-M-mi van?! De miért? M-miért vagy itt??-dadogtam zavaromban.

-Áhh,persze-persze. Tudood ez volt az az apróság. Mostantól én is itt lakom! Már be is költözködtem a másik padlástéri szobába! Ugyee neem baaj?-az arcán hatalmas vigyor terült szét.

-HOGY MI VAN?! EZT MÉGIS HOGY KÉPZELTED?? CSAK ÚGY SZÓ NÉLKÜL BEKÖLTÖZÖL HOZZÁM,RÁADÁSUL NEM IS ISMERJÜK EGYMÁST RENDESEN!! É-ÉS TE EGY DÉMON VAGY!!-az arcom tiszta piros volt,de nem a zavartságtól,hanem az idegtől.

-Végül is én szóltam..-mosolyogta-Ráadásul ha úgy vesszük te is egy démon vagy..mostmár.

-Ez a mosoly... rohadt idegesítő..-montam ki hangosan amit gondoltam,de igaza volt.

-Most m'éér'~

A lehető legcsúnyábban néztem rá,majd kiviharzottam a konyhába. Ittam egy pohár vizet és próbáltam lenyugodni.
Most tényleg itt fog maradni..?
Ezesetben viszont meg kell próbáljak normálisan viselkedni vele. Neki és nekem is rosszabb lenne,ha itt durciznék. Végül is elég nagy dolgot kértem tőle..ezt nem gondoltam végig rendesen.

Reggel nyúzottan ébredtem. Nem aludtam valami jól az este. Végig azon kattogott az agyam,hogy mit mondok majd Dipperéknek. Nem hiszem,hogy jól fogadnák,ha eléjük állnék és elmondanám,hogy hozzám költözött egy démon,akivel csak úgy alkut kötöttem és kiszabadítottam egy kőszoborból,aminek biztos volt oka,hogy benne legyen. Kopogást hallottam a szobám ajtaján.

-Mit akarsz?-kérdeztem érzelem mentes hangon.

Bill bekukucskált az ajtón-Kész a reggeli!-mondta.

Kikerekdtek a szemeim a meglepetéstől.

-R-renben..köszönöm-dadogtam még mindig meglepve.

Azt hittem,hogy a tegnapi után hozzám se akar majd szólni,erre meg reggelit csinált..lehet nem is olyan rossz társaság,ha jobban megismerem. 
Lassan kikecmeregtem az ágyból és Bill mellett haladva lementem a konyhába. A (kedvenc ételed)-et készítette.

-Hmmmm isteni illata van!- Most én is mosolyogtam.

-Tudtam,hogy ez a kedvenced!-mondta büszkén.

-Hát ige..várj mi?! Honnan tudtad,hogy ez a kedvencem?-vontam fel az egyik szemöldökömet.

-Hát tudod én belelátok az emberek fejébe. Mivel egy álomdémon vagyok.-mondta teljesen nyugodtan.

-Miiiii?? De én nem..ho...de ugye mást nem néztél meg?-nyögtem  ki végül. Tudod nem éppen szép  gesztus mások gondolatai közt túrkálni.

-Jó-jó értem én. Csak azt akartam hogy kibéküljünk-biggyesztette le a száját.

-Tényleg?

-Iigeen.

-Biztos?

-Biztos! Naa nem hiszel nekem?

-De-de-mosolyogtam rá-Na most már együnk!!-futottam az asztalhoz.

-Rendben.

-Hmmm ez nagyon finoom!!

-Na ugye,hiszen én csináltam!

Az arcán egy hatalmas büszke és boldog vigyor virított.

-Amúgy Bill?

-Hm?

-Lenne két ember akiknek be kéne mutassalak.

-Na és kik lennének azok-tette magát.

-Dipper és Mabel Pines.

                 ~Bill szemszög~

A két név hallatán végig futott a hátamon a hideg.

-Fenyőfa és Hullócsillag?

-Hm..?.. Azt hiszem ők lesznek-gondolkozott el.

-Értem. Nos ebben az esetben jobb lesz,ha nem mutatsz be nekik (név).

-Miért?-kérdezte.

~Ó ha azt tudnád..~

-Khm..régebben úgymond volt egy kis 'nézeteltérésünk'.-válaszoltam neki.

-Mit csináltál?-vonta kérdőre.

-Miért gondolod,hogy én csináltam valamit?-tereltem a témát, ő erre csak felvonta a szemöldökét.
Elakarom mondani neki,csak nem most. Úgy terveztem,hogy majd később,ha már jobban megismert.

-Majd egyszer elmondom..hidd el megbántam a dolgot.

                ~Vissza hozzád~

Bill elég őszintének tűnt. Tényleg megbánhatta,akármit is tett.

Mikor végeztünk a reggelivel,elakartam mosogatni,de Bill intett,hogy ő majd megcsinàlja. Én felmentem felöltözni és elkészülni,mivel kéne valami munkát találnom. Egy olyan fél óra múlva el is indultunk Billel valami munka után nézni. Pár perc séta után megpillantottam Dippert az utca túlfelén. Úgy tűnik Bill is észrevette,mivel làthatatlanná vált mellettem. 

-Szia (név)!-köszönt oda nekem.-Mi járatban vagy erre?

-Szia épp munkát keresek.

-Hmm..ha úgy van a rejtély kalyibába jöhetsz..úgy sincs elég emberünk.

-Nehogy elmerd fogadni!-küldte át gondolatait Bill.

-Elfogadom! Köszönöm szépen  az ajánlatot Dipper!-mondtam egy vigyor kíséretében.

-Rendben,akkor jövő héten kezdhetsz!-mondta egyszerűen.

-Nem is kell semmit kitöltenem?-néztem rá kérdőn.

-Nem szükséges,csak majd alá kell írnod egy papírt,de az ráér.

-Oké köszike~

-Szívesen. Amúgy Mabel üzeni,hogy hétvégén nálunk aludhatnál!

-Rendben benne vagyok. Szia!-köszöntem.

Otthon

-Miért vállaltad el?!-dühöngött Bill.-Érthetően megmondtam, hogy ne mutass be nekik. Te meg erre elvállalsz náluk egy munkát!

-Hát tudod,kellett a pénz,na meg könnyen fel is vettek..-mondtam egy mosollyal az arcomon.

Élveztem,hogy most én mehetek az idegeire.

-Élvezed mi?-húzta a száját egy félmosolyra.

-Jobban mint gondolnád!-mondtam önelégülten.

-Oké-oké. De akkor te fogod kitalálni,hogy hogy ne öljenek meg ha meglátnak.-vágott ártatlan fejet.

-Majd bocsánatot kérsz. Na meg nem hiszem,hogy egy démont csak úgy megtudnának ölni.-válaszoltam egyszerűen.

-Ja mert ha odaállnék eléjük egy bocsánatkéréssel biztos meg is bocsájtanának!-gúnyolódott.

-Figyelj Bill,Dipper és Mabel jó emberek. Ha úgy elmondod,hogy  megbántad a történteket,akármik is legyenek azok,mint nekem reggelinél biztos megfognak bocsátani.-mosolyogtam rá lágyan.

-Amúgy Bill..

-Höh?

-Nekem most elméletileg van démoni erőm,ugye?-néztem rá oldalra döntött fejjel.

-Igen.-kócolta össze a hajam-kipróbálod?

-Szívesen,dee hol?

-A hátsó kertbe.

-De mivan,ha valaki meglátja?

-Nyugi,nem lesz semmi baj. Nem tudom mennyire tűnt fel,de a Gravity Falls-i emberek mind idióták.~

-Jahh..

A kertbe

-A repüléssel kezdjünk.-mondta.

-Az nagyjából megy -kicsit felrepültem és lebegtem pár kört a kert körül.

-Egész jó! Gyorsan tanulsz (név)!-mosolyodott el.

Jól esett az elismerése.

-Akkor jöhet a tárgyak lebegtetése-dalolta.

Ez így haladt egészen este 10-ig, amikor is rájöttünk,hogy ennünk kéne már valamit. Az alapokat egész jól sikerült megtanulnom. Bill azt mondta,hogyha ezeket már tudom,akármi sikerülhet egy kis gyakorlással.
Vacsira nutellás kenyeret ettünk majd csak úgy mosdatlanul bedőltünk az ágyba. Legalábbis én. Arról már fogalmam sincs,hogy Bill mit csinált ez után.

Reggel kipihenten ébredtem,de viszkettem és éreztem magamon,hogy koszos vagyok. Ennek örömére gyorsan letusoltam és szaladtam a konyhába. Bill sehol. Felnéztem az emeletre. Bekukucskáltam a szobájába. Valami hihetetlen pózban feküdt az ágyban és aludt. Nem is értem,hogy tud így aludni..
Visszamentem a konyhába és most én készítettem a reggelit. Rántottát csináltam sonkával. Bill pont akkor kecmergett le a konyhába,mikor végeztem.

-Úú de finom illata vaan~

Lehuppant a mellettem lévő székre és hozzálátott a reggelihez.
A mai nap a "kiképzésemmel" telt. Amikor Bill úgyvélte,hogy ennyi elég mára beültünk a nappaliba tv-zni. Hirtelen megcsörrent a telefonom. Mabel hívott. Ohh el is felejtettem.. Péntek van! Holnapra hivatalos vagyok hozzájuk egy ottalvós bulira.
Olvasó:-Öhh szia Mabel!
Mabel:-SZIAA!! Holnap akkor jössz át??
Olvasó:--Persze-persze. Éés Mabel..?
Mabel:-Igen?
Olvasó:-Baj lenne,ha hoznék magammal valakit?-itt Bill csúnyán nézett rám.
Mabel:-Nem,dehogy! Minél többen vagyunk,annál jobb!!-örvendezett.
Olvasó:-Oké,akkor majd holnap,szia!
Mabel:-Szia!
Letettem a telefont.

-Miért megyek én is?-vonta kérdőre Bill.

-Mert ez egy tökéletes alkalom,hogy bocsánatot kérj tőlük!

-...Mondjuk ez igaz.....

Reggel gyorsan összeszedtem az ottalvós cuccomat és kirángattam Billt is a házból. Ma érdekes módon 'alig bírt' felkelni..
Úgy döntöttünk,hogy sétálva tesszük meg az utat a kalyibáig. Útközben Bill begyakorolta a bocsánatkérését.

Bekopogtam a Kalyiba ajtaján. Dipper és Mabel ajtót nyitott.

-Sziaa (nééév)!!-ugrott a nyakamba a lány.

Dipper is intett egyet.

-Éés azt mondtad,hogy hozol magaddal valakit,nem?-kérdezte Mabel.

-De-de-bólogattam-Ő itt..-hátranéztem de Bill sehol. Nemár..

-Háát öhh hamarosan itt lesz!..azt hiszem..-csak reménykedni tudtam,hogy tényleg eljön.

-Nos akkor gyere be (név).-hívott Dipper.

-Oké-mosolyogtam.