Fandom: Shadowhunters
Karakter: Alec Lightwood, Raphael Santiago
Szituáció: az olvasó Alec barátnője, de ezt a Klávé nem nézi jó szemmel, így az árnyvadász elviszi biztonságos helyre egy időre, Raphael-hez. Ám az ott töltött idő közben különös dolgok történnek
Kérte: @Heni0925
Szavak száma: 2000

  - Nem tudom elhinni, hogy pár hónappal ezelőtt csak meg akartam tudni a neved, és most meg reggelizel velem a pulóveremben. - szólt édes hangon

Néha Alec olyan, mintha teljesen kicserélték volna, mikor ilyeneket beszél. Boldogan mosolyogtál rá és fülig pirultál. Szeretted elvenni a ruháit. Egyszerűen imádtad. De ez azt eredményezte, hogy Alec félmeztelenül kellett üljön az ágyban, nem mintha bántad volna, hogy láthatod a mellkasát. Alec az ágyra huppant és próbálta magára húzni a takarót, amit te először játékosan nem engedtél. Huzavona tartott egy darabig, majd beadtad a derekad, mert láttad, hogy libabőrös és fázik.

- Oké, rendben, fejezd be, megosztom veled a takaróm. - nevettél és úgy tettél, mintha duzzognál.

Kopogás hallottszott az ajtó felől és félve, hogy a fiú szülei, egy gyors módot kerestetek, hogy elbújtassátok őt. A szekrénybe nem fért bele, egyszer már megpróbáltátok. Jobb híján rádobtad a takarót és ő próbált észrevétlen lenni. Az ajtóhoz ugrottál és kinyitottad, de szerencsére csak a fiú húga, Izzy volt az. A lány magassarkúja kopogott, ahogyan belépett a szobádba.

  - Alec előbújhatsz, nem vagyunk már kicsik, látom, hogy a takaró alatt vagy. - mondta nemes egyszerűséggel.

Alec sóhajtott és előbújt. Izzy aranyosnak találta, hogy még mindig titkolni próbáljuk a kapcsolatunk. Ám ahogyan most beszélt, volt a szemében egy komoly árnyalat is. Egy megbeszélés volt reggel, inkább családi megbeszélés, amire Alec-nek nem füllödt a foga elmenni. Rávetted, hogy elmenjen, azzal, hogy te is mész. Nem is volt rossz döntés ez, hiszen kiderült, hogy éppen rólatok van szó, hogy a kapcsolatotok a Klávé nem tűri meg. Ezt hallani késszúrás volt a szívedbe. A tehetetlenség érzése jeges kés volt, azt tudni, hogy nem számít mit döntesz. Az árnyvadászra néztél, úgy érezted nem tartanak meg a lábaid. Megfogta a kezed és egymásba kapaszkodtatok.

  - Szeretném, ha maradnál. - suttogta Alec és hevesen megcsókolt. 

Kell lennie valaminek, amit tehettek.

X

  - Nem. Nem. - morogta Alec - Mondtam már, hogy nem?

Alec egyből elutasította az egyetlen mentsvárotok. Instabil mentsvár az igaz, de legalább valami.

  - Oda nem ér el a Klávé keze. - hozta fel újra az érvet Izzy.

Te csendes figyelőként álltál nem tudtad mit tegyél. Tudtad, hogy mindketten csak jót akarnak, de mégsem tudnak kiegyezni. El kell bújnod valahol egy időre a Klávé elől. Hárman összedugtátok a fejetek, de eddig semmi. Izzy javasolta, hogy maradj Raphael Santiagonál.

  - Nem teszem ki őt ennek. - jelentette ki erőteljesen Alec - A barátnőm nem fog elbújni annál a vérszívónál.

Itt érezted azt, hogy fel kell állnod és elsimítanod a dolgokat. Nem vagy törékeny baba, nem kell túlságosan félteni téged. Elé léptél és a kezed az arcát cirógatta, nyugtatgattad.

  - Alec, nézz rám, nem lesz semmi baj. - suttogtad - Csak egy kis ideig, rendben?

A hurrikán a lényében lecsendesedett egy kicsit. Csak te tudsz így hatni rá, te vagy a szikla a viharban. Azt hitted ez a legerősebb kapocs, amit életben éreztél.

X

Született egy megállapodás, hogy ott maradhatsz. Nehéz volt ezt is megbeszélni, mert mind Raphael, mind Alec önfejűek voltak. A vámpír persze nem akart szívességet tenni és miegyebek. De aztán belement mégis, nagy meglepetésre. A vámpír furcsán fogadott, amikor Alec elhozott. Először látott téged, és érdekes lehetett a benyomása rólad, hogy talpig fegyverben festettél. Bemutattak a neveden, a sötét szemű férfi ajkán egy kedvetlen mosoly ült.

  - Bájos. - gúnyolódott Raphael - Elleszünk mi ketten.

Habár neked semmi rossz nem tűnt fel ebben a kommentben, a barátod köréd vonta a karját és vicsorgott ellenségesen a férfira.

  - Vigyázz rá, mint a szemed világára. - fenyegette Alec - Különben.. 

Raphaelt amúgy sem érdekelte, vagy ijesztette meg akármi, ami is jött volna a "különben" után. Megvonta a vállát és alig várta, hogy az árnyvadász elmenjen végre. Amikor csak a vámpírral maradtál, keresztbe tett kézzel néztél rá. Nem tudtad elképzelni az elkövetkezendő napjaid ezzel a férfival. Raphael intett, hogy kövesd. Ezt tetted, elmentetek körülnézni a DuMort hotelben. Egy cella elé értetek, mire Raphael ajkam egy vigyor jelent meg.

  - Ez a te helyed. - jegyezte meg.

Félelem és undor pezsgett a véredben, megfordult a fejedben hogy fegyverrel ugrodj neki, elvégre nem tartja magát az ígéretéhez és inkább ezt fogva tartásnak hívnád...

  - Ez most komoly?

Raphael félig komolyan felvonta a szemöldökét.

  - A legbiztonságosabb, távol tartana a többiektől. - vonta meg a vállát - Hát jó, ha elvárásaid vannak, akkor keresünk valami mást.

Kaptál végül egy rendes szobát, régi bútorokkal ugyan, de itt mindegyikben az volt. Raphael tisztelettudóan megállt az volt ajtóban és egy másikra mutatott, a folyosó végén, mondván, hogy az az ő szobája.

  - Ha van valami bajod, ne keress fel.

Keresztbe fontad a karod és sóhajtottál. Nehéz lesz ezzel a vámpírral. A barátodra gondoltál, Alec is hasonlóan morgó és keserű szokott lenni. Raphaelben viszont még van egy csavar, ő sokkal hidegebb. Ezt érdekesnek találtad. Minden előítélet ellenére, érdekelt téged mi van vele.

Azt el kellett ismerned, tényleg vigyázott rád, már amennyire egy ilyen, vámpíroktól nyüzsgő helyen lehet. Volt egy szárny, ahol eddig csak Raphael Santiago tartózkodott egyedül, oda akart felvinni téged. Raphael nem mondhatta el, mit keresel itt, ezért azt adta be a többieknek, hogy az övé vagy. Az ötlet spontán volt, nem szólt neked, csak kijelentette a többiek előtt, te pedig elvörösödtél. A dühös választ a férfi tekintete tartotta vissza. Egy ujjal az ajkán mutatta, hogy menjek bele a dologba. Így hát ideiglenesen, felszínesen, Raphael Santiago barátnője lettél.

Üresek voltak a napjaid, úgy érezted, most, hogy nem vagy az árnyvadászok között vagy. Olvastál sokat, de nem igazán volt mivel kitöltened a napjaid. A biztonság unalmas volt. Így valamivel el kellett foglalnod magad. Elkezdtél egy nap takarítani. Mikor Raphael látta, hogy  leporoltad és leszedted a pókhálót a folyosón majdnem szívrohamot kapott. Azt mondta, ezt még egyszer meg nem próbáld, mert tisztán nem jó, nem autentikus. Tehát a dolgoknak porosnak kellett lennie, mert az úgy szép. Nem ellenkeztél, inkább nézted ahogyan napról napra egyre porosabb lett minden.

Megbújva nézted, figyelted a szokásait, hogy milyen ruhákat hord, mindent. Olyan furcsán elütöttek a ruhái a barátod, Alec ruhái mellett. Míg az árnyvadász utálta a formális öltözetet,
Raphael furcsa jelenség volt.
Lassan már a hangja lejtéséből úgy érezted tudod mi jár a fejében. De egyben ezzel a külsejét is figyelted és egyre többször ragadt rajta a tekinteted.

*Túl jól néz ki, kár hogy ilyen természete van. * gondoltad.

Ő volt hetek óta az egyetlen ember, akivel érintkeztél, elfogadtad, hogy szinte természetes, ahogyan viszonyulsz hozzá, ahogyan vonzódsz hozzá.

Kedvenc közös időtöltésetek az olvasás volt, meglepetésre Raphael nagyon is szeretett olvasni. Te viszont kicsit beleuntál ebbe, hetek óta ezt csináltad csak. Most már őt akartad olvasni.

  - Mi hiányzik legjobban mióta átváltoztál? - kérdezted egyszer.

Raphael habozott, azt hitted nem is fog válaszolni.

  - A családom.

Ez nyálasan hangzott volna mástól
Alec-nek, akármennyire is széthúzó, de van egy családja. De Raphaeltől ezt
Mondhattad volna, hogy sajnálod, de tudtad, hogy a vámpír bizonyára nem kér a sajnálatodból. Így azon kaptad magad, hogy a kezed kinyújtod és az övéhez érinted. A férfi összerezzent, de nem rántotta ki a kezét alóla. Pár pillanatig úgy maradtatok, majd te önként húztad el kezed, nem feszélyezve őt tovább, mert féltél, hogy egyszer csak kitőr belőle a feszültség. Viszont miután elfordultál a férfi megdörzsölte a csuklóját, furcsa volt valami meleget érezni a saját bőrén.  Megbabonázva nézett rád.

X

  - Raphael?

Nem volt a szobában, de te nem mentél ki, inkább gyorsan körbenéztél, eddig nem volt még alkalmad rá. Egy festmény lógott a falon, régi volt és értékes, de számodra nem sokat jelentett. A szemed végigfuttattad a szobán, azt láttad, hogy Raphael-nek nincsenek személyes dolgai. Nem is vártál egy érzelmes naplót, de azért mégsem erre számítottál. A hatalmas ágyon, ahol ő sosem alszik, egy fekete póló hevert. A póló kleptomániád erőt vett rajtad és már kaptál is utána.

Csak később jöttél rá, hogy ez milyen rossz ötlet is volt. Ültél az ágyban, betakarózva, a pólóban és azon merengtél, hogyan tehettél ilyet. Eddig csak Alec pólóit nyúltad le alattomos módon. Nem értetted mi késztetett arra, hogy magadra vedd és magadénak érezd. Talán idő közben megszeretted Raphaelt és az illatát, az érintését, amit annyira ritkán tapasztaltál. Akkor érezted, hogy valami baj, hogy az érzéseid lassan romba dőlnek, amikor jól érezted magad Raphael a pólójában.

Elkerekedett szemekkel bámultál előre és összpontosultak benned az érzéseid. Rosszul érezted magad, mert úgy tűnt ki tudtál szeretni Alecből. Szeretted valamennyire még mindig, egy jó embernek tartottad, csak elhidegültél tőle. Az is beléd vágott, hogy hónapok óta nem láttad, mióta itt vagy egyszer sem jött hozzád. Mostanában a vörösséget az arcodon más valaki okozza. Felhúztad a póló nyakát az orrodhoz és hümmögtél. Nem gondoltad volna, hogy Raphael kölnit használ, amíg egyszer egymásnak ütköztetek a folyosón és az orrod a mellkasába fúródott. De a kölni alatt, volt egy szaga, amit nem vetettél meg. Olyan, mint a régi dolgoknak, egy padlásnak vagy egy kakukkos órának.

Egyszer csak kopogás nélkül kinyílt az ajtó és megpillantottál egy zavarodott Raphaelt. A férfi felhúzta a szemöldökét és akkor esett le neked is, hogy rajta kapott a kompromitáló helyzetedben.

- Az nem az én pulcsim?

Behunytad a szemed és érezted, hogy hő öntötte el az arcod. Nem tudtad mivel vághatod magad ki. Remélted nem lesz ilyen kínos a pillanat, amikor mindketten szembesülni azzal, hogy vonzódsz hozzá. Magadra rántottad a takarót és elbújtál, ahogyan Alec tette régen.

  - Sajnálom. - morogtad elfojtott hangon.

Úgy szégyellted magad, mint még soha. Egyrészt a kleptomániád miatt, másrészt az érzéseid miatt. Nem akartad, hogy Raphael így tudja meg, hogy szereted. Megszégyenítetted saját magad és azt kívántad bárcsak gyorsan letépnéd magadról a pólót. Vagy inkább azt szeretnéd, hogy ő tépje le? Erre a gondolatra még jobban elvörödtél.

- Attól, hogy elbújtál a takaró alá, tudom, hogy elvörödtél.

Érezted az ágyra helyezett súlyt, a férfi leült az ágyra melléd. Sóhajtottál és kidugtad a fejed a takaró alól. Raphael lassan lefejtette a takarót a fejedről és csak farkasszemet néztetek egymással. Valami gúnyosra számítottál, de a vámpír arca komoly volt és elmélyülten nézett. A feszültség közöttetek nyilvánvaló volt, tetőre hágott és azon gondolkodtál mivel szakíthatnád meg a csendet.

  - Megcsókolhatlak? - kérdezte halkan Raphael, téged megelőzve.

Ez volt a legutolsó dolog, amire számítottál tőle, nem is jött, hogy elhidd ezt ő mondta. Az ajkad remegett és nem tudtad mit mondj erre. Akármennyire is szeretted volna, hogy megcsókoljon, még mindig Alec barátnője voltál és nem érezted helyesnek.

  - Nem kellene.

Raphael szomorúan pislogott rád és nem értette erre mit feleljen, látszott, hogy belső harcot vívott, mert a feleleted nem volt egyértelmű. Azt kívántad inkább ne is kérdezte volna, csak megcsókolna és nem kérdezne. A szemei viszont egyértelműen azt válaszolták, hogyha neki tették volna fel a kérdést. 

  - Szóval ez egy igen vagy nem? -vonta fel a szemöldökét Raphael.

Az ajkadba haraptál és akármennyire is érezted magad bűnösnek és rossznak, mégis bólintottál. A sötét szemek keresték a tied és te szinte remegtél a tekintete alatt.

  - Ez egy igen.

Raphael a tiédre nyomta az ajkait és először idegennek érezted a hidegségüket. Időt hagyott neked, hogy meggondold magad, mikor pedig nem húztál vissza, magabiztosan húzódott hozzád. Az ajkai, akárcsak a keze az imént, átmelegedett és nem tűnt fel, hogy az imént jéghidegek voltak. Csatáztatok egymással, a kezed a nyaka köré fontad és libabőrös lettél, amikor a hideg nyakát érezted. Azt hitted, hogy zavaró lesz, hogy ilyen a bőre, de inkább kellemes volt, mert te úgy érezted lázas vagy és forró. Még a kezei hidegét sem érezted.

Egyszer csak Raphael visszahúzott és a homlokotok egymásnak nyomta. Még kifújtad magad, az ajkad szótlanul mozgott, ám ő hamarabb összeszedte magát és már a szeme kereste is az tied. Elsöpört a csók, de a férfi hangja tisztán hangzott a füledben.

- Azt hiszem, hogy szeretlek és ez megrémít. - suttogta  Raphael.

A helyzet kúsza volt így. Nem tudtad, hogyan fogsz kimászni ebből, de azt tudtad, hogy senkinek sem akarsz fájdalmat. Egyelőre sóhajtottál, és magadhoz húztad újra Raphaelt.