Nagyjából egy másfél óra alatt visszaértünk a kalyibába. Csapzottan, véresen, sebekkel teli, de mind visszaértünk. És ez a lényeg.

Stan-t visszaérkezésünkkor ágyba fektettük. Mabel készített neki borogatást és kötést. Az utóbbi szerencsére nem sérült meg komolyabban, csupán pár horzsolást szerzett. Ford-nak szereztünk egy mankót, ami segítségével tud járni.
Dipper kapott egy kötést a fejére meg a bal karjára. Bill sem sérült meg különösebb módon, egy karcolást szerzett jobb kézfejére.
Én a felhátamra kaptam egy jó nagy véraláfutást.

-Ford bácsi! Hol van a fájdalomcsillapító? Kéne Stan-nek.- kiabálta Dipper.

-Az előtéri komódban kell lennie.-válaszolt Ford, aki épp itt ül velem a konyhában, miközben teát főzök.

-Sajnálom Ford, ami a családoddal történt.

-(Név), ha itt vagy, ha nem, előbb utóbb úgyis meggyűlt volna a bajunk Christopher-rel. Amúgy is, sokkal jobban esik egy köszönöm, mint száz bocsánat.

-...

-(Név), este majd a földalatti teremben Dipper-rel elkészítjük a Christopher elleni főzetet, amivel megvédhetjük a kalyibát. Akarsz majd segíteni?

-Igen, örömmel!-mosolyogtam rá.

Az idős ember kedvesen visszamosolygott.

A kopottas, szürke tea főző halkan pöfékelt, ezzel betöltve a pillanatnyi csöndet.

-Bill hol van?-kérdeztem hirtelen.

             ~Ford szemszöge~

-Lepihent a szobámban.

-Hm..mostanában egyre gyakrabban gyengélkedik.

-Igen..-gondolkoztam el.

-Kérlek mondd el, hogy ez mitől van! Hiszen ő egy démon. Neki nem kéne betegeskednie.

-Emlékszel amikor kiszabadítottad a szoborból?-kérdeztem.

-Hogyne. Alig másfél hete történt. De akkor még erejében volt. Még engem is tanított.

-Igen, ezt tudom. De Bill-nek nem voltak érzései. Soha. A legkisebb
bűntudat nélkül volt képes embereket ölni. Mindezek fényében szerinted nem furcsa, hogy képes volt bocsánatot kérni és segíteni a családnak és elsősorban neked?

Látszott (Név)-en, hogy meglepődött, majd elgondolkodott.

-Most, hogy így belegondolok... tényleg furcsa.-felelte zavartan.

   ~ Vissza a te szemszögedhez~

-Ford, kérlek mondd el, hogy mi történik Bill-el!

-Elhagyja őt az ereje. Minél többet használja, annál emberibbé válik.

-Ez mitől van?-ugye nem fog meghalni!?

Próbáltam lelplezni aggodalmamat. Nem sok sikerrel.

-Nem tudom pontosan. Az én elméletem szerint a szobor szívja magába az erejét. 'Érezte' hogy Bill kiszabadult, s nem rabja többé. Mivel a szobor csapdaként szolgált, az volt a feladata, hogy ne engedje ki rabját. De ez megtörtént, így megpróbálja elpusztítani Bill-t.

-E-elpusztítani.?..-nem vagyok az sírós fajta, de most érzem a gombócot a torkomban.

-Nem feltétlenül. Inkább csak ártalmatlanná teszi. De ha megpróbálná megölni, te megtudnád védeni.

-Mert én hoztam ki, igaz?

-Igen. Csak ahhoz kéne adnod neki az erőből.

-Rendben! Adok neki, amennyit csak kell!

A tea vize forrni kezdett, melyet elhaló sípolással jelzett. Lekapcsoltam a lángot alatta és beleraktam a filtereket. Egy tálcára raktam 6 darab csészét, egy kis tálba cukrot és facsartam a frissen készült teába egy kis citromlevet. Elindultam Stan szobája felé, Ford hozta utánam a kannát. Megérkeztünk a kis szobába. Az ágy mellé tett kis asztalra lepakoltunk, majd mindenkinek öntöttem teát. Stan időközben szerencsére felélénkült és együtt nevetett az ikrekkel. Jó volt látni őket.

-Jobban van, Pines úr?-mosolyogtam rá.

-Hogyne, hogyne! Nem is volt semmi bajom!-ezt a kijelentését azonban megcáfolta a hirtelen mozdulatra előtörő ,,AÚ" -ja.

Ford elmosolyodott testvére szerncsétlenségén, míg Dipper és Mabel hangos nevetésben tört ki.
Szép kis család. Olyan jó rájuk nézni. Remélem sokáig velük maradhatok. ...Na és Bill-el..remélem nem lesz semmi baja annak az idiótának!

A maradék 2 pohárba is raktam cukrot és elindultam a csészékkel a kezemben az automata felé. Beütöttem a kódot, majd a lifthez siettem. Megnyomtam a  |-2|-es gombot, s a lift megindult lefelé. Mikor megérkezett az adott emeletre lassan, kisebb reccsenések közepette kinyílt az  ajtaja
Óvatosan besomfordáltam a helyiségbe, a lehető legkevesebb zajt csapva, mindezt feleslegesen, mivel Bill ébren volt.

-Há te? Ford mondta, hogy itt vagyok?-kérdezte mosolyogva a szobában lévő illető.

-Igen. Érdeklődtem, hogy Bill a hatalmas és kegyetlen démon hogyhogy segít az embereken. És miért van az, hogy meg tudsz sebesülni. Jól vagy?

-Igen, jól vagyok.

-De ha meg merészelsz halni..!

-Majd igyekszem.-mosolygott.

-Este fogjuk Dipper-rel és Ford-dal elkészíteni a Chris elleni pajzsot. Te esetleg nem akarsz segíteni?

-De szívesen!-vigyorgott még jobban -Annyival nyugodtabb lennék, ha már Chris-sel nem lenne gondunk.

-Kitartó?

-Túlságosan is..

-Ez a védőburok csak Chris-t nem fogja beengedni a kalyibába, ugye?

-Úgy tudom.

-És akkor mi van, ha majd más démon segítségét kéri, hogy jusson be ide?

-Christopher nem az a fajta. Senkivel sem ápol különösen jó kapcsolatot. Kivéve a családjával. De őket már rég megölték.

-Ühüm..

...

-Édes lett a tea.-fintorodik el  kicsit.

-Nem tudtam hogy, hogy szereted. Örülj, hogy kaptál!- nyújtottam rá a nyelvem, majd teámba kortyoltam.

Bill ezt a lehetőséget kihasználva megdöntötte a poharamat, ennek eredményeként leittam a pulcsim és majdnem megfulladtam.
Sikerének hála hatalmas vigyor terült szét az arcán, aztán ahogy látta fuldoklásomat, hangos nevetésben tört ki.

-Minden rendben (Név)?-lép mellém a könnyeit törölgetve Dipper.

-Ne kh mááár! Khh Te is kh látta kh d?-kérdeztem még mindig köhécselve.

-Igen.-mosolygott.

-Dipper-szól mosolyogva Bill.- (Név)-vel mesélünk neked egy kicsit Chris-ről és rólam.

-Rendben!-komolyodott el a kis Fenyőfa.