, hogy barátja átlépte a villa küszöbét, nehéz dolga lesz majd, amikor kiválasztja, melyeket hívassa elő, kereteztesse be és rakja majd ki a szobája falára. 

Barnabás kikapta a kezéből a telefont, a kihúzott kanapé végébe dobta, és rámászott a mellkasára. 

– Még egy menetet?

Álmos felnevetett. Lehajította kettejükről a takarót, feltérdelt, és maga elé húzta Barnabást. A nappali megtelt kettejük szerelmeskedésének hangjával, a délutáni nap pajkosan csillogott be rájuk a terasz üvegajtaján keresztül. Egyikőjük sem vette észre azt a halvány árnyékot, ami óvatosan megbújt az ajtókeretben.

Övék volt az egész délután, ki is használták annak minden másodpercét. Korvinnak váratlanul be kellett mennie az ügyvédi irodába egy konzultációra, kénytelen volt magára hagynia a két szerelmest. Kizárt, hogy visszaér délután ötig, addig ne is számítsanak rá, mondta szolgájának elmenőfélben. Az megfogadta a tanácsot, nem is gondolt tulajdonosára, miközben szorgalmasan mozgatta a csípőjét. 

A rejtőzködő árny megrezzent, és előrébb lépett. Testet öltött: egy magas, széles vállú, barátságtalan arcú férfi dőlt lezseren az ajtó keretnek, kezében mobiltelefonnal. A kamerát rájuk irányította. 

Barnabás vette őt észre először. 

– Korvin úr!

Álmos egy macska gyorsaságával pattant talpra, magával ragadva a kanapé karfájára hányt ruhái közül az egyik darabot, azzal takarva el ágaskodó önmagát. Szeme sarkából látta, hogy Barnabás az álláig húzza a takarót.

A rémülettől tányérnyira meredt szemmel meredt gazdájára. Mit keres ez itt? Miért jött hamarabb? Elment ez egyáltalán? Tanúja volt, hogy beszáll a fekete Volvóba, és elhajt! Miért nyom meg valamit a telefonon, és vágja elégedetten a zsebébe? Ez megindult felé!

Hátrálni kezdett. Arra nem vitte rá a lélek, hogy elszaladjon, viszont arra sem volt bátorsága, hogy ott helyben a kanapé mellett állva várja meg, hogy a pofont osztogató kéz odaérjen hozzá, és lesújtson. Térdre ereszkedett, homlokát a padlóra tette, kezét pedig könyörgően összekulcsolta a feje fölött. Bocsánatkérő pózba vágta magát. 

– Gazdám, kérem!

Korvin nem állt meg. Lassan lépdelt feléje, fekete bőrcipőjének sarka határozottan koppant a keményfa parkettán. Egy szikrányi bizonytalanság sem hallatszott ki belőle. 

– Kérem, könyörgöm!

A cipő megállt előtte, és kitöltötte látómezejét. Annak orra befurakodott a homloka, majd az álla alá, és feltolta az arcát. Álmos a karjai védelme mögül nézett gazdájára. 

– Vonszold fel a seggedet az emeletre, és várj meg a hálószobában.

– Gazdám, kérem, bocsásson meg!

– Most.

Urának hangja nem volt sem dühös, sem mérges, sem szomorú, mégis kihallott belőle valamit, amitől minden porcikáját zsigeri félelem járta át. Nem könyörgött tovább. Fejét leszegve felállt, és remegő kezekkel a földön heverő ruháihoz nyúlt. 

– Azokat hagyd ott.

Egy szál nyakörvben felment az emeletre. Lábai mintha ólomból lettek volna, alig bírta megmászni a lépcsőfokokat. Ura hálószobájában fel-alá járkált, teste verejtékezett, hüvelykujját a szájába dugta, és fel sem véve a keserű lakkot, támadást intézett a körmei ellen. 

Beszédhangokat hallott lentről. Kiosont a lépcsőfordulóhoz, és a falhoz simulva hegyezni kezdte a füleit. Nem hallott veszekedést, Korvin nyugodt hangon beszélt Barnabáshoz, az meg félénken válaszolgatott. Hogy miről folyt a társalgás, azt nem tudta kivenni. 

Hála a magasságosnak, hogy nem üti meg és üvöltözik vele – gondolta magában. A nappali ajtajának csukódására megrebbent, neszezés nélkül visszalopakodott a hálószobába. Megállt a szoba közepén a szőnyegen, majd gondolt egyet, és itt is bocsánatkérő pozícióba ereszkedett. 

A közeledő léptek hangjára párhuzamosan liftezett a gyomra, ahogy ott térdelt. Még csak az hiányzik, hogy a szoba közepére hányja az ebédet! Száját összeszorította, homlokát még erősebben a szőnyegre nyomta. Egy tapodtatot sem mozdult, amikor Korvin belépett a szobába, és elkezdett tenni-venni. Némán, a szeme sarkából figyelte, ahogy az a szoba közepére húzza a kisasztalt, a párnázott karosszéket, behoz egy másik széket az egyik vendégszobából, majd a karosszékkel szemben helyezi el. 

Te jó ég, mire készül ez? Ilyet eddig még soha nem csinált.  – Az egyedüli ismerős mozdulat az volt, amikor Korvin a büntetőeszközöket tartalmazó fiókban kezdett el matatni. A bilincsek csörrenése hallatán elvesztette minden tartását és sírva, könyörögve ura lábszárába kapaszkodott. 

– Kérem, ne! Gazdám, könyörgöm, ne verjen el!

Korvin megragadta a karjánál fogva, lefejtette magáról, és a karosszékbe tuszkolta. Hadonászó kezeit összebilincselte a háttámla mögött, a bokáit felemelte, és a karfához rögzítette őket. Közszemlére tétetett nemi szerve könnyedén hozzá férhetővé vált. 

– Gazdám, ne! 

Sírhatott, könyöröghetett, mondhatott akármit is, Korvin a füle botját sem mozdította. Leült vele szemben a behozott székre, a kisasztalról levett egy gumikesztyűt, és felhúzta a kezére. Egy hajszálvékony pálcát – talán nádpálcát? – is magához vett. Laza csuklómozdulattal szolgája férfiasságára húzott vele egyet. 

Álmos éles levegőt szívott be. Amit kapott, még a legnagyobb jóindulattal sem lehetett ütésnek nevezni, csak egy apró csípésnek érezte. Tulajdonosa árgus szemekkel figyelte őt, szabad kezével az arca közelébe nyúlt, feltehetőleg azért, hogy készenlétben legyen arra az esetre, ha netán bepánikolna. 

Semmi ilyesmi nem történt. Nem kattant be, csak sokkal később. Korvin egy zsebkendővel megtörölte könnytől maszatos arcát, kifújta az orrát, majd folytatta, amit megkezdett. 

Gondoskodott róla, hogy rabszolgája a koronaékszereket addig, amíg a vendég a villában tartózkodik, ne tudja használni. 

***

Hanyatt feküdt a matracon, lábát felhúzta és terpeszben széttárta, a feje búbjáig érő paplan sátorként terült szét rajta. Fülébe berakta a picike fülest, zenét hallgatott az iPoddal. Teljességgel kizárta magából a külvilágot, csak a szülei duettjére koncentrált. 

Korvin lefekvéshez készülődött, a hálóval szemközti fürdőszobában tusolt. Ő maga azóta a hálószobába volt bezárva, mióta gazdája jól elnáspángolta, egész délután és este a zárt ajtók mögött bőgött a padlón feküdve, képtelen volt lenyugodni. Büntetésből nem mehetett le a szobájába aludni, hanem tulajdonosával egy légtérben, a parkettára terített matracon kellett töltenie az éjszakákat addig, amíg Barnabás el nem megy. Zuhanyozni az emeleten zuhanyozhatott, a matracot, az ágyneműt és az iPodot gazdája hozta be neki. Alvós pólóját a szekrényből vette ki és dobta le neki Korvin. 

A verés következtében nemi szerve feldagadt, olyannyira, hogy fába szorult féregként üvöltött a fájdalomtól, mire gazdája abbahagyta az ütlegelést. 

Kopogtatásféleséget érzékelt a ponyvaként kiterített takarón. Kidugta fejét alóla, és urát találta maga előtt a szőnyegen törökülésben. Kézjelzést kapott, hogy vegye ki a fülhallgatóját.

– Lenyugodtál végre? Lehet most már beszélni veled?

Álmos kikapcsolta a zenét, lejjebb húzta magáról a takarót. Nem ült fel, nem tápászkodott fel, mert annyira fájt neki ott a két lába között, hogy csak ebben a pozícióban tudott valamelyest létezni. Még a paplan érintését sem bírta elviselni, azért húzta fel így a térdét. 

– Igen, gazdám – felelte. Könyörgőre fogta: – Gazdám, kérem, hadd aludjak lent a szobámban!

– Egész álló este ezt kérted tőlem. Ha eddig nem, miből gondolod, hogy most megengedem?

Csalódottan az alsó ajkába harapott. Mit meg nem adott volna azért, hogy barátjával lehessen lent! Kegyetlen egy megvonás volt ez. 

Korvin a lovak közé csapott:

– Mégis mi a francot műveltetek ti ketten?! Nem megmondtam, hogy nem feküdhetsz le vele?

Hallgatott. Mégis, mit válaszolhatna erre a kérdésre? Hogy igazságtalannak tartja, hogy gazdája nem engedi kiélni a nemi vágyait? Inkább csöndben maradt, és bűnbánóan elfordította tekintetét.

– Legalább gumit húzhattál volna! Az nem jutott az eszedbe, hogy a drágalátos haverod tele lehet mindenféle vírussal?! Már csak az hiányzik, hogy összeszedj valami nemi betegséget!

– Gazdám sem húz gumit, amikor velem van – motyogta halkan.

– Én tiszta vagyok, ő nem! – fortyant fel mérgesen Korvin, mire Álmos behúzta a fejét. – Vigyázz, mit beszélsz!

– Bocsánatot kérek, gazdám.

– Amint visszanyered a szokásos répaformádat, foglalok időpontot szűrővizsgálatra.

– Igenis, gazdám – felelte rezignáltan. A gúnyolódást fel se vette. – Gazdám, megkérdezhetem, hogy mi van Barnival?

– Lent van a szobádban, elküldtem aludni. Ne aggódj, nem kapott ki, csak te. Vacsorázott, fürdött, satöbbi. – Korvin elővette a telefonját, megnyitotta a térfigyelő kamerát működtető alkalmazást, és megmutatta neki a pinceszoba felvételét. – Látod? Minden rendben van vele. 

A békésen alvó Barnabást látva valamelyest megnyugodott. Elkérte a mobilt, és vágyakozva nézte a felvételt. Eszébe ötlött egy kérdés. 

– Gazdám?

– Igen?

– Honnan tudta, hogy...? Úgy értem, gazdám azt mondta, hogy ötig nem fog visszajönni, mégis rajtakapott minket. Honnan tudta?

– Ismerlek, Álmos. Tudom, hogy milyen vagy, amikor ki vagy elégülve. Akkor vigyorral az arcodon járkáltál az utóbbi napokban föl-alá, hogy még az imbecillis is láthatta, mi zajlik itten.

– Amúgy meg – folytatta Korvin Álmos lángvörös zavarával mit sem törődve –, számítottam rá, hogy ez fog történni. Megtehettem volna, hogy rád adom a ketrecet, vagy bármit. Mégis, nekem jól jött, hogy fel tudtalak venni titeket videóra. Ezért úsztad meg ilyen könnyű büntetéssel.

Álmos homlok ráncolva meredt urára. Mire akar ez kilyukadni? 

– Neked nem nagyon meséltem el apám néhai rabszolgáinak a történeteit, a barátodnak viszont mindent elmeséltem, hogy ki, miért, és hogyan halt meg. Többek között azét a férfiét is, akinek az volt a bűne, hogy apám engedélye nélkül lefeküdt valakivel. Napokon belül belehalt a sérüléseibe. A testén lévő szívásnyomok árulták el. – Korvin a telefonjára bökött. – Megmutattam a barátocskádnak a felvételt, amit készítettem rólatok. Ha esetleg eljár a szája arról, hogy duglak téged – nos, apám inkább az én kezemben lévő bizonyítékoknak fog hinni, nem gondolod?

Álmos a fogát szívta. Szóval erre ment ki a játék! Dühös volt, nagyon is, de visszafogta magát. Értelmetlenség lett volna újabb centikkel növelni a dagadás mértékét a nemi szervén. Ha nem hallotta volna meg őket Barnabás szex közben, és nem tud kettejükről, vajon milyen büntetést kapott volna? Bele se mert gondolni. Visszaadta urának a mobilt.

– Annak viszont nagyon nem örülök, hogy fittyet hánytál a parancsomnak. Megint. – Korvin szeme vészesen összeszűkült. – Miért szegülsz ellen nekem állandóan? Miért olyan nehéz neked, hogy engedelmeskedj végre?

– Talán, ha gazdám engedne egy kicsit élni, és nem állítana fel ilyen szigorú szabályokat...

– Méghogy nem engedlek élni? Te ennyire ostoba vagy? – vágta hozzá Korvin. – Itt van a szemed előtt a fél lábbal a sírban lévő barátod, és még mindig azt állítod, hogy egy szemét alak vagyok?

Összerezzent. Ezekre nem tudott mit válaszolni, a kiképzőben megedzett beszélőkéje cserben hagyta. 

– Ha megint nem fogadsz szót, legyen szó akármilyen apróságról, előveszem a korbácsot, és szíjat hasítok a hátadból. Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek.

A korbácsot? De hát azt csak a rabszolgatörvényben meghatározott kivételes esetekben lehet alkalmazni! Korvin nem tréfált, azt tisztán látta rajta. A fülhallgatóért nyúlt, hogy magához vegye, és elbújhasson zenét hallgatva a takaró biztonságában. 

– Hol van a fejhallgatód? Sehol nem találtam, pedig mindenütt kerestem. 

Keze megállt a levegőben, visszahúzta a paplan alá. Összeszedte minden bátorságát. 

– Minden tisztelettel gazdám, de azért én megdolgoztam! Nem veheti el tőlem!

– Hol van?

– Kérem, gazdám! Hadd tartsam meg!

Korvin feltápászkodott a padlóról, és a bütetőeszközöket tartalmazó fiókhoz lépett. Kivette belőle a korbácsot. 

– Nem gondoltam volna, hogy máris alkalmaznom kell.

Álmos azon nyomban sutba dobta minden ellenállását, és megmondta, hova rejtette el. Korvin nézett egy nagyot, hogy mégis miféle őrült módon volt képes azt eldugni előle, visszatette a büntetőeszközt a fiókba, és a füles felkutatására indult. A hálószobába visszaérve szolgája szeme láttára, puszta kézzel darabjaira tépte a fáradságos munkával megszerzett fejhallgatót. 

Pont, ahogy néhány nappal korábban azon a bizonyos születésnapi bulin ígérte.