Fekete csizmámat felhúzva hagyom el a szobámat. Vállamra felkaptam a kis táskámat, így indultam el az iskolába. A hajamban lévő hajgumit kiszedem, azt pedig ledobom az asztalomra. Hullámosan omlott le a csupasz vállamra.

5 hónapja sok minden megváltozott. Sebastian karácsony előtt eltűnt. Az ismerőseit sokként érte, míg egy pár ember örült is neki. Bulikat tartottak ennek tiszteletére, tortával ünnepelték meg, hogy az iskola egyik diákja felszívódott. Csak, hogy ő nem csak egy szimpla diák volt. Mindenki azt mondta szereti, a lányok százai meg voltak érte veszve. De persze a hírnévnek ára is volt. Nem megy minden egyszerűen.

Ha valakit ismernek, annak az embernek vannak rajongói és utálói, akárcsak az énekeseknek. Én, azt hittem szeretik az emberek. Tévednem kellett. Nagyon sokan utálják a mai napig. Pedig senki nem tudja, mi van vele.

Velem pedig mi van?

A hónapokat depresszióban éltem le. A testsúlyom a felére csökkent, az iskola falait is nagyon kevésszer láttam. A bordáim kilátszottak, a lábaim nem bírták el a súlyomat. A szüleim kivettek az iskolából, magántanulóként fejeztem be ezt az évet. Most, itt állok, hogy elinduljak a bizonyítványomért. Igaz, hogy semmi szükségem rá, de szokásunk elhozni.

- Chrissy, elmész? Vagy elmenjek? – áll meg anyum az ajtóban.

- Elmennél? – fordulok felé.

A válasza csak egy bólintás lett, a szobám ajtaját becsukva hagyott magamra. A lábaim elvesztették a tartásukat, zokogva estem a földre. Lábaimat magamhoz szorítottam, itattam az egereket.

Ahogyan az elmúlt 5 hónapban. Erőt véve magamon levettem a csizmám, ezt követte a pólóm, és a nadrágom. Az ágyam szélen lógó pizsamámat felkaptam magamra, a fürdőben lemostam azt a kevés sminket is, amit felkentem magamra.

Senki sem csodálja, hogy itt hagyott!

Zsebkendőt próbáltam előkeresni a szobában. Elhasználtam mindent, ideje kilépnem innen. Nem akarom, hogy így meglássanak a szüleim, hisz azt mondom, jól vagyok. Rájönnének, hogy hazudok, csak próbálom elhitetni a szépet, miközben belül egy lelki roncs vagyok.

Életem végéig nem mutathatom ezt a fájdalmat, még ha nehéz is elrejteni. Ha meghallom a nevét, majd rájövök, hogy senki sem hozzá szólt. Hisz ő nincsen, eltűnt.

Az ágyamba feküdtem le, máshoz nincs erőm. A telefonomat kezdtem el nézegetni, majd egy üzenet.

Ismeretlen szám...

Kitől kaphattam üzenetet?

„Keresd ott, ahol minden kezdődött."