Taeyong szemszög

Nagyot sóhajtva rápillantottam a karomon lévő órámra, ami azt jelezte, hogy már tíz perce egyhelyben álldogálok. Unalmamban már az autómnak dőlve számolgattam az utcában lévő fákat, miközben arra vártam, hogy Deejun végre megjelenjen. Ha nem szeretném ennyire Tent és nem lennék azon, hogy a kapcsolatunk a lehető legjobban működjön, akkor most nyilván nem lennék itt. De mivel a szürke hajú megkért arra, hogy legalább a legutolsó vizsgálatára kísérjem el, ha már eddig tudomást sem vettem a srácról. Tudom, hogy nekem kellett volna fuvarozgatnom a kórházba és a gyógyszerek árába is be kellett volna szállnom, de őszintén, teljes mértékben leszartam a gyereket. Tudtam, hogy nem fog feljelentést tenni ellenem, ezért nem is erőltettem meg magam különösképpen. Most viszont itt vagyok és lassan már tizenöt perce várok erre az idiótára, hogy végre kijöjjön a házából.

Olyan önelégült fejjel lépett ki a bejárati ajtón, hogy muszáj voltam megforgatni a szemeimet. Na, csak megérkezett. Rendesen vissza kellett fognom magamat, hogy ne üdvözöljem egy frappáns beszólással, ezért inkább csak szótlanul beültem a kocsimba. Megvártam, amíg leül mellém az anyósülésre, azután pedig már indultunk is. Nekem eszem ágában sem volt beszélgetést kezdeményezni, mert egyáltalán nem barátkozás céljából vagyok ma itt. Ha Ten nem lenne a pasim, akkor most otthon feküdnék a nappaliban és minden bizonnyal Tom és Jerry-t néznék.

- Tudod melyik kórházba kell menni? – kérdezte Deejun, mire bólintottam egyet, mert Ten otthon már minden fontosabb információt közölt velem. – Akkor jó!

- Remélem hamar végzel, mert nem igazán érek rá – dörmögtem az orrom alatt.

- Általában egy óra alatt végezni szoktam.

- Egy óra? Kurva jó... – forgattam meg a szemeimet. Ten ezért kénytelen lesz kiengesztelni engem.

Az út további részében nem igazán beszélgettünk egymással. Deejun néhányszor megpróbált felhozni valamilyen random beszédtémát, de mivel én válasz nélkül hagytam, ezért egy idő után beletörődött vesztébe. Komolyan azt hitte, hogy majd jól elbeszélgetünk? Azóta sem felejtettem el, hogy rámászott a pasimra és a szemeim előtt akarta felszedni. Ha tehetném még ötször beverném a fejét, de nem fogom egy ilyen hülyeség miatt elveszíteni Tent. Kibírom ezt az egy órát, aztán pedig soha többet nem találkozunk Deejunnal.

Az információs pultnál elmondták, hogy a harmadik emeletre kell mennünk, ahol majd beszólítják Deejunt a kapott időpontban. Csodás. A folyosó tele volt várakozó emberekkel, ezért gondoltam, hogy nem feltétlen fogunk az ígért időpontban sorra kerülni. Helyet foglaltunk két üres helyen és kezdetét is vette az unalmas, óráknak tűnő várakozás.

- Most akkor végleg leveszik rólad azt a szart? – kérdeztem a mellettem ülőtől.

- Elméletileg igen – bólintott.

- Remélem jó lecke volt számodra ez a majdnem hét hét – mondtam az előttem ülő idős hölgy hajában lévő csatot tanulmányozva. – Ne hajts rá olyasvalakire, aki már foglalt.

- Tenre nem volt ráírva, hogy foglalt, ezért is mertem közeledni felé. Egyszer sem tudatta velem, hogy lenne valakije, szóval...

- Nem érdekel – förmedtem rá. – Akkor is hagyd békén, Tent! Egyszer már összevesztünk miattad, még egyszer nem hagyom megtörténni.

- Nem is akarom, hogy összevesszetek miattam.

- Még jó – horkantottam fel, majd összefontam mellkasom előtt a két karomat. – Keress magadnak más valakit, úgyis nagy az egyetem.

- Már találtam, ne aggódj ennyire miattam – mondta.

- Valóban? – húztam fel a jobb szemöldökömet, majd Deejunra pillantottam.

- Igen – válaszolta. – Már két hete együtt vagyunk.

- Ezek szerint nagyon akarhattad Tent. Jó hamar túltetted magad rajta.

- Miért sírjak olyasvalaki után, aki láthatón boldog kapcsolatban él? Úgyis nagy az egyetem. – kacsintott egyet, mire legszívesebben behúztam volna neki egy jó nagyot. De helyette inkább csak megforgattam a szemeimet és ismét a velem szemben ülő öregasszonyt kezdtem méregetni.

Amíg be nem hívták Deejunt, addig nem szóltunk egymáshoz. A kényelmetlen, fehér széken megvártam, amíg végeznek vele, közben gyorsan tudattam a többiekkel, hogy kicsit késni fogok a megbeszélt találkozóról. Pizzázni megyünk most kivételesen, a piálást áttettük következő hétvégére. Nem is tudom mikor futottunk össze így mindannyian utoljára hétköznap délután, nem pedig hétvégén este.

- Még most is ronda vagy – fogadtam hatalmas vigyorral Deejunt, akiről valóban lekerült a fehér sín. Orra viszont kétszeresére volt dagadva, illetve több helyen lila és zöld sebek díszítették.

- Azt mondták még kell két hét minimum, amíg teljesen rendbe jön.

- Csak nehogy ezt látva elhagyjon a palid – mutattam az orrára jól szórakozva.

- Nem fog – forgatta meg a szemeit. – Kiteszel az utca végén lévő gyógyszertárnál?

- Hazaviszlek – mondtam.

- Nem kell, tudok sétálni.

- Ha elütnek vagy történik veled valami, akkor Ten kiherél engem. Szóval megveszem neked a gyógyszereket és hazaviszlek. Téma lezárva. – vontam meg a vállaimat, majd kivettem a kezéből az orvostól kapott lapot, ahova felírta a szükséges orvosságokat.

Jó drágák voltak Deejun gyógyszerei, de úgy voltam vele, hogy most az egyszer megveszem neki az összeset, aztán már nem fogok tartozni neki semmivel sem. Elfelejthetjük, hogy miattam betört az orra és hat hétig fehér sínben kellett lennie. Kiszállhat Ten életéből is, törődjön inkább a pasijával, minket meg szépen felejtsen el. Remélem, hogy a kampuszon belül nem fogunk összefutni, mert én aztán biztosan nem fogok jó pofizni, meg mosolyogva köszönni neki, mintha alvilági nagy spanok lennénk. Maximum intek egy észrevehetetlent, aztán részemről ennyi.

- Köszönöm – mondta Deejun, amikor megálltam a háza előtt.

- Nincs mit.

- Remélem végre beláttad, hogy nem miattam vesztetek össze Tennel – fordult felém.

- Csak menj, nincs kedvem beszélgetni – forgattam meg a szemeimet.

- Vigyázz rá, mert nála jobb csávót nem fogsz magadnak találni – szállt ki a kocsimból.

- Kösz a jó tanácsot – forgattam meg a szemeimet.

- Csak mondom – vontam meg a vállait mosolyogva. – Nem is értem, hogy tud elviselni téged.

- Csukd már be azt a rohadt ajtót, mert mindjárt elintézem, hogy még hat hétig sínben legyen az orrod – mondtam neki idegesen, mire Deejun csak hangosan felnevetett.

- Szia, Taeyong – intett mosolyogva, majd végre valahára becsukta a kocsim ajtaját. Olyan gyorsan indultam el, hogy még a kerekek is csikorogtak. Sikerült felhúznia alig két másodperc alatt. Mekkora barom.

Amíg nem értem oda a megbeszélt pizzériához, addig zenét hallgattam és megpróbáltam lenyugtatni magam legalább egy kicsit. Egyenesen rosszul vagyok ettől a gyerektől, biztosan direkt cseszett fel. Én meg még a drága gyógyszereit is megvettem. Annyira szívesen letöröltem volna az elégedett mosolyát az öklömmel, de eszembe jutott Ten, így végül a lehető leggyorsabban leráztam magamról. Alig vártam, hogy megölelgessem a szürke hajút és eldicsekedjek neki, miszerint egy ujjal sem értem ahhoz a gyökérhez, pedig nagyon szerettem volna. Annyi mocskos gondolat jutott az eszembe, de mindet elvetettem, mert én jöttem volna ki belőle úgyis rosszul.

- Sziasztok – sétáltam oda a megszokott társaságomhoz. – Bocs, hogy késtem, csak kórházban voltam.

- Tudjuk, Ten mondta – mondta Mark. – Hogy van Deejun?

- Levették róla a sínt, de még fel van dagadva az orra és jó csúnya. Két hetet mondtak neki még, utána rendben lesz. – tudattam velük az új híreket, majd helyet foglaltam Ten mellett és egy gyors csókkal üdvözöltem.

- Kértem neked wasabis pizzát – mosolygott Ten.

- Isten vagy – villantottam ki a fogaimat, majd nyomtam gyorsan még egy puszit a szájára. – Éhen halok már.

- Minden rendben volt? – kérdezte, mire bólintottam egyet.

- Nem mondom, hogy nem akartam ötször megütni, de végül nem történt semmi különös. Van pasija, tudtad?

- Nem.

- Valamilyen szerencsétlent sikerült összekaparnia magának, részvétem is érte – mondtam, mire Ten szemeit megforgatva vállba ütött. – Csak vicceltem, na!

- Ne legyél már ilyen rosszindulatú – motyogta.

- Komolyan vicceltem – vontam meg a vállaimat. – Hiába van új csávója, sosem fogom megkedvelni.

- Tudom és köszönöm, hogy elvitted ma a kórházba.

- Még a gyógyszereit is megvettem! – emeltem magasba a mutatóujjamat.

- Ki ez az ember és hol van az én Taeyongom? – kapott drámaian a szívéhez Ten, mire muszáj voltam hangosan felnevetni és ismét egy csókért hajolni.

- Khm – köszörülte meg valaki a torkát. – Mi is itt vagyunk, nem tudom feltűnt-e.

- Most, hogy mondod – forgattam meg a szemeimet.

- Látom jól megvagytok – mondta Taemin mosolyogva.

- Igen – válaszoltuk szinte egyszerre Tennel.

- Tartson sokáig és ne vesszetek össze minden szarságon – tanácsolta Johnny.

- Igyekszünk – mosolygott Ten. – Bár amúgy az utóbbi időben mindketten odatesszük magunkat és nem vitázunk feleslegesen.

- Ezt jó hallani – szólalt meg Yangyang is.

- Jó végre igazán boldognak látni titeket – mondta Yuta. – Csak tartson sokáig!

- Azt szeretnénk mi is – válaszoltam, majd összekulcsoltam az ujjaimat Tennel és megpusziltam a homlokát, miközben puha bőrét cirógattam.

- Na, együnk, mert ettől a sok fröcsögéstől még az étvágyam is elmegy mindjárt – nevetett fel Mark, azzal be is tömött egy szelet pizzát a szájába.

Mindenki nekilátott az evésnek, közben pedig beszélgettünk random felhozott témákról. Jól éreztem magam, főleg, mert Ten mellettem ült. Olyan volt, mintha már évek óta együtt lennénk a szürke hajúval. Mióta leültünk és komolyan megbeszéltük a közöttünk lévő dolgokat, azóta rengeteget fejlődtünk. Nem mondom, hogy álompár lettünk, de mindketten azon vagyunk, hogy jól működjünk. Néha mindketten engedünk, őszintén elmondjuk a másiknak, ha valami zavar vagy bánt, és igyekszünk mindent megbeszélni. Hosszú utat tettünk meg idáig, de úgy érzem, most már sínen vagyunk. Ha mindketten ilyen sok energiát belefektetünk a kapcsolatunkba, akkor baj nem lehet. Vannak vitáink, de hol nincsenek? Inkább azon van a hangsúly, hogy megpróbáljuk mindig higgadtan kezelni a nézeteltéréseket.

Ten többször is mondta, hogy szerinte teljesen megváltoztam az elmúlt hetekben. Lehet, de nem bánom, mert ennek meg kellett történnie ahhoz, hogy egészséges legyen a kettőnk között lévő viszony. Muszáj voltam kicsit magamba nézni és átgondolni, hogy miket is kéne máshogyan csinálnom. De egyébként a szürke hajú is változtatott pár dolgon, szóval nem csak én vettem a megbeszélteket véresen komolyan.

Nem tudom, hogy mit hoz a jövő, de remélem még jó sokáig egymást boldogíthatjuk Tennel. Iszonyatosan fontos nekem, el sem tudnám már nélküle képzelni az életemet és nem is akarom. Örülök, hogy kitartott mellettem és nem adta fel a próbálkozást a hülyeségeim miatt. Hiába vagyok tisztában azzal, hogy sok rossz döntést hoztam, még sem csinálnám vissza egyiket sem. Ezeknek meg kellett történnie ahhoz, hogy végre változtatni tudjak. Azt bánom csak, hogy ennyit ártottam Tennek, miattam kellett sírnia és szenvednie heteken keresztül. De az ember a hibáiból tanul, ezért úgy vagyok vele, hogy minden okkal történt. Okkal csókoltam meg legelőször részegen, okkal történt meg ez többször is közöttünk, okkal került a képbe Deejun, okkal próbáltuk meg együtt, aztán szüneteltettünk egy kicsit. Ezek után pedig okkal adtunk egymásnak még egy újabb, utolsó esélyt.

Akárhányszor rápillantottam a szürke hajúra, arcáról mindig őszinte vidámságot és jókedvet tudtam leolvasni. Jól érezte magát velem, valóban élvezte, hogy egy pár vagyunk. Ennél pedig nem is kellett több. Ha Ten boldog, akkor én is az vagyok. Nem gondoltam volna, hogy pont az egyik legjobb haverom fogja betölteni azt az űrt, amit eddig senkinek sem sikerült. De nem bánom, mert nála jobb embert nem is akarhatnék magamnak. Ten az én örömöm, a felhőtlenségem, az életem értelme, a másik felem.

Vége