Itt van az első Kiss with a fist témájú videóm,  végre találtam olyan szereplőt, aki tökéletes Ciara. Ti mit gondoltok a videóról? :D

https://youtu.be/S92dpFQpDw4

Eltűnt a samponom. Oké, én nem fogok hisztizni, de ez komoly dolog. Mármint, a hajam elég kényes, a kivételes színe miatt, majdnem teljesen fehér, mint aki őszül. Nem festettem be soha másra, mert szerettem, hogy ilyen furcsa. Így olyan sampont kell vennem mindig, ami nem színezi meg, mert a világossága miatt nagyon érzékeny. Most ne várjátok, hogy hajápolási tippeket fogok adni, mert én többnyire nem tudok semmit a szépségápolásról, tudom, hogy van egy sampon, ami beválik és kész. Annyit nem törődök a hajammal, mint más hinné, néha még magamnak is vágom le, ha túl hosszú bosszant. Ennyit a hajápolásomról. Vissza arra, hogy megloptak, újra. Deja vu érzésem volt, így találtuk meg Petert is, hogy ő ellopta a lézerfegyverem. Nem tagadom, ő volt így az első számú gyanúsítottam. Csak most hiába kérdeztem tőle, és letagadta, nem tudtam rábizonyítani, hogy ő lopott meg. Nem éreztem rajta a samponom fahéjas illatát. De azt kétlem, hogy Peter tiszta lenne ebben az ügyben.

Jobb híján felcsaptam magándetektívnek, de nem annak a nagyon profi kütyükkel rendelkezőnek, mert ez kivételes eset, ez nagyon kényes téma és különben is, nem kellenek segédeszközök, minden, amire szükségem van az a meggyőzőképességem és az orrom. Banális és nevetséges, de ez a legegyszerűbb, hogy kiszagoljam, ki használta a samponom. Na, ez muris lesz, mindenkit végigszagolni és aztán emelt fővel folytatni tovább az életem. Már ha ez lehetséges.

Lopóztam, én Todd detektív, és az ajtófélfánál kidugva a fejem figyeltem a gyanútlan áldozatot. Clint Barton mit sem sejtve ült a nappaliban, a fotelben, a nyílvesszőivel foglalkozott. Néha azt hiszem, hogy saját gyermekeiként szereti azokat. Visszahúztam a fejem, amikor az irányomba nézett. Kifújtam magam és egyenes háttal léptem be az ajtót, mintha semmit sem terveznék. Rámosolyodtam és semmiségekről kezdtünk beszélgetni, leültem mellé a fotelen és mind-mind közelebb bújtam hozzá. Nagy levegőt vettem és rájöttem, hogy borzalmas ötlet embereket szagolni... Egyszer csak Clint megállt és sóhajtott. Ráncolva a sötét szemöldökét rám nézett:

- Ciara, megkérdezhetem, hogy mit csinálsz? –szólt rám, suttogva - Nem akarom hangosabban mondani, de nekem feleségem van...

Felpattantam a fotelből és keresztbe tettem a karom, csak nem gondolja, hogy el akarom csábítani? Tényleg rossz ötlet volt ez a szimatolás.

- És az meg is marad. Én nem csináltam semmit. – hadartam minél meggyőzőbben -Komolyan. Bocsi.

Eléggé sietve távoztam a szobából és azt hiszem egy ideig fogom kerülni a férfit, mert ezt nem tudom hogyan fogom lemosni magamról. Változik a terv, nem titokzatoskodok, hanem szépen megkérdezem az illetőt, hogy megszagolhatom-e a haját. Remélhetőleg nem visz el pszichiáterhez. A konyhába léptem és megláttam Steve Rogers-t a hűtő előtt. Na, ez Steve, ő csak nem fog a feleségével fenyegetőzni. Hoppá, hiszen én vagyok a felesége. Kissé bizonytalanul megközelítettem a férfit, aki barátságosan köszöntött, de nem vált meg a pizza szelettől, ami a kezében volt. Odaálltam a pulthoz mellé és sóhajtottam. Idegességemben megpiszkáltam a hajam és a fehéres fürtöket a fülem mögé dugtam. Steve szótlanul figyelt, nem is sejtve mit fogok kérni tőle.

- Steve, kérhetek valami nagyon különöset?

Felvonta a szemöldökét, nem szoktam senkitől sem szívességet kérni. Most viszont muszáj lesz. Úgy nézett rám, mint aki azt gyanítja meg fogom kérni, hogy elvegyen feleségül. De nem fogom megkérni. A szőke hajú férfire néztem, bátortalanul, nem tudom milyen jogon kérek én tőle még ennyit is, hiszen a múltkor szegény miattam szenvedett, a fiúk miattam festették rózsaszínre a jelmezét.

- Persze, gondolom. – bólintott végül.

Bátor, ez szép tőle. A lehető legbájosabb mosolyomat felvéve fordultam hozzá. Ez a pillanat elronthat egy barátságot könnyedén.

- Megszagolhatom a hajad?

Nem tudta lereagálni igazán, csak megfagyott és zavarba jött. Megköszörülte a torkát és fura képet vágott. Úgy néztem rá, hogy biztosítsam, nem, nem akarok a felesége lenni még mindig, csak nekem meg kell szagolnom a haját. Soha ennyire még nem éreztem kínosan magam, megfizet majd a tolvaj, az már biztos, mert rávett, hogy mindenkit körbeszaglásszak. Soha többé nem leszek detektív.

- Öhm, igen. – válaszolt vonakodva - De miért is?

Mielőtt meggondolta volna magát hozzáléptem és lábujjhegyre állva az arcom az övéhez közeledett. Gyorsan elintéztem a dolgokat, hogy ne történjen semmi, ami nem kellene. A kapitány megfagyott és hagyott, nem szólt közbe. Szegény, minek lett áldozata. Az orrom a hajához közelítettem és mikor nem éreztem fahéjat, visszahúztam, lassan. Steve a szemembe nézett és én az ajkamba haraptam, hiába volt minden, nem ő tettes. Ám ekkor egy ajtócsapódás szakított minket félbe. Pietro állt az ajtóban és úgy tűnt mintha valaki pofon vágta volna. A szeme tüzelt és a keze ökölbe volt szorítva. Hátrább léptem, de még így is közel voltunk egymáshoz. Tudtam, hogy mi járhat a fejében, de semmi ilyesmi nem történt. Pietro megvetéssel nézett ránk és már vártam, hogy mondjon valami gúnyosan, hisztizzen, de nem tett semmit, csak fújt egyet és sarkon fordult, elfutott és nyomát sem láttam aztán. Az ajkamba haraptam és gombóc volt a torkomban, kínos helyzetbe hoztam magam és őt is. Nem kellett neki, hogy kompromitáló helyzetben lássanak minket. Az arcom égett és nem tudtam hogyan kérjek bocsánatot. Oda néztem, ahol Pietro állt, a férfinek is meg kell magyaráznom ezt, mert ebből még bajok lesznek. Csak azt nem értettem, miért reagált erre így, elszorult a torka, remegett a dühtől és gyilkosan nézett. Megráztam a fejem és az ajkam harapdáltam.

- Ez nem így kellett volna legyen. – motyogtam zavarodottan - Én csak ki akartam deríteni, ki lopja a samponom. De nincs nálad. És bocsánat ezért.

Steve legyintett, de láttam, hogy zavarta a dolog. Hidegséget éreztem egy pillanatra a részéről. Megfogta a pizza szeletét és megkerült engem, szintén kifelé indult a konyhából, de még egy fél mosolyt küldött:

- Sok sikert a kereséshez.

x

Nincs több nyilvános szagolgatás, mert én nem fogom Tony haját is megszagolni. Pietro egész további napban került és valamiért még Peterrel sem futottam össze. Úgy döntöttem most már többet ésszel, mint erővel, így félig meddig stratégiát váltottam. Megbuheráltam a videó felvételeket és csupán azt láttam, hogy egy gyors mutáns lopkodott a Toronyban. De nem tudtam megállapítani Péntekkel, hogy Peter vagy Pietro az. Tudtam, hogy ki fogom deríteni, csak nem kell nagy dobra verni, mert le akarom leplezni az illetőt anélkül, hogy az gyanítana valamit. Mivel Petert már megszagoltam, ezért a másik mutáns jött sorra, amit nem tudtam most már hogyan kapjak el, mert megharagudott rám valamiért. Úgy döntöttem, én nem fogok vele bújócskázni, majd megtalál, ha akar. Felfogtak a hajam egy borzos kontyba és leindultam az edzőterembe, ha ott nem találom meg, akkor világgá ment. Az edzőterem üres volt, de én már nem fordultam vissza, hanem kihasználtam ezt. Mérges voltam magamra és a tolvajra. A zsákot püföltem, ám egy hang szakított félbe:

- Lassúk a reflexeid.

Pietro volt az, tudtam, hogy el fog jönni végre. Nem fordultam meg, hanem folytattam. A hangjában volt valami kifürkészhetetlen, nem volt dühös, de meg sem tudtam mondani, hogy milyen kedvében találtam. Nem engedte volna, hogy megszagoljam a haját, úgyhogy meg sem fordult a fejemben, hogy megkérdezzem. Még egy ütést mértem a zsákra, majd félig felé fordítottam a fejem.

- És?

Felhúztam a szemöldököm és provokáltam, ez talán meghozza az eszét, hogy ne vegyen mindent túlságosan komolyan. Azt hittem, amúgy, hogy rögtön le fog támadni, magyarázatot követelni. De ha nem hozza fel, akkor én sem akarok túlságosan magyarázkodni.

- Én segíthetek. – hallottam a választ.

Gúnyosan elmosolyodtam, megszoktam a hencegését, de ez valamivel másabb. Mi az, talán bizonyítani akar? Úgy döntöttem nem hagyom még magam, valószínűleg éppen a tolvajjal csevegek, hadd érezze mennyire nem jó vicc, amit csinált.

- Kétlem.

Pietro elém futott és keresztbe tette a karját, érthetetlenül állt, mint a jelenetem előtt Amerika kapitánnyal. Ő is edzőfelszerelésben volt, ahogyan keresztbe tette a karját jócskán kifeszültek az izmai, éppen ezért szeret így lenni, mert azt hiszi megfélemlítő. Én már láttam a teljes mellkasát és nem ijedtem meg, éppen ellenkezőleg. Mondjuk, van egy olyan teóriám, hogy a többi izmos férfit akarja felülmúlni. Hiába állt tőlem nem messze, én nem is figyeltem rá, ez bosszantotta.

- Hé, én vagyok itt a gyors fickó. – jelentette ki.

Elmosolyodtam és oldalra döntöttem a fejem, Pietro sejtette, hogy még nem adom be a derekam. Nekem nem szokott segítség kelleni, csak dacból ajánlja nekem. A sötétkék szemek lassan megértették, hogy provokálom, de nem tudott még hogyan válaszolni rá. Megsértődött a becsmérlésemtől, én pedig őt utánoztam, én is tettem a sértődöttet, direkt keresztbe is tettem a karom, ahogyan ő. De nem jött rá, hogy őt mímelem.

- Hagyd, majd megkérem Petert, a múltkor is durcogtál. – legyintettem.

Pietro szokoviaiul suttogott valamit az orra alatt, aztán már határozottabban suhant mellém, hogy elvonja a figyelmem.

- Nem, nem most önként vállalkozom. – egy csábító mosoly volt az ajkán.

Csak püföltem a zsákot, mire ő forgatta a szemét és megállította a himbálózó zsákot. A másik keze a kezem állította meg, mert én erre belé akartam vágni egyet a zsák helyett. Elengedte a kezem és én visszahúztam, de volt bennem egy olyan, hogy még egyszer próbálkozzak, de aztán mégsem.

- Megint tartozni fogok neked.

Nyilvánvaló, hogy azt akarta, hogy foglalkozzak vele, de nem akartam ebbe semmi többet képzelni, talán csak unatkozik, mert Peter mostanában valamiért kevésbé beszédes. Hiába próbáltam kiszedni belőle miért, nem akarta elmondani, én ezt pedig tiszteletben tartottam. Bólintottam és elléptem a matractól, Pietro tudta, hogy most már övé lesz a pálya, engedtem neki.

- Az miért baj? – kérdezte egy vigyorral

Belementem végül, hadd legyen meg az öröme.

Közel kerültünk a matracon egymáshoz. A világ megállt egy pillanatra, Pietro lenézett rám, a vibráló kék szemek éhesen mértek be és én megfagytam. Nem tudtam mit fog most tenni, nem szoktam magam leszorítni hagyni, a férfi pedig fölényben volt. Az arcán valami titokzatosság lenne, mintha gondolatokat rejtegetne és magában harcolna. A pillantása hirtelen a matracon szétterült fehér hajfürtjeimre esett. Gyakran mondták már, hogy a hajunk hasonlít, de csak részben, az ő hajában még van sötét barna és inkább szőke, ám az enyém egy az egyben világos és inkább hasonlít fehérre, mint szőkére. A keze a hajamhoz irányult, én pedig nehezen nyeltem, amikor hozzám ért. A szemei csillogtak és annyira rám összpontosított.

- Imádom a hajad. – suttogta alig hallhatóan.

Kifulladva néztem rá és nem tudom miért hagytam, hogy ilyeneket mondjon nekem, hogy megsimogassa a hajam. Az ujjai felsiklottak a homlokomra és gyengéden cirógatta a bőröm. Tanácstalanul álltam az érzés előtt, azt sem tudtam, hogy a férfi ilyesmire is képes. Soha nem láttam még ennyire lassúnak, mint aki fél elveszteni egy pillanatot és inkább kinyújtja, míg lehet. Közelebb hajolt hozzám, a fejét leengedte egyre jobban az enyémhez, fáradtan lihegett és a lehelete elérte az enyémet. Elkerekedett a szemem és a vér megfagyott az ereimben egyszerre.

- Pietro. – félbeszakítottam, megijedtem, hogy megcsókolna.

Pietrón erre egy remegés ment végig, éreztem, hiszen a testünk egymásnak préselve. Az ajkai erre elkerülték az enyémet, helyette éreztem egy bizalmatlan, félcsókot a nyakamon. Egy pillanat volt az egész, mintha meg sem történt volna. Belém szorult a levegő, a kezem ökölbe szorult a keze alatt. Az ajkamba haraptam és tehetetlenül álltam az egészet, mert nem találtam szavakat arra, amit ez a okozott, a csiklandozó és meleg érzést, ami szétterjedt a testemen. Én beleszagoltam a hajába, de nem éreztem a haján a samponom. Mégis fel voltam dúlva, mert egy pillanatra úgy tűnt, mintha a férfi meg akart volna csókolni. Az ajkait visszahúzta a nyakamtól és éreztem, hogy a testünk eltávolodik egymástól. Pietro elengedte a csuklóm és feltápászkodott a matracon. A szememmel kerestem az övét, de nem találtam, a szemét eltakarta a haja. Majd nyomát sem láttam, elfutott. Egész nap nem láttam aztán.

x

- Megtudhatom, miért lopsz mindenkitől?

Peter összerezzent és elejtette azt, ami éppen a kezében volt, nem láttam mi volt az, de egy táskába pakolta fürgén vissza. Jól megnéztem a szobáját, a maga kaotikus rendjével, noha nem először jártam már itt. Nekem háttal állt és én a szobája ajtajának dőltem, keresztbe tett kézzel néztem rá. Mivel Pietrót sikerült kiszimatolnom és nem ő használta a samponom, nem maradt más, mint Peter. Amit viszont még láttam a felvételen, hogy nem csak engem lopott meg, hanem mindenkitől csent el valamit, csak egyesek nem vették észre. Peter mozdulatlan volt, meg sem fordult, megfagyott és remegve leengedte a kezét.

- Te meg honnan tudod?

Alábecsült engem, gúnyosan mosolyogtam és forgattam a szemem.

- Eddig lövésem sem volt, de most már tőled.

Peter sóhajtott és megfordult, szembe nézett végre. Az arca kipirult volt és aggódó, ideges volt, az ujjait tördelte és a szemüvegével játszott. Farkasszemet nézett velem, én pedig vártam, hogy végre beismerje a dolgokat, ő pedig úgy pillantott rám, mint aki kegyelmet vár.

- Nem mondhatod el senkinek. – kérlelt csendesen.

A sötét barna szemekbe néztem, amik komolyan csillogtak. Ha ez egy puszta tréfa lenne, nem ilyen lenne a tekintete és az arca. Steve rózsaszín ruháján nevetett, pedig nyakig benne volt, ám most teljesen komoly és félős. Csupán ezért adtam be a derekam, mert nem éreztem a komolytalanságát. Elléptem az ajtótól a fiú felé, lenéztem a táskába, amiben elég sok dolog csücsült már.

- Rendben, én nem mondok semmit, de miért csinálod ezt?

Peter nem nézett már a szemembe, a távolba bambult és a sötét barna szemek szomorúan csillogtak, az ajkai egyenes vonalba voltak húzva, kissé lehajtotta a fejét és kerülte a tekintetem. Éreztem, hogy kényelmetlenül érzi magát ebben a helyzetben, de csak ráncoltam a szemöldököm.

- Nem magam miatt teszem, hanem Wandának viszem a dolgokat. –mondta csendesen - Hiányoznak nekem, meglátogatom őket ma.

Pislogtam és kellett egy kis idő, míg megértettem miről beszél, de közben Peter is magyarázkodni kezdett:

- Az én Wandámnak.

Sosem fogom megszokni, hogy Peternek és Pietrónak is van egy-egy Wandája. De máshogy viszonyulnak, Peter húga csak egy kislány, köztük nagy a kórkülönbség, az a Wanda több törődést igényel. A fiúhoz léptem és nem szóltam semmit, a kezem a vállára helyeztem és megsimogattam a karját, Peter fogadta az érintésem, de meglepte. Megfogott, amit mondott, most gondoltam először bele igazán, hogy Peter mennyire elveszettnek is érzi magát néha, hogy neki is hiányzik az édesanyja és a húga. Már szinte két hónapja nem is látta őket, természetes, hogy honvágya van. Peter szeme már majdnem könnyes volt, előtörtek belőle az érzések, talán éppen ott érintettem meg, ahol az édesanyja is szokta. Hálásan nézett rám és szomorúan mosolygott, de szégyellt sírni. Hogy megtörjem a szomorkás pillanatot, ellépetem tőle és kisiettem a szobájából.

- Értem. Itt várj meg.

De nem várt meg, jött utánam, a szobámba. Aranyos volt azért, valamilyen szinten, hogy Peter akart vinni valamit a húgának. Az már kevésbé aranyos, hogy a mi cuccainkat. A fiú megállt tanácstalanul a szobám ajtajában és nézett, ahogyan kinyitom a szekrényem és kihúzok egy rózsaszín noteszfüzetet.

- Mit csinálsz?

Lecsekkoltam, de nem írtam semmit sem a noteszbe, ugyanis ezt akartam a kicsi Wandának adni a samponomért cserébe. Remélem, szeret rajzolni. A kislányok általában szeretnek rajzolni, mondjuk én már akkor kivétel voltam és inkább mentem segíteni az apámnak gépeket szerelni, mint leülni és valami lányosat csinálni. De Wanda Maximoff, Peteré, elég lányos lánynak tűnt. Pietróéról már annyira ez nem mondható el, habár rajta még azért néha látni egy szoknyát, rajtam még azt sem. Bezártam a füzetet és elégedett voltam magammal.

- Keresek Wandának valamit tőlem. – magyaráztam sietve - A samponomért cserébe, mert az nagyon kell.

Peter rám pislogott és nem hitt a szemének, a szürke hajszálak a szemébe zuhantak, lassan halászta ki azokat és hitetlenül figyelt. Bezártam a szekrényem és a fiúhoz léptem, aki az ajtóm támasztotta.

- Vagy inkább nem? Úgy már elveszti a varázsát, ha nincs lopva...?

Felé nyújtottam a rózsaszín füzetet és megijedtem, amikor habozott elvenni és még mindig gyanúsan méregetett, mintha két fejem lenne. Aztán rájöttem, miért ilyen. Annyiszor becsaptam és megvicceltem, hogy már szkeptikus velem szemben. Pedig most igazán nincs semmilyen rossz szándékom, ez egy fair ajándék szerintem. Bátorítóan rámosolyogtam, mire a fiú aztán vonakodva viszonozta, de kaptam egy meleg mosolyt tőle. Úgy tűnt, hogy megfogta, amit tettem.

- Nem, igazából az nagyon jó lenne. – motyogta, látszólag zavarban volt - Köszönöm. Nincs kedved inkább személyesen odaadni?