~•°•|♪|•°•~
Elveszett
~•°•|♪|•°•~

Magnus tudta, hogy Alec hirtelen gyógyulása semmi jót nem jelentett. Hiába pattant fel úgy az ágyból, mintha az elmúlt hetekben nem haldoklott volna, hiába volt olyan energikus, mint régen, Magnus nem tudott boldog és kipihent lenni. Nagyon aggódott és félt, azonban Alec előtt úgy viselkedett, mintha minden rendben lenne, noha az Intézetet még mindig nem hagyta el. Ezt persze a Klávé nem fogadta őszinte mosollyal, de Magnust nem érdekelte.

Jace és Izzy sem volt nyugodt, de ugyanúgy nem szóltak Alecnek semmit. Már nagyon vágytak a békére, de az bizony még elég messze volt. Ők viszont észrevették azokat az apró változásokat, amik Magnus figyelmét elkerülték, lévén, hogy több ideje ismerték már Alecet.

A fekete hajú furcsán viselkedett. Tény, hogy régebben sem volt az a tipikus kedves alkat, de mióta látványosan "felépült", Alec goromba volt mindenkivel, még a saját barátaival is. Még Jace is kapott tőle olyan visszavágásokat időnként, amiket egyáltalán nem érdemelt meg.

Aztán ott volt az is, hogy Alec egyedül járt démonokat ölni. Sosem szólt senkinek, egyszerűen csak elhagyta az Intézetet, aztán visszatért véres ruhában, s kimerülten. Izzy hiába tartott neki kiselőadást arról, hogy még nem szabadna túlterhelni magát, Alec természetesen nem hallgatott rá, ahogy senki másra sem.

Magnusra sem. Olyan szinten nem figyelt a párjára, hogy néha észre sem vette, hogy a boszorkánymester ott állt mellette, s beszélt hozzá. Magnust ez egyébként nagyon bántotta, de nem tudott semmit sem tenni. Nem jött rá, hogy Alec miért változott meg ennyire drasztikusan, csak tehetetlenül nézte az eredményt. Pedig ő még a csillagokat is lehozná neki, ha azzal visszakaphatná a régi árnyvadászt.

Jace legalább annyira megszenvedte Alec viselkedését, mint Magnus. A testvére minden döntésből kihagyta, nélküle ment el démonokra vadászni, szinte nem is beszélt vele, mintha csak nem díszelgett volna ott a testükön a parabatai rúna. Pedig ott volt, s Jace nagyon és furcsa jeleket érzékelt általa. Mintha nem is Alec lett volna a társa már évek óta, hanem valaki más.

Jace!

Na igen. A másik, ami kifejezetten az őrületbe kergette a szőke árnyvadászt, az a hang volt. Egy számára ismeretlen valaki dumált a fejében, s mindig csak a nevét ismételgette, bár az utóbbi időben néha mást is mondott.

Ne ignorálj!

Jace mégis azt tette. Mióta Alec gyökeresen megváltozott, azóta kísértette a hang, s nem hagyta nyugodni. A fiatal Nephilim már sokféle módszert kipróbált, hogy az idegen befogja a száját, de eddig még egyik sem vált be. Végül arra döntésre jutott, hogy fejben válaszol, már ha az lehetséges egyáltalán.

Mit akarsz? Ki vagy?

Na végre! Ideje volt már.

Jace el sem hitte, hogy tényleg sikerült. Eléggé furcsa volt ez a fajta társalgási módszer, de kifejezetten tetszett neki. Így legalább senki sem hallotta a szavait, s nem tudták azt kiforgatni, vagy másnak elmondani. Ez praktikus volt.

Ki vagy?

Nem Ő vagyok.

Jace nem értette a választ. Nem Ő? De akkor ki?

Akkor ki?

Nem vicces, Jace Lightwood!

A szőke megdermedt. Egyetlen egy valaki hívta így, ha mérges volt rá. De az nem lehetett... Hiszen még csak rá sem nézett jóformán az elmúlt hetekben.

Alec? Te vagy az?

Nem Ő vagyok.

Újra. Megint megkapta azt a választ, amit nem értett. Pedig Jace sejtette, hogy hang valójában Alec, még akkor is, ha nem olyan volt, mint az övé. De akkor miért tagadja? Jace kezdett vészesen összezavarodni, s ezen a parabatai rúna furcsa sajgása sem segített.

Ez nem vicces, Alec Lightwood!

Nem Ő vagyok, Jace. Nem Ő...

A hang megszakadt, de a szőke akkor is biztos volt abban, hogy hiába az ellenkezés, bizony Alec beszél hozzá a fejében. Nem is tudta, hogy ilyenre is képes, legalábbis még sosem próbálták. Mindenesetre nagyon tetszett neki.

Alec? Kérlek, válaszolj! Alec?

Válasz azonban nem érkezett.

~•°•|♪|•°•~

Alec nagyon bánta már, hogy igent mondott James szavaira, de az időben ő sem tudott visszamenni, hiába szerette volna nagyon. El akarta mondani, hogy mi is történt pontosan, de James nem engedte. Mindig azzal fenyegette, hogy ha bármiről is szót ejt, azonnal megöli. Alec nem akart meghalni, de az a folyamatos irányítás is az őrületbe kergette, s fokozatosan gyengítette is. Egyszerűen nem tudott megszabadulni a néhai árnyvadásztól. Örökké ott volt a nyomában, s nem eresztette.

Alec aznap nem lépett ki a szobájából, s senkit nem is engedett oda be. Egész végig azon gondolkodott, hogyan tudná elmondani a barátainak a dolgokat úgy, hogy közben nem hal meg. Félt, s nem akart tovább egyedül lenni.

Áruló...

– Nem – suttogta Alec. – Nem vagyok az.

Igazán? Pedig nagyon úgy tűnik.

Tényleg az volt, még akkor is, ha Jamest akarta elárulni. Ígéretet tett neki, de közben meg szeretne tőle szabadulni. Az árulás legmagasabb fokára lépett.

Meg foglak ölni, Alec Lightwood. Elég egy rossz lépés, s véged.

– Hajrá – morogta a fekete hajú, s újra megpróbálta kizárni a hangot a fejéből. Ez nem sikerült ugyan, viszont Jace-nek tudott küldeni szavakat anélkül, hogy kimondta volna őket. Alec viszont félt, hogy James ezeket is látja, így csak reménykedett abban, hogy a testvére tényleg rendelkezik ésszel, s rájön a szavai értelmére. Mert tényleg nem Ő volt.

Ne próbálkozz semmivel, Nephilim!

Alec halványan elmosolyodott. Nem fog próbálkozni, hanem egyenesen megteszi. Ez az egyetlen esélye, s ha a másik félen múlik, akkor biztos, hogy sikerülni fog. Az új terv akkora reménnyel töltötte el, amit még James sem tudott kitörölni belőle.

Alec gyorsan lesöpört minden felesleges holmit az asztaláról, majd egy üres papírt helyezett oda, s írni kezdett rá. Nem gondolta át a szavait, nem érdekelte már, hogy James látja-e majd azt, vagy sem. Egyébként is olyan személynek írt, aki nem törődött azzal, hogy milyen az írás maga. Magnusnak csak az volt fontos, hogy tőle érkezzen.

Magnus

Sajnálok mindent, de az nem én voltam. Nem én tettem, nem én mondtam ki azokat a szavakat, nem én hagytalak figyelmen kívül. Nem én, hanem Ő. James. Bennem van, s nem tudom elűzni. Segítened kell, különben megöl. Kérlek, Mags!

Szeretlek,
Alec

A fiatal árnyvadász gyorsan kirohant a szobájából, majd a végtelen folyosókon tekeregve, egy nagyon kanyar után megtalálta azt a szobát, ahol Magnus szállásolta el magát. A boszorkánymester azonban nem volt ott, csak a kabátja. Alecnek sietni kellett, így végül csak a ruhadarab egyik zsebébe süllyesztette a levelet, majd már el is ment onnan. Csak reménykedni tudott, hogy Magnus majd megtalálja az üzenet. Már csak egy dolog maradt elintézetlenül.

Remélem meg tudsz majd nekem bocsátani, Jace.

Mire készülsz, Alec?!

Nem Ő vagyok.

Alec...

~•°•|♪|•°•~
Elveszett
~•°•|♪|•°•~