A csodás hétvégéről anyáék a vártnál hamarabb hazajöttek. Vasárnap estére vártuk őket, de reggel már megérkeztek. Váratlan volt, csendben majszoltam a palacsintámat, ők meg megérkeztek. Apa Sebastian-t egyből kitette, miszerint már nincs rá semmi szükség. Félig meddig igaza volt.

A tegnapi beszélgetés hatalmas zűrt hagyott bennem. Az eszem azt mondja, ne bízzak benne, míg a szívem egyenesen letámadná, hogy maradjon ott velem. Kétfelé húz az egész testem.

A délutánomat a nappaliban töltöttem, egy pohár forró csokoládé társaságában. A kezemben lévő fekete távirányítót nyomkodtam. Régen nagy híve voltam a tv-nek, mára valahogy jobban lefoglalnak a könyvek. A régi mesék sincsenek mostanság, csak az értelmetlen vackok, amivel etetik a gyerekek fejét.

A kanapé előtti kávézóasztalra letettem a kezemben lévő tárgyakat, és telefonomat vettem fel. A pizsamába bújtatott lábaimat felhúztam magamhoz. A névjegyekre kattintottam, egyenesen Hope-ot hívtam fel.

- Nem, anya nem kérek olyat! – veszi fel a telefont.

Elég érdekes beszéde lehetett az elmúlt pár percben, valószínűleg a nevemet se nézte meg.

- Hope, Chrissy vagyok – nevetek fel.

- Jaj, hogy te vagy az? – a telefonból hallok egy csattanást, gondolom a tenyere a homlokára ért.

- Igen, gondoltam elmehetnénk valahová délután. Iskola úgy se lesz egyhamar.

A suli a téli szünettel együtt egy hónapra bezárt. Felújítás történik, ennek örömében nyáron egy kicsit többet kell szenvednünk. De, inkább melegben, mint hidegben. Az én álláspontom szerint. Természetesen sokan máshogy állnak a dolgokhoz.

- Persze, szívesen elmegyek veled – nevet fel. – Addig se kell hallgatnom a nagyit.

- Miért, mi történt?

- Eltörte a lábát, így most nálunk van. És, valahogy engem szúrt ki, elmondja az egész életét. Már tudom, hogy hogyan jöttek össze nagyapával. Nekem ez sok!

- Biztos aranyos történet lehet – mosolyodom el.

- Elsőre az is volt, de így huszadjára rosszabb, mint egy spanyol szappan opera. Na, és veletek mi van?

- Velünk?

- Veled meg Bash-al!

- Nincs velünk semmi, sőt olyan sincs, hogy mi – rántom meg a vállam.

- Mit csinált? Megbántott? Kiherélem!

- Nyugi, Hope! Semmi nem történt...

***

A kardigánomat veszem fel, közben a lépcsőn lépdelek lefele. A lábamra már rá tudok állni, igaz néha sikerül elesnem is, így a mankó mára már egy kiegészítő a kezemben.

- Rick, tennünk kell valamit –hallom meg anyám hangját a konyhából. – Nem hagyhatjuk, hogy bántsák.

- Chrissy erős lány. William pedig nem képes arra, hogy bántsa. – szólal meg apám is.

- William bármire képes. Andrea is miatta halt meg.

- Andrea nem bírta a nyomást...

- Ennyire? – szipogott fel anyám.

A beszélgetést megszakítva léptem be a konyhába. Egy almát kaptam fel a kis kosárból, majd rájuk néztem.

- Anya, miért sírsz?

- Csak, bele ment valami a szemembe – legyintett egyet, s egy csomag zsebkendőt vett elő.

- Hová készülsz? – kérdezte apa.

- Hopepal elmegyünk moziba – rántom meg a vállam.

- Menjetek csak, tessék itt egy kis pénz – nyújt át egy kis pénzt.

- Köszönöm, estére itthon leszek – mindkettejük arcára egy puszit nyomok, és elindulok a legközelebbi buszmegállóhoz.

***

A moziba érve megvettük a jegyet, a popcornt és indultunk is be. A film mindkettőnknek tetszett, így az a másfél óra nagyon hamar eltelt. Végül egy kicsit a plázában nézelődtünk. Persze nem tartott sokáig, nem akartunk teljes sötétségben mászkálni az utcákon.

- Indulás haza? – kérdezi Hope.

- Neked biztos, de én még be akarok nézni Bash-hoz. Tegnap óta eltűnt a felszínről.

- Elkísérlek, addig se hallom mamámat.

- Oké – nevetek fel.

A buszjegyet megvettük, ami egyenesen elindult a célpont felé. A közeli megállóban leszálltunk. A házukban teljes sötétség volt, pedig alig múlt el öt óra. Az összes villany lekapcsolva, a redőnyök valahol lehúzva, ahogyan a függönyök is.

- Mi történt itt? – mutat a házra Hope.

- Fogalmam sincs – rázom meg a fejem, majd elindulok a bejárati ajtóhoz.

Egy párszor kopogtam rajta, de semmi válasz nem történt. Amikor meguntam a várakozást lenyomtam a kilincset, és szerencsénkre nyitva volt. Az előszobába érve a plafonon lévő villany szikrázott, valaki elég rendesen kitörte, a családi képek sokasága a földön hevert.

- Mi a jó isten történt itt?

- Menjünk fel az emeletre – intek neki, így pár másodperccel később ott is vagyunk.

A fürdőtől kezdve a hálószobákig mindenhova benyitottam, de az utolsóban találtuk meg őt, tiszta véresen...