Égett az arca a szégyentől, mire gazdája tisztának ítélte a parkettát, és elengedte őt. A térdein maradt, fejét lehajtotta, úgy várta az engedélyt, hogy felállhasson. Szeme sarkából látta, hogy a férfi köhögve megindul a nappali kijárata felé.

– Ja, és... – állt meg hirtelen Korvin, egy nagyot szippantva az orrával. Peti, aki szorosan mögötte haladt, arrcal előre nekiütközött.

– Fejezd már be ezt, hogy minden előzetes figyelmeztetés nélkül így megállsz! – ripakodott rá felháborodva. Kezét az orrának tapasztotta.

– Mea culpa.* – Korvin hangjában egy csepp megbánás sem tükröződött.

– Nagyon szexi vagy, amikor latinul beszélsz, de most legszívesebben a térdemre fektetnélek, és kiporolnám a gatyádat!

– Milyen kár, hogy nem poros. — Korvin egy apró csókot nyomott Peti ajkára. Az fintorgott egyet. – Mondom, mea culpa.

– Már bánom, hogy engedtem neked annak idején, hogy korrepetálj latinból.

– Én úgy emlékszem, hogy te könyörögtél érte.

– Meglehet – felelte flegmán Peti. – Na szóval, mi olyan fontos, hogy veszélyeztetted miatta az orrom egészségét?

– Csak annyit akartam mondani, hogy kezdd el nyugodtan a reggelit, ne várd meg, míg eltüntetem ezt a fránya borosta maradékot. – Korvin szeme pajkosan elidőzött Petin, majd Álmoson, aki továbbra is leforrázottan ült a lábszárain a padlón. Feléje bökött a fejével. – Térdeltesd magad mellé, meg kell tanulnia, hogy téged is tisztelnie kell. Meg hát – tette hozzá –, rég volt, hogy megetettem répával, azt hiszem, itt az ideje.

– Igen, itt az ideje – értett egyet Peti. – Ezer éve akarom már látni ezt a híres-hírnevezetes répával való etetést!

Korvin az emelet felé vette az irányt, Álmos pedig a burkolt engedélyt megkapva követte Petit a konyhába. A hűtőből kivett egy répát, és megpucolta előre. Dolga végeztével szó nélkül ismét letérdelt, közvetlenül a vendég széke mellé, aki nem zavartatva magát nekiállt falatozni. Álmos nem mert felnézni rá, lehajtotta fejét, míg várta, hogy gazdája visszajöjjön.

– Mi volt ez a nyuszizás?

– Az uram néha így hív engem – válaszolta engedelmesen. Most nem merte egy egyszerű vállrándítással elintézni a kérdést.

– A nyunyókából eredezteti, vagy honnan?

– Nem tudom, uram.

Fogalma sem volt, mit jelent a szó, ezt majd kikeresi, és beírja a füzetébe, határozta el magában.

– A nyuszi még mindig jobb, mint a Pán Péter. Ha Korvin még egyszer így merészel hívni, eskü agyoncsapom. Vagy lekordrágámozom.

Hallotta már többször is gazdáját, ahogy így hívja barátját, de eddig nem foglalkozott vele. Most, hogy Peti elmondta neki szexuális irányultságát, a felismerés villámként csapott beléje. Fájdalmasan nyögve magában fintorgott el.

– Mi az? Csak most esett le a tantusz?

– Igen, uram.

Annyira jellemző gazdájára, merengett el. Csak ő tud ilyen szavakat kreálni. Még soha nem találkozott olyan emberrel, aki ilyen szóvicceket, ilyen szövegeket tudott mindenféle erőlködés nélkül gyártani. Talán a sok olvasmány teszi? Vajon gazdája elfogadja az ő vicceit is, ha sokat olvasna? Nem igazán hitt benne.

Töprengését egy éles csengőszó szakította meg. Döbbenten a karórájára nézett, alig múlt még fél tíz. Ki lehet az ilyenkor?

Felállt, hogy ajtót nyisson.

– A nappaliba vezesd, és ott várd meg vele Korvint! – kiáltott utána Peti.

– Természetesen, uram.

Az előszobába érve egy pillanatra megállt. Végignézett magán, kisimította a térdeléstől gyűrött ruháját, a nyakkendőjét is megigazította. Kinyitotta az ajtót.

Boróka állt a lépcső tetején.

– Szia, Álmos! – integetett. Mielőtt még Álmos köpni-nyelni tudott volna a meglepettségtől, a nő már az előszoba végében termett, és nézett körbe kutatóan. – Kor drágám hol van?

Léptek zaja hallatszott a konyhából. Valami halkan becsukódott, de nem annyira, hogy a folyosóra ne hallatszódjon ki.

– Az uram még fent van az emeleten, mindjárt le... — nem tudta befejezi, mert Boróka a konyhát célozta meg. Rémülten vágta be maga mögött a bejárati ajtót, és szaladt a nő után, hogy megállítsa, és a nappaliba terelje. De elkésett.

Boróka meghökkenten meredt a hűtőnél egy szál pólóban és boxeralsóban ácsorgó Petire, aki a behűtött bodzaszörpből töltött magának egy pohárral. Tekintete pingpong labdaként járt ide-oda a szobában jelen lévő két férfi között.

– Ti rokonok vagytok? – tette fel a kérdést nagy sokára.

— Ugyan, dehogyis.

Peti visszarakta az üveg italt a hűtőbe, és odament Borókához, hogy kezet nyújtson neki. Úgy mutatkozott be, mint Korvin egyik barátja az egyetemről, illetve mint túrapajtás. A doktor titulus hallatán Boróka meglepetten vonta fel szemöldökét.

– Kor mondta, hogy kirándulni ment Álmossal, de téged nem említett.

– Én kértem, hogy ne tegye. Nem szeretem, ha szakmabelivel látnak engem civilben, ha lehet, el akarom kerülni a pletykákat – vágta ki magát.

– Addig, amíg nem ugyanazon a tárgyaláson vesztek részt, mint ellenfelek, nem baj, ha találkoztok.

– Tudom, de akkor sem szeretem.

Boróka kihúzta az egyik széket, és helyet foglalt. Átadta Álmosnak a válltáskáját, az meg elvette tőle, és a bárpult egyik székére tette.

– Te is büntetőjogász vagy, mint ő?

– Nem. Az egyenlő bánásmód hatóságnál dolgozom, valamint a SINOSZ-ban és az SVOE-ban is dolgozom a jogsegélyszolgálaton.

— A ... hol? — kérdezte értetlenkedve.

— A siketek és a nagyothallók, valamint a siketvakok érdekvédelmi szervezeténél — válaszolta türelmesen Peti. — Teljesen más ügyekkel foglalkozom, mint Korvin.

Boróka tudomásul vette a választ. Kisebb csend állt be.

Álmos alig bírt elfojtani egy, az arcára kiülni készülő csúfondáros mosolyt. Szórakoztatta őt a gondolat, hogy egy szobában van az a három ember, akikkel gazdája rendszeresen szexel. Elképzelte, hogy milyen arcot vágna a férfi, ha ők hárman most levetkőznének és úgy várnák őt a konyhában. Nem semmi egy látvány lenne, vigyorodott el végül.

Diszkréten előhúzta a telefonját, és írt egy rövid, alig pár szavas üzenetet Korvinnak. Tisztában volt vele, hogy gazdája milyen erőfeszítések árán tudja csak magán tartani az álcát Boróka társaságában, nem akarta, hogy rajta csattanjon az ostor, ha a betoppanó férfi a meglepettségtől valami olyasmit találna mondani, vagy tenni, ami lebuktatja. Háta mögött tartotta a telefont, néha lopott pillantásokat vetett az üzenetre, amit küldött, várva, hogy felbukkanjon a jelzés, hogy gazdája elolvasta az üzenetet.

A vendégek még mindig kínos hallgatásba burkolózva ültek az asztalnál. Hogy megtörje, Álmos udvariasan megkérdezte Borókától:

– Egy kávét esetleg, úrnőm?

– Igen, kérek.

Csendben nekiállt a kávét csinálni. Ha már fekete, akkor Korvinét is elkezdi főzni, döntötte el. Hallotta, ahogy az elhagyja a fürdőszobát, és jön lefelé a lépcsőn. Pillanatokon belül lent lesz. A mobiljára vetett utolsó pillantásából beigazolódott gyanúja: gazdája nem tartja magánál a telefonját.

– Álmos, menj fel és mosd ki... – Korvin azonnal elhallgatott, amint meglátta, hogy ki a vendég.

A döbbenettől megnyúlt az arca, szeme kikerekedett, légzése bennrekedt. Hosszú másodpercek múlva tudott csak annyi erőt összeszedni, amennyi a színészkedéshez kell neki. Ölelésre tárta a karját.

Boróka Korvin nyakába ugrott.

– Nahát, szóhoz sem jutsz a meglepetéstől! – kacagott fel, miközben apró csókokat nyomott a férfi arcára. Álmos látta, hogy Peti szeme elsötétedik.

– Drágám, de jó látni téged! – Korvin visszacsókolta őt. Peti szeme még jobban elsötétült, mire Korvin figyelmeztető pillantást vetett feléje. Az hatásosnak bizonyult, mert a villámló szemek elcsitultak. – Minek köszönhetem ezt a látogatást? Nem azt mondtad, hogy a héten még Zürichben maradsz a barátnőiddel, és szétbulizzátok a várost?

– Igen, az volt a terv. De aztán hamarabb be tudtam fejezni a vizsgáimat, és úgy döntöttem, hogy inkább megleplek. Tegnapelőtt érkeztem, anyáékkal voltam egy kicsit. Aztán gondoltam, hogy biztos örülnél neki, ha meglepnélek.

– Biztosíthatlak, ez aztán a meglepetés – villantott egy széles mosolyt Korvin. – Meddig akarsz maradni?

– Augusztus végén megyünk a családdal nyaralni, addig maradhatok itt?

Korvin szeme ismét elkerekedett. Kezeit felemelte, hogy leválassza magáról a nyakába csimpaszkodó barátnőt, de félúton megállt, és a derekát ölelte át. Még jobban magához vonta.

– Persze. De egy feltétellel – mondta, miközben a száját kereste, hogy megcsókolhassa. – A szombat az enyém, heti egyszer el akarok menni kirándulni, vagy úszni, mint ahogy eddig mindig.

Boróka ujjongásban tört ki. Nem győzte ölelgetni Korvint, aki gunyorosan somolyogva tartotta őt a kezei között. Most, hogy a nő nem látta az arcát, egy éles pillantást vetett Álmosra. A fejével a plafon elé bökött egyet.

Álmos tudta, hogy mire céloz. Visszabólintott.

– Álmos, kérlek, légy olyan drága, és hozd be a cuccaimat! – Boróka, meglátva, hogy a fiú igyekszik kifelé a konyhából, leszólította őt. – Meg bevinnéd a garázsba a kocsit, ha megkérhetlek?

– Ahogy parancsolja, úrnőm – hajolt meg Álmos. A kocsi kulcsát is átvette tőle udvariasan.

Elsőnek ura néma parancsát teljesítette. Felszalad az emeleti fürdőszobába, megragadta a játékszereket tartalmazó lavórt, és a Korvin hálószobájában lévő ruhásszekrénybe süllyesztette. Ott biztosan nem fognak illetéktelen kezek kotorászni. Bele se mert gondolni, hogy mi lenne, ha Boróka a kellékeket meglátva leleplezné szerelme valódi szexuális irányultságát és a Petivel való kapcsolatát. Mérget mert volna rá venni, hogy a háta nem úszná meg minimum pálcaütések nélkül.

Ismerőseként üdvözölte a járdán parkoló sportkocsit. Felnyitotta a  csomagtartót, és kivette a legnagyobb bőröndöt.

– Aztarohadt – nyögött fel, amint sikerült felcipelnie az emeletre. Mi van ebben? Drágakövek?

Szorgalmasan hordta fel a többi csomagot is abba szobába, ahol Boróka aludni szokott. Peti, amikor megtudta, hogy a nő melyikben alszik a két rendelkezésre álló vendégszoba közül, a másodikban volt csak hajlandó aludni, Álmos mindig itt ágyazott meg neki.

A cipekedés végeztével körbenézett az utastérben is, hogy nincsen-e ott is cucc, amit be kéne vinnie.

– Zoli!

Fejét felkapva a hang irányába fordult. Meglepetten vette észre a járdán egyik ismerősét, Olivért, akivel egy templomba szokott járni. Babakocsit tolt maga előtt, benne egy alvó kisbabával, jobb kezével pedig egy három éves forma kisfiú kezét fogta. A nap sugara megcsillant fénylő nyakörvén.

Álmos szája őszinte mosolyra húzódott.

– Hát te meg?

– Kiviszem a kölyköket a gyermekvasúthoz. Nincs kedved csatlakozni?

– Haha, jó vicc. Ha az uramat sikerül megfűznöd, hogy engedjen el, akkor aranytáblába foglalom a nevedet.

Olivér halkan felnevetett. Leparkolt a babakocsival a villa kapuja előtt, és felvette az izgő-mozgó kisfiút, hogy az ne tudjon elszaladni.

Magas férfi volt, de nem érte utol Álmost. Alig néhány centin múlott csak neki. Göndör, gesztenyebarna fürtjei pajkosan ölelték körbe szelíd vonású arcát, szintén barna szeme fáradtan, de vidáman csillogott. Pólót, rövidnadrágot és szandált viselt, a túlöltözött szolga epekedve nézte.

De legjobban annak nyakörve miatt irigykedett. Olivér ugyanis azon kevés szerencsések közé tartozott, akik a meglehetősen otromba fém karika helyett apró, pehelykönnyű láncokból kirakott nyaklánc szerűséget hordott. Kényelmesen ölelte körül nyakát, belül puha, levehető és mosható bolyhos anyaggal bélelték, nem törte a bőrt sehol. Álmos tudta, hogy egy vagyonba kerül, a legdrágább a jelenleg kapható nyakörvek közül, de a pontos árat képtelen lett volna megmondani. Sóvárogva vágyakozott utána.

Légy hálás az uradnak! — csúszott bele elméjébe Márton atya figyelmeztetése. Megadóan felsóhajtott magában. Az atyának igaza van, örülnie kéne, hogy egy viszonylag kényelmes és könnyű darabot kapott Korvintól. Belsejét cserélhető valódi bőr borította, bár még így is egy jól kivehető piros kör futott végig a nyaka alján ott, ahol a karika alsó része és a bőr találkozott. A legtöbb rabszolga a legolcsóbb, borítás nélküli fém nyakörvvel volt kénytelen megelégedni.

– Klassz kocsi – bólintott egyet Olivér elismerően, a sportkocsi felé bökve fejével.

– Az bizony. – Álmos megpaskolgatta a motorháztetőt. – Hát még vezetni! Sajnos csak a garázsig mehetek vele, pedig szívesen tennék vele egy kört.

– A főnöknek is hasonló van, de egy újabb szériából, az sem egy utolsó. Néha azzal viszem a srácot az oviba. Mész ma a misére?

— Úgy volt, hogy megyek, mert az uramat meghívták ebédre, nem lett volna rám szükség. De most jött egy váratlan vendég, úgy hogy nem tudom — vonta meg a vállát Álmos. — És te?

– Dettó. Nálunk is vendég van. Ezért hoztam ki a gyerekeket, hogy ne legyenek láb alatt. Öt körül megyünk vissza. – Olivér szabad kezével a kissrácra bökött annak háta mögött, és ajkaival ezt formálta: "szülinap".

Szóval meglepetés bulit szerveznek a kisfiúnak, és nem akarják a szülők, hogy az lássa a készülődést. Álmos biccentett egyet vigyorogva.

– Meg hát – folytatta Olivér –, a vasárnapok mindig húzósak. Állandóan közbejön valami. Megbeszéltem a főnökkel, hogy a mise helyett inkább Márton atya foglalkozásaira mennék el. Állítólag nagyon jók.

– Oda én is el szeretnék menni , de az uram nem enged el.

– Hogyhogy?

– Kérdeztem, hogy miért tiltja meg, de nem kaptam választ.

– Az szívás.

– Az.

A kisfiú türelmetlenül elkezdte taszítgatni a rabszolga mellkasát, ki akart szabadulni annak karjaiból. Lábaival aprókat rugdalózva nyafogta:

– Oli, menjünk már!

Olivér letette őt a járdára. A babakocsi csomagtartójából elővett egy távirányítós játékautót, és a gyerek kezébe nyomta. Az boldogan elkezdett vele szórakozni.

– Menjetek nyugodtan. – Álmos, aki eddig az autónak dőlve állt, ellökte magát. – Nekem is mennem kell, be kell vinnem a kocsit a garázsba. Mérges lesz rám az uram, ha sokáig elmaradok.

– Persze, semmi gond. – Olivér búcsúzóul kezet rázott Álmossal. – Néha azért majd hívj fel! Megvan a számom, nem?

– Megvan, igen.

Álmos elnézte, ahogy a kis társaság folytatja útját a vasút felé. A férfi a babakocsit tolta, a kisfiú az autóját kergette, a kisbaba meg továbbra is zavartalanul aludt. Ajka szomorúan lebiggyedt, amint befordultak a sarkon, és eltűntek a szemei elől. A mindig derűs és nyugodt Olivér azon kevesek egyike volt a közeli templomba járó néhány rabszolga közül, akivel megtalálta a közös hangot. Ráadásul korban ő állt a legközelebb hozzá, alig lehetett néhány évvel fiatalabb Korvinnál.

Megadóan sóhajtott egyet, és beült a sportkocsi volánja mögé. Előtte még kihozta a Toyotát a garázsból, és leparkolt vele a járdán, hogy legyen hely a kocsinak a Volvo mellett.

Dolga végeztével visszament a konyhába. A társaság immár jókedvűen beszélgetett, Boróka a kávéját iszogatta, a férfiak pedig tömték magukba az ételt.

– Kor drágám, remekül nézel ki! Még sosem láttalak rövid ujjú ingben! – Boróka élvezettel telve végigsimított a férfi izmos, csupasz alkarján. – Többször is hordhatnál ilyesmit!

Korvin aznapra egy lenvászon és pamutkeverék fehér rövid ujjú inget, hozzá pedig egy sötétkék, szintén lenvászon nadrágot vetetett elő szolgájával. Álmos, aki már kikészítette a szokásos fekete szerelést, meglepetten pakolta vissza őket a szekrénybe és adta a kért ruhadarabokat gazdájára. Gyanította, hogy Peti keze van a dologban.

Tényleg jól állt neki.

– Hogyhogy itt esztek? Miért nem az ebédlőben? – kérdezte Boróka, elnézve, ahogy Korvin magához húzza az asztalon a kikészített salátás tálat, és elkezd belőle jóízűen falatozni. A megpucolt répát, ami a konyhapulton árválkodott, Álmos sietve feldarabolta és beleszórta, amint visszatért a garázsból.

– Szeretek itt lenni, a nagyiékkal is mindig itt ettünk – válaszolta Korvin. – De ez ne zavarjon téged drágám, veled továbbra is az ebédlőben...

Egy hirtelen köhögésroham félbeszakította a mondanivalóját. Álmos látta, hogy gazdájának folyik az orra is, ezért sietve előszedett a konyhaszekrényből egy zsebkendős dobozt, és eléje tette. Az hangosan trombitálva kifújta.

– Ne haragudj – fordult Borókához az orrfúvás végeztével, látva, hogy az aggódva nézi őt. Hangja berekedt. – Semmiség az egész, pár nap és eltűnik.

– Ha te mondod, Kor drágám. – Boróka áthajolt az asztal felett, és egy csókot nyomott szerelme orcájára. – De attól még egy gyógypuszit kapsz tőlem. 

Álmos fülét hirtelen megütötte egy ismerős hang.

– Uram?

Korvin kelletlenül ránézett. Tekintetében látta az engedélyt.

– Uram, azt hiszem, ez uram telefonja.

A férfi csendre intette a jelen lévőket, és elkezdett fülelni.  Alig hallhatóan, de kivehető volt a csengőhang. Az emeleti dolgozószoba irányából érkezett.

– Menj, és hozd le! – adta ki az utasítást.

Mire Álmos felért, a csörgés abbamaradt. A kijelzőn Gellért nevét kapta el a sajátján kívül, ezért sietve megragdta az íróasztalon heverő mobilt és leszaladt vele a konyába. Éppen gazdája kezébe csúsztatta, amikor az ismét rákezdett.

Korvin azonnal felvette. Egy unott "mondd"-ot követően nem szólt semmit, csak hallgatta testvérét. Szeme pár másodperc erejéig Álmosra szegeződött, aki az éles tekintettől kissé zavarba jött. Róla van szó?

– Ki volt az? – kérdezte Boróka, amint Korvin lerakta.

– A bátyám. Segítséget kért egy jogszabály értelmezéséhez.

Álmos kizártnak tartotta, hogy ez igaz legyen. Gellértnek, aki De Frász bankjában dolgozott, megvoltak a maga segítségei, nem volt szüksége Korvin jogi szaktudására. Vajon mi lehetett a telefonhívás igazi célja, ha gazdája még Borókának is hazudik?

– Nagyon szép a csengőhangod. Soha nem hallottam még, ki az előadó?

– Álmos szerkesztette. – Korvin alig láthatólag megkönnyebbült, hogy nem kell a telefonhívásról többet beszélnie. Egy elismerő pillantást vetett szolgája felé. – Nekem is megtetszett, amikor mutatta nekem, és elkértem tőle.

Az állítás félig állta csak meg a helyét. Álmos valóban büszkén mutatta meg gazdájának a zeneszámot, amint készen lett a szerkesztéssel, kíváncsi volt annak véleményére. Korvinnak annyira bejött, hogy kikapta a telefont szolgája kezéből, és annak jóváhagyása nélkül átküldte saját magának, és beállította csengőhangnak.

– Te csináltad? –tette fel a kérdést Boróka a szolgának. Hangjába csodálkozás vegyült.

– Igen, úrnőm, én csináltam – válaszolta Álmos egy udvarias főhajtás kíséretében.

– Ez csuda jó!

Fülig pirult a dícsérettől, ezúttal rendesen meghajolt hálálkodásképpen. 

– Mi a tervetek mára? – Peti, aki eddig kimaradt a társalgásból, magához ragadta a gyeplőt. Kissé csúfondárosan meredt Korvinra, aki villámló tekinteteket szórt rá válaszképpen egy olyan pillanatban, amikor Boróka nem nézett oda.

– Én veled akarok lenni, drágám! Olyan régen nem láttalak!

Korvin elgondolkodott. Ujjával alsó ajkát simogatta, miközben töprengett. Néha halkan felköhögött.

– Rendben – szólalt meg, amint döntésre jutott. Álmosra nézett. – Tizenegyre mész templomba, igaz?

– Igen, uram.

– Maradj addig ott, ameddig akarsz, nem kell főznöd. Mi elmegyünk Borival egy étterembe, utána meglátjuk, mihez lesz kedvünk. Este hatra gyere haza, addig menj el, sétáljál! Nézd meg a gyermekvasutat, vagy menj el a Libegőhöz!

– Elmehetek, uram? – kérdezte meglepetten Álmos. Gazdája eddig soha nem engedte egy-két óránál tovább házon kívülre, mindig vissza kellett jönnie. A Libegő egy egész délutános program, ha körbesétál a Normafánál. Korvin biccentett egyet.

Apropó, gyermekvasút...

– Uram? Kérem ne vegye rossz néven, de egy barátom a templomból most van a gyermekvasútnál. Megengedi esetleg, hogy csatlakozzam hozzá mise után?

– Rabszolga? A barátod?

– Igen, uram.

– Ki a tulajdonosa?

Álmos megmondta. Kiderült, hogy Korvin ismeri az illetőt, fel is hívta őt engedélyért.

Egy emlék kúszott be neki, olyan tisztán, mintha csak nemrég történt volna. Gyerekként mindig, ha egy barátjához akart átmenni játszani, apja vagy anyja előtte felhívták a szülőket, csak ezután engedték el őt. Neki akkor ez természetes dolog volt, hiszen kicsi volt még, a szülei döntöttek mindenről. Most viszont már felnőtt férfi lett, megalázó volt számára, hogy Korvin és Olivér tulajdonosának közös engedélye kell ahhoz, hogy találkozhassanak.

Biztos volt benne, hogy Olviér tulajdonosa – vagy főnöke, ahogyan ő nevezte – meg fogja adni az engedélyt. Mindent megengedett rabszolgájának.

Igaza lett, Korvin egy igenlő bólintás kíséretében rakta le a telefont.

– El van intézve. Találkozhatsz vele. De este hatra legyél itthon! Fél hétre foglaltam sávot az uszodába, nem akarom lemondani!

– Igenis, uram – hajolt meg hálásan. Alig bírta letörölni a széles mosolyt az arcáról. – Köszönöm, uram, hogy megadja az engedélyt!

Korvin ezúttal Petihez fordult.

– Az jó lesz neked, ha Álmos hazavisz téged a mise előtt?

– Nem kell hazáig vinnie. Elég, ha a Moszkva térig levisz, ott beugrom a barátnőmhöz.

– Tökéletes. Akkor ezt megbeszéltük – dörzsölte össze a tenyerét Korvin, mint aki jól végezte a dolgát. – Álmos, a kávémat!

Engedelmesen ura elé rakta a frissen főzött feketét. Nem igazán figyelt oda, ahogyan gazdája az úszás oktatásban elért eredményeket ecseteli Borókának, gondolatait teljesen más dolgok kötötték le.

Felsóhajtott magában. Várta nagyon a misét, örült neki, hogy a felborult napirend ellenére kimozdulhat a házból, és beülhet a hűvös templomba. Legjobban az Olivérrel betervezett program lelkesítette fel, alig várta már, hogy együtt lehessen a szimpatikus fiatalemberrel, és beszélgethessen vele mindenféléről. Mentálisan feljegyezte magának, hogy ne felejtsen el a Toyotába egy rövidujjú pólót és egy rövidnadrágot bepakolni.

A kocsiról eszébe jutott neki, hogy a vendéget még le kell fuvaroznia a moszkvára. Nem lesz élvezetes az út egy dühös Petivel.

Ahogy egy színjátszástól ingerült Korvinnal sem a nyár.

__________

*Mea culpa = Az én vétkem.