- Haragszol? - kérdezte bűnbánó sötét szempárját rám eresztve a velem szemben ülő fiú. Összevontam a szemöldököm, most ezt komolyan kérdeznie kell? Szerinte nem lenne okom mérgesnek lenni rá, amiért végig cipelt a hátán vagy 3-4 utcát, majd az ellenkezésem ellenére berontott velem egy kávézóba és mindenki megdöbbenésére ledobva a válláról ültetett az egyik bokszba? Idióta férfiak... komolyan lassan tényleg az az érzésem, hogy sokkal jobb lenne az élet nélkülük.

- Megmondanád mire volt ez jó? - kérdeztem fujtatva és fontam össze mellkasomnál a karjaimat.

- Ugyan már...ne fújd fel. - legyintett, mintha amit csinált volna semmiség lett volna. - Meg amúgy is te ellenkeztél velem, nem? Pedig az elején azt mondtad eljössz...- ezzel arra akar célozni, hogy az én hibám? Mégis mit képzel magáról?

- Bocs, hogy azt hittem szabad akaratom van eldönteni hova akarok menni! - fortyantam fel, mire Matt arcán felkúszott egy kárörvendő vigyor. Behunytam a szemeim. Utáltam, hogy mennyire tudja élvezni amikor felkapom a vizet.

- Na jó, megbocsátok! - kacsint rám nagylelkűen. Már a számon volt egy beszólás, de inkább visszafogtam magam mert úgyis csak a káromra lett volna. - Tessék! - tolta elém az étlapot. - Rendelj valamit, amit szeretnél.

Elfintorodtam. Semmi kedvem nem volt most vele itt ülni egy asztalnál és eszegetni.

- Tudod, hogy most simán leléphetnék. - mondtam kissé fenyegetőleg.

- Megtehetnéd... - hajolt előre ugyanazzal a cinkos mosolyával, ami miatt hevesebben kezdett el verni a szívem. - de nem teszed, mert tudod, hogy ha kell újból a hátamra kaplak. - diadalittas arccal dőlt vissza, én pedig akaratlanul forgattam meg a szemeim.

- Gyerekes vagy... - grimaszoltam, és akkor se vágtam kedvesebb arcot, mikor megérkezett a pincérnő és a rendelésünkről kérdezett minket.

- Én egy banános palacsintát kérek, jó sok juhar sziruppal... Rony? - pillantott rám a fiú.

- Egy kávé elég lesz. - mondtam könnyedén a felszolgálónak, de mire az leírhatta volna az asztaltársaságom megszólalt.

- Hozzon neki egy nutellás palacsintát, csokiöntettel! - azonnal ellenkezni akartam, de a fiú nem hagyta magát és végül ezzel a rendeléssel indult meg a konyha felé.

Értetlenül méregettem Matt-et. Ez véletlen egybeesés vagy tudatosan választotta a kedvencemet?

- Honnan tudtad? - kérdeztem kétkedőn. Nagyra értékeltem, hogy a fiú nem akarta eljátszani, hogy nem érti miről beszélek, bár a továbbra is cinkos mosoly az arcán kezdett frusztrálni. Muszáj neki élveznie a bosszankodásom?

- Jó megfigyelő vagyok. - rántott vállat. - Meg elég feltűnő volt, hogy ebédkor ha lehetőséged volt, csokit ettél csokival.. - karjait az asztalra helyezve közelebb dőlt hozzám, és úgy fürkészte az arcomat.

- Pff... - grimaszoltam és én pedig hátamat a támlának döntöttem. Nem szerettem a közelségét... valahogy összezavart.

Bennem volt a szándék, hogy hiába rendelte meg, nem fogok enni a palacsintából. De sajnos amikor elém került, a csábító látványa és az ínycsiklandó illata, olyan hatással volt rám, hogy szolidan, de azért nekiestem a csokoládéba burkolt ételnek.

- Miért érzem úgy, hogy jó választás volt? - kérdezte diadalittas vigyorral, miközben azt figyelte milyen jóízűen ettem.

- Csak ráhibáztál... - vontam vállat és próbáltam kevésbé lelkesebben enni. - Meg amúgy sem reggeliztem, így akármivel beértem volna. - forgattam meg a szemeimet.

- Nem reggeliztél? - hüledezett. - De hát már délután három van! - pillantott a fali órára. - Akkor ezek szerint nem is ebédeltél? - egy kicsit elgondolkodtam a szavain. Ez most mennyire vet rám rosszt fényt? Tök mindegy.

Feleslegesnek éreztem letagadni így csak legyintettem egyet. - Sok dolgom volt.. - próbáltam elbagaterizálni a dolgot.

- Ha ezt tudom, akkor nem desszertet rendelek neked.. - vette a kezébe újból az étlapot.

- Felesleges... - vettem el tőle és tetten vissza az asztalra. - Úgyse ettem volna meg. A csokival mázlid volt. - rántottam vállat és kaptam be egy következő falatot.

Néhány percig csendben ültünk, ami kezdett jobban feszélyezni, mint az idióta vigyora. Értetlenkedve pillantottam rá, és vettem tudomásul, hogy alig nyúlt a rendeléséhez, mert leginkább azzal volt elfoglalva, hogy engem bámul.

- Mi az? - kérdeztem ridegen és tettem le a villám. Még maradt pár falat, ami után fájt a szívem, de a büszkeségem nem hagyta, hogy tartás nélkül zabáljam be a potya kaját.

- Gyönyörű vagy! - mondta természetes egyszerűséggel. Ez a két szó miatt hirtelen nagyon melegem lett és reflexből el akartam távolodni tőle. Miért játszadozik velem állandóan?

Megköszörültem a torkomat és hátrább húzódtam. Ideje menni... -suttogta az elmém, én pedig örömmel engedelmeskedtem a menekülő parancsnak.

- Köszönöm a meghívást, de jobb, ha most már megyek... - álltam fel megilletödve és léptem ki a bokszból.

- Csak nem zavarba hoztalak? - lépett ki elém és állta el az utamat.

Pókerarccal néztem fel rá, és vágtam újból grimaszt. - Te nem tudsz. - mondtam hetykén. - Hozzá vagyok szokva a vicceidhez... - azzal megpróbáltam újból elindulni a kijárat felé.

- Nem vicceltem. - rázta tagadóan a fejét, majd a zsebében kezdett kutagodni, valózsínűleg a pénztárcája után. Kihasználva a helyzetet elsurrantam mellette. Gyors léptekkel értem ki a csípős téli hidegbe, de mielőtt a fejembe húzhattam volna a kapucnim ő már ott baktatott mellettem.

- Miért nem használsz sapkát? - megforgattam a szemeim a tudálékos mondatán és jobbnak láttam nem reagálni rá. - Már hideg van, ahhoz hogy hajadon fő járkálj! - kicsit bosszankodva beszélt. Erről eszembe jutott, hogy amikor én vagyok bosszús, olyankor ő csak jót mulat rajtam. Így hát elvigyorodtam és ugy fordultam felé.

- Téged zavar, engem nem.. így jártál. - kacsintottam rá és nevettem fel halkan. Ám a legnagyobb meglepetésemre ő nem még mérgesebb lett, hanem az első megdöbbenése után egy őszinte mosoly terült el az arcán.

- Ha nevetsz még gyönyörűbb vagy! - mondta újból azzal a természetes hanglejtésével. Erre a mondatára azonnal lehervadt az arcomról a vidámság. Zavartan kaptam el róla a fejem és most már tényleg nem tudtam hogyan kezelhetném.

Megijesztett az, ahogyan reagáltam a kedves szavaira. A szívem szaporábban kezdett verni és azt skandálta, hogy igazak a szavai. De szerencsére az eszem hangosabban kiabàlt, és emlékeztetett arra, hogy jászadozott már hasonlóan színjátékból velem.

Nehéz volt megértetnem vele, de végül sikerült lebeszélnem róla, hogy hazakísérjen. Igazából így is rettegtem attól, hogy esetleg a szomszédok beköpnek, vagy túl későn érek haza.

Persze úgy csak engedett utamra, ha este majd lát engem az edzőteremben. Valójában nem ígértem semmit, csak annyit mondtam majd meglátom, persze mindketten tudtuk, hogy akkor ez nemet jelent.

Sietősen léptem be a házba, mert még nem láttam apa kocsiját a felhajtón. Nem is tudom mit csinálna velem, ha mikor hazaér nem lennék otthon. Az egy dolog, hogy szíjjat hasítana a hátamból, de szerintem a következő napokra kamerákkal figyeltetne engem.

- Na mi volt? - lépett ki a konyhából Elois fakanállal a kezében. Nagyon izgatott lett a megérkezésemre és szinte körbeugrált.

- Semmi. - rántottam vállat. - A srác egy idióta, nem tudom, hogy engedhettél el vele. - forgattam meg a szemeim és mentem a szobámba átvenni az itthoni ruhámat.

A nő teljes természetességgel jött utánam és ült az ágyamra.

- Jaj, nagyon cuki fiú! - lelkendezett. - Annyira látszódik rajta, hogy oda van érted.. - mondta romantikis sóhajjal, mire az ő szerelmére gondoltam. Ha ilyen a szerelem, akkor köszönöm szépen nem kérek belőle...

- Na persze... - forgattam a szemeim és vettem le a kötött felsőm, szerencsére mostohámnak nem volt feltűnő, hogy alatta edzőruha volt.

- Most akkor amúgy ti jártok? - kérdezte gyermeteg örömmel.

- Úristen, dehogy! - tagadtam le talán egy kicsit túl hevesen is.

- Miért? Helyes és még aranyos is. - úgy kacsintott rám, mintha valami titkot tudna, amit én nem árulok el neki.

Fújtatva vágtattam ki a szobámból, utánam pedig nevetve loholt a mostohám.

- Akkor sem akarok járni vele! - mondtan fortyogva, majd dermedtem le azonnal, amikor megláttam ki áll velem szemben. Nem volt elég mára a meglepetésekből?

- Kiről beszélsz? - förmedt rám apám. Nyakkendője lazán volt a nyakában és zilált viselkedésén kívül a tömény alkohol szaga is arról árulkodott, hogy már nem józan.
Nagyot nyeltem és éreztem, hogy a bal kezem remegésbe kezdett. Azt hiszem ebből már tényleg nincs kiút...