***

Az olcsó ágy vészesen recsegett, ahogy Korvin mozgott rajta. A rácsozott pinceablakot becsukták, hogy ne hallatszódjon ki semmi a nyári fülledt éjszakába, felverve vele a békésen alvó Borókát. 

– Ga'ámm... 

Álmos torkát érthetetlen hangfoszlányok hagyták el panaszos nyögések kíséretében. Száját betömték egy jókora, labdába gyúrt zoknival, nem lehetett érteni, amit közölni akar. Keze pedig az ágytámlához volt kikötözve az egyik vacak minőségű, még sorra nem került üleptelen bugyival, amit, ha Boróka véletlenül betoppanna, pillanatokon belül el lehetett tépni. Ő maga nem merte ezt megtenni, nem akarta kivívni magára gazdája haragját. Lebeszélni sem tudta őt a kikötözésről, mert az egyik korábbi ágytorna alkalmával olyannyira belemélyesztette Korvin karjába a körmeit, hogy a karcolásokat így kellett kimagyarázni:

– Hát, tudod drágám, hogy mennyire utál engem a felperes családja, és a múltkor a tárgyalás után megdobtak egy macskával.

– Egy macskával?

– Igen, egy macskával. 

Hogy Boróka ezt elhitte-e vagy sem, Álmost nem érdekelte. Per pillanat az kötötte le, hogy az erőteljes lökéseket még hangosabb nyöszörgések nélkül kibírja. Teste csúszott az izzadtságtól gazdája meztelen teste szorításában.

Korvin kimerülten a hátára gördült, amint elélvezett. Az ágy egy hatalmasat nyögött alatta. 

– Ez jó volt – lihegte.

Álmos levegőt kapkodva arrébb húzódott, a hűvös falhoz préselte síkos hátát. Máshogy nem is fért volna el a keskeny ágyon terpeszkedő férfi mellett. Többször kérelmezte már, hogy szerezzen be egy szélesebb és strapabíróbb ágyat, amin kényelmesen elférnek, de az elhárította azzal, hogy semmi kedve a méregdrága nyaralás mellé még egy drágább is ágyat vásárolni.  A fa ágykeret egyre fenyegetőbb hangjelzéseit is figyelmen kívül hagyta.

Korvin a pár perces pihenő után újból maga alá rántotta Álmost. A durva, erőteljes mozgások ritmusát követve recsegett alattuk az ágy, majd egy fülsiketítő csattanás kíséretében kettétört. 

– A kurva életbe! – átkozódott Korvin. Legurult az alája szorult Álmosról, a bugyival megkötött csuklókat egy gyors mozdulattal széttépte, a zoknipamacsot is kiszedte a szájából.

Csendre intette őt, és hosszú percekig feszülten fülelt. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amint egyértelművé vált, hogy Boróka nem ébredt fel a zajra. 

A két férfi esetlenül felkászálódott a romhalmazból, hogy megnézzék a keletkezett kárt. Álmos elgyötörten, csatakosan a testnedvektől állt fel, Korvin pedig még mindig felfelé kunkorodó hímtaggal.

– Ennek annyi – jelentette ki a nyilvánvalót. Az ágykeret a közepe táján menthetetlenül széttörött. – Tüntessük el innen!

Munkához álltak. Korvin lehúzta a matracot, Álmos pedig a fadarabokat hurcolta ki a nagy pinceterem egyik sarkába. Engedélyt kapott, hogy az egyik szekrényben lévő összecsukható, tartalék ágyat elővehesse, és rárakhassa a matracát. Korvin visszafeküdt rá, elterülve pihent rajta. 

– Tart még rám igényt, uram?

Korvin ránézett. Tekintetével végigmérte mocskos, meztelen testét. 

– Nem. Menj, és zuhanyozz le! Bűzlesz, mint az állat.

– Igenis, uram.

Bebotorkált a parányi fürdőszobába. Mindene sajgott, a szex nem kicsit merítette ki. Korvin és Boróka másnap délelőtt szállnak fel a repülőre, gazdája kihasználta az utolsó éjszakát arra, hogy előre levezesse a feszültséget, és kibírja két hétig férfi közelsége nélkül. Olyan vehemenciával döngette őt az éjszaka folyamán, hogy Álmos kis híján elájult. Az ágy hamarabb adta meg magát, mint ő. 

Jólesően áztatta magát a zuhanyzó alatt. Alig várta már, hogy másnap dél legyen, és egyedül maradhasson a villában. Két hét szabadság! El se hitte. Szája vigyorra húzódott, ahogy arra gondolt, hogyan fogja kiszórakozni magát. 

Bal alkarjára pillantva jókedve eltűnt, mint a kámfor. A tetoválás végeztével kapott rá fóliát, egész délután és este rajta volt, majd élete első boros pohara után letépte magáról. A bor, amit kapott, ízlett neki, Korvin kezdésként egy könnyű, habzó bort utalt ki neki, alig fejtett rá ki valami hatást. Türelmetlenül várta a következő adagot. 

A tetováló szalonból kilépve a hazaút során az autóban nem szóltak egymáshoz. Álmos eltökélte magában, hogy egész út alatt figyelemre se méltatja gazdáját –  befóliázott karját ölelve, dühtől összeszorított állkapoccsal nézett ki az ablakon, egyszer sem pillantott a volán irányába. 

Korvin váratlanul lehúzódott egy padkára, átnyúlt, megragadta őt az állkapcsánál fogva. Magához fordította a fejét, és ezeket a szavakat intézte hozzá: 

– Fogd már fel, hogy ha nincs a tetoválás, akkor le kell passzoljalak Gellértnek! Ezt akarod? Nem? Akkor meg fejezd be a hisztit!

Továbbra sem szólalt meg az út hátralévő részében. Az ablak helyett ezúttal a szélvédőn meredt ki, néha oldalra pillantott gazdájára. Tisztában volt vele, hogy a tetoválás azért kapta, hogy Korvin gondtalanul magára hagyhassa őt, amíg nyaral. Ennek ellenére marta őt belülről a keserűség. Még akkor is fancsali képet vágott, amikor gazdája az anyjánál tett látogatást követően visszaült a kocsiba. Mivel nem akart bemenni vele a légkondicionált előtérbe, hogy ott várakozzon, ott hagyták őt az autóban duzzogni. A kulcs nem volt nála, nem tudta alapjáratra tenni a motort, és bekapcsolni a klímát. Inge csorgott az izzadtságtól, mire Korvin visszatért. 

A délután eseménytelenül telt. Álmos elfoglalta magát a feladataival, összekészítette kettejük bőröndjét, Boróka meghívta a villába néhány barátját, és a nappaliban beszélgettek. Korvin egy ideig velük volt, majd kimentette magát, és felment bezárkózni a dolgozószobájába. Egy ajtó választotta csak el a hálószobában pakolászó szolgától, mégis távol voltak egymástól. Álmos utólag, a vacsoránál tudta meg, hogy mivel töltötte az idő nagy részét: könyvajánlásokat olvasgatott az interneten, és ami megtetszett neki, azt vagy megvette elektronikus formában, vagy ingyen leszedte őket innen-onnan, és rátette őket az E-book olvasójára. Ritkán használta, a papír alapút részesítette előnyben. Szeretett köteteit most nem viheti magával az útra, ezért legalább száz könyvet rárakott az olvasójára, bebiztosítva azt, hogy nem fogja szétunni magát a tengerparton. 

– Álmos! – Ura hangja visszarántotta őt a jelen pillanatba. – Igyekezz már! 

Sietve elzárta a zuhanycsapot, levette a radiátorról a törülközőjét, és megszárítkozott. Érzékeny alkarját bekente azzal a krémmel, amit a szalonban Xénia adott neki. A szekrényéből kihalászott egy alvós bokszeralsót – ami egykoron Korviné volt –, és visszament az ágy mellé. Egyik térdét feltette a matracra, hogy jól meg tudja támasztani magát, majd gazdája fölé hajolt, és kérdezés nélkül nekiállt gyengéden masszírozgatni annak izmos mellkasát, vállát, nyakát. A szokásos ágytorna utáni program. 

– Uram?

– Mmm?

– Mi legyen az ágyammal, uram? Próbáljam meg megjavítani?

– Hagyd a fenébe. Dobd ki. Amíg bokorral elvagyunk, fel fogom kérni Peti apját, hogy csináljon neked téglából, vagy betonból egy ágyat. Az nem fog alattunk összetörni.

Azt hitte, rosszul hall. Betonból ágyat? 

– Jól hallottad. Nézz utána, szegényebb országokban rengetegen ilyesmi ágyakat csinálnak maguknak, és arra teszik matracot.

– De uram... gazdám... – Álmos könyörgőre fogta. – Kérem, ne! Kérem, legyen olyan szíves, és vegyen egy új ágykeretet! Kérem!

– Ugyan már! Észre se fogod venni, hogy azon alszol. Tudod mit? Nézz körül, és vegyél egy szélesebb matracot, olyat, amin mind a ketten elférünk, és ami neked is kényelmes! Ezt megengedem.

– De gazdám... Kérem, én nem szeretnék betonon aludni! Kérem!

– Álmos! – Korvin hangja figyelmeztető regiszterekbe csapott át. 

– Kérem, gazdám! A Bastille-ban is mindig a betonon aludtunk a matracon, gyűlöltem! Kérem, ne! Ha kell, összeolvasom egy ágykeret árát! 

– Álmos! Fejezd be, vagy különben nem ihatsz több alkoholt! 

Abbahagyta a kérlelést. Leszegett fejjel, ímmel-ámmal masszírozgatta tovább Korvint, aki szúrós tekintettel méregette őt. Kis idő múlva megragadta a bal kezét, és megnézte magának a tetoválást. 

– Bekented a krémmel?

– Igen, uram.

– Helyes. Ha valami baj van, hívd fel Xéniát! Reggel szólj, hogy ne felejtsem el odaadni neked a szalon telefonszámát!

– Igenis, uram.

Korvin elengedte őt. A hasára fordult, hogy Álmos a hátán folytathassa.

– Ha egyszer szabad leszel ebben az életben, akkor adok rá pénzt, hogy lézeresen eltávolíttathasd. Addig viszont ne panaszkodj, hogy rajtad van! 

Ha egyszer szabad lesz... Álmos vágyakozva elmerengett, ahogy egy picit erősebben nyomogatta Korvin hátát. Olyan jó lenne, ha végre megszabadulhatna a nyakörvtől! Annyi, de annyi mindent csinálhatna!

Felsóhajtott. Nem akarta túlságosan belelovagolni magát, a vágyakozás hegyes nyílvesszőként furakodott a szívébe. Korvin kihallhatta az egyik óvatlanul megeresztett sóhajból, hogy mire gondol, mert így szólt: 

– Amíg nyaralunk, szórakozd ki magad! Ülj be moziba, sétálj a városban, találkozz a barátaiddal!

– Köszönöm, gazdám! – Álmos arcán egy hálás mosoly jelent meg. Eszébe jutott valami. – Budapesten kívülre is mehetek, uram? Azóta nem voltam a városon kívül, mióta a nagybátyám beadott a kiképzőbe.

– Rendben – egyezett bele Korvin. – Pest megyén belül bárhova elmehetsz. Viszont víz közelébe ne menjél!

– Természetesen, uram. Semmi kedvem egy újabb rosszullétre, eszem ágában sincs víz közelébe menni. 

– Helyes. Majd ha visszajöttünk, akkor néhány napra lemegyünk a Balatonra a családi nyaralóba. Ott lubickolhatsz velem a vízben. Addig bírd ki, oké?

– Igenis, uram. Hálásan köszönöm, uram! 

Sokkal jobb kedve lett. Utoljára a családjával volt a Balatonon, a gondolatra kellemes emlékek jutottak eszébe. Vajon megvan még az a fagyizó a homokos parton, ahol öccsével ritka súlyos hisztiket produkáltak még egy plusz gombócért?

– Ja, és – szólalt meg Korvin –, ne felejts el szólni reggeli után, hogy rakjam fel a fütyidre a ketrecet!

Hát még ez is? – jajdult fel magában Álmos. A parancs övön alul érte. Meddig akarja még alázni gazdája? – Mindenképpen szükséges ez, uram? 

– Miért, mit gondoltál? Hogy kockáztatom, hogy végigkúrhasd fél Budát?

– Gazdám, kérem! Ne!

Letérdelt az ágy mellé. Homlokát a kilépő szőnyegre tette, kezeit összekulcsolta feje fölött. Bocsánatkérő pózban könyörgött.

– Felőlem térdelhetsz itt egész éjjel, akkor sem fogom megengedni.

– Kegyelmes uram, kérem, könyörüljön rajtam! Könyörgöm, ne!

– Álmos, ebből elég! Folytasd a dolgod!

Nem volt értelme tovább könyörögnie, kihallotta ura hangjából. Leszegett fejjel felállt, és szó nélkül folytatta a masszírozást.

– Ha bedagadna, vagy ilyesmi, akkor fordulj Petihez! – Korvin megigazította a párnát a feje alatt, miközben beszélt. –De csak azért, mert nem bírod visszatartani, hogy kiverhesd, ne merészeld őt zaklatni!

– Ahogy parancsolja, uram.

Mélyen a gondolataiba temetkezett, ahogy gyakorlott mozdulatokkal mozogtak az ujjai. Elborzadt a gondolatra, hogy kispajtása két héten keresztül ketrecbe legyen zárva. Ebbe nem hajlandó belemenni, valamit ki kell találnia. Könyörögni semmi értelme, rosszabbul jár, ha tovább kérleli Korvint. 

Egy ötlet kezdett el körvonalazódni benne. Csiszolgatta, formálgatta magában, A-tól Z-ig végiggondolta. Csendben dolgozott, jó alaposan átgyúrta gazdáját. Sajgott a karja, mire befejezhette. 

– Csüccs ide! – Korvin feltápászkodott, hátát a falnak döntötte. Megpaskolta a combját.

Álmos kizártnak tartotta, hogy ura azt kéri tőle, üljön az ölébe. Ő nem gyerek! Nem, olyan nincsen, itt valami félreértés van, hajtogatta magában, ahogy feltérdelt az ágyra. 

Korvin megragadta őt a karjánál fogva, és egy erős rántással az ölébe húzta. Térdeivel kissé szétnyitotta a lábát, úgy, hogy Álmosé átvetődött Korvin combjain. Úgy ült ott, mint egy magatehetetlen rongybaba. 

Erős karok ölelték őt át hátulról, háta Korvin mellkasának préselődött. Érezte annak leheletét a nyakában, majd azt is, ahogyan annak arca a lapockáinak dörgölődzik, és mélyeket szippant. 

– Gazdám?

Csak egy halk, elégedett torokhangot hallott. Álmos hagyta, hogy az a combjain tartsa őt, és a hátát szagolgassa. Korvin néha végigsimított ujjaival a finom bőrön, Álmos ilyenkor összerezzent. 

Alig pár percig tartott ez az egész. Korvin átnyúlt a matracon, az éjjeliszekrényről levette a síkosító tubust. Bekente vele férfiasságát, majd minden előzetes figyelmeztetés nélkül megragadta Álmost a csípőjénél fogva, és lassan magára húzta őt. Szilárdan tartotta őt az ölében, gyengéd, finom mozdulatokkal hatolt beléje, pont úgy, ahogyan azt Álmos szerette.

A síkosítóval a kezére is nyomott egy jókora adagot, megragadta vele szolgája férfiasságát. Egyszerre mozgott benne, kezeivel pedig rajta. 

Álmos eleinte azt se tudta, hol a feje. Gazdája még soha, de soha nem művelt vele ilyesmit. Olyan zseniálisan csinálta, hogy pillatokon belül lihegve feszült neki a ráhajoló férfi mellkasának, az őt átkaroló, szorosan tartó kezekbe pedig belemarkolt. 

– Gazdám – lihegte. – Gazdám!

Magán kívül volt. Eszét vesztve hívogatta őt, kontrollálatlanul ficánkolt annak erős szorításában. Feje hátrabicsaklott, gazdájának úgy kellett a vállával megtámasztania. Korvin értette a dolgát, olyan hosszúra nyújtotta a kényeztetést, amennyire csak tudta, és mire Álmos nagy sokára elélvezett, félájultan roskadt össze az ölében. 

– Na, milyen volt?

– Gazdám, én... – Erőtlenül pihegett, úgy kellett összeszednie maradék erejét, hogy beszélni tudjon. – Ez csodálatos volt! Én erre nem... Köszönöm!

Hogy kifejezze háláját, elkezdte csókokkal borítani az őt átölelő izmos karokat. Lassan, érzékien csinálta, minden egyes csókra különös hangsúlyt fektetett. Mámoros boldogságban úszott. 

– Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!

Minden csók közé egy hálás köszönetet iktatott be, annyira boldog volt. Olyan ritkán kapott Korvintól ilyen típusú szexet, hogy annak minden pillanatát féltve dédelgette. 

– Ha rosszalkodsz, amíg távol vagyunk, akkor soha többé nem csinálok ilyesmit. 

Ez a kijelentés hideg vizes zuhanyként érte. Rögtön kijózanodott. Háta kiegyenesedett, mereven kihúzta magát. Ültében hátrafordult, hogy láthassa gazdája arcát. Az szigorú tekintettel méregette őt. 

Abbahagyta a csókolgatást, és lekászálódott Korvin öléből. Az ágy mellett cövekelt le. Agyában egymás után villantak fel azok a képek, amikkel az előző napokban titokban foglalkozott. A telefonja. Egy honlap, amit minden látogatás során kitöröl a keresési előzményekből. Egy utcanév házszámmal. Egy név. Egy időpont.

– Nahát, most már bezzeg nem vagy olyan hálás, mi? 

– Ezt komolyan mondja, gazdám? Ha nincsen megelégedve velem, akkor soha többé nem...?

– Szoktam én ilyesmivel tréfálkozni?

– Nem, gazdám.

– Akkor meg?

– Bocsánatot kérek, hogy kételkedtem uram szavaiban. – Álmos hangja megadóan csengett. Alázatosan meghajolt. 

Korvin megpaskolta maga mellett a helyet. 

– Na gyere, feküdj ide! Gyorsan még átbeszéljük a holnapi menetrendet, aztán hagylak aludni.

Engedelmeskedett. Visszamászott az ágyba, befészkelte magát ura mellé, háta ismét a hűvös falat támasztotta. Az ő kedvéért Korvin nem volt hajlandó egy tapodtat sem mozdulni. 

Ismét simogatta a mellkasát, amíg az átvette vele a másnapi menetrendet. Megbeszélték, hogy mikor ébressze őket, hogy mi legyen reggelire, hogyan legyen a repülőtérre való kijutás. Korvin ezen kívül ellátta őt egyéb instrukciókkal is. Tisztázták többek között, hogy mennyi pénzt fog kapni a bankkártyájára, illetve hogy miket vehet magának, és mit nem. Részletes utasításokat kapott a megkarcolt autóval kapcsolatban is. Nem tartott az egész öt percnél tovább, csak gyorsan átszaladtak az egyes pontokon.

– Uram? Megengedi, hogy elmenjek a kulcsmásolóhoz? Szeretnék egy pótkulcsot csináltatni magamnak a hátsó bejárathoz.

– Azt meg mi a fenének?

– Nagyon nehezen lehet kinyitni az ajtót, uram. Mindig attól félek, hogy beletörik a kulcs. Most is az előbb, amikor bezártam az esti locsolás után, alig bírtam elfordítani a zárban, úgy kellett feszegetni. 

– Felőlem csináltathatsz. Ha valamelyik kulcsod eltörik, akkor kicseréltetem a zárat. Addig elégedj meg ezzel a kettővel!

– Hálásan köszönöm, uram! 

A megbeszélés véget ért, Álmos megkönnyebbülten felsóhajtott magában. A kényelmetlen testhelyzettől sajgott a háta, minden vágya az volt, hogy végre aludhasson. Fel sem tűnt neki, hogy gazdája keze nem éppen a matracon pihen.

Korvin kimászott az ágyból. Egy erős rántással magához húzta Álmost, úgy, hogy az deréktól felfelé feküdt keresztbe az ágyon, lába lelógott a földre. Felkapta a szőnyegre esett zoknipamacsot, betömte vele a száját, és egy erőszakos lökéssel belé hatolt. Kezeit a a matracra szegezte, fagyöngy karkötője nyomta tenyerét.

– Nnnnn!

Álmos minden idegszálával tiltakozott. Ilyen erőszakosan még sosem kapta magába. Lábával rúgkapált, el akarta taszítani magától Korvint, hangosan nyüszített, jelezve, hogy ez fáj neki. De hasztalan, gazdája vasmarokkal fogta őt, és dugta őt kíméletlenül. Ügyet sem vetett rá, csak hajszolta magát elkeseredetten. 

Egy szokatlanul erős és éles hang szökött ki betömött szájából. Teste erőteljesen görcsbe rándult a fájdalomtól, ez magához térítette Korvint. Dühösen kitépte a szájából a zoknit. 

– Mi van már?!

Képtelen volt válaszolni. Fejét a matracba fúrta, próbálta eltompítani a feltörő, keserves zokogást. Lábfeje ernyedten súrolta a szőnyeget.

– Álmos, mi a franc bajod van?

– Fáj... – nyöszörögte. Hátsóját jelzésértékűen kitolta, Korvin odakapta pillantását. 

Vékony vércsíkok folydogáltak le a combján. Korvin egy fojtott, dühös káromkodással kihúzta magát belőle. A komódról levett egy köteg zsebkendőt, feltörölte vele a vért. 

– Hagyd már abba a bőgést!

Hogy jobban hozzáférjen, egyik lábát arrébb húzta. Álmos még mindig a matracba fúrva a fejét hagyta, hogy gazdája törölgesse őt a zsebkendővel. Összerezzent, amikor az az ujjaival széthúzta a farpofáit, hogy megnézze a keletkezett kárt. Egy megkönnyebbült sóhaj ütötte meg a fülét. 

– Nem olyan vészes. Holnap felhívom Petit, és megkérem, hogy vigyen el orvoshoz, jó?

– El tudom ezt egyedül is intézni, uram.

– Nem – jelentette ki ellentmondást nem tűrően Korvin. – Petivel mész, ez nem vita tárgya.

A háta közepére kívánta a kórház látogatást Petivel. Már az is megalázó a számára, ha egyedül kell mennie, és hagynia, hogy idegen kezek vizslassák a hátsóját. Egy aprót biccentett a matracba, jelezve, hogy megértette a parancsot. 

Hallotta, ahogy gazdája néhány lépéssel keresztül szeli a parányi szobát, és kinyitja a szekrényajtót. Nem fordult hátra, hogy megnézze, mit vesz ki belőle. 

– Maradj a seggeden.

Korvin ismét mögéje állt. Valamit az éjjeliszekrényre rakott, hallotta a halk puffanást. Ezután egy papír szakadásának a hangja ütötte meg a fülét, feltehetőleg egy gyógyszer kartondobozáénak. Megint széthúzta a farpofáit, és beléje tolt valamit.

Felkiáltott. A doboz egy krémes tubust tartalmazott, amihez kisujjnyi hosszú, vékony cső társult. Ezt érezte magában. A krém, amit beléje nyomtak, égette, marta őt.

– Ne! Ne, uram, ne!

– Maradj már veszteg! Ez csak egy krém!

– De ez csíp!

Könyörgése falra hányt borsónak bizonyult. Korvin továbbra is erősen szegezte derekát a matracnak, az égő fájdalom ellenére nem mert elhúzódni előle. Pár másodperc múlva kihúzta belőle a krémes tubust, és egy kúpot tolt be neki. Befejezésként végig törölgette a bejáratát egy tiszta zsebkendővel. 

– A csípés hamar el fog múlni – mondta, miközben megragadta Álmos lábait, és az ágyra lendítette. –Ne próbáld meg kinyomni magadból, vagy valami más ostobaságot csinálni, mert akkor nagyon mérges leszek!

Nem válaszolt. Magzatpózba kuporodott, párnáját görcsösen ölelgette.

– Hallottad, amit mondtam?

– Igen, uram. 

Korvin megpaskolta a feje búbját. Vigasztalásnak szánhatta, azonban ő ettől még jobban összekuporodott. Hallotta, ahogy gazdája sóhajt egyet.

– Most már nyomás aludni!

Korvin bekapcsolta a CD-lejátszót, a halk zeneszó betöltötte a helyiséget. Az aprócska szoba sarkába hajított takarót felvette a földről, és gondosan betakargatta vele szolgáját. A plüssmacikat is bedugta a paplan alá. Az erre magához húzta őket, és a párnával együtt hüppögött beléjük. Nem volt hajlandó urára nézni. 

– Jó éjszakát, Álmos. Holnap találkozunk.

Ez volt a legelső alkalom, hogy jókívánságot kapott. Mégsem köszönte meg, illetve viszonozta a szoba ajtaját halkan becsukó Korvinnak, hanem még jobban magához szorította a macikat, és sírt tovább, most már szabad folyást engedve a könnyeinek.