Egyre beljebb és beljebb érünk az erdőbe. Dipper-el némán hallgatjuk Mabel-t,aki valami új fiú bandáról beszél. Az első öt perc után már nem igazán figyeltem a mondandójára. Most sokkal inkább azon gondolkozok,amit Dipper mondott. ..... ,,De figyelmeztetlek, ez az erdő tele van csodalényekkel és veszélyes szörnyekkel,felkészültél?''.... Éreztem,hogy ez a falu nem teljesen normális és ez engem nem is zavart igazán, sőt örültem neki. De amit Dipper mondott valamiért mégis viccnek vettem és meglepődtem a furcsa árnyakon és hangokon amiket az erdőben hallottam. Talán túl hirtelen jött,vagy nem is tudom. Nem mondanám,hogy félek,csak meglepődtem. Örülök és nagyon izgulok is. Mintha egész életemben erre vártam volna. A gondolataimból az szakított ki,hogy eltűntek mellőlem a fenyők és egy kicsi tisztásra érkeztünk.

-Jó mi?-kérdezte Dipper.

-Ah-válaszoltam volna,mikor megláttam valami nem odaillőt az erdőben. Valami szobornak tűnő szikla lehetett .-ha.                

-Dipper,Mabel nem lenne baj ha egy kicsit körülnéznék?-kérdeztem nem is igazán odafigyelve.

-Nem baj,menj nyugodtan!-mondta Mabel.

-De azért ne tűnj el!-tette hozzá Dipper.

Rábólintottam,majd elindultam a különös tárgy felé. Ahogy egyre közelebb érek egy kinyújtott kezet és egy cilindert pillantok meg. A szobor teljes képe egy a földbe félig besüppedt háromszög volt szemmel,a már említett cilinderrel és kinyújtott kézzel. Szinte már a szobor előtt állok. Érzem,hogy nem kéne a közelébe mennem. Mikor ez a gondolat végigfutott az agyamon,meghallottam Dipper hangját,ami éppen engem hívott.
Kíváncsi voltam a különös szoborra,de nem akartam,hogy az ikrek aggódjanak értem,ezért inkább visszamentem hozzájuk. Még egy utolsó pillantást vetettem a szoborra,majd már futottam is feléjük. Már majdnem teljesen lement a nap,amit én észre se vettem.

-Jól elment az idő..-sóhajtottam fel.

-Hát igen.-helyeselt Mabel is.

-Az a lényeg,hogy sötétedés előtt visszaérjünk a kalyibához. Az erdő veszélyes éjjel.-mondta aggodalmasan Dipper, miközben körülnézett.

-Ugyan már Dipper! Mit aggódsz annyit,simán legyőzünk pár törpét,vagy esetleg zombit!-jelentette ki Mabel,mint,hogyha ez teljesen természetes lenne.

Igazából nem nagyon foglalkoztak azzal,hogy én kb. semmit sem értek a sok különös lénnyel kapcsolatban.

Már az erdő szélénél járhattunk mire besötétedett. Tiszta volt az ég tele csillagokkal.

-Én hazaviszlek.-jelentette ki Dipper.

Elfogadtam az ajánlatát és mélyen nagyon is örültem neki. A 'cilinderes háromszög' szobor látta óta rossz érzés fogott el.

-Én itthon maradnék ha nem baj. Mindjárt kezdődik a Kacsa Nyomozó.-nézett ránk Mabel bociszemekkel.

Diper-rel egyszerre intettünk felé,hogy rendben.

-(Név),majd egyszer ittaludhatnál nálunk.-kiabált még oda nekem, azzal beszaladt a kalyibába,én biccentettem felé,majd beültem Dipper mellé a golfkocsiba.

-Na és,láttál valami érdekeset az erdőben?

-Hááth öhhm-nem akarok beszélni neki a 'háromszögről',úgy érzem mindenkinek jobb lesz,ha nem tudják meg. Nem akarom,hogy aggódniuk kelljen.-igazából az egész erdő elég érdekes volt.-találtam ki végül is egy nem is hazugságot.(<=értelmes megfogalmazás😂😎)

-Ja ez igaz.-mosolyodott el.

Lassan a faluhoz értünk.

-Ööhm pontosan hol is laksz?-kérdezte meg.

-A főúton végig,le jobbra,a második kereszteződésnél szintén jobbra,aztán balra és az utcában az utolsó ház.-navigáltam.

Pár perc múlva meg is érkeztünk a házamhoz.

-Bejössz egy kicsit?-kérdeztem ahogy az illem kívánja.

-Nem-nem sietek haza,de azért köszi!-válaszolta.

Elköszönt és már el is tűnt az utca sötétjében. Egy darabig még kint álltam elgondolkozva a ma történteken,aztán jónak láttam bemenni,mert elég hideg lett odakint. Bementem a konyhába ettem egy vajas kenyeret,gyorsan letusoltam (nagyon jól esett a melegvíz),majd fölmentem a szobámba,beledőltem az ágyba és jól bebugyoláltam magam a takarómba.
Sehogy sem jött álom a szememre,állandóan a föfbe süppedt háromszög körül jártak a gondolataim. Mindenképp vissza kell mennem! Meg kell tudnom mi is az a szobor! Addig úgyse lesz nyugtom. Kezdtem elálmosodni,majd lassan elnyomott az álom.

Másnap reggel az erősen tűző nap sugaraira ébredtem. Ma kivételesen felkeltem miután tudatosan  felébredtem. Lementem a konyhába reggelizni. Végül a pirítós mellett döntöttem. Evés után felöltözködtem,fogat mostam és egy copfba fogtam a (hsz) hajamat. Egy kis táskába raktam innivalót,egy térképet és egy szendvicset. A telefonomat zsebre raktam,majd elindultam a tegnap eltervezett kis kalandomra.
Egy óra sétálás után elértem a kalyibához. Nem akartam összefutni az ikrekkel,ezért gyorsan elsprinteltem a faház előtt. Beszaladtam az erdőbe és a tegnap megjárt ösvényen találtam magam. Elindultam az ismerős útvonalon és meg sem álltam a tisztásig.

Egy kb. 20 perces séta utàn már a tisztáson voltam.  Nagyjából emlékeztem merre volt a szobor. Vettem egy nagy levegőt,majd elindultam a háromszög irányába. Először megpillantottam a cilindert és a kinyújtott kezet,majd az egész szobor a szemem elé tárult. Lassan közelítettem felé,mert még mindig az a rossz érzés fogott el a közelében.
Fél méterrel megállok előtte és belenézek a kővé fagyott szembe. Pár​ másodperc múlva teszek még egy lépést felé,így közel kerülve hozzá. Nem tudom miért,de erős kísértést érzek,hogy megfogjam a kinyújtott kezét. Lassan emelem felé a kezemet. Egy kicsit hozzáértem,majd visszahúztam a kezem,aztán egy magabiztos mozdulattal megfogtam a kezét. Ebben a pillanatban hatalmas erőt éreztem meg,ami hátralökött. Egyensúlyomat elvesztve estem a földre.

Hangot hallottam. Egy elég idegesítő, gúnyos hangot.

-Mi volt ez?-kérdeztem értetlenül.

Lehet valami rosszat tettem...

-Én vagyok az!-hallottam ismét azt a bizonyos hangot. -A szobor! Nézz már ide!-mérgelődött. -9 évig voltam ebbe a szoborba zárva,most meg valami kislány se figyel rám..

"Kislány"??-gondoltam magamba,mivel nem igazán tudtam megszólalni a beszélő szobor láttán. 

-Khhm..-szedtem össze magam-tudok valahogy segíteni,nos öhm kijutni a szoborból?-kérdeztem.

-Hm? Hát tulajdonképpen tudnál-hallatszott a hangján,hogy elmosolyodik. -Bill Cipher vagyok egy álomdémon.

-Déémoon?-ámultam.

-Igen-igen,démon. Nos térjünk is a lényegre. Kössünk alkut! Kérhetsz tőlem bármit,de cserébe el kell fogadnod az ajánlatomat!

-Bármit...,na és mi lenne amit kérnél?

-Hogy kiszabadulhassak a szoborból és még egy kis apróságot. Egészen lényegtelenet!

-R-rendben.-végül is csak szeretne kijutni a szoborból.

-Na és,mi lenne a kérésed?

-Szeretnék démoni erőt!-végül is mindig arra vágytam,hogy tudjak kezdeni valamit magammal.

-Ohh,ez meglepett,de rendben! Fogd meg a kezem!

Odanyújtottam neki a kezem,majd kék láng gyulladt meg és egy nálam magasabb szőke hajú,arany szemű,sárga inges alak jelent meg előttem.       
-Öröm volt üzletelni!-mondta,majd hirtelen köddé vált.

Vajon teljesítette amit kértem? Hm.. -gondoltam. Ha tudok repülni teljesítette,azzal felugrottam amilyen magasra csak tudtam és NEM estem le!! Mi van? Tényleg démon volt. És teljesítette amit kértem. Próbáltam haladni repülés közben. Eleinte nehezen ment,mivel most csináltam először,aztán szépen belejöttem. Kezdett esteledni,ezért próbáltam sietni.

Mikor hazaértem valaki már várt rám otthon. Bill ült a kanapémon és nézte a tv-t.

-Szióka. Végre hazaértél?