- Készen vagy kincsem? – lépett be apa a szobámba. Bólintottam egyet és megfogta a bőröndöm. Ma repülünk. Eddig sohasem ültem repülőn. Kicsit félek. Mi van, ha ott rosszabb lesz a helyzet, mint itt? Ne aggódj ilyeneken Chrissy! Nem lesz semmi baj. Leülsz a hátsó padba. Ha valaki szeretne veled beszélgetni – amire nincs sok esély – egyszerűen beszélsz vele. Vagy csak csöndbe maradsz és lejáratod magad az egész osztály előtt...

Elhessegettem ezeket a gondolatokat, kezembe vettem a táskám és lefelé vettem az irányt. Még utoljára visszanéztem a szobámba és szomorúan lekapcsoltam a villanyt. 16 évet éltem itt... azért nehéz lesz elhagyni ezt a helyet. Akármennyire is utáltam itt élni. Felvettem az egyik kedvenc könyvemet az előszobában lévő polcról, ahová a vész helyzeti dolgokat raktuk le indulás előtt. Telefon, fülhallgató és egy könyv. Tudom, unalmas vagyok! Nem kell nektek is ezt mondanotok, már tudom. Hallottam már. De nem érdekel! Kimentem a kocsihoz, kívülről is megnéztem a házat. Szomorúan sóhajtottam egyet és elhelyezkedtem a kocsiba. Csöndben vártam a kocsiban, hogy anyáék is kijöjjenek. Nem tartott sokáig. Anya helyet foglalt az anyós ülésen, bíztatóan rám pillantott én pedig rámosolyogtam. Apa is ugyan így tett.

- Akkor hát! Induljunk... - kapcsolta be a motort, majd a kocsi elindult, ezzel egyre messzebbre került a családi házunk. Egyszer-kétszer visszanéztem, majd amikor már nem láttam belőle semmit megfordultam. Hosszú út lesz. A repülőtérre hamar odaértünk, volt 2 óránk az indulásig. Leellenőriztek minket és a csomagjainkat, majd hivatalosan is felszálltunk a gépre. Mindhárman egymás mellett ültünk.

- Ülhetek az ablak mellé? – teszem fel halkan a kérdést.

- Persze, Chrissy! Menj csak. – mosolyog rám apám. Boldogan helyet foglalok, és várom az indulást. Mindig is az ablakok mellett szerettem ülni. Akár buszban, akár kocsiban ültem. Egyre többen kezdték elfoglalni a helyüket, a végén az egész repülő tele lett. 5-10 perc után egy kellemes női hang szólt a bemondóba...

- Kérjük, kedves utasainkat kapcsolják be a biztonsági öveiket... - bekapcsoltam a kék övet. Kezembe vettem a telefonomat, beledugtam a fülest, és elkezdtem zenét hallgatni. 1 óra után átváltottam az olvasásra. Kinéztem az ablakon. Felhők... minden csupa felhő. Úgy ráfeküdnék... csak én egyedül. Csodálatos lenne!

- Gyönyörű, igaz? – fordultam anyám felé. Ő is csodálattal bámulta őket, akárcsak én. Hasonlítunk, még ha nem is külsőleg, akkor belsőleg biztosan. Anyának szőke haja van és hozzá illő kék szem... Csodálatosan fest,10 évet letagadhatna a korából.

- Igen. – válaszolok és visszahelyezkedek a kényelmes helyzetembe.

- Remélem jobb életünk lesz. – mosolyog rám.

- Én is anya, én is! – hátrahajtom a fejem és próbálok pihenni. Ma korán keltem, vártam az indulást. Gondolom, az osztálytársaim pezsgővel ünneplik távollétemet. Senkinek nem hiányzok, nem is fogok. Nagy nehezen, de elaludtam. Imádok aludni, az az egyetlen dolog, amiben normális ember lehetek. Hisz ki ne szeretne aludni?!

- Chrissy! Kelj fel... megérkeztünk! – rázza anya a vállam. Lassan kinyitom a szemem és egyből az ablak felé pillantok. Tényleg itt vagyunk. San Francisco-ban. Új életet kezdhetek, még ha a régit nem tudom elfelejteni. Nem sokára le is szálltunk. A csomagokat hamar megkaptuk és el is indultunk a kijárat felé. Apa fogott egy taxit, akinek lediktálta a címet és el is indultunk.

„Newcoest 34." Az új lakásom. Mindenhol rendezett kert, sehol sincs rozoga ház. Minden a legújabb tervek szerint épült. Szép környék. Megállt az autó, kifizettük a fuvart és kivettük a bőröndöket. Elvileg a ház be van bútorozva. Csak a saját holmijaink vannak bedobozolva. A lakás felé fordulok, hogy jobban megnézzem. Barack színű emeletes ház. Egyszerű, de nagyszerű. A kert is elég nagynak látszik. Elkezdtem magam után húzni a bőröndöm. Apa kinyitotta az ajtót, előre engedett engem.

Azta! Kifinomult lakás, a nappali a fehér, fekete és vörös keveréke. Anya imádni fogja. Az ebédlő és a konyha inkább a barnás, zöldes színeket kapta. Leraktam a táskámat és elindultam az emeletre. Kettesével vettem a lépcsőfokokat. Fent 3 szoba volt. Az egyikre rá volt írva a nevem. Benyitottam. A fehér és a lila többféle árnyalataiban pompázott. Elég lehangolt személyiség vagyok, ezért aki meglát, egyből azt hiszi a fekete a kedvenc színem... De nem az összes élénk színt szeretem, de azért a ruhatáram a sötétebb darabokat jobban kedveli. Ez egy hatalmas szoba. Egy hatalmas körágy, szembe vele egy plazma Tv. Az udvarunka nyílik egy erkély. A szoba másik felében vannak a szekrények és az íróasztalom. Az ágyam mellet van egy-egy éjjeli szekrény. A tv két oldalán pedig két hatalmas könyvespolc foglal helyet. Már most imádom ezt a szobát. Leültem az ágyamra és ide-oda kapkodtam a fejem, nem tudtam hova nézzek. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ilyen szobám van/lesz. Erőt vettem magamon és lementem anyáékhoz. Egymás mellett ültek a kanapén. Aranyosak együtt. Nem akartam őket megzavarni, így elkezdtem felvinni a hatalmas bőröndjeimet. Nagy nehezen felcipeltem az emeletre. Kinyitottam őket és elkezdtem mindent a helyére rakni. Mikor végeztem a bőröndöket elhelyeztem a szekrény aljában. Hiányzik innen még valami. Persze a könyvek! Lesiettem, hisz a nappaliban láttak egy csomó dobozt.

- Mit keresel? – szólalt meg a hátam mögött anya.

- A... a könyveimet. – válaszoltam és tovább kutattam a dobozok között.

- Itt vannak. Nézd! – mutat azokra, amikre a nevem vannak ráírva.

- Segítesz felvinni?

- Persze! – mosolyogva felvett két dobozt, én is így tettem,majd elindultunk felfelé.

- Csak rakd le a földre.

- Tetszik a szobád? – helyezte le őket a fölre.

- Nagyon! Köszönöm! – odamentem és megöleltem.

- Nincs mit. Elmegyünk bevásárolni, nem jössz? – kérdezte.

- Nem, itt maradok. Kipakolok. – mutattam a könyvekre.

- Oké, nem sokára jövünk. – egy puszit nyomta a homlokára, majd kiment a szobából. Kibontottam, mind a négy dobozt. Író szerint sorba helyeztem a könyveket, majd elkezdtem felrakni a polcra őket. 1 óra múlva elfogadtam, úgy ahogy megcsináltam és ledőltem az ágyba. Elővettem a laptopomat. Leraktam az íróasztalra, felraktam töltőre. Bekapcsoltam, majd felmentem az internetre. Mint említettem nincsenek barátaim. Facebook-om sincs. Nem látom értelmét, hogy csináljak. Megnéztem a sztár híreket... semmi újdonság. Lecsuktam a tetejét, és gondoltam bepakolok a fürdőbe is. A fürdő ajtaja az egyik könyvespolc mellet van. Kinyitom a fehér ajtót, majd a tusfürdőket elkezdtem a kád szélére pakolni. Bevittem a törülközőket és beraktam őket az egyik polcra. Egy hatalmas tükör előtt volt a mosdókagyló. Rátettem a szépségápolási termékeimet. A smink cuccaimmal nem foglalkoztam sokat... hisz kevés van belőlük, maradjunk természetesek. Soha nem szerettem, és nem is fogom, ha egy kiló smink van a fejemen. Ajtónyitódást hallok, azt jelezve anyáék haza értek. Lementek hozzájuk.

- Éhes vagy? – kérdezi tőlem apa.

- Egy kicsit.

- Mindjárt csinálok egy-két szendvicset. – indul el Anya a konyhába.

- És, hogyan tetszik a szoba? – karolja át apa a vállam.

- Nagyon tetszik... nem hiszem el, hogy ilyet csináltattak nekem. – ölelem meg. Bementünk a konyhába és megvártam a szendvicsem. Egy tányérral együtt megfogtam.

- Kicsim, ezen a héten nem kell menned iskolába, de találtunk egyet a közelben. Holnap elmegyünk és beiratkozunk. – mosolygott anya.

- Rendben. Mikor megyünk?

- 11 óra körül.

- Oké, addig elkészülődök. Felmehetek?

- Menj csak! – felállok a székről és felmegyek.

Suli... holnap megnézed az iskolád, ahová járni fogsz... Nyugi Chrissy, túl fogod élni. Próbálj meg beilleszkedni és „szeretni fognak". Talán... remélem...

Reménykedek...