~•°•|♪|•°•~
A vég kötelez
~•°•|♪|•°•~

Egy hónappal később...

I'm going under and this time I fear there's no one to save me

A fiatal Nephilim magányosan haladt előre. Egyik házat hagyta el a másik után, s sehol sem állt meg egy-két percnél tovább. Félt, hogy ugyanaz fog történni, mint legutóbb. Elkapja valami, bezárják egy sötét és hideg cellába, s addig kínozzák, míg semmilyen remény nem maradt a lelkében. Igazság szerint megint nem értette, hogy miért hagyták egyedül. Hát semmit sem tanultak a múltból?! Tenni viszont már nem tudott semmit.  Mindenki a másik irányba indult, vele meg nem is törődtek, mintha amúgy nem is feküdt volna szinte egy hónapig a halál szélén.

Alec persze nem azt várta volna el, hogy mindenki vele törődjön. Ő csak annyit akart, hogy ne dobják be azonnal a mély vízbe. Korántsem volt még abban az állapotában, mint régen. Nem bízott magában annyira, hogy képes a démonok ellen harcolni, hiszen rengetegszer támadták meg olyan képek a múltból, amik miatt általában jó pár percig csak sokkosan mered maga elé, jó esetben. Van az a véglet is, mikor az eszméletét is elveszti egy ilyen pánikroham alkalmával. Ezekről nem nagyon beszélt a többieknek – nem is ő lenne, ha megtette volna.

This all or nothing really got a way of driving me crazy

Alec magányosan járkált tovább a kihalt utcákon. Az íj remegett a kezében, s minden egyes apró hangra összerándult. Szégyellte magát, hiszen egy Nephilim sosem fél, mégsem tudott tenni semmit. Olyan szinten kínozta a múlt még mindig, hogy egyszerűen nem tudott tőle elszabadulni. Szeretett volna minél hamarabb túl lenni a vadászaton, megtalálni Jace-t – mivel most csak ők ketten, meg pár másik, idegen árnyvadász volt kint –, visszamenni az Intézetbe, s lehetőleg rémálmok nélkül elaludni. Vagy valami ehhez hasonló, nyugodtabb délutánt is elfogadott volna.

De nem! A Klávé direkt őt küldte ki, nem is törődve azzal, hogy még egyáltalán nem épült fel. A lelki problémáin kívül a sebei sem gyógyultak be rendesen, de a hatalmon lévők szerint már épp eleget pihent, ideje valamit dolgozni is ennyi idő után. Alec persze hagyta az egészet, s nem szólt semmit. Szó nélkül teljesítette a parancsot, mint egy robot. Nem ellenkezett, csak magában átkozta le a Pokol legmélyebb bugyraiba az egész Klávét és annak minden döntését.

Ahogy haladt tovább, egy furcsa hangot hallott az egyik irányból. Egy sötét sikátor felől érkezett, Alec pedig úgy érezte, mintha azokban az ostoba, mondén horrorfilmekben lenne, ahol mindig az első csávó vagy csaj hal meg, legalább olyan elhagyatott helyen, mint amilyet most ő is talált magának. Próbálta kitisztítani az elméjét, s csak a feladatra koncentrálni, de az agya azonnal beindult, s százával küldte a múltban történt eseményeket a lelki szemei elé.

I need somebody to heal

Vakon csapott előre, mikor meglátta a a fekete alakot. Nem tudta, hogy mit talált el. Abban sem volt biztos, hogy az valami létezett-e egyáltalán. Lehet, hogy csak odaképzelte, hiszen az utóbbi időben rengeteg képzelgése volt. Általában csak annyi, hogy James a sarokban állt, s vigyorogva figyelte, vagy pedig arra ébredt reggel, hogy a szobája helyett a cella falait látja maga körül. Ezek csak pár percesek voltak, egy-két pislogás után el is tűntek, Alec mégsem tudott felülkerekedni rajtuk.

Somebody to know

Somebody to have

A fiú nem látott mást, csak vért. A kezén, a földön és a fegyverén. Érezte a sűrű folyadék fémes szagát, amit az utóbbi időben elég gyakran ízlelt a szájában is. Próbálta beletörölni a ruhájába, de a vörös foltok nem tűntek el. Saját magán nem észlelt sebeket, és annyi még az ő ködös agyáig is eljutott, hogy a démonoknak nem ilyen vére van. Érezte, hogy a légzése egyre gyorsabbá vált, valamint ezáltal egyre rövidebbé is, tehát nem jutott elég oxigénhez ahogy telt az idő. Valamikor elkezdhetett esni az eső, mert a már mindene átázott, a hőmérséklet pedig alaposan visszaesett, így a hideg is rázta.

Somebody to hold

It's easy to say

But it's never the same

– Magnus? – Alec maga sem tudta, hogy miért őt szólongatta, ha a boszorkánymester arról sem értesült, hogy őt vadászatra küldték. Mindenesetre mindennél jobban vágyott arra, hogy a férfi vele legyen. Csak egy kicsit. Csak nyugtassa meg őt, zavarja el az árnyékokat, s ölelje át. Beszéljen hozzá. Félt, hogy újra előjönnek majd a hangok, James visszatér és a világ megint a feje tetejére áll, ő pedig egyedül marad örökre.

I guess I kinda liked the way you numbed all the pain

Nehezen elmászott egy szárazabb pontig. Arra tippelt, hogy talán egy erkély lehet felette, s emiatt nem vizes ott minden. A vér még mindig nem tűnt el a kezéről, az irónját pedig nem találta sehol, hiába kereste a remegő kezeivel. Talán otthon hagyta. Vagy nem? Lehet, hogy elvették tőle? Esetleg elhagyta? Mielőtt túl mélyre jutott volna a pánikban, eszébe jutott valami. Normális esetben – ami sosem fog bekövetkezni – nem tett volna ilyesmit, de mindenképpen segítségre volt szüksége. Csak annyit látott, hogy a keze öntudatlanul mozgott, elővette a szeráfpengéjét. Aztán lecsapott egy villám, ami eldöntött mindent.

Now the day bleeds

Into nightfall

And you're not here

To get me through it all

I let my guard down

And then you pulled the rug

– Alec!?

A kiáltás a mennydörgés után érkezett, de annyira hangosan szakadt az eső, hogy szinte semmit nem lehetett érteni belőle. A fiatal Nephilim csak ült öntudatlanul tovább a földön, egyre jobban fázva. A szeme sarkából újra észrevette a fekete alakokat. Ott köröztek körülötte, s egy percre sem távolodtak el. Alec félve tartotta maga előtt a fegyverét. A szakadó eső függönyén át látott valami halványan fénylő pontot, de nem jött rá, hogy mi lehet az.

I was getting kinda used to being someone you loved

– Alec! – kiáltotta újra a hang, ezúttal már Alec is meghallotta, de nem ismerte fel. Az a valaki őt keresi, de vajon barát vagy ellenség? Bántani fogja? Segít neki?

– Magnus? – Alec hangja nem volt több gyenge suttogásnál, egyértelmű tehát, hogy senki sem hallotta meg őt. Valamiért azt hitte, hogy Magnus jár arra. Azt akarta, hogy ő legyen az.

– Alec? Az Angyalra, Alec! Mi történt veled? – A hang odaért hozzá. Mikor közelebb jött, azonnal felismerte, mégis félve húzódott hátrébb. Pedig Jace sosem bántaná őt.

– J-Jace? – kérdezte remegve Alec, lassan felemelve a fejét.

– Én vagyok az, ne aggódj! – felelte a testvére. A szőke próbált nyugodtnak tűnni, de valójában nagyon aggódott. – El tudod mondani, hogy mi történt? Megsérültél valahol?

Alec beleszédült a rengeteg kérdésbe. Az elméje túl lassan dolgozott, még mindig a képzelgések hatása alatt volt.

– A d-démonok... Hol vannak?

– Milyen démonok? – zavarodott össze Jace, aki semmilyen démoni tevékenységet nem érzékelt azon a területen. Végtelenül óvatosan megfogta a testvére karját, s próbálta figyelmen kívül hagyni a fiú apró rándulását. – Mi történt?

Alec nem válaszolt. Csak annyit érzékelt, hogy a világ kezdett elhomályosodni előtte, aztán szép lassan egyre sötétebbé vált. Egy darabig még tudatában volt annak, hogy Jace a vállainál fogva tartotta, mert nem akarta, hogy a vizes betonra essen, de aztán minden kapcsolatát elvesztette a külvilággal.

And I tend to close my eyes when it hurts sometimes

I fall into your arms

I'll be safe in your sound 'til I come back around

– A fenébe! – szisszent fel Jace, mikor látta, hogy Alec elvesztette az eszméletét. Azonnal előkapta az irónját – Alecét ő sem találta –, majd gyorsan felrajzolt egy Iratzét a fiú hideg és sápadt bőrére, ami azonnal begyógyította a vékony vágást a kezén, s az apró sérülést a homlokán. Alec viszont nem ébredt fel. Jace nem várt tovább. Mindkettejükre felrajzolt egy-egy Medelin (láthatatlanság) rúnát, majd óvatosan felemelte Alecet a földről, s elindult vele Magnus lakása felé, ugyanis az volt a legközelebb hozzájuk.

Útközben rájött, hogy egy kis plusz gyorsaság sem ártana, így lényegesen hamarabb érkezett meg a boszorkánymesterhez. Valójában azonnal be akart rontani a lakásba, de végül a kopogásnál maradt, mert sejtette, hogy Magnus nem várta nyitott kapukkal, főleg, hogy nem is tudott az érkezésükről.

For now the day bleeds

Into nightfall

– Mit akarsz... Mi történt vele?! – Magnus félelmetesen gyorsan változtatta meg a szavait, mikor észrevette, hogy Alec öntudatlanul feküdt Jace karjaiban. Azonnal beengedte őket, s hagyta, hogy a szőke árnyvadász a kanapéra helyezze Alecet.

– Mi történt? – kérdezte újra Magnus.

– Vadászatra küldtek bennünket – felelte Jace. Magnus épp Alec mellé akart lépni, de megállt a mozdulat közben.

– Hogy mi?! Ti megőrültetek? Alexander még nem épült fel!

– Szerinted nem tudom? – kérdezett vissza Jace, ingerültebben, mint tervezte.

Magnus nem válaszolt. Némán vizsgálta meg Alecet, de a két gyógyult seben kívül nem talált semmit. Kicsit ki volt hűlve, de azon kívül más baja nem volt.

– Nincs baja – sóhajtott fel Magnus kicsit nyugodtabban.

And you're not here

To get me through it all

Nem sokáig kellett várniuk arra, hogy Alec újra magához térjen. Nagyjából negyed óra múlva már mozgolódni kezdett, majd kis is nyitotta a szemeit, bár lassan, s nem úgy tűnt, mint aki tudja, hogy merre van.

– Alexander? – Magnus óvatosan guggolt le a fekvő fiú mellé.

– Magnus? Te vagy az?

– Én – bólintott halványan mosolyogva a férfi, majd óvatosan magához ölelte az árnyvadászt. Jace némán lépett közelebb melléjük, de Alec nem hagyta, hogy meglógjon onnan, ugyanis az ölelés közben megragadta a fiú karját. Így érezte magát teljes biztonságban.

I let my guard down

And then you pulled the rug

– Most már nincs baj, rendben? – kérdezte Magnus, miután elengedte Alecet. A fiú bólintott, de a kék szemek úsztak a könnyben, a sovány test pedig újra remegni kezdett.

– Annyira valóságosak. Az álmok, a képzelgések... – suttogta maga elé Alec.

– De annak már vége – szólt közbe Jace is. – Te már jól vagy. Velünk maradtál, s mi majd segítünk neked, rendben?

– Rendben – felelte Alec. Az elmúlt hetek során most először csillant fel a szemében a bizakodás. Rövid időre ugyan, de megjelent. Ez pedig a mindent és a végtelent jelentette Magnus számára. Jace pedig boldog volt. Ő csak annyit akart, hogy a társa felépüljön, s újra az az Alec legyen, akit megismert azon a régi, távoli napon.

I was getting kinda used to being someone you loved

Vége...

~•°•|♪|•°•~
A vég kötelez
~•°•|♪|•°•~

Hey...

Nos, igen. A történetnek vége van. Nem tudnám már tovább húzni, s őszintén szólva nem is akarom. Itt érzem jónak és lezártnak. Félek, hogy egy új fejezettel már nem lenne ilyen. Egyszerű és pont jó. Lesz majd még egy rövid rész, ahol kicsit beszélek majd a sztoriról. Ha gondoljátok, tehettek fel kérdéseket :3

Köszönöm, hogy itt voltatok, s nem hagytátok itt ezt a sztorit, mikor én feladtam újra és újra!

(Tudom, hogy ez nem teljes Someone You Loved, de így jobban össze tudtam hozni a lezárást. ^-^)