Peti barátságosan hátba veregette Álmost. 

– A következőre úgyse tudnál jönni, az Erdélyben lesz. Korvin a jövő hét után ki akarja venni a csütörtököt, meg a pénteket, és akkor négy napra elmennénk. Az a terv, hogy... 

Nem tudta folytatni, mert a mobilja váratlanul megszólalt. Ahelyett, hogy a füléhez tette volna, maga elé tartotta. 

Álmos döbbenten kapta oda fejét, és nézte Petit. Az ugyanis nem beszélt, hanem a kezeit használta – jelelt. A telefon képernyőjén egy középkorú nő tűnt fel. 

Petinek egy odavetett, megrovó oldalpillantását látva elnézett. Tátott szájjal bámulni azt, ahogyan az jelel, ugyanolyan illetlenség, mintha kihallgatná gazdája telefonbeszélgetéseit. Addig, amíg az telefonált, fejét leszegve a felkarját kezdte el simogatni az égésnyom mentén. 

Gazdája gondoskodásának köszönhetően a seb szépen gyógyult, rég lekerült róla a kötés. Ha feltűrte ingujját, azonnal kitűnt a sérülés, a tenyerén lévő viszont alig látszott már. Szemei előtt ismét lepergett, ahogyan a cigarettacsikket belényomják. Látta maga előtt barátja sápadt arcát is, amint megkapja a parancsot, hogy Kittivel menjenek fel az emeletre.

Vajon mi lehet a nővel, és Csengével? Róluk sem tudott semmit, Gellért is eltűnt az éterben a veszekedés óta. Hiányzott neki a kislány, de Kitti társaságának is örült volna, megkedvelte azalatt az idő alatt, amíg a partira készülődtek. Aztán eszébe jutott, hogy gazdája mennyire másképpen viselkedett velük, és ez a tudat hegyes tőrként döfött a szívébe. 

– Anyám volt az – tette le Peti a telefont, amint véget ért a videótelefonálás. – Tudni akarta, hogy mikorra várhat minket. Azóta hívogat folyamatosan, mióta tegnap Korvin elfogadta a meghívást hozzánk ebédre.

– Nem is tudtam, hogy Péter úr édesanyja siket.

– Az egész családom az. Sőt, még a nagyszüleim is azok. Én vagyok egyedül halló a családban, meg van egy unokatestvérem is, aki szintén az. Előbb tanultam meg jeleli, mint beszélni.

Most már értette, hogy Korvin hogyan jutott siket takarítónőhöz. Hogy ez nem jutott neki eszébe!

– Megkérdezhetem, hogy a szülei mivel foglalkoznak?

– Tipikus siket szakmájuk van. Anyám varrónő, apám pedig kárpitosként végezte, de tíz éve alapított egy saját céget, és lakásokat újítanak fel az öcsémmel. A nővérem pedig pénztárosként dolgozik – tette hozzá. – Budaörsön az Auchanban.

– Többen is dolgoznak ott siketek, mindig örülnek, ha köszönetet mondok nekik jelnyelven.

– Azt meghiszem – húzta mosolygós fintorra a szája szélét Peti. – Egyébként apám volt az, aki a te szobádat felhúzta. Korvin bérelte fel őt nem sokkal azután, miután eldöntötte, hogy vesz egy rabszolgát.

– Tényleg? Tudtam, hogy a szoba új, de ennyire új lenne?

Peti bólintott egyet. Új üzenete érkezett a telefonjára, azt gyorsan megválaszolta, mielőtt folytatta volna.

– Baromira meglepődtem, amikor először megláttalak. Sosem gondoltam volta, hogy Korvin mégis csak venni fog valakit, főleg azok után, ami Dimitrivel történt. 

– Ki az a Dimitri? Uram?

– Ó, a fenébe! – káromkodta el magát Peti. Mérgesen szívta a fogát, a telefont zsebre vágta. – Ezt most azonnal felejtsd el! Korvin nem tudhatja meg!

– Máris elfelejtettem, uram! — Álmos védekezően feltette a kezét, kissé megijedt a dühös hangvételtől. – Semmi nem történt, uram.

A karórájára vetett gyors pillantásból elérkezettnek látta az időt, hogy visszavonulót fújjon. Nem akarta kockáztatni, hogy túl sok információt szed ki belőle, ezáltal magára vonva ura haragját. Már így is sok mindent megtudott, olyanokat is, amikről nem is álmodott volna. Felhúzta lábaira a zoknit és a cipőjét, összeszedte cuccait, és felkászálódott.

– Bemész?

– Igen, uram.

– Hozzál már ki nekem egy pohár vizet! De ha van narancs, akkor inkább egy friss narancslevet!

– Ahogy parancsolja, uram. 

Álmos röviden, udvariasan meghajolt feléje. A teraszról belépett a nappaliba, onnan pedig egyenesen a konyha felé vette az irányt. 

A folyosón a nappali bejárata és a földszinti fürdőszoba között volt egy ajtó, Álmos elgondolkodva megállt előtte. Amikor gazdája megvette őt, szigorúan kikötötte, hogy ebbe a szobába tilos a belépés neki. Ha akart, sem tudott volna benyitni, mert Korvin zárva tartotta, a kulcsot eldugta előle. Álmosnak arra a kérdésére, hogy nem kell-e kitakarítania a szobában, a férfi egy élesen csattanó pofont kevert le neki. 

– Mit nem értesz? Ha azt mondom, hogy nem mehetsz be, akkor nem mész be!

Álmos ott, akkor helyben megértette, hogy az ajtó mögött olyasvalami van, amihez neki semmi köze. Sosem hozta fel a témát azóta sem. Egyik része örült, hogy nem kell patyolat tisztán tartania, mint a ház többi részét, másik részét viszont furdalta a kíváncsiság, tudni akarta, mi rejtőzik a szobában. Próbált a kertről bekukucskálni az ablakon keresztül, de a vastag és nehéz sötétítőfüggönyök állandó jelleggel össze voltak húzva. Eleinte arra gyanakodott, hogy gazdája itt éli ki perverz szexuális vágyait, de miután sem őt, sem Petit nem vitte be a szobába, búcsút mondott ennek az elképzelésnek. 

Ha igaz, amit Peti állít, hogy Korvin édesanyja kerekesszékben ült kint a teraszon, akkor az sok mindent megmagyaráz. Egy mozgásban akadályozott felnőtt embert egy lift nélküli házban bajos dolog az emeleti szobák egyikébe felcipelni, akármennyire is erős férfi az ő tulajdonosa. Egy földszinten berendezett hálószoba praktikusnak tűnt Álmos számára, ráadásul a mellette lévő fürdőszobát úgy alakították ki, hogy a zuhanyzósarkot üvegfalak mögé építették, annak padlója egy szinten volt a fürdőszoba csempéjével. Gond nélkül be lehetett tolni egy kerekesszéket. Kapaszkodókat is szereltek fel a falra, amikről Álmos azt gyanította, hogy az idős nagyszülőknek volt rá szüksége. 

Igen, ez csak Korvin édesanyjának a szobája lehet, tűnődött el Álmos. Milyen más logikus magyarázat létezik? Arról nem is beszélve, hogy akárhányszor csak szóba hozza a témát, gazdája bedühödik, ő húzza a rövidebbet. Ha a szobát is akkora titok lengi körül, mint az anyját, akkor az nem lehet a véletlen műve.

Ajtó nyikorgása ütötte meg a fülét. Peti lépett be a teraszról a nappaliba, hallotta, ahogy cammogva átszeli a nappalit. Eszébe jutott, hogy narancslevet kért tőle, így hát pár megnyújtott lépéssel a konyhában termett, és nekiállt az ital elkészítésének. 

Előtte még a nála lévő füzeteket betuszkolta a konyhaszekrénybe, gazdája ugyanis nem tolerálta, ha a cuccai elől hevernek, mindig el kellett őket pakolnia. Az idegen szavakat tartalmazó füzetet látva bosszankodott egy sort magában, hogy nem tudta őket átnézni. Korvin bármikor kikérdezhette, és jaj neki, ha egyet is elfelejt a definíciók közül. 

– Készen vagy már? – kukkantott be Peti a konyhába.

Álmos éppen a második narancsot szelte ketté, és facsarta ki őket a citromfacsaró edényben.

– Egy pillanat türelmet kérek, uram.

A vendég helyet foglalt az étkezőasztalnál, könyökére támaszkodva nézte, ahogy Álmos elővesz egy poharat, és beleönti a frissen facsart narancslevet, és eléje teszi. Mohó kortyokkal pillanatok alatt megitta. 

Álmos nekiállt a reggeli elkészítésének. Feltette a tojásokat főni, kivette a kenyérsütőből a frissen sült kenyeret, Korvin reggeli teájához is előkészítette a hozzávalókat. 

– Úgy látom, sikerrel járt a hadművelet – szólalt meg Peti, ahogy elnézte, ahogy a szolga felteszi a teához a vizet forrni –, és nem félsz már többé a gyömbértől.

– Ne legyen olyan biztos benne, uram. Csak azért csinálok az uramnak ilyen teát, mert nem akarok többé gyömbért kapni magamba. Egy életre elegem van belőle.

Peti szeme huncutul megcsillant. Vigyorogva nézte, ahogy Álmos égő vörös fejjel pucolja meg a gyömbérdarabot, majd leveszi a felforrt vizet a tűzhelyről, és szórja bele a felszeletelt darabokat.

Az utolsó csábításkor Álmos megfogadta magában, hogy néha csinál gyömbérteát Korvinnak. Gyűlölte, legszívesebben kivágta volna a növényt a hűtőből, de belátta, hogy azzal csak azt érné el, hogy gazdája megint elővenné szex közben, és alkalmazná rajta. Hogy erre soha többé ne kerüljön sor, Álmos erőt vett undorán, és néha felszolgálta teában. 

Amíg az hűlt, előkészítette az asztalt a reggelihez. Peti a telefonjába temetkezett, nem zavarta őt a terítésben. A mikrón lévő digitális kijelzőre pillantott. Pár perc múlva kilenc, mennie kell, fel kell ébresztenie Korvint. 

– Uram – szólította meg Petit, aki felnézett rá a telefonja mögül. – Nem tudja véletlenül, hogy az uram mikor aludt el?

– Egyig voltunk fent. Én átmentem a vendégszobába aludni, ő meg elkezdett valami Jung-könyvet olvasni. Állítólag egy ritka fordítás, alig lehet fellelni antikváriumokban. Még akkor is azt bújta, amikor négy körül kimentem pisilni.

– Te jó ég – nyögött fel Álmos. Ha ura legalább hajnali négyig fent volt, nehéz lesz őt kivernie az ágyból. Méghozzá piszkosul. 

Mély levegővételt vett. Ahhoz a székhez lépett, ahova ő szokott ülni, amikor eszik. Oda terítette ki a libériáját, katonás rendben lógtak a széktámlán. Megragadta mellényét, és kelletlenül magára húzta. Már a ruhahalom láttán is szédült. 

– Rossz rád nézni – szólalt meg Peti. Száját undorodva elhúzta. – Hogy bírod ebben a melegben ezt az öltönyt?

– Nehezen, uram – ismerte el Álmos. Hirtelen ötlettől vezérelve Peti felé fordult. – Uram, lehetne egy kérésem? Nem tudná megfűzni valahogy az uramat, hogy ne kelljen így felöltöznöm? Már azért is hálás lennék, ha az öltöny felsőt levehetném.

– Ha belemész a hármas szexbe, akkor boldogan loholok Korvin sarkában addig, amíg egy szál alsóban nem flangálhatsz itt bent. 

Álmos meghökkenten meredt Petire. Átkozott jogászok, szitkozódott magában. Nagy nehezen felocsúdott, a sarkára állt.

– Akkor... lehetek aktív fél, uram?

– Kizárt dolog – jelentette ki karakánul Peti.

– Ez esetben sajnálom, de nincsen miről beszélni, uram. 

Felkapta a teás tálcát és faképnél hagyta a döbbent Petit. Sietős léptekkel megindult a hálószoba felé, magában puffogva. Elege volt belőle, hogy a férfi minden estehőséget megragadott, hogy kicsikarjon egy édes hármasba való beleegyezést a részéről. Ideje megkérnie urát, hogy állítsa le. 

Sokáig elmaradt. Mire visszatért a konyhába, haja csatakos lett az izzadtságtól. Egyenesen a mosogatócsaphoz ment, és hideg vízzel mosta meg az arcát, nyakát. 

– Mi volt ez az ordibálás? – kérdezte Peti. – Elfelejtetted megmondani neki, hogy a jobb lábával lépjen a szőnyegre?

Álmos csak megvonta a vállát, nem akart erről beszélni. Rosszul esett neki, hogy gazdája megint leüvöltötte a fejét. Megbántott képpel, száját harapdálva végezte az utolsó simításokat a reggelin, szeméből kitörölt egy kósza könnycseppet. A bárpult mellé állt hátratett kézzel, amint kész lett, úgy várva Korvinra. 

De az nem jött. Tíz perc is elmúlt már, és a férfi sehol. Zajok sem hallatszottak az emeletről. 

– Hol van ez már? Mi a fenét csinál?

– Nem tudom, uram. A teáját itta, amikor kiküldött a szobából.

Tizenhárom perc. Tizenöt perc. Korvin még mindig nem adott életjelet magáról. 

– Ebből elég volt – csapott az asztalra Peti. Feltápászkodott, és megindult az emelet felé, nyomában tisztes távolságból a szolgafiúval.

Korvin hálószobájának ajtaja tárva-nyitva állt, ahogy szinte mindig. Peti becsörömpölt, Álmos meg a küszöbön cövekelt le, ott maradt hátra tett kézzel. Még mindig élénken élt benne az előző két napi és az aznap reggeli szidás, nem akart ura közelébe menni. 

Peti tölcsért formált a tenyeréből, és az ágyban fekvő Korvin fölé hajolt.

– Ébresztő, buzikám! – kiabálta bele a fülébe. 

Álmos cseppet sem lepődött meg a szeme elé táruló látványtól. Gazdája, amilyen nehéz volt őt felébreszteni, olyan könnyen aludt vissza, immár teljesen felöltözve, megfésülködve és megborotválkozva. Lelki szemei előtt elképzelte, ahogy a termetes férfi szó szerint, mint a kivágott fa, az ágynak dől. Lába lelógott az ágykeretről, meztelen lábujjai a kilépő szőnyeget súrolták. A bal lábának ujjai, vette észre.

– Szűnj már meg – mordult fel mérgesen Korvin. Szemét résnyire kinyitotta, bosszúsan nézett barátjára, majd ismét becsukta. Aludni akart.

Peti azonban együtt szándékozott reggelizni Korvinnal, nem hagyta abba. Rázogatta a vállát, próbálta a súlyos testet kicibálni az ágyból. 

Álmos, amíg a férfiak hadakoztak egymással, észrevett egy kikandikáló, csillogó fémdarabot az ágy alól, ahogy ott állt. Amíg urát ébresztette, összeszedte a szobában a földön szanaszét heverő szex kellékeket, és kidobta a használt óvszereket. Majd később, a reggeli végeztével tervezte egyesével átmosni a játékokat. Odament az ágyhoz, kihalászta a pénisz gyűrűt, átment a fürdőszobába, és ott a mosdóba tett lavórba dobta a többi közé. 

Amint visszaért, éppen elkapta a pillanatot, hogy lássa, mit művel Peti utolsó elkeseredésében. Az mutatóujját határozottan pozícióba helyezte Korvin derekánál, és beletrafált a hátsójába. 

Sikeresen abba a bizonyos célba találhatott, mert Korvin egy állatias üvöltéssel felpattant, és Peti után nyúlt. De az még időben elhajolt előtte, és röhögve kiszaladt a szobából. 

– Pán Péter! – Korvin utána vetette magát. Erős basszbaritonja betöltötte az egész házat, a hangerő sértette Álmos érzékeny fülét. – Nem menekülsz előlem!

Ijedten hőkölt hátra, ahogy Korvin elrobogott előtte. Alig pár centiméter választotta el őket egymástól, érezte, ahogy a levegő meglobogtatja egyik ragacsos fürtjét. Hallotta, ahogy leszaladnak a lépcsőn, és a nappaliban kötnek ki üvöltözve. 

Habozott, hogy benézzen-e a hozzájuk. Félt, hogy ha gazdája meglátja őt, amint érdeklődve nézi őket, ismét pipa lesz, és ezúttal lekever neki egy hatalmas pofont. Az ébresztéskor közel járt ahhoz, hogy ura tenyere hosszú idők után az arcán csattanjon. 

A kíváncsiság győzött rajta, és bekukucskált. Szeme tára nyílt a döbbenettől.

– Ezek meg...? – suttogta magának. Szája vigyorogva szétnyílt. 

Korvin és Peti egymást kerülgették egy képzeletbeli kör mentén. Lábaikat félig behajlítva dobbantottak, néha maguk elé markoltak, és imitálták, hogy homokot szórnak a földre.

Azonnal rájött, hogy mit csinálnak. Apjával, amíg még élt, néha megnéztek egy- egy szumómeccset, sőt, röhögve le is utánozták őket. Hatalmasakat verekedtek a nappalijuk szőnyegén. 

Ugyanez játszódott le a szemei előtt. Korvin megragadta Petit a derekánál fogva, le akarta teperni őt a földre. Az meg barátja izmos combjait ragadta meg, és azt döntögette nagy elánnal. 

– Megadod magad?

– Soha – lihegte Peti.

Korvin egy ravasz cselfogással a hátára juttatta őt. 

– Hé, ez nem ér! Ez csalás!

– Domus mea praecepta mea.* – Korvin a másik felé térdelt, kezével a földhöz szögezte annak csuklóit. Térdeivel pedig a lábszárakat szorította közre.

Peti szemében ravasz fény csillant meg. 

– Futue te ipsum!** – Jobb térdét kiszabadította, egy hirtelen mozdulattal felemelte, hogy ágyékon rúgja vele Korvint, de az gyorsabb volt. Teljes testével rároggyant, a rőt férfi képtelen volt megmozdulni a nehéz súly alatt.

– Addig nem engedlek el, amíg bocsánatot nem kérsz – eresztett meg egy gonosz vigyort Korvin. Még mindig gúnyos ábrázattal az arcán megpöccintette Peti orrát. – Latinul.

Peti hiába mozgolódott, nem írta lelökni magáról a másikat. Hangosan zihálva hátrahajtotta fejét a nappali szőnyegére, és megadóan sóhajtott. 

– Paenitet me. Bocsáss meg. Most már elengedsz?

– Még meggondolom. – Korvin kissé feltápászkodott, és Peti mellkasára támasztotta könyökét. Szórakozottan pöckölgette tovább annak orrát, aki próbálta elhúzni a fejét az ujjak elől.

– Álmos! – csattant fel váratlanul Korvin. A szolga teste megfeszült, a gyomrában lévő csomó fájdalmasan bukfencezett egyet. – Piszokfolt van a padlón! Töröld fel!

Álmos nem látott semmiféle foltot ott, ahova gazdája mutatott az ujjával. Nem mert odamenni, félt, hogy a férfi tarkón vágja, amint annak kartávolságába kerül, és a piszokfolt fölé hajol.

– Tedd amit mondtam, különben előveszem a szíjat!

Ijedten összerezzent, és pillanatokon belül Korvinnál termett. 

Valóban, ahogy odaért, észrevette a koszfoltot. Csak abból a szemszögből lehetett látni. A zsebébe nyúlt, előkotort egy papír zsebkendőt, és leguggolt, hogy eltüntesse. 

– Drágám – szólította meg Peti Korvint. Kezével felnyúlt, és annak arcán megtapogatta egy helyen. – Maradt itt egy kis borosta, elkerülte a figyelmedet.

– Tényleg? – Korvin kitapogatta a helyet, ahova barátja célzott. Az álla alatt talált is egy kis foltnyi borostát. – Tényleg.

Talpra pattant. Túl gyorsan állt fel, mert kissé megszédült, megingott, és kezével Álmos fejére tenyerelt, hogy megtartsa magát. 

Arra egyikőjük sem számított, ami ezután történt. Álmos villámgyorsan a térdeire csúszott, és megragadta Korvin nadrágját. 

– Gazdám, kérem! Kérem, ne verjen el!

Korvin meglepetten meredt az előtte térdeplő szolgájára. Olyan erősen markolta a nadrágját, hogy simán lehúzta volna róla, ha nem lett volna a zsinór szorosan megkötve. 

– Nyuszkó – suttogta halkan, már-már kedvesen. Ujjait a fiú hajába túrta, félretolt néhány kósza tincset annak homlokából. Lejjebb halad, le egészen a borostáig, azt kezdte el simogatni. – Nyugodj meg!

Óvatosan leszedte magáról a görcsösen belé kapaszkodó ujjakat, és annak jobb tenyerét rátette a bal csuklóra, egyenesen a fagyöny karkötőhöz. De Álmos kirántotta kezét ura fogásából, és ismét annak nadrágját célozta meg.

– Kérem, ne verjen el! Könyörgöm!

– Két hónapja nem vertelek el. Miből gondolod, hogy most mérges vagyok rád?

– Gazdám – nyöszörgött Álmos. Szemét könny borította, szemüvege ellenére is homályosan látott. – Kérem, kérem, ne legyen rám mérges! Gazdám parancsa, hogy hétvégénként kilenckor keltsem fel! Kérem, könyörgöm, ne haragudjon az ébresztés miatt!

– Nem volt szép dolog tőled, hogy elvetted a párnámat, meg lehúztad rólam a takarómat – csóválta fejét rosszallóan Korvin. – Ami sok, az sok.

Álmos még jobban kétségbe esett. Most már nem a nadrágot, hanem az ing alját gyűrögette. Be akarta csúsztatni tenyerét alája, hogy a csupasz bőrön engesztelhesse a férfit. De az egy finom mozdulattal megragadta a csuklóját, és eltolta magától. 

– Lehúzta rólad a takaródat? – kottyantott közbe Peti. Érdeklődve nézte az eseményeket, fejét kíváncsian előre dugta. – Akkor ezért kiabáltál vele? Kérdeztem őt, de csak húzogatta a vállát, nem válaszolt nekem.

Korvin szeme vészesen összeszűkült. Meredten nézte szolgáját, akinek a félelemtől elszorult a torka. Újfent kiszabadította kezét gazdája szorításából, és ismét annak ruháját célozta meg. 

– Te most komolyan? – sziszegte alig hallhatóan Korvin. – Figyelmen kívül hagyod, ha Peti kérdez tőled valamit?

Képtelen volt válaszolni. Torkából csak elgyötört nyikkanást tudott kipréselni, próbálta őket szavakká formálni, de csak hápogásra tellett. Kapkodva szedte a levegőt, légzése őrült iramba csapott át. Kezei feljebb kúsztak az ing mentén.

Korvin ismét megragadta őt a csuklóinál fogva. Erősen tartotta őket, nem engedte, hogy azok megint kiszökjenek, és az ujjak bocsánatért esedezve érintsék ruháját. Föléje hajolt, fenyegető árnyékot vetve rá. 

– Gazdám! Kérem! – Nagy nehezen kipréselte magából ezt a két szót. Esdekelve nézett ura arcába, nyaka fájdalmasan tiltakozott a természetellenes tartástól. Nem törődött vele.

– Tisztában vagy vele, hogy ezért simán elővehetem a szíjat?

– Ne! – kiáltott fel kétségbeesetten. Mintha gát szakadt volna, ömlöttek belőle a könyörgő szavak, olyan gyors egymás utánban, hogy összefolytak. – Kérem! Könyörgöm, ne! Könyörgöm! Őszintén sajnálom, kérem, ne! 

– Álmos!

– Sosem fogok ilyet tenni többé, esküszöm! Gazdám, kérem, higgyen nekem!

– Álmos!

– Ne, kérem! Gazdám, könyörgöm!

– Álmos, maradj csendben! – A szigorú hang ostorként csattant rajta. Azonnal elnémult. Csuklója ernyedten simult gazdája vasmarkába.

Peti odalépett Korvinhoz, és állát annak vállára helyezte. Szeme továbbra is csillogott a kíváncsiságtól. 

– Ez az, amit mondtál? Amikor bekattan?

Korvin nem válaszolt, hanem bal kezéből elengedte szolgája csuklóját. Megragadta őt az állánál fogva, és mélyen, kutatóan belenézett annak olvadt karamellszemébe. Ezt követően mutatóujját feltartva jobbra-balra húzogatta, Álmos szeme engedelmesen követte. 

– Nem, most nincsen bekattanva – jelentette ki határozottan Korvin. – De ha előveszem a szíjat, már annak látványától el fognak neki menni otthonról. Ha most elverem, nagyon nehéz lesz magához téríteni.

– Akkor hogyan bünteted meg?

Korvin elgondolkodva nézett szolgájára. Arcán egy sötét árny suhant át. 

– Gazdám, kérem! – Álmos könyörögni akart, de ura szemét látva elhallgatott. Megadóan leeresztette a kezeit.

Egy hirtelen mozdulattal megragadták a haját. Korvin egy erős nyomással a piszokfolthoz nyomta az arcát, alig néhány milliméterre volt az orra tőle. 

– Tüntesd el! – parancsolta érces hangon. – A nyelveddel.

A szolga mozgolódott, próbálta kiszabadítani magát a vasmarok szorításából. 

– Azt mondtam, hogy tüntesd el! 

– Gazdám, kérem!

Korvin erre még lejjebb nyomta. Nem volt mit tennie, engedelmeskednie kellett. A fején a szorítás olyan erős volt, hogy az már fájt neki, könnycseppek gyűltek a szemébe. Kidugta nyelvét, megcélozva a koszfoltot. Elkezdte nyalni. 

A papírdarab, amivel korábban dörgölte a padlót, karnyújtásnyira hevert tőle. Oda akart nyúlni, hogy magához vegye, de Korvin arrébb rúgta meztelen talpával. Teljes mértékben a nyelvére kellett hagyatkoznia.

_______

*Domus mea praecepta mea. – Az én házam, az én szabályaim

**Futue te ipsum! –b@szódj meg!