- Azt, amit neked kellett volna megcsinálni...

- Mi, miről beszél? – nézek félve Bash apukájára, aki egyre közelít felém.

- Ugyan, ne félj angyalom – simít végig az arcomon, a kezemet a pulton tartottam, ha az egyik kezemmel is elengedtem volna, a padló találkozott volna az arcommal. És valljuk be, nem szeretném az orromat is eltörni.

- Apa, jobb lenne, ha mennél – áll elém Bash, majd az ajtó felé biccent.

Szokatlan illat csapta meg az arcomat. Aligha éreztem már ilyet. Kellemetlenül büdös, és irritálja az orrom. Ez, alkohol. A családom egyetlen tagja, egyszer se rúgott be ennyire, még különleges alkalmakkor se.

- Ugyan fiam! – bicegett a fiú közelébe. – Egyszer úgy is meg kell történnie.

- Bash, minek kell megtörténnie? – nézek fel rá.

- Semminek Chrissy – nyel egyet. -, menj fel.

Biccent egyet az emelet felé. Kérdően rá nézek, fogalmam se volt miről beszél az apja. Észrevette, hogy nézem, megrázta a fejét, és az emelet felé nézett. Kezembe vettem a mankómat, elsőnek a bal, majd a jobbat helyeztem le a földre, így billegtem fel a lépcsőn. Tudom, azt akarta a szobámban legyek biztonságban, de ahelyett a lépcső legfelső fokára ültem le. Túlságosan hajtott a kíváncsiság. Nem tudtam volna csendben ülni a szobámban, amikor lent hazudoznak.

- Mi van? – csuklott egyet Bash apja. – Nem sikerült még megfektetned?

- Hányszor mondjam még el neked, hogy nem fogom a te kedvedért megfektetni.

- Gondolj bele, mekkora lelki traumája lenne a drágának. A szerelme megdugta, majd az életébe többet nem beszél vele.

- Komolyan apa, rosszabb vagy, mint az első évesek a gimiben – nem láttam őket, de fogadok, hogy a hajába túrt, kezdem megismerni. – Mi ez? Fogadás, ha nem fekszel le vele, akkor nem nyersz semmit?

- Nem fiam, ez annál komolyabb. Én nem a pénzre megyek. Simán tönkre akarom őket tenni.

- És attól tönkre lesznek téve, hogy a lányuk szomorú lesz?

- Valahol mindennek el kell kezdődnie.

Csak, csak ezért van velem? Az apja megkérte valamire, ő meg pincsikutyaként teszi meg minden kérését? Ha kell még a lelki világomat is összetörné.

De, ez lehetetlen, én nem ilyennek ismertem meg. Velem nem tenne ilyet. Vagy minden csak az álca lett volna?

Sosem kedvelt igazán, egyszerűen a listára fel akart írni még egy nevet?

A látásom homályos lett, az első könnycsepp le is gördült az arcomról, egyenesen a padlóra. A mankómat a kezemből kivettem, magam mellé raktam le, lábaimat felhúztam magamhoz, átkaroltam, így sírtam a lépcső tetején.

Óvatlan mozdulat volt lerakni csak úgy a mankókat. Meg is bántam. Amint egy kicsit is megmozdultam, és hozzá értem, az megmozdult, ezzel leszánkózott a lépcsőről.

- A fenébe – motyogom.

Lesokkoltam, először meg se tudtam mozdulni, csak ültem a lépcsőn. Sietős léptek zaját lehetett hallani, majd a tulajdonos megjelent a lépcső alatt. Nem néztem rá, csak a lábát láttam, de így is tudtam ki az.

A srác, aki az első napon megbámult, ezzel kivívtam, hogy már akkor utáljanak. Aki a könyvtárba beszélt velem, aki a rosszabb időkben is itt volt velem. Most meg, rájöttem, hogy átvert. Ilyen az én szerencsém, egyszer se találok egyetlen rendes pasit se, soha.

Mert be kell vallanom, ebben a másfél hónapban valahogy belehabarodtam. Azt hittem szeret, magamnak is bemeséltem, hogy én is szeretem. Sikerült is. Megtalált a szerelem. Csak rosszkor, rossz embernél.

- Chrissy, jól vagy? – karolja át a vállam.

- Tökéletesen – felelem gúnyosan. – Csak, elejtettem.

- Figyelj oda, nehogy eltörd még valamidet – jelenik meg a lépcső aljánál az alkoholtól bűzlött ember.

Fintorodtam tőle, undorító volt. Nem csak az, hogy ittasan beállít ide, még a rosszat is akarja nekem. Pedig semmit nem tettem elenne.

- Egyedül hagynátok? – teszem fel halkan a kérdést, majd felállok. Végig Sebastian karját fogom, nehogy elessek. De úgy kell tennem, mintha az előző beszélgetésből nem hallottam volna semmit.

- Megígértem apádnak, hogy vigyázok rád – suttogja a fülembe, mire ki ráz a hideg.

- Jobb, ha megyek. Hagyom a fiatalokat – biccent a fejével az emelet felé. Nyelek egy nagyot. Bash biztos nem fogja ezt megcsinálni, ő nem ilyen.

- Valamiben egyetértünk.

Szótlanul, mosolyogva hagyja el a házat, még engem ráz a hideg. A kezemen végig látni lehet a libabőrt.

- Megyek, alszok egyet.

- Oké – bólint egyet, kezembe adja a mankót, én pedig elindulok a szobámba.

**

Forgolódva feküdtem az ágyba. Nem tudtam elaludni, sehogy. Egyszer balra, majd jobbra fordultam. Az agyamba csak cikáztak a mondatok, valahogy nem tudtam kiüríteni.

„Hányszor mondjam még el neked, hogy nem fogom a te kedvedért megfektetni."

De hisz ezt mondta, akkor biztos nem.

Nem tudom, már kinek higgyek igazán.

A szívemnek, vagy a hallott mondatoknak...