Taeyong szemszög

Másnap reggel korábban keltem fel, mint Ten, ezért a konyhába mentem, hogy kávét csináljak magamnak. Kómásan ücsörögtem a vízforralót nézve, amikor is kiszúrtam a szürke hajú telefonját a pult végén. Éppen üzenetet kapott, mert nem csak rezzent, hanem még a képernyő is felvillant egy pillanatra. Kíváncsian odahajoltam, de amint megpillantottam Deejun nevét, elment az összes életkedvem, kezeimet pedig szinte azonnal ökölbe szorítottam. Beszél ezzel a görénnyel? Nem voltam elég határozott, amikor azt mondtam, hogy zárja ki az életéből és ne kommunikáljon vele többet? Azért is feloldottam a telefont, majd az egymással váltott üzeneteiket kezdtem olvasgatni. Teljesen ledöbbentem, amikor arról olvastam, hogy a hátam mögött többször is találkoztak már az elmúlt hetekben. Az a gyökér pedig most is azért írt Tennek, hogy fussanak össze, amint csak lehet. Idegesen pötyögtem le neki a választ, miszerint barátom nem akar vele soha többet találkozni és arra is megkértem, hogy törölje a ki most azonnal a telefonszámát. Sikerült olyan szinten felidegesítenem magam, hogy végtagjaim remegni kezdtek, csak egy nagyon kicsi választott el attól, hogy ne söpörjek le mindent egy határozott mozdulattal a konyhapultról. Voltam olyan szerencsés, hogy megégettem magam a felforrt vízzel, ennek következtében még a vízforraló is kiesett a kezemből. A konyhapadlón kötött ki hangos csörömpölés és zörgés közepette, aminek köszönhetően fel is ébresztettem Tent.

- Mi történt? – kérdezte kómásan, szemeit dörzsölve. – Jól vagy?

Nem válaszoltam neki semmit, mert jelenleg biztosan olyat mondtam volna, amit később megbánok. Némán kezdtem feltakarítani az általam létrehozott káoszt, miközben azon voltam, hogy megpróbáljam lenyugtatni magam. Nem tudom, hogy jelenleg mi idegesített fel a legjobban. Az, hogy Ten titokban beszélt és találkozgatott ezzel a Deejun gyerekkel, vagy az, hogy nekem ezt egy szóval sem említette. Mármint, oké, elképzelhető, hogy nem nyugodtan reagáltam volna le az egészet, de idővel biztosan beletörődtem volna a dologba. De most? Hogy így tudtam meg? Egyszerre szerettem volna őrjöngeni, sírni és magamra zárni a fürdő ajtaját. Még sem szóltam semmit, csak néma csendben takarítottam.

- Taeyong, valami baj van? – guggolt le mellém Ten aggódva, mire megráztam a fejemet. – Akkor?

- Nincsen semmi – válaszoltam a lehető legflegmábban. Nem volt most kedvem a jópofizáshoz, ezért meg sem próbáltam megjátszani magam, és elrejteni előle az igazi érzéseimet.

- Akkor? – kérdezte.

- Mondom, hogy nincsen semmi. Békén hagynál? – mondtam, azzal amilyen gyorsan csak tudtam, a fürdőbe siettem.

Magamra zártam az ajtót és annak nekidőlve nyugtattam magam továbbra is. Mély levegő, nem csalt meg, nem történt közöttük semmi sem. Ten nem tenné ezt veled! De Deejun annyival jobb ember, mint én! Helyes, jó tanuló és még a személyisége is irigylésre méltó. Ki ne választaná őt helyettem? A rohadt életbe... Biztos történt közöttük valami, amiről nem tudok.

- Most megint elzárkózol, ahelyett, hogy beszélnénk? – szólalt meg Ten az ajtó túloldaláról. – Ha nem mondod, hogy mi történt, akkor mit tehetnék?

- Eléggé gáz, ha nem tudod, hogy mi történt.

- Alig öt perce keltem, sajnálom, de tényleg nem tudom, hogy mi a bajod – sóhajtott fel.

Nem válaszoltam semmit, csak behunytam a szemeimet és igazából vártam. Biztosan nem fogom elmondani Tennek, amit a telefonjában láttam. Úgyis én kerülnék ki rosszként ebből az egészből, nekem meg ehhez semmi kedvem nincsen. Ha rájön, rájön, ha nem, akkor nem. A szürke hajú többször is megpróbált bejönni hozzám, de mivel zárva volt az ajtó, így az összes próbálkozása hiába volt.

- Taeyong, mondd már el, hogy mi van – mondta. – Utálom, amikor ezt csinálod.

- Én meg azt utálom, ha valaki titkolózik előttem.

- Titkolóztam? Mivel?

- Nem tudod? Akkor az eléggé kellemetlen. – horkantottam fel. – Szerintem jobb lesz, ha most hazamész.

- Nem fogok, amíg nem beszélünk normálisan. Mi lenne, ha kinyitnád az ajtót?

- Nem nyitom ki – válaszoltam.

- Akkor berúgom, nekem úgy is jó – mondta, de nyilván nem hittem el neki, amit mondott.

Amikor viszont ténylegesen belerúgott egy jó nagyot az ajtóba, úgy döntöttem, hogy inkább kinyitom azt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire ideges lesz, azt hittem, csak a szája jár.

- Elmondanád, hogy mégis mi a bajod? – kérdezte zaklatottan. – Mit csináltam? Tegnap még minden rendben volt, most meg ezt csinálod. Akkor mondd a szemeimbe, hogy mi miatt viselkedsz így velem.

- Deejun a bajom – mondtam érzéstelen arccal.

- Mi van vele? Azt hittem már elengedted ezt a témát.

- Ha nem kaptál volna ma tőle üzenetet reggel, hogy minél hamarabb találkozzatok, akkor talán elengedtem volna – fontam össze a mellkasom előtt a két karomat. – Erről mégis mikor akartál nekem beszélni?

- Azért nem beszéltem neked eddig róla, mert tudtam, hogy így reagálnál. Ne gondold túl, mert semmi sem történt közöttünk.

- Azt várod, hogy ezt higgyem is el neked? – forgattam meg a szemeimet. – Ahogy láttam már többször is találkoztatok a hátam mögött, szóval szerintem érthető, hogy túlgondolom.

- Te beleolvastál a telefonomba? – lepődött meg Ten.

- Csak a Deejunnal való üzeneteidre voltam kíváncsi.

- Hogyan várod el, hogy őszinte legyek veled, ha ennyire nem bízol bennem? – kérdezte a szürke hajú.

- Hogyan várod el, hogy megbízzak benned, ha nem vagy őszinte velem? – tettem fel a kérdést, amire hirtelen válaszolni sem tudott. – Volt közöttetek valami, igaz?

- Nem! – vágta rá azonnal. – Csak kórházba kísértem el, meg párszor elmentem neki gyógyszertárba. Ennyi az egész. Mondtam, hogy ne képzelj bele olyanokat, amik meg sem történtek.

- Honnan tudnám, hogy mi történt meg, ha nem mondtál erről nekem semmit sem? – emeltem fel a hangomat. – Ha nem látom meg ma reggel azt az üzenetet, akkor meg sem tudtam volna, hogy találkozgattok?

- Nyilván elmondtam volna – motyogta Ten. – De nem történt közöttünk semmi sem. Muszáj ezen veszekednünk?

- Te mit csinálnál az én helyemben? Szó nélkül hagynád, hogy a pasid egy olyan sráccal találkozgasson titokban, akivel amúgy kavart is? Te nem gondolnál azonnal a legrosszabbra?

- Sajnálom, jó? Nem akartam belőle vitát, ezért nem mondtam. – kért bocsánatot Ten. – Hinned kell nekem, nem történt közöttünk semmi sem, csak elkísértem kórházba és gyógyszereket vettem neki. Még mindig csak magamat tudom okolni a sérülése miatt, ezért muszáj segítenem neki.

- Most egyedül szeretnék lenni – motyogtam, majd azzal a mozdulattal ki is kerültem Tent, hogy a szobámba mehessek.

- Nem fogok elmenni, amíg rám nem nézel – követett a szürke hajú.

- Nincs most ehhez kedvem, Ten – sóhajtottam fel.

- Komolyan egy ilyenért akarsz veszekedni velem? Amikor konkrétan semmi sem történt.

- Ha semmi sem történt volna, akkor már rég elmondtad volna ezt nekem – sóhajtottam fel, még mindig szándékosan kerülve a szemkontaktust. – De te eltitkoltad előlem, szóval igazán sajnálom, hogy csak rosszra tudok gondolni. Biztosan velem van a baj.

- Nem mondtam, hogy veled van a baj. Megértem, hogy először rosszra gondoltál, de nem csaltalak meg, még csak felmerülni sem merült bennem. Téged szeretlek, és amúgy is alig vagyunk együtt két hete. Szerinted már most azonnal félreléptem volna, méghozzá egy olyannal, akivel szemben igazából téged választottalak? Ahhoz, hogy jól működjünk bíznunk kell egymásban. – nyúlt a kezemért Ten, majd összekulcsolta az ujjainkat.

- Az őszinteség is ugyanolyan fontos egy kapcsolatban, mint a bizalom – mondtam.

- Tudom, és nagyon sajnálom, hogy nem voltam veled őszinte. De ilyen nem fog többet megtörténni, oda fogok figyelni erre, ígérem!

- Rendben – válaszoltam, mert igazából mást nem tudtam volna mondani neki.

- Ennyi? – kérdezte.

- Mit mondhatnék, Ten? – eresztettem el egy szomorú mosolyt.

- Mondjuk az igazat. Mi jár most a fejedben?

- Azt inkább nem szeretném elmondani – motyogtam, azzal hátat fordítottam Tennek.

Hogy milyen gondolatok kavarogtak a fejemben? Legfőképpen az, hogy amikor a szürke hajúval csak haverok voltunk, akkor sosem voltak vitáink. Nem kellett féltékenynek lennem, nem kellett azon aggódnom, hogy esetleg helyettem választ valakit, nem akadtam ki azon, ha esetleg valamit eltitkolt előlem. A megcsalás gondolata sem merült fel bennem egyszer sem, most viszont...

- Ha nem beszélsz hozzám, akkor nem tudok mit csinálni veled – sóhajtott fel Ten.

- Sajnálom... – motyogtam könnyeimmel küszködve. – Nem álltam még készen erre a kapcsolatra.

- Tessék? – kérdezett vissza azonnal a szürke hajú.

- Szerinted komolyan jól megvagyunk egy párként is? – kérdeztem tőle, de még mindig a falat bámultam, neki meg a hátamat mutattam.

- Szerintem igen. Miért, szerinted nem?

- Nem tudom – motyogtam. – Össze vagyok zavarodva. Jó ötletnek tűnt, és az elején tényleg hittem benne, hogy megleszünk, de most már nem érzem ezt.

- Hanem? Mit érzel?

- Azt, hogy minden jobb volt, amikor csak haverok voltunk – mondtam ki őszintén, ami már napok óta nyomta a lelkemet. A ma reggeli incidens csak feltette az i-re a pontot a kavargó érzéseimmel kapcsolatosan.

Ten nem válaszolt semmit, ezért felé fordultam, hogy végre ránézzek. Könnyes szemekkel ült az ágyam szélén, látszólag sikerült teljesen összetörjem. Ismét... Nyeltem egy nagyot, és tényleg akartam volna valamit mondani, de egy hang sem jött ki a számon.

- Akkor miért feküdtünk le tegnap este? – kérdezte.

- Mert attól még ugyanúgy kívánlak és vágyom az érintéseidre, de nekem ez nem megy. Mindenért aggódok. Mi van, ha rám unsz, mi van, ha találsz magadnak valakit, aki sokkal jobb, mint én? Folyamatosan ilyen gondolataim vannak, amikor pedig csak haverok voltunk, akkor minden egyszerűbb volt. Én megpróbáltam, az elején tényleg elhittem, hogy menni fog ez nekünk, de mostanra már teljesen elbizonytalanodtam. Sajnálom.

- Ne kérj ezért bocsánatot – eresztett el egy szomorú mosolyt. – Végre őszinte vagy velem.

- Eddig is az voltam, csak erről még nem akartam, illetve nem is mertem beszélni. De nem akarlak elveszíteni, mert el nem tudom mondani, hogy mennyire fontos vagy nekem.

- Én sem akarlak elveszíteni – motyogta Ten, amikor pedig megláttam, hogy elsírja magát, én is bekönnyeztem. – Én... én tényleg szeretlek.

- Tudom, baba – húztam oda magamhoz, hogy jól megölelgessem. – Én is szeretlek téged.

Ten hangosan sírni kezdett, én pedig a hátát simogattam és megpróbáltam megnyugtatni. Tanácstalan voltam, nem tudtam, hogy mi lenne a legjobb megoldás. Mert érezhető kettőnk között az a bizonyos kémia, még sem tudnám elképzelni magunkat egy párként. Ten érzéseivel viszont nem szeretnék játszani, tehát, ha kell, akkor inkább legyünk csak barátok, mint a legelső csókunk előtt. Nem akarom, hogy miattam szenvedjen, játszadozni sem szeretnék vele, ezért talán tényleg az lenne a legjobb megoldás, ha újra csak barátok lennénk.

Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig ülhettünk az ágyamon ebben a pózban, de a végére szerintem Ten könnykészlete kiürült. Csak szipogott és azon volt, hogy minél közelebb bújjon hozzám. A szívem szakadt meg, amiért így kellett látnom, de muszáj voltam őszintének lenni vele. Nem hagyhattam tovább mélyülni a közöttünk lévő kapcsolatot, mert akkor még nehezebben tudtam volna ezt elmondani neki. Nem tudom, hogy ezek után mi lesz, de bele sem mertem egyelőre gondolni. Tényleg nagyon fontos nekem Ten, nem akarom elveszíteni és azt sem akarom, hogy a haveri társaságunk szétessen. Idővel biztosan tisztázódni fognak a dolgok, csak az elején lesz ilyen nagy kérdőjel minden.