Author's note: Egy hatalmas kihagyás után úgy éreztem, hogy mikor szünetelek a tanulásban akkor pottyantok ide egy fejezetet, habár nem annyira hosszú, mint szokott lenni, de most tőlem ennyi telik. ❤ Én nektek, csak a jót akarom.

Nevettem, ez volt az elsődleges reakcióm, mert abban a helyzetben nem ment más. Apa egy mókás figura, ha a lánya vagy, más külső szemmel talán már nem ez lenne a vélemények sorozata. Mert apát sok mindennek tartják, cinikusnak, kötekedőnek, pedánsnak, társasági embernek, de akármit is mondjanak róla, én nagyon szeretem. A jelenet még a szemem előtt volt, ráztam a fejem mosolyogva és a kissé sokkolt állapotú Higanyszálakkal találtam szembe magam. Peter kifakadt az előbb, én pedig jobb lenne ha magyarázkodnék egy kicsit.

- Natashát és Wandát keveri, Clintről azt sem tudja, hogy létezik. – hadartam bemutatásképpen -Bruce-nak köszön, az is valami. Tony-t bírja valamiért és Steve-t pedig isteníti.

A kapitányhoz léptem és megveregettem a hátát, ahogyan apa szokta. Steve rázta a fejét és rám mosolygott, én pedig vissza rá, meg van ez már rég beszélve közöttünk, hogy nem vesszük komolyan apát és folytatjuk a barátságunk. Nevetségesnek tűnik belegondolni egyáltalán abba, hogy többek legyünk. Igen, felnézek Steve Rogers-re, de nem vagyok belé szerelmes. Elég kínos volt közöttünk a helyzet, egészen addig, míg megtudtam, ő hasonlóan érez. Nem kellett aztán aggódnom azért, mert félreértenénk egymást vagy a szándékaink, jobban tiszteljük egymást annál, minthogy kényszerítsünk bármit is. De ezt szerintem nehéz lenne elmagyarázni a fiúknak.

Felnéztem Steve-re, akit apa annyira szeretne mellém. Bosszantó, de néha még otthon róla beszél, hogy mennyire szeretne egy erős férfi mellett látni, aki megvédene. Mintha én nem tudnám magam, persze, nincs itt szükség izmokra. Steve a szemeivel a bámuló Higanyszálakra mutatott, ezt a mozdulatot nem értettem, de megvontam a vállam és tovább beszéltem.

- De ez utóbbit olyan mértékben, hogy én irigykedem már. –folytattam aztán - Ha rajta múlt volna, már rég hozzáadott volna feleségül Steve Rogers-hez. De nem rajta múlt. Bocs, Steve.

A szőke férfi nevetni kezdett, sértődöttséget tetetett, mert nem leszünk egymáséi. Nem tudom Pietro és Peter mennyire vették ezt tréfának, de azt láttam, hogy az idősebb Higanyszál szokásához hűen keresztbe fonta

- Pedig sajnálhatom, páratlan vagy. – mondta szomorú hangon

Aztán megrázta a fejét és megfogta a kezem, az ajkaihoz emelve éppen csak hozzáérintette egy lovagias csókban. Majd elnevette az egészet, tudva, hogy egyikünk sem veszi ezt komolyan. A kapitánynak megcsörrent a telefonja és kicammogott a szobából, én pedig keresztbe tett karral fordultam a két fiúhoz, akik furcsán néztek rám. A furcsa nem elég kifejező szó erre. Felvont szemöldökkel és egyenesre húzott ajkakkal, mint akik nem nevetnek egy nyilvánvaló viccen. Pietro úgy tűnt, mint aki durcog, Peter pedig, hát, az ő arcán egy kis vörösség volt, amit nem értettem.

Nem tudom mi járhatott a fejükben, de Peter és Pietro hirtelen egymásra néztek, óramű pontossággal és egyszerre fordították a fejüket, mint egymás árnyékai. Bólintottak és elsuhantak, mielőtt még mondhattam volna valamit. Csak néztem a kék és szürke csík után és rosszat sejtettem.

x

- Ez rossz tréfa volt. – dünnyögte Steve és kiviharzott a közös teremből

Én akkor még álmosan sétáltam a Toronyban, nem kapcsoltam és nem tudtam mi történhetett, ami ennyire felhúzta a kapitányt. A konyhába sétáltam és csokis süti után kutattam, de Peter megelőzhetett és mindet maradéktalanul elpusztított. Pietróval lehetett kézen fogva, mert a kávé is szőrén szálán eltűnt. Ásítottam és elkezdtem megfőzni a saját kávémat. Egyszer csak Wanda toppant be a konyhába és jól megnézett magának, amit nem értettem, de nem vettem fel. Teát töltött magának és nem szólt hozzám, nekem pedig eszembe jutott, hogy megkérdezzem, talán tudja-e mi volt ma reggel a baja Steve-nek.

- Mi történt itt? – kérdeztem Wandát

Wanda belekortyolt a teájába és a pultnak dőlve felém fordult. Piszkálta a haját és oldalra döntötte a fejét, meglepődött, hogy nem tudok erről. A kanál varázslattal forgott a bögrében, mikor letette a pultra és a hűtő felé indult, közben viszont kisvártatva válaszolt a kérdésemre.

- Peter és Pietro az éjszaka folyamán összemázolták a felszerelését. –magyarázta, mikor látta lassan kapcsolok - Stevét. Képzeld, kimosta a szerelését és rózsaszín most az egész.

Majdnem felkuncogtam, rózsaszín? Wanda kissé mérgesen mondta ezeket, hallottam a hangjában. Először úgy tűnt, hogy a bátyára mérges, mert benne volt ilyen buta akcióban. Megvontam a vállam, annyit motyogva, hogy: pech. Nekem ebben nincs a kezem, miért mondja ezt nekem ennyire szemrehányóan? Kávét töltöttem magamnak és nem reagáltam egyebet rá. Viszont magamon éreztem Wanda tekintetét, mintha még várt volna valamit tőlem. Aztán megtudtam, mit is akar.

- Ciara, szerintem kellene beszélned velük. – törte meg végül a csendet a lány.

Csak pislogtam rá. Szóval megint én leszek a Dajka? Hiányzott ez a szerepem, mióta a kezemet vártam, hogy meggyógyuljon. Ámbár legyen, akármennyi fejtörést is okoz, szeretek felük lenni.

- Miért?

Wanda az ajkába harapott és habozva válaszolt újra. Nem vallott rá az, hogy ennyire válogassa a szavait, főleg ha velem beszél. Most mégis kínosak közöttünk a csendek és úgy érzem valamit azért mégsem mond el nekem. De nem tudtam hogyan puhatolózzak nála. Végül felvette a teáját és szemlesütve szólalt meg újra.

- Van egy olyan érzésem, hogy a múltkori találkozásuk apáddal affektálta őket ennyire. – mondta elgondolkodva - Ki akartak tolni Steve-vel. Valamiért.

Ráncoltam a szemöldököm és még egyet kortyoltam a kávémba, megint elkaptam a lány noszogató pillantását, nem volt már kedvem a konyhában ücsörögni.

- Ó, értem. – motyogtam végül.

Nem értettem mi összefüggés van, de Wanda már így is furán nézett rám, sürgetően, úgyhogy nem haboztam és elindultam megkeresni a bátyát és a másik jómadarat. Egy kávés bögrével a kezemben léptem ki a konyhából és kerestem a suhanásokat a Toronyban, de lám, egyet sem találtam. Együtt találtam őket, mint két rossz kölyköt, úgy látom kezdenek összeszokni. Ártatlanul videójátékoztak, amikor éppen kerestem őket. Nem veszekedtek, nem hangoskodtak, csak ültek csendben. Már ez egymagában nagyon gyanús. Azt a játékot játszották, amiben én megvertem Petert. A kanapén ültek, csipszes zacskók tengerében. Keresztbe tettem a karom és katonásan megálltam előttük, gondoltam, hogy majd megköszörülöm a torkom is, hogy rám figyeljenek, de erre nem volt szükség, mert Pietro felemelte a fejét abban a pillanatban, amikor beléptem. Néztünk egymásra egy darabig, a vibráló kék szemek bemértek és gyerekes csillogás volt benne, az a kihívás, amivel az edzőteremben találkozom. Letette a konzolt és kihúzta magát, ilyenkor folyton az az érzésem, hogy az izmaival dicsekszik. Megbökte Petert, aki motyogott valamit, majd észrevett engem. Letette a konzolt és rám vigyorgott, a meleg barna szemek ragyogtak a szürke fürtök alatt. A teljes figyelmük rám irányult, a leállított játék pityegett a háttérben.

- Fiúk, beszédem van veletek. – jelentettem ki komolyan

Mindketten vigyorogtak, nagyon is tudták miért jövök és egyáltalán nem ijedtek meg tőlem. Ez bosszantott, hát már vége a Dajka hatalmamnak? Úgy látom nem tett nekik jót, hogy mostanában jól kellett viselkedniük a pátyolgatásom nélkül. Fújtam egyet és félig tettetett mérgességgel néztem rájuk, ami nem hatotta meg őket, nehezen fojtották vissza a nevetésük. Néztem őket, ahogyan az ajkukat harapdálják és sunyin néznek egymásra és hirtelen elillant a mérgem valamiért. Én nem a dajkájuk vagyok, hanem a barátjuk, inkább az.

- Amit csináltatok az gyerekes volt. –kezdtem bele, majd elmosolyodtam - Vicces, ugyan, de.. nagyon gyerekes.

Le sem tagadták, amit csináltak, büszkén pacsiztak. Örültem az egyetértésnek, de ne más kárán tanuljanak meg együtt élni. A nevetésük viszont ragályos volt, azon kaptam magam, hogy én is nevetek velük együtt, mintha én is nyakig benne lennék. Peter aztán felpattant az ágyról és mellettem termett, megbökte a vállam és rám mosolygott, sunyin. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen mértékű együttműködéshez is elérünk, mondjuk benne van a pakliban, hogy a jó ügy érdekében elviselik egymást. Mégis, abban a pillanatban átéreztem a humoruk, a csintalanságuk, talán azért vagyok annyit velük, mert részben hasonlítom rájuk.

- Akkor most csak félig szídtál le minket, ugye? – kérdezte Peter

A fiúra néztem és ráztam a fejem, Peter képes volt megtörni a monológom valami felszabadítóval, a helyzet feszültsége oldódott, mert ő feloldotta. Nem tudtam haragudni rájuk. Peter böködött az ujjával és közben azt kántálta: na? na? na? Ő csak annyit hallott meg, hogy vicces volt, a többi neki már nem számított. Ez volt az a hozzáállás, amit szerettem benne. Szégyellem, magam, de nem tudok rájuk haragudni és úgy helyre tenni, ahogyan kell, most nem. Majd megkapják a magukét Steve-től, én nem bántom őket.

- Igen, csak félig. – suttogtam beadva a derekam – A szidásom fele a tiéd, Peter, és a másik fél Pietróé, hogy ne legyen veszekedés, mindketten

Peter forgatta a szemét, de az ajka mosolygott. Végül elfogadta a fele szidást. Úgy ahogyan én szoktam elfogadni tőle a félig megrágott sütiket. Pietro nézett minket, majd hirtelen felpattanva a másik oldalamhoz állt, vigyorogva. Szépen mutatunk így hárman.

- Én azt mondom együnk csokis sütit és felejtsük el az egészet. – értett egyet Pietro

Peter helyeselt, igen, ő aztán elvarázsolja gyakran a sütiket. Pietro oldalra döntötte a fejét és ártatlansággal nézett rám, mint aki a légynek sem ártott, csak rózsaszínre festett valamit. Én felhúztam a szemöldököm és keresztbe tettem a karom, mintha őt utánozva, olyan kötekedős kedvem lett hirtelen.

- Csak akkor ha Steve-nek is visztek. – tettem hozzá

Pietro forgatta a szemét, amit a másik Higanyszál az előbb tett, úgy látom ők kezdik átvenni egymás szokásait. Ő a szemfogatást, Peter azt, hogy keresztbe tegye a karját a mellkasán. De a két Higanyszál hasonlóan reagált a válaszomra, nem voltak egyáltalán lelkesek.

- Akkor inkább hagyjuk. – húzta a száját Peter

Legalább rájöttem, hogy tényleg bajuk van Steve-vel, Wandának igaza volt.

Abbahagyta a böködésem. A hangulat hirtelen fanyar lett, álltunk szótlanul és én húztam a szám, a fiúk hirtelen egymásra néztek, mintha valami titkot mondanának megint el egymásnak, majd kicsit jobb lett a kedvük, én csak csodálkozva néztem a nonverbális kommunikációjuk.

- És most öleljük meg a Dajkánk, aki ilyen megértő velünk. – szólalt meg váratlanul Pietro

Nem volt sok időm reagálni, két oldalról körbefogtak és beszorultam a karokba, mély egyetértéssel megöleltek két oldalról és én teljesen elvörösödtem, nem számítottam ilyesmire, de el sem tudom mondani mennyire jólesett, még ha azért is tették, hogy ne veszekedjek velük, habár már szerintem tudták, hogy nem haragszom. Ellazultam a váratlan ölelésben, és meglepődtem, hogy ez igazi ölelés volt, olyan egymáshoz bújós és nem olyan felszínes. Peter a vállamra hajtotta a fejét és pedig fejem az övének döntöttem, egy mosollyal az arcomon, habár próbáltam rejtegetni mennyire megérintett ez most. A másik vállam Pietróé volt, a szőke hajszálai csikolták a nyakam. Egy tétova kezet éreztem az enyémen, de mire lenéztem, már nem láttam ki érintett meg. Az ajkamba haraptam és végignéztem rajtuk, szeretek a dajkájuk lenni, még ha el is törik néha a kezem.

- Tenyérbe mászóak vagytok. – motyogtam

A tréfájuk sorozata viszont nem állt meg, de ezt akkor nem tudhattam.