6.§ (1) A tulajdonos köteles egészségügyi biztosítást kötni rabszolgája nevére. A biztosítás keretében a rabszolga jogosult a állami egészségügyi ellátásra, annak minden szolgáltatását igénybe veheti. A bejelentett lakóhely szerinti háziorvos nem tagadhatja meg a rabszolga felvételét, köteles kivizsgálni, ha az hozzá fordul, szükség szerint továbbítja szakorvosi kivizsgálásra.

1999. évi CXXVI törvény a rabszolgatartásról
__________

Ez furcsa – gondolta magában Álmos, ahogy egy jókora adag krémet nyomott az elektromos fogkeféjére –, Korvinnak most, amikor leszoptam, teljesen más íze volt. Ezt meg hogy?

Ezen rágódott végig fogmosás közben. Mintha anno a csábításokra való készülődés során olvasott volna olyasmit, hogy a sperma íze megváltozhat a táplálékbeviteltől függően.

Vajon mit ehetett? Ananászt? – Önmaga tükörképére vigyorgott. A gondolatot, hogy időnként ananászos desszertekkel fogja a közeljövőben traktálni gazdáját, viccesnek találta. – Kíváncsi vagyok, mennyi idő fog eltelni, mire rájön, hogy miért változott meg az étrendje.

A parányi fürdőszobát gőzfelleg töltötte meg, zuhanyzott az előbb. Dereka köré törülközőt csavart, fogát sikálva átment a szobájába, és kinyitotta a pince ablakot. Az ajtót is kitárta, a kereszthuzat kellemesen érintette nedves bőrét. Legjobban az tetszett neki, hogy a törülköző immár nem érintette az idegesítő fémketrecet, az, alighogy gazdája megérkezett kora délután a nyaralásból, lekerült róla.

Léptek zaja ütötte meg a fülét. Felismerte: Korvin jön le hozzá.

De miért? Hiszen megkapta, amit akart, nem? Vagy most fogja őt megbüntetni az elkövetett csínytevésekért?

Mint az őrült, sietett vissza a mosdócsaphoz, és csapta le fogkeféjét a helyére, a száját is gyorsan kiöblítette. Majd a szekrényhez lépett, tiszta ruhát vett elő. Remegő kézzel gombolta be az utolsó gombot az ingén, amikor Korvin átlépte a küszöböt.
Egy alig hallható, megkönnyebbült sóhaj tört ki belőle. Gazdájánál nem volt se szíj, se korbács.

Ez még nem jelent semmit − emlékeztette magát, ahogy gyorsan hátratette a kezét −, vigyázz vele!

Korvin is megmosakodhatott, mert fekete selyem háló köntösét viselte, a textil öv lazán ölelte körül csípőjét. Zsebéből egy rikító rózsaszín póló türemkedett ki, Álmos azonnal felismerte: abban jött vissza a nyaralásból. El nem tudta képzelni, hogy az hogyan került fel rá, tudta jól, hogy gazdája ki nem állhatja ezt a színt. El is képedt rendesen, amikor kinyitotta a bejárati ajtót, és meglátta őt benne.

− Ez az ing, amiről beszéltél? – Korvin a kezében egy halom frissen sült pogácsát tartott, egymás után tömte a szájába. – Amit nemrég vettél?

− Igen, uram – válaszolta alig érthetően. Fejét illendően meghajtotta. – Köszönöm, uram, hogy megengedte, hogy megvehessem!

Álmos, amíg ura elvolt a világ másik felén, annak engedélyét megkapva vett magának néhány váltás gallér nélküli inget. A rendes ingjei gallérját be kellett gyömöszölnie a nyakörve alá, törte a nyakát rendesen. Az újonnan szerzett ruhadarabokkal ki tudta küszöbölni ezt a kellemetlenséget, minimális ruhaanyag került csak a fém karika alá. Jelen pillanatban nem is tudott volna mást felvenni, mivel torka lüktetett, beszélni is alig tudott. Korvin a villa küszöbét átlépve azonnal letámadta őt. Az orvos utasítására hátulról nem rakhatta meg, ezért máshogy elégítette ki a két hetes nyaralás alatt felgyülemlett szükségleteit: a száját vette igénybe, a torkával együtt.

Korvin, pogácsát majszolva az újonnan készült ágyat vette szemügyre.

− Nem semmi – szólt elismerően. – Nem is látszik rajta, hogy betonból van.

Peti édesapja, aki az ágyat csinálta, falécekkel körbeburkolta a betonból öntött blokkot, a falra is tett belőlük. Az ágy oldalára két darab téglalap alakú lapot szerelt fel fogantyúval ellátva, első látásra kihúzható fiókoknak tűntek. Olyan jól sikerült az álcázás, hogy senki meg nem mondta volna, miből készült valójában az ágy. A soron következő pogácsával a szájában Korvin leült a matracra.

− Kényelmeset választottál – mondta. – Jó rajta aludni?

− Igen, uram. – Ámos mélyen meghajolt. – Gazdám, köszönöm, hogy szabad kezet adott a matrac választásban!

Korvin nem kommentálta. Folytatta a betonágy szemügyre vételezését, kitapogatta a rejtett karikák helyét, amikhez könnyűszerrel ki tudja kötni majd Álmost, ha szüksége lesz rá. Elégedett bólintással nyugtázta.

− Álmos! – szólalt meg. Hálóköntöse zsebéből kihúzta a rózsaszín pólót, és odadobta neki. – A tiéd lehet!

Elakadt a lélegzete. Tágra nyílt szemmel meredt a pólóra, minden szegletét szemügyre vette, ahogy maga elé tartotta.

− Uram... – hangja elcsuklott, nagy nehezen tudta csak a szavakat kipréselni. Nem a fájó torka akadályozta most ebben. – Gazdám! Én... Köszönöm!

Mélyen meghajolt. Teste remegett az izgatottságtól, az öröm villámként cikázott benne ide-oda. Álmában nem gondolta volna, hogy egyszer valaha az életben egy rózsaszínű ruhadarab tulajdonosa lesz! Gazdája ez irányú kérését mindig kategorikusan elutasította, még egyezkedésre sem volt hajlandó.

− Felvehetem, uram?

− Ugyan már! Ki kell mosni, a repülőúton végig ebben voltam.

− Gazdám, kérem!

A pólót szorosan a mellkasához szorította, félt, hogy Korvin esetleg meggondolja magát, és kivágja a szemetesbe. Eszével tudta, hogy erre igen kicsi az esély, ugyanis ha egyszer kapott valamit, az nála is maradt. Legfeljebb büntetésként megvonták tőle határozott időre, úgy, mint a fejhallgatóját.

− Rendben – bólintott egyet Korvin. – Egy felpróbálást engedélyezek. De utána bedobod a szennyesbe!

− Hálásan köszönöm, gazdám!

Lelkesen levette magáról az ingét, és izgalomtól halvány piros arccal bebújt a pólóba. Egy mérettel nagyobb volt rá, de ezt fel se vette.

– Uram, fáj a torkom, megengedi, hogy a gallért kívül hagyjam?

A szekrényajtóra szerelt tükörben, ahol csillogó szemmel nézte magát, látta, hogy gazdája bólint egyet, így nem gyömszölte be a gallért a nyakörve alá. Végig nézett saját magán, a harsány szín összeütközésben állt vörös hajával.

− Gazdám! Nagyon szépen köszönöm! De tényleg! − Alig bírta a hálálkodással, hosszú percekig csak folytonosan köszönömöket mondott. Eszébe jutott valami. − Uram, feltehetek egy kérdést?

Korvin az utolsó pogácsát is bekapta. Teli szájjal jóváhagyóan hümmögött egyet.

− Megkérdezhetem, hogy uram miért vette meg ezt magának? Tudtommal uram nem szereti ezt a színt.

− Bokor vette, nem én. Azzal a feltétellel mentem csak bele, hogy amint hazaérek, rögtön megszabadulok tőle.

− Értem, uram. Köszönöm a válaszát, uram. − Álmos megköszörülte sajgó torkát, majd félénken urára nézett. − Uram, hogyan köszönhetem meg? Tényleg szeretném meghálálni, hogy uram nekem adta ezt a gyönyörű felsőt!

− Ennyire örülsz neki?

− Igen, gazdám − pirult el.

− Nos... − Korvin lenyelte az utolsó pogácsa darabot, és alapos gondossággal leporolta köntöséről a ráhullott morzsákat. Egy ideig elgondolkodva nézte szolgáját, aztán feltápászkodott, és hozzá lépett. A saját ágyékára bökött. − Egy kis desszert szóba jöhet.

Buzgón bólintott egyet, és sajgó torkára ügyet sem vetve letérdelt Korvin elé. Egy utolsó menetet még valahogy kibír, döntötte el magában. Ezért a pólóért bármit! A köntöshöz nyúlt, hogy kibontsa, keze azonban beleütközött gazdájáéba.

− Nem nem.

Korvin kihúzta hálóköntöséből az övet, és hátrakötötte velük Álmos kezét.

− Rég volt már, hogy hátrakötött kézzel szoptál le − mondta.

Meglepettségtől hatalmasra kerekedett szemekkel meredt a föléje tornyosuló férfira. Agya nagy nehezen rebootolt, kihúzta magát, még közelebb mászott a térdein Korvinhoz. Közeledő arca azonban megint gazdája kezébe ütközött.

− Várj egy picit.

Korvin levette róla a szemüvegét, összehajtogatva az éjjeliszekrényre rakta. Majd lassan, nagyon lassan elkezdte simogatni. Mindenhol érintette: az ajkait, az arcát, a haját, a fejbőrét. Álmos válla ellazult, belesimult gazdája tenyerébe, elégedett hangok hagyták el megkínzott torkát. A fellegekben járt. Milyen rég volt már, hogy ennyi finom érintést kapott tulajdonosától!

Egy hirtelen csattanás a valóság talajára rántotta. Arcához kapott volna, ha nem lettek volna a kezei hátrakötve. A következő ütés kibillentette egyensúlyából, Korvin megragadta őt a hajánál fogva, és visszarántotta. Teljes erőből megint pofon vágta.

− Ne! Gazdám, kérem!

− Kuss legyen! − rivallt rá Korvin.

Olyan erősen markolta a hajánál fogva, és ütötte, hogy képtelen volt ellenállást tanúsítani. Korvin a szó szoros értelmében minden erejét beleadta. Akkor állt csak le, amikor a szemöldök felszakadt, és vér kezdett folyni belőle. Zsebkendőt vett elő köntöse zsebéből, és a vérző sebre nyomta, mielőtt még szolgája megláthatta és elájult volna.

− Gazdám, kérem!

− Maradj csöndben! − hallotta a szigorú utasítást.

− Gazdám! − Álmos se látott, se hallott. − Gazdám, kérem! Kérem, bocsásson meg!

− Álmos! Azt mondtam, hogy fogd be a szádat!

− Kérem! Könyörgöm, ne bántson! Kérem!

Korvin hátranyúlt, és egy kézzel kioldotta őt a kötésből. Erre Álmos keze fellendült, és gazdája ruhájába kapaszkodott.

− Kérem! Kérem!

Hallotta, hogy a férfi utasítja őt valamire, de nem bírta felfogni a tartalmát. Erre megragadták a nyakörvénél fogva, és az átázott zsebkendőt továbbra is szorosan tartva a szekrény felé kezdték el ráncigálni. A köntös szegélyét markolászva mászott utána, könyörögve folyamatosan. Az egy elsősegély dobozt vett le az egyik polcról.

− Könyörgöm! − el akarta hárítani gazdája felé nyúló kezét, mire az válaszul megragadta, és mindkét kezét betuszkolta a combja közé, satuként fogta közre. Képtelen volt kiszabadítani magát. − Kérem!

Korvin ellátta a vérző sérülést. Lefertőtlenítette, ráragasztotta a sebösszehúzó ragtapaszt, végül rendes kötéssel látta el. Ügyet sem vetett a síró rabszolga rimánkodására, aki minduntalan ki akarta húzni kezét az erős szorításból. Dolga végeztével visszarakta a dobozt a szekrénybe, megragadta Álmos egyik kezét, és az ágyhoz húzta. Leült a matracra, a szolga a két térd között kötött ki.

− Gazdám, kérem! Ne! – Álmos elkeseredetten belemarkolt a fekete köntösbe, az Istennek sem akarta elengedni. – Kérem! Ne verjen el!

– De hát már elvertelek – felelte erre Korvin halkan. – Már végeztem veled.

– Kérem! Ne haragudjon rám!

– Álmos – Korvin finoman megragadta őt az állkapcsánál fogva, kényszerítette, hogy belenézzen a szemébe. – Emeld fel a jobb kezedet!

– Könyörgöm! Ne büntesse meg!

Álmos elengedte a köntös szélét, és az alatt, a csupasz bőr mentén kezdte el engesztelni a férfit. Tapogatta, esdekelve simogatta, csókolgatta megállás nélkül, el-el csukló hangon könyörgött bocsánatért. Észre sem vette, hogy a pinceszobát lágy zeneszó tölti meg, arra sem reagált, hogy gazdája föléje hajol, egyik kezével a pólója alatt simogatja, másik kezével pedig a fejét öleli át. A halk, csitító szavak jelentését is csak nagy sokára fogta fel.

– Álmos – Korvin elengedte őt, kissé hátra dőlt, hogy lássa az arcát. – Emeld fel a bal kezedet!

Nem reagált. Csókolta tovább a hasfal mentén, vigyázva, hogy a köntös anyaga ne érintse feldagadóban lévő arcát.

– Kérem... – préselte ki. Torka is kezdett egyre jobban bedagadni. – Gazdám... Bocsásson meg!

Csigalassúsággal teltek a percek. Korvin úgy öt perceként az ébresztőórára nézett, egyre bosszúsabban húzta össze a szemöldökét, ahogy múlt az idő, és a pinceszobára egyre sötétebb árnyékok borultak. A simogatást nem hagyta abba, Álmos meg a sírástól hüppögve térdelt a kilépő szőnyegen, megszakítás nélkül könyörögve bocsánatért. Elkezdett figyelni a zenére, szemét behunyva belemerült a hangjegyek színes kavalkádjába. Légzése kiegyensúlyozottabbá vált, már nem szedte őrülten kapkodva a levegőt.

Korvin újból felemelte a fejét. Az arca láttán levett az éjjeliszekrényről egy zsebkendőt, és letörölte a krokodilkönnyeket.

– Emeld fel a jobb kezedet!

Esetlenül engedelmeskedett. A kéz reszketegen állt meg a levegőben.

– Most a bal kezedet!

Az is a magasba lendült. Fejét behúzta, szemét erősen összezárva tartotta, könyörgött urának, hogy az ne adjon neki újabb verést.

– Nagyon jó, ügyes vagy – hallotta ura dicséretét. – Leteheted a kezeidet. Most pedig nézz rám!

Szemét félig lesütve felnézett a férfi arcába. Teste kontrollálatlanul reszketett, a jéghideg tekintet lesiklott a gerincén.

– Nyuszkó. – Korvin végighúzta tenyerét a nyakán, mire a reszketés egy picit alábbhagyott. – Mi a neved? Hogy hívnak?

– Ifjabb Kiss Zoltán vagyok, uram. – Alighogy végig mondta, észbe kapott, és riadtan összerezzent. – Nem! Álmos vagyok! Uram nevezett el! Hollósy Álmos a nevem!

– Ügyes nyuszika – csitítgatta őt Korvin. Egy halvány mosollyal jutalmazta meg. – Tudod, miért kaptál ki?

– Uram, kérem, ne verjen el! Kérem, bocsásson meg!

– Kérdeztem valamit.

A határozott hang hallatán összekaparta magát. Mély lélegzetet vett, becsukta szemét, a zenére összpontosítva halkan így válaszolt:

– Azért, uram, mert amíg uram távol volt, nem viselkedtem jól.

– Igen. És mi volt az, amit nem kellett volna csinálnod?

– Elmenni Barnihoz. Meg Zsófival bulizni. Ezeket nem kellett volna.

– Úgy bizony. – Korvin megpaskolta szolgája állát, jelezve neki, hogy nézzen rá. Az engedelmesen kinyitotta a szemét. – A buli az egy dolog, azért még nem pofoztalak volna így fel.

– De uram, Barnival végül nem sikerült beszélnem! – Mi is volt az a jogi szó, amit gazdájától hallott néha? Álmos agyába beugrott a megfelelő kifejezés. – Az csak kísérlet volt, uram! A bűntény nem valósult meg!

– Néha olyan ostoba vagy – mordult fel Korvin. – Nem gondoltál bele a következményekbe? Abba, hogy ez hogyan érinti a barátodat, ha rajtakapnak titeket?

– Uram, kérem! Barni az egyetlen, aki szeret engem! Látnom kellett őt!

– Ugyan már! Nem te büszkélkedtél nekem, hogy végre vannak barátaid?

– Ők nem... – Álmos kereste a szavakat, szája sírásra görbült. – A szüleim halála óta Barni az egyetlen, aki őszintén szeret! Kérem, uram! Kérem, próbálja meg ezt megérteni! Látnom kellett őt, annyira hiányzik!

Korvin felsóhajtott.

– Figyelj ide. – Finoman beletúrt szolgája rövid hajába. – Mindketten tudjuk nagyon jól, hogy a barátod előbb-utóbb meg fog halni. Nincs mese.

– De...

– Hallgass végig! Erről már beszéltünk, nem is egyszer. Kérlek, ne nehezítsd meg a dolgomat! – Korvin egy mély levegőt vett, mielőtt folytatta volna. – Ezzel a húzásoddal fogalmam sincs, mit indítottál el. Vagy mit fogsz elindítani. Rohadt mérges vagyok rád emiatt.

Álmos értetlenkedve nézett vissza.

– Tegyük fel, apám tudomást szerez róla, hogy ti ketten odavagytok egymásért. El tudod képzelni, hogy milyen következményei lehetnek ennek?

– Gellért úr tudja, hogy nagyon jó barátok voltunk a kiképzőben, uram – vallotta be csendesen.

– Nagyszerű – felelte keserűen Korvin. – Te tényleg nem tudsz gondolkodni, ha Barnabásról van szó. Még mindig nem érted, hogy mekkora marhaságot csináltál?

Nem válaszolt.

– Tegyük fel, apám most éppen kínozza Barnabást, és mindent kiszed belőle, amit tud rólad meg rólunk, és éppen, hogy csak életben hagyja. Csak azért, hogy terhelő információkat szerezzen. Vagy... – Korvin megint megragadta Álmos állkapcsát, és maga felé fordította –, összehoz titeket valamilyen módon. Mondjuk elküldi olyan helyre, ahol biztosan beléd botlik, és megbízza őt azzal, hogy szedjen ki belőled mindent.

– Barni ezt sosem tenné meg, uram! Ő nem árulkodik.

– Ezt soha nem lehet tudni. Még a legerősebbek is megtörhetnek ennyi kínzás után.

– De... Ő sosem... – Álmos hangja elcsuklott, a sírás kerülgette. – Ő sosem csinálna ilyet!

– Én végignéztem, ahogy apám tönkreteszi a rabszolgáit. Mindegyiket, kivétel nélkül. Volt, aki erősebben tartotta magát, mint a barátod, és mégis egy roncs lett belőle. – Korvin megtörölte szolgája könnyes szemét. – Hidd el nekem, tudom, miről beszélek. A barátod sem lesz kivétel.

– Ez nem... Ez nem lesz így! Én ismerem őt, gazdám!

– Az igazság fájdalmas, tudom – mondta csendesen Korvin, elnézve a könnyes szemeket. – Az viszont neked fog jobban fájni, ha Barnabás a te ostobaságod miatt idő előtt hal meg.

– Én nem akarom, hogy meghaljon! – sírt fel Álmos. – Kérem, gazdám, tegyen valamit! Nem hiszem el, hogy nem tud semmilyen megoldást!

Korvin csak tagadólag rázta a fejét. Szeme szomorúan csillogott.

– Nem tudná megvenni? Nem tudna kölcsön kérni erre pénzt?

– Tegyük fel, összeszedek annyi pénzt, hogy kiválthassam. Ez mit old meg? Apám nagyon gyanúsnak fogja találni, arról nem is beszélve, hogy ezzel nem állítom meg a folyamatot. Venni fog egy új rabszolgát, aki meg fog halni x idő múlva. El tudod ezt viselni? Hogy Barnabás helyett valaki más hal meg?

Álmos magába zuhant. Sírt, folytonosan törölgette kézfejével a szemét, megállás nélkül könyörgött gazdájának, hogy az találjon ki valami megoldást. Legbelül képtelen volt elhinni, hogy nincsen kiút ebből a helyzetből, a benne lévő optimizmus utolsó szikrájába kapaszkodott.

Nem adom fel – ismételgette magában –, lennie kell egy megoldásnak!

– Nyuszkó – hallotta gazdája szelíd hangját. Meglepetten felnézett rá, szemét a pólója ujjába törölte. – Ígérd meg, hogy nem csinálsz többé ilyen nagy meggondolatlanságot!

Hezitált. A szeme sarkából a falra akasztott képek közül az egyikre pillantott. Abban rejtette el a Márton atyától kapott SIM-kártyát. Talán, ha...

– Ígérem, uram.

– Okos nyuszika. – Korvin megpaskolta a feje búbját. Két ujja közé csippentette az állát, és maga felé fordította, alaposan megnézte a pofon következtében bedagadt arcot. Elismerően füttyentett egyet. – Jól nézel ki. Holnapra még szebb leszel, az certus*. A bátyám nem mondhatja azt, hogy nem látszik meg rajtad a kezem nyoma.

Egy hanyag mozdulattal elengedte.

– Most viszont pattanj fel, és vidd ki a szobából a matracodat az ágyneműddel együtt! – adta ki az utasítást szigorú hangnemre váltva. – Csak a macik maradhatnak. Ne gondold, hogy ezt megúszod néhány pofonnal!

– A kemény betonon kell aludnom? – hökkent meg Álmos. Rossz emlékek idéződtek fel benne. – Kérem, gazdám...!

– Még nem fejeztem be! – Korvin a szájára tette az ujját, mire az elhallgatott. – Igen, mától fogva egy hétig matrac, takaró és párna nélkül alszol. Kapsz láncot is éjszakára, úgy, mint a barátod. Ideje, hogy egy kicsit átérezd a helyzetét.

– Gazdám, kérem! Ne...! – fakadt ki. Ura dühös pillantását elkapva beléje forrt a szó, pedig el akart mondani valamit.

– Ez nem vita tárgya. Tedd, amit mondtam, ha nem akarsz még több büntetést!

Megadta magát. Leszegett fejjel felállt, és nekiállt levenni a matracot az ágyáról. Nem merte megkérdezni, hogy az elmúlt héten rá kiszabott megvonások közül melyik marad továbbra is érvényben. Volt egy olyan megérzése, hogy ha most szóba hozza, gazdája még hosszabb időre megvonja tőle.

__________
*certus (latin) : biztos, bizonyos