- Halljátok ezt? - szólalt meg váratlanul Tony

A számhoz emeltem a kávéscsészét és hallgatóztam, ahogyan mindenki a szobában. Egy pisszenést sem lehetett hallani. Egyből megértettem a férfi mire gondol, de nem mondtam semmit. Reggel van és még nincs hangzavar a közös teremben, noha Pietro ma már feltűnt és Peter is az elébb viharzott ki. Meg kell hagyni, tisztelem Petert, mert szó nélkül teljesítette az egyességünk. Simán megpróbálhatott volna kibújni, de nem tette, inkább becsületesen szenved és ezzel mondhatni kivívott bennem valamit. A fiú rendes és nem akar rosszat, nem tehet róla, a természete folyton arra készteti, hogy pörögjön megállás nélkül. Sokan, köztük én is sajnos, ezért tartják kibírhatatlannak. De tanúsítom, mint túlélő, hogy Peter ki lehet bírni és el lehet vele együtt szórakozni.

A fogadásunk utóhangja az, hogy sehol sem lehet azt hallani: Csendesebben Maximoff! Kivétel, ha Pietro pörög túl, azért már nem vállalok felelősséget.

- Én nem hallok semmit. -szólt vissza Natasha

Tony bólintott és mély sóhajt adott ki. A hatás kedvéért becsukta a szemét és kitárta a két kezét, mintha annyira elmerülne a hangtalan semmiben. Csak félmosollyal ráztam a fejem és leraktam a pultra a kávéscsészét. Körülnéztem a többieken a szobában: Wanda a kanapén olvasott, Natasha kezében táblagép volt, Bruce kezében egy atomfizikáról szóló könyv volt, habár kétlem, hogy van benne olyan, ami újdonságul szolgál. Tony mellettem a közös szobával összekötött konyhában flangált és máris egy enyhén alkoholos löttyel kezdett. Na azzal a mélyenszántó megfigyelésével indította a napot, hogy nem zavarja őket senki, nem csüng rajta Peter Maximoff.

- Éppen ez az. - motyogta a férfi - Csend.

Egy mosoly formálódott az arcán és nagyot kortyolt az italából. Én köhögtem és felvágással fordultam felé. A kezem a hatás kedvéért a fülemhez raktam és felvont szemöldökkel pillantottam rá:

- Nem hallom a hálás köszöneteket. - jegyeztem meg

Tony álla majdnem leesett. Kis híján volt, hogy kiköpje az italát, de szerencsémre, sajnálta volna ezt tenni, így csak nehezen nyelt és lecsapta a poharát, majd olyan hévvel termett előttem, hogy még én ijedtem meg, hogy nekem ugrik.

- Hogy csináltad?

Feltettem a kezem védekezésképpen és körülnéztem a szobán. Natasha felhúzott szemöldökkel figyelt minket, Bruce bólintgatott, de nem tudni, hogy a könyvnek szánja vagy nekünk. Wanda pedig csak vigyorgott, amit ritkán látni a Maximoff lánytól. A szeme nevetett és sugallta a szobának, hogy ő tudja mi a turpisság. Nem kötöttem a lelkére, hogy nem beszélhet senkinek róla, csak arra kértem meg, hogy legyen a tanúm, ha Peter makacskodna. Én viszont nem terveztem egyhamar felfedni magam és a Dajka-praktikáim.

- Ez legyen az én titkom. - válaszoltam mosolyogva

Tony erre viszont egy csonttörő ölelésbe fogott, ami viszont szerencsére nem tartott többet fél percnél. Tényleg azért vesződtem annyit Peterrel, hogy kapjak egy ilyen ölelést? Dajkának lenni nem éri meg mostanában. Tony elengedett és a keze visszatalált az italához, a következő pillanatban már ahhoz tapadt hozzá, pedig csak nevetve ráztam a fejem a hóbortjain.

- Ciara, mondtam már, hogy szentté akarlak avattatni?

Nevettem még jobban, főleg, mert ő valami csodának nézte ezt az egészet, miközben minden, amit tettem az volt, hogy figyeltem Peterre, vettem a fáradtságot vele lenni és megvertem a kedvenc játékában. Mégis, többször is visszacsengett bennem valami. Nem is pontosan szavak, amik elhagyták a fiú száját, hanem maga az érzés, amit sugárzott. Peternek jól esett, hogy törődtem vele, hogy emberszámba vettem és nem érezte annyira kiszorítottnak magát és talán ezért nem reklamált senkinek sem. A másik ok talán az lehet, hogy szégyelli, hogy elvertem, én, egy lány.

Wanda felnevetett a férfi megjegyzésére, hiszen ő tudta, hogy a varázsom nem sokból áll. Megveregettem Tony vállát és nem tudtam egy pillanatra abbahagyni a nevetést. Köhintettem és úgy döntöttem azért komolyabbra veszem a hangot, mert inkább ne élje bele magát abba, hogy Peter holnap is ugyanilyen kezelhető lesz. Nem, Peter holnap már szükségtelenül bele fog enni/inni mindenbe, fel-alá fog flangálni a toronyban, bosszantó lesz, veszekedni fog Pietróval és rám fog szállni, akárcsak a másik Higanyszál a vetkőzős eset után.

- Akkor siess vele, mert ez a csoda csak egy napig tart. - mondtam komolyabb hangsúllyal - Nem vicc, holnap már önmaga lesz.

Tony vágott egy grimaszt, ami bizonyára nem az alkohol számlájára írható. Én és a csúf igazság, inkább ne élje bele magát és ne szokjon hozzá a csendhez.

- Kár. - mosolygott szomorkásan - Akkor is, te vagy a leghatásosabb fegyver ebben a toronyban. Bocs, Bruce.

X

Felcammogtam a szobámba, hogy a szabad, Peter-csendes napomon a kedvenc időtöltésem űzzem: az alvást. Valami extrémebbet vártál, mi? Hidd el az is extrém, ha két küldetés közben döglök le, hogy édes két órát aludjak érdekes körülmények között. Én egy egyszerű ember vagyok, egyszerű elvárásokkal: ha aludni akarok nekem ne beszéljenek a fejem fölött atomfizikáról, vagy ne halljak fűrész-kalibelű zajokat, de ami a legfontosabb: ne halljam Tony hangját. Nincs bajom az öreggel, de borzasztóan fárasztó tud néha lenni.

Alig tettem le a párnára a fejem, máris kopogtatást hallottam az ajtómon. Felmordultam és kinyitottam. Egy elég sorozatgyilkos tekintettel szembenéztem azzal, aki háborgatni mert. De csak Peter volt az. Egy pillanatig csak meglepetten néztem rá, mert nem mondhatni, hogy számítottam egy Higanyszálra az ajtóm előtt. Ő csak pislogott rám, noha nem tűnt neheztelőnek, az ajkai egyenes vonalba voltak húzva és a megfigyeltem a haja kevésbé volt szénakazal, ahogyan eddig mindig láttam, ezt annak tudhatom be, hogy nem rohangált ma annyit. Elmosolyodtam és reméltem, hogy viszonozza, nem akartam, hogy ennyire kimért legyen közöttünk a hangulat. Furcsán állt neki a komolyság. Peter elmosolyodott és máris másként láttam, azok a sötétbarna szemek kaptak egy játékos csillanást.

- Natasha hív az edzőteremhez. - kapott a fejéhez, mintha hirtelen jutott volna csak eszébe miért jött

Az ajkamba haraptam, úgy tűnik ma sem fogok henyélni. Igazából, még nekem kellene hálásnak lennem, hogy a Fekete Özveggyel edzhetek, szóval eszem ágában sem volt visszaüzenni Peterrel, hogy most inkább szundiznék. Nem akarom magamra haragítani Natashát, nem.

- Ó, köszönöm, Peter. - mondtam és dobtam egy kacsintást neki

A srác nevetett és már ott sem volt. A szél kissé felborzolta a hajam és megráztam a fejem. Visszavonom, Peter ugyanannyit szalad, csak kevesebbet beszél. Sóhajtottam és becsuktam az ajtót, hogy felkészüljek az edzésre.

x

Olyan erővel csapódtam a matracnak, hogy azt hittem nem fogok soha innen felkelni. De úgy tényleg soha. Felmondok, mint Dajka és Bosszúálló és matracmelegítő leszek. Kész, ez az álmom. Ám még saját magamon is meglepődtem, hogy ki tudtam vágni magam a helyzetemből. Pillanatok alatt már én szorítottam le a vörös hajú nőt a földre. Natasha csettintett és mindketten felálltunk. Szembe állt velem és megdicsért, én pedig alig kaptam levegőt, csak bólogattam. Hálás vagyok, mert foglalkozik velem, de néha azt érzem, hogy hagy nyerni és nem ad bele mindent, a biztatásai is formalitások. Igaz, ha mindent beleadna, én valóban nem kelnék fel erről a matracról. Kezet fogtunk és én megköszöntem a rám szánt időt, habár Natasha nem szereti, ha hálálkodok, ezért csak félmosolyt adott.

Egy pisszenés szakított félbe minket és én a hang irányába fordítottam a fejem. A boxzsákok rengetegében megpillantottam egy Higanyszálat, aki az ajkát harapdálta. Pietro vigyorgott. Tudom, mire gondol, a fiúk szeretik a csajos bunyókat. Natasha mosolya eltűnt és egy hideg gúny ült ki az arcára, én pedig csak felvontam a szemöldököm. Nem lepődtem meg, hogy az edzőteremben látom, mégis, kerülöm, a vetkőzős eset óta.

- Jöttél, hogy átvedd a helyem? - kérdezte Natasha

Felvontam a szemöldököm és elég csúnyán néztem a nőre, amit szerencsére nem vett észre, különben halott lennék. Ez elég rossz ötletnek hangzott. Köszönöm szépen, ahhoz képest, hogy ma csak henyélni akartam, még túl sokat is edzettem. Habár, azt el kell ismernem, meghozta a kedvem egy kis püfölésre, de egyedül és nem Pietróval.

- Nem, nem, nem, dehogy. - emelte fel a kezét védekezőn

Natasha arca tükrözte az én gondolataim is: gyáva. Nem, Pietro minden csak nem gyáva, ezt azért tanúsítom, főleg ha élesben megy a harc. A férfira abból a szempontból illik ez, hogy eléggé félti a becsületét és a büszkeségét. Bizony. Pietro valóban úgy tűnt nem ég a vágytól, hogy helyettesítsen, de még nem futott el, ami jelent valamit.

- Ne hagyd magad, Maximoff. - kommentálta Natasha és a hátára kapta az edzőtáskáját - Szégyent hozol a húgodra.

Erre már nem tudott mit replikázni, csak felvonta a szemöldökét és mondhatni sértődött pillantást vetett a Fekete Özvegyre, aki azonban még félemlítőbben nézett vissza rá. Máris láttam, hogy magában riadót fúj, a kék szemekben a csillanás más lett. Meg is értem, Natasha az egyik legmegfélemlítőbb lény számomra ezen a bolygón, persze, még vannak emberek, akiktől félek és tisztelem, de ő magasan a lista élén áll. Neki nem kell fújni, mint Peternek, hogy komolyan vegyék, elég csak egy pillantás. Pietro védekezően keresztbe fonta a karját, amikor a nő elment mellette, egy ideig követte a szemével hova megy, majd megfordult felém. Mielőtt az ajtóhoz ért volna, Natasha felemelte a bal kezét és a kinyújtotta a hüvelyujját. Ezt nem igazán értettem, de a mozdulat visszacsengett, mikor a két Higanyszálat rángattam magammal.

Elment és az edzőteremben csend honolt. Csak Pietro és én. Egy szabad napom van, hogy az egyik Higanyszál nem téblábol, erre meg kikapom a másikat. A pillantásom találkozott a férfiéval és a keresztbe tettem a karom, volt valami furcsa azokban a szemekben. Fiúkhoz mérten végigmért és nekem már kezdett forrni a vérem, de megpróbáltam nyugodtnak tűnni. Nem, nem fogom elveszteni a fejem, csak mert így néz rám, mástól is kaptam már ilyen pillantásokat, de azt is meg kell hagyni, hogy nem ítélhetem el, én is alaposan bemértem az izmait. A csend nyomasztott, a harc okozta adrenalin szintemnek nem tetszett, de dobott a hangulatomon és a bátorságomon.

- Mi az, félsz, hogy összetöröm a csontjaid, Maximoff?

Nevetett egy sort és lassan felém lépkedett, a karjai még mindig a mellkasán tartva. Keménynek akart tűnni, de ha valaki, akkor én tudom, hogy mi van azalatt a póló alatt és nem tartok tőle. Nem, ez nem becsmérlés, abban biztos vagyok, hogy ott bizony van erő, de azt tudom, hogy nem bántana. Pietro vad és heves, energiabomba, de hatalmas szíve van, ezt abból is látom, ahogyan Wandával viselkedik.
Éppen ezért nem habozok kicsit piszkálni őt, ha már a másik Higanyszálat nem cukkolhatom, akkor legalább ennyi elégtételem legyen.

- Nem. - vágta rá meglepő komolysággal - De a csontjaim köszönik szépen, jó helyen vannak.

Gúnyosan mosolyogtam és végignéztem a férfin, aki már most viharverte, pedig még nem is hívtam magamhoz a matracra, hogy elverjem. Ha nem ismerném jobban - és ha nem láttam volna ma reggel -, azt mondanám, a férfi az imént kelt fel. A platina szőke haja a szokásosabbnál is borzosabb - ami mellesleg jól áll neki, valahogyan mindkét Higanyszál úgy tud borzos lenni, hogy közben jól áll nekik, bezzeg ha én csinálnám ezt, akkor egy métere körzetben kerülnének az emberek. Egy rövid ujjú edzőpóló volt rajta, ami első ránézésre feketének tűnt, de ahogyan közeledett felém a fényen láttam, hogy sötétkék. Pedig már kezdtem reménykedni benne, hogy Peter fekete-szeretete rá is hatással volt, de úgy látszik nem. A szemem nem engedtem túlságosan kalandozni, mert játékos kék szemek pillantottak vissza rám, pont olyanok, mint a vetkőzős-esetünknél és egy pimasz mosoly volt az ajkain. Ugyanezeket a dolgokat látom folyton Peteren is, ugyanaz a csillanás a szemükben, a bosszantó vigyor. Íme, egy igazi hasonlóság, ám ők ezt aligha fogják valaha is észrevenni.

Újra csend állt be közöttünk, én pedig rájöttem, most rajtam a sor, hogy tegyek ez ellen. Ha már elhatároztam, hogy edzeni fogok, akkor talán ki is használhatnám, hogy Pietro kéznél van. Kínos viszony így vagy úgy, Natasha rám hagyta. Visszaléptem a matracra, majd megfordultam és rá mosolyogtam.

- Gyere, Pietro.

Pietro ajka szétnyílt és pimasz mosoly lett az arcán. A karjai már nem voltak a mellkasán, a teste mellett lógtak és máris eltűnt a meglepettség a szeméből. Végignézett rajta felvont szemöldökkel és akaratlanul - öhm, akarva - az ajkába harapott.

- Miért hívsz? Le kell vennem a felsőm hozzá?

Oké, nem gondolok arra, amire ő. Az arcom egy kis melegség öntötte el és megráztam a fejem, nos, végülis én nem voltam nyilvánvaló és konkrét, szóval nem hibáztatom annyira.

- Kell edzőtárs. - pontosítottam homlokráncolva - Mire számítottál?

Pietro nem válaszolt, de láttam egy leheletnyi vörösséget az arcán. Forgattam a szemem, azért elpirulni sem látom minden percben. Azért, el kell ismernem, hiányzott egy icipicit a csipkelődésünk és ezt csak most veszem észre magamon, hiszen ez a kapcsolatunknak nem megfelelő rejtett tartalom és mégis azon kapom magam, hogy nevetek Pietro piszkos fantáziáján.

- Nem értem miért, ott vannak a box zsákok. - kommentálta okoskodva

Húztam a szám és továbbra is a szemem rajta tartottam, Pietro szemei játékosan csillogtak és láttam, hogy a szavai ellenére lassacskán megközelített és a lába a matrac széléhez ért. Hitetlenül végignéztem rajta. Ezek a Higanyszálak csak kritizálni tudnak. Először tegnap Peter kijelenti, hogy ügyetlen vagyok. Ma meg Pietro kritizálja az edzési stílusom.

- Tudod én mit nem értek? - szóltam vissza - Azt te meg miért veszed le a felsőd, ha csak futni jössz ide. Az felsőben is megy.

Pietro az ajkába harapott és én csak győzedelmesen mosolyogtam. Igen, nos, Pietro nem gyakran edz félmesztelenül, de volt eset, amikor véletlenül rajta kaptam. Régebben egyszer történt ez, de a mai héten már kétszer is rá pillantottam ilyen pillanatában. Persze, nem az én hibám, én nem kerestem vagy valami, de Higanyszál sem szégyenlősködött, csupán azért kapkodta magát, mert nem voltam egyszer sem egyedül: egyszer Steve-vel, máskor meg Clint-tel volt.

Higanyszál arca most már erősebben kezdett vörösödni és nekem tetszett a látvány.

- Ez nem jó helyen talált. - védekezett gyengén - De azért tetszett neked a látvány.

Az arcán egy magabiztos mosoly jelent meg és most rajtam volt a sor, hogy elvörösödjek. Igen, már megbeszéltük, Pietro felsőteste páratlan, lenyűgöző, kidolgozott és ezeknek minden szinonimája, úgy hogy nem fogok most megint ömlengeni. Ennek ellenére, reménykedtem Pietro csak tud annyit a testbeszédemből, hogy nem volt kellemetlen látvány és kész. De a vigyor, ami az arcán ült nem azt mutatta. Nem, Pietro, nem fogok a felsőtestedről beszélgetni veled, köszönöm.

- De bizony, hogy jó helyen talált. - vágtam rá és harcoltam a vörösségemmel - És nem, nem voltam elszállva a látványtól.

Felvonta a szemöldökét hitetlenül és én az ajkamba haraptam, el akartam fordítani a fejem, hogy ne lássa a meleg arcom, de nem tudtam elszakadni a vibráló kék szemétől. Pietrónak ez éppenhogy szórakoztatónak bizonyult.

- Vörös vagy. - jegyezte meg ártatlanul

Kihúztam magam és csak azért is a szemébe néztem. Én tudok szemrebbenés nélkül hazudni, de nem tehetek róla, hogy a fenébe is elárul a pír. A férfi nevetve nézett rám és várta, hogy mit vágok erre vissza. Néha az az érzésem, hogy a húgát leszámítva számára mindenki Peter, mindenkivel versenyezik, piszkálódik és várja a reakciójukat. Éppen ilyen kutakodón nézett rám is.

- Mert az előbb edzettem. - védekeztem szemrebbenés nélkül

Még mindig hitetlen volt, de én már nagyon el akartam terelni a beszélgetést a felsőtestéről, ezért újra nyaggatni kezdtem:

- Gyere már.

Felmordult és kedvetlenül nézett a matracra. Csak tudnám, miért vonakodik ennyire, tényleg ennyire félti a becsületét? Pietro keresztbe tette a kezét és kihúzta magát.

- Nincs szükségem erre. Mert...

- Ott van az erőd, tudom.- vágtam a szavába de én magam is próbáltam megfélemlítőnek tűnni, de labdába sem rughattam - De nekem is ott van, mégis veszem a fáradtságot.

Pietro húzta a száját, de én csak tettem néhány lépést tettem felé, míg a lábfejünk találkozott a matracon, a testünk között nem sok hely maradt, de per pillanat nem zavart. Ahogyan majdnem egymáshoz értünk, nem tudtam másra figyelni, csak arra, hogy milyen kéket a szemei vagy, hogy a haja mennyire borzosan jól áll a haja. Pietro vad kék szeme bemért és én felvontam a szemöldököm.

- Csak félsz, hogy veszítsz. - kezdtem provokálni

Ezaz, két napon belül mindkét Higanyszálat kihívom. Hé, élni tudni kell. Pietro az ajkába harapott és bizonytalanul elmosolyodott.

Author's note : oké, most már védjegyem: kiütöm és kihívom a Higanyszálakat, igaz @Hollosy ?