Taeyong szemszög

Bevallom őszintén, kicsit izgultam. Mondjuk ezt senkinek sem lennék hajlandó beismerni, még Tennek sem. Hiába találkozunk csak a haveri társaságunk tagjaival, mégis ez az első alkalom, hogy mindenki ott lesz, mióta Tennel egy pár vagyunk. Bár hivatalosan még nem jelentettük be, ugyanakkor megváltoztak a dolgok kettőnk között. Pedig lényegében ugyanúgy viselkedünk egymással, mintha nem léptünk volna túl a barátság zónáján. Kivéve, hogy többször bújunk össze, valamint ölelgetjük, puszilgatjuk és csókolgatjuk egymást.

- Ha rád fog nyomulni valaki, akkor ne várd el, hogy néma csendben tűrjem - szóltam oda Tennek, amikor már láttuk a bár előtt ácsorgó társaságunkat, de még jóval messzebb voltunk tőlük.

- Mintha eddig tűrted volna - forgatta meg a szemeit a szürke hajú.

- Most még annyira sem fogom, mint eddig - kacsintottam egyet, majd kihúztam magam és büszkén sétáltam tovább egészen addig, amíg oda nem értünk a többiekhez.

Egy gyors üdvözlés után, bementünk a bárba. Először a felesleges cuccainkat passzoltuk le a ruhatárba, utána megittuk a szokásos rövid italunkat, azt követően pedig az udvarra mentünk cigizni, ahogyan mindig tesszük, amikor nyilvános helyre megyünk bulizni.

- És akkor ti most együtt vagytok? - kérdezte Taemin elsőként.

- Igen - válaszoltam büszkén. - Már egy hete.

- Örülök neki, hogy meg tudtátok beszélni a dolgokat - mosolyodott el őszintén Doyoung.

- Én is - értett vele egyet először Yuta, majd a többiek is kifejezték támogatásukat.

Ten kissé feszengve állt mellettem, ezért is karoltam át a vállainál, majd húztam közelebb magamhoz, hogy megszorongathassam. Én egyáltalán nem aggódtam, sőt, nagyon is örültem, amiért a szürke hajúval végre eljutottunk erre a szintre. Nem kerülgetjük a forró kását, nem húzzuk egymás idegeit és nem keverjük bele a társaság többi tagját sem. Nagyon remélem, hogy hosszútávon is működni fog ez az állapot, mert most minden olyan jó. Mintha minden feszültség helyreállt volna a társaságunkban, felszabadultan szórakoztunk, viccelődtünk, ittunk és táncoltunk, ahogyan régen is. Annyi különbséggel, hogy Ten és én együtt vagyunk. Többször is odahajoltam hozzá apró csókokért, amiket eleinte megtagadott, de az idő előrehaladtával beletörődött abba, hogy tőlem nem szabadul. Képes voltam percekig csesztetni, amíg végül el nem értem, amit akartam.

- Mi van Deejunnal? - kérdezte Mark, amikor az egyik bőrkanapén csak négyen maradtunk Tennel és Yangyanggal.

- Igazából nem nagyon beszéltem vele azóta - válaszolta Ten. - A gyógyszerek miatt nincsenek már nagyobb fájdalmai, de azért még gyógyul.

- Feljelenti Taeyongot? - kérdezte Yangyang.

- Szerencsére nem - villantottam ki a fogaimat. - Megúsztam.

- Örülhetsz, hogy Deejun nem olyan farok, mint te - forgatta meg szemeit a mellettem ülő Ten. - Azt mondta, hogy nem akar bíróságra járni, ezért megelégszik azzal, ha Taeyong beszáll a gyógyszerek áraiba és elviszi a kórházba, ha szüksége van rá.

- Teljesen korrekt - bólintott elismerően Mark.

- Igen, szerintem is - értett vele egyet a szürke hajú.

- Jó, azért nem kell Isteníteni őt - forgattam meg a szemeimet, mert egyszerűen képtelen voltam elviselni, hogy ilyen kedves szavakkal illetik azt a gyökeret. Engem miért nem tudnak egyszer sem dicsérni?

- Ne féltékenykedj már - szólt rám Mark. - Így is mekkora balhét csináltál előző héten. Inkább örülj, hogy Ten a szarságaid ellenére is téged választott.

- Én örülök - vigyorogtam, majd fejemet az említett vállára döntöttem.

- Na, én megyek és megkeresem a többieket - kelt fel a kanapéról Yangyang.

- Várj, megyek én is - szólt utána Mark, azzal kettesben hagyott minket Tennel.

- Végre ketten maradtunk - bújtam közelebb a szürke hajúhoz.

- Remek - forgatta meg a szemeit.

- Megcsókolsz?

- Túl sokan vannak körülöttünk - mondta, miután körbepillantott. Valóban többen voltak a közelünkben a kelleténél, de ez engem ez cseppet sem zavart.

- És?

- Mi és? - pislogott értetlenül.

- Engem fogsz megcsókolni, nem őket - hajoltam el a vállaitól, majd jobb karomat a kanapé háttámlájára csúsztattam, pontosan Ten háta mögé. - Amúgy is smároltunk már nyilvános helyen.

- Túl józan vagyok még ehhez - motyogta zavartan. - Inkább menjünk és igyunk.

- Utána megcsókolsz? - próbálkoztam továbbra is, de a válasza továbbra is tagadás volt. Majd meglátjuk... Akkor is el fogom érni, hogy megcsókolhassam.

Letelepedtünk az egyik bárpulthoz és kértem magunkat két-két tequilát. Kezdésnek jó lesz ez, aztán majd dönt Ten, hogy mit inna. Miután koccintottunk, lehúztuk a kikért átlátszó színű italokat és beszélgetni kezdtünk. Igazából én hoztam fel témának, hogy mennyire örülök a srácok elfogadásának velünk kapcsolatban, Ten pedig hasonló véleményen volt, mint én, szóval jót dumáltunk erről. Hálásak lehetünk, amiért ilyen barátaink vannak. Elfogadnak bennünket és megértenek minket, jelen helyzetben pedig erre van a legnagyobb szükségünk.

Ittunk még két-két jägermeistert, utána pedig el kellett kísérjem Tent mosdóba. Ha már ott voltunk, én is ürítettem egyet, de jóval hamarabb végeztem, mint a szürke hajú. Amíg ő elvolt, addig én a falnak támaszkodva vártam, hogy végre kijöjjön. Ekkor csapott fejbe az alkohol és rendesen forogni kezdett velem az egész férfi mosdó.

- Na, végre már - sóhajtottam fel, miután Ten végre odatámolygott hozzám.

- Bocsi, csak kicsit forog velem minden - nevette el magát. - Megmosom a kezeimet és mehetünk.

Megkönnyebbültem, hogy nem csak én kezdtem szédülni, hanem ezek szerint Ten is. Mondjuk jobban megnézve, már a járásából is látszott, hogy nem igazán van jóban a gravitációval és még az egyensúlyát is elveszítette időközben. Így hát egymást támogatva és kapaszkodva hagytuk el az illemhelyiséget, hogy aztán a többiek keresésére induljunk. A fények borzasztó zavaróak voltak, és a rengeteg ember sem a mi oldalunkon állt. Fogalmam sincs, hogy Ten vagy én akartam többször elesni, de szerencsére állva bírtuk tartani a másikat, így nem égettük le magunkat egy bárnyi ember előtt. Végül úgy döntöttünk, inkább kimegyünk egy kicsit levegőzni, mert Ten rosszul lett a tömegtől és a melegtől. Kerestünk egy nyugis helyet, majd két széket kisajátítottunk, ahova azután nyugodtan leülhettünk.

- Jól vagy? - kérdeztem a szürke hajútól, aki tenyerébe temetett arcával bámulta a cipőit.

- Aha, csak túl sok volt bent az ember - motyogta, mire közelebb húzódtam hozzá és a hátát kezdtem simogatni. - Mindjárt jól leszek, egy percet kérek.

- Ne hozzak neked vizet?

- Nem kell. Csak maradj itt velem, az is elég - mondta, én pedig bólintottam egyet és továbbiakban is mellette maradtam.

Tippem sincs, hogy mennyi ideig ücsöröghettünk kint a friss levegőn, de határozottan jó hatással volt rám. Már nem szédültem annyira, bár a fejem súlyát azért még mindig éreztem. Többször is megkérdeztem a szürke hajút, hogy biztosan ne hozzak neki vizet, de minden egyes alkalommal elutasított, mondván; ő jól van, csak pihennie kell egy kicsit. Ten szerencsére egy idő után kiegyenesedett és most már nem volt falfehér, illetve nem nézett ki úgy, mint aki menten elhányja magát. Pár perc múlva pedig összekapta magát és már arra is készen állt, hogy visszamenjünk a többiekhez. Én viszont ragaszkodtam ahhoz, hogy elmenjünk a mosdóba és hideg vízzel lehűsítse magát, nehogy megtörténjen a baj. Nem makacskodott, így hát a tánctér helyett először a mosdó felé vettük az irányt. Megmosta az arcát, bevizezte a két csuklóját és a tarkójára is hideget engedett. Én pedig, mint támogató barát és pasi, végig mellette voltam és vigyáztam rá.

- Jobb, igaz? - kérdeztem, mikor már végzett és a tükörből rám pillantott.

- Igen - bólintott, mire elmosolyodtam és közöltem vele, hogy örülök neki.

Mivel senki nem volt rajtunk kívül a mosdóban, ezért kihasználtam a helyzetet és derekára simítottam. Úgy húztam oda magamhoz, Ten pedig összefonta a tarkómnál a kezeit és oldalra döntötte a fejét. Nyomtam egy gyors puszit a szájára, de hamar elhajoltam tőle, mert azt akartam, ő csókoljon meg engem. Azt mondta, miután iszunk, akkor utána végre megkaphatom, amire vágyom. Eddig viszont elég rosszul volt, tehát nem akartam ezzel zargatni. Most viszont visszanyerte eredeti színét és a mosoly is megjelent ajkai szélén, tehát kénytelen voltam ismét bepróbálkozni nála.

- Addig úgy sem hagysz békén, ugye?

- Nem - válaszoltam azonnal. - Vagy talán szégyelled, hogy a pasid vagyok?

- Dehogy - rázta meg a fejét Ten. - Csupán nem akarok balhét. Fogalmam sincs, hogy a körülöttünk lévők hogyan reagálnának két srác csókolózására.

- Most nincs itt rajtunk kívül senki sem - válaszoltam, mire a szürke hajú helyeslően bólogatni kezdett. - Akkor? Mire vársz? Tudod, hogy mennyire meg akarlak már csókolni órák óta.

- Tudom - mosolyodott el. - Szeretem húzni az agyadat.

- Én meg utálom, ha húzod - mondtam, azzal végül csak én tettem meg az első lépést. Nem bírtam már tovább várni arra, hogy megcsókoljon.

Állánál fogva hajoltam ajkaira, miközben nekitoltam a mosdópultnak. Ten azonnal visszacsókolt és heves csókcsatába kezdtünk egészen addig, amíg valaki be nem jött a kis helyiségbe. Ekkor megragadtam a szürke hajú kezét és magam után kezdtem húzni, hogy találhassunk egy nyugodtabb helyet magunknak. Végül az udvart választottam, mert ott az előbb sem voltak olyan sokan. Kevés volt a fény, így látni sem lehetett az emberi alakokon kívül mást. Tent a kerítésnek nyomtam és csókoltam meg ismét, mert sikerült minden türelmemnek elfogynia. Akartam, kívántam, vágytam rá. Ha most nem egy bár udvarán lennénk, akkor nem érném be csupán csókokkal, jelenleg viszont mást nem engedhettünk meg magunknak. Most már Ten is gondolkodás nélkül csókolt, ahogyan azt már megszokhattam tőle az elmúlt hetek, sőt lassan hónapok alatt.

- Nem megyünk fel hozzád? - suttogta kettőnk közé a lehető leghalkabban.

- Menjünk? - kérdeztem tőle, mire csak bólintás volt a válasza. - Oké, akkor menjünk - válaszoltam neki, majd megragadtam a csuklóját és ismét magam után kezdtem húzni.

Megkerestük a többieket, majd elköszöntünk tőlük, fogtuk a lepakolt cuccainkat és megindultunk a lakásom felé. Egész úton egymás kezét szorítottuk és szavak sem kellettek ahhoz, hogy tudjuk, mit szeretnénk mindketten. Volt bennem egy kis félsz, ugyanis még egyszer sem voltam fiúval, de úgy éreztem, hogy képtelen lennék várni tovább. Így is több mint egy hónapja húzzuk már egymás agyát Tennel, mostanra szerintem sikerült annyira összehangolódnunk, hogy pontosan ugyanazt akarjuk. Miután sikeresen felértünk a lakásomhoz és magunkra zártam a bejárati ajtót, Tent a hálóba vezettem és csak azután tapadtam ismét ajkaira. Most már nem kellett egyikőnknek sem visszafognia magát, ugyanis a lakásomon voltunk, ahol csak szürke hajú és én tartózkodtunk. Először a kabátjainktól szabadultunk meg, utána pedig a fehér ingjeink is a földre kerültek. Ten hanyatt feküdt az ágyon, én pedig fölé másztam és megszüntettem a közöttünk lévő távolságot. Áttértem nyakára és ott is nedves csókokkal illettem, utána pedig a kulcscsontjait és fedetlen mellkasát is kényeztetni kezdtem. Eközben Ten a hátamat simogatta és behunyt szemekkel élvezte az apró gesztusaimat. Annyira gyönyörűnek találtam az egész embert, hogy szavakat is alig találtam rá.

- Miért nem vettem eddig észre, hogy mennyire lenyűgöző vagy? - kérdeztem tőle őszintén, amivel egy pillanatra sikerült is zavarba hoznom.

- Fogalmam sincs - válaszolta végül. - Én sem tudom, hogy hogyan nem találtalak eddig vonzónak. De a lényeg, hogy most már máshogy látjuk egymást, nem?

- De - bólintottam és muszáj voltam megint megcsókolni Tent. Egyszerűen képtelen vagyok betelni vele.

Hiába voltunk eddig mindketten ittas állapotban, most úgy tűnt, mintha mindketten kijózanodtunk volna. Mivel lefeküdni készültünk egymással, ezért egyikünk sem szeretett volna részeg lenni. Minden egyes pillanatára emlékezni akarok, így szerintem a hazafele vezető séta kellőképpen kijózanított. A szürke hajún is azt láttam, hogy összeszedte magát, így már nem volt bennem annyi kétely, mint amikor kiléptünk a bár bejáratán. Igaz, sosem voltam még együtt fiúval, de úgy gondolom nem sok mindenben különbözhet, mint amikor lánnyal feküdtem le.

- Tudom, hogy igen lesz a válaszod, de azért megkérdezem még egyszer. Biztosan ezt akarod? - vettem elő egy óvszert az egyik fiókomból.

- Igen, ezt akarom - válaszolta Ten gondolkozás nélkül. - Szavakba önteni is képtelen vagyok, hogy mennyire akarom.

Nem válaszoltam semmit, csak elmosolyodtam és nyomtam egy rövid csókot Ten puha ajkaira. Boldogsággal töltött el, hogy mindketten pontosan ugyanarra vágyunk. Jól megtaláltuk azt a bizonyos közös hangot, ami eddig kiválóan működik. Igaz, még csak egy hét telt el, mégis úgy érzem, hogy összeillünk. Nem gondolom, hogy bármi is közénk állhatna, ez pedig melegséggel tölti el minden egyes porcikámat. Eddig üres volt az életem, de Tennek sikerült betöltenie azt az űrt, amit senkinek sem sikerült az évek során. Hiába csinálom ezt most életemben először, még sem éreztem kellemetlenül magam, mert a szürke hajú volt velem. Ten mellett nem kell idegeskednem és arra sem kell törekednem, hogy tökéletes legyek. Csak önmagamat adom, illetve azt csinálom, amit és ahogyan jónak látom. Ez hiányzott az én életemből. Egy olyan személy, aki mellett nem kell feleslegesen aggódnom és aki előtt nem kell megjátszanom magam.