-Apa! – mondjuk ki egyszerre Sebastiannal...

- Apa? – kérdezem a fiú felé fordulva.

- Igen, Sebastian apja vagyok. – nyújtja felém a kezét. – Azt hiszem már találkoztunk.

- Igen. – felelem halkan.

- Sebastian, jobb lenne, ha haza mennél. Majd otthon beszélünk! – int az ajtó felé az úr, Sebastian elköszön, s indul is.

Én egy pár percig csendben állok, majd visszamegyek a kanapémhoz.

-Sajnálom William, de a kanapé foglalt, esetleg a konyhába meg tudjuk beszélni a dolgokat. – int apa a konyha felé, s mindketten megindulnak arra.

Nem akartam hallgatózni, ehelyett ráírtam Sebastian-ra mi a fene folyik itt.

Chrissy: Sebastian, Ő az apád?

Sebastian: Igen, de ne Sebastian-noz! Mondtam már, hogy csak Bash.

Chrissy: Oké... Akkor BASH! Mi a fene van apád és apám között?

Sebastian: Gondolom munka?! Apa is a nagybátyámnál van, ahogy apád is!

Chrissy: Lehet... De nagyon nem akarták a szemem előtt megdumálni a kis eszmecseréjüket...

Sebastian: Eszmecseréjüket?! Beszélj érthetőbbet, te!

Chrissy: Bocs, megszokhattam volna, hogy a kőkorszakban élsz :P

Sebastian: Ez csúnya volt :P

Chrissy: Ilyeneket, nem fogok többet hallani tőled.

Sebastian: Eltaláltad...

Chrissy: És most mész haza?

Sebastian: Nem, bemegyek még valakihez.

Chrissy: Ki az?

Sebastian: Nem ismered.

Vagy talán túlságosan is ismerem... Vagy ismét Hannah-hoz megy, vagy napközben talált újabbat! Fene tudja, nem is érdekel. Vagy mégis? Ugyan, miért érdekelne? Hisz csak egy barát...

ˇMásnapˇ

Amikor már elaludtam, apáék még mindig beszélgettek... Nem tudom miről, de annál inkább akarom tudni.

A mai nap is olyan értelmetlenül fog telni, mint a többi.

Felkelek, eszek, iszok, olvasok, fekszek és ennyi! A lábam miatt nem tudok csinálni semmit, iskolába pedig az elkövetkezendő egy hétbe még nem mehetek, nehogy nagyobb baja legyen. Bár lehet a tegnapi mankós menetel az utcán, is betett neki...

Őszintén nem is érdekel! Az iskolában emiatt még nagyobb szerencsétlen leszek mindenki szemébe. Mindenki rajtam fog röhögni!

A nap közben a tv előtt ültem és néztem a GLEE-t... Nekem való sorozat, a nyomikat kinevetik, kigúnyolják, lehet ezért is tudok azonosulni a dologgal.

Délután, valaki kopogott az ajtón, én pedig szépen lassan odabicegtem, s kinyitottam. Egy fiú állt az ajtó előtt.

- Hello... Hogy is hívnak? – kérdeztem tőle, hisz az osztálytársam, de nem akart eszembe jutni a neve.

- Charlie. - mondta egy kis mosollyal

- Jajj, igen. Sophie pasija...

Még Hope tájékoztatott mindenki szerelmi kapcsolatáról, így a fél iskoláét tudom... igaz e-nélkül is tudtam volna élni.

Charlie egy aranyos srácnak nézett ki, barna fürtjei göndörök voltak, sötét barna szeme pedig csillogott.

-Hát már nem... Most éppen egy Sebastian-nal csalt meg... De nem számít, ugyan is nem ezért jöttem.

Döbbent arccal néztem rá. Szóval oda ment tegnap Bash, érthető. Egy ideig álltam, s gondolkoztam, majd beengedtem.

-És miért is jöttél? – kérdezem tőle, hisz alig beszéltem vele, eddig maximum csak köszönő viszonyunk volt.

-A könyvtárban voltam, és ezt találtam a földön...- nyújtott felém egy láncot. - Gondoltam, hogy a tiéd, ezért egyúttal egy könyvet is hoztam. Tudtommal nagyon szeretsz olvasni.

A nyakláncon egy C betű volt, amit még régen elhagytam, a könyvtárban, egy idő után pedig nem is kerestem.

-Igen, persze...

Apa ekkor érkezett haza, egyből furán nézett, majd rájött, hogy nem Sebastian álldogál a nappaliban, így egy kicsit megenyhült.

-Sziasztok!

- Jó napot! – köszönti Charlie.

- Szia, apu. Ő Charlie... Elhagytam már két hete a láncom, megtalálta és elhozta egy kis olvasnivalóval egyszerre- mutattam apa felé a könyvet.

-Én lassan megyek- lépett a göndör az ajtó felé.

- Oké... jövő héten, ha minden igaz megyek suliba, mondd meg a többieknek. – mosolyogtam rá.

- Rendben, szia.

- Hello.

Az ajtót becsuktam, s visszamentem apához.

-Mi ez a sok fiú? Először Daniel, majd Sebastian, most meg ez a Chad gyerek!

- Charlie-nak hívják, apa! És csak a nyakláncomat hozta el.

- Vigyázz velük, Chriss! Nem akarom, hogy bármi bajod essen. – jön közelebb, s egy hosszú ölelésbe zár.

- Nyugi apa, örökre a kis lányod maradok. – mondom, s nyomok egy puszit az arcára.

Végül apa elment letusolni, én pedig letelepedtem a kanapéra, az újonnan kapott könyvemmel...