~•°•|♪|•°•~
Elfogadás
~•°•|♪|•°•~

Jace egyelőre még nyugodtan álldogált a két Néma testvér között. Aztán azonnal dühös lett, mikor bevezették Jamest. A férfin nem látszott, hogy megviselte volna a bezártság. Ugyanolyan öntelten vigyorgott, mint a kriptában. Ellenben Alec lassan haldoklott a szeme előtt, s Jace nagyon akarta, hogy ez történjen a régi árnyvadásszal is.

Sokat gondolkodott azóta, s egy idő után rájött, hogy miért is volt annyira ismerős neki ez a név. Egy küldetésen voltak éjszaka. Egy elég nagy fészket kellett elpusztítaniuk, s James új volt a csapatban. Véletlenül osztották ki melléjük, valójában egy teljesen másik csoporttal kellett volna mennie, de végül sem Jace, sem Alec nem ellenkezett, Izzy pedig akkor pont nem ment velük.

Jace kicsit jobban eltávolodott tőlük, mint kellett volna, s talán épp ez lett a baj. Alig tett meg pár métert a sötétben, mikor egy kiáltás törte meg a csendet, s a szőke Nephilim ereiben azonnal megfagyott a vér. Tudta, hogy valami nagy baj történt, s azonnal visszasietett a társaihoz, de akkor már késő volt. Alec a földön feküdt, Jamesből pedig nem maradt semmi más, csak egy igen terebélyes vérnyom a padlón.

Jace azonnal a testvére mellé lépett, s pár perc erőlködéssel ugyan, de sikeresen magához térítette. Alec eleinte nem beszélt hozzá. Jace arra gondolt, hogy a látvány miatt, de meg kellett tudnia, hogy mi történt addig, amíg ő távol volt, így jó darabig faggatta a másik árnyvadászt. Ennek végül meg is lett a gyümölcse, ugyanis nagyjából egy óra elteltével, Alec beszélni kezdett. Csendesen és remegő hangon, de a fiú elmondta, hogy egy hatalmas démon támadt rájuk, s James jóval előrébb járt, így őt szemelte ki magának. Alec akart neki segíteni, de semmit sem tehetett volna, ráadásul még valami le is ütötte.

Utólag persze senki sem hibáztatta a fiatal Lightwood-fiút, Alec mégis szégyellte magát, s soha többé nem engedte meg senkinek, hogy hozzájuk csatlakozzon, a húgán kívül. Nem akart még egy embert elveszíteni. Keresték egy darabig Jamest, de végül feladták, s hősi halottnak nyilvánították.

A szőkét James gúnyos nevetése hozta vissza a valóságba. A férfi már előtte állt. Az arcát teljesen eldeformálták a vágások és karmolások, illetve volt rajta pár égésnyom is, ami miatt csak még rondább lett az összhatás.

– Egy újabb árnyvadász a régi csapatból – vigyorgott James, s a szeme gonoszan csillant.

– Egy percig sem hiányoztál – felelte érzelemmentes hangon Jace, mélyen James szemeibe nézve. Nem mutatott ki semmilyen félelmet, pedig valójában rettegett. Aggódott Alec miatt.

– Igazán? Ti sem – vonta meg a vállát James. – Habár... Alexander jó játék volt. Kár, hogy beleavatkoztatok. Pedig olyan jó dolgokat tettem volna még vele.

– Azt sejtem – sziszegte Jace még dühösebben. Legszívesebben ott helyben lemészárolta volna a férfit, de szüksége volt a válaszokra, ha azt akarta, hogy Alec életben maradjon.

– Minek köszönhetem a látogatásodat, Nephilim?

– Ezt úgy mondod, mintha te nem az lennél – mordult fel Jace.

– Nézz rám, s akkor mondd azt, hogy árnyvadász vagyok – mutatott magára James. Igaza volt. Egyáltalán nem úgy nézet ki, mint egy tökéletes démon vadász. Az arcából már semmi sem maradt, a tartása időnként eltűnt, az ereje viszont sokkal több volt, mint korábban. Úgy tűnt, hogy a nem evilági vér és méreg nem csak rossz tulajdonságokat kölcsönzött neki, hanem emberfeletti erőt is. Jace ezt igazán igazságtalannak tartotta.

– Mit tettél vele? Mi adtál be Alecnek? – kérdezte végül a szőke.

– Ugyan miért árulnám el? – vigyorodott el James. – Semmi sem kötelez arra, hogy válaszokat adjak neked. Semmi és senki.

– Jobban teszed, ha elmondod – morogta Jace. – Nincs más választásod!

– Hiába mondanám el, már úgysem tudtok rajta segíteni – tárta szét a karjait a férfi.

A fiatalabb árnyvadász teljesen elsápadt. A lelke mélyén tudta, hogy Alec nem volt jól, s minden egyes nappal csak egyre gyengébb lett. De egyáltalán nem akarta ezt elhinni. Úgy akarta látni a világot, hogy Alec életben marad. Mellette.

– Miről beszélsz?

– Nem érted? – nevetett fel James. – Ha nem most, akkor pár héttel később, de mindenképpen meg fog halni. Nem elég erős ahhoz, hogy kibírja a kínzásomat. Gyenge, s ezt mindenki tudja jól.

– Alec nem gyenge! – kiáltott fel Jace. – Túl fogja élni!

Jace azonban hamar elbizonytalanodott. Furcsa érzés ütötte fel a fejét a rúnájában. Nem egészen fájdalom, inkább valami gyengeség, mintha méreg csörgedezett volna benne. Megijedt. Nem tudta, hogy mi történt az Intézetben, de nagyon aggódott miatta.

– Talán jobb lenne, ha odasietnél hozzá – vigyorgott még jobban James. – Lehet, hogy mire odaérsz, már nem is fog élni.

A szőke nem válaszolt. Megfordult, majd kirohant Csontvárosból. Végig James gúnyos nevetését hallotta a fülében, még a mondének számára lepukkant templom – tehát az Intézet – öreg falai között is. Félelmetes sebességgel kerülgette a folyosókon lévő árnyvadászokat. A szemeivel csak Magnust vagy Izzyt kereste. Aztán elérkezett a testvére szobájához.

Alec...

~•°•|♪|•°•~

Alec nem volt erős. A gyengeség és a betegség átvette felette a hatalmat. Amint Jace elhagyta, egyszerűen nem tudott tisztán gondolkodni. James hangja ott volt a fejében, s hiába állt mellette Izzy és Magnus, semmit sem tudtak érte tenni. Persze, úgy nehéz is volt, hogy Alec nem mondta el nekik a baját.

– Kicsit... Kicsit magamra tudtok hagyni? – kérdezte halkan Alec, erősen zihálva. A láza újra felment, s nagyon nehezen kapott levegőt. A húga nagyjából tíz percenként cserélgette a homlokán a borogatást, mert szinte azonnal felforrósodott.

– Nem leszel rosszul, vagy ilyesmi? – suttogta ijedten Izzy.

– Ne aggódj – motyogta Alec, félig már az álmok világában járva. – Majd kiáltok, ha baj van.

A lány nem válaszolt, csak bólintott. Magnus nem nagyon akarta teljesíteni Alec kérését, de végül ő is felállt az ágy mellől, de csak azután, hogy megsimogatta a fekete hajú árnyvadász homlokát, mire Alec gyengén ugyan, de elmosolyodott.

– Aludj egy kicsit, Alexander – suttogta a boszorkánymester, majd Izzyvel együtt elhagyta a szobát. Miután Alec magára maradt, a hangok újra a fejébe másztak.

Add fel, Alec Lightwood! Add fel, s akkor a szenvedésed megszűnik!

– Soha – nyöszörögte halkan a fiú.

Ha nem teszed, Jace meghal. Itt áll előttem. Egy apró mozdulat az egész, s a rúnád eltűnik...

Alec szemét elfutották a könnyek. Nem akarta ezt, egyáltalán nem. Félt, de ugyanakkor bátor is szeretett volna lenni. James hangja azonban nem hagyta nyugodni, és a gyengesége is megakadályozta a helyes döntésben. Nem látott tisztán, nem tudta, hogy mi folyik körülötte. Próbálta maga elé képzelni Magnus, Izzy, Clary és Jace arcát, de egyáltalán nem volt képes rá. James mindent kitörölt belőle.

– Feladom... – suttogta maga elé Alec, s ez volt a pont az ügy végén. James győzedelmes nevetése átjárta az egész testét, de nem csak az, hanem némi erő is. A láza olyan gyorsan eltűnt, mintha soha ott sem lett volna. Az ereiben folyó méreg egyszerűen elpárolgott. Ott és abban a pillanatban meggyógyult. Mégsem volt boldog. A lelke sem maradt a helyén. A szeméből kiveszett a csillogás. Hiába élt, valójában meghalt.

Ügyes vagy, Alec Lightwood!

Mindenki meglepődött a váratlan felgyógyulásán, s egyáltalán nem hittek abban, hogy minden rendben van. Tudták, hogy valami nagyon rossz volt készülőben. A halál árnyéka a fejük felett lebegett.

~•°•|♪|•°•~
Elfogadás
~•°•|♪|•°•~

Hey!

Bocsánat, hogy sehol sem volt rész, az az igazság, hogy nyaraltam, most pedig vidéken vagyok, s nem sok időm volt eddig írni, meg itt a netem se sok, szóval nem lesz olyan gyakran rész, de igyekszem. :3