Taeyong szemszög

Határozottan nem volt jó ötlet iszogatni, azelőtt, hogy elindultunk volna Taemin házába bulizni. Előző hétvégén én voltam a soros, ma pedig a társaságunk legidősebb tagja. Rajtunk kívül jó páran ott lesznek még, mert az előző haveros iszogatással ellentétben ez egy házibulinak készül. Taemin szülei ugyanis elutaztak a hétvégére, így hatalmas villájuk szabaddá vált, mi pedig természetesen nem voltunk restek hasznos programot szervezni magunknak. Mielőtt elindultunk volna a szőke hajúhoz, Tennel, Markkal és Yangyanggal nálunk találkoztunk. Mivel az előző hétvégéről jó pár üveg alkohol maradt a hűtőmben, így közös megbeszélés után arra jutottunk, indulás előtt iszunk egy kicsit. Végül a kicsinél egy fokkal több alkoholt vittünk be a szervezetünkbe, mert ha fejenként három sojut nem ittunk meg, akkor egyet sem.

Taemin házához kényelmes tempóban húsz perc alatt oda lehetett érni, szóval csak tíz után pár perccel hagytuk el a lakásomat. Már az utca végén lehetett hallani a százkettes számú ház falain kiszűrődő zenét, ez pedig mind a négyünkben rendesen meghozta a kedvet a bulizáshoz. A maradék métereket ezért ugrálva, dudorászva és vihogva tettük meg. Nem lepődtem volna meg, ha az egyik házból ránk kiabál valaki, hogy maradjunk már csendben, mert Yangyang nevetését még három utcával arrébb is lehetett hallani.

- Na, hát végre már – tárta szét a karjait Taemin, amint ajtót nyitott nekünk. – Azt hittem már idefele jövet beugrottatok egy sztriptízbárba és ott ragadtatok.

- Haver... – legyintett egyet Mark. – Úgy ismersz te minket?

- Dehogyis – lépett arrébb, hogy beengedhessen minket a házába, ahol az embereken már javában jó hangulat uralkodott. – Pia a konyhában, cigizni az udvaron tudtok és ha esetlegesen hemperegni akartok valakivel, akkor azt az emeleten bármelyik szobában megtehetitek. A medence egyelőre tabu, aztán majd meglátjuk, hogy alakul a buli.

- Szerintem igyunk egyet közösen – csaptam össze izgatottan a tenyeremet, majd meg is indultam a konyha irányába.

A többiek természetesen követtek, mire a fehér ajtó mögé értünk már Doyoung és Yuta is velünk volt. Összefutottunk velük a nappaliban, ezért természetesen ők is velünk tartottak. Johnny, társaságunk utolsó tagja sajnos ma nem tudott eljönni, mert neki kell a húgára vigyáznia, ezért megbeszéltük, hogy együttérzésünket kifejezve, iszunk rá majd valami rövidet.

Miután fejenként ivott mindenki három-három pohár vodkát, a kivilágított udvarra mentünk, hogy cigizzünk egyet. Tenen és Markon kívül mindenki elszívott egy szálal, ők ketten nem dohányoznak, ezért csak jófejségből jöttek ki velünk az udvarra.

- Sosem szívtatok még? – kérdezte Taemin a két jómadártól.

- Én egyszer már igen, de nem tüdőztem le, mert fingom sincs hogyan kell – nevetett fel Mark.

- Én még nem – rázta a fejét Ten.

- Szerintem próbáld ki az enyémet, én szívom a leggyengébbet – nyújtotta oda a cigijét Yangyang Marknak.

Meglepődtem, hogy gondolkodás nélkül beleszívott, és igazából muszáj volt elmosolyodnom, amikor köhögni kezdett a számára ismeretlen füsttől. Tenre pillantottam, aki alsó ajkát harapdálva tanulmányozta a körben álló embereket. Tisztában voltam azzal, hogy mérlegelte a helyzetet, miszerint cigizzen-e életében először ma vagy halogassa még egy kicsit. Jó barát révén odaléptem hozzá és úgy döntöttem, ha valakinek meg kell ma rontania este, akkor az én leszek.

- Nem annyira erős – mosolyodtam el, miközben szájához emeltem a cigarettámat.

- Hogyan kell egyáltalán beleszívni? – kérdezte, mire nem bírtam nem elnevetni magam. Aranyos volt.

- Hát igazából olyan, mintha csak beszívnád a levegőt. Csináld úgy, hogy szívsz a cigiből, aztán szívsz egy kicsi levegőt. – adtam neki pontosan ugyanazt a tanácsot, amit én is kaptam még akkor, amikor először cigiztem.

- Jó – bólintott, majd előrehajolt, hogy szívjon egy jó nagyot.

Egyszerre volt aranyos és szexi, ahogy bizonytalanul, de életében először nikotint vitt be a tüdőjébe. Nem azt mondom, hogy büszke voltam rá, amiért engedte magát megrontani, viszont örült a fejem annak, hogy meghátrálás nélkül cselekedett.

- Na, nem is olyan vészes, igaz? – kérdeztem Tentől, miután én is szívtam egy jó nagyot.

- Durvábbra számítottam – vonta meg a vállait, mire ismét felé nyújtottam a cigimet.

Miután mindenki elég füstöt nyelt, visszamentünk a konyhába inni. Meglepődtem, hogy jó pár egyetemről ismert lány táncolgatott hiányos öltözetben a nappaliban, miközben egyszerre több srácra rá is hajtottak. Számomra sosem volt csábító, ha egy lány hányásig itta magát, vagy egyszerre mondjuk több fiúra nyomult. Akárhány kapcsolatom volt, mindig odafigyeltem arra, hogy egyszerre csak egy lányra koncentráljak, ezzel elkerülve a lehetséges konfliktusokat.

Amint a konyhába értünk mindenki alkohol után kezdett kutatni, mert eddig elég laposnak bizonyult a buli. A zene jó volt, meg örültem a társaságnak is, de valami mégis hiányzott. Pia? Csajok? Nem tudom, erre próbáltam serényen rájönni, miközben a sojumat iszogattam.

Ten Yangyang és Yuta mellett nevetgélt, látszott rajta, hogy kifejezetten jól érzi magát. Eddig nem igazán mert ellazulni, kicsit be is volt feszülve, de úgy tűnt, sikerült elengednie magát. Minden egyes alkalommal, amikor becsiccsent, hátra hajtja a fejét és tátott szájjal nevet torka szakadtából. Mindig jót tudok mosolyogni rajta, ugyanis ilyenkor kifejezetten aranyos. Plusz Ten őszinte nevetésénél nincsen gyönyörűbb hang a világon.

Fogalmam sincs, hogy mégis mikor tévedt a tekintetem Ten ajkaira, de akaratlanul is eszembe jutott az előző heti csókunk. Hiába voltunk mindketten részegek, kár lett volna tagadni, hogy nagyon is jó volt. Ten irtó jól csókol és baromira bejött az, hogy nem hagyta magát, küzdött velem az irányításért. Ajkaim bizseregni kezdtek és nyeltem egy hatalmasat, mert Tent nézve ismét meg akartam csókolni őt. Nem tudom, hogy mégis hogyan juthatott ilyen az eszembe, de tényleg újra az ajkaira akartam tapadni.

- Taeyong? – pillantottam meg egy kezet elsuhanni az arcom előtt, mire megráztam a fejemet és zavartan a mellettem állóra pillantottam.

- Hm?

- Nem hallottad, amit az elmúlt percekben mondtam? – ráncolta össze szemöldökeit.

- Nem, bocs. Mit mondtál?

- Csak azt, hogy szerintem kimegyek egy kicsit levegőzni, mert megfájdult a fejem.

- Menjek veled? – kérdeztem, ő csak bólintott egy aprót. – Jó, akkor menjünk!

Nem akartam magára hagyni Markot, mert nem nézett ki valami jól. Bent amúgy is nagyon fülledt levegő volt, így nem csodálom, hogy hirtelen rosszul lett. Letelepedtünk a medence széléhez, mert az összes pad foglalt volt és hosszú percekig néma csendben ültünk. Én a víz tükröződést tanulmányoztam, miközben fél füllel a mögöttünk mászkáló emberek beszélgetését figyeltem, Mark pedig szerintem azon volt, nehogy elhányja magát.

- Minden okés? – ült le mellém Ten egy sojus üveggel a kezében.

- Aha, csak kicsit kijöttünk levegőzni.

- Mark van rosszul? – kíváncsiskodott, mire bólintottam egyet. – Hozzak neki vizet?

- Nem kell, köszi – válaszolt helyettem a kérdésre Mark. – Ücsörgök még itt egy kicsit, aztán remélem jobban leszek.

Nehezen tudtam értelmezni a következő percek történéseit, ugyanis mire észbe kaptam, Ten valahogyan a medencébe pottyant. A reakciójából azonnal leesett, hogy meglepődött, mert pánikba esett és csapkodni kezdett össze-vissza. Ezért is ugrottam utána, mert nem akartam, hogy előttem fulladjon meg. A víz egyébként még a fejemet sem lepte el, szóval azon voltam, hogy lenyugtassam Tent és valahogyan rávegyem arra, hogy lábra álljon.

- Ten! Ten! Nyugodj meg. Hallod? – ragadtam meg a két felkarját, viszont úgy tűnt, hogy ezzel nem sikerült semmit sem elérjek. – Tedd le a lábad! Állj lábra, Ten. Nézd, nekem is leér a lábam és nem fulladok meg. – fogtam arcát a két tenyerem közé, mert el akartam érni, hogy a szemeimbe nézzen. – Szedd össze magad, nyugodj meg és állj lábra. Nem fogsz megfulladni.

Hatalmas kő esett le a szívemről, mikor valamilyen csoda folytán eljutottak Ten agyáig a mondatok, melyeket az elmúlt percekben mondtam nekik. Soha életemben nem láttam még ilyen rémültnek, emiatt pedig rendesen meg is ijedtem. Szemei könnyesek voltak, egész teste remegett és olyan szorosan kapaszkodott a két felkaromba, hogy még a körmeit is belém mélyesztette.

Szerencsére a konyhából megjelentek a srácok és segítettek Tent kihúzni a vízből, majd valahonnan kerítettek neki törülközőt is. Én is kaptam egy hatalmas, sötétkék textilt, amivel betakarhattam magam, mert vizesen kifejezetten hideg volt már. Taemin vezetésével az emeleti mosdóba mentünk, Tennel pedig leültettek minket a kád szélére, miszerint ott várjuk meg, amíg keresnek nekünk ruhákat.

- Ten, most már minden rendben van. Kint vagyunk a vízből, és mindjárt száraz ruhákat is kapunk – simítottam a mellettem ülő térdére, aki még mindig borzasztóan remegett. – Fázol?

- Aha – motyogta, fogai összekoccanása miatt pedig egyértelmű volt, hogy teljesen átfagyott.

Közelebb csúsztam hozzá, majd átöleltem őt és igyekeztem legalább egy kicsit felmelegíteni, amíg meg nem érkeznek a tiszta ruhák. Simogatni kezdtem a szürke hajú felkarját, aminek következtében még jobban hozzám bújt. Kicsit sem éreztem magam kellemetlenül, most csak is az számított, hogy lenyugtassam Tent, aki még mindig az udvaron történteken görcsölt.

- Köszönöm – pillantott fel rám a szürke hajú pár perccel később. – Nem tudom, mi ütött belém, de teljesen bepánikoltam.

- Nem kell megköszönnöd – mosolyodtam el. – Bárki utánad ugrott volna a helyemben. A lényeg, hogy jól vagy és nem esett semmi bajod. Nagyon megijedtem, baszki.

- Én is – sütötte le a szemeit egy zavart mosoly társaságában.

Tudom, hogy rohadtul nem kellett volna lepillantsak Ten szájára, de a közelsége miatt ez nagyjából lehetetlennek bizonyult. Ha csak két centit hajolok előre, már akkor meg tudtam volna csókolni őt. Beszívtam egy jó nagy adag levegőt, mert a késztetés, hogy ajkaira hajoljak, egyre csak nőtt.

- Mi az? – suttogta Ten, miközben az ő tekintete is megtalálta a hideg víztől belilult ajkaimat.

- Nem tudom – adtam neki értelmetlen választ, ugyanis puha párnáin kívül másra nem igazán tudtam összepontosítani. – Megcsókolhatlak?

Válaszadás helyett szinte azonnal bólintott egyet. Olyan gyorsan hajoltam ajkaira, hogy levegőhöz sem volt ideje jutni. Muszáj volt, nehogy meggondolja magát, mert én képtelen lettem volna megálljt parancsolni magamnak. Nem tehetek róla, de felnyögtem, amikor nyelveink közös táncot kezdtek járni, és úgy éreztem, muszáj még mélyebben csókoljam őt.

Sajnos nem tartott sokáig a művelet, mert a többiek visszaértek a nekünk talált száraz ruhákkal. Nem mertem senkire sem nézni, csak a talpaim alatt lévő fehér szőnyeget tanulmányoztam. A szívem hevesen dobogott, fogalmam sem volt, mihez kezdjek a jelenlegi helyzettel. A testem olyan szinten felforrósodott az előbbi cselekedetünktől, hogy úgy éreztem, mindjárt felrobbanok.

Miért csak akkor van ez, amikor iszok? Az elmúlt egy hétben egyszer sem gondoltam Ten csókjára, ma viszont konkrétan ölni tudtam volna érte. Össze voltam zavarodva, de túl részeg ahhoz, hogy értelmesen végiggondoljam az imént történteket. Még csak Tenre sem mertem pillantani, mert attól féltem, hogy azzal elárulnám magunkat. Elárulnám azt, hogy ismét megcsókoltam az egyik legjobb barátomat.