Taeyong szemszög

Egy ideig ugyan nem szóltam, de mikor Ten már egyenesen ülni sem tudott, elvettem tőle a jägermeisteres üveget és a hátam mögé rejtettem. Az elmúlt fél órában szinte egymáshoz sem szóltunk, mert a szürke hajú egész végig vedelt. Többször megkínált engem is, de minden egyes alkalommal nemet mondtam neki. Eredeti célom az őszinte beszélgetés volt, de úgy látom, hogy ezt holnapra kell napolni. Ten túlságosan részeg ahhoz, hogy ilyen fontos dolgokat hozzak fel témának. Azt sem tartom kizártnak, hogy félreértene valamit, vagy rosszul esne neki valami és ismét sírni kezdene, esetleg nem értené, hogy mire akarok pontosan kilyukadni.

- Szerintem eleget ittál már – mondtam nagyot sóhajtva.

- De... – motyogta zavartan. – Még nem érzem magam elég részegnek – mondta nehezen forgó nyelvvel. Beszélni sem tud, csodás...

- Miért akarsz részeg lenni?

- Mert úgy tudom csak viselni az elutasításaidat – eresztett el egy szomorú mosolyt, majd fejét a kanapém támlájának döntötte.

- Nem akarlak elutasítani, Ten – sóhajtottam fel. – Pontosan erről akartam beszélni veled, de te azonnal inni kezdtél. Az alkohol semmire sem megoldás.

- Az elmúlt napokban nekem sokat segített – vonta meg a vállait a szürke hajú. – Ha sokat iszok, akkor egy idő után elalszok és nem őrülök bele a gondolataimba.

- Ne mondd már ezt... – motyogtam, majd közelebb csúsztam Tenhez, aki meredten bámulta a nappalim plafonját. – Hogy legyek hozzád őszinte, ha fel sem fogod a szavakat, amiket neked mondok?

- Szeretsz? – pillantott rám Ten. – Szeretsz engem, Taeyong?

- Persze, hogy szeretlek. De ezt már többször is mondtam neked.

- De nem haverként vagy barátként gondolom – nyelt egy hatalmasat. – Szerelemből szeretsz?

- Igen, szeretlek – mondtam.

- Ne hazudj!

- Nem hazudok – válaszoltam azonnal.

- Akkor miért csinálod ezt velem? – motyogta könnyes szemekkel. – Egyszer azt mondod, hogy szerelemből szeretsz, aztán meg, hogy minden jobb volt, amikor csak barátok voltunk. Összezavarsz és... – mondatát nem tudta befejezni, mert időközben elsírta magát.

Nem szóltam semmit, csak beharaptam alsó ajkamat és még közelebb csúsztam Tenhez. Jobb kezemmel gyengéden végigsimítottam arcán, majd letöröltem könnyeit. Ten egész testével megremegett, de nem szólt semmit, csak meredten a szemeimbe bámult. Annyi mindent szerettem volna mondani neki, de nem láttam sok értelmét. Túlságosan részeg ahhoz, hogy őszinte és komoly beszélgetésbe elegyedjünk. Majd reggel visszatérünk az eredeti tervemhez, most pedig elsősorban azon leszek, hogy lenyugtassam Tent és valahogy befektessem az ágyamba.

- Megcsókolsz? – kérdezte, mire elmosolyodtam, de megráztam a fejem. – Miért nem? Azt mondtad szeretsz.

- Túlságosan részeg vagy, Ten – mondtam. – Semmire nem fogsz emlékezni reggel.

- Nem is értem, hogy miért vagyok itt – húzódott el tőlem mérgesen. – Haza kellett volna inkább mennem. Vagy lehet Deejunhoz.

- Mit mondtál? – ráncoltam össze a szemöldökeimet meglepődve. – Deejun?

- Ő biztosan megcsókolna, ha arra kérném.

- Ne zsarolj! – forgattam meg a szemeimet. – Ha nem ittad volna le magad a sárga földig, akkor én is megcsókolnálak. Nem akarok olyat csinálni veled, amire holnap nem fogsz emlékezni.

- Unalmas vagy – fonta össze mellkasa előtt a két karját. – Ugyanazokat mondod folyamatosan. U-n-a-l-m-a-s.

Kifújtam egy jó nagy adag levegőt, mert hirtelen azt sem tudtam, mit kellene válaszoljak neki. Amíg nem csinálom azt, amit ő akar, addig úgyis bele fog mindenbe kötni. Ezért inkább válasz nélkül hagytam és a konyhába mentem. Hoztam neki egy pohár vizet és kerestem valami sós kaját, hátha attól kicsit kijózanodik. Bekapcsoltam a tévét és valami nézhető műsor után kezdtem kutatni, amíg Ten láthatóan szenvedni kezdett mellettem. Értelmetlenségeket beszélt, folyamatosan azt ismételgette, hogy mennyire unalmas vagyok és Deejun biztosan máshogyan reagált volna a helyemben. Igyekeztem elengedni az általa mondottakat, mert nyilván nem volt magánál, de azért néha beszóltam volna neki, hogy ugyan maradjon már csendben. Azzal viszont biztosan megsirattam volna, szóval inkább a némaságot választottam.

- Mit szeretsz bennem a legjobban? – kérdezte, mire tekintetemet a tévéről rá vezettem.

- Sok mindent szeretek benned – válaszoltam.

- De mit szeretsz a legjobban?

- Hogy mindig kiállsz magadért és hatalmas szíved van – mondtam őszintén. – Jó dolog, hogy meg tudod védeni magad, miközben kíméletes maradsz és nem ártasz a másiknak.

- Nem tudsz érthetőbben beszélni? Ebből egy szót sem értettem. – motyogta, majd hangosan nevetni kezdett. – Nincs is hatalmas szívem. Szerintem pont ugyanakkora, mint a tiéd.

- Nem úgy értettem – forgattam meg a szemeimet. – Te egy nagyon jó ember vagy, Ten. Túl jó ehhez az undorító világhoz.

- Ugyan – mosolyodott el. – Csak azokhoz vagyok jó, akik megérdemlik. És te megérdemled. Nagyon is.

- Miért?

- Mert szeretlek – vágta rá azonnal. – Te vagy a szerelmem, szóval ki más érdemelné meg jobban, hogy jó legyek hozzá, ha nem te?

- Józanon nem tudnál ilyeneket mondani nekem? – nevettem el magam zavaromban. Megleptek a Ten által mondottak, valamilyen szinten zavarba is hoztak, ugyanis a részeg szavakra mondják azt, hogy őszinte gondolatok. Józanon viszont egyszer sem mondott ilyen édes dolgokat még nekem, ezért sem tudtam hogyan lereagálni. Sőt, soha senki nem mondott még ilyet nekem.

- Szeretnéd?

- Igen – bólintottam.

- Akkor majd mondom józanon is – válaszolta mosolyogva. – Most sem csókolsz meg?

- Még mindig részeg vagy, szóval nem.

- Ne legyél már ennyire ünneprontó! – morogta csalódottan. – Egész éjszaka ilyen leszel? Mert akkor komolyan hazamegyek!

- Ne zsarolj már, Ten – nevettem fel. – Inkább mondd el, hogy te mit szeretsz bennem a legjobban.

- Nagyon helyes vagy – mondta, majd arcomat kezdte simogatni. – Puha a bőröd, jó az illatod, és a hajad színe is illik hozzád. Mindent szeretek benned.

- Egy dolgot mondj csak.

- Önzetlen vagy – mondta. – Mindig más érdekeit helyezed magad elé.

- Azért nem mindig – vontam meg a vállaimat.

- Szerintem igen – válaszolta. – Legalábbis velem szemben mindig ezt csinálod.

- Nem vagy álmos? – kérdeztem tőle, mire megrázta a fejét. – De már hajnali három is elmúlt.

- Te az vagy? – pillantott rám. Válaszom igen volt, mert egy ideje már ragadnak lefelé a szemeim. Eddig Ten folyamatos beszélése tartott ébren, de most, hogy csak itt ülünk egymás mellett és beszélünk, teljesen bepunnyadtam megint. – Akkor menjünk aludni! – kelt fel a kanapéról, de lendülete túl nagynak bizonyult, ezért vissza is esett ülő helyzetbe.

- Te jó ég... – nevettem el magam, majd felálltam és Tent is felsegítettem, aztán vele együtt megindultam a szobám irányába. – Kérsz valami kényelmesebb ruhát?

- Aha.

- Jó – bólintottam, azzal a szekrényemhez léptem, hogy keressek magamnak és Tennek is pizsamának valót. Erőm nem volt már letusolni, így azt reggelre hagyom. A szürke hajút meg inkább meg sem kérdeztem, mert válasza valószínűleg úgyis nem lett volna.

Miután mindketten kényelmes göncökbe öltöztünk, gyorsan megágyaztam és már be is takaróztam nyakig. Ten is bemászott mellém az ágyba, majd szembe fordult velem és hosszú percekig szótlanul nézett. Egy idő után ezt megelégeltem és én is felé fordultam, aminek következtében eleresztett egy őszinte, ugyanakkor pimasz mosolyt.

- Mit nézel? – kérdeztem tőled.

- A szerelmem helyes arcát – válaszolta gondolkozás nélkül. – Én sem csókolhatlak meg?

- Nem.

- De... miért nem? Tudod milyen nehéz visszafognom magamat? – kezdett el nyöszögni lebiggyesztett ajkakkal.

- Most már tudod, hogy mit szoktam érezni, amikor emberek között vagyunk és nem érhetek hozzád – kacsintottam, azzal lekapcsoltam az égősoromat, aminek következtében a szobámat sötétség lepte el.

Behunytam szemeimet és ha Ten nem zavar meg, akkor szerintem fél percen belül el is aludtam volna. De a szürke hajúnak más tervei voltak, mert közelebb csúszott hozzám és fejét a vállamra döntötte. Sóhajtottam egy nagyot, de inkább nem szóltam semmit, hanem továbbra is az alvással próbálkoztam. A mellettem fekvő hasamra tette a kezét és apró köröket kezdett rajzolni a pólómon, majd egy idő után benyúlt az anyag alá és bőrömön folytatta az óvatos mozdulatait. Testemet átjárta a kellemes bizsergés, ezért be kellett harapnom az alsó ajkamat. Ahogy viszont Ten elindította a kezét lefelé, megállítottam azt és felkapcsoltam a kislámpát, mert úgy éreztem, nem fog békén hagyni, amíg nem szidom le megint.

- Mit csinálsz, Ten? – sóhajtottam fel. – Aludni szeretnék.

- Kívánlak – mondta ártatlanul, ugyanakkor bájosan.

- Részeg vagy – emlékeztettem arra, hogy még mindig nincsen teljesen tudatában a cselekedeteivel.

- Attól még ugyanúgy hozzád akarok érni – vonta meg a vállait. – És tudom, hogy te is ezt akarod. Miért kéreted magad?

- Mert elegem van abból, hogy mindig részegek vagyunk és csak akkor történnek közöttünk dolgok. Ma este józanon akartam veled beszélni, de te teljesen bepiáltál.

- Most úgy viselkedsz, mint egy házsártos öregember – forgatta meg a szemeit, de továbbra sem mozdult. – Egész este ugyanazokat mondod nekem. Unalmas vagy és ünneprontó.

- Te pedig csak ezt tudod ismételgetni, úgyhogy te sem vagy sokkal jobb – kacsintottam egyet, azzal ismét a kislámpa kapcsolójához nyúltam, de Ten megállított.

- Tényleg szeretsz engem? – kérdezte, mire felsóhajtottam. Megint itt tartunk.

- Mondtam már, hogy igen.

- Akkor bizonyítsd be! – vágta rá azonnal. Szemeiben izgatottság tükrözött, pontosan úgy nézett ki, mint egy kisfiú.

- Béna próbálkozás – paskoltam meg arcának jobb oldalát vigyorogva, aztán azért is lekapcsoltam a kislámpát.

- Nem hiszem el... – motyogta Ten idegesen.

Ezután pár percig nyugton volt, én pedig elhittem, hogy most már felfogta, addig nem fog közöttünk semmi sem történni, amíg részeg. De egy kis idő múlva ismét bepróbálkozott, ami már kezdett egy kicsit idegesíteni. Komolyan nem fog békén hagyni, amíg az nem történik, amit ő akar? Mert akkor inkább alszok a kanapén, minthogy a szenvedését és a próbálkozásait tűrjem.

- Komolyan nem fogsz aludni hagyni? – ragadtam meg az állánál, majd odahúztam magamhoz.

- Nem! – kaptam a várt választ. Gondoltam... Nem szóltam semmit, csak fogtam magam és nyomtam egy hosszabb puszit a szájára.

- Most már békén hagyhatsz – engedtem el, azzal hátat fordítottam neki és nyakig betakarózva ismét behunytam a szemeimet.

- Komolyan ennyivel lerendezel? – sóhajtott fel Ten. – Legalább rendes csókot adtál volna.

- Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. Na, jó éjt!

- Utállak! – morogta halkan, majd agresszívan mocorogni kezdett. Gondolom ő is hátat fordított nekem, de ez jelenleg csak jót jelentett. Most már talán végre lenyugszik és hagy aludni.

Szerencsére ezután többet tényleg nem zargatott már, ezért öt perc alatt szerintem sikerült is álomba merülnöm. Baromi álmos voltam, előző éjszaka sem aludtam valami sokat, Ten hülyeségei pedig rendesen leszívtak. Nem kellett volna hagynom, hogy ilyen sokat igyon, mert régen láttam már ilyen részegnek. Holnap tuti másnapos lesz, úgyhogy már most készítenem kellett magam a szenvedéseire. De mindenképpen beszélni fogok vele, mert már így is többet vártam, mint eredetileg terveztem. Ha ma nem ivott volna ennyit Ten, akkor most nem egymásnak hátat fordítva aludtunk volna el...