St.Jones gimnázium...érdekes név. Már reggel izgulva keltem fel. Nincs miért izgulnom... Emberek lesznek ott is, normális emberek! Gondolom... Legalábbis remélem. Nem kéne ilyeneken agyalnom. Nevetséges! A végén még elhitetem magammal, hogy valaki beszélni fog VELEM! Önszántából! Lehetetlen!

Kisimítottam a nem létező redőket a ruhámon és a tükör elé léptem. Hidd azt, hogy szép vagy... akkor szépnek fognak látni. Vagy legalább tűrhetőnek. Sosem gondoltam magamról azt szép vagyok... Mindig az volt magam előtt, hogy önmagamat kell adnom. Nem leszek holmi ribanc, aki bárkinek szétterpeszti a lábát. Isten mentsen az ilyenektől! Még ha fizetnének, akkor se tenném meg, nem vagyok olyan. Vannak ilyen emberek, nem ítélem el az ilyen embereket, ha nekik ez jól esik, akkor csak tessék! A hajamba túrtam, majd a fésűért nyúltam. Mint egy szénakazal... Sosem lesz jobb. Kifésültem, majd egy oldalfonatba összefontam. Nyomi haj a nyominak... Még saját magamat is lenyomizom... Ez már gáz!

-Chrissy! Drágám, indulnunk kell. – kopogtatott be anya az ajtón.

- Tudom, mehetünk. – mosolyogtam. Felvettem a sportcipőm, majd lefelé vettem az irányt. Felvettem magamra egy dzsekit, hisz kezd hűvösebb lenni az idő. Még mindig süt a nap, de már nem melegíti annyira a levegőt, mint nyáron. Ősz vége van, nemsokára tél. Mindig is szerettem a telet. Bebújni az ágyba egy pohár forró csoki és egy jó könyv társaságában. Azt szeretem, ez mindig ki tudott zökkenteti a való világból. Nem kellett figyelnem az embereket. Egyedül voltam... csak is én. Kimenten a házból és a csöndes utcát kezdtem el nézni. Mindenki munkában vagy éppen az iskolában ül. Én is ezt fogom csinálni kevesebb, mint egy hét alatt. Még a hideg is kiráz! Erőt vettem magamon és megindultam a fekete kocsink felé. Erő kell ahhoz, hogy elinduljak és csak a suliba! Beültem, majd anyával elindultunk a „börtön" felé.

- Ne aggódj! – tette anya kezét az enyémre. – Minden jobb lesz.

- Reménykedek benne anya! Szeretném, ha minden jó lenne.

Tényleg így volt. Jobb életet akarok... és ha ez avval jár, hogy meg kell változnom, talán még az is szóba jöhet.

- Csak add önmagad, hidd, el mindenkinek tetszeni fogsz!

- Nem hinném. A dadogós lányokat senki sem szereti. –hajtottam le a fejem. Anya csak sóhajtott egyet, reménytelen vagyok. Ezt ő is jól tudja. Az ablak felé néztem és próbáltam a tájra figyelni. Szép volt, szebb, mint New York. Kertes házak, mindenhol és nem csak 20 emeletes felhőkarcolók vannak. Valahogy családiasabb a környék. Mire észbe kaptam a kocsi megállt egy hatalmas épület előtt.

- Megérkeztünk! – anya kinyitja a kocsi ajtót és kilép, én is hasonlóan teszek. Úgy látszik, éppen szünet van. A korombeliek a füvön, illetve a padon ülve beszélgetnek. Jól érzik magukat.

A tervezettnél egy kicsit hangosabban csukom be a kocsi ajtót, amire a közelebb lévőek felénk fordulnak. Nem... nem szeretek a középpontban lenni. Egyenesen utálom, ha mindenki engem néz. Azt már megszoktam, hogy magam előtt beszélnek ki, de a szemeket magamon sosem tudtam elviselni. A torkomban egy hatalmas gombóc nőtt. A szívem a nyakamban dobogott, mintha ki akarna ugrani a helyéről. Anyára néztem és elindultunk az igazgatóiba. Elég nagy iskola... nagyon nagy. Krémszínű falak, elég barátságos berendezés. Leültünk a várakozóba, majd vártuk, hogy behívjanak.

- Mrs. Costanza? – lépett ki egy idős hölgy egy barna eléggé rozoga ajtón. Úgy látszik az irodát nem újították fel.

- Igen, én lennék az! – állt fel anya, és kezet fogott a hölggyel.

- Mrs. Forbes vagyok az igazgató! Tessék csak, jöjjenek beljebb. – nyitja ki szélesebbre az ajtót. Én is felállok, és befelé veszem az irányt. Bordó szoba... elegáns. Egy fénylő fehér asztallal szemben elfoglaltam a helyem. Elém az igazgató, mellém pedig anya ült.

- Chrissy, igazam van? – mutatott rám egy tollal.

- I.. igen. – mondtam bátortalanul.

- Ne félj! Nem harapok. – mosolygott rám.

- Mrs. Forbes – kezdte el anyám. – Chrissy nem a szavak embere. Inkább csöndesebb és visszahúzódó típus.

Végül minden fontosan elintéztünk a beiratkozással kapcsolatban, több mint egy órába telt. De sikeresen végeztünk. Azt mondták a 10/c lesz az én osztályom és hétfőn kezdhetek is. Félek.

Kedvesnek tartom Mrs. Forbes-t, remélem, ilyenek lesznek az osztálytársak is. Kiléptünk az irodából és éppen kicsöngettek. A diákok elkezdtek kiözönleni a termekből a következő órájukra. Mint a szorgos hangyák, akiknek fontos dolgunk van. Egy páran elmentek előttem és megbámultak. Ezzel jár, ha olyan hülyén nézel ki, mint én! Kijutottunk az épületből és hazafelé vettük az irányt.

4 nap múlva iskola... Ki fogod bírni! Hiszek magamban, sikerülni fog!

Sikerülni...