Szülinapi oneshot-tal jövök megint, amit szokás szerint meglepi céljából nem jeleztem előre 😁 de a bejelentett oneshot sem fog sokáig késni.

{Boldog születésnapot Klaudia 😁😚❤😄 love ya. Nagyon köszönöm, hogy vagy nekem, mindig felemelő veled beszélgetni. Megértettél amikor mindenféle problémám volt. Motiváló ember vagy számomra, csodálom azt a sok energiát, amit az álmodba fektettél és tudom, hogy meg tudod csinálni. Szeretlek. (És a Rolit is 😚 de ő nyomodba sem ér) valamint ebben a oneshotban van egy meglepetés szereplő is 😉 }

Alaptörténet: Logan Lerman egy átlagos egyetemista, mondjuk színészkedés helyett történelem szakra ment volna.

Egy rézvörös hajú lány üldögélt a könyvtárban és egy ormótlan vastag lexikont böngészett. Nem is tudva, hogy egy kék szempár leselkedik rá a könyvtár egy másik asztalánál. Minden nap ugyanabban az órában itt van. És figyel. A tekintetét egyből megragadta a lány és csak még jobban felébresztette benne a kíváncsiságot az, hogy egy lexikont böngészett. Meg akarta ismerni, valami, ami nem sokszor fogalmazódott meg benne ezelőtt. Kissé tétován, de felállt az asztaltól és felé közelített. A vörös hajú lány fel sem figyelt a közeledő fiúra, egészen addig míg az felé nem hajolt, persze tisztes távolságban.

  - Történelem?

Ezt fejmagasságból is alig tudta kivenni, a betűk aprók voltak és néhol eltakarták azt a lány göndör tincsei. A lány félrenézett és végre elkapta a pillantását. Egy büszke, de egyben kedves mosoly ült az ajkán. Felhúzta a szemöldökét és végignézett a sötét hajú és kék szemű fiún, az arcvonásai kedvesek voltak és szelidek.

  - Ezért élek. - válaszolta a lány.

Az ismeretlen fiú nevetett. Hasonló érzés tükröződött a szemében. Maga mellé invitálta és közben egy kíváncsi pillantást vetett az ő kezében lévő könyvre is. Antropológia. Úgy ítélte a fiú is történelem szakon lehet, csak más csoportban, ezért nem voltak még közös óráik. Ennek tudatában, lelkesen fordult a fiúhoz, ám éppen akkor váratlanul egy táska zuttyant le eléjük. A szék nyikorgott, amikor a fiú hivatlanul leült melléjük. A lány és a fiú összenéztek és az új alak felé fordultak. Vékony ajkai és kékes szemei voltak amiben egy erősen unott árnyalat lengett. Az arcvonásai egyszerre voltak gyerekesek és közben nem, de volt egy határozott komolyság benne. Úgy ült le, mintha célja lenne, de közben csak bámult rájuk. 

  - Hello. - szólalt meg a fiú, de a másik csak nézett rá, szintén unottan - Logan vagyok.

Oldotta a kínos csendet a bemutatkozása, az új fiú lazán kezet fogott, majd a lány kapva az alkalmon és ő is bemutatkozott.

  - Klaudia.

Az új fiú hunyorított és a lány visszahúzta a kezét, aztán az megvonta a vállát. Hátradőlt lazán a széken és magára mutatott.

  - Cole Sprouse.

Aztán nem mondott semmit, csak nézett előre Klaudiára
Szerette ezt csinálni, bosszantani ezzel az embereket. Állták a csend próbát. Egyszer csak Cole előre hajolt és kicipzározta a hátizsákot és sült krumplit kezdett majszolni belőle.

  - Sült krumpli a könyvtárban? - a lány szinte megrótta - Nem felelőtlenség?

Cole rázta a fejét makacsul és farkasszemet néztek egymással. Tovább vette ki egyenként a sült krumplit. Megvonta aztán a vállát, Klaudia aztán nem semmi lány volt, a tekintette mint a tűz. Ahogyan a haja is.

  - A könyveknek semmi bajuk sem lesz, a krumpli a táskában marad. - bizonygatta neki.

Klaudia elégedetten bólintott. Aztán, se szó se beszéd felállt az asztaltól, felkapta a táskáját az értékes ételeivel. Szalutált Klaudiának és indult ki az ajtón. Logan mosolyogva rázta a fejét.

  - Furcsa figura. - jelentette ki Logan.

Klaudia egyetértően bólintott és szintén nevetett. A könyvtáros lepisszegte őket erre, szabadkoztak és felemelték a könyvet bizonygatva, hogy ők tanulnak.

  - Furcsán szerethető. - tette hozzá Klaudia.

Egy néhány perc csönd volt, a könyvtáros látta végre, hogy rendes diákok, így elfoglalta magát és nem bámulta őket tovább. Logan egy szerény mosolyt küldött és a szeme még mindig nevetett.

  - Kicsit azért megkívántam tőle a sült krumplit. - ismerte el halkan Logan.

Klaudia visszafojtott egy kuncogást, még mindig abszolútnak tartotta, hogy Cole a táskáját használva csempészte be a sült krumplit a könyvtárba.

  - De nem volt túl higiénikus ugyan a táska.

Logan mosolyogva rázta a fejét. Egy ideig fél szemmel a lányt nézte. Egyfajta barátság alakulóban volt köztük. Egy kis hálával is tartozott Colenak, hogy oldotta a feszültséget. Egy ideig idegesen a cipője orrát nézte, majd megszólalt:

  - Megyünk egy sült krumplira?

Klaudiát meglepte a hirtelen jött meghívás, de nem fülledt a foga visszautasítani, Logan rendes nagyon szimpatikus és kedves ember volt. Nem akarta elismerni ennyire gyorsan, hogy ennyire gyorsan a szívéhez tud nőni valaki. Belement és egymás mellett hagyták el a könyvtárat, könyvtáros nagy örömére. Leültek egy teraszra és Logan adta le a rendelést, csak azért is, Colért sült krumplit fognak enni. Egy szótlan csend állt be közéjük, Klaudia úgy érezte valamivel fel kell élesztenie a beszélgetést.

  - Régészet, amint látom. - szólalt meg, majd zavarban hozzátette - A szerelmed.

Logan elmosolyodott és a szemében fellángolt a szenvedély a téma iránt. Aranyos volt így, egy páratlanul érzékeny és jó ember, de az is felemelő, hogy ugyanaz az érdeklődési körük. Lenézett az asztalra és mintha összeszedné a gondolatait. Majd elmerengve megszólalt:

  - A homokba zárt idő. - jellemezte a régészetet  - Szeretem, mert a régészeti leletek szinte rebellisek, azt mondják a homokórának és az időnek, dacolnak vele, hogy ők meg tudják csinálni és túlélni az időt. És megcsinálják.

Klaudia álla szinte leesett, őszintén meglepődött és habár ezt nagyon akarta titkolni. Csak... Nem tudott másképpen reagálni. Olyan mély és filozofikusnak hangzott az, amit mondott, sőt, társult hozzá még egy szinte dörmögő hang és tengerkék tekintet. Libabőrös lett. Logan értékember volt, ritkán találni ilyet. Mikor látta, hogy a lány nézi és zavarba jött.

  - Bocsánat, ez... - hadarta vörösödve - Lehet nem érdekelt.

Klaudia gyorsan akarta bizonyítani az ellenkezőjét és mosolyogva nézett a szemébe:

  - Dehogynem, érdekelt. Én is, tudod, szerelmes vagyok a történelembe.

A fiú elvörösödött ennek ellenére, a zavarát csak egy dolog állíthatta meg: A humor. A lány szavait hallva, erre támaszkodva kérdezte nevetve:

  - Mennyire komoly a kapcsolat?

A lány úgy döntött, hogy belemegy a játékba, így kicsit kérette magát és büszkén kijelentette:

  - Az egyetemen vagyok, szinte házasok vagyunk.

Összenevettek és ezzel kivívták a pincérnő kétkedő arcát, aki óvatosan letette eléjük a tálat. Belevetették magukat és Logan csak arra bírt gondolni,  hogy ez bizonyára kevésbé pikáns, mint az, ami Cole hátizsákjából jön ki. Vissza kellett fojtsa a vigyorát. Miután kicsit lankadt az étvágy, Logan megszólalt, hogy kitöltse a csendet.

  - Neked mi a kedvenced a történelemben?

Klaudia kicsit habozott válaszolni, két dolgot imádott: A görög mitológiát és a 18-19.századot. Hevesen vacillált, hogy végül melyiket nevezze ki igazán. Tudva, hogy mindkettő egy-egy csücske a szívének. Így találomra mondott egyet:

  - A 18.-19.század.

Logan megdícsérte a választását és a lány érezte, az arca kezd a hajára hasonlítani. Zavarában az órájára nézett és sietve felkapta a táskáját. Szégyellte, hogy most csak úgy ott kell hagynia a fiút.

  - Még vannak óráim, de még összefutunk, nem?

Logan helyeselt és megköszönte, hogy eljött vele. Annyira fel akarta tartani, valahogyan marasztalni, tudta, hogy ez nem olyan egyszerű.

  - És mondjuk a telefonszámod megkaphatom? - kérdezte halkan.

A félénk kék szemek nézték és a háta borsózott. Úgy érezte, hogy csak hebegni tud,  nem számított arra, hogy a fiú majd még egyszer találkozna vele. Humor ugrott be, de közben a hevesség is. Az ajkába harapott és zavarban hozzátette:

  - Majd leírom a homokba.

{Nagyon sajnálom ha nem lett valami szuper, és bocsánat ha a történelmet nem ábrázolom helyesen}