- Chrissy...

A nevem hallatára felkaptam a fejem. A hangismerős volt, túlságosan is, de ember, akitől jöhetett volna, nem volt.

Mostantól hallucinálok is?

A wellness részlegben az esti idő miatt kevesen voltak. Kisgyerekek pancsoltak a derékig érő vízben, az idősebbek a jakuzzi habjaiban töltötték el perceiket. Míg én, álltam ott, mint fasz a lakodalomban.

Köntösöm a szellő miatt fel-felröppent.

- Egész vékonyka lábad lett a hónapok során.

- Hüm?

A kijelentésre a lehető leggyorsabban megfordultam. Hajam a vállamról a hátamra csúszott át, köntösöm vállai leestek rólam. A kezemmel tartottam magamon az egészet.

- Mielőtt bármit is mondanál, gyere velem.

Hosszú karjait felém nyújtotta, hatalmas tenyerébe belehelyeztem az enyémet. Mosolyogva mentem utána, minden lépése, szívdobbanása, ott volt előttem. Életben van. Sose halt meg. Mindvégig itt volt a nagyvilágban.

A párás fürdőből kivezetett a meleg Las Vegas-ba. Nem értettem miért van itt. Pont itt.

- Nyugi, nem fogsz megfázni – szólalt meg, mikor látta, hogy a rajtam lévő vékony anyagot összébb húzom.

Óvatosan bólintok felé, kezét most sem engedem el. Szükségem van arra, hogy megérintsem ennyi idő után.

Egy apró pad előtt megállt, rámutatott, miszerint üljek le rá. Elengedtem, súlyomat ráhelyeztem a tárgyra.

- Sok mindennel kezdhetném – csapja össze a tenyereit. – De annyit mondok, hogy sajnálom.

- Bash – nyelek egy nagyot, a szám szélét harapdálom, ha nem tenném, egy apró tavat bőgnék ide seperc alatt.

- Sajnálom, Chrissy! Mindent tudok Patrick-tól. Nem tudtam, hogy így fogod lereagálni... De nem akartam, hogy bármi történjen veled – mondandója közben leült mellém a padra. – Nem akartam ezt az egészet, de muszáj volt.

- Te...te küldted az üzeneteket?

- Mondhatni – bólint egyet. – A felében Patrick segített.

- Ő honnan tudta, hogy... hogy nem haltál meg?

- Ő intézte el az egészet. A kórházat, hogy azt mondják meghaltam, hogy itt vagyok.

- És, engem miért hagytál ott?

Kezével megfogta a derekamat, magához húzott. Fejemet a mellkasára tettem, míg a ő remegő hátamat simogatta. Bőgtem, mint egy kisgyerek.

- Mert szeretlek, semmi másért. A mi történetünknek így kellett megtörténnie, nem szabadott ott lennem veled.

- A mi történetünknek – mosolyodtam el. – Nem szabadott volna, így történnie.

- De, nekünk a könyvek között kellett megtalálni egymást...